/
Автор: Csíkszentmihályi M. Rochberg H.E.
Теги: szociológia pszichológia kultúra antropológia
ISBN: 9789633100691
Год: 2011
Текст
CSÍKSZENTMIHÁLYI MIHÁLY
EUGENE HALTON
TÁRGYAI N K
TÜKRÉBEN
AZ VAGY, AMIT BIRTOKOLSZ
Mi a szerepe a tárgyaknak a mai világban?
Miért tulajdonítunk különböző jelentéseket
a minket körülvevő dolgoknak?
CSÍKSZENTMIHÁLYI MIHÁLY és EUGENE HALTON
több mint nyolcvan chicagói család körében végzett fel-
méréseket, és meglepő összefüggéseket találtak az anya-
gi javakhoz való viszony, a modern kultúra és az egyén-
ről való gondolkozás között.
A kutatás eredményeit összegző könyvükben rámutat-
nak, hogy a modern világ környezeti válságára és a tár-
gyaktól való függésünkre csak az jelentene megoldást,
ha szenvedélyünket és kreativitásunkat más területekre
összpontosítanánk.
A Tárgyaink tükrében nem csak szociológusok, pszicholó-
gusok vagy kulturális antropológusok szamára izgalmas és
tanulságos olvasmány, hiszen mindannyian számtalan
eszközt használunk hétköznapjaink :orán, amelyekkel
sajátos viszonyt alakítunk ki.
www.libri-kiado.hu 2990 Ft
CsÍKSZENTMIHÁLYI MlHÁLY
Eugene Halton
Tárgyaink tükrében
Az vagy, amit használsz
CSÍKSZENTMIHÁLYI MlHÁLY
Eugene Halton
Tárgyaink tükrében
Az vagy, amit használsz
II RJ-KÉCZI FERENC MEGYEI KÍNYVT-*-R
20100464486X
M2
Libri Kiadó
Budapest
H H 8**f m B ff ,
Tartalom
Tárgyakban gondolkozni és tárgyakba
behálózva lenni (Pléh Csaba) 9
Előszó 12
I. RÉSZ
1. Az emberek és a tárgyak 23
2. Mire valók a tárgyak? 47
II. RÉSZ
3. Az otthon legbecsesebb tárgyai 95
4. A tárgykapcsolatok és a szeli fejlődése 140
5. Az otthon mint szimbolikus környezet 180
6. A boldog otthonok jellemzői
214
in. rész
7. A személyek és a tárgyak közti kölcsönhatás 249
8. A családi élet jelei 281
9. Jelentés és túlélés 321
A függelék. Módszerek és interjújegyzetek 353
B függelék. Az interjú menete 361
C függelék. Kódolási kategóriák és definíciók 373
D függelék. Kiegészítő táblázatok 387
Irodalom 402
Név- és tárgymutató 415
Tárgyakban gondolkozni
és tárgyakba behálózva lenni
Egy újabb Csíkszentmihályi, egy újabb körbejárása a flow-nak
s a boldogság újabb időfüggő körei, gondolhatja az olvasó ke-
zébe véve Csíkszentmihályi Mihály és Eugene Halton könyvét.
Meg fog lepődni, de nem fog csalódni. Ez a könyv egy másik
oldaláról mutatja meg a kiemelkedő magyar-amerikai kulturális
pszichológust. Ebben a könyvben is a boldogság keresése, s a
boldogságtól való menekülés foglalkoztatja. Elsődlegesen az
érdekli azonban, hogy hogyan befolyásolják jól-létünket, közér-
zetünket a tárgyak. A köznapi élet finom, érzékeny módszereket
használó kutatója itt arra kíváncsi, hogy hogyan alakítják éle-
tünket és érzéseinket mosógépeink, hifitornyaink, televízióink
s hasonló tárgyaink.
A huszadik század közepének forrongó kérdése volt ez. Nem
véletlen, hogy a köznapok elemzését végző, de saját kora „ma-
gaskultúrájába" is igencsak beágyazott Csíkszentmihályi az
akkoriban fogyasztói társadalomnak nevezett modern polgári
állapot kritikusait is kiválóan ismeri. Az embert mozgató erők
neomarxista, neofreudista dilemmái, a Fromm hangsúlyozta
„birtokolni vagy létezni" kérdései ugyanolyan központiak szá-
mára, mint az egzisztencialisták tárgyértelmezései az elidegene-
dés fókuszba állított fogalmával.
Csíkszentmihályiék vállalkozása megpróbál az amerikai
pragmatista gyakorlatiasságnak megfelelően rendet teremteni
ember és tárgy kusza viszonyában. A tárgyak fontosak, az em-
9
Tárgyaink tükrében
bér önálló embermivolta kezdeteitől tárgyakkal él és valósítja
meg tudását. A szerszám, majd a műszer sajátos gondolati le-
hetőségeket nyitott meg a számára. Ugyanakkor nem szabad
hagynunk, hogy a mások készítette tárgyaknak kiszolgáltatva
elveszítsük alkotó szabadságunkat. írom mindezt egy klaviatú-
rán kopogva, a napfényben ragyogó őszi lombozat helyett egy
képernyőt bámulva...
Csíkszentmihályiék könyve éppen a modern kultúra legújabb
átalakulását megelőzően született meg. A számítógép még csak
mint a kutatás eszköze jelenik meg benne, s nem a köznapok
részeként, az internet, a mobilok világa még nem ismert. Köny-
vüket többek között éppen ez teszi aktuálissá.
Az utóbbi két évtized közléstechnológiai forradalmai sokkal
átfogóbbá teszik a reflexió igényét tárgyak és ember viszonyáról.
Ami Csíkszentmihályiék idején még „csak" néhány tűnődő ér-
telmiségi gondja volt, mára nemcsak mindannyiunk által látott,
hanem átélt drámai átalakulást eredményezett. Ez az átalakulás
a nyomtatáshoz, s a sok ezer éves íráshoz hasonlóan az ismeret-
átadáson és a kapcsolatszervezésen keresztül, vagyis kulturális
technikák segítségével változtatja meg az embert. Az új, okos
gépek és a kapcsolatok megváltoztatják köznapi életünket. Sok
ezer kilométerre levő szerelmünkkel napi kapcsolatban lehe-
tünk, távoli könyvtárak folyóiratait lapozhatjuk. Közben egy-
szerre áldásként és átokként állandóan hozzáférhetőek vagyunk
mi is mindenki számára, nemcsak mi érhetjük el az általunk
áhított információkat.
Most újra, feszítőén felmerülnek Csíkszentmihályi könyvének
kérdései. Tényleg megváltoztatják-e az embert az új közléstech-
nikai eszközök? Valóban több barátunk lesz a Facebook révén,
vagy csak az ismerősök tengerében fürdünk? Sokan gondoljuk,
hogy érzelmi-kapcsolati tekintetben jóval konzervatívabbak va-
gyunk, mint azt az új technológiák apostolai sugallani szeret-
nék. Sűrű kapcsolataink a webes világban is ritkák. Ugyanakkor
a képek s az állandóan beszélni képes hangos gépek világa új
10
Tárgyakban gondolkozni és tárgyakba behálózva lenni
próbák elé állítja információfeldolgozó belső világunkat, miköz-
ben sok embert ment meg az elszigeteltségtől.
Mindez az izgalmas küzdelem ember és gép között, az ala-
kítás és korlátozás kettőssége korunkban mindnyájunk valósá-
gává vált. Csíkszentmihályi Mihály és Eugene Halton könyve
egyszerre izgalmas beszámoló ember és tárgyai viszonyáról,
s elgondolkoztató indítás arra, hogy ezt a korábbiaknál sokkal
rejtettebb módon ható „okos tárgyaink" világában újrafogal-
mazzuk.
Pléh Csaba
(2011)
Előszó
A nyugati kultúrák történelmének mérföldköveit azok a tár-
gyak jelzi, amelyek előállítására az adott korszakban élő em-
berek képesek voltak. A pattintott kőkorszak évezredei ma-
gukról az akkoriban készített nyers és durva kőszerszámokról
nyerték elnevezésüket; az újkőkorszak kőeszközei pedig egy-
re ergonomikusabbá váltak, idomulva használóik céljaihoz.
A bronzkor és a vaskor azokat a korszakokat és kultúrákat jelöli,
melyek elsőként hoztak létre fémből készített tárgyakat. Jóval
később az „ipari forradalom" és az „atomkorszak" névvel jelöl-
jük a fizikai világ termelésű célú kiaknázását.
Ha így nézzük, akkor az ember evolúcióját nem az intellek-
tus, a moralitás és a bölcsesség eredményei mutatják; a haladás
mértékét azon dolgok számának folyamatos növekedése jelzi,
amelyeket mi magunk alakítunk ki, mégpedig mind összetet-
tebb módon. Függetlenül attól, hogy a történelem e hallgatóla-
gos meghatározásával egyetértünk-e vagy sem, az tény, hogy
az emberek és az általuk készített tárgyak viszonya emberi mi-
voltunk egyik döntő mozzanatát jelenti. A múlt emlékei, a jelen
tapasztalatai, a jövő álmai az embernél kibogozhatatlanul ösz-
szefonódnak a környezetét alkotó tárgyakkal.
A huszadik század utolsó negyedében megvan az a kétes
előjogunk, hogy egyszerre látjuk az ember tárgyakkal való ro-
máncának kezdetét a távoli múltban és e románc lehetséges vé-
gét a nagyon is közelinek tűnő jövőben. A történelem folyamán
először mindinkább tudatára ébredünk, hogy az anyagi terjesz-
kedést tápláló energiaforrásaink végesek, és hogy azok mérték-
12
Előszó
télén kizsákmányolása a földi élet fenntarthatóságát fenyegeti.
A materializmus modern kultúrája és az a hit, hogy a tárgyak és
az érzések beteljesíthetnék személyes életünk végső céljait, a té-
nyek tükrében egyre hiteltelenebbé válik. Ez nem puszta ideoló-
gia, hanem tény, amelyet a halmozódó empirikus bizonyítékok
tesznek nyilvánvalóvá, és ami rákényszerít minket a tárgyakkal
való viszonyunk újraértékelésére. Túlélésünk szempontjából
talán az a legfontosabb kérdés, hogy az emberiség szembe fog-e
nézni ezekkel a tényekkel, és képes lesz-e rá, hogy céljait ezek
figyelembevételével megváltoztassa.
Az alábbi tanulmányban azt igyekszünk megérteni, hogy
a jelen urbanizált Amerikájának lakói hogyan viszonyulnak a
közvetlen környezetükhöz, és miért éppen úgy. Célunk a tár-
gyak szerepének vizsgálata abban a folyamatban, amelyben az
emberek meghatározzák azt, hogy kik ők, hogy milyenek vol-
tak, és hogy mivé akarnak válni. A tárgyak fontossága ellenére
keveset tudunk arról, hogy miért kötődünk hozzájuk, és hogy
hogyan épülnek be az egyes személyek céljaiba és egyes tapasz-
talataiba.
Adatainkat 82 család több mint 300 tagjának megkérdezésé-
vel gyűjtöttük, akik az egyik jelentős nagyvárosban élnek. Az
interjúkat a válaszadók otthonában vettük fel, ahol láthattuk
mindennapi életük tárgyait, és azokról kérdéseket tehettünk fel.
Beszéltünk a gyerekekkel, a szülőkkel, a nagyszülőkkel, és ezek-
től a beszélgetésektől azt vártuk, hogy felfedezzük a tárgyakhoz
való viszonyokat jellemző nemzedéki eltéréseket, és a családok
tárgykapcsolati mintázatainak különbségeit.
Amikor 1974-ben nekiláttunk a kutatásnak, nem támaszkod-
tunk sem nagyszabású elméleti elképzelésre, sem pedig a min-
tázatokra vonatkozó előítéletekre. Alapvetően néprajzi jellegű
módszert alkalmaztunk: a vizsgált jelenségeket igyekeztünk a
lehető legpontosabban és legteljesebben leírni, mégpedig ma-
guknak a válaszadóknak a nyelvezetével és fogalmi kategóriái-
val. Leíró tanulmánynak indult, melyben interjúink alanyait
13
Tárgyaink tükrében
arra kértük, mondják el, milyen tárgyak „különösen fontosak"
nekik és miért A tárgyak és jelenségek osztályozási rendszerét
válaszaik alapján terveztük létrehozni.
Alapvetően ezt a tervet követtük. Ám amint az adatok bizo-
nyos mintázatba rendeződtek, elméleti keret kezdett körvona-
lazódni. Azokkal a fogalmi kategóriákkal kezdtük „megma-
gyarázni" a tapasztalatainkat, amelyek akkoriban a rendelke-
zésünkre állók közül a legrelevánsabbnak tűntek. Ahogy az
empirikus és a fogalmi sémák kapcsolata igazolni látszott egy
elméleti perspektíva fontosságát, maga a perspektíva mutatta
meg az adatok értelmezésének új módjait - és új elemzések el-
végzésének szükségességét. Ennek eredményeképpen ezek a
további empirikus megfigyelések újabb elméleti belátásokhoz
vezettek, amelyek figyelmünket a válaszadók megjegyzéseire
terelték vissza. Ez a folyamat öt évig tartott; nem azért, mert
kimerültek a lehetőségek, hanem azért, hogy összegezzük gon-
dolatainkat.
E gondolatok közül talán a legfontosabb a művelés (cultiva-
tion). A fogalmat Rochberg-Halton (1979a,b) vezette be a filo-
zófiai pragmatizmus kultúraelméletre való alkalmazásaként, és
azt akarta vele nyomatékosítani, a jelentés aktív és célorientált
értelmezési folyamatot feltételez. Könyvünk kontextusában a
művelés fogalma arra nyújt magyarázatot, hogy miért vannak
óriási különbségek abban, ahogy az emberek a velük kapcsolat-
ban álló tárgyakat értelmezik. Ugyanaz a kulturálisan legitimált
tárgy az egyik személynek esetleg csak múló megkönnyebbülést
nyújt, miközben a másik számára más emberekhez és gondola-
tokhoz fűződő bonyolult érzelmi és kognitív kapcsolatot jelent-
het. így jutottunk arra a következtetésre, hogy egy adott dolog
aktuális értelmét a jelentések világának aktív művelése emeli ki
a potenciális jelentések közül, és ez az aktuális értelem egyrészt
rávilágít az adott személy életének végső céljaira, másrészt tá-
mogatja is őt azok megvalósításában. A művelés és néhány eh-
hez hasonló fogalom, melyek mind a jelen kutatáson alapulnak,
14
Előszó
a társadalomtudományok hagyományos emberképétől némileg
eltérő nézőpontot sugallnak.
Bár a következtetések szempontjából nem relevánsak a pro-
jekt előzményei - ahogy nagyjából egy vers vagy egy matema-
tikai végeredmény szempontjából is irrelevánsak a történelmi
források, illetve a levezetés menete talán mégiscsak helyénva-
ló, ha beszámolunk azokról a hatásokról, amelyek e kutatásokra
ösztönöztek. A tárgyak jelentésével kapcsolatos érdeklődésünk
legkorábbi azonosítható forrásai azok a gondolatok, amelyekkel
mintegy harminc évvel ezelőtt a francia regényirodalom egy
tiszavirág-életű áramlatában szembesültünk. George Perec Dol-
gok: történet a hatvanas évekből című regénye 1965-ben jelent meg
Párizsban; és ezzel indult útjára az a rövid életű műfaj, amely az
irodalomtörténetben a chosisme, avagy a tárgyiasság nevet kapta.
E majdhogynem halva született irodalmi mozgalom célja az volt,
hogy az ember életét ne a karakter tudatfolyamával vagy csele-
kedeteivel és bizonyos történésekkel jellemezze, hanem azzal,
hogy milyen tárgyakat választ, használ és melyektől szabadul
meg. így az olvasó kizárólag a szereplők birtokolta tárgyakból,
és e tárgyakkal való bánásmódjából olvashatta ki, hogy mit tart
becsben a karakter, kit szeret, mit gondol és mit tesz. Irodalmi
iskolaként a chosisme számára kezdettől fogva problémát jelen-
tettek a maga választotta szűk korlátok. De fontos kérdést vetett
fel, ami módszeresebb feltárást igényelt.
Néhány filozófus azonban már korábban is vizsgálta a birtok-
tárgyak énre gyakorolt hatását. Georges Gusdorf (1948) például
a „lenni egyenlő birtokolni" egyszerű egyenletet terjesztette ki;
eszerint az ember abból tudja, hogy ki ő, hogy mely és milyen
tárgyakat birtokol, és ezeket hogyan használja. Részben ugyan-
ezt mondta Gábriel Marcel is, különösen az Étre et Avoir (Lenni és
birtokolni) című művében, de még az egzisztencialista Jean-Paul
Sartre (1956) is. Ám ezeknek a gondolatoknak nem sok hatása
volt a társadalom- és a viselkedéstudományra sem Európában,
sem az Egyesült Államokban. A mélylélektan például erősen
15
Tárgyaink tükrében
érdeklődött a „tárgykapcsolatok" iránt, de ez a fogalom szinte
teljes egészében az emberek közötti, nem pedig az ember és a
tárgyak között húzódó kapcsolatokra vonatkozott. A mi kuta-
tásunk azonban éppen az ellentétes folyamatra irányult: nem
az ember eltárgyiasítását, hanem a tárgyak megszemélyesítését
vizsgáltuk.
E két francia szerző adta indíttatásnak közel két évtizedig nem
volt közvetlen hatása. Ez idő alatt egyikünk a művészi kreativi-
tást tanulmányozta. Miután éveket töltött annak a folyamatnak
a vizsgálatával, amellyel a festők és a szobrászok alkotásaikat
létrehozták, egy újabb kérdés körvonalazódott: hogyan viszo-
nyulnak a befogadók a műalkotásokhoz? Más szóval, miután
ideiglenesen belefáradt a műalkotás előállításának témájába,
azon kezdett gondolkodni, hogy azt hogyan „fogyasztják".
A szerzőpáros másik tagja a kultúrhősök mint szerepmodel-
lek és kulturális indikátorok, valamint a szimbólumok átalakító
ereje iránt kezdett érdeklődni. Ez a tárgyakkal kapcsolatos ku-
tatás arra késztette, hogy alaposabban tanulmányozza a filo-
zófiai pragmatizmust és Peirce szemiotikáját. A strukturalista
és a kognitív elmélettel ellentétben a pragmatikus megköze-
lítés a természeti tárgyat is felölelte, az értelmező jelfolyamat
szerves részének tekintette, amelybe beletartozik a jelentés, és
a tárgyak értelmének szélesebb megközelítését tette lehetővé.
G. H. Mead szerepmodell-alkotó folyamatának okfejtése azt su-
gallta, hogy a tárgyak is szó szerint szerepmodellként hatnak.
Ha a pszichoanalitikusok az ember-ember viszonylatot „tárgy-
kapcsolatként" tárgyalhatják, nyilvánvaló lehetőségnek látszott,
hogy a tárgyakat szerepmodellként vagy szocializációs jelként
fogjuk fel.
Bár a művészetfogyasztás iránti eredeti érdeklődésünk az
elosztóközpontokra, például galériákra, könyvesboltokra, le-
mezboltokra, színházakra és hasonlókra irányult, hamar arra
az elhatározásra jutottunk, hogy egyszerűen megkérdezzük az
embereket, mit jelentenek nekik a dolgok. Ám felmerült egy
16
Előszó
módszertani kérdés: milyen tárgyakról kérdezzük őket? Rájöt-
tünk, hogy ki kell terjesztenünk a vizsgálódás hatókörét úgy,
hogy az magában foglalja a háztartás (valamint a környék és a
város) egész jelképkörnyezetét úgy, hogy nem döntjük el a priori,
milyen tárgyakat értékelünk; ennek megfelelően alakítottuk ki
az interjú struktúráját.
A Chicagói Egyetemen dolgozó néhány kollégánk hasonló
érdeklődést kezdett mutatni az iránt, hogy az emberek mikép-
pen alkalmazkodnak a városi környezetben zajló élet követel-
ményeihez. A Bernice Neugarten vezette és ösztönözte cso-
port tagja volt Bertram Cohier és Gunhild Hagestad, akiket a
döntéshozatal családi mintázatai érdekeltek, Stephen Golant,
akit az foglalkoztatott, hogy az idősek hogyan használják a
közösségi forrásokat, valamint Morfon Lieberman, aki a főbb
élethelyzetek közötti átmenetek pszichológiai kísérőjelenségeit
kutatta. Projektünket úgy értelmezték, mint ami azt a folyama-
tot vizsgálta, melynek révén az emberek jelek és szimbólumok
felhasználásával alkalmazkodnak a városi környezethez, ezért
az öregedéskutatást finanszírozó National Institute on Aging
a többi projekttel együtt egyetlen program keretében ezt is tá-
mogatta. Ennek a támogatásnak köszönhetően végezhettük el
a kutatást.
Amint megkezdtük a munkát, eltérő intellektuális hátterünk
az adatok eltérő értelmezésére ösztönzött bennünket. A legmeg-
határozóbb hatást azok a kurzusok jelentették, amelyek kere-
tében a Chicagói Egyetemen társadalomtudományi tárgyakat
oktattunk alapképzéses hallgatóknak. Az egész éven át tartó
kurzusok az egyetem régi hagyományai közé tartoznak, és ma-
radandó hatást gyakorolnak oktatókra és hallgatókra egyaránt.
Mindketten többször oktattuk a Self, Culture and Society (Szelf,
kultúra, társadalom) kurzust. A jelen kötetet formáló perspektívák
közül több azokból a „klasszikus" munkákból ered, amelyeket
diákjainkkal megvitattunk: Arendt, Durkheim, Freud, Geertz,
G. H. Mead, Turner, Weber mw</m>ől9/tógy csak néhányat em-
Tárgyaink tükrében
lítsünk. Nem kérdés, hogy a tanítás intellektuális tapasztalata
kiszélesítette az alakuló könyv látókörét.
W. L. Warner, a Committee on Humán Development (Em-
beriség Fejlődésének Bizottsága) egy korábbi tagjának „Yankee
City" című tanulmánya ma is a városi szociológia nagy hagyo-
mányú chicagói iskolájának klasszikus darabja. Bár a mi módsze-
rünk ettől jelentősen eltér, szeretnénk munkánkat e hagyomány
részének tekinteni.
Többek támogatása volt nagyon bátorító és hasznos az évek
folyamán: Victor Turner, a Virginia Egyetem Antropológia Tan-
székéről, Gerald Suttles, a Chicagói Egyetem Szociológia és Paul
Wheatley, a Földrajz Tanszékéről, valamint a Committee on So-
cial Thought; Judy Torney, a chicagói Illinois Egyetem munka-
társa segített a kutatásunkat megelőző teszttanulmány elkészí-
tésében. A kézirattal kapcsolatban hasznos megjegyzéseket kap-
tunk számos kollégától: Bertram Cohier-től, Jerry Gerasimótól,
Bernice Neugartentől és Richard Shwedertől. E könyv megírását
Eugene Halton posztdoktori ösztöndíja támogatta, aki dr. Dá-
niel Offer vezetése alatt a Michad Reese Kórházban folytatott
gyakorlati kutatásokat a serdülők terápiájával kapcsolatban.
A könyvben esetlegesen előforduló hibákért azonban az emlí-
tettek közül senkit sem terhel felelősség.
Hálásak vagyunk az egyetem diákjainak, akik segítettek az
adatok összegyűjtésében és elemzésében; túl sokan vannak
azonban ahhoz, hogy mindenkit név szerint említsünk. Külön
köszönettel tartozunk Stephen Kahnnak, aki a számítógépes
munkák nagy részét végezte. Cári Ferrono, Cynthia Clark, Ste-
phen Kobb, Jane McCormack, Thomas Figurski, Patrícia Wee-
nolsen, és Paul Lewis a legszorgalmasabb interjúzok közé tar-
tozik. Végül Linda Myers türelemmel és hatékonyan gépelte le
a kézirat különböző változatait.
A kötetben bemutatott kutatást nagyrészt a National Institute on
Aging finanszírozta, a projekt száma: PHS-5P01-AGOO123.
18
Előszó
Ezúton szeretnénk kifejezni mély hálánkat annak a 315 nő-
nek, férfinak és gyereknek, akik nemcsak hajlandók voltak fo-
gadni minket otthonukban, hanem elmondták, milyen jelentése
van számukra az otthonukban található tárgyaknak; nélkülük
ez a könyv nem jöhetett volna létre. Reméljük, nem értelmeztük
túlságosan félre válaszaikat. Szándékunk egyszerű volt: köze-
lebb kerülni az igazsághoz az emberi tapasztalás területén. Jól
tudjuk azonban, milyen nehéz ezt a célt a gyakorlatban is meg-
valósítani.
Az interjúk leírásában szereplő neveket, foglalkozásokat és
más konkrét adatokat a válaszadók azonosíthatatlanná tétele
érdekében megváltoztattuk.
Csíkszentmihályi Mihály
Eugene Halton
I. rész
1. fejezet
Az emberek és a tárgyak
Az ember egyik lenyűgöző képessége, hogy tárgyakat készít és
alkalmaz. A tárgyak, amelyekkel az emberek kapcsolatba kerül-
nek, nem egyszerűen a túlélésükre, vagy a túlélésük megköny-
nyítésére és kényelmesebbé tételére szolgáló eszközök. Az esz-
közök célokat testesítenek meg, nyilvánvalóvá teszik az ember
szaktudását, és formálják önazonosságát. Az ember nem egysze-
rűen homo sapiens vagy homo ludens, hanem homo faber, eszköz-
készítő és -használó ember is; szélije jelentős mértékben azon
tárgyak visszatükrözése, amelyekkel kapcsolatba kerül. Ezért a
tárgyak egyben előállítóik és használóik előállítói és használói.
Ahhoz, hogy megértsük, mi az ember és mivé válhat, meg kell
értenünk, milyen kapcsolat és kölcsönhatás áll fenn az emberek
és a tárgyak között. Annak, hogy milyen tárgyakat tartunk becs-
ben és miért, az emberről való tudásunk részévé kellene válnia.
Mégis meglepően keveset tudunk arról, mit jelentenek a tárgyak
az embernek. A társadalomtudósok jellemzően elhanyagolták az
emberek és a tárgyak kapcsolatának alapos vizsgálatát.
Természetesen számos értékes belátásra bukkanunk erről a
témáról más szerzők korábbi munkáiban, ám ezek mintha töre-
dékek vagy marginális jelentőségűek lennének a szerzők érvelé-
sében. A társadalomtudományok jellemzően az egyén belső lelki
folyamatainak vagy az emberek közti kapcsolatok sémáinak
szintjén próbálják megérteni az emberi életet; ritkán veszik fi-
gyelembe a tárgyak szerepét. E korábbi vizsgálatokra hivatkozni
23
Tárgyaink tükrében
fogunk a megfelelő helyeken, ám végső soron saját perspektívát
alkottunk a személy-tárgy kölcsönhatások rendkívül bonyolult
témakörében.
A személy mint a pszichés működés mintázata
Mielőtt rátérnénk e könyv fő témájára - a személyek és tárgyak
közötti kölcsönhatás empirikus elemzésére még meg kell
határoznunk ezt a két fogalmat. Ez első ránézésre felesleges-
nek tűnhet, mert a kifejezések elég egyételműnek látszanak: az
emberek és a tárgyak is konkrét létezők, amihez szükségtelen
előzetes magyarázatokat fűzni.
De mit értünk „személy" alatt? Attól függően, hogy milyen
hallgatólagos előfeltevéseink vannak, teljesen eltérő létezőkre
utalhatunk ezzel a kifejezéssel. Ezért aztán a zűrzavar elkerülé-
se végett pontosan meghatározzuk, hogy milyen szempontból
közelítjük meg a „személy" fogalmát. A leírandó perspektíva
szándékunk szerint nem „kizárólagos" definíció. Az ember túl
összetett ahhoz, hogy egyetlen nézőpontba beleférjen; olyan
sok különböző erő és szerveződési alapelv kölcsönhatásának
eredménye, hogy lehetetlen lenne egyetlen nézőpontba bele-
sűríteni.
Azt, hogy mi a személy, megvilágíthatjuk biokémiai, geneti-
kai, neuropszichológiai, endokrinológiai elemzések szintjén is.
Egy adott személyt tekinthetünk véletlenszerűségek, társas ta-
nulás vagy kulturális kondicionálás történeti eredményének, de
éppenséggel elfojtott libidinális ösztönkésztetések viszontagsá-
gos történeteként is leírhatjuk. Ezek és számos más megközelítés
közelebb visznek bennünket a személy megértéséhez. Mi azon-
ban a fenti definíciók egyikére sem támaszkodunk közvetlenül.
Nem mintha hasznosságukat vitatnánk; ami azt illeti, minden
olyan fogalmat felasználunk majd, ami az adott összefüggésben
megvilágítónak tűnik. De új nézőpontból akarunk a személyre
24
Az EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
tekinteni, olyanból, amely az emberek és a tárgyak viszonyának
minden korábbinál teljesebb megértéséséhez segíthet hozzá.
A mi perspektívánkból a személlyel kapcsolatos legalapve-
tőbb tény, hogy a személy nem csak tudatában van létének, de
arra is képes, hogy ellenőrzése alatt tartva azt meghatározott cé-
lok felé irányítsa (vő. Smith, 1978). Ez lesz a mi szelf-modellünk
kiindulópontja. Az, hogy az öntudat hogyan alakul ki, itt most
nem releváns. Ezért az öntudatot és az önkontrollt adottnak
vesszük.
De mi ez a „szeli", amelynek az öntudattal bíró ember tu-
datában van, és amit az önkontroll ellenőriz? Kezdjük e kérdés
megválaszolását azzal, hogy felidézzük Descartes nagy hatású
meglátását, aki a tudást a cogito, a szubjektív öntudat keretében
alapozta meg. Descartes a kételkedés módszerét alkalmazva
megmutatta, hogy az objektív világról való tudás következte-
téseken alapul, ezért semmi esetre sem bizonyos, mert a követ-
keztetések lehetnek tévesek vagy külső megtévesztésen, illetve
belső téveszmén alapulók. Arra törekedett, hogy módszeresen
lehántsa a bizonytalanságokat, hogy elérje a legalapvetőbb
„alapfogalmat", vagyis a világos és elkülönített ideát. Azt állítot-
ta, hogy a „gondolkodom, tehát vagyok" kijelentésben megtalál-
ta ezt az alapot. Descartes nézete szerint a szelf a gondolkodás
vagy az öntudat alanya („gondolkodom, tehát vagyok"), és létére
ebből a kiindulópontból lehet következtetni.
Descartes gondolatainak nagyon mély hatása volt a modern
ismeretelméletre és pszichológiára, sőt a nyugati kultúrába tar-
tozó emberek többségének hétköznapi meggyőződéseire is. Bi-
zonyosnak vettük, hogy az elme és a test elkülönült létezők,
hogy a gondolatok az elméhez, az érzelmek pedig a testhez tar-
toznak, és azt is, hogy közvetlenül megismerhetjük a szelfet és
hogy az nem egyéb, mint szubjektív és egyedül önmaga számá-
ra megközelíthető öntudat.
Ám Descartes feltételezései, és következésképpen az ezeken
alapuló társadalomtudományi hagyomány sem olyan világos
25
Tárgyaink tükrében
és elkülönült, amilyennek látszik. Még a „gondolkodom" kije-
lentés is egy időben és térben lejátszódó folyamat eredménye,
amibe beletartozik a személy és a tárgy, a szelf és a másik közötti
kölcsönhatás. Öntudat akkor jön létre, amikor a szelf a gondol-
kodás, a reflexió tárgya: vagyis a szelf saját tárgyának tekinti
magát. Más szóval még a szelf tudata - az önismeret - sem köz-
vetlen, hanem következtetésen alapuló tudás. Amikor feltesszük
a kérdést: „Ki vagyok én?", olyan információkra vagy jelekre
figyelünk, amelyek az „ént" megjelenítik, és ezek a jelek válnak
az értelmezés tárgyává. Az ember képtelen arra, hogy az őt al-
kotó valamennyi érzésére, emlékére és gondolatára egyszerre
figyeljen; ehelyett a szelfet alkotó és formáló óriási mennyiségű
tapasztalatot megjelenítő reprezentációt alkalmazzuk, és ezekre
támaszkodva következtetünk az öntudat tárgyára. Az öntudat
időben lezajló folyamat, ezért a szelfet lehetetlen közvetlenül
megismerni. Az öntudat következtetés eredménye és közve-
tett jellegű: a nyelvet és a gondolkodást alkotó jeleken keresztül
ismerjük meg. A következtetésen alapuló szelf-tudat mindig
nyitott a korrekciók, a változás, a fejlődés irányában. Ezért pon-
tosabbnak tűnik, ha az öntudatot az önkontroll folyamataként,
nem pedig valamiféle eredeti önészlelés statikus pillanataként
gondoljuk el.
A kartéziánus befolyás másik hatása az volt, hogy a szelf, sőt
bármely vizsgálódás értelmét igyekeztek egy abszolút eredetre
vagy kezdetre, egy „alapvető fogalomra" visszavezetni. A mi
megközelítésünk az ellentétes irányban halad, a tapasztalás
céljai, határpontjai és az odajutás eszközei felé. A szelfet nem
az eredete, hanem a művelése (Rochberg-Halton, 1979a,b) felől,
azaz a szelf célirányos önkontr dijának és önértelmezési folya-
matának nézőpontjából vizsgáljuk. Ez jelentéktelennek tűnhet,
valójában azonban fontos következményei vannak a szelf bár-
mely kutatására vonatkozóan. A kartéziánus megközelítés abból
áll, hogy a szelf állítólagosán hamis egyéniségét vagy maszkját
igyekszik lefejteni, hogy megkapjuk az odabent rejtőző „igazi
AZ EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
ént" (avagy cogitót). A kizárólag önmaga számára elérhető és
eredeti szelf felkutatásának programja azonban figyelmen kívül
hagyja a művelés folyamatát. Ha a művelés önkorrekciós folya-
mat, melynek során bizonyos célok letisztulnak és kifejezésre
jutnak, míg más célokat elvetünk, akkor a szelf magának a mű-
velésnek a tetőpontja. Ha viszont a cél az lenne, hogy egy kizáró-
lag önmaga számára hozzáférhető szelfre bukkanjunk, akkor az
autentikus létet logikailag minden tapasztalás és művelés előtti
elemi formaként kellene elképzelnünk, mintha csak lehetséges
volna, hogy már a kultúra és a nyelv révén végbemenő szocia-
lizáció előtt gondolkodjunk, érezzünk, cselekedjünk és szelffel
is rendelkezzünk. De ez esetben mi lenne a gondolkodás vagy
az érzelem médiuma? Mi szabná meg ezek irányát? Művelés
nélkül hogyan alkothatna az ember szándékot és cselekedhetne
intelligensen vagy vehetne részt a cselekvés folyamatában?
A művelés pszichikus tevékenység, ami kizárólag azért le-
hetséges, mert az ember képes figyelmének szelektív összpon-
tosítására bizonyos célok elérése érdekében. Mivel a szándékolt
cselekvéseinket a figyelem közvetítésével tudjuk végrehajtani,
utóbbit kényelmes „pszichikus energiaként" felfogni. Ebben
a könyvben a pszichikus energia fogalma nem egyezik meg a
Freud késői írásaiból ismerős fogalommal. Pszichoanalitikus
nézőpontból a pszichikus energia a libidinális késztetések tu-
dattalan készletét jelenti, olyan életerőt, ami vágyak formájá-
ban jelenik meg a tudat szintjén, motivációt és irányítást adva a
tudatos életünknek. Mi ezt a fogalmat teljesen más értelemben
használjuk, ami Freud korai megfogalmazásaihoz áll közelebb,
melyekben a pszichikus energiát „mozgó figyelemként" (Freud,
1965,134) definiálta. Ebben a meghatározásban a figyelem és a
pszichikus energia egymás szinonimái, azon az alapon, hogy
szándékolt pszichológiai aktusokat lehetetlen a figyelem oda-
irányítása nélkül végrehajtani.
A pszichikus tevékenység a figyelmet irányító szándékokból
áll, és a figyelem szelektálja az információkat, melyeket aztán
27
Tárgyaink tükrében
a tudat feldolgoz. Ha figyelünk valamire, azért tesszük, mert
valamilyen szándékot akarunk megvalósítani. Mivel a pszichi-
kus tevékenység határozza meg öntudatosságunk dinamikáját,
szélijének összetevőjeként magát a személyt is meghatározza.
William James szavaival:
Ám abban a pillanatban, hogy az ember ebbe belegondol,
belátja, mennyire téves a tapasztalás azon felfogása, mely
egy külső rend érzékelésben való megjelenésére redukálja.
A külső rend milliónyi olyan eleme van jelen érzékeimben,
amelyek soha nem mennek át teljesen tapasztalásomba.
Miért? Mert számomra nincs jelentőségük. Tapasztalásom az,
amit hajlandó vagyok figyelmembe fogadni. Csak azok a dol-
gok formálják tudatomat, amelyeket észreveszek; szelektív
érdeklődés nélkül a tapasztalás teljes káosz. (James, 1890,
402)
Hiba lenne a pszichikus tevékenységre valamiféle élan vitaiként,
nyers erőként gondolni, ami értelmet és célt ad, de ami maga
túl van az értelem és célok határán. A kartezianizmus freudi
változata például a pszichikus tevékenységet a mögötte húzó-
dó tudattalan mechanisztikus erőkre alapozza. A művelés sze-
repe itt pusztán annyi, hogy elfojtsa és szublimálja azokat az
eredeti impulzusokat, amelyek a reprezentáció folyamatán túl
helyezkednek el. Szerintünk viszont a pszichikus tevékenység
jelentését éppen azok a szándékok jelentik, melyek kialakítására
a művelés tesz képessé. Az ember sosem tapasztal „nyers" ösz-
tönöket: még az éhség és a szexuális késztetés is az adott kultú-
rából elsajátított jelek hálózatán keresztül átszűrődve, átalakítva
jelenik meg a tudatban. Persze feltételezhetjük, hogy kizárólag a
tapasztalat biológiai forrása „valóságos", a tudatban megjelenő
szimbolikus értelmezés pedig pusztán felszíni jelenség (epifeno-
mén), ám csak addig, amíg elismerjük, hogy mindez feltételezés,
és hogy pontosan azt hagyja figyelmen kívül, ami az emberi
tapasztalatot emberivé teszi.
28
A'Z EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
A szándékok megvalósítása a pszichikus energia avagy figye-
lem hozzáférhetőségétől függ. Minden szándékos cselekvéshez
figyelem kell: ahhoz, hogy magunkhoz vegyünk egy csésze ká-
vét, újságot olvassunk, beszélgessünk. Csak figyelemkoncent-
rációval érhetjük el, hogy bizonyos dolgok „megtörténjenek",
lizért célszerű a figyelemre pszichikus energiaként gondolni,
mert alkalmazásával az információ rendszerezhető és cselekvés
jöhet létre.
Az energia metafora még találóbbnak látszik attól, hogy a
f igyelem is véges forrás. Egy adott pillanatban képtelenek va-
gyunk néhány információegységnél többre figyelni. A koncent-
ráció, vagyis hogy ugyanazt az információt bizonyos ideig fi-
gyelmünk középpontjában tartsuk, erőfeszítést igényel (Binet,
1890; Bakan, 1966; Kahneman, 1973). Ennek következtében csak
korlátozott mértékben tudunk tenni és korlátozott módokon tu-
dunk lenni. Természetesen igaz, hogy az emberek lényegesen
különböznek abban, hogy hogyan tanulják meg strukturálni
figyelmüket, mennyire tudnak bizonyos információmintázatok-
ra koncentrálni, így mennyit tudnak teljesíteni. Mindazonáltal
a tudat leghősiesebb erőfeszítései is ugyanabból a korlátozott
figyelemforrásból merítenek. Az „isteni" Michelangelót hosszú
élete folyamán állandóan kínozták az összetorlódó feladatok,
amelyek arra kényszerítették, hogy egyik munkáról a másikra
ugorva a figyelmét megossza; ennek következtében a tervezett-
nél sokkal kevesebbet tudott megvalósítani.
Hogy korlátozott pszichikus energiánkat mire fordítjuk - és
ennek következtében szeltünk milyen formát ölt majd -, rend-
kívül sok tényezőtől függ. Nyilvánvalóan elsődleges szerepet
játszik a véletlen is, ami fölött az egyénnek nincs irányítása. Az,
hogy az ember hol születik, milyen géneket hordoz és milyen
környezetben él, drasztikusan korlátozza azokat a választási
lehetőségeket, hogy mire figyelhet, és mire kell figyelnie. Ám itt
is azzal a ténnyel kell szembesülnünk, hogy az ember arra fordít
I igyelmet, amire figyelmet akar fordítani. A tudatban megjelenő
29
Tárgyaink tükrében
információ egy része célhierarchiába rendezett, strukturált
szándékokból áll. És maguk e szándékok irányítják a figyelmet,
melynek révén információinkat értelmezzük. Szándékok nélkül
nem lenne értelmes információnk és az emberi viszonylatokban
zajló folyamatos változás egyetlen forrása a genetikai evolúció
lenne. így a szelfet alkotó információmintázatot mindenkinél a
tudatos célok alakítják, függetlenül attól, hogy a tudat „alatt"
milyen más szándékok határozzák meg azt.
A figyelemtől függő rendezett információk mintázatai kö-
zött vannak azok, amelyeket általában társas, társadalmi rend-
szereknek nevezünk. A társas rendszer az emberek közötti köl-
csönhatások olyan kiszámítható mintázata, ami lehetővé teszi a
figyelem közös struktúráinak megjelenését. Ennek legegysze-
rűbb példája a diád, vagyis két ember interakciója. Két személy
diádikus rendszert alkot akkor, amikor egymással kapcsolatos
cselekedeteik nem véletlenszerű rendszert alkotnak, hanem fel-
ismerhető mintázatot követnek. Két ember egy rendszer része,
ha a véletlenszerűségnél gyakrabban vannak együtt, ha gondo-
lataik a véletlenszerűségnél gyakrabban fókuszálnak ugyanarra
a dologra, ha reakcióik figyelembe veszik egymás cselekede-
teit stb. Más szóval a diádikus rendszer két ember tudatának
megegyezésén alapul. Minél hasonlóbbak a két ember figyehni
struktúrái, annál erősebb a diád.
Ám ahhoz, hogy ilyen összehangolódást érjünk el, ugyan-
arra a korlátozott figyelemre kell támaszkodnunk, ami ahhoz
szükséges, hogy megtapasztaljuk a szelfet és a környezetet,
így a társas rendszerek léte ugyanolyan bizonytalan, mint más
rendszereké; szerkezetüket az entrópia veszélyezteti, és csak
még több pszichikus energia befektetésével tartható fenn. Az
ember egy adott időben csak korlátozott számú diádban tud
részt venni. Csak korlátozott számú emberrel találkozhat, arról
nem is beszélve, hogy csak néhányukkal képes pszichológiailag
egy hullámhosszra hangolódni. Az együttérzés, az aggódás, a
szeretet, a szerelem fogalmai olyan tudatállapotokat írnak le,
30
AZ EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
.1 melyek a két embert a kapcsolatuk fenntartására ösztönöznek,
es figyelmük nagy részének összfogására késztetik őket. Don
< ’iiovanni, Mozart operájának hőse, akinek csak Spanyolország-
ban 1003 hódítása volt, nyilvánvalóan megszegi azt a törvényt,
mely szerint az ember csak korlátozott számú diádikus kapcso-
latban vehet részt.
A több mint két embert magukban foglaló társas rendsze-
rek is ugyanarra a korlátozott figyelemkészletre támaszkodnak
a túlélés érdekében. Egy üzleti vállalkozás, egy hadsereg, egy
nemzet csak addig marad fenn, amíg az emberek figyelmet for-
dítanak az ilyen rendszerek céljaira. Ezért a társadalmi rendsze-
rek céljaik szervezetét a figyelemnek köszönhetik, a célok pedig
strukturálják a tagok figyelmét, formálják a rendszer tagjainak
szélijét. A társas rendszerek és a személyes tudat kapcsolata
ezért olyan összetett, hogy körkörösnek tűnik: az egyik formálja
i másikat és viszont.
A szocializáció az a folyamat, amely az egyén figyelmének
strukturálásával biztosítja a társas rendszerek fennmaradását
- es ez mellesleg a körkörösség problémáját is kiküszöböli. Ami-
kor az ember kapcsolatba lép egy másik emberrel vagy csoport-
tal, általában nincsenek összhangban a céljaik. Ha az újonnan
érkező egy már létező rendszer tagja akar lenni, a szándékok
<i(rendezése szükséges. A szocializáció egyszerű példája az a
kölcsönös alkalmazkodás, ami az álom-ébrenlét megfelelő min-
tázatát alakítja ki, ha egy párnak gyermeke születik (Csikszent-
mihalyi és Graef, 1975). A csecsemőknek nincs kialakult prefe-
renciájuk arról, hogy mikor végezzenek bizonyos tevékenysége-
ket, amelyekre már képesek; figyelmük nem strukturált, hanem
teljesen szocializálatlan. A szülők számára a csecsemő figyelem-
igénye teljesen véletlenszerű, és konfliktusban van kialakult, éle-
tüket strukturáló alvás-, munka- és pihenésritmusukkal. Ezért
a rendszer további működéséhez át kell szervezni a célokat:
a szülőknek némileg változtatniuk kell napi életritmusukon,
.i csecsemőnek pedig, aki túlélésében a legjobban függ ettől a
31
Tárgyaink tükrében
rendszertől, a konfliktus csökkentéséhez át kell strukturálnia
a figyelmét. A szocializáció minden kontextusban hasonló: az
emberek közti interakció a tudatosság olyan rendezését kívánja
meg, ami egyszerre tartja fenn és változtatja meg a rendszert;
megváltoztatja a személyt, de megóvja céljait.
Ha a szocializációt a személyiség kifejlődésének perspektívá-
jából nézzük, szembetűnővé válik a folyamat néhány további as-
pektusa; például az embernek nemcsak vita nélkül el kell fogad-
nia a társadalom hagyományos céljait, hanem ha bizonyítékok
e célok korlátáira mutatnak, képesnek kell lennie változtatni is
azokon. Ezt a kritikus elemet rendszerint kihagyják a szocializá-
ció leírásaiból, miközben ez a művelés döntő mozzanata.
Az ember azáltal válik személlyé, hogy figyelmének szűkíté-
sével művel(őd)ését célzottá teszi. A pszichikus energiának van
egy másik jellegzetessége is, amit ebben a kontextusban kell
vizsgálnunk. Amikor pszichikus energiát fektetünk valamibe
- tárgyba, másik emberbe vagy gondolatba -, a tárgy „feltöltő-
dik" a cselekvő személy energiájával. Ha például egy feladaton
dolgozunk, figyelmünk bizonyos részét erre fordítjuk, így ez a
befektetett energia „elveszik", mert a cselekvő személy képte-
len volt azt más célokra fordítani. A személy életének egy része
egy fókusztárgyra tevődött át; vagyis a világ megismerése, az
információfeldolgozás, a célmegvalósításra törekvés egy része
az adott feladatra irányítódott más lehetőségek kizárása mellett.
Mindazonáltal ez az elveszett, befektetett energia nyereséggé
válhat, ha a befektetés eredményeképpen a cselekvő személy
eléri azt a célt, amit magának kitűzött. A cél megvalósítása po-
zitív visszajelzést ad a szelfnek, megerősíti azt, és lehetővé teszi
növekedését.
Az a tény, hogy a figyelem koncentrálható bizonyos feladatok-
ra vagy tárgyakra, egyben megnyitja a lehetőséget a pszichikus
energia kisajátítása előtt. Ha például egy farmer évekig művel
egy mezőt, de aztán a mezőt elveszik tőle, ez a farmer elveszti
a tárgyat, amibe életenergiáját sűrítette. Erre példa a munka el-
32
Az EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
idegenedése. Marx szerint a bérmunkások életük egy bizonyos
részét munkába fektetik. A gyári munka során cselekvési- és
lapasztalási lehetőségeik drasztikusan csökkennek; elvesztik
.1 lehetőséget, hogy másképpen éljenek. Mivel a munkások a
konkrét munkafolyamatra koncentrálnak, kialakul a termék;
mindazonáltal a munkás nem „birtokolja" a terméket, nemigen
van választása eldönteni, mi legyen az, hogyan gyártsák, kinek
es mennyiért értékesítsék. Sőt a munkások bére mindig keve-
sebb, mint az általuk végzett tevékenység értéke; a különbség
íz értéktöbblet, az a profit, amit a munkaadó elér azzal, hogy a
munkások életenergiájának egy részét megvásárolja.
Az eddigiekből tehát megállapíthatjuk: személyiségünk pszi-
chikus energiáink szabad felhasználásának képességén múlik.
Az ember nem válhat személlyé, ha nem képes céljait művelni,
vagyis irányítani a szelf alakulását.
Az önkontroll fejlődésének sok lehetséges akadálya van. Egy
részük a szervezetünk függvénye: genetikai hiba vagy az élettani
egyensúly hiánya állhat a hátterében. Mások korai tapasztalata-
inkból vagy a társas kontextusba beépített struktúrákból fakad-
nak. Pszichiáterek hangsúlyozzák, hogy a patologikus lelki mű-
ködések, különösen a súlyosabbak nagy részét „figyelemzavar"
okozza. A szkizofréniával diagnosztizált emberek például úgy
érzik, képtelenek kontrollálni, milyen hangokra, képekre és ér-
zésekre figyelnek, és nincs meg az a képességük, hogy a legegy-
szerűbb akaratlagos tevékenységekre koncentráljanak. Egyes pá-
ciensek azért aggódnak, vajon képesek lesznek-e egyik lábukat
a másik után illeszteni járáskor vagy ajkukhoz emelni a poharat,
ha szomjasak. Az információfeldolgozás, a figyelemráfordítás
legegyszerűbb feladatai is problémásak lehetnek, ha az ember
képtelen szabadon kiárasztani pszichikus energiáját (McGhie és
( hapman, 1961; Freedman, 1974; Shield et al., 1974).
A figyelem feletti kontroll kevésbé extrém, de elterjedtebb
esete, ha az ember aktuális szándéka ellenére kényszerítve érzi
magát, hogy egy bizonyos feladatra figyeljen valamely jövőbeli
33
Tárgyaink tükrében
cél elérése érdekében. A diákok, akik az osztályteremben ülnek,
miközben legszívesebben fociznának, elvesztik kontrolijukat
közvetlen szándékukba fektetett pszichikus energiájuk felett,
mert attól tartanak, nagyobb veszteség éri őket, ha nem sikerül
a vizsgájuk vagy rossz eredményük miatt eltanácsolják őket a
tanintézményből. Azok a munkások, akik utálják a munkáju-
kat, mégis elvégzik, mert a hét végén fizetést kapnak, hason-
lóképpen elvesztik ellenőrzésüket pszichikus energiáik felett,
ha ideiglenesen is. Életünk során az elidegenedés különböző
esetei összeadódhatnak úgy, hogy életenergiánk jelentős részét
elveszítjük.
Az egyén számára az optimális tapasztalás állapota az, ami-
kor szándékai nincsenek konfliktusban egymással. A belső har-
móniának ebben az állapotában az ember szabadon választhatja
meg, hogy olyan célok megvalósításába fekteti pszichikus ener-
giáit, amelyek összhangban vannak a többi céljával. Szubjekti-
ven ezt úgy éljük meg, hogy magas az energiaszintünk, „feldo-
bottak" vagyunk, kontrollérzésünk megnövekedett. Az élmény
egyszerre jelent kihívást és élvezetet. Egy korábbi kutatásban az
élénk tevékenységnek és a belső rendnek ezt az állapotát „flow"
élménynek neveztük és részletesen bemutattuk (Csikszentmiha-
lyi, 1975,1976,1978a,b).
A lelki rend ellentéte a belső konfliktus: az a vágy, hogy egy-
mással összeegyeztethetetlen dolgokat vagy egyszerűen csak
valami mást csináljunk. Fenomenológiailag az ember felismeri
a pszichés zavart, mert figyelme megoszlik: a pszichikus ener-
gia egymással ellentétes szándékokra irányul. Ez csökkenti a
pszichikai tevékenység hatékonyságát, mert a két cél egymással
interferál. Mivel a belső konfliktus zajként jelenik meg a tudat
információfeldolgozó rendszerében és csökkenti a feladatvég-
ző kapacitását, pszichikus entrópiának tekinthetjük. Az ilyen
élményre általában a szorongás, a frusztráció, az elidegenedés
vagy az unalom kifejezéseket használjuk; mindegyik a pszichi-
kus tevékenység ideiglenes működési nehézségét jelenti.
34
Az EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
Az egyén szempontjából az a képesség, hogy pszichikus
energiáinkat szabadon alkalmazzuk, az önkontroll elérésének
alapfeltétele. Az önkontroll gyakorlását a belső rend élvezetes
állapotaként éljük meg. Ám ez a feltétel önmagában elégtelen
•fiihoz, hogy a személyiség kritikus perspektívája kialakuljon.
Sajnálatos módon lehetséges, hogy az ember olyan tevékenysé-
gekbe fekteti az energiáit, melyek konfliktusban vannak mások
céljaival vagy azokra egyenesen káros hatásúak. Szent Ágoston
például csodálkozva írja le, milyen élvezetet lelt fiatal korában
a szomszéd kertjéből való körtelopásban (Ágoston, [450] 1969,
41.). Korunk fiatalkorú bűnelkövetői is azt mondják, semmi sem
ad olyan elégedettségérzést nekik, mint a tiltott tevékenység
(Csíkszentmihályi és Larson, 1978). A gyáriparos teljes mérték-
ben irányíthatja pszichikus energiáit, élvezetet és megelégedést
találhat abban, hogy más emberek energiáit manipulálja, de
cselekedetei egyre nagyobb konfliktust generálnak a társada-
lomban. Az egyén céljainak függvényében az egyes cselekvések
lehetnek társadalmilag kívánatosak, semlegesek vagy rombolók.
I ízért az egyéni célok mögé kell nézni, hogy a személyiség érté-
kelésének kritériumait megállapítsuk.
Ez a kritérium jellegében akkor sem változik, ha nézőpon-
tunkat a személy szintjéről a társadalom szintjére helyezzük át.
A társadalmi rendszerre is vonatkoznak azok a megfontolások,
amelyek az egyén pozitív állapotát meghatározzák, csakhogy
már nem személyi, hanem társadalmi szinten vagyunk. A rele-
váns szempont a személyen belüli rendezettségről és rendezet-
lenségről a személyek közötti rendezettségre és rendezetlenség-
re tevődik. A társadalmi rendszerben akkor áll fenn entrópia,
ha az emberek szándékai ütköznek egymással; ha ugyanazt az
információt egyesek pozitív, mások negatív visszajelzésként ér-
lékelik; és ha egyesek pszichikusenergia-befektetése mások szá-
mára megnehezíti egy rendezett állapot elérését. Ha egy csoport
az entrópia állapotában van, a tagok szándékai kioltják egymást
ahelyett, hogy segítenék egymást céljaik elérésében.
35
Tárgyaink tükrében
Ebből az következik, hogy az életképes közösség elérésének
feltétele az, hogy az egyének pszichikus energiáinak struktúrája
egyezzék. Ez az egyezőség keletkezhet történeti vagy környezeti
nyomás hatására - ahogy azt Durkheim „mechanikus szolida-
ritás" példái is mutatják - vagy úgy érhető el, hogy a csoport
tagjai közös értékeket, ideálokat vagy érdekeket művelnek.
Mindegyik esetben harmónia van az egyén és a közösség céljai
között. Ehhez azonban a figyelem átstrukturálására van szük-
ség, a pszichikus energia részleges áthelyezésére, amit önként
olyan célokba fektetünk, amelyekből nincs minden egyénnek
közvetlen haszna. Egy igazán életképes közösség azonban nem
lesz homogénebb. Az emberek genetikai felépítése, a szerzett
tapasztalataik olyan különbözők, hogy e különbségek kifejezé-
séhez az egyéneknek különbözőképpen kell strukturálniuk a
figyelmüket is, és a másokétól sok jellemzőjében eltérő szelfet
kell kialakítaniuk. Mindazonáltal lehetséges, hogy minden sze-
mély úgy művelje céljait, hogy azzal ne okozzon konfliktust a
csoportban. Ennek eredményeképpen létrejöhet emberek egy
integrált csoportja, akik közös cél elérésére törekednek, miköz-
ben e célt mindegyikük egyedi perspektívából nézi. A közösség
állapota, mint azt Hannah Arendt (1958) mondta, nem a homo-
genitás, hanem a pluralitás.
Még a harmónia sem alapfeltétele a közösségnek. Igaz, hogy
az ilyen emberi csoportnak óriási ereje lenne, nagyon nagy pszi-
chikus energiát fókuszálhatnának a közös cél elérésére. Ám ezek
a célok konfliktusba kerülhetnek más embercsoportok vagy nem
emberi rendszerek céljaival, érdekeivel.
Az utóbbi években felerősödött környezettudatosság ráéb-
resztett minket arra, hogy az ember túlélése annak függvénye,
hogy megőrizzük azokat a kémiai, fizikai és biológiai rendsze-
reket, melyeknek megvan a maguk „célja". Azzal, hogy megkí-
séreltük a természetet az emberi célok szerint átrendezni, olyan
nagy adag entrópiát vittünk a bolygó ökológiai rendszerébe,
hogy ha ez így folytatódik, minden emberi életre alkalmatlanná
36
Az EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
tesszük. Saját túlélésünk puszta megfontolása finomabb érté-
keket sugall: azt, hogy megértsük és tartsuk tiszteletben a más
közösségeket és kultúrákat, a más életformákat, a más energiá-
in odelleket.
Nyilvánvalóan sem az egyén, sem a család, sem a nemzet,
sem az emberi faj nem lehet alapértékek eredője. Ahogy az em-
ber mind erőteljesebben képes befolyásolni környezetét, úgy kell
növekedni azon tudatos képességének is, hogy a magáétól eltérő
elveken alapuló energiamintázatokat befogadjon. Természete-
sen a „környezettudatosság", amelyet az a felismerés kényszerít
ránk, hogy technológiánk elpusztíthatja a földet, egyáltalán nem
a mi korunk vívmánya; szerte a világon már számos vallás és
filozófia felfedezte ezt.
A hagyományos emberi közösségek egyik közös elképzelé-
se a „kozmosz", azaz egy megszemélyesített törvényekből és
erőkből álló élő univerzum gondolata - egy olyan világegye-
temé, mely beszél az emberekhez. A modern tudat gyakorla-
11 hatásaként a kozmosz elszemélytelenedett, és newtoni gé-
pezetként vagy kartéziánus „készülékként" jelent meg. De a
modern személy „egysíkú" felfogása, mint Blake mondaná,
egyfajta elszabadult robothoz vagy gólemhez hasonlít. Olyan
ez, mintha magát Descartes-ot manipulálná saját gépezete, és
ezért azt mondaná: „Ez gondol el engem, tehát nem vagyok."
A régi görögök számára egy „pragmatikus" megoldás még azt
jelen tette, hogy az megfelel a jó életről alkotott felfogás morális
céljainak. A modern világban, ahol a technikai értékek domi-
nálnak, a „pragmatikusság" olyan megoldást jelöl, ami rövid
Iá von hasznos, a távolabbi célokat pedig figyelmen kívül hagy-
ja (Bernstein, 1971,1976; Habermas, 1973). Georg Símmel már
1908-ban mélyen átlátta az abból fakadó problémákat, hogy a
teljes egészében mehanisztikus erők által irányítottnak vélt -
objektív világ elszakad az egyéntől, és az élet mint a művelés
lolyamata helyére az élet olyan felfogása tolakszik, amely azt
puszta technikaként érti:
37
Tárgyaink tükrében
Már legalábbis napjainkig a történelem fejlődése abban az
irányban haladt, hogy az objektív kulturális termelés és az
egyén kulturális szintje közötti szakadék nő. A modern élet
disszonanciája - különösen az, mely az élet minden területén
megnyilvánuló technikai fejlődés, és a technikai haladással
kapcsolatos növekvő elégedetlenség között feszül - nagy-
részt abból a tényből fakad, hogy miközben a tárgyak mind
megműveltebbekké válnak, az ember egyre kevésbé képes
arra, hogy a tárgyak megműveltségét a szubjektív élet mű-
velésére használja. (Símmel, 1971, 234)
Símmel szerint a tárgyak feletti uralmunk minden technikája
ellenére végül a tárgyak kerekednek felül. A személy tökélete-
sítése, vagy ahogy ő nevezi, a „szubjektív kultúra" a tárgyak
dominanciájának uralma alá került, amit William Barrett (1978)
filozófus „a technika illúziójának" nevez.
Összességében azt mondjuk, hogy a személy legteljesebb fej-
lődéséhez elengedhetetlen, hogy az egyén szabadon rendelkez-
zék pszichikus energiáival az egyéni, az intézmények szélesebb
közösségi és társadalmi, valamint a teljes környezetet magában
foglaló szinten. A figyelmet minden egyes szinten szándékokba
fektetjük, és a szándékoknak az egymással való összeegyeztet-
hetőség irányába kellene hatnia. így az egyén tudata önmagában
egységesíti az univerzum azon dimenzióinak erőmintázatait,
amelyek az ember számára egyáltalán elérhetők. Az a személy,
aki képes saját vágyainak, a közössége céljainak és a természet
törvényeinek együttes megművelésére és összeegyeztetésére,
egy időleges rendstruktúrát teremt a véletlenszerű lehetőségek
világában. Ez a kozmosz teremtése a káoszból, a próbakő, amit
hétköznapian csak a mentális egészségnek vagy az önmegvaló-
sításnak nevezünk.
Mi művelésnek neveztük el ezt a folyamatot. A művelés a pszi-
chikus energia befektetésének az a folyamata, mely az emberben
tudatosítja a benne, a közösségében és a környezetében működő
38
Az EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
célokat. De magában azt a folyamatot is, amely a célok megva-
lósítása érdekében a figyelmet összefogja. Ez az ideál, amihez
személymodellünk viszonyítható.
A dolgok természete
Miután meghatároztuk, milyen nézőpontból vizsgáljuk a sze-
mélyeket, az összefüggés másik elemének, vagyis a tárgy vagy a
dolog fogalmának kell használható definíciót adnunk. Ez elvileg
könnyebb lesz, hiszen a tárgyak látszólag kevésbé bonyolultak,
és ezért kevesebb problémát vetnek fel, mint az emberi lények.
Atn nyilvánvalóan itt is rengeteg olyan információt kell figyel-
men kívül hagynunk, amivel jelen összefüggésben lehetetlen
megfelelő módon foglalkozni. így amikor alább tárgyakról be-
szélünk, akkor nem vizsgáljuk majd a vegyi összetételüket, a
tömegüket vagy a súlyukat.
A tárgyakat úgy kezeljük, mint bármilyen információt, ami-
nek felismerhető azonossága van a tudatban, olyan mintázat-
ként, amely elégséges koherenciával vagy belső renddel bír ah-
hoz, hogy konzisztens leképezést vagy megnevezést nyerjen. Az
ilyen információegységet a szemiotikából kölcsönzött kifejezés-
sel jelnek nevezhetjük. Szemiotikailag a szimbólum csak a jelek
egyik fajtája - jel pedig valamilyen tárgynak (egy minőségnek,
anyagi tárgynak vagy gondolatnak) a reprezentációja egy másik
értelmező jel vonatkozásában (a nagy becsben tartott háztartási
tárgyakról szemiotikái vonatkozásban lásd: Rochberg-Halton,
1979b, 1. fejezet). Ha a tárgyakra jelként tekintünk, akkor külö-
nös jellemzőjük az objektivitás, vagyis hogy hasonló válaszreak-
ciókat váltanak ki egyrészt eltérő személyekből, másrészt egy
adott személyből eltérő időpontokban. Más jelekhez, például az
érzelmekhez és gondolatokhoz képest a tárgyak (objektumok)
mintha sajátos konkrétsággal és állandósággal rendelkeznének.
A tárgyak e jellegzetessége nyilvánvalóan fizikai struktúrájukon
39
Tárgyaink tükrében
alapul, így egy ősi kultúra régészeti lelete ma is képet adhat az
adott kultúra elképzeléseiről, miközben az adott nép nyelvének,
hitvilágának már nyoma sincs.
Perspektívánk további szűkítése érdekében itt főleg azokkal a
tárgyakkal foglalkozunk, amelyeket az ember szándékosan ala-
kított. Az ember alkotta tárgyak kétszeresen is szándéktól függ-
nek: bármely más tárgyhoz hasonlóan ezeket is az értelmező
személy pszichikus aktivitása révén lehet értelmezni; ám szem-
ben a természeti tárgyakkal, létüket annak köszönhetik, hogy
a készítő pszichikus energiát fektetett beléjük. A Nap vagy az
eső természeti léte az ember szándékától független. Ezek olyan
értelemben tárgyak, hogy strukturált, értelmes információnak
tekintjük őket. De egy szobor vagy egy régi cipő már magát a
puszta fizikai létét is annak köszönheti, hogy a készítője figyel-
met és szándékot fektetett előállításába.
Mivel az ember alkotta tárgyak kétféle módon is viszonyul-
nak az emberi tudatossághoz, rendkívül fontos szerepet játsza-
nak az emberi kapcsolatokban. Teljesen nyilvánvaló, hogy a tár-
gyakkal való kölcsönhatás megváltoztatja az élet mintázatait; a
hűtőszekrény például forradalmasította a vásárlási és étkezési
szokásokat, az autók elterjedése miatt létrejöttek a kertvárosok
és nőtt a földrajzi mobilitás, a televízió megváltoztatja a csa-
ládtagok egymáshoz való viszonyát. Azt is viszonylag könnyű
belátni, hogy a tárgyak, melyeket az emberek használnak, bir-
tokolnak, és amelyekkel körülveszik magukat, elég pontosan
tükrözhetik a tulajdonos személyiségének különböző aspektu-
sait. Nem meglepő, hogy ruhánk, autónk, otthonunk bútorzata
mind szeltünk kifejeződése, akkor is, ha inkább álcának, mint
kifejezésnek szánjuk. Azt azonban nehezebb belátni, hogy az ál-
talunk használt tárgyak valóban személyiségünk részét képezik;
mégpedig nem valamilyen misztikus vagy metaforikus módon,
hanem hideg és kemény valóságosságukban. A nappalimban
álló öreg székem a maga kopott bársonykárpitjával, dohos sza-
gával, recsegő rugójával és meleg ölelésével gyakran hozott létre
40
Az EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
jeleket a tudatomban. Ezek a jelek tudatom szerveződésének
részét képezik, és mivel szeltem elválaszthatatlan a tudatomat
alkotó jelfolyamatoktól, semmi sincs, ami ennél a széknél jobban
része lehetne szelfemnek.
Nehéz elképzelni királyt trón nélkül, büntetőbírót vádlottak
parija nélkül, kiváló professzort tanszék nélkül. Ezekben a pél-
dákban a tényleges vagy névleges ülőalkalmatosság a király, a
bíró, a professzor szerepének része. A beiktatási rítusok során
e pozíciók tekintélyét mind a három esetben a tényleges vagy
a névleges ülőalkalmatosság és a ruházat adja meg. Más szóval
a tekintély gondolatát a király, a bíró, a professzor fogalmába
invesztáljuk; vagyis szó szerint fel vannak ruházva pozíciójuk ri-
tuális kellékeivel, és e tárgyak révén irányíthatják alárendeltjeik
figyelmét. Az „invesztálni" kifejezés eredeti jelentése „felruház"
volt, abban az értelemben, hogy valaki képes egy adott dolog-
nak akaratlagosan meghatározott minőséget adni, de a modern
utilitarista kapitalizmusban ez a kifejezés annyit jelent, mint
pénzt vagy időt fektetni valamibe a megtérülés szándékával.
A régi jelentés talán inkább a voltaképpeni adáshoz, és nem a
reménybeli megtérüléshez állt közelebb, és mi az „invesztál"
kifejezést ebben a régebbi értelemben használjuk.
A tárgyak kritikus szerepét filozófusok is ritkán vizsgálták; a
l.irsadalomtudósok szinte teljesen hanyagolták. Hannah Arendt
I J 058) az egyik azon kevés gondolkodó közül, akiknek munkája
e léma megértéséhez hozzájárul. Társadalomfilozófusként, aki
szilárdan hitte, hogy az ember csak szabad politikai cselekvés
révén válhat teljes személlyé, eredetileg nem érdeklődött az em-
bereknek a tárgyakhoz való viszonya iránt. Ám Egyén és társa-
dalom: teológiai és társadalomelméleti kérdések (Humán Condition)
című műve minden bizonnyal a tárgyak történelemben játszott
szerepének egyik leglényeglátóbb elemzése.
Környezetünket alapvetően két részre osztja: van a „bolygó",
unit természeti erők alakítottak és a „világ", amit az emberi
erőfeszítés formált. Ahomofaber hozta létre ezt a világot azáltal,
41
Tárgyaink iükrébun
hogy tudatosan tárgyakat alkot, jeleket és a keze munkáját fel-
használva. Ez a megkülönböztetés a természet-kultúra dialekti-
ka, amit az antropológia tudományából ismerünk. Ám Arendt
sok szempontból egyedülálló módon elemzi azt a szerepet, me-
lyet az emberiség fejlődésében az a képesség játszott, hogy saját
világot tudunk teremteni. Ezt mondja a témáról:
A tárgyaknak a világban az a funkciójuk, hogy stabilizál-
ják az emberi életet és objektivitásuk abban a tényben rej-
lik, hogy ... az ember a tárgyak változó természete ellenére
meglátja bennük saját azonosságát, identitását azzal, hogy
ugyanahhoz a székhez, ugyanahhoz az asztalhoz viszonyul.
Más szóval az ember szubjektivitásával szemben nem a ter-
mészet érintetlen közömbössége áll, hanem az ember által
alkotott világ objektivitása ... Ha nem lenne az ember és a
természet közötti világ, örök mozgás lenne, de objektivitás
nem. (Arendt, 1958,137)
Ez a következtetés egybevág Heidegger homályosabb kijelenté-
sével: „Az embereknek mint halandóknak adatott meg, hogy la-
kozásukkal a világot, mint lakóhelyet sajátjuknak tekinthessék.
Majd az lesz csak egy napon dologgá, ami a világhoz alázatosan
igazodik" (Heidegger, 1971,182).
Ezekben az érvekben az is benne van, hogy az ember rendet
tesz a szélijében először azzal, hogy létrehozza, majd azzal, hogy
kölcsönhatásba lép az anyagi világgal. E kölcsönhatás milyensé-
ge nagymértékben meghatározza azt, hogy milyen személyiség
jön létre. Vagyis a minket körülvevő tárgyak elválaszthatatlanok
attól, hogy kik vagyunk. Az anyagi tárgyak, amiket használunk
nem egyszerűen tárgyak, amelyeket kedvünk szerint felkapunk
és félreteszünk; olyan tapasztalati keretet jelentenek, amely ren-
det teremt különben formátlan széliünkben. Ezért a tárgyak,
amelyeket készítünk és használunk, nagyon nagy hatással van-
nak az emberiség jövőjére.
Az, hogy milyen nagy fogalmi zavar van ezzel az egyszerű
42
Az EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
állítással kapcsolatban, jól kidomborodik a lőfegyverek hasz-
nálatának korlátozásával kapcsolatos vitában. A fegyverlobbi
azt mondja: „Nem a fegyver öl embert, hanem az ember." Fel-
tételezik a tárgy semlegességét; az emberi szándék a használt
eszköztől függetlenül megvalósul. Mondanunk sem kell, hogy
mi ezzel éppen ellentétes következtetésre jutottunk. Nincs abszt-
rakt „ember"; az ember az, ami lenni akar, az, amit becsben tart
és használ. Az otthonában lőfegyvert tartó embert ez a tény kü-
lönbözteti meg attól, aki nem tart fegyvert az otthonában.
Mivel a tárgyak igen bensőséges viszonyban állnak a szelffel,
fejlődésükre ugyanaz a kritérium alkalmazható, amelyet ko-
rábban a személyiség fejlődésére alkalmaztunk. A tárgyak hoz-
zájárulnak a szelf műveléséhez azáltal, hogy segítenek rendet
leremteni a tudatban a személy, a közösség és a természeti rend
mintázatainak a szintjén. Az a tárgy pedig, ami ha jelen van,
megakadályozza a célok megvalósítását ezen szintek bármelyi-
kén, a szelf fejlődésének gátja. Vagyis a minket körülvevő anyagi
világ ritkán semleges; vagy a káosz erőit segíti, ami az életet
rendezetlenné és kiszámíthatatlanná teszi, vagy célt és irányt
nd az ember életének.
Az otthon tárgyai
Az ember által használt, őt körülvevő tárgyak közül a mi vizs-
gálatunk elsődlegesen azokra koncentrál, amelyeket otthonában
I.irt. Ez a korlátozás sok olyan tárgyat kizár, amely fontos a szelf
meghatározásában, így a mesterségek szerszámait, az autókat, és
azokat is, amelyekkel az élet nyilvános tereiben találkozik, ami-
ket ott használ. De érvelhetünk azzal, hogy a legkülönlegesebb
tárgyakkal az ember otthonában találkozunk: ezeket az ember
azért választotta, hogy rendszeresen használja őket, hogy kéznél
legyenek, hogy állandóságot biztosítsanak az egyén legbelsőbb
magánéletének, és ezért e tárgyaknak jut a legnagyobb szerep a
43
Tárgyaink tükrében
személy identitásának alakításában. Az otthon tárgyai legalábbis
potenciálisan azt azt fejezik ki, ami tulajdonosuk lényének ben-
sőjéből fakad. Az embernek kevés befolyása van arra, hogy mi-
lyen tárgyakkal találkozik az otthonán kívül, a háztartás tárgyait
azonban mi választjuk, és korlátozás nélkül megszabadulhatunk
tőlük, ha túl sok konfliktust váltanak ki a szelfben. Eszerint az
otthon tárgyai a jelek olyan ökológiáját alkotják, amelyek az em-
ber szélijének mintázatát egyrészt tükrözik, másrészt alakítják.
Ebben az összefüggésben érdemes megjegyeznünk, hogy az
„ökológia" kifejezés a görög nyelvből származik, és szó szerint
a háztartások tanulmányozását jelenti.
Annak dacára, hogy a jelek ökológiája milyen jelentőséggel
bír, alig néhány társadalomtudós fordított rá figyelmet. Aki még-
is vizsgálta ezeket a jeleket, az pedig kizárólag úgy, mint amik a
tulajdonosuk másokhoz fűződő viszonyát fejezik ki, egy adott
társadalmi hierarchiában elfoglalt státuszát szimbolizálják. W.
Lloyd Warner például a Massachusetts állambeli Newburyport-
ban végzett klasszikus vizsgálatában, melyben a „Yankee City"
legfelsőbb osztályának evőeszközeit vizsgálja, így fogalmaz:
Objektív kifejezői a velük kapcsolatban álló személy belső
érzéseinek, segítenek megerősíteni a személynek önmagáról
alkotott véleményét és növelik biztonságérzetét. (Warner,
1953,120)
A szociológusok általában azt sejtetik, hogy a státuszszimbólu-
mok a társadalmi rend fenntartását szolgálják, mégpedig azál-
tal, hogy megkönnyítik az emberek közötti hierarchikus különb-
ségtételt. Amikor azonban ezeket a megkülönböztetéseket nem
támogatja a közösség belülről fakadó elfogadása, hanem azok
pusztán a társadalmi struktúra által kierőszakolt merev megkü-
lönböztetéseken nyugszanak, a státuszszimbólumok az elemzés
korábban tárgyalt második, társadalmi-közösségi szintjén az
entrópia fokozóiként jelennek meg. Még a műalkotásoknak is
lehet ilyen megosztó szerepük:
44
Az EMBEREK ÉS A TÁRGYAK
A műtárgyak birtoklása és kontrollja a felsőbbség állandó
tükreként működik, amelybe a felsőbb osztálybeliek bele-
nézhetnek, hogy mindig azt lássák viszont, amit saját kivá-
lóságuknak hisznek, így erősítve meg magukban igényüket
a fensőbbségre, és hitüket a saját ízlésük helyességében.
(Warner, 1963,235)
A művészet az elnyomás eszközévé válik, ha egy csoport azt
kisajátítja annak érdekében, hogy vele mások pszichikus akti-
vitását kontrollálja. Más szociológusok megfigyelték, hogy az
ugyanazon társadalmi osztályhoz tartozó emberek ugyanolyan
mintázat szerint rendezik be nappalijukat (Laumann és House,
1970). Az attitűdök, a viselkedés, a háztartás tárgyai olyan jel-
rendszert alkotnak, amely egyszerre nyeri struktúráját az azo-
nos társadalmi osztályba tartozók szélijeitől, és alakítja maga
is azok struktúráját. Hasonló kutatásaikban hasonló eredmé-
nyekre jutottak korábban mások is, így Chapin (1935), Davis
(1955) és Junker (1954). Ezek a szociológiai vizsgálatok az otthon
ökológiájának elemzése során mind arra koncentráltak, hogy
azt - a múltbeli, a jelenbeli, vagy a jövőben remélt - társadalmi
státusz hogyan határozza meg. Egy adott személyhez szerves
módon hozzátartozik a társadalomban elfoglalt helyzete, éppen
ezért a a státusz jelei a szelf fontos elemei. De ebben nyilvánva-
lóan nem merül fel mindaz, amit a tárgyak az emberek számára
jelentenek.
A pszichológusokat még ennél is kevésbé érdekelte az otthon
tárgyainak tanulmányozása. Csak ritkán és töredékesen utalnak
a jelenségre, kivéve Furboryt, aki hangsúlyozza, hogy a tárgyak
birtoklása révén az egyén a környezete feletti kontrollját fejezi
ki (Furby, 1978), és Mehrabian tanulmányát, melyben a szerző
azt vizsgálja, hogy milyen élettani izgalmi (arousal) szintet vál-
tanak ki az otthon tárgyai és azok használata (Mehrabian, 1976).
A kontroll és az élettani izgalom is a szelf fontos dimenziói kö-
zé tartozik. Az első arra a pozitív visszajelzésre utal, melyet a
45
Tárgyaink tükrében
személy környezetétől nyer; a második a figyelemaktivációs
szintet, ezáltal a pszichikus energia befektetésének készségét
jelöli. Fontos tudni, hogy a tárgyak hogyan befolyásolják ezeket
a dimenziókat, de a személyek és a tárgyak kapcsolatának teljes
megértéséhez nem korlátozhatjuk magunkat arra, hogy az em-
bereket puszta neurális robotoknak tekintsük. A kölcsönhatások
más aspektusait is integrálni kell a képbe.
A következő fejezetekben ezen aspektusok közül mutatunk
be néhányat. Először is az emberek és tárgyak további elméleti
kapcsolatait tárjuk fel, többféle társadalomtudományi perspek-
tívából. A második részben vizsgálatunk empirikus eredményeit
mutatjuk be; leírjuk azokat a ház körüli tárgyakat, amelyeket a
tipikus amerikai családok közül kiválasztott minta tagjai külön-
legesnek tartanak, és azt, hogy milyen magyarázatokat adtak a
tárgyakkal kialakított kapcsolatukra. AIII. részben azzal fog-
lalkozunk, hogy milyen kapcsolat van ezen empirikus sémák
és a között, hogy kultúránkban az emberek milyen életcélok
művelése révén teszik értelmessé az életüket. Végül az utolsó
fejezetben áttekintjük e célok megvalósíthatóságát az emberiség
túlélésének szempontjából.
46
2. fejezet
Mire valók a tárgyak?
11 a azt mondjuk, hogy a jelentés nem más, mint jelek révén meg-
valósuló kommunikációs folyamat, akkor felmerül a kérdés: mit
ériünk „jel" alatt? Nyilvánvalónak tűnik, hogy az anyagi tárgyak
<i legkonkrétabb dolgok, amik körülvesznek minket otthonaink-
ban: rájuk mutathatunk, rájuk nézhetünk, megérinthetjük őket,
leni hetünk rájuk, néha beléjük ütközünk, és ekkor kénytelenek
vagyunk tudomást venni anyagiságukról. Talán van, aki úgy
véli, hogy a jel vagy a szimbólum fogalma csak olyan dolgok-
r.i vonatkozik, mint a feszület, a díj, a diploma, a jegygyűrű,
melyek fő funkciója - ha van nekik egyáltalán - az, hogy kép-
viseljenek valamit: a vallási hovatartozást, az elért eredményt, a
kapcsolatot. Ha például valakinek a kezén jegygyűrűt látunk, az
az elkötelezettség jele, ahogy a trófea is jelzi elnyerője dicsőségét
es a díjat közszemlére tévő család büszkeségét. De mi van más
lípusú tárgyakkal, melyek funkciója látszólag egyértelműbb,
például a televízióval vagy a bútorral? Vajon ezek is „jeleknek"
számítanak? A mi nézőpontunkból pont ugyanannyi jelenté-
sük van, mint a feszületnek vagy a díjnak. A televíziónak nyil-
vánvalóan hasznossági jelentősége van, bár az ember meg tud
lenni nélküle is. Ám a tévékészülék hasznossága szórakoztató
és információforrás szerepéből adódik, valamint abból, hogy
kultúránkban az ember ébrenléti óráinak körülbelül negyedét
tévénézéssel tölti. így a tévékészülékek egyszerre jelenítik meg
az amerikai kultúra egyik legfontosabb meggyőződését abban
47
Tárgyaink tükrében
a kérdésben, hogy az embernek hogyan kell felhasználnia az
idejét (és a pénzét), és jelzik egyúttal azt is, hogy az amerikaiak
mire fordítják naponta figyelmük jelentős részét.
Még a haszonszerzés céljával alkalmazott dolgok felhaszná-
lása is a kultúra szimbolikus kontextusában zajlik. Még a folyó
víz, a toalett, az elektromos berendezések stb., azaz otthonunk
„leghasznosabb" dolgai is alig 150 éve, a nyugati technológia
fejlődése révén terjedtek el, és megjelenésük idején kivétel nél-
kül luxuscikknek számítottak (Boorstin, 1973,346sk). Ezért még
a legpraktikusabb tárgyak esetében is rendkívül nehéz kibogoz-
ni a használattal kapcsolatos funkciót a szimbolikus jelentések
közül. Még a tisztán funkcionális tárgyak is egy bizonyos szo-
kásra vagy életmódra szocializálják felhasználóikat, és egyben
azon életmód reprezentatív jeleiként szolgálnak.
Amikor egy tárgy valakinek „jelent valamit", akkor annak az
adott személy vagy tudatosan, vagy tudattalanul, de minden-
képpen beidegződése szerint, korábbi tapasztalatainak össze-
függésben ad értelmet. A tárgyak kiváltotta érzelmek értelme-
zések vagy következtetések, az adott személy attitűdjének jelei
vagy szimbólumai. A szimbólumok - vagyis az olyan jelek, me-
lyek a tárgyukra nem minőségi vagy fizikai hasonlóságuk révén,
hanem puszta megegyezés alapján vonatkoznak - egy kulturális
tradícióban azt jelentik, hogy az emberek össze tudják hasonlí-
tani cselekedeteiket elődeik cselekedeteivel és előrevetíthetnek
új tapasztalásokat. A szimbólumok olyan érzések és attitűdök
átadását tették lehetővé, amelyek a közvetlen szituáción kívül
is objektív léttel bírnak, és az öntudatnak ezt a fejlődését általá-
ban az emberiség legnagyobb teljesítményének tekintik. Azáltal,
hogy az érzeteket kiszabadítjuk a közvetlen környezetükből,
képessé válunk azok absztrakt kezelésére, és így bizonyos mér-
tékben fokozni tudjuk az önmagunk és a környezetünk feletti
kontroliunkat. A szimbólumok által az olyan tapasztalatok, mint
a félelem, a szerelem vagy a csodálat szavakban, képekkel, ri-
tuális cselekedetekkel kommunikálható.
48
Mire valók a tárgyak?
Ahogy az emberiség elkezdte kifejleszteni azt az eljárását,
hogy bizonyos dolgokat más dolgok jelölőjének tekint, maguk
>t jelek teremtették meg azt az embert, aki immár reflektálni
tudott környezetére, és annak nyomán olyan mértékben tudta
változtatni saját viselkedését, amilyenre más fajoknál még meg-
közelítőleg sincsen példa. Maga a téridőbeli környezet kultu-
i.ilizálódott, és feltárta az emberek előtt saját múltjukat - őseik
leihalmozott tapasztalatait és bölcsességét - és aktuális céljaikat,
es ezzel kibővítette lehetőségeiket. Ez azonban kettős hatással
|.t1I, mert egyszerre növelte a lehetséges megoldások és a prob-
lémák számát is. Amikor az ember rövidlátóan szabja meg cél-
jait, akkor valójában több problémát tud okozni, mint amennyit
megoldani képes. Hogy a tárgyak így hatnak az emberre, annak
egyszerre vannak előnyei és hátrányai. Az anyagi dolgokkal
való kapcsolatnak lényeges következményei vannak az emberi
tapasztalásra, sőt az emberi faj túlélésére is. E következmények
némelyike kétes értékű, míg másokat egyenesen veszélyesnek
tekinthetünk. Mindazonáltal mielőtt az anyagi szimbolizáció
hatásait taglalnánk, közelebbről meg kell vizsgálnunk, hogyan
működik ez az összetett folyamat a mindennapi élet gyakorla-
tában.
A szimbólumok mint a szelf konfliktusainak
luediátorai
A huszadik századi mélylélektan részletesen leírta a szimboli-
z.ició egyik fontos dimenzióját. Freud felfogása szerint a pszi-
ché belső dinamikájában a szimbólumok központi szerepet ját-
szanak. Közhelynek számít, hogy a negatív élmények a belső
vágyak és a külső valóság közti konfliktus eredményei. Freud
.1 boldogtalanságnak ehhez az egyszerű okához egy alapvető
meglátást adott: az igazi traumatikus konfliktus nem a szelf és
környezete között, hanem magában a szelfben van. Ez a konf-
49
Tárgyaink i'ükriíbiín
liktus az ember testi felépítésében gyökerező vágyak és a társas
együttélés részét képező internalizált korlátozások összeegyez-
tethetetlenségéből ered. Mivel ezeket a korlátozásokat az em-
ber magára nézve elfogadja, a konfliktus belsővé válik, mely a
formátlan libidinális késztetések és a felettes én szigorú cenzora
között feszül.
A vágyak és a korlátozások közötti konfliktust nem lehet be-
engedni az ostromolt tudatba, különben az ember valamelyik
alapimpulzusának kiélése lerombolná a társas környezethez
alkalmazkodni kénytelen psziché kényes egyensúlyát. A freu-
di séma szerint itt válnak fontossá a szimbólumok. A tudatta-
lan elfojtott tartalmai, melyek képtelenek valódi formájukban
megjelenni, különböző álruhákban lépnek be a tudat szintjére.
A szexuális vagy az agresszív késztetések, amelyek eredeti for-
májukban az elme épségét veszélyeztetik, látszólag semlegesnek
tűnő cselekvések vagy tárgyak álcázásában lépnek be a tudatba.
A legerősebb pszichikus energia a legdestruktívabb, amit meg
kell szelídíteni ahhoz, hogy hatékony legyen. Már pusztán az a
tény, hogy elfojthatatlan vágyak, még ha a felismerhetetlenségig
elváltoztatva is, de kifejeződhetnek a tudatban, elméletileg csök-
kenti a feszültséget az ez (ösztön-én) és a felettes én között, ezzel
hozzájárulva a személyiség integritásának fenntartásához. Freud
szerint ez a szimbólumok révén zajló folyamat döntő szerepe,
azaz hogy a megengedhetetlent ártalmatlanná alakítsa át.
Az, hogy bizonyos tárgyak hogyan lesznek elfojtott vágyak
megjelenítőivé, viszonylag egyszerű dolog. Egy tárgy, amely-
nek az alakja, a funkciója vagy a neve hasonlít egy olyan
testrészhez vagy testi folyamathoz, amelyet egy vágy meg-
szállva tart, az adott személy tudatelőttesében diszkréten
átveszi az adott testrész vagy testi folyamat helyét. „A szim-
bólumviszony alighanem az egykori azonosság maradványa
és ismertetőjegye." (Freud, 1900/1985,387/248)
50
Mire valók a tárgyak?
líz után a bűvészmutatvány után az ember álmai és fantáziái
szabadon kezelhetik a szimbólumot anélkül, hogy összetűzésbe
kerülnének az internalizált cenzorral.
így például „Minden hosszúkás tárgy: bot, fatörzs, eser-
nyő (mert az erekcióhoz hasonlatosan kifeszülhet!) minden
hosszúkás és éles fegyver a férfi nemi szervet képviselheti".
(Freud, 1900/1985, 389/250)
I ízért a tárgyaknak azáltal, hogy képesek a problémás szükség-
leteket, érzéseket vagy gondolatokat megjeleníteni, meglehető-
sen fontos helyük van az emberi tapasztalásról alkotott freudi
nézetekben. Szerepük azonban nyilvánvalóan nem alapvető fon-
tosságú. Ha nincs olyan tárgy, ami szimbólumként szolgálhat, az
elme feltételezhetően más absztrakt formákat keres, vagy más
módot talál ki a tudattalan elfojtott erőinek álcázására. Magában
a tárgyban nincs semmi, ami segít visszaállítani a psziché rend-
iét, a tárgy nem a maga konkrétságában, hanem absztrakcióként
hozza létre a szimbolikus átalakítást. A birtoktárgyak valódi
értelme, mint az álom értelme nem a megnyilvánuló (manifesz-
tálódó) tartalomban, hanem a mögöttes, latens tartalomban van.
Freud nem gondolta, hogy a tárgyak így vagy úgy hozzájárul-
nak a személyiség teljességéhez; csak az adott tárgyak fogalma,
vagyis az elmében megjelenő felfogása képes arra, hogy közvetí-
tőként lépjen fel a szorongást keltő tényezők és a psziché között.
I ízért a freudi sémában a tárgyak önmagukban nem szolgálnak
semmilyen mögöttes célt; nem segítik a személyt változásban
vagy a fejlődésben. Annyi a szerepük, hogy hasonlóságukat ad-
jak a tudatelőttinek, ami jelentést vetít ki rájuk, hogy semlege-
sítse a psziché elfojtott energiáinak egy részét.
Bár Freud meglátásait az elmúlt fél évszázadban tovább-
ié) lesztették és átdolgozták, a pszichoanalitikusok továbbra is
lényegében ugyanúgy tekintettek a pszichének a tárgyakkal
való kölcsönhatására. Winnicott például, akit a gyermekeknek
la karókhoz, kitömött játékokhoz és hasonló tárgyakhoz való
51
Tárgyaink tükrében
ragaszkodása érdekelt, ezeket „átmeneti tárgyaknak" nevezte
és kijelentette: „Az átmeneti tárgy az anyemellet vagy az első
kapcsolat tárgyát képviseli" (Winnicott, 1958, 236). Bár ezek a
magyarázatok alapvetően pontosak, leegyszerűsítés jellegűek,
ha nem visszük tovább gondolatot. Egy olyan tárgynak például,
ami egy múltbeli kapcsolatot képvisel, emellett van egy jelen
idejű és és a jövőre kivetített jelentése is. Nem mindegy, vajon
a mellet hüvelykujj, takaró vagy játéknyúl helyettesíti. Amíg
az analitikusokat a tárgykapcsolatok genezise és nem azok kö-
vetkezményei érdekelték, nem vettek tudományt a pszichikus
tevékenység egy alapvető fontosságú dimenziójáról.
Cári Jung, a mélylélektan másik nagy alakja némiképp ak-
tívabb szerepet tulajdonított a művészetben, a vallásban, az
álmokban és a fantáziában megjelenő szimbólumoknak. Jung
különbséget tett a jel és a szimbólum között; előbbi viszony-
lag ismert, utóbbi jelentése viszonylag ismeretlen (vö. Turner,
1967, 26).
A szimbólum nem egy közismert dolgot leplező jel. Nem
ebben rejlik jelentősége: éppen ellenkezőleg, valami olyas-
mire irányuló tisztázás kísérlete az analógia eszközeivel, ami
mindeközben még teljes egészében az ismeretlen régiójához
tartozik vagy kialakulásra vár. A képzelet egy többé vagy ke-
vésbé találó analógia révén felfedi számunkra azt, ami még
csak a születés fázisában van. Ha ezt az analízis révén valami
közismertre redukáljuk, akkor elpusztítjuk a szimbólumban
rejlő autentikus értéket; ha azonban hermeneutikai jelentő-
séget tulajdonítunk neki, az összhangban van értékével és
jelentésével. (Jung, 1953,299)
A szimbólum telítve van pszichikus energiával és átalakító erő-
vel, pontosan azért, mert jelentésének nagy része ismeretlen
vagy nem tudatos. Jung szerint a tudattalan késztetések nemcsak
a fiziológiai kielégülésre törekszenek, hanem a személyes fejlő-
dés és a társas és fizikai környezettel való spirituális egyesülés
52
Mire valók a tárgyak?
n .inti vágy is közéjük tartozik. Ezek a törekvések jelennek meg
>i kollektív tudattalan archetipikus szimbólumaiban, amilyen a
lelkelő nap vagy a hullámzó tenger.
A ting, ez a Ji-King jövendölés! szertartásokhoz használt négy-
lábú áldozati edény, és minden hasonló tárgy annak az univer-
zális vágynak a kifejezőjévé válik, amely a létünk kiteljesítésére
Irányul (Jung, 1958, 234). A tál négy lába, akárcsak a kereszt
négy szára vagy a mandula tengelye a coincidentia oppositorum
megtestesítője, vagyis a tapasztalás kettősségét, a dialektikus
erők szintézisét jelképezi. Jung szerint még Krisztus személye is
n szelf szimbóluma (Jung, 1958,36): részben Isten; részben férfi;
részben nő; az individualizáció folyamatának végső célját jelké-
pező mintázat. Jung analízisének alapvető meglátásai ellenére
klausztrofóbiás szorongást kelt az emberben, ha a szimbólumok
folyamatára az ő - vagy ami azt illeti, akár Freud - perspektívá-
éiból tekint rá. Az embernek olyan érzése van, hogy a természeti
es <i kulturális jelenségek minden csillogásuk ellenére csak a
psziché belső vajúdásának kivetülései. Ezek a szelfet teljes egé-
./ében egyfajta belső, szubjektív tudatállapottá teszik.
|ung és Freud szimbólumokról alkotott nézeteinek legfőbb
különbsége az, hogy a szimbólumok kiváltotta pszichikus átala-
kulás kimenetele az előbbinél viszonylag nyíltabb. A pszichikus
li'jlődés útját, melyet Jung minden ember számára adott lehető-
ségnek látott, és amit olyan szimbólumok vitalizálnak, melyek-
nek strukturális formája előrevetíti és egyben ösztönzi a psziché
kibontakozását, mindenkinek egyéni módon, a saját kulturális
lei ének és idejének függvényében kell felfedeznie. Bár az egyén
elkülönülése, illetve a spirituális egység kialakulása alapvetően
ugyanolyan lépésekben ment és megy végbe az emberiség egész
történelmében - éppen ebből fakad az alapvető szimbólumok
univerzális ereje -, minden ember saját maga kell, hogy újra
lel fedezze ezeket a lépéseket, mégpedig a saját élethelyzetének
összefüggésében. A jungi gondolatban implicite benne van a
transzcendencia lehetősége, hogy új pszichikus képességeket
53
Tárgyaink tükrében
fedezünk fel és a kozmosszal való kapcsolat magasabb formáit
érjük el. Bár Jung majdnem olyan borúlátóan vélekedett a jelen
történelmi korszakról, mint Freud, az emberi pszichológia jungi
felfogása némileg több optimizmust enged meg. Ez az optimiz-
mus a szimbólumok átalakítóképességén alapul, amelyek az ő
nézőpontjából nem annyira az idomulás sablonjai, hanem in-
kább útmutatók a fejlődéshez.
Mindazonáltal Jung azonos állásponton van Freuddal abban,
hogy absztrakt és fogalmi módon kezeli azt a kérdést, hogy a
tárgyak milyen szerepet játszanak a lélek szimbolikus átalaku-
lásaiban. Freudhoz hasonlóan Jungot sem érdekelte, hogy az
ember az élete során milyen konkrét tapasztalatokat szerezhet
konkrét tárgyak kapcsán. Ő is csak a tárgyak vizuális és funk-
cionális tulajdonságaira fókuszált, a dolgok platóni ideáira, nem
pedig arra, hogy maguk a tárgyak milyen hatást tesznek az em-
berre, amikor saját egzisztenciális kontextusában, élethelyzeté-
ben e tárgyakhoz viszonyul.
A pszichológusok általában Freudhoz és Junghoz hasonlóan
nem foglalkoztak azzal, hogy mi a tárgyak helye az ember éle-
tének napi szintjén. Ahhoz, hogy közelebbről megvizsgáljuk,
hogyan hatnak a tárgyak az emberre, most más irányba for-
dulunk.
A szelf tulajdonságait kifejező jelek
Amikor antropológusok azt próbálták meg leírni, milyen lehet
egy idegen kultúrához tartozni, gyakran találták magukat abban
a helyzetben, hogy tárgyakat használtak metaforaként a bemu-
tatni szándékozott lényeg leírására. így például Ruth Benedict
(1946/2009) Krizantém és kard című könyvének cím választásában
két olyan tárgyat nevezett meg, amelyek mélyen beágyazódnak
a japán kultúrába, és hatásos szimbólumai lehetnek annak a
poláris ellentétnek, melynek feszültségterében a japánok élete
54
Mire valók a tárgyak?
zajlik. Victor Turner The Forest ofSymbols (Jelképek erdeje, 1967)
। tmű, a közép-afrikai ndembu nép rituáléiról szóló könyvének
azért adta ezt a címet, mert széles jelentéstartományt akart ki-
fejezni, többek között azt is, hogy bizonyos fák, mint például
a uiiidyi, domináns szimbólumok ebben a kultúrában. Még a
„szimbólum" jelentésű bennszülött szó is a „csapást vág az er-
dőben" kifejezésből ered (Turner, 1967, 48).
Az antropológusok hihetetlenül részletes leírásokat halmoz-
lak fel a tárgyak szimbolikus használatáról számos kultúrában.
Nem összegezzük itt ezt a rengeteg információt, inkább néhány
olyan példát választunk ki, melyekkel azt illusztráljuk, hogy
milyen módon fejezhetik ki a tárgyak a nagyra értékelt szemé-
lyiségvonásokat.
Szinte minden kultúrában vannak olyan tárgyak, melyeket
azért választanak ki, hogy viselőjük vagy tulajdonosuk hatal-
mát és erejét reprezentálják. Minden kifejezendő tulajdonságok
közül a leggyakrabban az ember potenciális energiáját, a mások
feletti hatalmát fejezik ki szimbolikus módon. A férfiaknál ez
az erő vagy hatalom olyan férfias erényekkel szinonim, mint a
fizikai erő, a bátorság, az ügyesség, a kitartás; a nők esetében
a hatalmat hasonlóképpen sztereotipizált formákban jelenítik
meg: csábító megjelenés, termékenység, gondoskodás. Lehet,
hogy a biológiai és társas evolúció eredetileg ezeknek a tulaj-
donságoknak a fejlődését és nemi kiválasztódását támogatta.
Számos hagyományos társadalomban azonban ezeket a nemi
sztereotípiákat továbbra is fenntartják annak ellenére, hogy már
nem fejezik ki a természeti környezetet. Egy egyedi tárgy, jelen
esetben a lándzsa központi szerepet játszik egy írásbeliséggel
nem rendelkező társadalomban:
A férfi mindig magánál tartja harci lándzsáját (műt), a lán-
dzsa szinte lényének része ... nem fárad bele, hogy folyton
élesíti, fényesíti; a nuerek nagyon büszkék a lándzsájukra ...
Bizonyos értelemben olyan, mintha nem tárgy, hanem élő-
55
Tárgyaink tükrében
lény lenne, mert olyan kiterjesztés, olyan külső szimbólum
... ami az ember erejét, vitalitását, érdemeit képviseli. A szelf
kivetülése. (Evans-Pritchard, 1956, 233)
Ebben a leírásban benne van, hogy egy nuer számára a lándzsa
nem pusztán belső szükséglet vagy vágy kifejezésére szolgá-
ló konceptuális jel. A lándzsa nem puszta absztrakció, hanem
nehéz és éles tárgy, amit az ember egyensúlyozhat, forgathat
vagy elhajíthat; tárgy, amivel ásni, ütni, döfni lehet. Hosszú, si-
ma fanyél, amely veszedelmes hegyben végződik. Más szóval
valós tárgy, amit az ember cipel, aminek érzi a súlyát - egy tárgy,
amit legjobban mutathat másoknak. Tárgy jellegéből adódóan
a lándzsa mindenkinek megmutatja és kihangsúlyozza, hogy a
tulajdonos - és kultúrája - milyen tulajdonságok elérésére vá-
gyik: erő, sebesség, tekintély, hatalom, folytonosság; a tiszteletet
élvezni és befolyásolni a környezetet.
A lándzsa szimbolikus jelentése feltételezhetőleg nem egy-
szerűen reflektál egy már létező valóságra, ahogy bármely más
kifejező tárgy szimbolikus jelentése sem. Abban is segít, hogy
ez a jelentés valósággá váljon. A lándzsájukat Szudán nap-
égette fennsíkjain mindenhova magukkal cipelő nuerek nem
mindegyike van nagy testi erővel megáldva. A fegyver azon-
ban megadja azt az erőt, ami az egyénből hiányzik. Azzal, hogy
megragadja a lándzsát, érzi a mozgási energiát a rúdban. Ám
az ilyen tárgyaknak sokkal nagyobb kreatív szerepet is tulaj-
doníthatunk. Nemcsak az egyének életében, hanem kultúrák
történetében is látjuk, hogy a szimbolikus tárgyak előrevetítik,
milyen más, addig nem elérhető módokon élnek, éreznek az
emberek. Mint Geertz (1966) egy másik kontextusban érvelt, a
szimbólumok egyszerre „modellezhetnek valamit és szolgál-
hatnak modellként valamire" a valóságban. Az első értelemben
egy meglévő dologra utalnak; a második értelemben előrevetítik,
ami lehetséges; és így alapvető szerepük van a kulturális evolúció
meghatározásában.
56
Mire valók a tárgyak?
Természetesen nem csak az írásbeliség előtti társadalmakban
jelentenek vagy teremtenek a tárgyak erőérzetet használóikban.
A mi kultúránkban a járművek hatalmas szimbolikus jelentése
olyan nyilvánvaló, hogy túl könnyen természetesnek vesszük.
A gyerek első triciklijétől a tízsebességes kerékpáron át később a
mopedig és az autóig a tulajdonos testi energiája egyre erősebb
gépezettel hangsúlyozódik. Ezáltal az ember is szó szerint önjá-
róvá (auto-mobillá) válhat. Sokan folyamatos szerető gondosko-
dással veszik körbe autójukat, akárcsak a nuerek a lándzsájukat.
Ebben a szinte nárcisztikus törődésben, gondoskodásban észre-
vehetjük a libidinális, fallikus fixációt; de ennél is több látszik
benne: a legszélesebb értelemben vett Érosz kifejeződése, annak
szüksége, hogy demonstráljuk: élünk, számítunk és hatunk a
világban.
fizikai struktúrájuk miatt a tárgyak a nyers természeti erőt
lejezik ki. A lándzsától a repülőgépig erőkarként hathatnak,
amely növeli az ember erejét vagy sebességét: mozgási ener-
giáját. De vannak a szelfnek ennél finomabb aspektusai is,
.1 melyeket tárgyakon keresztül lehet kifejezni. Az embernek
.1 lermészetfeletti erőkkel való szoros kapcsolatán alapuló
Icllételezett varázsereje van az „erőtárgyakban", melyeket az
amerikai indiánok „gyógyító batyuikban" hordoztak maguk-
kal. A katolikus papság például még mindig hozzáfér ilyen
szentelményekhez. Egyes tárgyak a közösségben tisztelt böl-
csességet, igazságot, mértékletességet fejezik ki. Minden olyan
esetben, melyben az aktuális természetbeni tárgy a szelf vala-
milyen tulajdonságával kerül összefüggésbe, nehéz megmon-
dani, milyen mértékben tükröz a tárgy egy már létező vonást
és milyen mértékben vetíti azt előre, sőt generál egy korábban
nem létezett minőséget. Ennek gyakori példája, ha egy nő hir-
telen szebbnek és kifinomultabbnak érzi magát attól, hogy új
ruhát vagy nyakláncot vesz fel, vagy egy fiatalember szaba-
dabbnak érzi magát, amikor saját autóját vezeti. Kétségtelen,
hogy a tárgyak aktívan megváltoztatják annak tartalmát, amit
57
Tárgyaink tükkhiii'.n
széliünknek gondolunk, ezzel kreatív, egyben reflexív funkció
betöltve.
Minden ember képes és valószínűleg minden ember használ
szimbolikus tárgyakat szelfje homályosan érzékelt lehetőségei-
nek kifejezésére, hogy ezekkel a tárgyakkal modellezze lehetsé-
ges céljait. Ezt a folyamatot, mint az várható is, legtisztábban a
vizuális művészetek alkotóinál találjuk meg. Sok festő és szob-
rász folyamatosan keresi gondolatainak, értéseinek, élményei-
nek képi, tárgyi megfelelőjét. Azok a kreatív képzőművészek,
akik képesek meggyőző vizuális megoldást találni korábban
meg sem fogalmazott problémákra. A tárgyak a kreatív prob-
lémák megoldásában, sőt az előfordulásában is stimulálják és
segítik a művész gondolatainak kialakulását (Getzels és Csik-
szentmihalyi, 1976,244. skk.).
Ennek működését jól illusztrálja egy fiatal művész beszámo-
lója arról, hogy miért fest:
Szeretem nézni ezeket a dolgokat, ezért festek. Olyan, mint-
ha az álmaimat élvezném, melyeket egyébként szoktam.
Szeretek gondolkodni, álmodozni a látott dolgokról. A fest-
ményeim témái általában a múltból, a jelenből és a jövőből
származnak; vannak tudatos és tudatalatti mozzanataik is.
Kizárólag személyes jelentőséggel bíró tárgyakat festek meg, olya-
nokat, melyeknek van számomra jelentése. Ezek révén megterem-
tem a magam kis világát.
A festményeimen általában New Yorkot, macskákat, a
nagybátyámat ábrázolom; egy autót, egy vasúti sínt, vagy
valami más közlekedési eszközt, például görkorcsolyákat;
címeket és számokat; egy konyhából előmászó sárkányt.
Egyszer egy hajón heverő bakancsot festettem meg, egy
olaszországi utazást szimbolizálva ezzel; az anyám, a barát-
nőm, én magam; szerves formák - fák és növények... ezek
számomra rengeteg különböző dolgot jelentenek, és mind-
egyiket szeretem. Szeretnék kirepülni az ablakon, mint az
58
Mire valók a tárgyak?
a repülő, amelyiket lefestem, vagy azzá a személlyé válni,
akivé szeretnék, és akinek festek. (Getzels és Csikszentmi-
halyi, 1976,147; utólagos kiemelések)
Nem minden művész írja le ilyen áradó önfeledtséggel a festmé-
nyein alkalmazott vizuális szimbólumokkal való kapcsolatát. De
minden művész arra használja a tárgyakat, hogy „megteremtse
i maga kis világát", olyan világot, amelyben helyettesítőkkel
adhat elő dinamikus szituációkat, azokból pedig tanulhat, és
áltáluk megmutathatja másoknak, hogyan működik a világ.
A tárgyak mint a státusz kifejezői
A tárgyaknak mint a szelf kifejezéseinek kérdését legkiterjedteb-
ben a státuszt kölcsönző tárgyak kapcsán vizsgálták. Ez utóbbi a
szeli kifejezéseként használt tárgyak speciális esete. Szinte min-
den kultúrában vannak a státuszt jelző tárgyak, bár az, hogy az
egyes kultúrák milyen tárgyakat választanak státuszszimbólum-
nak, ezeket hogyan használják a státusz jelölésében és hogy mi
.1 státusz jelentése és kontextusa, az legalább olyan változatos,
mint az emberiség egészét alkotó népek. így bár a státuszszim-
bólum az egész személy-tárgy kölcsönhatási folyamat rendkívül
lontos része, sajnálatos, hogy ez az egyetlen dimenzió annyira
beárnyékolta a többit, hogy szinte lehetetlen másként gondolni
az ember birtoktárgyaira, mint társadalmi helyzetük szimbó-
lumaiként. Ahogy a mélylélektan alkalmazói az embernek a
tárgyakkal való kapcsolatát rögtön szexuális szimbolizmusként
értelmezik, a szociológusok ugyanezeket a kapcsolatokat jel-
lemzően státuszszimbólumként magyarázzák. E perspektívák
értéke nem rejtheti el a tényt, hogy az ember és a tárgyak köl-
csönhatása sokkal összetettebb és rugalmasabb.
A státusz is egyfajta erő, de más, mint a lándzsákban vagy au-
lákban megjelenő nyers mozgási energia. A személy iránti tisz-
59
Tárgyaink tükrében
teletből, tekintélyből és a felé irányuló irigységből áll. A státusz-
szál bíró személy szabja meg mások cselekvéseinek szabályait és
normáit, ezért benne így egy kultúra céljai öltenek testet. Hason-
lóképpen egy státusszal bíró tárgy is e célokat megtestesítő min-
taként szolgál, mert a státuszában hívő embereket arra készteti,
hogy megfelelően viszonyuljanak hozzá és a státuszt birtokló
személyhez. A feltűnő vagy drága autó például az ennek státu-
szában hívőknek azt jelenti, hogy tulajdonosa különleges vagy
kiválóbb tulajdonságokkal rendelkezik, olyasvalaki, aki a tömeg
„felett" áll. Ezért mondhatjuk, hogy a státusz a pszichikus ener-
gia feletti kontroll, mert akik rendelkeznek vele, számíthatnak
azoknak a figyelmére és bizonyos mértékig engedelmességére,
együttműködésére is, akiknek ebből kevesebb van. Az embe-
rek „felnéznek" azokra, akiknek magasabb státuszuk van; ez a
kifejezés jól leírja a figyelemfókuszálást - ezáltal a pszichikus
energiát - a státusz vonatkozásában. A státuszhierarchiák erede-
te már a főemlősök dominanciarendszerében is jelen van, mint
arra Chance (1967) rámutatott; az állatok szemkontaktus-felvé-
telének mintázata mintha pontosan kifejezné rangjukat: az ala-
csony rangú (behódoló) állatok „ránéznek" a dominánsabbakra,
de ez fordítva ritkán igaz (Csíkszentmihályi, 1978b).
A státusz alapja eredetileg valószínűleg a mozgási energia
lehetett és attól megkülönböztethetetlen volt. A vadászra, aki a
legmesszebb tudta hajítani a dárdát, mindenki felnézett a közös-
ségben. De ahogy az ember az önkontroll más és kifinomultabb
formáit fedezte fel, a státuszszerzés okai is megsokszorozódtak.
Végül eljutottunk arra a pontra, ahol a státusz - vagy az értelem
feletti ellenőrzés az emberi közösségben - bizonyos mértékig
függetlenné vált az ellenőrzés egyéb forrásaitól és önálló életet
kezdett élni. A vagyon, a politikai hatalom, a tehetség vagy a
testi erő még mindig státuszteremtő tényező, de az ember stá-
tuszt tarthat fenn vagy nyerhet azáltal is, hogy saját céljai elérése
érdekében manipulálja a jelképeit. Ebben rejlik a tárgyak mint
státuszszimbólumok fontossága.
60
Mire valók a tárgyak?
így tárgy sokféleképpen válhat státuszszimbólummá. Ah-
hoz, hogy valami státuszszimbólum legyen, a tárgynak például
ni kanak kell lennie. A ritkaságban benne foglaltatik, hogy egy
tárgyát nehéz megszerezni, és ezért előállítása vagy megtalá-
lása nagy pszichikai erőfeszítést igényel. Az ilyen tárgyra ezért
„lelnéznék" - feltéve, ha a nézők tudatában vannak a tárgy rit-
kaságának -, és tulajdonosa közvetetten befolyást nyer mások
pszichikus energiái felett. A drága tárgy alapvetően ugyanígy
hal. Ami azt illeti, a ritkaság és drágaság lényegileg szinonimák,
mert mind a kettő a tárgy megszerzéséhez szükséges figyelem-
mennyiségre utal. A tárgy kora is emeli státuszát. Az emberi
munka termékei nem túl hosszú élettartamúak; a mesterember
pszichikai tevékenységének koncentrálásával létrejött rend idő-
vel darabjaira esik szét. A termodinamika második törvénye a
tárgyakra és minden másra vonatkozik. Az entrópia szétmarja
nz általunk alkotott formákat. Nincs elég fölös pszichikus ener-
gia ahhoz, hogy tároljuk és fenntartsuk a tárgyakat, amelyeket
alkotunk. Általában csak a legkiválóbb tárgyak maradnak fenn.
A in ha véletlenül fennmarad, egy idő után még a legközönsé-
gesebb tárgy is ritkává válik. így egy antik tárgynak ritkasága és
ennek következtében értéke miatt magas a státusza. Egy tárgy
ezenkívül nyerhet státuszt egyszerűen azzal, hogy magára vonja
I tífusszal rendelkező emberek figyelmét. A magas státuszú emberek
irányítják mások figyelmét, így saját céljaik nagyobb befolyást
gyakorolhatnak, mint az átlagemberek céljai. Az elit körében
„bevett" tárgyak az elit státuszát testesítik meg, és ezzel maguk-
ra vonják a kevesebb befolyással, hatalommal, erővel rendelkező
emberek figyelmét. Az is igaz, hogy azok a tárgyak, amelyek az
elit figyelmét magukra vonják, általában már rendelkeznek az
előbb említett tulajdonságok - ritkaság, költségesség, régiség -
valamelyikével, de néha még az olyan egyszerű tárgyak is, mint
a közönséges szobanövények kaphatnak „divatos" vagy „stílu-
sos" státuszt. Hasonlóképpen az „antistátusz"-szimbólumok is
kilejezhetnek valamit abból, hogyan viszonyul tulajdonosuk a
61
Tárgyaink i ükrhhun
státuszmegállapodásokhoz. Ha valamire figyelmet fordítanak
azok, akiknek figyelme hatalmat jelent, az a dolog figyelmet
von magára. Ennek az alapelvnek nyilvánvaló leképeződése az,
amikor a reklámokban hírességek ajánlanak termékeket.
A státuszszimbólumok ezért a tulajdonosuk egy igen általá-
nos vonását fejezik ki: a mások irányításához meglévő hatalmu-
kat. Bizonyos értelemben a szelf kiemelkedő jellegzetességeinek
összegzései, a tulajdonosuk társadalmi státuszának általános
mércéi. Nem szabad szem elől tévesztenünk azonban, hogy bár
a státusz maga szimbólum, általános erőt, hatalmat jelöl, ám
nem feltétlenül fordítható le azokra. Azok, akik felnéznek a ma-
gas státuszúakra, ugyanakkor elutasíthatják, hogy más irányítsa
őket és időnként aktívan fellépnek a hierarchia ellen, lerombolva
annak szimbólumait.
Ebben az összefüggésben időszerű szólni a legelvontabb stá-
tuszszimbólumról, nevezetesen a pénzről. Bár ez a téma megér
egy külön vizsgálatot, a pénz szimbolikus dimenziói a státusz-
szimbólumok tárgykörébe tartoznak. A pénzt általában „va-
lósnak", nem szimbolikusnak tartjuk, mégis talán ez az egyik
legtisztábban szimbolikus valami, amit az ember kitalált. Egy
gallon benzinnel például körülbelül olyan messzire jutunk el,
mint tíz évvel ezelőtt. De egy dollár értékű benzinnel valószínű-
leg közel sem tudunk megtenni akkora utat, mint tíz éve - még
akkor sem, ha ugyanolyan egydolláros bankjeggyel fizetünk.
Vagyis a benzin értékét a fizikai tulajdonságai határozzák meg,
míg a dollár bankjegy fizikai tulajdonságai viszonylag lényegte-
lenek. A pénznek az adja meg az értékét és a státuszát, hogy az
emberek megegyeznek abban, mennyit ér. A csekk, a hitelkártya
egyszerű papírfecni és műanyag lap, mégis egyetlen csekk vagy
hitelkártya több milliárd dollárt érhet, több milliárd láthatatlan,
de nagyon is valóságos dollárt. De a „pénz nem tárgy" kifejezés
más értelemben nagyon is igaz: a pénz olyan tárgy, ami nem
tárgy, mert bármivé alakulhat, amivé csak „akar". A pénz a leg-
társadalmibb tárgy, mert önmagában való értéke, egyezményes
62
Mire valók a tárgyak?
jel léle azt jelenti, hogy az emberek cserealapnak tekintik. Való-
ban, mint Símmel (1978/2004) rámutat, a pénz több értelemben
is elbitorolta Isten szerepét a modern világban, amikor a végső
célok kifejezőjévé és az értékek mércéjévé vált.
A technológia fejlődésével és a szabad piac rendszerének be-
vezetésével a pénz megegyezésen alapuló cserealap lett, amivé
I pszichikus energia szinte minden megnyilvánulása átalakítha-
lí>. Míg a múltban az ember az ereje, a bölcsessége, a becsülete
v.igy a szentsége révén szerezhetett magának státuszt, amelyek
mind a pszichikus energia eltérő, egymásra visszavezethetetlen
lormájú felhasználását igényelték, a modern világban a vagyon
íz. ember státuszmértékének egyetemes skálája lett (Símmel,
I ‘>78; Polanyi, 1957). Mint Marx megjegyezte, akinek pénze van,
.innak nem kell szépnek, bátornak, kedvesnek vagy bölcsnek
lennie: megvásárolhatja magának ezeket a tulajdonságokat és
élvezheti előnyeiket (Marx, 1972, 83).
A pénz szimbolikus ereje nagyrészt abból a tényből fakad,
hogy az évezredek folyamán az emberi erőfeszítés általánosan
ellogadott szimbóluma lett. így a pénz gyakorlatilag tárgyiasult
pszichikus energia. A munkás egész héten dolgozik, minden fi-
gyelme a feladatra irányul, amiből közvetlenül nincs haszna.
Munkájáért cserébe pénzt kap, amivel mások munkájának ered-
ményeit megvásárolhatja. A munkaadó, aki a bért fizeti neki,
löbb pénzért értékesíti a munkás munkájának eredményét, és
így tovább. Más szóval, akinek pénze van, befolyásolhatja má-
sok tárgyiasult pszichikus energiáját; ezért a vagyon státuszt
jelent.
Ezzel szemben a státusz egyéb formái - a tisztelet, a tehetség,
a hagyomány - mások figyelmének közvetlen befolyásolásán
.ilapulnak, a vagyon közvetett módon irányítja a többiek figyel-
mét. így vannak helyzetek, amikor a pénz státuszadó erejének
hatása nem bontakozik ki teljesen. Bizonyos társadalmi körül-
mények között a pénz hatalmát korlátozzák azok, akik a stá-
I usz egyéb forrásaira tartanak igényt - és ebben néha sikeresek.
63
Tárgyaink iükréiii'n
Azokban a kis New England-i városokban például, amelyeket
W. Lloyd Warner (1963) tanulmányozott, a legmagasabb státusz
nem a vagyonosaké volt, hanem azoké, akik a közösség törté-
nelmi családjaiból származtak. Az újonnan beköltözöttek pénz-
zel igyekeztek hagyományt vásárolni maguknak. De a jelenbeli
presztízs alapja azonban általában a múltbeli vagyon, így az
„új pénz" státuszhiányának oka egyfajta kulturális időeltolódás
lehet. A különböző értékek versengése a pénzzel szemben ku-
darcra ítélt utóvédharc, amíg a pénz marad az emberi energia
leghatékonyabb szimbóluma.
A társadalmi integrációt jelképező tárgyak
Eddig csak arról beszéltünk, hogy a tárgyak milyen módon
fejezhetnek ki vagy teremthetnek személyes tulajdonságokat.
A tárgyak a rejtett pszichikus folyamatokat megtestesítve, illet-
ve tulajdonosuk hatalmának és presztízsének látványossá téte-
lével az egyén differenciálódásának eszközei is lehetnek; vagyis
hozzájárulnak az ember azon tulajdonságainak kialakulásához,
kialakításához, amelyek őt másoktól megkülönböztetik. Az indi-
vidualitás művelése azonban a nagyobb egységbe foglalás célját
szolgálja, mert ahhoz, hogy másoktól megkülönböztessük ma-
gunkat, az kell, hogy ennek mások adjanak értelmet. Ha valaki
a megkülönböztetettségét végső céljává teszi, az nem egyediség-
hez, hanem káoszhoz vezet, úgyhogy még a differenciálódásnak
is van közösségi, a közösség egységessége felé ható célja. Az
antropológusok rengeteg példát gyűjtöttek arról a folyamatról,
hogy a jelek hogyan járulnak hozzá az integrációhoz.
Az integratív szimbólumok születését vizsgáló tanulmányok
egyik klasszikusában Durkheim az írásbeliség előtti népek, kü-
lönösen Közép-Ausztrália törzseinek vallását írta le a néprajztu-
domány eszközeivel. Durkheim szerint ezek a törzsek primitív-
ségük miatt tisztább képet adnak a vallás keletkezéséről. Ezzel
64
Mire valók a tárgyak?
.1/ állítással nyilvánvaló problémák vannak; először is az, hogy a
„legprimitívebb" népeknél a vallási élet nagyon összetett és na-
gyon különböző formái figyelhetők meg. Azzal, hogy a vallást, a
Imlományt és a művészetet kartéziánus „elemi formákra" redu-
k.ilha tónak tekinti, Durkheim elveszti szem elől azt a tényt, hogy
ezek a hagyományok mind történelmi eredmények, amelyeket
.íz ember tapasztalat és művel(őd)és révén fedezett fel, nem pé-
tiig valamiféle „mögöttes" a priori rend puszta megnyilvánulá-
si i; így hasonló problémába ütközik, mint Freud és Jung. Ám
Durkheim még ezekkel a nehézségekkel együtt is gondolatok
sokaságát tárja elénk a vallási élettel kapcsolatban. Durkheim
elgondolása az volt, hogy a vallás azért keletkezett, hogy meg-
magyarázzon egy konkrét, mégis titokzatos élményt: a társas
hajlam élményét. Tagadta a kortársai többsége által elfogadott
magyarázatot, miszerint a vallás megmagyarázhatatlan termé-
szeti jelenségek magyarázatára jön létre. Az emberek csoporthoz
la Hozása hozta létre azt az érzést, hogy a természet erőitől kü-
lönböző síkon létezik egy szent, természetfeletti erő. Durkheim
a/.erint a társas hajlam csodája először a generációk folytonos-
ságában jelenik meg; bár az egyén meghal, a leszármazás folya-
matos. Egy isteni erővel magyarázták azt a tényt, hogy külön-
böző átalakulásai közepette az élet fennmarad. Mondanunk sem
kell, hogy ez a magyarázat a vallások többségére ráillik, így a
zsidó-keresztény hitre is, melynek alapszövegei jelentős rész-
ben a leszármazási vonalak felsorolásából és az arra vonatkozó
magyarázatokból állnak, hogy a Legfelsőbb Lény a kiválasztott
népet miért hagyta túlélni, szenvedni és boldogulni.
A társas hajlam másik rendkívül rejtélyes aspektusa, amit
I lurkheim „kollektív forrongásnak" (collective effervescence) ne-
vez. Ez a tapasztalás akkor adódik, amikor az emberek közös,
különösen rituális vagy vidám tevékenységet folytatnak: ez az
értés arról szól, hogy a részek összességénél nagyobb valamihez
I.irtóznak, elragadja őket a csoport „szelleme". Manapság ez az
értés viszonylag ritka, talán csak forradalmak idején, futball-
65
Tárgyaink tükrében
mérkőzéseken, rockkoncerteken és vallási megújulási szertar-
tásokon fordul elő. Am a hagyományos törzsi kultúrában élő
népek számára a tábortűz körüli tánc, a kollektív forrongás an-
nak bizonyítéka volt, hogy létezik egy erő, ami csak a csoporton
keresztül nyilvánul meg, így valamilyen módon köze van a törzs
létéhez és túléléséhez.
Durkheim szerint a vallás gyakorlatok - vagy rítusok — rend-
szerekéből alakult ki, melyek célja az volt, hogy az egyént a
nagy, átható erőhöz kapcsolja, melynek létéről a társas hajlam
megtapasztalásán át szereztek tudomást. Az ember feltételezte,
hogy ez az erő mindenütt jelenvaló, de a törzzsel különösen szo-
ros kapcsolatban álló helyeken, állatokban, növényekben vagy
tárgyakban rendkívül koncentráltan nyilvánul meg. A spirituá-
lis erőnek ezeket a letéteményeseit bizonyos kultúrák totemeknek
nevezték (Durkheim, 1965,121 skk.).
Az ausztrál őslakók legszentebb tárgyai jól illusztrálják, hogy
a csoporthoz tartozás érzéséből hogyan keletkezhetett egy min-
denható spirituális erő gondolata. Durkheim (1965,141) azt írja:
„A churinga a legszentebb dolgok közé tartozik; vallási szentség
tekintetében semmi sem múlja azt felül." Ez a churinga egy bú-
gattyú, faeszköz, amivel a törzsi szertartásokon mély, süvöltő
hangot adnak ki. A közép-ausztráliai arunta törzsnél ez a hang
a szent erő megnyilvánulása, ami az egyes egyéneket a cso-
porthoz köti. Nyilvánvalóan nem véletlen (bár Durkheim ezt
nem hangsúlyozta), hogy a spirituális erő legkoncentráltabban
egy olyan tárgyban jelent meg, amit éppen azokban a szertar-
tásokban alkalmaztak, melyekből eredetileg a szentség érzése
keletkezett. így a churinga aktívan részt vesz a csoportkohézió
alakításában azzal, hogy létrehozza a kollektív élményhez szük-
séges hangokat. Az ilyen példák meglehetősen gyakoriak az
etnográfiában; az Ituri erdő pigmeusai között a törzs szelleme
a molimo kürtökben nyilvánul meg. Ha valami baj történik az
erdőben, ha valaki megbetegszik vagy meghal, vagy kevés a
vad, a kürtöket előveszik rejtekhelyükről és egész éjjel fújják,
66
Mire valók a tárgyak?
noha heteken át. Nem a kürtök szentek, hanem a hangjuk - a
törzs szellemének konkrét manifesztációja - ami hitük szerint
helyrehozza a balszerencsét (Turnbull, 1961,80).
Az arunták más, a törzs elemi erejét szimbolizáló tárgyai közé
I.irtózik a nurturya; ez egy vessző- vagy dárdaköteg, amit rituá-
lék alkalmával a falu közepén gyűjtenek össze (Durkheim, 1965,
145). Ezt a jelképet a modern időkben is gyakran használták:
Mussolini fasiszta mozgalmának jelképe, afascio egy bárd köré
rögzített vesszőnyaláb, ami azt a gondolatot képviselte, hogy
míg egyenként mindegyik vessző könnyen eltörhető, a köteget
lehetetlen eltörni - l’unionefa laforza, egységben az erő. Ugyanez
n jelkép tisztán látszik többek között az amerikai képviselőház
szónoki emelvénye mögött.
Különböző történelmi korokban a kultúrák különböző jeleket
használhatnak, hogy kifejezzék azt az alapvető, egységesítő célt,
ami szándékot és irányt ad nekik. Franciaországi úti beszámo-
lójában Henry Adams (1905) megjegyzi, hogy a Szűz Máriának
H/entelt gótikus katedrálisok a modern kor hatalmas elektromos
erőműveinek középkori megfelelői, amennyiben mindkettő az
erő tárolására szolgáló hatalmas raktár, és utalnak az adott kor
céljainak jellegére; az egyik lelki, a másik anyagi célokat szolgál.
Adam meglátása nem pusztán érdekes metafora. A katedrális
es a generátor valóban a felhalmozott energia központja: épí-
lóik és „használóik" pszichikus energiája gyülemlett fel bennük.
A chartres-i katedrális a közösség tagjainak aktív munka-hoz-
zájárulásával épült fel, és évszázadokig vonzotta az emberek
figyelmét. A tizenkilencedik századi elektromos generátorok,
akárcsak a huszadik századi atomreaktorok, azoknak az embe-
reknek a pszichikus energiái által jöhettek létre, akik befizetett
adójukkal vagy befektetéseikkel ehhez hozzájárultak; a gene-
lalor által termelt áramot indirekt módon is használjuk, azzal
az energiával fűtjük otthonainkat, és működtetjük elektromos
eszközeinket. A két szimbólumra fordított figyelembefektetés
ugyanolyan valóságos. Az csak a jövőben derül majd ki, hogy a
67
Tárgyaink tükrében
társadalom túlélését és boldogulását az erő melyik meghatáro-
zása garantálja majd sikeresebben.
A társas integrációnak minden jelképe az ellentétes folyamat
szimbóluma is lehet, nevezetesen a társadalmi elkülönülést és
ellenállást is jelentheti. A kereszt minden keresztény egységének
konkrét kifejeződése, egyben hangsúlyozza a keresztényeknek
az iszlám és más vallások híveitől való elkülönülését. Az ame-
rikai zászló az Egyesült Államok polgáraitól egységesen állam-
polgári hűséget követel, de kizár az amerikaiak közösségéből
minden más nemzetiségű személyt. A juharlevél a torontói jég-
korongrajongóknak fontos embléma más csapatok rajongóival
szemben. A szimbólumok differenciáló, mégis integráló szere-
péről szóló egyik klasszikusa Victor Turnernek a ndembu törzs
rítusairól írt tanulmánya. A ndembuknál a „domináns szimbó-
lum" a női pubertás elérésének beavatási szertartásán a mudyi,
vagy tejfa. Amivel a növény fehér nedvet ad, a fát a tejjel és
a nők szoptató, életadó szerepével asszociálták. Ennek kiter-
jesztéseként jelenti azt az anyai leszármazási vonalat is, amit
a ndembu törzs saját eredetének tart és ezért a társas közös-
ség egységének és folytonosságának jelképe is (Turner, 1967,21
skk.). A mudyi facsemete a beavatandó „zöldségét", vagyis éret-
lenségét jelképezi, ez kerül a rítus középpontjába. Azzal, hogy
szertartásaikon a ndembu törzs tagjai a tejfára összpontosítják
figyelmüket, a törzs tagjai koncentrált formában tapasztalják
meg azokat a tulajdonságokat, amelyek a legfontosabbak ne-
kik egyéni és közösségi szinten is. A lányok pubertásátmene-
ti rítusának kifejezett célja az, hogy az anyai leszármazást és a
folytonosságot ünnepeljék, bár a szertartásnak számos olyan
eleme van, amely a konfliktus különböző szintjeit tárja fel: a
rítus elején a nők gúnyolódnak a férfiakkal, a beavatandó anyja
szemben áll a többi nővel, akik az anyai leszármazási vonalat
képviselik, amibe a lányt beavatják, és a lányt mint egyedi sze-
mélyt szó szerint a „közfigyelem fókuszába", a nők körtáncának
középpontjára állítják. De itt a konfliktus és a megkülönböztetés
68
Mire valók a tárgyak?
olyan kreatív feszültség felkeltésére irányul, amely a pszichikus
energia számára egyesítő megoldással szolgál.
Az értékek és normák megjelenítéséhez szükséges „energia"
domináns szimbólumokba van foglalva és különböző ver-
bális magatartásokban nyilvánul meg; ezt „veszik kölcsön"
amikor merevebb szóhasználat helyett jelképesen (metafo-
rákban) beszélnek ismert és általában nem említhető konf-
liktusok említése helyett. A konfliktus nyers energiáit a tár-
sadalmi rend fenntartása érdekében megszelídítik. (Turner,
1967,38-9)
így a ndembu lányok pubertásátmeneti rítusa olyan művelési
lolyamat, amelyben a fa és mindaz, amit jelképez, arra szolgál,
hogy átvezessen egy személyt a felnőttkorba.
A kultúrák többségében az emberek között leginkább aján-
dékok révén lehet kapcsolatot teremteni. Mauss e témában írt
klasszikus munkája feltárja, hogyan erősödnek meg a személy-
közi kapcsolatok tárgy csere által:
De rögtön nyilvánvaló, hogy a maori szokások szerint ez a
tárgyak létrehozta kötelék valójában személyek közötti kö-
telék, mivel maga a tárgy egy személyt képvisel, vagy egy
személyhez tartozik. Ebből következik, hogy ha az ember
valamit ajándékoz, akkor önmaga egy részét ajándékozza ...
Abból, amit láttunk nyilvánvalóan következik, hogy ebben a
gondolati rendszerben az ember azt adja, ami valójában ter-
mészetének vagy lényegének része, és cserébe olyasmit kap,
ami valaki más spirituális lényegének része ... Az ajándék
nem élettelen. Életteli és gyakran megszemélyesített, és arra
törekszik, hogy eredeti törzsének és földjének valami neki
megfelelőt vigyen önmagáért cserébe. (Mauss, 1967,10)
Nagyobb léptékben a ritualizált cserének is konfliktuscsökken-
lő hatása van rivalizáló szomszédos csoportok között. Ennek
legismertebb példája a pápuák kula köre, melyben nyakvérteket
69
Tárgyaink tükrében
cserélnek csigahéj nyaklánccal; az ajándéktárgyakat több száz
mérföldre, távoli szigetekre viszik a nyílt tengeren, és az ajándé-
kok- és viszontajándékok rendszerében az ajándék végül vissza-
tér eredeti tulajdonosához. így a tranzakciókból senkinek nem
származik gazdasági haszna, de a gyakorlat „erős védelem egy
olyan környéken, ahol nagyon félnek a fekete mágiától, nagy a
gyanakvás és az ellenségesség" (Fortune, 1932,210).
A csere kontextusába ágyazott tárgyak az ajándékozó lényét
képviselik, aki szabadon feladja lénye egy részét egy másik em-
ber javára. Ha az ajándékot viszonozzák, határozott kapcsolat
alakul ki a csereügylet résztvevői között. Ez sem metaforikus
kapcsolat, mert valódi energiát cseréltek: lényem egy kis részét
átadtam a másik személy lényének egy kis részéért. Ajándé-
kokra valószínűleg akkor van szükség, ha két ember között a
viszony problematikus és az egyik személynek konkrét, állandó
jelre van szüksége a kapcsolat meglétéről. Mindazonáltal azon-
ban az ajándéktárgy, ha elszakad jelentésének valós forrásától
könnyen manipulálható hamis kapcsolat kifejezésére; ezt a tényt
jól ismerte Vergilius is; neki tulajdonítják a mondást: Quidquid id
est timeo Danaos et donor ferentes („Bármi is ez, danaóknak aján-
dékát se kívánom!").
A reprezentáció három szintje
Mint láttuk, az ember időben és térben eszközöket használt azon
célok kifejezésére vagy felfedezésére, amelyek saját egyéni életét
elevenséggel töltik meg, valamint azokat, amelyek összekötik és
elválasztják az embereket egymástól. Ez a két dinamikus köz-
pont, az individuális és a közösségi sokféleképpen kapcsolódik
egymáshoz; sőt mind a kettő egy harmadik szándékközponthoz
is kötődik, amit mi kozmikus szintnek fogunk nevezni.
A hagyományos társadalmakban ez a kozmikus szint fog-
lalja magában az élet ritmusát szabályozó nagy természeti je-
70
Mire valók a tárgyak?
lenségeket: a napot, a holdat és a csillagokat; a vizet és a tüzet;
.1 szelet és a földet. Minden társadalomnak olyan kapcsolatot
kell létesítenie saját céljai és a világot működtető célok között,
amelyben hinni tud. Ezt az igényt jól kifejezi Eric Fromm: „Az
ember alapvető szenvedélyei nem ösztönös szükségleteiben
gy ökereznek, hanem az emberi lét sajátos feltételeiben, abban,
hogy szükségét látja új kapcsolatokat találni ember és természet között,
miután elvesztette az ember előtti állapot elsődleges kapcsola-
ti" (Fromm, 1955, vii; kiemelés tőlünk).
Most már tisztábban láthatjuk a reprezentációk célját és jelen-
lését. Hihetetlen sokféleségük és néha ellentmondásos alkalma-
zásuk ellenére a tárgyak, amiket az ember használ, egy tervrajz
Jeleinek tűnnek, amelyek az embernek önmagához, a társaihoz
es .1 világegyetemhez való viszonyát jelölik. A kapcsolat általá-
ban megszemélyesített és dinamikus formában jelenik meg: e
három szerveződési szint életadó és romboló energiái jelennek
meg leggyakrabban különböző kultúrákban.
I izenkívül láttuk, hogy ez a három szint két modalitásként ír-
h.iló le: az elkülönülés (differenciálódás) és az egységbe rendeződés
(integráció) jelenségével. A szeli szimbólumai például tulajdo-
nosának egyedi tulajdonságait, másokét meghaladó képességeit
vagy kiválóságát hangsúlyozhatják. Ebben az esetben a tárgyak
az elkülönülés folyamatát szolgálják; elkülönítik tulajdonosukat
a l.irsas kontextustól, egyéniségét, egyediségét hangsúlyozzák.
Vagy a tulajdonosuk és mások közti hasonlóság dimenzióit
képviselhetik: közös leszármazást, vallást, etnikai eredetet vagy
életstílust Ebben az esetben a tárgy szimbolikusan kifejezi azt,
hogy tulajdonosa egységben van társas környezetével.
Ez a kettősség az ember teljes létére jellemző. Egyrészt az
embernek fel kell fedeznie saját lényének korlátáit azzal, hogy
kilejezik egyedi szervezetük szándékait és képességeit. Ebbe
beletartozik az a képesség, hogy befolyásolja a környezetet, má-
i< >kat és önmagát azáltal, hogy határozott szokásokat vesz fel
es művel a világban, amelyben él (Dewey, 1934, 104). Csak az
71
Tárgyaink rÜKKEIIEN
önkontroll révén, ha az eseményeket szándékaink szerint alakít-
juk, ismerhetjük meg, kik vagyunk, és mire vagyunk képesek.
Másrészt az emberek tudatosan vagy nem tudatosan tudják,
milyen gyengék és jelentéktelenek. Ezért az embernek meg kell
találnia a módját, hogy kapcsolatot építsen ki önmaga és a kör-
nyezet sokkal nagyobb céljai között: más emberekkel, csopor-
tokkal vagy a kozmosz nagy rendszereivel.
H. F. Searles pszichiáter ezt a dialektikát így határozza meg:
Az ember egész életében folyamatos küzd, hogy teljesen
megkülönböztesse magát nemcsak emberi, hanem nem em-
beri környezetétől is, miközben e megkülönböztetésben való
sikeresség mértékében egyre értelemmel telítettebb kapcso-
latot alakít ki mind a nem emberi környezettel, mind pedig
embertársaival. (Searles, 1960, 30)
Ez a filozófia egyik legrégebbi problémája - a rész és az egész
kapcsolata. A modern filozófiában általában az a tendencia, hogy
a kapcsolatot inkább dichotómiának (kettősségnek) mint dia-
lektikus folyamatnak tekintjük (lásd Rochberg-Halton, 1979c).
A dialektika a pszichológiai irányzatok többségében jelen van, a
freudi és a gestalt pszichológiában is (Werner, 1957). Úgy is fel-
fogható, mint a Baldwin és Piaget említette feszültség a hasonu-
lás és az alkalmazkodás között (Baldwin, 1906; Piaget, 1967). Ezt
a feszültséget evolúciós perspektívából az atomi struktúrákból
molekulákat alkotó, élő szervezeteket és emberi társadalmakat
alkotó evolúciós folyamatnak látták (Mayr, 1963; de Chardin,
1965; Csikszentmihalyi, 1970).
De vajon a differenciálás és az integráció efféle, talán túlsá-
gosan is általános megkülönböztetése hogyan segít hozzá ben-
nünket annak megértéséhez, hogy a jelek hogyan működnek?
Először is azt sugallja, hogy az életképes, növekvő kultúrához
szükséges egyensúlynak mindkét folyamatot magában kell fog-
lalnia. Figyelmeztet arra a veszélyre, ami azt az embert vagy
kultúrát fenyegeti, amely nem aknázza ki egyedi képességeit;
72
Mire valók a tárgyak?
avagy a másik oldalról arra a veszélyre, amely akkor fenyeget,
ha a más célokkal ápolt kapcsolatai rovására igyekszik kiter-
jeszteni egyéni ellenőrzésének körét. Később kitérünk arra is,
hogy a differenciáló vagy az integráló célok túlhangsúlyozása
adott körülmények között egy fejlődési stádium normális jel-
lemzője lehet. Mindazonáltal ha általánosságban az emberek
többségének céljai csak a személyes szelf dimenzióit tükrözik,
és kizárólag arra használjuk őket, hogy kifejezzük a magunk
individualitását, akkor gyaníthatjuk, hogy a jelenség mélyén egy
alappatológia húzódik meg - a felaprózódásra irányuló hajlam,
az Umweltre irányuló versengő attitűd, aminek a vége bukás.
I Jgyanez vonatkozik egy közösségre és egy egész kultúrára.
I ízzel ellentétben azoknál, akiknek tárgyakkal való kapcsolatai
kizárólag más egyénekhez vagy rendszerekhez fűződő kapcso-
lataikat fejezik ki, a fentivel ellentétes patológia valószínűsít-
hető: az egyéni fejlődés hiányossága, az adott személyben rejlő
képességek kibontakoztatásának elmaradása.
Ez a kettős dialektika nyilvánul meg a szimbólum szó történe-
tében és etimológiájában is. Az ókori Görögországban a szüm-
luillein jelentése 'összetesz' vagy 'csatlakozik' volt. A kifejezés
olyan érmét jelölt, amit két barát félbetör, mindkettő abban a
reményben, hogy egyszer még találkoznak. Ha ez bekövetkezik,
az érme két felének összeillesztése jelöli a két személy közötti
k.ipcsolatot, így az érme kettéválasztása az újraegyesülés na-
gyobb célját szolgálta. Vagyis a szimbólum eredetileg azt jelen-
telte, ami összehozza az embereket. Nagy jelentősége van, hogy
a szüm-ballein ellentéte a dia-ballein, vagyis „szétdobni" vagy
„szétválasztani", ami a diabolikus, azaz „ördögi" szó eredete.
A gonosz választja szét az ember szélijét egymással szemben
álló erőkké, a gonosz választja el az embert másoktól, fordítja
szembe az embereket a kozmosszal. A káosz, az entrópia ere-
je rombolja le a rendet, amitől az élet függ. Ha etnográfiai és
történelmi leírásokban vizsgáljuk a szelfet, feltűnik, hogy a ha-
gyományos társadalmakban élő emberek többsége az integrált,
73
Tárgyaink tükruiihn
vagyis a társas szelfet hangsúlyozza a személyes egyediség ro-
vására (Geertz, 1973; Turner, 1969), míg a modern nyugati tár-
sadalmakban jellemzően a differenciált, egyéni, individuális
szelfet hangsúlyozzák (Durkheim, 1897; Símmel, 1971; Arendt,
1959). így az elszabadult felaprózottság több mint aktuális le-
hetőség saját kultúránkban. A századfordulón élt legnagyobb
társadalomtudósok közül sokan foglalkoztak a káosz és az ent-
rópia kérdésével, ami nézetük szerint a modern életben domi-
nál. Durkheim, Símmel, Weber, Freud és Jung különböző el-
méleteinek közös nevezője a modern társadalom válsága iránt
való aggodalom, amit az ipari szakosodás, a racionalizmus és
a modern tudomány fejlődése eredményezett. A társadalmi élet
közelgő összeomlása miatti közös aggodalom vezette őket arra,
hogy nagyon különböző megközelítésből, de a jelentés létrejöt-
tét kutatták és azt, hogy ez a jelentés miképpen kovácsolja össze
a társadalmat.
Durkheimnek a modernitás szétforgácsoló hatása miatti ag-
godalma jelenik meg az öngyilkosságról szóló tanulmányá-
ban, melyben megállapítja, milyen problémák húzódnak meg
amögött, hogy Európában folyamatosan emelkedik az öngyil-
kosságok száma: „nem az evolúció okozza, hanem az a morbid
forrongás, ami, miközben képes gyökerestől kiirtani a múlt in-
tézményeit, semmit nem tett a helyükbe" (Durkheim, 1966,369).
Ez a „morbid forrongás" nem testi szenvedés vagy gazdasági
szegénység miatt volt, hanem az egyre nagyobb erkölcsi sze-
génység okozta - más szóval elvesztették a lét értelmét és azokat
a szabványokat, amelyek szerint a cselekedeteket megítélték
(Bellah, 1973; xxix, xxx).
Georg Símmel hasonló aggodalmaknak adott hangot „The
Metropolis and Mentái Life" („A metropolisz és a lelki élet",
Símmel, 1971) című korszakalkotó cikkében, melyben a modern
városi formák növekedését az individualitás fejlődésével kap-
csolja össze. Símmel szerint az érzékszervek nagyvárosokban
tapasztalható nyomasztó túlterhelése és az anonimitás követ-
74
Mire valók a tárgyak?
kiviében az ember „blazírt attitűdöt" vesz fel - a racionalitást
hangsúlyozza és ezzel alkalmazkodik a városi élethez. A bla-
n I attitűd és a munkamegosztás miatt a specializáció iránti fo-
kozódó igény kölcsönhatásra lépett a kultúra objektív formáival,
így a modern metropolisz azzal a kettős ténnyel szembesíti az
embert, hogy a hagyományos normák és az érzelmi élet leom-
lásával egyre nagyobb hangsúlyt kaphat az individualitás. Más-
leszt a „szubjektív kultúrát" - aminek a személyiség egységé-
hez vezető belső törvényeit kellene követni - valójában roppant
nyomás alá helyezi az összetett és differenciált városi környezet,
dini jellemzően pszeudo-individualitást eredményez: túlzott
magatartások, modorosság, stílusok és így tovább. Miközben a
modem városi kultúra valójában bátorítja a személyiség műve-
lésének lehetőségeit, valójában hamis izolált egyéniség kialaku-
lásai segíti elő a szubjektív kultúra rovására, ami differenciált,
de nem összpontosult szelfeket eredményez.
Max Weber (1958) is a szabadságot, a kreativitást és a nyugati
। ívilizáció túlélését veszélyeztető jelenségnek látta a racionali-
zálás és a bürokratizálódás hatásait. Ismert összefoglalásában,
I protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című könyvében meg-
jegyzi:
Még senki sem tudja, ki fog lakni ebben az épületben a jövő-
ben, hogy e roppant fejlődés végül is egészen új prófétákhoz
vezet-e majd, vagy régi gondolatok és eszmények nagy új-
jászületéséhez, vagy pedig - ha egyikhez sem ezek közül -,
gépiesített kövületté válik amit egyfajta görcsösen magát-
íontosnak-tartani-akarás díszít majd. Akkor mindenesetre
e kultúrafejlődés „utolsó emberei" számára igazak lehetnek
e szavak: „Lélektelen szakemberek, s az élvezetek szívtelen-
jei: ez a semmi képzeli úgy, hogy felér az emberiség eddig
soha el nem ért csúcsaira." (Weber, 1958/1982,182/288)
I It érő pszichológiai perspektívákból Freud és Jung is látta, mi-
lyen növekvő veszélyt jelent az ösztönéletre a civilizáció.
75
Tárgyaink tükrében
A modern társadalom problémája, amivel Durkheim, Simmel,
Weber, Freud és Jung szembenézett, a szim-bolikusság ellenté-
te, a túlzott differenciálódás fragmentáló és entrópikus hatása
volt. Mindannyian azt érezték meg, hogy a folyamat, amit dia-
bolikusságnak is nevezhetünk, a differenciálódás végső céllá való
emelése. Durkheim, aki azt mondta, hogy Isten a társadalom
szimbóluma, és látta a társadalom bizarr zaklatottságát, való-
színűleg egyetértene a dia-bolika metaforával. Abbéli meggyő-
ződése miatt azonban, hogy Isten és a vallás elavult intézmény,
valamint a művészet felesleges, ahhoz, hogy új értelmet adjon a
modern társadalomnak nem maradt számára más, mint a világi,
intézményi megközelítés. Cári Jung számára a diabolikus me-
taforája a modern életben több puszta metaforánál: szó szerinti
mitológiai igazság volt. A kollektív tudattalan archetípusai tör-
ténelemalakító formák, és a modern társadalomban és tudatban
domináló archetípus a szélhámos, a fausti ördögalak, a káosz
teremtője.
A modern kor sokféleképpen kijelentette, hogy Isten, a végső
cél halott. A végső cél vallási reprezentációit más végső célokkal
igyekeztek pótolni, többek között a racionalisztikus tudomány-
nyal, de úgy tűnik, ezek nem adják meg a kifejezésnek azt az
integrációját, mélységét vagy maradandó életerejét, amit sok
nagy világvallás megadott.
Amit általában „vallásnak" neveznek, azt mi tekinthetjük arra
irányuló erőfeszítésnek, hogy az ember a tapasztalását alkotó
három célközpont közötti kapcsolatot megjelenítse, és abban
részt vegyen. Minden vallásra tekinthetünk arra irányuló pró-
bálkozásként, hogy meghatározza egy ember, a közösség, a koz-
mosz céljait és rituálék vagy más jelfolyamatok révén valamiféle
kapcsolatot hozzon létre e három szint között. Ebből a perspek-
tívából a vallás már nem anakronizmus, amitől út közben meg
kell szabadulni. A vallások történelmi formáikban nyilvánvaló-
an sok babonát és félreértést halmoztak fel, valamint az infor-
mációt zavaró zajt jelentettek. Az intézményesült vallások saját
76
Mire valók a tárgyak?
identitást vesznek fel, amit védelmeznek más gondolati rend-
H/erekkel szemben; gyakran elvesztik azt a képességüket, hogy
0/ integrációra törekedjenek és valójában ennek a törekvésnek
g.i íjaivá válnak. Mindazonáltal az alapvető cél, amit a vallások
•í/olgáltak szükséges volt és a jövőben is szükséges lesz, füg-
gellenül attól, hogy milyen formát vesz fel a vallási impulzus.
I ehetetlen elképzelni az emberi életet a kozmosz elrendezésé-
nek térképe nélkül, anélkül, hogy tudnánk, mi kapcsol minket
össze a kozmosszal és hogyan illeszkedünk bele. Akár a tudo-
mány, a politika vagy egy régi vallás átdolgozott formája nyújtja
számunkra ezt a térképet, a próbálkozás alapvetően „vallásos"
jellegű lesz, akkor is, ha tudományos terminológiával fogalmaz-
zak meg, mert jelek által olyan kapcsolatot kell megfogalmaznia,
amelyet valószínűleg soha nem lehet teljesen kimeríteni.
A tárgyak arra szolgálnak, hogy kifejezzék az emberben, az
emberek között, valamint az emberek és a teljes környezet kö-
zöli fennálló dinamikus folyamatokat. Ezek a folyamatok vagy
egyre specifikusabb differenciálódáshoz vagy egyre növekvő
mlegrálódáshoz vezethetnek. A tárgyakkal való kölcsönhatás
vagy reprezentatív lesz - a környezet bizonyos aspektusainak
„modellje" -, vagy aktívan stimuláló és kreatív környezetmo-
।leli. Ez utóbbi megkülönböztetés további kifejtést igényel.
A tárgyak értelmének egyik legfontosabb, de sajnálatos mó-
don egyik legelhanyagoltabb területe pontosan az a képesség,
hogy a tárgy a saját inherens tulajdonságai által képes jelentést
hordozni. Mégis, a legtöbb arra vonatkozó leírás, hogy a tárgyak
miképpen foglalnak magukban jelentést, jellemzően nem vesz
tudomást arról, hogy a tárgy aktívan részt vesz a jelentésfolya-
m.ilban. Láttuk, hogy Freud, Durkheim és kisebb mértékben
|i ii ig munkáiban a konkrét jel vagy tárgy rendkívül passzív sze-
11‘| >i-t játszik, és a jelentést jellemzően a tudattal rendelkező sze-
mély vetíti rá. Bizonyos mértékig hasonlóan a belső pszichikai
lolyamatokhoz a dolgok katalizátorként működnek, hogy kife-
le zenek vagy tisztázzanak a személy tapasztalatában már jelen
77
Tárgyaink tükri’bhn
lévő gondolatot vagy érzést. Hasonlóképpen, Piaget elmélete
annak dacára, hogy számtalan oldalt szentelt a gyermekek játék-
tevékenységéről és tárgyértelmezéséről adott leírásainak, nem
teljesen interakcionalista, mert a sémák a priori gondolatformák,
és a környezet csak arra szolgál, hogy e struktúrák működését
elősegítse (Bailin, 1971,90). Ahhoz, hogy a fejlődés stádiumaiban
a fejlődés elinduljon, interakcióra van szükség, de Piaget ezt az
interakciót tisztán „logikai" funkciónak látja, és bármely X tárgy
helyettesíthető Y tárggyal anélkül, hogy ez a szubjektumban
bármit is megváltoztatna. A kölcsönhatás tárgyai Piaget-nél nem
rendelkeznek olyan saját belső karakterrel, ami hatással lehetne
a gondolkodás kategóriáira. Ezek a különböző strukturalista
megközelítések a kartéziánus hagyományt idézik azzal, hogy
úgy látják, az értelem nem a tapasztalaton, hanem a gondolati
struktúrákon alapszik; nem a parole (az aktuális beszédaktus
vagy interakció), hanem a langue (az általános nyelvi rendszer),
nem a tartalom, hanem a forma révén jönnek létre. Ezen néze-
tek szerint a szelf végső soron elválasztott a környezetétől; az
élő emberek világa, a becsben tartott birtoktárgyak, az emberi
civilizáció nagy művei egyszerűen csak homlokzatok, amelyek
elrejtik a mögöttes gondolatokat (Rochberg-Halton, 1980b).
Más magyarázatok, mint Evans-Pritchard (1974), Geertz
(1973) és Turner (1967) meglátásai szerint a tárgy aktívabban
részt vesz a művelés folyamatában. Náluk a tárgy konkrét tulaj-
donságaival új gondolatokat, felismeréseket stimulálhat. Esze-
rint fontosnak tűnik, hogy teret adjunk a tárgy önálló jellegé-
nek, hogy annak némi befolyása lehessen a jelentés értelmező
folyamatára; John Dewey pedig Art as Experience (A művészet
mint tapasztalás, 1934) című művében bevezette az észlelés és
a felismerés közti különbséget azzal a céllal, hogy a tárgy saját
tulajdonságainak szerepét valamilyen módon megfogalmaz-
za (Rochberg-Halton, 1979a). Felismerésről beszélünk, amikor
egy tárgy megtapasztalva azt egy már ismert dologként értel-
mezzük. A felismerés mint olyan lehet tudatos vagy tudattalan,
78
Mire valók a tárgyak?
jelenthet vagy nem jelenthet örömet, helyreállítja vagy nem állít-
ja helyre a zavart psziché egyensúlyát. Egyik esetben sem teremt
11| érzést, figyelmet, szándékot. Sokan kötődnek tárgyakhoz fel-
ismerés révén egyszerűen megszokásból vagy mert képtelenek
teljes figyelemmel fordulni a környezetből érkező minden infor-
máció felé (pl. Heidegger, 1962; Merleau-Ponty, 1962; Milgram,
I '#70) Észlelésről beszélünk ellenben akkor, amikor egy tárgyat
megtapasztalva felismerjük annak önálló karakterét. A tárgy
lehet nagyon hétköznapi dolog, mint egy facipő vagy kopott
dz.iilinafonatos szék, amilyet Van Gogh festett, amit Hejdegger
olyan kiterjedten elemzett vagy lehet reggeli napfénynyaláb a
padlón. A lényeg az, hogy a tárgy bizonyos tulajdonságokat tesz
a nézőre, amelyek új meglátásokat teremtenek és Dewey pers-
pektívájából ez tesz bármilyen élményt esztétikaivá.
Ez a megkülönböztetés az emberi pszichológia egyik alapve-
tő jellemzője, ez húzódik meg például a Getzels által szembeál-
lított két kognitív stratégia, a „bemutatott problémamegoldás"
(presented problem solving) és „felfedezett problémamegoldás"
(tliacovered problem solving) különbsége mögött. Az első olyan
jelenségre utal, amelynek esetében az ember már tudja, mi a
probléma és mit kell tennie; a második olyan esetre utal, ami-
kor az ember előbb a probléma jellegét kutatja ki, és csak utána
kezd a megoldáson gondolkodni. Mondani sem kell, hogy a
második megközelítés vezet kreatív teljesítményhez (Getzels és
< sikszentmihalyi, 1976).
A tárgyak szocializáló hatása
Ezernyi példa mutatja, hogy a tárgyak hatással vannak a változó
emberi tapasztalásra. Tudósok úgy vélik, hogy a pattintott kő-
korszak legkorábbi tárgyai segítették a homo sapiens szelekcióját
azáltal, hogy azon egyedek túlélését és szaporodását támogat-
ták, amelyek megfelelő genetikai felépítéssel vagy társas szer-
79
Tárgyaink tükrében
veződéssel rendelkeztek az eszközhasználatból eredő előnyök
kihasználásához. Tegyük fel, hogy egy kovakő kaparókés vagy
egy balta kerül valahogy (véletlenül vagy szándékosan) egy ko-
rai emberhorda birtokába. Tegyük fel továbbá, hogy a csoport
tagjai csak a finom izommozgás koordinációjában vagy az intel-
ligenciában térnek el; ez esetben jó okunk van feltételezni, hogy
az eszközöket a legkoordináltabb és legintelligensebb emberek
használják először és leghatékonyabban. Mivel az eszközök
megkönnyítik használóik életét, minél rendezettebb és/vagy in-
telligensebb az ember, annál nagyobb viszonylagos előnye van
a túlélésre és arra, hogy biztosítsa utódai túlélését. Idővel a faj
genetikai felépítése lassan abba az irányba változik, hogy egyre
több génben nyilvánul meg a kiválasztott tulajdonság. így el-
mondhatjuk, hogy az ember alkotta tárgyak is részt vettek az
emberi intelligencia kialakulásában (Washburn, 1959; Geertz,
1973).
Érdekes megjegyezni itt, hogy a pszichoanalitikus irányzat
„tárgykapcsolatok" iránt érdeklődő képviselői (ahol a „tárgy"
nem tárgyakat, hanem más emberek reprezentációit jelenti)
nemrégiben hasonló következtetésre jutottak. Gyakorlatilag azt
állítják, hogy nem az ösztönök határozzák meg azt, hogy miként
kezeljük a „tárgyakat", hanem a tárgyakkal való kapcsolatunk
hívja elő az ösztönszükségleteket. Más szóval a gyerekek nem
azért ragaszkodnak a szüleikhez, mert szükségük van a kötő-
désre, hanem a szülőkkel való kölcsönhatás teremti meg ezt a
szükségletet (lásd pl. Fairbairn, 1954; Kohut, 1971).
Minden új tárgy megváltoztatja azt, hogy az emberek hogyan
rendszerezik és tapasztalják meg életüket. Lynn White például
impozáns érvet tár elénk arról, hogy a kengyelvas nyolcadik
századi feltalálása lehetővé tette, hogy a lovagok nehéz páncél-
zatot viseljenek, ami azokat a keveseket, akik megengedhették
maguknak, hogy ennyire felfegyverkezzenek, gyakorlatilag se-
bezhetetlenné tette. A páncélos lovagok külön kasztot alkottak,
erejük sokszorosa volt egy földműves erejének; ez a tény kezdet-
80
Mire valók a tárgyak?
ben csak a nyers erő különbségét jelentette; később azonban ez
lett a feudális Európa társadalmi és gazdasági szerveződésének
alapja. White szavaival:
Kevés találmány volt olyan egyszerű, mint a kengyelvas, és
kevésnek volt olyan katalizáló hatása, olyan befolyása a tör-
ténelem alakulására. A kengyelvas által lehetővé tett új had-
viselési mód követelményei új kifejeződési formát találtak
a földbirtokkal bíró harcosok arisztokráciája által dominált
nyugat-európai társadalomban, mégpedig azáltal, hogy a
harcosok új és igen sajátos módon harcolhattak. Ez a nemes-
ség elkerülhetetlenül olyan kulturális formákat, gondolati és
érzelmi sémákat dolgozott ki, amelyek összhangban voltak
a a nyeregből kiemelkedő harcosok harcmodorával és a tár-
sadalmi helyzetükkel (White, 1966, 38).
Mas történészek hasonlóan forradalmi hatásokat tulajdoníta-
nak a vaspapucsos ekének, a vízimalomnak, (Bloch, 1967, 136
skk.), a járomnak (Lefebvre des Noettes, 1931), a kormánylapát-
nak (Lefebvre des Noettes, 1932), a rokkának és a szövőgépnek
(I hompson, 1963), hogy csak néhányat említsünk. A specifikus
problémákat megoldó újítások változtatnak azon, hogy miként
végeznek az emberek bizonyos feladatokat és meg tudják vál-
toztatni az emberek egymáshoz való viszonyát; végül kihatással
vannak arra is, ahogyan az ember megtapasztalja az életet. Az
utóbbi időben jelentősen nőtt az életünket formáló és átformáló
új dolgok felbukkanásának sebessége. A történészek és szocio-
lógusok igen kiterjedt gondolkodást folytattak többek között a
rádió, az autó, különböző háztartási elektromos készülékek, a
fogamzásgátló tabletta, a mikroáramkörök, az atombomba ki-
hatásairól. Mégis nagyon keveset tudunk arról, hogy miképpen
hatnak az ilyen tárgyak „gondolati és érzelmi sémáinkra", hogy
White kifejezésével éljünk.
A kérdés általános elhanyagolása alól részben kivételnek tű-
nik a televízió hatásai iránti érdeklődés. E témáról már több ezer
81
Tárgyaink tükrében
tanulmány készült (a szám forrása: Comstock et al., 1978). De
ha megnézzük, mire fókuszálnak ezek a tanulmányok, felfedez-
zük, hogy kevés kivétellel nem azt vizsgálják, hogy a televízió
hogyan hat az emberekre, hanem kizárólag a műsorok hatását
elemzik. Mivel a műsorokat emberek készítik, és a kommuniká-
ció tudatos cselekményei, feltételezhető, hogy a program hat a
nézőre. Maga a tárgy, a televíziókészülék, ami a kommunikációt
közvetíti, semlegesnek tekinthető. MacLuhan (1964) meglátá-
sa ellenére, miszerint maga a médium az üzenet, kevés kutató
vizsgálta közvetlenül a televíziónézés saját, a tartalomtól füg-
getlen hatását. Akik mégis, azok azt találták, hogy az emberek
nyugodtabbnak érzik magukat tévénézés, mint bármely más
tevékenység közben, ugyanakkor ezt tartják életükben a legpasz-
szívabb, legértelmetlenebb tevékenységnek (Csíkszentmihályi et
al., 1977). Mivel átlagosan mintegy napi négy órát töltünk ezzel
a tárggyal való kölcsönhatásban, kérdés, vajon milyen hatása
lesz ennek „gondolati és érzelmi sémáinkra".
Minden ismert társadalomban bizonyos tárgyak szükségesek
az élet feltételeinek megteremtéséhez; ezeket Marx „termelőesz-
közöknek" nevezi. A vadászok számára ez a lándzsa, a mexikói
parasztasszonyoknak a kő, amin a gabonát őrlik. Marx szerint
ezeknek a tárgyaknak a szabad használata alapvető feltétel az
igazi emberi élethez, mégpedig két okból: (1) mert ezek nélkül
az embernek nincs befolyása az anyagi világban való túlélésre
és (2) mert az ember produktív munka révén teremti meg ön-
magát. „Az ember ... akkor kezdte megkülönböztetni magát az
állattól, amint elkezdte megtermelni saját létfenntartásának szük-
ségletét ... A termelésnek ez a módja ... életük kifejezésének
határozott formája ... Ahogy az egyén kifejezi életét, úgy ők is
ezt tették" (Marx, 1972,114).
Ha a termelőeszközök más tulajdonát képezik, a munkás ide-
gen tárgyként viszonyul munkája termékéhez (Marx, 1972, 58).
De mivel a munka terméke a tárgyiasult szelf- az idő folyamán
befektetett pszichikus tevékenység eredménye -, a munkás saját
82
Mire valók a tárgyak?
szel fjéhez viszonyul idegen tárgyként. Nincs szükség annak
részletezésére itt, hogy Marx mi mindent vezet le a bérmunka
elidegenedésének dimenzióiból: a természettől való elidegene-
dést, az ember élettevékenységétől való elidegenedést, az ember
tudata feletti irányítástól való elidegenedést és végül az ember-
társaktól való elidegenedést (Marx, 1972, 62).
Kétséges, hogy bárki is továbbfejlesztette volna Marxnak a
termelőeszközök és az ember viszonyáról és annak társadalmi
és pszichológiai hatásáról szóló elemzését. Életének későbbi sza-
kaszában azonban Marx és későbbi követői minden bizonnyal a
termelékenységnek csak meglehetősen szűk értelmezését adták.
Nem tűnik szükségesnek azt feltételezni, hogy csak a produktív
lllHllka teszi lehetővé, hogy az ember kiteljesítse képességeit,
megalkossa szélijét. A Német ideológia híres szövegrészében a
fiatal Marx receptet adott a nem elidegenedett életre: „délelőtt
vadászni, délután halászni, este marhát terelni, vacsora után kri-
tizálni, ahogy gondolom, úgy, hogy nem leszek vadász, halász,
pásztor és kritikus" (Marx, 1972,124). Nyilvánvaló, hogy nem az
anyagi termelékenység volt a cél; inkább az, hogy ezáltal az em-
ber szabadon kibontakoztathassa a lehető legtöbb képességét.
Am az emberi tevékenység iránti ezen utópisztikus attitűd nem
maradt fenn sokáig; Nyugaton beolvadt a kálvinista „protestáns
etikába", amely mereven elválasztotta a munkát a pihenéstől; a
kommunista országokban, amelyekben igen erős igény volt az
ipari fejlődés és a politikai túlélés iránt, csak a munka anyagilag
produktív értékét tartották meg.
A munka, mint az ember lényét egyedül meghatározó dolog
kiemelt helyzete talán túl messzire vezetett. Az ember akkor is
erős és bonyolult szelfet alakíthat ki magának, ha pszichikus
energiáit és tevékenységét olyan tevékenységekbe fekteti, amit
általában „pihenésnek" tekintenek (Csíkszentmihályi, 1975).
I 'öbb mint hét évszázaddal ezelőtt Dante Alighieri egyértelműen
kifejezte ezt a gondolatot.
83
Tárgyaink tükrében
Mert a cselekvő főleg arra törekszik, minden cselekedeté-
ben, akár természeti kény szerűségből, akár saját akaratából
cselekszik, hogy saját magához hasonlót hozzon létre, s ez
magyarázza, hogy minden cselekvőnek gyönyörűsége telik
cselekvésében. Mivel minden, ami létezik, kívánja létét, a
cselekvésben pedig a cselekvő léte valamiképpen kitelje-
sedik, ebből szükségképpen gyönyörűség támad, hiszen a
gyönyörűség mindig a megkívánt tárgyhoz kapcsolódik ...
Ezért... minden, ami a lehetőségből a ténylegességbe megy
át, olyasvalami által megyen át, ami a ténylegességben benn-
foglaltatik. (Dante, 1921/1993, 24)
Más szóval a cselekvésnek nem feltétlenül kell anyagi értelem-
ben produktívnak lennie ahhoz, hogy feltárja a cselekvő szélijét.
Az számít, hogy a személy számára lehetővé teszi, hogy „saját
képét kifejezze", és e folyamat révén az adott tevékenységbe
belefeledkezve művelje azt a képet. Amíg a munka ebben a vo-
natkozásban más tevékenységeknél sikeresebb, addig megtart-
ja privilegizált státuszát; ha azonban nem, akkor a személyes
fejlődés akadályává válik, és más cselekvésformák léphetnek
a helyébe. Nem a pusztán mechanikus mozgás vagy a munka
anyagi terméke vagy a szórakozás számít, hanem azok a szán-
dékok és célok, melyeket ezekkel a tevékenységekkel konkrétan
meg lehet valósítani.
Ezek a reflexiók annyiban relevánsak témánk szempontjából,
hogy a személyes fejlődés alapvető fontosságú kérdése való-
színűleg nem az, hogy a termelőeszközöket ki birtokolja, ha-
nem az, hogy kié a cselekvés eszköze. Előbbi az utóbbi különleges
részhalmaza, alkalmazása, mint azt Arisztotelész Az állam című
művében kifejti (Aristotle 1973, 601 skk.). A „cselekvés eszkö-
ze" alatt bármilyen tárgyat értünk, ami lehetővé teszi, hogy az
ember „megjelenítse önmagát", mint Dante mondaná. Láttuk
például, mint azt Evans-Pritchard (1974) írja a nuer törzsről,
milyen fontos szerepe van a lándzsának abban a kultúrában
84
Mire valók a tárgyak?
az. eszköz tulajdonosa értékes vonásainak kifejezésében és nö-
velésében. A nuer népcsoport mégsem vadászó, hanem egy-
szerű pásztorkodó nép. Sőt, a nuer férfiak számára kizárólag
a harci lándzsa (műt) értékes, és nem bármilyen lándzsa (bidh,
^ift), ami a birtokában van (Evans-Pritchard, 1974, 237). Talán a
törzs vadász múltjában a műt volt a fő termelőeszköz és szim-
bolikus értéke csak korábbi használati értékének tükröződése.
Vagy mondhatjuk, hogy nem is olyan régen ebben a kultúrában
a háborúzás volt a fő produktív tevékenység, innen a harci lán-
dzsa központi szerepe. Mindkét esetben egyszerűen kulturális
szakadékkal állhatunk szemben, amelyben a tárgy metaforikus
szuperstruktúrája a történelmi tapasztalat egy korábbi kontex-
tusán nyugszik.
Bár ez a fajta redukcionalista érvelés történetileg helyes lehet,
nem magyarázza az itt és most egzisztenciális valóságát. Mert a
nuer nép már sok generáció óta alkalmazta a lándzsát arra, hogy
letét értelmesebbé tegye, annak ellenére, hogy ez a tárgy csak
érintőlegesen kapcsolódott termelő tevékenységükhöz. A mi
logyasztói társadalmunkban minden háztartásban több száz
olyan tárgy található, ami a szó tisztán anyagi értelmében nem
feltétlenül produktív. E kötet empirikus részében feltárjuk, hogy
melyek ezek, ezért ennek tárgyalását későbbre halasztjuk.
Azzal, hogy a termelőeszközökkel szemben mi a cselekvés
eszközére helyezzük a hangsúlyt, nem arra irányul, hogy eltö-
röljük az utóbbi különleges jelentőségét. Valóban megtévesztő
idealizmus lenne figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a tes-
ti túlélés szükséglete elsődleges. Még az emberiét legkevésbé
„materialista" szemlélete is elismeri ezt (Maslow, 1963; Arendt,
I *)58), ezért ezt egyszerűen feltételezzük. Ebből következik,
hogy az ilyen eszközök tulajdonlásának nagy gazdasági, társa-
dalmi, és végül pszichológiai következményei is vannak. De az
amerikai társadalom általános gazdagságának vonatkozásában
a testi túlélés szükségletei többnyire irrelevánsak. Csak azt je-
gyezzük meg ezzel kapcsolatban, hogy a produktív munkával
85
Tárgyaink tükrében
kapcsolatos cselekvések és tárgyak társadalompszichológiai
szempontból nem feltétlenül a legfontosabbak; a nem produktív
cselekvések és tárgyak ugyanolyan fontos szerepet játszhatnak
a szelf fejlődésében.
A tárgy mint szerepmodell
Mélyreható következményei vannak annak a háromoldalú vi-
szonynak, melynek egyik oldalán a szelf, a másikon a tárgy, a
harmadikon pedig a „másik" van. Amikor egy tárggyal kapcso-
latba kerülünk, általában kulturális jelentések kontextusában
tesszük, ami segít értelmeznünk a tárgyat. Mint az egziszten-
cialista filozófusok szeretik mondani, a kulturális jelentések há-
lózata „mindig ott van már", ez mediálja a kölcsönhatásokat.
Ugyanakkor úgy hisszük, hogy az emberek életük folyamán
folyamatosan új jeleket alkotnak, némelyik jelnek tartós jelen-
tése van új formában, mások új jelentéseket fejeznek ki vagy
hagyományos, vagy korábban példa nélküli formában.
Szociológiai perspektívából ezt a helyzetet társadalmilag
konstruált „szimbolikus univerzumként" írták le, mellyel a sze-
mély mint „objektivizáit realitással" kerül kapcsolatba (Schutz,
1960; Berger és Luckmann, 1967). A pragmatikus filozófiában ez
a jelentés triádikus tulajdonságában tükröződik: amikor egy dol-
got értelmezünk, jelként (első elem) hat, ami jelent valamit (má-
sodik elem) az által, hogy értelmező gondolatot vagy érzelmet
generál (harmadik elem). Az értelmezéssel keletkezett új jel lehet
az első jellel egyenértékű vagy kidolgozottabb (Peirce, 1931-5,
Vol. 2, pár. 228). Egyik interjúalanyunk például, egy nagymama
a férje és a saját jegygyűrűjét különlegesnek tekintette, és uno-
kájának és menyasszonyának ajándékozta esküvőjükre. Ezek a
gyűrűk jelek (első elem), melyek a család folytonosságának öt
generációját jelentik (második elem) ennek a nőnek. A jelek har-
madik elemét a nő emlékei alkotják azokkal az emberekkel és
86
Mire valók a tárgyak?
eseményekkel kapcsolatban, melyekről a gyűrű gondolatokat,
érzelmeket ébresztett vagy idézett fel. Egy adott emlékezésben
.1/ emlékek, gondolatok vagy érzelmek talán egyáltalán nem
11 jak, de a nő élete folyamán ezek a gyűrűk folyamatosan „ak-
kumulálták" a jelentést és új jelentéseket alakítottak ki, és ez a
folyamat a jelenben is tart, miközben a gyűrűk megtartották
természetbeni alakjukat.
Így válik láthatóvá, hogy a tárgyakkal való kölcsönhatás szo-
cializáló hatása hogyan zajlik. Amikor a tárgyakat a kulturáli-
san megfelelő közegben alkalmazzuk, közvetlenül tapasztaljuk
meg a kultúrát; részévé válunk a kultúrát alkotó jelrendszernek.
A játék puskával vagy játék katonákkal játszó kisfiú, megtanul
az. adott társadalom szabályai és szerepmodelljei szerint visel-
kedni, ahogy a babaházzal játszó húga is. Mindkét esetben a
játékokban megtestesülő, már létező cél vonja magára a gyer-
mek figyelmét és restrukturálja azt a játék szándékolt alkalma-
zásának, végső soron a társadalmi normáknak megfelelően. Ha
i szocializáció sikeres, a gyerek úgy nő fel, hogy internalizálta a
társadalom elvárásait, ami viszont lehetővé teszi a differenciált
szelf kialakítását. George Herbert Mead (1934) is utalt erre a
szocializáció kérdése kapcsán, amikor azt mondta, hogy élettelen
lurgyak szerepmodellként az „általánosított másik" elemeivé
válhatnak (Rochberg-Halton és Csikszentmihalyi, 1978; Roch-
herg-Halton, 1980a):
Élettelen tárgyak, hasonlóan más emberi organizmusokhoz,
az általános és szervezett (a maradéktalanul szocializált)
másik részét alkothatják bármely adott emberi egyén eseté-
ben, amennyiben ez társadalmilag, vagy társadalmi módon
reagál ezekre az objektumokra (a gondolkodás mechaniz-
musa, a gesztusokkal történő intemalizált érintkezés révén.)
llármely dolog - bármely objektum, vagy objektum-sorozat, legyen
az élő vagy élettelen, emberi vagy állati, vagy egyszerűen csak fi-
zikai - amely iránt cselekvése megnyilvánul, vagy amelyre
87
Tárgyaink tükrében
társadalmilag reagál, eleme annak, ami az ő szemében az
általános másik; átveszi az attitűdjét, ami révén tudatossá
válik önmaga számára mint objektum vagy egyén, és így fej-
leszti ki énjét vagy személyiségét. (Mead, 1934/1974,154/197
lj., kiemelés tőlünk)
Mead szerint azzal, hogy az egyén feltételezi a csoport vagy a
közösség szerepét, viselkedését az adott társadalmi szabályok
és normák hatása és irányítása alapján végzi. Sajnálatos módon
Mead eredeti „szerepmodell" (role model) kifejezésének jelentése
beszűkült, a későbbi társadalomtudósok jellemzően egy konkrét
személy viselkedési mintázatait jelölik a „szerepmodell" szóval,
kihagyva vagy elhagyva belőle azt a tényt, hogy Mead „bármely
tárgynak", illetve „tárgyak sorozatának" is ilyen szerepmodellt
tulajdonít. A szerepmodell jelentősége abban áll, hogy jelként
megjelenítésre, reprezentációra képes.
Mead szövege is azt a dialektikát hangsúlyozza, amellyel a
szimbolizáció elemzése során már találkoztunk: a differenciáló-
dás és az integráció közti feszültséget. Marxhoz hasonlóan Mead
is azt hangsúlyozza, hogy amikor egy cselekvő egy tárgy egyedi
fizikai jellegzetességeivel lép kölcsönhatásba, megjelennek a
cselekvő személy egyedi személyiségvonásai. Mead és Marx
megegyezik abban, hogy a tárgyaknak szocializáló funkciójuk
van; az egyén a tárgy használata révén képes társas célokat és el-
várásokat felfedni. A tárgyak által zajló szocializáció működése
azonban általában túl nyilvánvaló ahhoz, hogy figyelmet vonjon
magára. Ám aktív része az ember tapasztalati kontextusának,
ezért fontos megértenünk.
A tárgyak szocializáló hatása viszonylag egyértelmű. Amikor
az oroszországi iskolákban a feszület helyett Sztálin és Lenin
képét tették a falra, azzal azt jelezték, hogy új célokat állítanak a
társadalom elé (Bronfenbrenner, 1973; O'Dell, 1978). De milyen
társadalmi üzenetet közvetítenek a tárgyak használatuk révén?
Mi a következménye annak a ténynek, hogy 1965-ben a nyugat-
88
Mire valók a tárgyak?
nemet lakosságnak csak 7%-a kedvelte a hagyományos, tömöttre
kárpitozott bútorokat, míg 35%-uk a modern, skandináv stílust
kedvelte; 15%-uk választotta az antik teáscsészék imitációit és
13%-uk az ugyanolyan formájú, de modernebb stílusú csészé-
ket preferálta (Noelle és Neumann, 1967, 132, 141-2)? Vagy mi
a jelentősége annak a ténynek, hogy az indiai Hyderabadban a
városi házakban a hűtőszekrényt gyakran az ebédlőbe helyezik,
hogy a vendégek megcsodálhassák (Duncan és Duncan, 1976,
.'(18)? Nyilvánvaló, hogy az ilyen tárgyakkal való kölcsönhatás
v.igy abban segít, hogy az ember egy már megállapított társa-
dalmi érték- vagy attitűdrendbe beilleszkedjen, vagy új orien-
tációt strukturál, mely esetben a tárgy segít beteljesíteni egy
„slátusátmenetet" (Strauss, 1969, 37).
Az 1960-as évekig sok amerikai büszkélkedett háztartási
gépeivel; használatuk azt jelentette, hogy empatikusán részt
vállalnak a technológiai fejlődés által jelzett domináns ideoló-
g bán. Ez a viszonyulás egyáltalán nem tűnt el; minden évben
megjelenik valami technikai csoda, konyhai robotgépek vagy
szövegszerkesztők, amelyek lelkesedést generálnak a fogyasztói
közösségben. De az 1960-as évek vége óta a növények is fontos,
központi szerepet kaptak a városi otthonokban. A növényekkel
való kölcsönhatáshoz az elektromos berendezésektől nagyon
eltérő jelentések tartoznak. A növényekhez a teremtés és a növe-
kedés érzete társul, az élethez való hozzájárulásnak és magának
.i művelés jelképének igazi érzete. Ahogy a ndembu törzs lányai-
nak beavatása is a mudyi fa alatt történik, sok válaszadó hang-
síi lyozta, hogy növényeik hogyan járulnak hozzá saját céljaik
eléréséhez. Nem kérdés, hogy a növények iránti megnövekedett
figyelem az utóbbi években kultúránk részévé vált környezet-
védelmi kérdések művelését reprezentálja. Megmaradt azonban
a kérdés: a természeti környezettel való ilyen mikrokozmikus
kölcsönhatás oka vagy következménye a kulturális értékeknek?
A válasz minden valószínűség szerint: „is-is".
89
Tárgyaink tükrében
A tárgyak szerepe a szelf fejlődésében
- összefoglalás
A kőkorszaki vadász, aki napokat töltött kőeszközök faragásá-
val, visszanyerte a szerszámkészítésbe fektetett pszichikus ener-
giát és még többet is azzal, hogy az eszközök használatával időt
takarított meg és hatékonyabban szerezte meg magának azokat
a kalóriákat, amelyeket az eszközhasználat lehetővé tett. Ezt a
megtakarítást jó kifejezi egy Augustus korabeli görög költő, aki
a vízimalom előnyeit ünnepli: „Kíméljétek kezeteket ti leányok,
kik régóta ismeritek a gabonát őrlő malomkő terhét. Ezután már
hosszan alusztok, nem kell a hajnalt köszöntő kakasok szavára
kelnetek" (idézi Bloch, 1967,145).
Mindazonáltal mivel bizonyos reakciók egy adott időben egy
adott szinten adaptívak, ebből nem következik, hogy ugyanaz a
reakció mindig segíti a túlélést, függetlenül attól, hogy milyen
gyakran vagy milyen intenzíven használják. Az ember technikai
fejlődése - az a képessége, hogy a külső tárgyakat manipulálja és
felhasználja - az emberi evolúció egyik legjellegzetesebb eleme,
sajnálatos módon azonban ez az elem mintha kicsúszott volna
a kezünk közül. Ha a tárgyak túlságosan lekötik a figyelmün-
ket, nem marad elég pszichikus energia a világ többi részével
való kapcsolatunk művelésére. Ha a figyelmünket kizárólag az
anyagi fogyasztás - vagy materializmus - céljára fordítjuk, az
azzal a veszéllyel jár, hogy az ember nem figyel eléggé szélijének
művelésére, a másokkal való kapcsolatra és az életet befolyásoló
tágabb célokra. Mint a közgazdász Linder (1970) rámutatott, a
tárgyak megszerzése és fenntartása könnyen teljesen kitöltheti
az ember életét, míg nem marad idő semmi másra, arra sem,
hogy azokat az eszközöket használjuk, amelyek kimerítik min-
den pszichikus energiánkat. Amikor ilyen határponthoz érünk,
a tárgyak adaptív értéke visszájára fordul; ahelyett, hogy pszi-
chikus tevékenységet szabadítanának fel, a tárgyak haszontalan
90
Mire valók a tárgyak?
levékenységhez kötik ezt a pszichikus energiát. Ami korábban
eszköz volt, egykori gazdájának rabszolgatartójává válik.
A tárgyak meghatározzák, mit tehet az ember vagy úgy, hogy
kiterjeszti, vagy úgy, hogy korlátozza az ember cselekvési és
gondolati körét. És mivel az, hogy az ember mit tesz, nagymér-
tekben meghatározza a személyiségét, a tárgyaknak meghatáro-
zó hatásuk van a szelf fejlődésére, ezért alapvető fontosságú az
emberek és tárgyak közötti kapcsolat mibenlétének és milyen-
ségének megismerése.
Az előző oldalakon e kapcsolat összetett dimenziói közül pró-
báltunk feltárni néhányat. Figyelembe véve, hogy az ember sorsa
n. így mér lékben összefonódott az általa létrehozott tárgyakkal,
m.ira fontossá vált, hogy világosan megértsük, hogyan működik
ez a kapcsolat és mik a lehetséges következményei.
91
3. fejezet
Az otthon
legbecsesebb tárgyai
Az empirikus események csak akkor nyernek értelmet, ha fo-
galmi keretbe foglalva értelmezzük őket. Ezért vázoltuk fel az
előző fejezetekben azt az elméleti perspektívát, amelyből az em-
berek és tárgyak közötti kölcsönhatásokat szemléljük. Az is igaz
nzonban, hogy az elméletet a tényekkel való összevetés vezérli
és korrigálja: valójában műveli. Ezért a következő négy fejezet-
ben váltakozva tárgyaljuk az elmélet fejlődését és mutatjuk be
empirikus vizsgálatunk eredményét, a vizsgálat előbb egyik,
majd másik aspektusára irányítva a figyelmet. Ami tehát ezután
következik, az nem teljesen elméleti elemzés, nem is tényszerű
jelentés; inkább a kettő kombinációja - erőfeszítés egy új terület
lel tárására -, melyben az adatokra alapozzuk meglátásainkat, a
keletkezett hipotéziseket pedig új empirikus elemzésekkel tá-
masztjuk alá. Ezért a következtetések gyakran inkább heurisz-
likusak, mint kényszerítő erejűek. Másrészt az ilyen módszerek
rugalmassága változatosabb útmutatásokat nyújt, mint a hagyo-
mányosabb megközelítés.
Annak érdekében, hogy megtudjuk, milyen empirikus kap-
csolat van az emberek és tárgyak között a mai nagyvárosi Ame-
ri kában, 1977-ben Chicago környékén 82 család tagjaival vet-
tunk fel interjút. Húsz család a Chicago városhatárától északra
elterülő viszonylag stabil közösségben, Rogers Parkban élt; a
95
Tárgyaink tükrében
többieket a szomszédos Evanstonból, egy régi és sokszínű elővá-
rosból választottuk, amely annak ellenére önálló közösség, hogy
földrajzilag egybemosódik Chicagóval. Hollingshead foglalko-
zási skálája, illetve az alanyok iskolázottsága alapján a vizsgált
családok egyik fele a felső középosztályba, másik fele az alsó
középosztályba tartozott. Minden családban mindkét szülővel,
legalább az egyik gyerekkel, és legalább az egyik nagyszülővel
beszéltünk, akik gyakran nem éltek a fiatalabb generációhoz
tartozó családdal. A fiatalabb generációból 79, a középgenerá-
cióból 150, a legidősebb generációból 86, összesen 315 válasz-
adónk volt. A válaszadók negyvennégy százaléka volt férfi. Az
evanstoni mintát népszámlálási adatokból választottuk, hogy
a lakóközösség legszegényebb és leggazdagabb környékeinek
is legyen képviselete. A Rogers Park-i mintát véletlenszerű te-
lefonhívásokkal választottuk. A teljes csoport 67%-a volt fehér,
30% afroamerikai, 3% ázsiai. Az alacsonyabb társadalmi-gazda-
sági státuszú személyek 50%-a volt fehér, 50%-a afroamerikai;
ugyanez a magasabb társadalmi-gazdasági státuszúak eseté-
ben 87% és 13%. A mintaválasztás első kritériuma az volt, hogy
olyan családokat találjunk, ahol három generációt lehet megin-
terjúvolni, a generációk legfeljebb egyórányi autóútra éljenek
egymástól, és kizártuk azokat a családokat, melyekben volt 10
év alatti gyermek. (A minta és a mintavételi eljárás részletesebb
leírása az A függelékben olvasható.)
Az interjúkat a válaszadók otthonában vettük fel. Az interjú
egy, a válaszadónak a lakókörnyezetéhez, a közösséghez, a vá-
roshoz való viszonyát érintő kérdéssorral indult; ezekkel azon-
ban itt nem foglalkozunk. (Az interjú teljes menete megtalálható
a B függelékben.) Aztán megkértük a válaszadót, írja le az ottho-
nát: a légkört, a hangulatot, feltűnő természeti jellegzetességeit.
Aztán az otthon tárgyaira kérdeztünk: „Melyek azok a tárgyak
az otthonában, amelyeket különlegesnek tart?"
Miután a válaszadó megnevezte a különleges tárgyakat, a
kérdező aziránt érdeklődött, miért különleges az adott tárgy,
96
AZ OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
mit jelentene a válaszadónak, ha az adott tárgy nélkül kellene
rlnie, hol tartja, hogyan, mikor került a tulajdonába stb. Minden
interjúról hangfelvétel készült, amelyeket később szó szerint
leírtunk. A „különleges" szót a kérdező az interjú során jelen-
tős, jelentőségteljes, nagy becsben tartott, hasznos stb. értelem-
ben használta. Ez kevésbé pontos, mint utóbbi szavak, ezért
>i válaszadóra hárítja a feladatot, hogy meghatározza, mi adja a
tárgy értelmét.
Interjúalanyaink összesen 1694 tárgyat neveztek meg; ez át-
lagban kicsit több mint személyenként öt tárgy. A különlegesnek
nevezett tárgyak vizsgálatától azt reméltük, hogy egy lépéssel
ko/elebb kerülünk annak megértéséhez, hogyan viszonyulnak
iiz emberek a körülöttük levő tárgyakhoz. De nyilvánvalóan
lehetetlen volt egyenként áttekinteni mind az 1694 tárgyat.
Ezért megkíséreltünk létrehozni egy empirikus tipológiát vagy
„nyelvtant" e tárgyak osztályozása révén úgy, hogy még éssze-
iii mennyiségű különböző kategóriát kapjunk, amik megőrzik
<i tárgy „émikus" jellegzetességét. Úgy találtuk, hogy 41 kate-
góriába minden említett tárgy besorolható és mindegyik tárgy
besorolható valamelyikbe 95%-os pontossággal. Némelyik kate-
gória nagyobb területet fed le, mint mások: a bútor kategóriába
például beletartoznak a székek, asztalok, komódok, kanapék,
ebedlőgarnitúrák; a tévé alá azonban csak a tévékészülékek tar-
toznak. (A tárgykategóriák leírását lásd a C függelékben.)
I lasonló osztályozási folyamatot végeztünk az okok vonatko-
zásában, hogy miért különleges a válaszadónak az adott tárgy.
Összesen 37 jelentéskategóriát állítottunk fel, például: „Emlék",
„Szuvenír", „Ajándék" vagy „Öröm", attól függően, hogy a vá-
laszadó a becsben tartott tárggyal kapcsolatban általános em-
lékeket, egy adott helyhez kötődő emléket említett vagy azt,
hogy a tárgy ajándék volt, illetve örömet okoz. Mivel a tárgyak
valójában a személy kontextusában léteznek és több jelenté-
sük van, bármely tárgy több ilyen kategóriában is megjelenhet.
A kategóriák nem merítik ki a jelentés terjedelmét és nem adják
97
Tárgyaink tükrében
vissza azt sem, hogy mit jelent az adott tárgy a válaszadónak,
de segítenek abban, hogy általános jelentésmintázatokat fed-
jünk fel. Ezen kritériumok alkalmazásával 7875 különböző okot
kódoltunk a tárgyak különlegességének okaként; más szóval
minden tárgynak négy különböző jelentése volt. A jelentések
kódolásának kódoló szerinti megbízhatósága alacsonyabb volt,
mint a tárgykategória esetében, de még így is elfogadható: két
kódoló közötti megegyezés körülbelül 85% volt minden gene-
ráció esetében. Az ezt követő elemzésben 37 jelentéskategória
helyett 17 jelentésosztállyal dolgozunk, amiket a hasonló jelen-
téskategóriák összevonásával kaptunk. Az „emlék", „vissza-
emlékezés", „örökség" és „szuvenír" kategóriákat például az
„emlék" osztályba soroltuk. (A jelentéskategóriák és jelentés-
osztályok felsorolását lásd a C függelékben.)
Most, hogy ezeket az előzetes körülményeket tisztáztuk, rá-
térhetünk az első kérdésre: Milyen tárgyak fontosak a mai ame-
rikaiak életében? A 3.1. táblázat azt a tíz tárgykategóriát mutatja,
amelyet az emberek legtöbbször említettek. Összességében ezek
az említett tárgyak mintegy felét teszik ki; a maradék 31 kategó-
riába sorolható a tárgyak másik fele.
3.1. táblázat. Az egyes kategóriákban legalább egy tárgyat
különlegesnek említők százaléka a teljes mintában (N = 315)
Tárgy Százalék
1 bútor 36
2 vizuális művészeti alkotás 26
3 fénykép 23
4 könyv 22
5 hifiberendezés 22
6 hangszer 22
7 tévé 21
8 szobor 19
9 növény 15
10 asztalnemű 15
98
AZ OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
I zek a kategóriák jellemzően mutatják, hogy az emberek mi-
lyenfajta dolgokat tartanak becsben az otthonukban. Ha ala-
posabban megvizsgáljuk ezt a tíz tárgykategóriát, jobban meg-
érthetjük, milyen kapcsolatokkal kötik magukat az emberek
az őket körülvevő anyagi világhoz és milyen következményei
vannak ennek a kapcsolatnak. Logikusan a legnagyobb és leg-
gyakrabban említett kategóriával kezdjük.
Bútorok
Nem meglepő, hogy a székek, a kanapék és az asztalok szere-
pelnek leggyakrabban az otthon különlegesként említett tárgyai
között (az ágyak külön kategóriába kerültek). A bútor fontos az
otthonban, ez a sine qua non, ami nélkül a ház csupasz lenne, és
az ember szégyellne látogatókat fogadni. Mondhatjuk, hogy a
bútor azért különleges, mert kényelmessé teszi az otthoni életet,
de aztán az ember rögtön a japán és hindu otthonokra gondol,
ahol gyakorlatilag nincs bútor, de lakóik hasonlóképpen ké-
nyelmesnek találják azokat. Az az elgondolás, hogy a székek és
asztalok kényelmesebbek, abszolút értelemben nyilvánvalóan
nem igaz; csak egy bizonyos kulturális szokásrendszerben és
elvárások mellett az.
A bútor birtoklása letelepedett életformát és fölös vásárlóerőt
feltételez, amit a stabilitásnak ezen jelképeibe lehet invesztál-
ni. A bútor talán csak a középkor végén lezajlott nagy, csendes
polgári forradalom után lett az otthon központi szimbóluma, a
család letelepedettségének és anyagi jólétének jelképe. A legelső
egyiptomi dinasztiáktól a reneszánszon át kevés otthonban volt
bútor.
A szegények és a széles rabszolgaréteg negyven évszázadig
nagyon kevés birtoktárggyal rendelkezett; és bár a gazdagok
összehasonlíthatatlanul jobb módban éltek, a fáraók palotá-
99
Tárgyaink tükrében
jában és a luxuskörülményeket biztosító római városi vagy
vidéki házakban sem közelítették meg a lakhatási körülmé-
nyek a mai modern lakótelepeken élők bútorzat adta kényel-
mét. (Gloag, 1966, 63)
Franciaország vidéki területein a reneszánsz előtt szinte egyálta-
lán nem használtak bútort; az emberek gabonás zsákokon vagy
szalmazsákokon ültek, aludtak. Az asztalnemű, az ezüstnemű,
a ruházat és minden más ingó vagyon is rendkívül ritka volt (Le
Roy Ladurie, 1979).
A középkorban még a vagyonos polgároknak is nagyon ke-
vés holmijuk volt; jellemzően volt egy kecskelábú asztaluk,
amit étkezéseken kívül a sarokba vagy a fal mellé állítottak,
néhány pad és háromlábú ülőke, mert a szék ritkaság volt
és a leggazdagabb házakban is ritkán volt egynél több, azt
pedig kizárólag a ház ura használhatta. (Gloag, 1966, 75)
A bútor birtoklása eredetileg a tekintély csalhatatlan jele volt:
az ottomán muszlim kultúrában a kanapé (vagy kerevet, dívány)
egészen a legutóbbi időkig az uralkodó és az udvar jelképe volt;
a pasa vagy a rádzsa ilyen kanapén fekve tanácskozott a tanács-
adókkal, innen származik több nyelvben is a díván mint legfőbb
tanácskozó testület elnevezés. A trónszék a legtöbb kultúrában
a legnagyobb tekintély szimbóluma, innen az egyetemi tanszé-
kek neve és például az angol nyelvben a tanácskozások elnökét
chairmannek (chair = szék) nevezik.
Mindebből úgy tűnik, hogy a kulturális élet evolúciójában a
bútor személyes birtoklása viszonylag új fejlemény; a bútor te-
kintélyt és hatalmat kölcsönöz tulajdonosának. Mint sok ember
alkotta tárgy, a bútor is pszichikus tevékenység terméke. Sok
ember koncentrált figyelme szükséges, hogy megszerezzék a
nyersanyagot és összpontosított szándék szükséges, hogy olyan
formára tervezzék, ami megfelel az emberi testnek és az emberi
tevékenységnek. Ezért az, ha bútort birtoklunk, más tárgyak
100
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
birtoklásához hasonlóan azt jelenti, hogy mások pszichikus te-
vékenységét birtokoljuk. Az, hogy válaszadóink bútorokat min-
den más tárgynál gyakrabban említettek nagy becsben tartott
Iá így ként, talán annak tudható be, hogy könnyen megmutatha-
tó, hasznosnak tartják és viszonylag nagyobb pénzbefektetést,
ezáltal pszichikus energiát igényel.
Nézzük most meg a válaszadók megjegyzéseit, hogy miért
I.irtják nagy becsben az említett bútordarabokat. Válaszaikat
olvasva nem juthatunk rögtön megfelelő általánosításra. A vá-
laszadók adta indokok számosak és nagyon eltérők; nem lehet
egyszerű kategóriákba foglalni. De kirajzolódnak bizonyos tren-
dek, amelyek segíthetnek rendszerezni mindazon a jelentéseket,
amiket ezek a dolgok megidéznek az emberekben.
Ezen trendek némelyike jellemzőbb a fiatalabbakra, mint az
idősebbekre, mások inkább a férfiak, mint a nők körében jel-
lemzők; mindazonáltal áthatolnak ezeken a nagy kategóriákon
és olyan jelentésnyalábokat alkotnak, amelyek az emberekre
.iltalában jellemzők. Egy kamaszfiú például így indokolja, miért
mondta a konyhaasztalt és -székeket különlegesnek:
Azért, mert leülhetek rá, ehetek rajta, sok mindent csinálha-
tok a székekkel és az asztallal. [Mit jelentene neked, ha nem
lennének ezek a tárgyaid?] Azt jelentené, hogy nem lenne
olyan kényelmem, mint most, mert azok a székek nagyon
kényelmesek. Más asztalon nem tudnék olyan jól játszani,
mert nagyon szeretem annak az asztalnak a tapintását.
Az. ilyen válaszok jól illusztrálják a fiatalabb generáció válaszai-
ban mutatkozó trendeket. A konyhabútor jelentése a fiatal fiú
számára a tárggyal való kölcsönhatás körül forog; a hangsúly a
la i gyák használati értékén, élvezetességén van és az eredmény
kizárólag a válaszadó személyes szélijére vonatkozik. Az asztal
nem létesít kapcsolatot másokkal vagy valamilyen elérendő ide-
állal; csak a használó pillanatnyi céljait szolgálja.
A középgenerációhoz tartozó nők között a bútor különleges-
től
Tárgyaink tükrében
nek tartása mögött teljesen más okok vannak. Az alábbi szöveg
példa arra, miért tart egy középkorú nő a nappaliban álló két
kárpitozott fotelt különlegesnek:
Ez az első két fotel, amit én és a férjem vásároltunk; ha be-
leülök, az otthonomra gondolok és arra, hogy pici babáink
vannak, és ott ülök a fotelben a babákkal.
Egy másik válaszadó a nappaliban álló fonott karosszéket tartja
különlegesnek:
Nagyon régi. Az egyik legrégibb evanstoni fekete családtól
kaptam ajándékba. Úgy gondolták, én vigyázni fogok rá.
A bátyám hazahozta. Nagyon különleges embereké volt, és
már évek óta a család tulajdona.
Mindkét idézett szöveg teljesen más jelentést illusztrál, mint amit
a fiatalabb válaszadók jellemzően adnak. Eltűnt a kényelem és az
öröm hangsúlyozása; inkább fontos emlékekkel, kapcsolatokkal,
múltbeli élményekkel találkozunk. Az egocentrikus hozzáállás
helyett a másokról való gondoskodás áll: a családdal vagy a tá-
gabb etnikai környezettel való törődés. Benne van az a burkolt
felelősségérzet, hogy fenntartsák a társas kapcsolatok hálózatát.
Ezek a témák meglehetősen tipikusak a válaszadó nőknél.
Ugyanezek a témák megjelennek a férjek válaszaiban is. Eze-
ken túlmutatóan azonban a férfiak gyakran személyes teljesít-
ményük megtestesítőiként vagy elérendő ideálként tekintenek
bútoraikra. Egy férfi ezt mondja az általa nagy becsben tartott
íróasztalról:
Én csináltam. Nagyon egyszerű, valójában egy ajtóból van.
Ami azt illeti, azért szeretem a saját munkáimat, mert nagy
erőfeszítésembe került, hogy ilyen egyszerűvé tegyem őket.
Szenvedélyem, hogy nagyon koncentrálok a munkára és
a lehető leggazdaságosabb formát találom ki. A feleségem
és én nagyon odavagyunk a lomokért és a hulladékokért;
102
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
szeretünk olyan dolgokat felhasználni, amiket mások nem
használnak vagy eldobnak, ami ingyen van.
Az eddig látott más válaszokkal ellentétben ebben közvetlen
utalás van a teljesítményre, a tárgyra, ami egy elvont ideált
testesít meg (egyszerűség, gazdaságosság) a személyes élvezet
és társas kapcsolatok helyett. Természetesen, mint korábban
mondtuk, ezek a „témák" nem csak kamaszokra vagy felnőtt
férfiakra és nőkre vonatkoznak. A válaszadók minden kategó-
riájába tartozók bármelyik okot említhetik bizonyos tárgyak
kedvelésének indokaként. Bizonyos oktípusokat azonban jel-
lemzőbb módon említenek a válaszadók bizonyos csoportjai,
mint más csoportok, és ezért idéztünk olyan szövegeket, amely-
ben a gyerekek az élvezetet és egocentrikusságot hangsúlyozták,
a felnőtt nők a társas hálózatokat, a férfiak pedig a teljesítményt
és az elvont ideálokat. Később részletesebben megvizsgáljuk
a tárgy, az ok és a válaszadó típusa közötti kapcsolatot. Most
azonban nézzük, milyen jelentése van a bútoroknak az idősebb
válaszadók életében.
Amikor nagyszülők említenek számukra különleges bútoro-
kat, általában a nőkhöz hasonló okokat említenek; a mintánkban
szereplő anyák hangsúlyozzák továbbá, hogy: a tárgyak elmúlt
események jelei, a családdal és más emberekkel való kapcsola-
tot képviselik. Ezenkívül erős tudat jelenik meg, hogy a tárgy
kapcsolatot fog jelenteni a fiatalabb generációhoz; a tulajdonosát
képviselő jel, amely a jövőre átörökítődik:
Ezt a komódot apám és anyám vette, amikor összeházasod-
tak, úgy hetven éve. És már akkor sem volt új, tehát gyakor-
latilag antik darab. Anyám tarkára festette, a hálószobában
használta. Amikor megkaptam, a férjem lecsiszolta a festéket
a nyers deszkáig. Szép. Semmiért nem válnék meg tőle. Úgy
gondolom, a gyerekeknek kell majd; a menyem imádja az
antik tárgyakat.
103
Tárgyaink tükrében
Ebben az esetben az az érdekes, hogy a válaszadó fontosnak
tartja megemlíteni a komódon végrehajtott változtatásokat: az
anyja befestette, a férje lecsiszolta. Ezek a műveletek megvál-
toztatják a tárgy külalakját, de megőrzik formáját; a tárgy kü-
lönböző állapotaiban a tulajdonos olyan jegyeket hagy, amelyek
egyértelműen kapcsolatba hozzák vele. A festés és a csiszolás
szinte beavatási rítus a tárggyal való, generációkon átívelő kap-
csolatban. A tárggyal való múltbeli kapcsolat jövőbeni folytatá-
sának kifejezett szándékán kívül a legidősebb generáció a leg-
fiatalabbhoz hasonlóan gyakran hangsúlyozza a kedvenc bútor
kényelmességét és személyes hasznosságát.
Összesen 638 jelentést adtak bútorok különlegességének oka-
ként. Ezek közül a legnagyobb osztály Emlékekre (15%), Sti-
lisztikai okokra (12%) és Tapasztalatra, élményekre (11%) utalt.
Csak a jelentések 5%-a volt hasznosságelvű, vagyis koncentrált
a tárgy alkalmazhatóságára. A szelf és a tárgy közti kapcsolat
fontosságát az esetek 17%-ában említették; az emberek 15%-a
hangsúlyozta a tárgy és a közvetlen család közti kapcsolatot.
Más rokonokat és a családhoz nem tartozókat is említettek, de
csak 3%-ban. Jelentősége vonatkozásában a bútor meglehetősen
tipikus a más tárgy kategóriában. Különlegesnek minősítését
jellemzően kevés eltérő okkal indokolták: emlékeket és élmé-
nyeket testesítenek meg; a szelf és a család jelképei. Ezeket a
témákat később bővebben kifejtjük; most inkább azt vizsgáljuk
meg, hogy a bútorok után mely tárgyakat tartanak nagy becsben
a legtöbben.
Vizuális műalkotások
Az, hogy az emberek olyan nagy része említett műalkotásokat
(26%), és hogy sok tárgy tartozik ebbe a körbe (136, illetve az
összes tárgyak 8%-a), annak tudható be, hogy mi tágan értel-
meztük ezt a kategóriát. A tárgynak nem kell egy művész eredeti
104
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
alkotásának lennie, vagy alkotója szándéka szerint műalkotás-
nak számítania. A fényképen kívül az eredeti Picasso-képtől
az Utolsó vacsora olcsó reprodukciójáig minden kétdimenziós
ábrázolás idetartozik - feltéve természetesen, ha a válaszadó
különlegesként említette a képet. Ezeken kívül a gyerekek és
más családtagok által készített képeket is ebbe a kategóriába
soroltuk. Szükséges volt ilyen demokratikus hozzáállást kiala-
kítani a művészet meghatározására, különben számtalan lehe-
tetlen döntés lett volna arról, hogy hol húzzuk meg a művészet
határát.
Korábban említettük, hogy a bútor viszonylag új jelölt arra a
központi szerepre, amelyet ma az otthonok jelentőséggel bíró
tárgyai között betölt. Ez még inkább igaz a vizuális műalkotások
kategóriájának tárgyaira. A kétdimenziós ábrázolások díszítő
jellegű alkalmazása, ezáltal a lakók számára fontos jelentések
kifejezése a nyugati kultúra otthonaiban szintén a középosz-
tály reneszánsz kori kereskedelmi forradalmának fejleménye
(Hauser, 1951). Korábban néhány kivételtől eltekintve csak az
uralkodóknak és a papságnak voltak festményei. A világ nagy
területein, különösen az iszlám befolyás alatt álló vidékeken ez a
gyakorlat soha nem terjedt el, sőt esetenként a vallási hatóságok
szankcionálták is.
Ez természetesen nem jelenti, hogy korábban és más kultú-
rákhoz tartozó otthonokban nem jelent meg a vizuális szépség;
éppen ellenkezőleg. Az otthon dekorálása minden primitív tár-
sadalomban az adott kultúra által képviselt legnagyobb tudást
és esztétikai érzékenységet mutatta meg. A polinéz kunyhók ge-
rendáinak faragványai, az indián sátor festése, az arab sátrakban
leterített szőnyegek az adott kultúra által létrehozott vizuális
szépség legkülönlegesebb gyümölcsei. Ám ezek a művek az
otthon szerves részei; attól nem elválaszthatók. Még a nagyszerű
római freskók és mozaikok is az otthon szerkezeti elemei. A vi-
zuális dekoráció mindig egy vallási vagy gyakorlati alkalmazás-
sal bíró tárgyat díszít: fegyvert, kelmét, edényt vagy vázát. Az a
105
Tárgyaink tükrében
hozzáállás, hogy a vizuális reprezentáció önmagában cél, amit
használati értékétől függetlenül, pusztán esztétikai minőségéért
értékelnek, meglehetősen új jelenség az emberi történelemben.
Az olajfestmények népszerűségével az európaiak kidolgoz-
tak egy minden potenciális felhasználástól elvonatkoztatott,
hordozható, elmozdítható tárgyat. A művészet önálló entitás-
sá lett, kilépett a hasznosság, használhatóság kontextusából.
Még Botticelli és Leonardo da Vinci is sok időt töltött bolti cé-
gérek festésével, hozományládák faragásával, díszes sótartók
alkotásával. Csak jóval a reneszánsz után teremtődött olyan
helyzet, hogy a művész képes volt kizárólag festészetből meg-
élni, ugyanis csak ekkor fogadták el a festményt önmagáért és
önmagában figyelemre méltó tárgyként (Hauser, 1951). Hogy
a művészet elkülönülése a mindennapi használati tárgyaktól
vajon úgy értelmezhető-e, mint az emberi psziché emancipá-
ciója a vallási normák korlátái, vagy a túlélés kényszerei alól,
avagy mint egyesek mondják, elidegenedés a valóságtól - olyan
kérdés, amivel itt nem kell foglalkoznunk. Inkább áttekintjük,
milyen okokból neveznek meg otthonuk kedvenc tárgyaként
műalkotást az emberek.
Mint várható, a műalkotások nem sokat jelentenek a fiatalabb
generációnak. A gyerekek kevesebb, mint 10%-a említett egy
vagy több képet különlegesként, szemben szüleik és nagyszüle-
ik 37%-os, illetve 22%-os arányával. Ez az eltérés természetesen
statisztikailag rendkívül jelentős, és jelentheti azt, hogy a fiatalok
képtelenek értelmet találni a kétdimenziós ábrázolásokban vagy
hogy ezek nem érdeklik őket. Lehet, hogy a gyerekek számára
még a realisztikus képek is túl elvontak és statikusak ahhoz,
hogy magukra vonják figyelmüket. Nem könnyű magyarázatot
találni a generációk preferenciáinak ilyen jelentős eltérésére.
A meglepően kevés osztálykülönbség egyike az ebbe a kate-
góriába tartozó tárgyaknak tulajdonított jelentőséggel kapcsola-
tos. Míg a felső középosztálybeli válaszadók 37%-a nevezett meg
legalább egy képet különlegesként, az alsó középosztálybeliek-
106
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
nél ez az arány csak 14% volt (khí-négyzet, p < 0,0001). A felső
középosztálybeli válaszadók nem csak gyakrabban értékelnek
vizuális művészeti alkotásokat, hanem az interjúk részeként a
nappalikról felvett szobaleltárak szerint több ilyen tárgy van
a birtokukban, mint az alsó középosztálybeli válaszadóknak,
í zen túlmenően maga a műalkotás típusát is jellemzően erőseb-
ben befolyásolja a társadalmi osztályhoz tartozás, úgy, hogy az
alsó középosztálybeli válaszadók birtokában több tömegtermék,
reprodukció van, míg a felső középosztálybeli válaszadók jel-
lemzően eredeti műalkotásokat tartanak, függetlenül attól, hogy
ezeket különlegesnek tartják-e. Bár a felső középosztálybeliek
általában több műalkotás birtoklását engedhetik meg maguknak
anyagilag, és nyilvánvalóan több eredeti alkotást birtokolhat-
nak, ennek oka nem elsősorban gazdasági: a vizuális műalko-
tások nagy része messze volt az értékesnek mondhatótól, és az
alsó középosztálybeli válaszadók gyakran említettek drágább
tárgyakat, például kamerákat vagy hifitornyokat. Lehet, hogy
az alsó középosztály még mindig viszonylag közömbös a képi
megjelenítés művészi jelentése iránt. A képek a templomban és a
palotában nyertek legitimációt, ahol a vallási meggyőződéseket
és az arisztokratikus leszármazást reprezentálták; ezek szivá-
rogtak le a polgárság otthonaiba gazdagságuk és szépérzékük
jelképeként. Ám az alsóbb középosztály otthonaiban mintha
csak ingatagon vethette volna meg a lábát; ezekben az ottho-
nokban, ha műalkotás szóba kerül, mintha jobban támaszkod-
nának olyan társadalmi vagy vallási értékkel bíró ikonokra, mint
amilyen Martin Luther King, John F. Kennedy, vagy Az utolsó
vacsora.
Azt gondolhatnánk, hogy a vizuális műalkotások különleges-
ségének okát a szépségükben, az eredetiségükben, az esztétikai
vagy művészi értékükben adják meg; röviden a kép elidegenít-
hetetlen tulajdonságaira támaszkodva. Ám ez ritkán fordult elő.
Csak az esetek 16%-ában említettek valamilyen esztétikai jelleg-
zetességet, az okok további 10%-át a stílus, vagy a tárgy deko-
107
TaKUVAINK TÜKRI.III.N
ratív, divat- vagy design-aspektusának kategóriájába kódoltuk.
A válaszadók itt is nagy arányban említettek Emlékeket (16%),
Asszociációkat (5%), a Szeli jellegzetességeit (10%), a Közvetlen
családot (16%) és a Nem rokoni kapcsolatokat (12,5%); ami azt
illeti, képeket ezzel a legutóbbi osztállyal kapcsolatban emlí-
tettek a leggyakrabban, ami arra utal, hogy a kép a barátság
legfőbb szimbóluma.
Mindebből azt láthatjuk, hogy a vizuális „műalkotások" je-
lentőségének nagy része nem az esztétikai értékükön és a ta-
pasztalatokon alapszik, hanem a tulajdonosok közvetlen élettör-
ténetével kapcsolatos: a rokonokra, a barátokra vagy a korábbi
eseményekre emlékeztetik tulajdonosaikat. Az emberek különös
figyelmet fordítanak az otthonukban látható képekre, mert ezzel
újraélik az emlékezetes eseményeket, kellemes kapcsolatokat.
Az érdekes kérdés természetesen az, miért képek és miért nem
használati tárgyak, berendezések vagy más dolgok szolgálnak
erre a célra olyan gyakran. Talán van valami különleges a vizuá-
lis műalkotásokban, ami ezeket a tapasztalatokat felerősíti. Az
érték, amit a festőművész a munkájába invesztál, a rend, amit a
festménybe visz, valószínűleg katalizátorként szolgál, hogy az
magára vonja és kellemes emlékek felé irányítsa a néző figyel-
mét. Esetleg a művészetnek tulajdonított kulturális konvenciók
válthatnak ki megfelelő hangulatot és érzelmeket.
Néhány válaszadó említést tett a tulajdonukban álló kép esz-
tétikai értékéről is, bár ezek valószínűleg nem olyan okok, ame-
lyeket egy kritikus vagy műértő elegendő alapnak tartana:
Ezen a képen egy elsüllyedt hajó látszik a víz alatt. Van egy
bizonyos fény- és színhatás. Fénypászmák világítják meg az
elsüllyedt hajót. Ez volt az első festmény, amit vettünk, és
nagyon élveztem nézegetni.
Még ez a válasz is, ami viszonylag jól tudatosítja a tárgy önma-
gában való értékét, mintha az élvezet erős komponensét tartal-
mazná magával a vásárlással kapcsolatban: a válaszadó mintha
108
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
nem lenne biztos abban, hogy művészi „hatásai" miatt szereti
nézni a képet, vagy azért, mert ez volt a gyűjtővé válás felé ve-
zető első lépés. Az alábbi magyarázatokat sokkal gyakrabban
hozták fel arra, hogy miért kedvelnek bizonyos festményeket:
Mert az unokáim festették. Az ő kezük munkája. Az apjuk
keretezte be nekik... Tudják, hogy nagyon tetszik nekem.
Első látásra beleszerettem [egy város sziluettjét ábrázoló sár-
ga festmény], és a színei nagyon mennek a szoba berende-
zésének színvilágához. Ha nem lenne itt ez a kép, szomorú
lennék és a szoba mintha nem lenne rendezett.
Azt a képet, ami a kanapé fölött van, a szüleimtől kaptam.
Látták, hogy üres a fal a kanapé fölött és egy napon elhozták
ezt a képet, hogy legyen, ami kitölti azt a teret. Nem az én
ízlésem, de tőlük kaptam, ezért megtartom.
li meglehetősen tipikus magyarázatok egyike sem említi, mi-
lyenfajta élményt kellene a művészetnek adnia. Akárhogy is, a
festmények és a reprodukciók - még ha az eredetinek csak hal-
vány utánzatai is - mintha készségesen adnák magukat ahhoz,
hogy jelentést konstruáljanak az emberek életében azzal, hogy
kellemes tapasztalatok és kapcsolatok jeleivé válnak.
Fényképek
Ha a bútorzat és a festmények történelmi léptékben viszonylag
új jelentéshordozók az otthonainkban, akkor a fénykép gyakor-
latilag csecsemőkorban van. Hiszen festményt már harmincezer
éve is használtak rituális kontextusban, a fotográfia azonban
alig egy évszázados. Bizonyos vonatkozásban a fényképeket
a festészetből kinőtt képalkotási módszernek tekinthetjük, így
mindkettő tartozhatna a vizuális művészet kategóriába. A fo-
tózás azonban eléggé más, mint a képfestés, ezért indokolt a
109
TaRGYAINK TÜKRUIII'.N
különbségtétel fenntartása. Először is, a fényképezés alapvetően
nem a művész koncentrációja révén jön létre; egy gép működé-
sének eredménye, amelyet emberi szándék hozott létre éppen
erre a feladatra. A modem fényképezőgépekkel nehéz nem jó
képet készíteni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fotográ-
fia művészete kevesebb képességet vagy koncentrációt igényel
ahhoz, hogy mestermű jöhessen létre; de a gép közvetítő be-
iktatása megváltoztatja az alkotás és valószínűleg a befogadás
folyamatát is.
Hogy kik mennyire kedvelik a fényképeket, abban még a vi-
zuális műalkotásoknál látottat is jelentősen meghaladó életkor-
beli különbség mutatkozik: a gyerekek 10%-a említ legalább
egy fényképet különlegesként, szemben a szülők 22%-ával és
a nagyszülők 37%-ával (p < 0,0002). A legfiatalabb generációk a
fényképeket a gyakorisági listán a tizenhatodik, a nagyszülők
az első helyen jelölik. Vajon ezek a különbségek azért jelennek
meg, mert ez természetes folyamat az életkor előrehaladtával
vagy a korosodástól független szekuláris változások? Lehet pél-
dául az is az ok, hogy a nagyszülők fiatal korában a fényképek
sokkal ritkábbak voltak, ezért nagyobb becsben tartották azokat.
Ha ez igaz lenne, a mai fiatalok, akik a fényképezést már ter-
mészetesnek veszik, idős korukban sem fogják különlegesnek
tartani a fotókat. Ám ha megnézzük, milyen jelentést hordoznak
a fényképek, az ember arra a következtetésre jut, hogy jelentő-
ségük azoktól az egyedi értékektől függ, amelyek az idősebb
válaszadóknál mutatkoznak a legnagyobb mértékben, és ami az
életciklusban elfoglalt pozíciójuk eredményének tűnik.
A válaszadók a fényképek különlegességének forrását 27%-
ban az emlékekben és 26%-ban a közvetlen családban határoz-
zák meg. Egyetlen más tárgytípus jelentőségét sem magyaráz-
ták ilyen gyakran ezzel a két kategóriával. Nyilvánvaló, hogy a
fényképek az elsődleges eszközökeink ahhoz, hogy megőrizzük
a közeli barátaink emlékét. Ezért az idősebb válaszadók „pó-
tolhatatlannak" nevezik a fényképeket. Amikor egy fénykép
110
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
elhunyt rokont ábrázol, gyakran a középgeneráció tagjaiban is
erős érzelmeket ébreszt.
Egy felnőtt nő elmondja, hogy számára különleges a bátyját
ábrázoló, a hallban látható fénykép:
Mert ez az egyetlen formális portrénk róla, és nagyon jel-
legzetes kép, olyan rajta, ahogy az emlékezetünkben is él;
pontosan ilyen volt. És azért is, mert már nincs közöttünk;
elhunyt.
Amikor megkérdeztük, hogy mit jelentene az, ha ez a kép nem
lenne, összeomlott és sírva fakadt. Amikor megnyugodott, azt
mondta: „Sajnálom, erre nem tudok válaszolni." Idevág, amit
egy nagyapa mondott az őt két fivérével együtt ábrázoló fény-
képről:
Ennek a képnek a története ötven évre megy vissza, és ami-
kor az ember visszaemlékezik, olyan, mintha most történ-
ne. .. tudja, ez érzelgősség... [ekkor sírva fakadt és alig tudott
beszélni... Amikor megkérdeztük, vannak-e más tárgyak
is, amik különlegesek neki, azt mondta]: Nem, semmi. Én
egyszerűen nem kötődöm az anyagi dolgokhoz, ezt a képet
kivéve. [Később az interjú során leírta, mit jelentene, ha nem
lenne az a fotó.] Nos, azt hiszem, nem gondolnék azokra a
dolgokra, amelyeket annak a fényképnek a nézegetése fel-
idéz - olyan ez, mint egy állandó emlékeztető, és ha nem
lenne ott, nem emlékeznék azokra a dolgokra. Úgy értem,
az a kép véletlenül készült és sokáig hevert elrakva, nem
csináltam vele semmit, aztán a feleségem felrakta a tévé tete-
jére és az ember csak csodálkozik... Ennyi. Nem lenne rossz
érzésem... Élvezem az emlékeket, amelyeket felidéz, de ha
hirtelen tönkremenne, nem sírnék, úgy értem, megsemmi-
sült, teljesítette a feladatát... mint minden ikon, amit elég
hosszti ideig használunk, szóval akár ott van a valóságban,
akár nem, az emlékeimben megmarad.
111
Tárgyaink tükriíuhn
Bár hangsúlyozta, hogy „nem kötődik az anyagi dolgokhoz"
és „nem sírna", ha elvesztené a fényképet vagy bármely más
tárgyat, a kép jelenléte és az élmény, amit felidézett, elég volt
ahhoz, hogy sírva fakadjon.
Egy nagymama, aki a nappalijában álló fényképekről beszél,
családja távoli gyökereit hangsúlyozza:
Nagyon különlegesek számomra. Azt hiszem, ahogy az em-
ber öregszik, a fényképek egyre fontosabbak lesznek neki.
Ezek a család anyai ágát mutatják. A Cumberland Gap nevű
hajóval jöttek, írek és walesiek voltak. Az egyik fiú feleségül
vett egy lányt a másik echós szekérről; ők voltak az ük-ük-
szüleim. Azt hiszem, ez Dániel Boone idejében volt. Ezek
nagyon-nagyon régi képek.
Mások a fényképekben azt látják, hogy a személyes folytonos-
ság érzetéhez járulnak hozzá:
Az ember elszalasztaná a felnövekvő gyerekek önfeledt
pillanatait: ahogy játszanak, ahogy az udvar, a környezet
változik. Azt hiszem, fényképek nélkül sokat vesztenék a
múltamból. Hozzám... hozzánk... a múltunkhoz kötődik.
Egy nő világosan kifejezi a képek - ez esetben a családi videók -
fontosságát az utódok jövőbeni identitása szempontjából:
Sok filmem van a családról, évekre visszamenőleg. Számom-
ra ezek nagyobb kincsek, mint bármilyen porcelán vagy fest-
mény, mert ezeket sosem lehet pótolni. Vannak emlékeink
arról, amikor a gyerekek kicsik voltak és a nagyszülőkről is,
és a férjemről is, nagyon régről. Ha ezek elvesznének, nem
lehetne pótolni őket. Bármilyen porcelánt lehet pótolni. De
a rég meghalt családtagokról készült filmeket nem... és ezek
fontosabbak bárminél... Egy olyan emberről készült film, aki
már ötven éve nincs velünk, nagyon fontos; megmutathatjuk
a leszármazottaknak és azt mondhatjuk: „O volt a nagyapád.
112
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
a nagyanyád, a nagynénéd, a nagybátyád." Ez jelent valamit.
Láthatják, hogy néztek ki az emberek.
Az otthonban minden tárgyak közül a fényképek szolgálják a
leginkább a személyes kapcsolatok emlékének megőrzését. Ér-
zelemjelző képességüket semmilyen más tárgy nem múlja felül;
talán csak a fiatalabb generációk említette hifiberendezések kö-
zelítik meg őket. Mivel a fotó az eltávozott rokon képmását őriz-
te meg, szinte misztikus azonosítás alakulhat ki a kép és a néhai
személy között. A világ kultúráinak többségében az ősök emlé-
két ilyen vagy olyan formában, de őrzik. Bizonyos kultúrákban,
mint Japánban vagy az ókori Rómában nincs / nem volt otthon
házi szentély nélkül, ahol a család minden elhunyt tagját életé-
nek egy-egy jellegzetes tárgya képviseli. A mi korunkban, úgy
tűnik, a fénykép tölti be ezt a funkciót azzal, hogy valamiféle
halhatatlanságot ad a szeretett személynek, mintha identitást, a
hovatartozás érzését nyújtaná a leszármazottaknak.
Könyvek
A minta válaszadóinak mintegy ötödé említette, hogy vannak
számukra különleges könyvek: a gyerekek 15%-a, a szülők 24%-a,
a nagyszülők 26%-a. Az Ideálok megtestesülése kategóriában
27%-ban szerepeltek könyvek; ez kétszer olyan nagy szám, mint
bármely más tárgy a kategóriában. Vagyis a könyvek az embert
értékekre, célokra és elérni kívánt eredményekre emlékeztetik.
Sokan sokféle magyarázatot adnak a könyvek kedvelésére: „Mert
az ember sokat tanulhat belőlük és fejlődhet általuk."
A könyvek gyakran a személy korábbi iskolai sikereinek vagy
valami intellektuális projektnek a jelei, ahogy az ennek a nyelv-
könyvekről beszélő válaszadónak a szövegéből is látható:
Egy egész nyarat töltöttem azzal, hogy feleségemmel és né-
hány barátommal a sziú indiánok nyelvét tanultuk. Ez igazi
113
Tárgyaink iükkéiiiín
teljesítmény, valami, ami egyáltalán nem gyakori. Hányán
beszélnek japánul, franciául, spanyolul, németül és sziú
nyelven?
A fényképekkel és a tévékészülékekkel ellentétben a könyvek
birtoklása tiszteletre méltónak tűnik. Ám ez csak a reformáció
kora és a nyomtatás elterjedése óta van így. Addig a könyvek
csak a nagyon gazdagok vagy a nagyon műveltek számára vol-
tak elérhetőek. És egy ideig a Biblia volt az egyetlen könyv, amit
a családok többsége meg akart vagy meg tudott vásárolni. A „jó
könyvet" sok válaszadó tekinti különlegesnek:
[A családi Bibliát] Angliából küldték nekünk. Nagyon fon-
tos, mert olyan szerencsés vagyok, hogy ilyen csodálatos hát-
terem van. A nagyszüleim Angliában születtek, apámnak
tizenhárom testvére volt. És mindegyik tanult. Apám kívül-
ről megtanulta az egész Bibliát és átment egy prédikátorvizs-
gán és bármelyik templomban prédikálhatott. A Bibliának
az örökségem, a múltam miatt van olyan nagy jelentősége,
amire nagyon büszke vagyok.
Az ilyen kijelentések nem a kereszténység ideáljaival vannak
összefüggésben, amit a szentek és a teológusok olvastak ki a
Bibliából. Inkább a vallásos hagyományba burkolt valahová
tartozás igénye és a büszkeséggel vegyes önbecsülés összetett
jelensége mutatkozik meg. Ebben a vonatkozásban a Biblia a
folyamatosság talizmánjaként hat:
[Mit jelentene, ha nem lenne a birtokában ez a Biblia?] Úgy
érezném, mintha elveszteném egy barátomat, mert amikor
kinyitom és elolvasom a gyerekek nevét; olyan fiatalok vol-
tak és olyan szép kort értek meg, egyikük sem halt meg fia-
talon. És amikor a képüket látom, tudom, hogy jó gyökereim
vannak.
114
AZ OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
A Vallási okból becsben tartott tárgyak közül a nagy többség
(36%) könyvet említett. Számos értelmiségi számára, akinek
önálló kereső, felnőtt identitása közvetlenül kötődik az írott tu-
dáshoz, a könyvek a szelf egyik központi dimenzióját jelentik.
Bár a szakkönyveket általában nem otthon, hanem az irodában
tartják, jogászok, orvosok, tanárok és mások, akiknek megél-
hetése könyvbeli tudástól függ, néhány ilyen kötetet otthon is
tartanak. Sokan fogalmaznak meg félelmet azzal kapcsolatban,
mit jelentene nekik, ha megfosztanák őket a szakmai identitás
ezen kellékeitől: „Az szörnyű lenne. Nagyon szomorú lennék.
Nyilván a jóllét-érzésemmel van kapcsolatban. Nagyon hozzám
tartoznak ezek a dolgok."
Az audiovizuális média és az olyan kommunikációs eszkö-
zök fejlődése és népszerűsége századunkban, mint a telefon, a
rádió, a televízió stb. mintha kizökkentette volna az olvasást (és
írást) abból a központi szerepből, amelyben a tizenkilencedik
században volt. Ám a könyvek jelentősége az olvasók életében
sokkal gazdagabb lehet, mint amit ez az ebből a szempontból
felszínes vizsgálat mutat. A könyvek gyakran alapvető fontos-
ságúak és központi témát nyújtanak az ember életében azzal,
hogy kulturális modellt adnak, ami köré az ember cselekvéseit,
céljait rendezheti (Csikszentmihalyi és Beattie, 1979). A Principia
Mathematicától a Horatio Alger-történeteken és Platón Dialógu-
saitól a Fahrenheit 451-ig egyedi könyvcímeket is említettek a vá-
laszadók, amelyek irányt szabtak életüknek. Ebben az általános
áttekintésben az a téma merül fel, hogy a könyvek minden más
tárgynál inkább különlegesek az embereknek, mert ideálokat tes-
tesítenek meg valamint vallási és szakmai értékeket fejeznek ki.
Hifiberendezések
A válaszadók egyötöde említett hifiberendezéseket vagy mag-
netofonokat különleges tulajdontárgyai között. A tárgyaknak
115
Tárgyaink tükrében
ez a kategóriája mutatja az egyik legaszimmetrikusabb kor
szerinti eloszlást; a trend szinte teljesen a fényképek esetében
látott fordítottja. Itt a legfiatalabb generáció 46%-a említi a hi-
fiberendezést, szemben szüleik 16%-ával és nagyszüleik 6%-
ával (khí-négyzet, p < 0,0001). Ez egyike a 41 tárgykategóriának,
amit a gyerekek a leggyakrabban említenek. Ez a trend részben
kohorszkülönbséget mutathat. A hifiberendezések akkor vál-
tak széles körben elérhetővé, amikor a nagyszülők generációja
elérte a felnőttkort, így nem lehetett idejük arra, hogy hozzá-
szokjanak ezekhez a készülékekhez. De ugyanez elmondható
lenne a tévékről, mégis ezeket az idősebbek különlegesebbnek
tartják, mint gyerekeik. Ezért a fiataloknak a hifiberendezések
iránti rajongása nem magyarázható kizárólag a technológia is-
meretével; valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy a zene
rendkívül nagy szerepet játszik a kamaszok életében. Mindeni
tudja, hogy az utóbbi két évtizedben milyen központi szerepet
kapott a zene a fiatalok kultúrájában, ennek a jelenségnek még
sincs alapos magyarázata. Az, amit a mintánkban megkérde-
zett gyerekek mondtak, következtetni enged arra, hogy milyen
kapcsolat van a fiatalok, a hifiberendezések és a belőle áradó
zene között.
Az okok többsége benne van ezekben a válaszokban:
Mert amikor nem vagyok igazán boldog és vidám, bekap-
csolom, és újra felvidít... [Mit jelentene, ha nem lenne?] Azt
jelentené, hogy minden jó napomból rossz nap lenne... mert
ez segít, hogy visszaállítsam a jót, helyrejöjjek a rossz na-
pokból...
Ugyanez a téma jelenik meg egy felnőtt, egy rendőr válaszában:
Hát, szeretem a zenét és sok időt töltök zenehallgatással...
szóval eléggé elveszett lennék nélküle... Ez egyszerűen
olyasmi, ami megnyugtat, ha nagyon kemény éjszakám volt,
sok letartóztatás, sok jelentést kellett írni, bírósági tárgyalás-
id
AZ OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
ra készülni, ilyesmi, egyszerűen megnyugtat, és egy kissé
bosszantana, ha nem lenne.
így a zene, amit olyan könnyen elérhetővé tett a magnó, úgy
tűnik, érzelmi modulátorként, a negatív érzések kompenzáló-
jaként hat. E funkció különösen fontos kamaszkorban, amikor
a napi hangulatváltozások lényegesen nagyobbak, mint az élet
közepén, és sokkal nagyobbak, mint az élet későbbi szakaszában
(Larson et al., 1980). De a hifiberendezés nem egyszerűen „aj-
zószer" vagy „nyugtató", amit szükség esetén passzívan alkal-
mazni lehet; azt is lehetővé teszi, hogy az ember aktívan foglal-
kozzon a berendezéssel. Egy kamasz így beszél a magnójáról:
Szeretem használni, babrálni, és furcsa hangokat kicsalni
belőle, ilyesmi, visszafelé játszatni... Ha nem lenne, nem
bántana különösebben, de a nap nagy részében nem erez-
ném magamat jól.
Összességében a hifiberendezéseket leggyakrabban az álta-
luk adott élmény (28%) és a szelfre vonatkozásuk miatt jelölik
különlegesnek. Ebben legszorosabban a tévékre hasonlítanak,
legkevésbé a fényképekre és a vizuális műalkotásokra. Amikor
egy válaszadó az Ellazulás indokot adta meg egy tárgy becs-
ben tartása okaként - azt, hogy kikapcsolódást, menedéket ad,
csökkenti a frusztrációt -, a tárgy jó eséllyel hifiberendezés; az
Ellazulás indokok 17%-a erre a tárgyra vonatkozik, amit 15%-
kal a hangszerek követnek.
Hangszerek
Minden kultúrában a legnagyobb eredmények közé tartozott
a hangszeres játék képessége. A 2. fejezetben említettük, hogy
az ausztrál bennszülöttek számára a búgattyú a törzs szelle-
mét képviselte és konkrét kifejezését adta az univerzumban
117
Tárgyaink tükrében
megnyilvánuló szent erőknek, és említettük azt is, hogy a pig-
meusok a törzsi kürtöket azért szólaltatták meg, hogy felébresz-
szék isteneiket és visszaállítsák a rendet, békét az erdőben. A do-
bokhoz, sípokhoz, húros hangszerekhez mindig ünnepélyes
rítusok és jelentős események képzete társult.
Mintánkban a válaszadók ötödé említett hangszert, ez tehát
olyan gyakori, mint a könyv és hifiberendezés említése. Ahogy a
hifiberendezések esetében láttuk, a hangszerek megjelölésének a
gyakorisága is a fiatalabb generációban a legnagyobb (32%), en-
nek fele a felnőtteknél (17%) és harmada az idősebbeknél (10%),
ami arra enged következtetni, hogy a zene jelentősége az életkor
előrehaladtával csökken. A hangszerek becsben tartásának leg-
gyakoribb oka a Szelf (24%) és az Élmény (22%), de a Közvetlen
család (17%), az Emlékek (10%) és a Személyes értékek is vi-
szonylag gyakori volt.
Sokak számára a zongora vagy a gitár az egyetlen eszköz,
amelyen keresztül bármiféle kreatív kifejezésben megnyilvá-
nulhatnak. Ezért a hangszerek sokkal aktívabban kapcsolódnak
az ember teljesítményéhez és értékeihez, mint amit ezen a téren
hifiberendezések valaha jelenthetnek. Sok felnőtt számára egy
hangszer központi szimbóluma egy olyan életstílusnak, amit
korábban élvezett vagy a jövőre tervez.
Egy nagyon sikeres, impozáns otthonában szép családjával
élő jogász például tárgyilagos közönnyel írta le vagyontárgyait.
Az interjú vége felé - ahogy másoknak is - feltettük neki a kér-
dést, mi a legszemélyesebb tárgya. Ezen a kérdésen elgondol-
kodott, aztán az interjúfelvevőt lehívta egy alagsori helyiségbe,
ahol egy régi komódból elővett és óvatosan kicsomagolt egy
harsonát. Kiderült, hogy egyetemista korában játszott, és a kö-
zépkorú jogász számára a hangszer azt a szabadságot és spon-
taneitást jelölte, amire nosztalgiával tekintett vissza. Amikor
nyomott hangulatban van vagy elborítja a sok felelősség, lemegy
az alagsorba és a régi harsonán játszik.
118
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
Hasonló okot nevezett meg egy másik férfi, akinek kedvenc
lárgya egy bariton ukulele:
Hát, nagyon szeretem a zenét; egyetemista koromban kezd-
tem játszani. A zenélés vidám emlékeket ébreszt egyetemi
éveimből; élvezem, ha játszom rajta, az egész család élvezi,
a feleségem és én sokat mókáztunk vele. Jelentése van, em-
lékeket ébreszt.
libben a tárgyban egy egész jelentéskomplexum sűrűsödik ösz-
sze: lehetővé teszi, hogy a férfi képességeit zenében fejezze ki,
élvezze a jelent, miközben újra átéli a múlt vidám pillanatait,
ugyanakkor szeretteivel osztozik a vidámságban. Az ukulele eb-
ben az esetben sokoldalú élmény katalizátora; nemcsak hangadó
szerkezet, hanem többféle élvezetes élmény eszköze is. Amikor
játszik, ez a férfi felidézi a múltat és tudatosságát a körülötte
lévőkhöz köti.
Egy másik esetben a válaszadónk éppen feladott egy jól fizető
menedzserállást és nekivágott a bizonytalan életnek, valószí-
nűleg főként folkénekléssel akar foglalkozni. Ezt a váltást jól
illusztrálta otthonának tartalma: eladta régi bútorait, megsza-
badult minden olyan tárgytól, ami korábbi énjére emlékeztette;
csak négy régi gitárt hagyott a falon, radikális életstílus-válto-
zásának szimbólumaként.
Általában azonban a hangszerek az ember gyerekeit vagy
házastársát, valamint a szelfet és annak értékeit idézik. Szülők
gyakran említik fiaik vagy lányaik ügyességét, ha zongoráról
vagy hegedűről esik szó. Néhány esetben az egész család együtt
zenél; úgy tűnik, elérnek valamit abból a kollektív érzésből, ami-
ről Durkheim beszélt, a képességek integrált alkalmazásából
eredő közös örömből.
119
Tárgyaink tükrében
Televíziókészülékek
Nincs még egy olyan ellentmondásos tárgy a háztartásban, mint
a tévékészülék. A tévét vádolták azzal, hogy szétdúlja az ame-
rikai családot, passzív szokásokba hipnotizálja a gyerekeket,
agressziót vált ki a nézőkből. Ugyanakkor ezt a médiumot éltet-
ték, mint az emberiség szoros kapcsolatának visszaállítóját, mert
érzelmek és információk azonnali megosztását teszi lehetővé,
átívelve kontinenseken és kultúrákon.
Ez a kétértelmű dicséret jelenik meg a tapasztalatban, ami-
ről tévénézők beszámolnak. Korábbi vizsgálataink során olyan
eredményeket kaptunk, hogy a kamaszok és a felnőttek több
időt töltenek tévénézéssel, mint bármely más tevékenységgel.
Azt mondják, tévénézés közben nyugodtabbak, mint a nap más
időszakában, de hangulatukat jelentősen passzívabbnak, gyen-
gébbnek, álmodozóbbnak és ingerlékenyebbnek írják le (Csik-
szentmihalyi és Kubey, 1981).
Ebben a kutatásban a válaszadók 24%-a említette, hogy a tévé
különleges a számára; a férfiak a nőknél lényegesen gyakrabban
(29 és 14%; p < 0,002). A legfiatalabb generáció tartja leginkább
becsben ezeket a tárgyakat (37%), majd a legidősebbek (23%),
míg a középgeneráció említi a legkevésbé (11%).
A tévékészülék kedvenc tárgyként való megnevezésének
okaiba gyakran bűntudat vegyül, mintha a válaszadó valamiféle
káros szenvedélyről beszélne, amitől függővé lett. A következő
szövegek jellegzetes kamaszmegszólalások:
Ha az ember fáradt, ez olyan, mintha könyvet olvasna. Szó-
val olyan, hogy hagyjuk, hogy ez dolgozzon helyettünk. Én
tényleg sok időt töltök előtte. Ezért tévé nélkül semmittevés-
ben ücsörögnék és unatkoznék.
[Hifi nélkül] nem sok zenét hallgatnék. Pedig szeretek zenét
hallgatni. Akkor tévét kéne néznem. Az meg általában na-
gyon unalmas, szóval a programok unalmasak.
120
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
Egy idősebb nagymama azt mondta:
Egyszerűen imádom. Nagyon hiányozna, mert egyedül élek.
Meg kell támasztanom a hátamat az ágyban, szóval sokkal
könnyebb tévét nézni, mint olvasni.
Nehéz eldönteni, hogy a tévével kapcsolatos mentegetőzés
mennyire őszinte és milyen mértékben annak a tükröződése,
hogy a válaszadók mit gondolnak erre vonatkozóan társadalmi
elvárásnak. A tévével kapcsolatos nagy őrjöngés miatt az em-
berek nem ismerik be készségesen, hogy élvezik. Ám az esetek
többségében az ember érzi, hogy ezt a médiumot egyszerűen
nyugtató eszközként használják, passzív élményforrásként,
amikor minden más próbálkozás sikertelen, vagy amikor túl
fáradtak ahhoz, hogy eredeti élményeket keressenek. A tévé-
nézés alapvetően helyettesítő társas tevékenység, mert a néző
szinte folyamatosan különböző kölcsönhatásokban levő más
embereket lát. Időnként azonban találkoztunk abszolút lelkes,
tévé iránti rajongását nyíltan vállaló válaszadókkal, mint ez a
nő, akinek otthonában nem kevesebb, mint hat tévé és tíz telefon
készülék van:
Imádom a tévét. Tényleg úgy gondolom, hogy ez fogja meg-
menteni a világot. Tudja... az azonnali kommunikáció sok
problémát csillapít... nehéz lenne a tévéink nélkül élnünk.
Hozzászoktunk, hogy így kapunk információt. Semmi nem
hasonlít hozzá. Régebben szociális munkásként dolgoztam
és mindig ajánlanám a tévét a szegény embereknek. Ez a
mi ablakunk a világra. Aki nem végzett felsőbb osztályokat,
a tévéből sokat tanulhat. Ahogy McLuhane mondta, nem a
tartalom a fontos... hanem a tévé léte. Ezt nagyon komolyan
így gondolom.
Ebből a szövegből nyilvánvaló a tévépártiság, ami szintén azt
mutatja, hogy kiváló érveket találhatunk pro és kontra szinte
bármilyen pozíció legitimálására vagy kritizálására. Vagy hogy
121
Tárgyaink iükkiíhhn
konstruktívabban fogalmazzunk: mondhatjuk, hogy a televízió-
készülékkel sok szinten lehet kölcsönhatásba kerülni. A legegy-
szerűbb használható szint a nyugtató háttértévézés; valamiféle
fájdalommentes stimuláció, ami elvonja a tétlenségben megfá-
radt, de nagyobb kihívásokkal szembenézni nem akaró elme
figyelmét. Vagy használhatjuk kontrollal, szelektíven, megkü-
lönböztetéssel; ha így közelítünk hozzá, művelhetjük a tevé-
kenységet és hihetjük, hogy „meg fogja menteni a világot". Ez
a bevonódásbeli eltérés természetesen nem csak a tévére igaz,
hanem bármely más tárgyra is. A „primitív" népek azért hisznek
a mágikus tárgyak hatalmában, amelyek nekünk triviális kaca-
toknak tűnnek, mert jelentős figyelmet koncentrálnak az ilyen
hatalomtárgyakba és így tulajdonképpen pszichikus energiával
ruházzák fel őket. Hasonlóképpen a katolikus egyház kegytár-
gyai is ilyen erőt sűtítenek magukba, ahogy a tudomány is egy
olyan kultúrában, ami a tudományt szentnek tekinti.
A televízió általában azért tűnik ki az otthon többi tárgyai
közül, mert annak van a legmagasabb referenciája a Szelfre és a
Tapasztalatokra (34 és 32%) és a legkisebb arányban asszociál-
ják az Emlékekkel (0%). Nyilvánvaló, hogy legalábbis ebben a
mintában a tévé a jelen megtapasztalásának eszköze. Nem arra
szolgál, hogy az embert saját múltjához vagy jövőjéhez kösse.
Ez természetesen nagyrészt azért van, mert a tévékészülékek
gyorsan avulnak. Ahogy a hifiberendezések és más elektroni-
kai eszközök esetén tapasztaljuk, a tévék gyors fejlődése és a
gyors termékciklus miatt nehéz elképzelni, hogy a tévékészü-
léket valaha elmúlt eseményekkel és emlékekkel asszociáljuk.
A válaszadók ritkán dédelgetnek olyan emléket, hogy egy-egy
tévéműsort néztek, inkább a tévénézés szokását értékelik. így a
televízió elsődlegesen azzal szocializál, hogy szokásos, alacsony
intenzitású tevékenységélményt biztosít, amelyet folyamatos
élvezetként értékelünk, és inkább elfelejtjük, mint emlékezetes
eseményként őrizzük.
122
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
Szobrok
Ez a kategória a vizuális műalkotás kategória megfelelője, de
háromdimenziós tárgyakat tartalmaz; idetartozik minden tér-
beli alkotás - kivéve a bútort és a szőttest amit a válaszadók
különlegesként említenek; a tárgy lehet elismert művész eredeti
műalkotása vagy olcsó reprodukció. Ahogy a vizuális műalko-
tások esetében is láttuk, a szobrok a középgeneráció kedvencei;
gyerekek ritkán említik, de szüleiknek ez a harmadik legked-
vesebb tárgyuk. Lényeges a nemi megoszlásbeli különbség is; a
nők több mint kétszer olyan gyakran említenek szobrot, mint a
férfiak (26% és 11%, p < 0,001).
Számos más tekintetben a szobor és a vizuális műalkotás
ugyanolyan jelentést hordoz: Emlékeket, Asszociációkat, Belső
tulajdonságokat fejeznek ki, és körülbelül olyan arányban von-
ják be a Szelf és a Közvetlen család érzéseit, ahogy a festmények.
Jellemzően alkalmasabbak kevésbé bensőséges kapcsolatok,
például etnikai vagy vallási kötődés kifejezésére és viszonylag
kevesebb jelentést hordoznak a barátokra vonatkozóan.
Ahogy a festmények esetében, itt is az a legmeglepőbb, hogy
milyen ritkán említik a válaszadók a szobrok esztétikai értékeit.
Nincs utalás szobrászatra abban az értelemben, ahogy Praxite-
lész, Michelangelo, és Rodin alkotta mesterműveit, mint meg-
szentelt művészet, amiről hódolattal és kifinomult érzékenység-
gel beszélnének. Az emberek többsége, talán inkább szerencsére
egyszerűbb megközelítéssel viseltetik az otthonaikban tartott
szobrok, kisplasztikák iránt.
Kedvenc példánk egy nő, aki legkedvesebb tárgyaként a Milói
Vénusz egy esetlen műanyag figuráját mutatta. Azt mondta róla:
„Azért szokatlan, mert nincs karja. Egy értékesítési továbbképzé-
sen kaptam, a kapott pontokat lehetett beváltani erre. Hiányoz-
na, mert tényleg nagyon megdolgoztam érte." Annak, hogy mi
tette fontossá ezt a reprodukciót, semmi köze az ízlés kulturális
kánonjaihoz és a tárgy önmagából eredő tulajdonságaihoz sem.
123
Tárgyaink tükrében
Azért tetszett neki, mert egy tanfolyamon kapta, mert felidézte
a megszerzéshez kapcsolódó elismerést, és mert agyament ötlet-
nek tartotta, hogy valaki kar nélküli szobrot készítsen.
A tárgyak többségéhez hasonlóan gyakran a szobrok is csalá-
di kapcsolatot képviselnek:
Megtartom ezt (mellszobor egy kamaszlány anyjának szobá-
jában) örökre. Még nem voltam iskolás, és egyszer anyám-
mal elmentünk egy üzletbe, és azt mondtam neki, hogy ez
hasonlít rá, és megvette. Ezt örökre megtartom. Anyára em-
lékeztet.
Az embereket a lányom szemével mutatják, aki ezeket ké-
szítette, és nagyon szépek... Ha égne a ház, mindegyiket
megmenteném. Nagyon szomorú lennék, ha megsemmi-
sülnének.
Lehet, hogy az ember könnyebben tud azonosulni egy szobor-
ral, mint egy festménnyel; a három dimenzió nagyobb realiz-
musa életszerű, megfogható minőséget ad a szobornak, ami a
festményből hiányzik. Néha ez az identifikációs folyamat meg-
lehetősen összetett. Egy idős fekete férfi, aki élete nagy részében
gazdag családoknál dolgozott háztartási alkalmazottként, az
interjú egész ideje alatt azt a benyomást keltette, hogy az ott-
honában igazából semmi nem számít neki. Többször említette,
hogy csak az számít neki, ami hasznos, kényelmes és olcsó. Az
interjú vége felé azonban felismerés jelent meg arcán; a kan-
dallópolchoz lépett és lapuló párducokat ábrázoló két fekete
porcelánfigurára mutatott. Azt mondta, ez a két tárgy annyira
különleges a számára, hogy ezekhez semmi sem hasonlítható.
Hosszú történetet mesélt arról, hogy mindig is csodálta a pár-
ducokat, és van egy unokaöccse, akinek tudomása volt erről, és
egyszer ez az unokaöcs a déli államokba ment, és Nashville-ben
egy zálogház kirakatában meglátta ezt a két szobrot, és felhív-
ta, hogy megvegye-e. Az öreg igent mondott, és az unokaöcs
124
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
megvette a párducfigurákat, melyek azóta is a kandalló fölött
lapulnak.
Elmagyarázta, hogy a párduc iránti csodálata abból ered,
hogy ezek az állatok nyugodtak, ismerik a dzsungelt, tele van-
nak rejtett erővel és energiával. „Okosak, erősek, mégis ritkán
mutatják ki." Ő is ugyanezeket a tulajdonságokat kívánta ma-
gának és úgy vélte, ez részben sikerült. A beszélgetésnek ezen
a pontján az interjúfelvevő, aki meglepődött ezen a nyilvánvaló
kapcsolaton, megkérdezte a férfit, vajon a két macskafélét gon-
dolatban nem köti-e össze a Fekete Párduc etnopolitikai mozga-
lommal. A kérdés őszinte meglepetést váltott ki a válaszadóból.
Azt mondta, ez a gondolat soha, egyetlenegyszer sem fordult
meg a fejében. Ha ez igaz, akkor ez az ember spontán alkotott
egy személyes szimbólumot, amit az ő etnikumába tartozók már
választottak, valószínűleg hasonló okokból: az állat olyan ideá-
lis tulajdonságokat testesít meg, amelyek különösen fontosak
ennek a csoportnak: visszafogott erőt, eleganciát, kifürkészhe-
tetlenséget és természetesen feketeséget.
Növények
Valószínű, hogy ha kutatásunkat tíz évvel ezelőtt végeztük vol-
na, a szobanövényeknek nem lett volna ilyen prominens helyük
az otthon tárgyi világában. Mint kiderült, válaszadóink 15%-a
említett növényeket. Többségük nő volt: a növényt említő 47
személy közül csak 7 volt férfi.
A növények dekorációs célú alkalmazásának az otthonokban
rövid története van, legalábbis a nyugati kultúrában. Ez a szokás
is a királyi udvarokból és arisztokrata otthonokból eredhet; a
tizenhatodik századi francia királyok palotáiban honosították
meg először a pálmaházakat és más beltéri növényeket. A követ-
kező nagy divathullám a Viktória-korabeli brit középosztály-
hoz köthető, akik szalonjaikban a távoli gyarmatokról importált
125
Tárgyaink tükrében
különböző egzotikus növényeket kezdtek tartani. Természete-
sen mindig is volt a virágoknak népi felhasználása az európai
parasztság körében; ezeket azonban általában balkonokon vagy
ablakpárkányokon termesztették, ezért az otthonnak csak érin-
tőlegesen voltak részei.
Bármilyen felhasználása is volt a növényeknek régebben, a
gyakorlatból minden jel szerint hiányzott az ideológia. Bár a
hetvenes évek folyamán nőtt a lakásokban tartott növények át-
lagos száma, a szobanövény-tartás jelentősége a népesség egy
nagy szegmense számára még jobban megváltozott. A növé-
nyek most több olyan jelentést hordoznak, ami korábban nem
megfogalmazódott meg, vagy legalábbis nem jelentkezett ilyen
sürgető igénnyel.
Ez mutatkozik meg abban, hogy a Növényeket minden más
tárgynál, a könyveknél is nagyobb mértékben nevezték meg a
válaszadók Személyes érték megtestesítőjeként. A Növényekkel
asszociált további nagy jelentésosztályok a Tapasztalat (21%), a
Stílus (14%) és a Szelf (23%)
Az értékek között, amelyeket a növények magukba foglalnak,
ott van az ember figyelmére reagáló élőlények iránti gondos-
kodás. Növényeket nevelni annyi, mint bizonyítani képessé-
geinket, ügyességünket, figyelmességünket, ezért a növények
olyanok, mint trófeák: az ember eredményességét hirdetik. De
talán a legfontosabb jelentés az, hogy a növények „környezet-
tudatosságot" jeleznek, ami az elmúlt évtizedben teljes jogú
kulturális értékké fejlődött. A városlakók számára a szobanövé-
nyek a természeti világgal való kapcsolatot jelentik, mely vilá-
got a technológia túlkapásai fenyegetik; a növények a városba
hozzák a természetet, vagy arról szólnak, hogy az ember egy
élő, növekvő szervezetet fogad az otthonába, ami szinte napi
figyelmet igényel. Akik növényeket gondoznak, azt érezhetik,
hogy ha csekély mértékben is, de hozzájárulnak a környezet
védelméhez. íme, egy ideológiailag teljes magyarázat egy női
válaszadótól:
126
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
Mert az élő növények olyan ritkák a városokban, és szeretek
gondoskodni róluk, és megtisztítják a levegőt: igazi, meg-
magyarázhatatlan kapcsolatunk van a növényekkel. Szere-
tem a formáikat és az árnyékukat és ilyesmi. Nélkülük az
otthonomat nem érezném olyan élénknek, és úgy érzem,
hogy a növényeim nagyon kiegyensúlyozottak. Ha például
valamiért mérges vagyok vagy ilyesmi, akkor nekiállhatok
a növényeket gondozni, átültetni, ápolni. És ettől jobban ér-
zem magamat, így nagyon bántana, ha nem lennének; olyan
érzékenyek és titokzatosak.
Kevesen tudják ilyen világosan megfogalmazni a növényekkel
(vagy más tárggyal) való kapcsolatukat. Az emberek többsége
természetesnek veszi a kölcsönhatást; feltételezik, hogy értékel-
ni kell, mert „trendi" dolog. A fent idézett válaszadó azon ritka
kulturális újítók közé tartozik, akik megpróbálnak legitimációt
adni egy magatartási mintázatnak, azzal, hogy kifejtik jelentését,
amit ez a válaszadó a kérdéses tárgy és más, feltételezhetően
nagyra értékelt állapotok közötti ok-okozati viszonyok kieme-
lésével tesz. A növények „megtisztítják a levegőt", „formájuk és
árnyékuk" szép, „élénkké teszik" a házat, terápiás funkciójuk is
van stb. Ahhoz, hogy egy tárgy jelentést kapjon, számos ember-
nek kell lenni, akik el tudják végezni a legitimáció feladatát. így
a többiek a már legitimizált szimbólumot további gondolkodás
nélkül felhasználják.
Körülbelül száz növényem van Sokat vásároltam, és so-
kat a barátaim adtak az elmúlt tíz-egynéhány évben. [Nos,
pontosan miért is különlegesek?] Hát, egyszerűen szeretem
gondozni a növényeket és azt hiszem, szépek is, szóval egy-
szerűen szeretem őket.
Mivel nőnek és nem halnak meg és élnek... és tulajdonkép-
pen én csinálom. [Milyen lenne nélkülük?] Kevesebbet ko-
torásznék a földben, de azt hiszem, a ház elég üres lenne...
127
Tárgyaink tükrében
A növények hangulatot adnak a háznak, szóval hiányoz-
nának.
Nagyon szeretem őket... Szeretek rájuk nézni. Egészséges.
Némelyiket sikerült kivirágoztatnom, másoknál ezt egysze-
rűen nem tudom elérni.
Nagyon dekoratívak és rájöttem, hogy van érzékem a ker-
tészkedéshez. Némelyiket át kell ültetni. A lányomtól kap-
tam őket... Nagyon szép tőlük a lakás.
Ez a négy válaszadó megegyezik abban, hogy a növények „szé-
pek" de kérdés nélkül elfogadják ezt a címkét. Egyikük azt
mondja, hogy „egészséges"; ennek jelentését azonban nem fejti
ki, úgy tűnik, természetesnek veszi. A hatékony szimbólumo-
kat természetesen logikusan és empirikusan is meg kell érteni;
gyakran erőteljesebb befolyásuk van, ha nem tudatosan fogad-
juk el. Az ember sok pszichikus energiát megspórolhat azzal,
hogy egyszerűen elfogadja a tényt, hogy a növények szépek és
egészségesek, anélkül, hogy tovább kellene gondolkodnia arról,
hogy mit jelentenek konkrétan ezek az értékek; vagyis milyen
okozati összefüggés van ezekben a megjelölésekben.
Amint a tárgy szimbolikus értékét elfogadjuk (ebben az eset-
ben, amikor a növényeket szépnek fogadjuk el) számtalan fel-
használása nyílik: megtölti és megszépíti a házat, megmutatkoz-
hatnak az ember kertészeti képességei, a gyermekre emlékeztet,
aki a növényeket (a szép, egészséges növényeket) ajándékozta.
Ez az elemzés a tárgyak mint szimbólumok társas legitimá-
cióját hangsúlyozta. Úgy tűnhet, azt akarjuk kiemelni, hogy
bármely tárgy, kinézetétől függetlenül láttatható szépnek és tel-
jesnek a jelentések kulturális hozzárendelése révén. Bizonyos
mértékig, kivételes esetekben úgy tűnik, ez így is van: a kortárs
művészetkritikusok képesek például igazolást találni az öncson-
kításra, autók törésére és arra, hogy a termeszkolóniák tulaj-
donképpen műalkotások; és a lakosság egy kis szegmense el is
128
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
f ogadja legitimként ezeket a magyarázatokat. Ám a növények
esetében egyetemesebb folyamat is jelen van. A növényekben
valóban megvan néhány okozati sajátosság, amit a kulturális
legitimáció hangsúlyoz bennük. Azért találják őket általánosan
vonzónak, mert ez a céljuk, különben nem maradtak volna fenn.
Az alatt a hosszú idő alatt, amíg az evolúció az ember áldásos
belekeveredése nélkül folyt, annak a növénynek, amely képtelen
volt magára vonni a rovarok figyelmét, kevesebb esélye volt
a beporzásra, ezért kevésbé volt képes szaporodásra. Ezért a
„szépségnek" pozitív túlélési értéke volt a növények számára.
Ezt a trendet erősítette fel az ember, amikor abba a helyzetbe
került, hogy dönthetett, mely növények maradjanak fenn és me-
lyek feleslegesek. Amelyek képesek voltak figyelmet magukra
vonni - virágjuk színével, szokatlan formájukkal, leveleik tex-
túrájával az ember ezeket hajlamos volt dekoratív célból te-
nyészteni. Hasonlóképpen igaz, hogy a növények növekedésük-
ben reagálnak a termesztő tevékenységére (azaz vagy elpusztul-
nak, vagy életben maradnak); többé-kevésbé „természetesek";
és „megtisztítják a levegőt" (bár ebben a szobanövények szerepe
meglehetősen kétséges).
így a jelentések, amiket a kultúra jelöl ki a növényeknek nem
kitaláció; ténybeli alapja van a nekik tulajdonított ok-okoza-
ti kapcsolatnak. Ám a leggyakoribb szobanövények többsége
nem honos Chicago környékén, de még az Egyesült Államokban
sem. Jelenlétük önmagában nem természetes, hanem a szoba-
növények kulturális trendjének függvénye. Ezért ahhoz, hogy
életképes kulturális jelekké legyenek, egyeseknek a természetes
kapcsolatot kell kiemelni, pozitív aspektusaikat kell hangsúlyoz-
ni, háttérbe kell szorítani vagy meg kell magyarázni a kellemet-
len tulajdonságokat - vagyis legitimálni kell a tárgy értékét. Ez
a finomítási folyamat olyan sűrített szimbólumot eredményez,
aminek a jelentések nyelvtanában elismert értékkészlete van:
a tárgy (jelen esetben a szobanövény) egy bizonyos érzelem-
és gondolattartományt kelt és átviszi értékeit más tárgyakra,
129
Tárgyaink tükrében
magatartásokra, illetve személyekre, melyekkel asszociációs
kapcsolatba kerül. így a ház, amelyben növények vannak „szép"
és „életteli"; a virágokat gondozó személy kapcsolatba kerül a
„természettel", emberként fejlődik és segít a világot egészsége-
sebbé tenni; aki növényt ad ajándékba az érzékeny, a szépség és
az életfolyamat megbecsülését kommunikálja stb.
Asztalnemű
A tárgyak tizedik kategóriájába, amit a válaszadók 15%-a emlí-
tett, számos olyan tárgy tartozik, amit evésre-ivásra használunk:
edények, porcelán, csészék, bögrék, óntálcák. Bár ezeket a tár-
gyakat látszólag használatra szánták, itt is viszonylag kevesen
említették használati értéküket. Egy másik bolygóról érkező,
az emberi szokásokat nem ismerő idegen talán meglepődne,
hogy ilyen szerény edények milyen sok jelentést hordozhatnak.
Akik azonban járatosak a népszerű pszichológiai irodalomban,
azoknak a magyarázat zavaróan egyszerű: hiszen az orális szük-
ségletek alapszükségletek; ráadásul az ilyen, ételt-italt tároló
edényeknek mély szexuális konnotációi lehetnek.
Bármilyen tudat alatti oka is legyen az asztalnemű mint jelen-
tős szimbolikus választásának, e tárgyak jelentése válaszadóink
számára meglehetősen egyértelmű volt. Ezeket a tárgyakat emlí-
tették leggyakrabban az „Etnikai hovatartozás" kategóriában, és
a Bútor után ezek a leggyakrabban említett „Örökség" tárgyak.
Az emlékek és az asszociációk hangsúlyozásával összhangban
azt találtuk, hogy az asztalnemű jelentősen különlegesebb a nők,
mint a férfiak, az idősebbek, mint a fiatalok számára.
Ennek kifejezett oka már ismerős lehet: kötelék egy személy-
hez vagy helyhez; közös származás vagy egy közös téma:
(Ezek a csészék és csészealjak) az anyáméi voltak; nászaján-
dékba kapta, Angliából hozta magával 1905-ben. Valahány-
130
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
szór valakinek gyermeke született vagy születésnapja volt,
mindig adott egy csészét és egy csészealjat. És amikor meg-
tudták, hogy anyám megőrizte a saját csészéit és csészealjait,
ide kerültek. Ezért olyan fontosak nekem... Vitrinben tartom
őket.
Ez a csésze... a nagymamám hozta Új-Foundlandból, amikor
hazalátogatott úgy 65-70 évvel ezelőtt. Azóta van ez meg
nekem, és még csak nem is repedezett. Nagyon régi. Ezt
hozta nekem, a húgomnak pedig egy tejszínkiöntőt. A gye-
rekei összetörték. Nagyon büszke vagyok, hogy nekem még
megvan.
Egy apa válasza:
A legfontosabb tárgy az a néhány ónkupa, ami az 1700-as
évek óta van a család birtokában. Ezeket az anyámtól örö-
költem, aki nemrégiben halt meg. [Ha ezek a tárgyak nem
lennének], azt hiszem, a családi hagyományunk egy része
hiányozna. Én tovább akarom vinni ezt a hagyományt. Nagy
becsben tartom azt a kevés családi örökséget, amink van.
Meg akarjuk tartani a hagyományt a családban. Karácsony-
kor, amikor a gyerekek már elég idősek voltak, elajándékoz-
tam néhány tárgyat a nagyra becsült örökségből.
Ezek a válaszadói szövegek fontos kérdést vetnek fel, ami se-
gíthet megmagyarázni a porcelán és más törékeny tárgyak, pél-
dául üveg pszichológiai értékét. Ezeket meglehetősen gyakran
említették nők (12%). A törékeny tárgyak jellegüknél fogva nem
maradnak épen sokáig. Annak érdekében, hogy megvédjük a
törékeny tárgyat sorsától, legalább valamennyi figyelmet kell
fordítanunk rá, vigyáznunk, óvnunk kell a véletlen messzire
elérő kezétől. Egy generáción át megőrzött porceláncsésze tehát
az emberi szándék diadala a káosz felett, olyan eredmény, amit
csendesen becsülhetünk, valami, amire „meglehetősen büsz-
kék" lehetünk.
131
Tárgyaink tükrében
Nem meglepő, hogy a nagyszülők generációja a legérzéke-
nyebb a törékeny asztalnemű kifejezőerejére. Lehet, hogy mi-
után sok kapcsolat felbomlásának, a strukturált rend sok for-
mája romlásának voltak tanúi, nagyra becsülik egy épen maradt
edény jelentését.
Ez nem jelenti azt, hogy az asztalneműt csak törékenysége mi-
att nevezik meg emlékek őrzőjeként - ami paradox módon ép-
pen erősségüket hangsúlyozza. Hiszen a szimbólumok nemcsak
az emberek számára hordoznak többes jelentést (Tumer, 1967),
hanem többes meghatározottságúak is. Lehetséges például,
hogy a nők különösen nagy figyelmet szentelnek az asztalnemű-
re, mert a tányérok és a csészék a háziasszony „eszköztárának"
részei, ahogy a nuereknél a lándzsa. Mindezek az okok szerepet
játszhatnak abban, hogy ezeket a tárgyakat jelentéshordozónak
választjuk. De amint a választás megtörtént, a kifejezett értékek
az ember gyökereire, származására valamint a természeti és a
társas zűrzavar és pusztulás erőin való győzelemre utalnak.
A tíz legnépszerűbb tárgy rövid áttekintése képet adhat arról,
hogy mit tartanak becsben az emberek otthonaikban és miért.
Túl fáradságos, de nem túl megvilágosító lenne, ha a maradék 31
kategóriát is bemutatnánk, amelyeket egyenként a válaszadók
kevesebb, mint 10%-a említett, és néhány esetben csak egy-két
megnevezésük történt. A következő fejezetekben illusztráció-
ként visszatérünk néhány ilyen kisebb kategóriára. Most álljunk
meg egy kicsit és tekintsük át, mit tudtunk meg az otthon becs-
ben tartott tárgyainak rövid áttekintéséből.
Az adatok tanulmányozása során első benyomásunk az,
hogy mennyire személyesek azok a témák, amelyeket az ember
azokból a tárgyakból merít, amik otthonában körülveszik. A 3.2.
táblázatban összegeztük az egyes kategóriák említési gyakori-
ságát. A jelentés leggyakoribb kategóriái a Szelf (a válaszadók
87%-a említette) és az Öröm (79% említette). Ez a két kategória
általában átfedést mutat, mert az örömet kiváltó tárgyak szinte
mindig a személyes szelfre való referenciaként is kódolódtak.
132
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
3.2. táblázat. A különleges személyes fontosságot hordozó
tárgyak jelentésének különböző osztályait és kategóriáit említő
válaszadók aránya (N = 315)
A) Személyhez kötődő B) Személyhez nem kötődő
Említése százalékban Említése százalékban
1. Szelf 87 1. Emlékek 74
2. Közvetlen család 82 Mementó 52
Házastárs 34 Emlék 46
Mi 33 Örökség 20
Gyerekek 35 Szuvenír 22
Anya 27 2. Asszociációk 52
Apa 20 Etnikai 9
Testvérek 11 Vallási 7
Nagyszülők 12 Gyűjtemény 15
Unokák 7 Ajándék 40
Az egész család 22 3. Élmények 86
3. Távolabbi család 23 Öröm 79
Rokonok 9 Folyamatban levő dolog 48
Felmenők 7 Felszabadul tság 23
Házastárs hozzátartozói 11 4. Bennfoglalt tulajdonságok 62
4. Családhoz nem tartozók 40 Ügyesség, jártasság 34
Barátok 24 Egyediség 17
Üzletfelek 9 Fizikai leírás 46
Ideálok 20 5. Stílus 60
6. Hasznosság, használhatóság 49
7. Személyes értékek 53
Egy ideál megtestesítése 24
Teljesítmény 31
Megszemélyesítés 15
133
Tárgyaink tükrében
Amikor a válaszadók ilyen okot neveztek meg: „Szeretek dol-
gozni ezekkel a szerszámokkal" vagy „A tévé szórakoztató",
vagy „Az ágyamat díjazom" vagy „Puska. A lövészet a hobbim"
ezeket a Szelf és az Öröm kategóriába egyaránt kódoltuk.
Vagyis a tárgyak birtoklásának fő okát egocentrikusnak és
hedonistának tekinthetjük. Jó, ha ezen a ponton különbséget
teszünk a hedonisztikus gyönyör és az öröm között. Előbbi
olyan értéket jelöl, amit öncélú kielégülésből kapunk; a forrá-
sa az érzés megélése, nem az érzés értelme vagy célja. Amitől
az ember „jól érzi" magát, az élvezetes, függetlenül attól, hogy
milyen hatása van az ember és más emberek céljaira. Az öröm
ezzel szemben egy tevékenységre irányuló szándékból ered és
lényegébe foglalja, hogy a kellemes érzés integrálódott az em-
ber céljainak kontextusával. Az öröm tehát célzatos érzés, ami
elválaszthatatlan a kölcsönhatástól és nem pusztán szubjektív,
egyedi érzés. Önkontroll van benne, a képességek fejlesztése
tudatos, nem spontán célok elérése érdekében.
A teniszben például az öröm része lehet a testi tevékenység-
ből eredő eufória vagy az ellenfél legyőzése. Ezek az érzések jel-
lemzően olyan célok, amelyek nem vezetnek további célokhoz.
A játék öröme származhat abból, hogy az ember legkifinomul-
tabb, legügyesebb mozdulatait végzi, a játék tökéletességéből,
a játékosok közötti kölcsönhatásból. Más szóval a személy és a
célok mintázata között, amiben benne van a további növekedés
lehetősége.
Amikor egy válaszadó valamilyen eszközt, szerszámot említ
örömforrásként, a hivatkozott jelentés egocentrikus, de nem fel-
tétlenül hedonisztikus, mivel a tárgyakkal való kölcsönhatást
nemcsak azért értékelik, mert pozitív testi érzetet ad, hanem
azért is, mert elősegíti az új élmények és célok művelését. Az
ember nem élvezheti az eszközhasználatot, ha nem tanul meg
olyan tárgyakat lértehozni, amelyek egyre jobban megközelítik
a hatékonyság, a szépség vagy a teljesítmény valamilyen ide-
álját.
134
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
A kölcsönhatásnak ezt az örömteli állapotát flow állapotnak
(tökéletes élménynek) neveztük (Csíkszentmihályi, 1975; 1978).
Úgy tűnik, az egyik fő ok, amiért az emberek otthonuk bizonyos
tárgyaihoz kötődnek, az, hogy ezek a tárgyak elősegítik a flow
élmény létrejöttét. Mindazonáltal, mivel tudjuk, hogy az öröm-
forrásként leggyakrabban említett tárgyak a tévé és a hifiberen-
dezés, arra következtethetünk, hogy a flow nagy része alacsony
komplexitású élmény, inkább élvezet, mint öröm.
A második nagy téma a rokonság; azok a kapcsolatok, ame-
lyek az egyik embert a másikhoz kötik - ezek adnak generá-
ciókon átívelő folytonosságot az ember életének. A válaszadók
82%-a említett legalább egy olyan tárgyat, amit azért tartott kü-
lönlegesnek, mert egy közeli rokonra emlékeztette. De a számok
közelről sem fejezik ki a rokoni kapcsolatok fontosságát. Lenyű-
göző hallani, hogyan beszélnek az emberek a szüléikről, házas-
társukról és gyermekeikről, arról, hogy milyen mély érzelmeket
élnek át közben. A fent idézett válaszadói szövegekből ízelítőt
kaphatunk az ilyen kötődés fontosságáról; a későbbi fejezetek-
ben bővebben kifejtjük ezt.
A harmadik téma inkább bizonyos kapcsolatok hiányáról,
mint jelenlétéről szól. Aszelffel, a rokonokkal és a barátokkal va-
ló kapcsolat mellett az otthonban megjelenő kölcsönhatásoknak
lehetett volna egy harmadik kategóriája is, a dolgok szélesebb
területére utaló szint is. Arra számíthattunk volna, hogy talá-
lunk olyan tárgyakat, amelyek tulajdonosukat etnikai hovatar-
tozására, politikai elkötelezettségére, kulturális preferenciáira
és értékeire emlékeztetik. Hiszen a régi otthonokban központi
szerepe volt a házi isteneknek, a feszületeknek, az ikonoknak,
a történelmi képeknek, a zászlóknak - a széles körben elterjedt
kulturális ideálok iránti elkötelezettség szimbólumainak. Ezek
a tárgyak azonban otthonainkból feltűnően hiányoztak. Csak a
válaszadók 7%-a említett vallási jelentést, 9%-uk etnikait. A poli-
tikai hovatartozás nem jelent meg látható formában az otthonok-
ban, kivéve néhány „hős" portréjaként, mint John F. Kennedy és
135
Tárgyaink tükrében
Martin Luther King. Az Ideál megtestesítése kategória volt a
leggyakoribb ezen a területen; ezt a válaszadók 24%-a említette.
Ám az említett ideálok gyakran nagyon töredékesek és sajátosak
voltak; a széles körben elterjedt kulturális ideálok iránti elköte-
lezettség legjobban talán a növények jelképezte környezettuda-
tosságban jelent meg.
Az okok, amelyekkel az emberek az otthon tárgyai iránti kö-
tődésüket indokolják képet adnak arról, mit tartanak a városi
amerikaiak az élet értelmének. Ez a kép bizonyos tekintetben
ismerős, más tekintetben azonban részleteiben megdöbbentő-
en meglepő. Olyan életről kapunk képet, melyben az azonna-
li élmény, az öröm keresése fontos. Ugyanakkor úgy érezzük,
hogy szinte hasonlóan erős vágy él a múlt szép emlékeinek és a
velünk közeli kapcsolatban álló emberekkel való kapcsolatok-
nak a megőrzésére. Ez az értelemkeresés mintha a világosan
kitűzött célok és értékek teljes vákuumában folyna. Ez nem je-
lenti azt, hogy nincsenek célok és értékek. Gyakran jelen vannak
más okokban, amiket a válaszadók említenek. De az embereket
a múltban feltételezetten mozgató nagy spirituális és ideoló-
giai rendszerek egyike sem hagyott objektív nyomot ezeknek
az amerikaiaknak az otthonaiban, és új konfiguráció sem lépett
a helyébe.
A kutatási adatokból egy másik általános megállapítás is kör-
vonalazódik: az emberek rendkívül rugalmas módon tudnak
jelentést tulajdonítani a tárgyaknak és ezáltal jelentést nyerni be-
lőlük. Szinte mindennek lehet jelentéseket tulajdonítani. A tárgy
fizikai tulajdonságai nem definiálják a tárgy jelentését, bár ezek
a jellegzetességek gyakran nyilvánulnak meg abban, hogy bi-
zonyos jelentések nagyobb valószínűséggel kapcsolódnak az
adott tárgyhoz; a kultúra szimbólumkonvenciói sem határozzák
meg abszolút mértékben, hogy milyen jelentés nyerhető vagy
nem nyerhető egy bizonyos tárggyal való kölcsönhatás révén.
Potenciálisan legalábbis mindenki felfedezhet és művelhet saját
életének élményein alapuló jelentéshálózatot.
136
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
Ezt a 3.3. táblázatban mutattuk be; ebben láthatjuk, hogy
minden tárgykategória minden jelentésosztályban hordozhat
jelentést. Volt egy válaszadó, aki a tévékészüléket emlékek hor-
dozójaként nevezte meg, másvalaki a növényeknek, festmény-
nek, szobornak tulajdonított használati értéket; ezek voltak a
legvalószínűtlenebb asszociációk tárgy és jelentés között. Min-
den más tárgy-jelentés kombinációt legalább kétszer vagy még
gyakrabban említettek. A jelentés-hozzárendelés folyamatát nem
teljesen az előzetes kulturális konvenciók határozzák meg.
Ugyanakkor a 3.3. táblázatból az is kiolvasható, hogy bár min-
denki szabadon rendelhet bármilyen jelentést bármilyen tárgy-
hoz, a valóságban bizonyos dolgok gyakrabban fordulnak elő az
Emlékek kategóriában, mint mások, míg más tárgyak az Élmény
(Tapasztalat) vagy Személyes értékek kategóriában gyakrabban
jelennek meg. Ebben a jelentésspecializációban mind a tárgy
fizikai tulajdonságai, mind a tágabb kultúra által hozzárendelt
értékei meghatározó szerepet játszanak. Láttuk például, hogy a
tévé és a hifiberendezés leggyakrabban a Szelfet jelöli; a fényké-
pek a Közvetlen családot; a festmények a Családhoz nem tarto-
zókat. A fényképek az Emlékek megőrzésére specializálódnak,
a szobrok Asszociációkat testesítenek meg és így tovább.
Ez az előzetes áttekintés, mely részleteiben természete szerint
bonyolult, újabb kérdéseket vetett fel. Eddig általános összefog-
lalást próbáltunk adni mintánknak a tárgyakhoz való viszonyá-
ról. Ám az egyedi tárgyak és jelentések leírásában láttuk, hogy
ezeknek a kapcsolatoknak az eloszlása nem egyenletes. Van,
amelyik a fiatalokra jellemző, van, amelyik inkább az időseb-
bekre; mások a férfiak körében gyakoribbak, megint mások a
nőkre jellemzőbbek. Ez arra enged következtetni, hogy a szelf
művelése az ember nemi szerepétől és az életciklusban elfoglalt
helyétől függően más tárgyakkal való tranzakciót igényelhet.
A továbbiakban ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.
137
Tárgyaink tükrében
3.3. táblázat. A tárgykategóriákat alkotó jelentésosztályok
megoszlása és százalékos aránya
N oz /o N OZ Zo N %
Bútor Vizuális alkotás Szobor
Emlékek 98 15,4 84 15,6 73 18,0
Asszociációk (Képzettársítások) 35 5,5 28 5,2 47 11,6
Tapasztalat (Élmény) 69 10,8 47 8,8 36 8,9
Bennfoglalt tulajdonságok 56 8,8 86 16,0 46 11,3
Stílus 80 12,5 56 10,4 47 11,6
Személyes értékek 27 4,2 24 4,5 22 5,4
Használati érték 34 5,3 1 0,2 1 0,3
Szelf 106 16,6 54 10,1 47 11,6
Közvetlen család 98 15,4 84 15,6 58 14,3
Rokonság 18 2,8 6 1,1 10 2,5
Nem rokonok 17 2,7 67 12,5 19 4,7
Összesen 638 100,0 537 100,0 406 100
Hangszer Fényképek Televízió
Emlékek 25 10,4 79 26,7 1 0,6
Asszociációk (Képzettársítások) 8 3,3 5 1,7 5 2,8
Tapasztalat (Élmény) 52 21,7 27 9,1 56 31,5
Bennfoglalt tulajdonságok 8 3,3 49 16,6 4 2,3
Stílus 15 6,3 8 2,7 2 1,1
Személyes értékek 21 8,8 7 2,4 7 3,9
Használati érték 5 2,1 2 0,7 20 11,2
Szelf 57 23,8 22 7,4 60 33,7
Közvetlen család 41 17,1 77 26,0 17 9,6
Rokonság 2 0,8 13 4,4 2 1,1
Nem rokonok 6 2,5 7 2,4 4 2,3
Összesen 240 100,0 296 100,0 178 100,0
138
Az OTTHON LEGBECSESEBB TÁRGYAI
N % N o/ /o N O/ Zo
Hifi Könyvek Növények
Emlékek 16 7,6 29 11,3 7 4,1
Asszociációk (Képzettársítások) 7 3,3 22 8,6 7 4,1
Tapasztalat (Élmény) 59 28,1 50 19,5 36 21,3
Bennfoglalt tulajdonságok 4 1,9 10 3,9 13 7,7
Stílus 7 33 3 1,2 24 14,2
Személyes értékek 4 1,9 37 14,5 25 14,8
Használati érték 17 8,1 14 5,5 1 0,6
Szelf 68 32,4 58 22,7 39 23,1
Közvetlen család 21 10,0 19 7,4 14 8,3
Rokonság 2 1,0 3 1,2 1 0,6
Nem rokonok 5 2,4 11 4,3 2 1,2
Összesen 210 100,0 256 100,0 169 100,0
139
4. fejezet
A tárgykapcsolatok
és a szelf fejlődése
Azzal, hogy a kiságya fölött lógó játék felé nyúl és azt érintéssel
mozgásba hozza, a baba rengeteg fontos dolgot tanul: „Táncol-
tathatom azt a dolgot, ha akarom." A csecsemőnek élete kez-
detén igen kevés információja van szélijéről. Kezdetben csak
erős ingereket érzékel: éhség, fájdalom, öröm. Ezek az ingerek
spontán jelentkeznek; táplálás, illetve dédelgetés hatására a kel-
lemetlen érzések elmúlnak. Az érzékszervi érzékelés lassan elő-
re jelezhető mintázatokba rendeződik, és kezd körvonalazódni a
környezet. A csecsemő, bár ekkor még jórészt passzív érzékelés-
csomag, genetikai utasítások és véletlen cselekvések révén kezdi
felismerni saját testrészeit és azt, hogy hol húzódik a határ, ami
az ő szélijét másoktól elválasztja.
Azzal, hogy birtokba veszi a testét és a halvány tudatsejtést
tudatos szelffé alakítja, a csecsemő megtanulja, hogyan kapcsol-
ja össze a rá irányuló cselekvéseket a kielégített szükségletekkel.
Ez az első bizonyíték amit a csecsemő saját létéről mint önállóan
cselekedni képes lényről kap. Szélijéről való legkorábbi tapasz-
talata talán éppen az, hogy ujja érintésével mozgásba hozza az
ágya fölé lógó játékot.
A szelf főként a szándékokra adott környezeti válaszok függ-
vényében alakul; a környezet befolyásolására tett kísérletek
visszajelzéseiből fejlődik ki (Seligman, 1975, 141). A csecsemő-
140
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
ben tudatosul, hogy ételt, társaságot akar, szabadságot, hogy
másszon; a csecsemő pszichikus energiája határozott mederbe
terelődik, hogy felismerje ezeket a szándékokat. Azzal, hogy
reagál, vagyis figyelmet fordít ezekre a szándékokra, a csecsemő
felfedezi a szelfet, az akarat forrását, amiből ezek a szándékok
származnak. Amikor a csecsemő ételt kap, hogy csillapítsa éhsé-
gét vagy társaságot, ha magányos, szelfje erősödik azáltal, hogy
megtanulja: szándékai hatékonyak. Ha azonban a vágyteljesítés-
ben akadályozott, a szelf környezetbefolyásoló ereje a gyermek
tudatában gyengül.
A pszichológusok régóta felismerték, milyen elsődleges sze-
repe van az embereknek és a szülői modellnek a fejlődő szelf
formálásában. Freudtól Meadig, Eriksontól Piaget-ig minden
elméletalkotó hangsúlyozza a csecsemőnek gondozóihoz va-
ló korai kapcsolatainak jelentőségét mint a szelf kialakulása
szempontjából legfontosabb információforrást. Természetesen
igaz, hogy az anya az újszülött legfontosabb és általában leg-
adekvátabban reagáló információforrása. A szülők, a testvérek
és később a kortársak rendkívül részletes vagy mindent átfogó
visszajelzést adhatnak, már csak azért is, mert a szelf leginkább
a nyelv révén, a másokkal való kommunikáció által kaphat meg-
erősítést vagy elutasítást. Ha azt mondjuk a gyereknek: „Sze-
retlek!", abból ő szélijének olyan értékelését képes nyerni, hogy
azzal a mozgó játékokkal való játszadozás végtelen mennyisége
sem vetekedhet.
Az élettelen tárgyak hatása ebben az öntudati folyamatban
sokkal fontosabb, mint amit a téma elhanyagoltsága alapján
gondolnánk. A tárgyak azt is elmondják nekünk, hogy kik va-
gyunk; nem szavakkal, hanem azzal, hogy magukban foglalják
szándékainkat. Mindennapi létünkben legalább annyit tanulunk
önmagunkról a tárgyaktól, mint más emberektől.
Jó példa erre a labda, az egyik legkorábbi tárgy, amivel a
gyermekek számos kultúrában találkoznak. A labda szótára
alapvetően négy kifejezésre korlátozódik: lehet nyugalomban,
141
Tárgyaink tükrében
repülhet, gurulhat vagy pattoghat. Ezekből azonban hihetet-
lenül kifejezésteli jelentéseket lehet összerakni. A járókába tett
baba több száz szándékot fejezhet ki labdával - markolászhatja,
dobhatja, ütheti, elkaphatja stb. Ha a labda a gyerek szándékai
szerint mozog, a gyerek szelfje megerősítést kap és erősödik.
Később, amikor mozgáskontrolljuk tovább fejlődik, ezzel a több-
funkciós játékkal - a labdával - további megerősítést szerezhet-
nek szélijüknek. Társadalmunkban olyan felnőtt férfiak is, mint
Pelé, Kareem Abdul Jabbar, Jack Nicolaus, Minnesota Fats és
Pete Rose a köré a képességük köré építették szélijükét, hogy
képesek kontrollálni a labda röppályáját.
A különböző tárgyak eltérő üzenetet közvetítenek a széliről.
A játék baba például egy természetes viselkedéshez adja magát:
„elvárja", hogy öleljék, öltöztessék, altatót énekeljenek neki, rin-
gassák, és úgy gyártották, hogy ezeket a magatartásokat váltsa
ki, amire a gyerekek könnyen reagálnak. Amikor egy gyerek
babát ölel, ez a cselekvés azt az üzenetet közvetíti vissza ne-
ki: „Én olyan vagyok, hogy gondoskodom a babákról." A játék
puskának más kifejezési tartománya van; ha lőfegyverként hasz-
nálja, a gyerek azt tanulja: „Én olyan vagyok, hogy le tudok lőni
embereket." A játszó gyerek természetesen tudja, hogy színleli
a valódi cselekvést, mégis az üzenet, amit játék közben magáról
kap, felnőtt szélijének valós részévé válhat.
A játékszerek gyermekkorban a szelf fontos alakítói, és az élet
későbbi szakaszaiban más „szabadidős" tevékenységek szimbó-
lumává válhatnak. A golfütő, a futócipő, a vitorlás, a hómobil
sok felnőtt számára az önmeghatározás eszköze. Am a minden-
napi használati tárgyak ugyanígy a széliről adnak információt,
hatásuk azonban annyira átható lehet, hogy első pillantásra ne-
héz megkülönböztetni.
Magunkról mint emberi lényekről - arról a tényről, hogy va-
lóban emberek vagyunk - hagyományosan az eszközhasználat
révén nyertük a legalapvetőbb információt. A civilizált ember
azzal fejezi ki ember mivoltát, hogy ruhát visel, főtt ételt fo-
142
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
gyászt, evőeszközzel eszik, házban lakik, ágyban alszik. A ma-
gukat „civilizáltnak" tartó emberek főként abban különböznek
.1 „primitívektől", hogy hányféle és mennyire összetett tárggyal
kerülnek kapcsolatba. Nem is olyan régen a „civilizált" ember
több intelligenciát, magasabb erkölcsiséget és nagyobb érzé-
kenységet tulajdonított magának. Ám kiderült, hogy ezeket az
állításokat nagyon nehéz bizonyítani. így gyakran a civilizált
és a primitív népek között az egyetlen megmaradó különbség
az, hogy előbbiek tudják, hogyan növeljék egojukat úgy, hogy
kölcsönhatásba lépnek a világukat alkotó tárgyakkal. Termé-
szetesen ennek ellenkezője is igaz: a vadász vagy a földműves
megveti a városlakót azért, mert utóbbi a városi környezetből
kiszakítva nem tudja, hogyan kell használni a túléléshez szük-
séges eszközöket.
Legjobban talán foglalkozásunk eszközei segítenek meghatá-
rozni, individuumként kik vagyunk. Kari Marxnak igaza volt:
<iz ember elsődlegesen termelő igyekezetén át teremti meg lé-
tét. Vagyis a felnőttek többsége számára a testi túlélés szükség-
leteinek megteremtése egy specifikus életformával a legalap-
vetőbb, a pszichikus energia legnagyobb befektetését igénylő
tevékenység. A produktív tevékenység sokat elárul a dolgozó
eredetiségéről, képességeiről, kitartásáról és korlátáiról is. így
az, hogy milyen információt kapunk széliünkről a produktív
tevékenységből, a szelf mint egész központi eleme. Kovács, Mol-
nár, Takács, Szabó - a legtöbb nyelvben gyakori, hogy a személy
foglalkozásából nyeri identitását. „Kovács" olyan ember volt,
akinek volt üllője és tudta, hogyan kell az izzó vasat fogókkal és
kalapáccsal alakítani, míg a „Molnár" hatalmas köveket forga-
tott széllel vagy vízzel és gabonát őrölt köztük. Az ember olyan
eszközökkel határozta meg és művelte egyéniségét, amelyek
létezését lehetővé tették.
A nők helyzete a történelem folyamán szintén a tárgyakkal
való kölcsönhatásukban megtalálható különbségekre vezethető
vissza. Míg a férfiakat a munkamegosztás arra kényszerítette,
143
Tárgyaink tükrében
hogy különböző különleges képességeket tanuljanak, melyek
sokféle tárgykategóriákhoz kapcsolódtak, a nők olyan tárgyak-
kal voltak kölcsönhatásban, amelyek az idők folyamán keveset
változtak: konyhai eszközökkel, kerti szerszámokkal, szövő-
székkel, seprűvel és azokkal az eszközökkel, amelyek a gyerek-
neveléshez szükségesek; ezek azok az egyetemes tárgyak, me-
lyeken keresztül a női produktivitás kifejeződött. Természete-
sen az emberi interakciókból adódó társas képességek nagyban
kompenzálták a nőket az eszköz általi öndefiníció hiányáért, de
a mindebből kialakuló szelf mindenképpen fontos vonatkozá-
sokban eltért a férfiakétól. A nők nemrégiben lezajlott „eman-
cipációja" is nagyrészt olyan tárgyak hirtelen megjelenésének
eredménye, amelyek korábban nem léteztek: a fogamzásgátló és
a háztartási gépek lényegesen csökkentették a hagyományos női
háztartási feladatok ellátásához szükséges pszichikus energia
mennyiségét. Vagyis a nőknek már nem kizárólag a hagyomá-
nyos női tárgyakkal való interakció révén kell meghatározniuk
magukat, és ez már nem is lenne lehetséges. így a nők szabadon
- valójában kényszerből - kereshetnek maguknak új dolgokat,
amelyek segítenek meghatározni, kik ők.
Bizonyos vonatkozásban azonban az, hogy a termelőeszkö-
zökre helyezzük a hangsúlyt, bár pontosan kifejezi az elmúlt
évszázadok hosszú folyamatait, némiképp elavult a jelen való-
ságának leírására. Hiszen a fehérgalléros, a kereskedelemben
és a szolgáltatóiparban dolgozó munkavállalók nagy része ma-
napság nem használ a munkájára kizárólagosan jellemző eszkö-
zöket. Egyre több emberre jellemző, hogy az anyagi tárgyaktól
függő elsődleges produktív képességek helyét átvette az infor-
mációfeldolgozási képesség. A kéz eszközei helyébe a szem esz-
közei léptek. A tárgyak azonban ugyanúgy üzenetet küldenek
arról, hogy kik vagyunk. Egészében nézve ma már nem a terme-
lési, hanem a fogyasztási eszközök által definiáljuk magunkat.
Amikor Veblen (1953) a századfordulón megírta A dologtalan osz-
tály elmélete című munkáját, csak a gazdagok engedhették meg
144
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
maguknak, hogy dologtalan életet éljenek. Ma már az amerikai
kultúra mint olyan a dologtalanság kultúrájának tűnik. Autók,
lakás, és más pihenés típusú szerkezetek határozzák meg, mit
(ehetünk és kik vagyunk. Sőt az otthonunkban minket körülve-
vő tárgyak szimbolikus környezetet alkotnak, ami figyelmünket
strukturálja és szándékainkat tükrözi, így arra szolgál, hogy e
környezet birtokosának individualitását művelje.
Annak ellenére, hogy manapság olyan sok termék készül tö-
meggyártásban, ma is lehetséges egyedi kifejezést adni a kör-
nyezetnek azáltal, hogy a tárgyakat gondosan válogatjuk és egy-
máshoz hangoljuk. Egy hifirendszer például, aminek fél tucat fő
elemét (pl. rádió, erősítő, hangfalak, magnó, lemezjátszó, lemez-
játszótű stb.) tucatnyi cég tucatnyi stílusban gyártatja, rengeteg
különböző módon állítható össze, így bőven van lehetőség arra,
hogy ha szerény mértékben is, de bárki kifejezze egyéniségét
azzal, hogy olyan rendszert választ, amilyen senkinek nincs.
Talán ez az egyik ok, hogy a hifiberendezéseket olyan gyakran
említik az otthon különleges tárgyai között a mintánk fiatalabb
válaszadói.
Életkori eltérések a tárgyak jelentőségében
Életkori különbségek is kezdik jelezni a tárgyak szerepét az
életciklus különböző pontjain. A 4.1. táblázatban azokat a tár-
gyakat jelöltük, amelyeket a válaszadók legalább 10%-a külön-
legesnek tartott mindhárom generációban. A három lista több
vonatkozásban is meglehetősen különböző. Némelyik eltérést
az előző fejezetben említettük: például azt, hogy aszimmetrikus
preferencia figyelhető meg a hifiberendezések és a fényképek
esetében a legfiatalabb és a legidősebb generációnál és azt, hogy
az idősebbek egyre nagyobb mértékben kedvelik a tévét, va-
lamint hogy a középgeneráció számára fontosak a képek és a
szobrok.
145
Tárgyaink tükrében
4.1. tablazat. Különlegeskent megnevezett tárgyak, amelyeket az egyes generációkba tartozó válaszadó]
legalább egyszer említettek
Említés százalékban 37,2 33,7 25,6 CD CO CM 22,1 22,1 I 17,4 15,1 15,1 12,8 11,6 s'oi 10,5 10,5 10,5
Nagyszülők (N = 86) 1. Fénykép 2. Bútor 3. Könyv 4. Tévé 5. Vizuális alkotás 6. Asztalnemű 7. Szobor 8. Háztartási gép 9. Egyéb 10. Növény 11. Gyűjtemények 12. Ezüstnemű 13. Hangszer 14. Szőttesek 15. Helyiség összképe
Említés százalékban 38,1 NC CD 26,7 24,0 22,7 22,0 19,3 o oo I—1 17,3 16,7 14,7 12,0 11,3 11,3 11,3
Szülők (N=150) 1. Bútor 2. Vizuális műalkotás 3. Szobor 4. Könyv 5. Hangszer 6. Fénykép 7. Növény 8. Hifi 9. Háztartási gép 10. Egyéb 11. Asztalnemű 12. Gyűjtemények 13. Tévé 14. Üveg 15. Ékszer
Említés százalékban 45,6 ND CD 32,9 31,6 29,1 24,1 20,3 17,7 15,2 12,7 11,4 11,4 T—1 10,1 10,1
Gyerekek (N-79) 1. Hifi 2. Tévé 3. Bútor 4. Hangszer 5- Ágy | 6. Kedvenc háziállat 7. Egyéb 8. Sportszer 9. Gyűjtemények 10. Könyv 11. Jármű 12. Rádió 13. Hűtőszekrény 14. Plüssállatok 15. Ruha | 16. Fénykép
146
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
Általában elmondható, hogy a táblázat minden oszlopa olyan
széliét mutat, ami a kutatás során az életciklus három nagy egy-
ségében megmutatkozott: kamaszkorban, szülő korban és késői
felnőttkorban. A fiatalok az életkoruknak megfelelő tárgyakkal
való interakcióból kapnak értelmes információt, ahogy azt ez a
kultúra meghatározza; ezek szüléikétől és nagyszüleikétől eltérő
tárgyak, ezért más szelfek alakulnak ki.
Az életkori trendek illusztrálásának talán legkönnyebb módja
az, ha két kategóriába soroljuk a tárgyakat: cselekvési tárgyak és
szemlélödési tárgyak (action objects és contemplation objects). Ezek
az osztályok megközelítőleg azt a két klasszikus megközelítést
jelölik, amit az emberi létről Hannah Arendt fogalmazott meg: a
vita activa és a vita contemplativa (Arendt, 1958). Az első arra utal,
ahogy az ember az önmaga feletti uralmát (self-control) egyéni
cselekvés által kifejezi, utóbbi a személyiség (selfhood) kialakítá-
sa tudatos gondolkodás és elmélkedés révén. Arendt szerint a
nyugati civilizáció történetének folyamán többször előfordult,
hogy az egyik megközelítés a másik fölé kerekedett, de vagy az
egyiket vagy a másikat mindig a személyiség művelése legha-
tékonyabb módjának tartották.
A gyerekek jellemzően a cselekvési tárgyakat kedvelik. Szá-
mos ilyen tárgy arra szolgál, hogy mozgásos tevékenységet vált-
son ki, például a hangszerek, a kedvenc kisállatok, a sportszerek,
a járművek. Még a hifiberendezés, a hűtőszekrény és a plüssállat
is a cselekvés eszköze. Fizikai manipulációt igényelnek, hogy je-
lentésük megnyilvánuljon. A nagyszülők azonban jellemzően
olyan tárgyakat válasznak, amelyekhez nem kell fizikai kölcsön-
hatás: fényképeket, könyveket, festményt, szobrot, asztalneműt,
ezüstneműt stb. Az életkor előrehaladtával a cselekvéstől az el-
mélkedés felé fordulás megfelel annak, amit a mindennapi élet
tapasztalatából tudunk, és hasonlít ahhoz is, amit más kutatók
elméletileg és empirikusan is leírtak (pl. Cumming és Henry,
1961; Neugarten, 1968,140-1). A középgeneráció mindkét tren-
det megjeleníti, de sokkal közelebb áll a nagyszülők választá-
147
Tárgyaink tükrében
sához: a szülők hangszereket, növényeket, hifiberendezéseket
kedvelnek - ezek cselekvési tárgyak; jelentést találnak még olyan
szemlélődési tárgyakban is, mint a festmények, könyvek, fény-
képek, asztalnemű. A gyerekek különleges tárgyai közül 59%
sorolható a cselekvés kategóriába, szemben a szülők választásai-
nak 29 és a nagyszülők 27%-ával (khí-négyzet, p < 0,001). A gye-
rekek választott tárgyainak csak 16%-a alkalmas az elmélkedés-
re, szemben a szülők 45, a nagyszülők választásainak 47%-ával
(p < 0,0001). Ez a mintázat a nyilvánvaló különbségek mellett
két új dolgot sugall: azt, hogy az elmélkedést a viszonylag ke-
vesebbre értékeljük fiatalkorban, mint a késői felnőttkorban; és
hogy a szülőket gyakorlatilag nem lehet megkülönböztetni a
nagyszülőktől a cselekvés/elmélkedés dimenzió alapján.
De a kedvelt tárgyak fizikai tulajdonságai csak nagyon felü-
letes képet adhatnak attól, hogy a különböző életszakaszokban
járó emberek milyen kölcsönhatásban vannak a tárgyakkal. Egy
fiú például azt mondja az ezüst evőeszközökről, amit számára
különlegesként jelölt meg:
Fogazott az aljuk, ez nagyon tetszik nekem, mert mintákat
nyomhatok velük az ételre. Nagyon mulatságos enni velük,
mert mindenféle szép mintákat lehet velük csinálni... (Ha
nem lennének) azt jelentené, hogy már nem élvezném az
evést. Lehet, hogy jó az étel, de nem lenne olyan érdekes, ha
nem látnám ezeket a rovátkákat az ételben mindenfelé.
Az ezüstneműt „elmélkedési tárgynak" kódoltuk, mert az ezüst
étkészleteket az esetek többségében a tálalószekrényben vagy
különleges komódokban tárolják és - ha egyáltalán, akkor - csak
különleges alkalmakkor használják; jelentésük általában a múlt
eseményeit vagy rokonokat idézi. De ez a szöveg azt mutat-
ja, hogy a fiatal válaszadó a magáénak tekinti ezt a tárgyat és
teljesen más jelentés-összefüggésben használja: az önkontroll
eszközévé válik mozgásos cselekvés révén, örömöt lel abban,
hogy közvetlen, fizikai módon végrehajtja szándékát. így olyan
148
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
tárgyakat, amelyeket eredetileg elmélkedés! használatra tervez-
tek, a fiatalok cselekvési tárgyként használhatnak és viszont: az
idősebb generáció gyakran kedvel mozgásos tárgyakat, például
hangszereket vagy sportszereket inkább az általuk megelevene-
dő emlékek, semmint a fizikai interakció miatt, amire potenciá-
lisan alkalmasak.
Általában azonban a tárgy belső minősége vagy a mozgásos
vagy az elmélkedő felhasználásra predesztinálja a tárgyat. Sehol
nem olyan nyilvánvaló ez a specializálódás, mint a hifiberende-
zések és a fényképek, a fiatalok és az idősek legkedveltebb tár-
gyai esetében. A hifiberendezést említő gyerekek többsége nem
a készülék belső tulajdonságai miatt nevezte meg ezt a tárgyat,
hanem mert ez az eszköz lehetővé teszi, hogy zenéiket hallgas-
sák és hangulatot teremtsenek maguknak. A fényképeket azon-
ban az idősebb válaszadók gyakran „pótolhatatlannak" nevezik.
A fényképek belső tulajdonsága indukálja az egyedi események-
re való emlékezés hangulatát az idősebbeknél. A fényképek és a
hifiberendezések belső tulajdonságai az idősek és a fiatalok el-
térő időbeli orientációját is mutatják. A fénykép befejezett tárgy;
csak elmélkedés által kaphat új jelentéseket, ha tulajdonosuk
összehasonlítja a fényképen szereplőket a jelenbeli helyzettel.
De egy hifiberendezés minden egyes lejátszott zenével új jelen-
tést kaphat, mert funkciója az, hogy a zene médiuma legyen.
A régi jelentések és identitások így könnyen elmúlhatnak és újak
léphetnek a helyükbe, ahogy a fiatalok éppen szeretnék, vagy
ahogy a divat diktálja. A hifiberendezések és a fényképek tehát
olyan tárgyak, amelyek képesek érzelmességet kiváltani, és talán
azért is tartják ezeket olyan sokra a gyerekek és a nagyszülők,
mert általuk olyan hangulatot kelthetnek, ami megfelel a gyere-
kek aktivitási és a nagyszülők elmélkedési szükségletének.
A társas érettség folyamatát néha az is jelzi, hogy milyen kü-
lönbségek állnak be az embernek ugyanahhoz a tárgyhoz való
viszonyulásában. A kevés meginterjúvolt testvérpár között volt
egy 12 éves lány és 15 éves bátyja. Mindkét gyerek egymástól
149
Tárgyaink tükrében
függetlenül különlegesnek nevezte a hűtőszekrényt. A lány
azonban azt mondta, amikor szomorú, csak annyit kell tennie,
hogy a konyhába megy, kinyitja a hűtőt, és ha összedob magá-
nak valami ételt, máris jobban érzi magát. A fiú azonban azt
mondta, a hűtő azért ad neki jó érzést, mert amikor a barátai
átjönnek hozzá, kinyithatja és vendégül láthatja őket. Az első
esetben a tárgy jelentése nyilvánvalóan egocentrikus - a gyerek
hangulati homeosztázisának helyreállítása. A második esetben
a jelentés a személyes szelf horizontján túlra mutat és társas
kapcsolatokat is magába foglal. Ugyanez a testvérpár megemlí-
tett egy ezüstszobrot, amit nagyapjuk készített. A fiatalabb azt a
magyarázatot adta, hogy büszke, hogy megmutathatja a szob-
rot a barátainak, akik általában csodálták. Az idősebb gyerek
azt mondta, ha ezt a szobrot nézi, gyakran csodálkozik, hogy
egyik rokona, aki már régen nincs közöttük, képes volt ilyen
szép tárgyat alkotni. Figyelemre méltó, milyen sokat változhat
egy tárgy jelentőségtartománya három év alatt. A fiatal lány
a tárgyat „kérkedés" céljára, barátai figyelmének felkeltésére
használta. Bátyját a jelentés folytonossága foglalkoztatja; az ő
perspektívája már decentralizált, és szélijének olyan jelentést
képes adni, amely túl van annak anyagi határain.
A jelentésbeli különbségek, amelyeket ebben a példában
láttunk, mintha alátámasztanák Piaget (1967) állítását, aki sze-
rint a gyerekek körülbelül ebben az időszakban mozdulnak el
a „konkréttól" az „elvont" műveletek felé (lásd Piaget, 1967;
Canaan, 1976), ennek megfelelően „decentralizálódik" perspek-
tívájuk. Bár Piaget pontosan írhatja le az ebben az időszakban
bekövetkező változás folyamatát, nem osztjuk meglehetősen
merev nézetét abban, hogy az „elvont" - a „második intencioná-
lis" - szint elválik a tartalomtól. Kutatásunk egyik fő célja éppen
annak feltárása, hogy a legbonyolultabb érzelmi és gondolati
sémák hogyan ölthetnek testet, hogyan jelenhetnek meg szim-
bólumokként konkrét tárgyakban, azaz hogyan részei maguk
a tárgyak annak az értelmező jel folyamatnak, mely létrehozza
150
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
a jelentést. Eszerint a művelés célja nem az, hogy egyre maga-
sabb absztrakciós szintre lépjünk; a cél inkább az, amit Peirce
(1931-5) „konkrét ésszerűségnek" nevezett: a szelfet alkotó ér-
zelmi és gondolati mintázatok megtestesítése, aktualizálása és
növekedése.
Ha az egyes generációk által kedvelt tárgytípusok helyett ar-
ra fordítjuk figyelmünket, hogy milyen jelentést keltenek ezek
a tárgyak, ismét megmutatkozik a korosztályok közti eltérés.
A 4.2. táblázat mutatja be a vonatkozó adatokat. Azt várnánk,
hogy a gyerekkortól a felnőttkorig terjedően a legnagyobb kü-
lönbség az Emlékek nagy növekedésében és a Szelffel kapcso-
latos jelentések csökkenésében van.
4.2. táblázat. A különleges tárgyakkal társított jelentés
megoszlásának generációs hatásai
Gyerekek (N = 79) Szülők (N=150) Nagyszülők (N = 86) Khí-négyzet valószínűségi értéke
Emlékek 48,1 82,0 83,7 0,0001
Asszociációk 48,1 52,7 54,7 NS
Tapasztalat/ Élmény 91,1 86,0 81,4 NS
Bennfoglalt tulajdonságok 53,2 70,7 55,8 0,01
Személyes értékek 55,7 56,0 46,5 NS
Szelf 97,5 87,3 76,7 0,0004
Közvetlen család 70,9 85,3 86,0 0,013
Rokonság 12,7 27,3 24,4 0,039
Nem rokonok 43,0 37,3 40,7 NS
Múlt 64,6 85,3 86,0 0,0003
Jelen - Jövő 100,0 97,3 96,5 NS
A számok azt jelölik, hogy a válaszadók milyen százalékban jelöltek meg leg-
alább egy jelentést a különböző jelentésosztályokban. NS = nem szignifikáns
151
Tárgyaink tükrében
Ezenkívül a Közvetlen családra és a Rokonságra tett hivat-
kozások is növekednek az életkor növekedésével. Az Asszo-
ciációk, a Személyes értékek és a Nem rokonokkal való szemé-
lyes kötődések nem változnak korcsoportonként; nem változik
az a jelentésosztály sem, amelyet Tapasztalatként kódoltunk.
De a Folyamatos lehetőség alkategóriát gyakrabban említik a
gyerekek (p < 0,004), ahogy az Örömöt is (p < 0,02). Ugyanez
vonatkozik az Ellazulás kategóriára, amit a gyerekek 38%-a leg-
alább egyszer említ, szemben a szülők 23, a nagyszülők 9%-ával
(p < 0,001). Ezek a mintázatok is azt sugallják, hogy a kedvelt
tárgyak jelentése felnőttkorra jellemzően eltolódik, attól, hogy
mit lehet vele tenni, affelé, hogy mit tett vele a múltban, és hogy
a személyes széliről való információ helyett később inkább má-
sokról szól.
Érdekes megjegyezni, hogy bár a jelenre vagy a jövőre vo-
natkozó utalások nem csökkennek lényegesen az életkor elő-
rehaladtával, a múltra vonatkozó jelentések a kamaszkortól a
felnőttkorig jelentősen nőnek. Ezenkívül, ha múltunk van, az
idősödés azt jelenti, hogy műveljük ezt a múltat, integráljuk a
korábbi tapasztalatainkat - a lét korábbi módjait - a folyama-
tos pszichikus aktivitásba. A felnőttek számára a tárgy a szelf
folyamatosságának célját szolgálja, ahogy a szelf az idők során
kiterjed.
Az ezekből a kutatási eredményekből eredő felismerések ösz-
szességében nem meglepőek, de lehetővé teszik, hogy tisztáb-
ban és részletesebben lássuk, hogyan fejlődik a szelf és hogyan
tartjuk fenn életünk folyamán. A cselekvési tárgyak fontossága
az élet első éveiben emlékeztető arra, hogy milyen erős szüksége
van a gyerekeknek a cselekvések internalizálására és szélijük
határainak mozgásos kontrollal való meghatározására. A másik
internalizálása és saját hiányosságaink megtapasztalása rendkí-
vül fontos a szelf művelésében és gyakran fájdalmas is. De az
örömet keltő szándékos cselekvés is alapvetően fontos a szelf
kifejezésére. Ezért a játék, a játékok és a játékokban használt
152
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
eszközök rendkívüli fontossággal bírnak a gyermekek fejlődése
során.
Az örömet keltő azonnali, testi visszajelzés a tárgypreferencia
fő tényezője a fiataloknál, akiknek konkrét bizonyíték kell auto-
nóm szélijük létezésére. Ahogy az ember idősödik, a bizonyíték
megcáfolhatatlanná válik és kevésbé sürgetők lesznek az ember
létével, alakjával kapcsolatos kételyek. Ezen a ponton azonban
úgy tűnik, új problémák kezdenek körvonalazódni, amikor az
ember szélijére figyel. Nem kérdés többé: Ki vagyok én? Mit
tehetek? Inkább az a kérdés: Hova illek be? Hogyan vagyok
kapcsolatban másokkal? A jelenlegi örömteli tapasztalatoktól a
tartós családi kötelékekre való átmenetet mutatják a 4.2. táblázat
generációs eltérésekre vonatkozó adatai.
A íelnőttek többsége talán előbb vagy utóbb rájön, hogy a
szeli művelésének vannak más módjai is, mint az ösztönök sze-
rinti cselekvés. Lehetséges azonosulni a sajátunknál tágabb cé-
lokkal és ezeknek a tágabb céloknak művelésébe is bevonódik a
szeli. Más szóval, amikor a szülők azonosulnak a gyerekeikkel,
akkor mindazt, ami a gyerekkel történik, úgy élik meg, mintha
velük magukkal történne. így amikor valaki a családjával, ősei-
vel, etnikumával vagy kultúrájával azonosul, akkor e csoportok
minden ismert cselekedete, tapasztalata visszajelzést adhat a
szelfnek, és az egyén szélije növekszik azzal, hogy ezeket a ta-
pasztalásokat személyessé teszi. Az individualista szándékokra
épített szelf törékenysége és korlátozottsága előbb-utóbb fájdal-
masan nyilvánvalóvá válik. Amikor ez megtörténik, az emberek
jellemzően kiterjesztik a szelf definícióját azzal, hogy - néha a
valóságban, néha helyettesítésként - osztoznak más emberek,
intézmények szándékaiban vagy tágabb célokban, például val-
lási tartalmú célokban.
Ez a következtetés nyilvánvalóan nem új. Az életciklus szá-
mos teoretikusa mondta nagyjából ugyanezt. Az Erickson ál-
tal megnevezett három felnőtt „szakasz" - „intimitás az izo-
lációval szemben", „alkotóképesség a stagnálással szemben",
153
Tárgyaink tükrében
„énidentitás a kétségbeeséssel szemben" - arra a folyamatra
utal, amikor a szelf központját az ember saját cselekvéseiről tar-
tós kapcsolatok hálózatára viszi át (Erikson, 1950). A témával
kapcsolatos spekulációk többségével ellentétben az emberek és
a tárgyak kapcsolatának vizsgálatai erősen alátámasztják azt
a tényt, hogy az ilyen váltások érvénytelensége nem pusztán
intuitíve áll fenn, hanem empirikusan is igazolható.
A fejlődés folyamatában beálló változások nagyon közvetlen
következményekkel járnak az idősebbek fizikai környezetére.
Például gyakran figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az
idősebbek otthonuk bútorzatát önmaguk kiterjesztésének vagy
személyes emlékeik és tapasztalatuk dokumentumainak láthat-
ják. A kormányhivatalok azt hangsúlyozzák, fontos, hogy a la-
kókörnyezet egyszerű, higiénikus és nem zsúfolt helyiségekből
álljon, minimális berendezéssel és tárgyakkal; és ezt az irányel-
vet úgy tűnik, sok idősotthon vezetése betartja. Gerontológusok
például az idős emberek átköltöztetésére ezt tanácsolják:
BÚTORZAT ÉS HELYKIHASZNÁLÁS - A bútorok elren-
dezése és elhelyezése a lakások többségében kedvezőtlen.
Sok lakás tele van zsúfolva régi, terjedelmes bútorokkal...
Tanácsos a bútorokkal és azok elhelyezésével kapcsolatban
az új lakásba költöztetés előtt javaslatot tenni. (Rosenmayr
és Köckeis, 1966, 42)
Ebből a nézőpontból a bútorokat csak fizikai funkciójukban ve-
szik figyelembe, nem pedig gyakorlati lakóteret alkotó és kul-
turálisan meghatározott „keretnek" tekintik (Goffman, 1974)
azokat, ezzel viszont figyelmen kívül hagyják, hogy milyen
fontos a bútor a személyes folytonosság és jelentés fenntartása
szempontjából egy különben személytelen környezetben. Még-
is, ha mint érveltünk, az érett felnőttek szelfje elmúlt és jelenlegi
kapcsolatok hálózata köré strukturált, amit gyakran konkrét
tárgyak testesítenek meg, akkor, ha az idősebb embert megfoszt-
juk ezektől a tárgyaktól, azzal gyakorlatilag szélijét károsítjuk,
154
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
romboljuk. Az idősotthonokba költöztetett embereket vizsgáló
egyik újabb kutatás (Sherman és Newman, 1977-8) alátámasz-
tani látszik ezt a meglátásunkat.
Az elmúlt két évtizedben felismerték kisgyerekek normális
fejlődésében a tárgyak fontosságát. Ez azt eredményezte, hogy
aktívan igyekszünk gazdagítani a gyermekek tárgyi környeze-
tét; a kiságyak körül valósággal hemzsegnek a kinetikus játékok.
I lasonló tudatosság lenne helyénvaló az idősek gazdag tárgyi
világának megőrzésében; legalábbis azon tárgyak megőrzésé-
ben, amelyek a szelf kiterjedt határait jelölik.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az időseket arra kel-
lene ösztönözni, hogy éljenek kacatok és régi bútorok között.
Ebben a vonatkozásban az idősek igényei épp olyan változato-
sak, mint a fiatalabbakéi. Néhány idős válaszadó meglehetősen
meggyőzően hangsúlyozta, hogy a tulajdonukban álló tárgyak
közül egyik sem jelent nagyon sokat neki, vagy csak néhány
fénykép pótolhatatlan. Másoknak azonban bizonyos tárgyak
- egy ágy, egy hűtőszekrény, egy porcelánkészlet - nagyon szo-
rosan kötődik egy életformához, amit következmények nélkül
nem lehet meg változtatni. Nemcsak magukról a tárgyakról van
szó, hanem azokról a jelentésekről is, amik fenntartják az ember
életét. Ha ezek tárgyakban testesülnek meg, mint az gyakori, ak-
kor érzékenységgel és tisztelettel kell viszonyulnunk az anyagi
jelek felé, amelyeknek ilyen fontos funkciója van.
Ugyanannak a sokemeletes háznak más-más emeletén lakó
két nő példája jól illusztrálja, milyen drasztikus eltérés mu-
tatkozhat a tárgyakhoz való viszonyban. Mindkét nő özvegy,
egyedül élnek, túl vannak a nyolcvanadik életévükön. Egészségi
állapotuk és jövedelmük körülbelül azonos. A két lakás egyfor-
ma, a tárgyak és a bútorok elhelyezése hasonló. Amikor meg-
kérdeztük, mely tárgyak fontosak nekik, az első nő nem tudott
válaszolni. Azt mondta, a tárgyak, amiket használ hasznosak
és szépek, de mást nem tud elmondani róluk. Végül eszébe ju-
tott valami, amit mégis különlegesnek talált: egy közönséges
155
Tárgyaink tükrében
zuhanyfejet, amit a lányától kapott ajándékba. Azért tartotta
különlegesnek, mert a vízsugár masszírozta, ami nyugtatólag
hatott rá. Ugyanerre a kérdésre a második nő alig tudta, hol
kezdje a választ: több tucat tárgyról beszélt volna szívesen. A lá-
nya munkáiról, amit a falra akasztott, és szobanövényekről és
az unokái fényképeiről és rajzairól, amikkel tele volt a lakás és a
komódokban tárolt porcelánkészletekről és ezüstneműről, ami-
nek eredetére szinte dátum szerint emlékezett. A fürdőszoba-
szekrényben még megvolt férje borotválkozókészlete, 25 évvel
a férfi halála után - ezt a relikviát minden nap gondozta. Ami
azt illeti, csak a fürdőszobában három különleges tárgy volt:
a borotvakészlet mellett egy régi szőnyeg, amit örökölt és egy
növény, amit még a lánya ültetett.
Érvünk sokkal meggyőzőbb lenne, ha elmondhatnánk, hogy
ezek a különböző tárgykölcsönhatási mintázatok a nők élet-
módjának más mérhető eltéréseivel vannak összefüggésben; ha
például elmondhatnánk, hogy az első nő alig volt képes megbir-
kózni az öregséggel, elidegenedett és boldogtalan, míg a másik
derűs és boldog életet él. De mindkét nő eléggé elégedettnek
tűnt, ugyanolyan aktívak és érdeklődők voltak és beilleszkedtek
környezetükbe. Kétséges, hogy bármilyen pszichológiai teszt
nagyfokú stresszt vagy rendellenességet mutatott volna ki egyi-
küknél, a másiknál pedig nem.
Eszerint a tárgykapcsolatok különböző mintázatainak jelen-
tősége, amit e két nőnél láttunk, kétféleképpen értékelhető: vagy
nem vesszük figyelembe a különbözőség fontosságát, mert úgy
tűnik, nincs nyilvánvaló magatartási összefüggése (azaz a két
nő más vonatkozásban hasonló) vagy komolyan vesszük a kü-
lönbözőséget úgy, hogy az önmagában lényeges, bár nincs meg-
figyelhető mellékhatása. Tegyük fel, hogy a második módszert
választjuk; mit tudunk meg azzal, ha feltesszük a kérdést: mi a
valódi jelentősége e két nő között a tárgy kapcsolatban mutatko-
zó különbségnek?
Az első nő olyan világban él, amihez jól alkalmazkodott;
156
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
lenntartja magát és kényelmesen él benne. A tárgyak, ami-
ket birtokol meleget, élelmet és nyugalmat biztosítanak neki.
Szándékai, amelyekbe pszichikus energiát fektet, kielégítettnek
tűnnek, amennyire ez lehetséges, ezért szelftudata erős és ru-
galmas. A második nővel összehasonlítva azonban világának
egy teljes dimenziója olyan sorvadtnak tűnik, hogy szinte teljes
egészében hiányzik: az a tapasztalás, hogy önmagán túlmutató
célok részese. Az ilyen tapasztalásban nincs semmi misztikus
vagy metaforikus. A személyes szelf szándékolt cselekvések
visszajelzéseiből keletkezik; hasonlóképpen a nagyobb egészt
tartalmazó szelf olyan cselekvések visszajelzéseiből ered, ame-
lyeket egy közösség céljai motiválnak. Például ha pszichikus
energiát fektetek abba a szándékba, hogy cégem jól működjön
(ami annak az ellentéte, hogy egyszerűen magamnak keressek
pénzt), akkor a cég gondjai, viszontagságai, még ha nincsenek is
kihatással az én fizetésemre, hatással lesznek a szelfemre. Ezt a
pszichikus energia befektetést tekinthetjük a személyes szelfem
és a cég nagyobb „szelfje" közötti kölcsönhatásnak. Mert ha a
szelf nem pusztán a testhez tartozó pszichikus anyag, hanem
a pszichikus megnyilvánulások rendezett mintázata, akkor nyil-
vánvaló, hogy egy cégnek csakúgy, mint bármely más társas
rendszernek, amely tagjaitól függetlenül folyamatosan létezik,
van valamiféle „szelfje" vagy „személyisége". Ebben az esetben
a második nő abban különbözik az elsőtől, hogy otthoni környe-
zete kiterjedt határú szelfet mutat, ami sok múltbeli és jelenbeli
kapcsolatot tartalmaz. A tárgyak, amikkel körülveszi magát a
nagyobb rendszerhez való kapcsolat jelei, amelyeknek ő része.
Aktívan kötődik családi rendszeréhez a tárgyakhoz rendelt pszi-
chikus energia által; valahányszor ezekre figyel, a tárgyak jelké-
pezte kapcsolatai aktiválódnak a tudatában. Kedvelt tárgyai élő
és halott családtagjai céljait tükrözik, amelyek ennek a nőnek
napi létét motiválják.
Ez a szövegmagyarázat arra utal, hogy a két nő, annak elle-
nére, hogy nincs nyilvánvaló magatartásbeli vagy pszichológiai
157
Tárgyaink tükrében
különbség közöttük, mégis jelentősen eltérő életet él. Talán egy
nap lehetséges lesz majd önálló bizonyítékot találni ennek az ál-
lításnak az alátámasztására. Ezen a ponton annyit mondhatunk,
hogy két ilyen ember belső élete drasztikusan különbözhet. Az
első mintha egyedül élné az életét; tapasztalatait, élményeit sa-
ját személyes céljai köré rendezi, az információt ezen „önző"
szükségletek alapján fordítja le. A második nő kölcsönhatás-
kapcsolatok révén másokhoz viszonyítja szélijét; szükségleteit
irányító szándékaiban másokkal osztozik, és az információ, ami-
re figyel, saját céljain túlmutató célokban van dekódolva. Melyik
belső élet „jobb"? Melyik a „szabályozottabb"? Talán korai vagy
egyáltalán nem alkalmas feltenni ezeket a kérdéseket. A lényeg
az, hogy felismerjük, az ember nagyon különböző módokon
adhat értelmet életének; választása talán nem több - és nem ke-
vesebb -, mint önmaga jutalma.
Nemi eltérések a tárgyak jelentőségtulajdonításában
Amikor leírtuk, hogyan fejlődik a szelf tárgyakkal való kapcso-
lat révén, azt állítottuk, hogy a személy választja meg, milyen
tárgyakkal foglalkozik, vagyis hogy milyen szelf keletkezzen
a kölcsönhatásból. Ezt most módosítanunk kell. Ez csak abban
a mértékben igaz, hogy az ember birtokolja saját szélijét, vagyis
ura szélijének, és azt nem valamiféle külső tudatforma uralja,
mint a fogyasztói kultúra vagy az elidegenedett munka, vagyis
a szabad akarat biztosított. Ezért a tükröző szelfnek viszonylag
autonóm cselekvésben kell megtapasztalnia magát. Másrészt
az is igaz, hogy a tárgyak és a jelentések világát, amellyel az
ember szembesül, „már mindig is" (hogy az egzisztencialista
filozófusok kedvenc kifejezését használjuk) létrehozták az őt
körülvevő tárgyak. Az, hogy milyen tárgyak elérhetők, hogyan
kell reagálnunk ezekre és miért, olyan kérdések, amelyeket már
előre eldöntött az a társas miliő, amibe beleszületünk. Ezért az
158
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
emberek többsége nagyrészt olyan kapcsolatokat játszik, ame-
lyeknek „forgatókönyvét" már megírta a kultúra, ezért olyan
szelfet építünk ki, amely illeszkedik a kulturális környezethez.
Azzal, hogy olyan szándékokat teszünk magunkévá, amik áthat-
ják kultúránkat, nem érezzük magunkat eleve elrendeltnek vagy
kényszerítettnek; általában nem kérdőjelezzük meg a szelf épí-
tését, azt tesszük, ami „természetesen jön". így a szelf egy olyan
folyamatban, melynek elkerülhetetlensége a sejt osztódására
és bonyolult szervezetekké való alakulására emlékeztet, saját,
látszólag autonóm választásai alapján ismétli kultúrájának rend-
jét és így ennek a rendnek részévé és továbbmásolójává válik.
A kulturális forgatókönyvek azonban sosem jelentik ugyan-
azt a társadalom minden tagjának. Az emberek minden kate-
góriája korlátozott abban, hogy mit tehet, vagyis mi lehet; de
egyesek még korlátozottabbak. A szerepek közötti egyik lég-
ii ni verzálisabb különbség a társadalmi nemhez kötődik. A nemi
szerepek különbségeit gyakran két ellentmondásos nézőpontból
magyarázzák: egyrészt a funkciók, másrészt a konfliktus perspek-
tívájából. Az első azt feltételezi, hogy a társadalmi rendszer-
ben a strukturális különbségek egyaránt adaptívak az egész és
a részek vonatkozásában is, így a férfiakat és a nőket alakító
különböző elvárások egy adott társadalomban a feladatok és a
felelősségek kölcsönösen előnyös megosztásán alapulnak. A má-
sodik abból a feltételezésből indul ki, hogy az egyenlőtlenségek-
ből mindig valamely személy vagy társadalmi osztály profitál
mások rovására; ezért a társadalmi nemek közötti különbségek
úgy jöttek létre, hogy a férfiak ráerőszakolták saját érdekeiket a
nőkre, majd megpróbálják megőrizni ezt az előnyt.
Mint az a dialektikus viszonyok szélső álláspontjaival lenni
szokott, mindegyikben van valami igazság, de a kettő szintézise
a tényezők rendkívül bonyolult mérlegelését igényli. Az állítás
jelentősége ebben a kontextusban az, mint azt sejthetjük, hogy a
mintánkban megkérdezett nők és férfiak eltérő tárgykapcsolati
mintázatokat mutattak (lásd 4.3. táblázat).
159
Tárgyaink tükrében
A férfiak lényegesen többször említenek tévékészüléket, hi-
fiberendezést, sportszert, járművet és díjat. A nők gyakrabban
említenek fényképet, szobrot, növényt, asztalneműt, üveg-
árut, textileket - mind olyan gyakorisággal, ami szignifikáns,
legalábbis a 0,005 valószínűségi szinten. Ez azt jelenti, hogy a
férfiak gyakrabban kedvelnek cselekvési tárgyakat (44% a nők
30%-ával szemben; p < 0,001), míg a nők a szemlélődési tárgya-
kat preferálják (45%, a férfiak 29%-ával szemben; p < 0,0001).
A nők válaszainak mintázata közelebb áll a nagyszülőkéhez,
míg a férfiaké a szülőkéhez. Hasonló trend vonatkozik azokra
a jelentésekre, amelyeket a tárgyak keltenek. A nők az Emlékek,
Asszociációk és a Közvetlen család magyarázatokat lényegesen
gyakrabban említik, mint a férfiak.
Ezek a különbségek az otthon tárgyainak szimbólumszintjén
azt a különbséget jelölik, amit a szociológusok az instrumentális
(eszközalapú) férfiszerepek és az expresszív (megnyilvánulás-
alapú) női szerepek között mutattak ki. Arra is utalnak továbbá,
hogy ezek a megkülönböztetések nemcsak olyan magatartást
foglalnak magukba, amiket a társadalom a nemi szerepek alap-
ján az egyéntől elvár, hanem áthatja a legközvetlenebb szim-
bolikus környezetet is, amelyet az emberek alkotnak maguk-
nak, hogy értelmet adjanak életüknek. A férfiak nemcsak a férfi
sztereotípiáknak megfelelően cselekednek; a körülöttük való
világra megfelelő férfias szerep-forgatókönyvek alapján reagál-
nak akkor is, amikor pedig feltehetően szabad választásuk van.
Más szóval, a férfiak és nők szelfje különböző szándékokat és
tudatossági mintázatokat képvisel: ugyanabban a környezetben
különböző dolgokra figyelnek sőt, ugyanazt a tárgyat más-más
okból értékelik.
A cselekvési és az elmélkedési tárgyak megkülönböztetése, mely
látványos eltérést mutat a nemek között, éppen csak utal a tör-
ténet körvonalaira. A férfiak által adott jelentések általában el-
térnek a nők által adott jelentésektől akkor is, amikor egyazon
160
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
4.3. táblázat. A leggyakrabban megnevezett tárgyak nem
szerinti eloszlása
Férfiak (N = 141) Százalék Nők (N = 174) Százalék
1. Bútor 32,6' 1. Bútor 38,5
2. Tévé 29,1 2. Fénykép 30,5
3. Hifi 28,4 3. Vizuális műalkotás 27,0
4. Vizuális műalkotás 24,1 4. Szobor 25,9
5. Hangszer 20,6 5. Könyv 24,1
6. Könyv 19,9 6. Növény 23,0
7. Sportszer 17,7 7. Hangszer 22,4
8. Gyűjtemény 14,9 8. Asztalnemű 20,1
9. Fénykép 14,2 9. Műszaki cikkek 16,7
10. Ágy 12,1 10. Hifi 16,1
11. Kedvenc háziállat 11,3 11- Ágy 14,9
12. Szobor 10,6 12. Tévé 14,4
13. Jármű 9,9 13. Üvegáru 12,8
14. Műszaki cikkek 9,9 14. Textil 12,6
15. Trófeák 8,5 15. Gyűjtemény 12,1
* Az egyes kategóriákban legalább egy tárgyat megnevezők százalékos aránya.
tárgyról beszélnek. A növényeket például „cselekvési tárgynak"
kódoltuk, mert jelentésük valójában a rájuk fordított gondosko-
dásból ered. A növény a nők által leggyakrabban említett cselek-
vési tárgy. Ám az a „cselekvés", amit a növények képviselnek,
aligha ugyanaz a cselekvés, mint amiről a férfiak beszélnek. Az
előző fejezetben láttuk, hogy a növények általában a lassú, növe-
kedést elősegítő és életadó gondoskodásra utalnak, ami a nőiség
klasszikus szimbóluma.
A férfiak számára a cselekvés általában egy testi vagy men-
tális fölényt jelentő cél megvalósítására való törekvést jelent.
A nőknél a cselekvés motivációi között gyakrabban szerepelnek
161
Tárgyaink tükrében
olyan szándékok, amelyek túlmutatnak a szelf testi korlátain,
míg a férfiak motivációi az egyéni szándékok kifejezésének irá-
nyába hajlanak. A férfiak számára a tárgyak gyakran mutatnak
az otthonon kívülre, de a gyakorlat a résztől az egész felé mu-
tató, ahogy az a nőknél és az időseknél megfigyelhető. A tárgy
inkább a személy szélijének különböző aspektusait kapcsolja
össze: a családapát a szakemberrel és a pihenő emberrel. Egy
apa így írja le, miért különleges számára a kandalló:
Számos lelki okból, amelyeken nem igazán szoktam gon-
dolkodni, egyszerűen csak élvezem a tüzet, ahogy szeretek
tóparton, folyóparton, az óceán mellett lenni. A tűz melegít
és kellemes érzés és sokat szoktunk kempingezni, hegyet
mászunk, túrázunk, és a tűz nyugalmat adó jelenség azok
között a körülmények között, így a házban is. Megnyugtató
és magára vonzza a szemet és megjelenésében is szép.
Ez az idézet érdekes szimbolikus inverziót illusztrál. Bár a kan-
dalló hagyományosan az otthon szimbóluma, ez a férfi telje-
sen fordított okot említ: a szabadbani kellemes érzést viszi át
beltérre. Az otthont és a szabadban való tevékenységet a mind-
kettőben jelen levő tűz megnyugtató ereje köti össze. Ugyanez a
férfi megjegyzi, hogy fontos neki a hegymászó-felszerelés, amit
három fia hálószobájában tart:
Nagyon szeretek hegyet mászni, ezért nagy becsben tartom a
felszerelést... Ha egyáltalán nem volna, az olyan lenne, mint-
ha levágnák az egyik kezemet. Egyszerűen hozzászoktam a
hegymászáshoz, és hogy benne kell lenni és csinálni kell, és
az egész dolog nagyon fontos nekem.
Ennek az embernek a felszerelés többek között azt jelenti, hogy
„benne kell lenni", vagyis ilyen testi képet alakított ki a széliről,
hogy a mászás fontos szerepet játszik cselekvési rendszerében.
Egy másik válaszadó, egy rendőr számára a kedvelt tárgy
két puska volt, amelyeket a hálószobában tartott. Itt az a ritka
162
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
eset mutatkozik meg, amikor az ember foglalkozása eszközeit
birtokolja:
Hát ez a munkaeszközöm, megmenti az életemet, tudja, leg-
alábbis olyan érzést kelt bennem, hogy tényleg megmenti az
életemet. Szeretem gondozni őket, ápolni, olajozni satöbbi.
Bizonyos mértékig ez a megélhetésem... [Ha nem lenne] az
azt jelentené, hogy nem tudnék dolgozni... Ez a túlélés esz-
köze, a fegyver a rendőrnek olyan, mint a ló a zsokénak,
hozzá kell szokni, sokat kell vele dolgozni, tudni, mire ké-
pes, ismerni az erősségét és a gyengeségeit, hogyan csinálja,
amit csinál, minden fegyver más. A fegyver nem csak olyas-
mi, ami nagy zajt csap. A rendőr, aki tudja a dolgát, ismeri
a fegyverét is, szóval egy új fegyvert bejáratni hosszú időbe
telik. Ezért utálnék új fegyvert betörni... Nagyon nagy gond
lenne, ha nem lenne az a fegyverem, amit ismerek.
Ez szinte lírai illusztrációja annak, hogy milyen szorosan azo-
nosulhat az ember a munkaeszközével. Itt a szimbolikus elemek
szinte teljesen hiányoznak a nyílt szinten, de az egész szöveg a
szimbolikus referenciák szimfóniája: az ember túléléséről, ké-
pességeiről, felelősségéről, valójában munkavállalói szélijéről
szól. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy e férfi szélijének az inter-
jú többi részének figyelembevételével nem volt sok más látható
dimenziója. A fegyverein kívül csak a hifiberendezését említette,
ami lehetővé teszi, hogy egy kemény nap után pihenjen, és egy
topázgyűrűt, amit a családja vett neki, mert „nagyon nagy érzel-
mi értéke van azon kívül, hogy egy darab topáz".)
Más eszközöknek, még azoknak is, amelyeket nem feltétlenül
jövedelemszerzésre használnak, gyakran központi szerepe van a
homofaber identitásában. Van egy megrögzött barkácsoló, akinek
fő hobbija repülőmodellek építése és reptetése. Legjobban az
alagsorban érzi magát, ahol a szerszámai vannak és ahol, mint
mondja „a legnagyobb uralma van a környezet felett". Ezek a
szerszámok lehetővé teszik, hogy kifejezze, ami a legegyedibben
163
Tárgyaink tükrében
individuális a szélijében. Az esztergapad például lehetővé teszi,
hogy repülőgépeket készítsen és átépítsen, amelyeket versenye-
ken reptet.
Azért szereztem, hogy dolgozzam vele, de aztán rájöttem,
hogy élvezem, mert a milliméter ezredrészével lehet dol-
gokat csinálni. Nagyon finom szerszám... Nagyon jól pasz-
szol a repülőgépmodell hobbival - vannak bizonyos dolgok,
amiket el tudok készíteni és alakítani tudok. Az a lényeg,
hogy a saját két kezemmel dolgozom, amit nagyon élve-
zek... (Anélkül)... Nyilván nem olyasmi, ami feltétlenül kell
a túléléshez. De biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos
nekem. Azt álmodtam, hogy ég a ház. Nem tudom, hogy
a feleségem és a gyerekeim kijutottak-e, de lent voltam az
alagsorban, és minden erőmmel azon voltam, hogy szét-
szereljem az esztergát és darabonként kijuttassam. Nagyon
különleges eszköz... Nagyon szerencsésnek érzem magam,
hogy ez megvan nekem.
Ennek az embernek az eszterga nem „feltétlenül kell a túlélés-
hez", ahogy a fegyver a rendőrnek. Ám egy másik értelemben
szükséges eszköz egy bizonyos identitás kialakításához. Az in-
formáció, amit az eszterga közvetít a maga végtelenül alacsony
hibahatárával, alapvető fontosságú a tulajdonos szélijének kiala-
kításában. Olyan alapvető, hogy álmában a szelfnek ez a jelképe
és eszköze fontosságában megelőzi a feleséget és a gyerekeket.
Egy másik férfi egy motoros fűrészt említ, amiről tréfálkozva
azt mondja, hogy a feleségének vette anyák napjára:
Sosem voltak szerszámgépeim, egy fúrót kivéve, és mint
mondtam, szeretek dolgokat alkotni... Valójában azért vet-
tük a fűrészt, hogy napelemeket tehessünk fel a tetőre, szó-
val tényleg megígértük magunknak, hogy amikor lesz egy
kis pénzünk, megcsináljuk.
Ugyanez a férfi számológépet is említ:
164
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
Rengeteg statisztikai számítást végeztem a Northwestern
Egyetemen a diplomámért. Szeretem a matematikát, külö-
nösen a statisztikát. Órákat töltök azzal is, hogy a napkol-
lektoromat tervezem... Szeretek játszani.
A szakmai szerepekből eredő játékosság, élvezet, öröm sok
felnőtt férfi kedvelt tárgyaiban megjelenik, válaszaiknak vál-
fozatosabb, szélesebb látókörű, kalandosabb jelleget ad, mint a
nők válaszainak. Utóbbiak, mint láttuk abban a szűkebb emberi
kapcsolati körben gondolkodnak, ami az élet folytonosságát biz-
tosítja: a szülőkre és a gyerekekre, azokra a családi alkalmakra,
amik átstrukturálják a kapcsolatok hálózatát: házasság, születés,
diplomaszerzés, a törzs életének rendkívüli pillanatai.
Ám itt külön kell választanunk az elemzés két szintjét. Egy-
részt a férfiak mint csoport sokkal változatosabb cselekvési szfé-
rában mozognak, mint a nők. Másrészt egyénként minden férfi,
bár specializált érdeklődési területet mutathat bizonyos tárgy-
csoport iránt, nem feltétlenül tevékenykedik a nővérénél vagy
a feleségénél szélesebb körű együttműködési mezőn. Ami azt
illeti, egyéni szinten a kapcsolat meglehetősen visszafogott le-
het. Ha azt nézzük, milyen komplex a nők szociális hálózata, és
milyen együttműködésekben, kölcsönhatásokban vesznek részt,
az átlagos nőnek összetettebb szelfje lehet, mint társának.
Mint már megjegyeztük, az amerikai kultúra férfiszerepei
által lehetővé tett szelfdefiníciók sokfélesége gyakran a törékeny
individualizmus rovására megy. Az egyediség érméjének másik
oldalára az izoláció képe van verve. Ezért ezek a férfiak gyakran
túlságosan is függővé váltak eredményeik külső elismerésétől:
miután energiáik nagy részét autonóm célok elérésébe fektették,
más emberek elismerésére van szükségük ahhoz, hogy megerő-
sítést kapjanak céljaik validitásáról, ezért van az például, hogy
a trófeák a férfiaknak viszonylag fontosak. Ezt mondja erről
egy férfi, aki hat fényképet nevez meg különleges tárgyként,
amelyek őt ábrázolják, amint kupát és a teljesítményét elismerő
165
Tárgyaink tükrében
egyéb szimbólumokat vesz át a munkahelyéül szolgáló cég ve-
zetőitől: „Ezek a díjaim, a kitüntetéseim. Másoknak szól; hogy
tudják, voltam valaki. Magának szól, nem nekem. Azt mutatják,
hogy fontos vagyok."
Van úgy, hogy a jelek képviselte szelf egy primitív mitológia
tréfamesterére emlékeztet, a libidó szocializálatlan gyermekére,
aki azért erőlködik, hogy kitörjön a kultúra által rá szabott sze-
repből. Talán mert nagyobb igény van a specializációra, vagy
mert gyengébbek a társas hálózathoz fűződő szálak, a férfiak
sokkal gyakrabban mutatják szélijüknek ezt az oldalát. Az imént
idézett férfi így magyarázza, miért tart különlegesnek egy a kan-
dallópárkányra tett nyársorrú halat:
A feleségem fogta Barbadoson; őrült egy utazás volt, szere-
lemmel és vidámsággal. Ha valamelyik gyerek eltörné, az
halál lenne. Akkor nem lenne. Azt akarjuk, hogy megmarad-
jon, mert keserédes emlékeket ébreszt. Azon az utazáson bal-
esetem volt. Csonttörés. Szeretek szerencsejátékokat játszani,
horgászni, golfozni. Akkoriban nagyon benne voltam az al-
koholizmusban. Barbadoson kocsmai verekedésbe kevered-
tem, és eltört a vállam. Nem vettem be fájdalomcsillapítót a
fájdalomra, mert akkor nem ihattam volna.
Valóban keserédes. Az idézet idilli hangulatban kezdődik, hit-
vesi emlékekkel, de hamar átmegy tiszta hemingwayi machőba.
Sok férfival folytatott interjúban teljesen váratlanul bukkan fel
ez a hangvétel. A férfiak által az otthoni környezetből kiemelt
jelentésmintázatok eltérnek a nők által említettektől, mert gyak-
ran más élményeket értékelnek, és másfajta birtoktárgyakat vá-
lasztanak ezeknek az élményeknek a tárgyiasítására. Az ügyes-
ség és az erő tárgyi bizonyítékait, mint például a sportszereket
és a díjakat - illetve talán a járműveket is - az „életük díszít-
ményeiként" tartják becsben a férfiak (Veblen, 1953, 30). A nők
által értékelt díszítmények viszont nagyobb valószínűséggel
tanúskodnak az otthoni életről. A növényápolással felmerülő
166
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
érzések és gondolatok például jellemzően minőségileg mások,
mint amit sportszerek használatakor érzünk és gondolunk. Ha-
sonlóképpen a válaszadó által végzett textilmunkák és szövés
is más, mint az atlétikai ügyesség, aminek eredménye általában
megjelenik a trófeák között.
Az itt áttekintett nemi különbségek másképpen is magya-
rázhatók, mint a férfiakra és nőkre szabott eltérő kulturális
forgatókönyvekhez való alkalmazkodás. A szociobiológusok a
távolabbi terek felfedezésére, a kockázatvállalásra, a folytonos
mozgásra, a versengési és teremtési hajlamra mutatnának rá,
ami a férfiakra a legtöbb kultúrában, sőt az állatfajok többségé-
nek hímjeire is érvényes. Ezzel ellentétben a nőivarú egyedek
jellemzően szeretnek egy helyben maradni, a szaporodással és
a kapcsolatokkal törődni. A szexuálisan kétalakú fajoknál meg-
figyelhető ezen magatartási specializáció erősen arra utal, hogy
ez a stratégia adaptív a környezetben ható természeti és társas
szelekció nyomása alatt.
Tény, hogy a férfiak és a nők szélije nagyjából és általánosság-
ban olyan ősi mintázatok alapjaira épül rá, amelyek az adaptá-
ció szempontjából egykor hasznos szerepek differenciálódását
tükrözik. Egy vadászó társadalomban, ahol a gyermekszülés és
gyermeknevelés azt igényelte, hogy a nő minden idejét ennek
a feladatnak szentelje, miközben a férfiak vadakat űztek, való-
ban annak volt értelme, hogy a férfiak és nők különböző célok
szerint éljenek, létük cselekvéseit és tapasztalatait hangsúlyoz-
va. Figyelemre méltó, hogy ma, amikor a férfiak és a nők életét
már nem korlátozzák ezek a feltételek, továbbra is milyen nagy
hatásúak maradtak a nemi sztereotípiák meghatározta célok.
Még megdöbbentőbb és elképesztőbb azonban az, hogy az em-
berek milyen változatossággal játsszák el ezeket az ősi témákat,
és hogy céljaik totális mértékben új irányokat vehetnek. Mint
Clifford Geertz találóan megjegyezte, ha arra hagyatkozunk,
ami az emberben univerzális, akkor sosem fogjuk megérteni az
emberiséget. A kulturális sajátosságok és az egyéni sajátosságok
167
Tárgyaink tükrében
határozzák meg, mi a férfi és mi a nő (Geertz, 1973). A nemi sa-
játosságokból eredő nagy eltérések, melyek az emberen kívül a
főemlősöknél és más élőlényeknél is megfigyelhetők, lényünk
részét alkotják, ahogy testünk is ugyanazokból az anyagokból
épül fel, mint a szervetlen világ. Ez az örökség még mindig befo-
lyásolja cselekedeteinket, sőt tudatunkat is. De az emberben az
a legérdekesebb, hogy örökségünknek ez a nyersanyaga milyen
váratlan formákban nyilvánulhat meg.
A két dialektika
Az emberek és tárgyak közötti kapcsolat két fő szerveződési
formát tár fel: az első a cselekvéstől az elmélkedés, a második a
szélitől a másik felé mutat. Ezeknek a pároknak az első eleme
a fiatalok tárgyakhoz való viszonyulására jellemzőbb, a máso-
dik pólus pedig az idősebbekre. Úgy tűnik, hogy a fiatalok szá-
mára a jelentés olyan tárgyakkal való aktív bevonódásból ered,
amelyek a szelf határait jelölik meg; a felnőtteknél jellemzően
a tárgyakkal való passzívabb kapcsolat figyelhető meg, és ezek
meghaladják a szelf határait, más emberekkel való kapcsolatot is
magukban foglalnak. Hasonlóképpen a férfiak a cselekvést és a
szelfet hangsúlyozzák, míg a nők az elmélkedést és a másokkal
való kapcsolatot.
Ezen túlmutatóan úgy tűnik, hogy az Emlékek jellemzően
szelffenntartó funkciót töltenek be az idősebb válaszadóknál.
Amikor egy nő nagy becsben tart egy fotelt, amiben régen a
gyerekeit szoptatta, vagy ha egy férfi különleges értéknek tartja
a harsonát, amelyen egyetemista korában játszott, a múltbeli
élmény, ami ezeknek az embereknek a szélijét meghatározta,
újra aktiválódik és újrateremtődik a jelenben. így az emlékek
arra szolgálnak, hogy integrálják a különböző mintázatokat,
amelyek köré a szelf különböző időpillanatokban szerveződik.
Azt várhatnánk, hogy ha más dolog nem változik, minél tovább
168
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
ól az ember, annál fontosabbá válik ez szelfje integritásának biz-
tosítása érdekében.
Ám adataink azt mutatják, hogy a jelentésnek ez a két fő di-
menziója, mely egyrészt a szelf-másik, másrészt a cselekvés-
elmélkedés polaritáson alapul, nem egyszerűen az eltérő élet-
ciklusok jellemzője. Azt találjuk, hogy minden generáción belül
egyesek emlékek, mások tapasztalás szerint viszonyulnak tár
gyakhoz; vannak, akik a szelfre, és vannak, akik a családra való
referenciát hangsúlyozzák. Bár igaz, hogy a differenciáció (vagy
a személyes szelffel való törődés) és a cselekvésorientáltság is
sokkal erősebb a fiataloknál, az integráció és az elmélkedő hoz-
záállás pedig az idősebb válaszadóknál, az is igaz, hogy a két
dimenzió a fiatalok és az idősebbek körében is változik.
Ennek a tendenciának az illusztrálására felhozhatjuk azt a
korrelációs mintázatot, amelyet a három generáció esetében az
Emlék, illetve a Tapasztalat magyarázatának említési gyakorisá-
ga rajzolt ki a „miért különleges ez a tárgy?" kérdésre adott vá-
laszok körében. A korrelációs együtthatók: -0,58, -0,66, és -0,66,
a fiatalabbaktól haladva az idősebbek felé (p < 0,001 mindegyik
esetben). Ez is azt jelzi, hogy a differenciálás és az integrálás az
egyéni alkalmazkodás többé-kevésbé kizárólagos stratégiái: az
ember vagy a szelf számára, vagy a rokonai számára releváns
információt hangsúlyozza, de mindkettőt általában nem.
A két dimenzió közötti keresztkorreláció is megjósolható min-
tázatot követ: a szelfre helyezett hangsúly együtt jár az emlékek
hiányával (-0,57, -0,55, -0,58), míg a Családra helyezett hang-
súly jellemzően kizárja a Tapasztalatra való referenciákat (-0,33,
-0,34, -0,47). Úgy tűnik, a differenciálódás kontra integrálódás
és a cselekvés kontra elmélkedés tengelyek szervező elvekként
működnek a jelentésstruktúrákban, amelyeket az emberek ma-
guknak létrehoznak. Bár a differenciálódás és az aktivitás a fia-
taloknál tipikus, vannak fiatalok, akik az integrálódásban és
az elmélkedésben találnak értelmet; ennek ellenkezője igaz a
felnőttekre.
169
Tárgyaink tükrében
A szelf fejlődésében az ideális egyensúly az egyenlő előreha-
ladás lenne a differenciálódás és az integrálódás folyamataiban.
De az adatok azt sugallják, hogy a két folyamat a gyakorlatban
nem dialektikus, hanem dichotóm: az ember vagy az individu-
alitás vagy a másokkal való kapcsolat jeleinek kialakításával
műveli szélijét.
Ez a tárgyak közvetítette jelentésdichotómia világosan meg-
mutatkozik a 4.4. táblázat adataiban, amely azt mutatja, hogy az
egyes tárgyak milyen gyakorisággal hordoznak a Szelfre, Má-
sokra, valamint az Emlékekre és a Tapasztalatokra szignifikáns
jelentéseket. 1
A 4.4. táblázat azt mutatja, hogy a specializált fő tárgy kategó-
riák hogyan adnak információt a differenciálódás-integrálódás
dimenziókbeli jelentésekről. A televízió, a hifiberendezés, a nö-
vények, a könyvek, az ágyak és a hangszerek a differenciálódás
elsődleges jegyei; vagyis az egyéni szelfre utalnak. A fényképek,
a vizuális alkotás, a szobor, a bútor elsődlegesen az integráció
jelei, mert olyan jelentéseket adnak, amelyek a más emberekkel
való kapcsolatot hangsúlyozzák. A táblázat adatai is mutatják,
hogy ugyanaz a tárgy, ami a szelf jelentéseit hordozza, utal a Ta-
pasztalásra is, míg a jellegzetesen az integrálódással kapcsolatos
tárgyak az Emlékekre utalnak.
Családon belüli közös jelentés
A családtagok milyen mértékig osztoznak a tárgyakkal való köl-
csönhatásban? Ennek a kérdésnek a megválaszolása számos
tényező miatt nehéz. Először is azért, mert a családok nagy mér-
tékben különböznek abban, hogy tagjaik hogyan viszonyulnak
az otthoni környezethez. Bizonyos családokban a generációs
ellentétek ellenére minden családtag ugyanazokat a tárgykate-
góriákat és jelentésosztályokat említi. Más családokban mintha
a családtagok ugyanazon az otthonon belül élve is nagyon más
170
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
4.4. táblázat. Különböző, a Szelfre, Másokra, Tapasztalatra és Emlékre utaló tárgyak százalékos aránya
'sP o-- 27 00 T—< VD T—1 \© r-< T—1 O oo 00 o
% Emlék 32 [ Fénykép 28 Szobor Uj 'tű O ’tö N > 04 04 22 Bútor 21 । gyűjtemény 19 Könyv 14 Hangszer XSy II 9 Hifi 9 [ Növény 9 Televízió
Tapasztalat Televízió 1 Hifi bO Hangszer Növény Könyv Gyűjtemény Bútor Fénykép Szobor Vizuális alkotás
vP CO 33 o 04 04 04 04 04 20 00 T—< VD T—I x—l 2 T—1 r~'
Mások Fénykép Vizuális alkotás o co Szobor Hangszer Ágy Gyűjtemény Hifi Televízió Könyv Növény
•se o'" 34 04 CO m 04 04 co 04 23 oo T—< 04 r—4 o T-4
Szelf Televízió Hifi bo '< Hangszer Könyv Növény Gyűjtemény Bútor Szobor Vizuális alkotás Fénykép
ő Z r—< 04 LÓ kD 00 o> ö x—< r—<
C
CD
fa
o
cn
3
1
171
Tárgyaink tükrében
szimbolikus dimenzióban élnének. Ez az eltérés azt sugallja,
hogy a családokat tanulmányozhatjuk annak alapján, hogy mi-
lyen a belső szimbólumdifferendációjuk vagy -integrációjuk; ez
izgalmas feladat, de meghaladja jelen kutatásunk kiterjedését.
A második tényező az érintett kapcsolatok puszta száma.
Minden tárgy vagy jelentéskategória vonatkozásában 15 kap-
csolatot vizsgálhatunk: a fiúgyermekek és az apa, az anya, a
nagyszülők stb. közötti viszonyt. Nem terheljük meg az olvasót
a korrelációs mátrixok sokaságával, inkább csak a cselekvés-
szemlélődés dimenzióval kapcsolatos korrelációkat mutatjuk.
A 4.5. táblázat két kérdésre ad választ: Vajon ugyanabban a
magcsaládban élők (apa, anya, gyerekek) ugyanazt a tárgyat
különlegesnek tekintik-e a cselekvés-szemlélődés dimenziója
szerinti osztályozásban? És ha a család egyik tagja a Tapasztalat
vagy az Emlék jelleget hangsúlyozza, mennyire valószínű, hogy
a család többi tagja is ezt teszi?
4.5. táblázat. A családtagok válaszainak százalékos aránya
egyes különleges tárgy- és jelentésosztályban, a cselekvés-
elmélkedés felosztás alkalmazásával
Korrelációba állított párok
Apák és anyák (N=72) Fiúk és apák (N=43) Lányok és apák (N=24) Fiúk és anyák (N = 51) Lányok és anyák (N = 33)
Különlegesnek tekintett tárgyak típusa
Cselekvési tárgy 0,31" 0,18 0,26 0,11 0,47"
Elmélkedés! tárgy 0,23' -0,2 0,27 0,10 0,27
felentésosztály
Tapasztalat 0,3 0,20 0,14 0,04 0,26
Emlék 0,12 0,39" 0,25 0,25 0,43"
*p<0,05.
" p < 0,01.
172
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
Az adatokból az alábbiakra lehet következtetni: a szülők jel-
lemzően megegyeznek abban, hogy ugyanolyan típusú tárgyat
választanak, de nem feltétlenül ugyanabból az okból. Ha példá-
ul a férj több cselekvési tárgyat nevez meg, nagyobb a valószí-
nűsége, hogy a feleség is így választ. De ha a férj a tapasztalatok
jelentését hangsúlyozza, abból nem tudunk következtetni arra,
hogy a feleség milyen jelentést fog hangsúlyozni. Mintha a há-
zasság úgy szocializálná a házastársakat, hogy ugyanazon tár-
gyak iránt érdeklődjenek; de mélyebb szinten nincs megegyezés
abban, hogy mi legyen ez a tárgy.
A táblázat azt is elég erősen mutatja, hogy az anyák átörökítik
jelentésrendszerüket lányaikra, de fiaikra nem. Lehet, hogy ez a
mintázat azt a nagyobb biztonságban lévő szelfet tükrözi, amit
a nők a mi kultúránkban jellemzően kialakítanak. Korábban
láttuk, hogy a nők, mint csoport jellemzően szűkebb érdeklő-
dési fókuszt alakítanak ki, aminek középpontjában a hagyomá-
nyos tápláló és személyközi szerepek vannak. A férfiakra, bár
egyénenként gyakran szűkebb érdeklődési kört mutatnak, mint
a nők, csoportként a specializált érdeklődés nagyobb változa-
tossága jellemző. Ezeket az eltéréseket a szelf eltérésében nem
specifikus módként specifikáltuk. Itt látjuk, hogy a nők anyjuk-
ról veszik a tárgyakkal való kölcsönhatás és jelentéstulajdoní-
tás mintáit - ez a folyamat egybecseng azzal a konzervatívabb
szereppel, amit a nőknek társadalmunkban hagyományosan
tulajdonítanak.
Az apák és a fiúk nem mutatnak közös érdeklődést hasonló
tárgyak iránt, szemben az anyákkal és lányaikkal, de úgy tűnik,
az apák meglehetősen hatékonyan szocializálják gyerekeiket
integratív jelentések vonatkozásában. Ha egy apa nagyra tartja
az emlékeket, akkor valószínűleg fiai és lányai is osztoznak eb-
ben az értékítéletében. A 4.5. táblázat azt is megerősíti, hogy a
tapasztalatoknak differenciáló, az emlékeknek integráló szere-
pük van. Bár a Tapasztalat osztály nem mutat szignifikáns kap-
csolatot a magcsalád egyetlen párosa között sem, az Emlékek
173
Tárgyaink tükrében
osztály jelentős korrelációkat mutat. Más szóval: ha a jelentés
egy adott személy tevékenységéből fakad, akkor az általában
személyes; amikor azonban abból ered, ami a múltban történt,
általában másokkal megosztott.
Természetesen a fent idézett mintázat csak a minta egészén
mutatkozik meg. Mint korábban említettük, a családok nagy-
mértékben különböznek abban, hogy milyen tárgyak és jele-
nések előfordulása közös. Bizonyos családokban erős hason-
lóság van az apa és fiai, másokban fiúk és anya között; néha az
egész család ugyanazokat a tárgyakat választja és ugyanazokat
a jelentéseket adja meg ezekkel kapcsolatban, más családoknál
pedig egyetlen közös elem sincs. Ezek között a különbségek kö-
zött feltűnő a különösen erős kapcsolat az anyák és lányok által
megadott jelentésrendszer közötti, a házastársak megegyezése
bizonyos tárgyak, de nem a jelentések szintjén, és az, hogy az
apák nagy hatással vannak gyermekeikre az emlékek kiemelt-
ségének vonatkozásában.
Ezek a felfedezéseink az emberek tárgyakkal folytatott kölcsön-
hatásairól segítenek megvilágítani az emberré válásunk folya-
matát. Az élet első éveiben a szelf létéről szóló legrelevánsabb
bizonyíték a mozgásos visszajelzés. A gyerek saját, autonóm
lényként való létezését azzal bizonyítja, hogy olyan cselekvések-
re irányuló szándékokat formál, amelyek nyilvánvaló hatással
vannak a környezetére: mozgat, eldob, eltör dolgokat, fut, ugrál,
elkap. Ezek a nagymozgásos cselekvések adják hatóképességé-
nek legnyilvánvalóbb bizonyítékát. Minél valószínűtlenebb a
cselekvés, annál jobban szembemegy a véletlen választás tör-
vényeivel; minél inkább dacol az entrópiával, annál tisztább az
üzenet, hogy van szelf, ami számít. Ha egy fél lábon ugráló kis-
lány a falhoz dob egy labdát, kétszer tapsol, és elkapja, amikor
visszapattan, e furcsa rituáléval azt demonstrálja, hogy ura a
véletlen hatásoknak. A gravitációval és más tehetetlenségi tör-
vényekkel dacolva meglehetősen valószínűtlen nyomvonalon
174
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
képes mozdítani tárgyakat, ezzel arra késztet másokat, hogy
úgy érezzék, célirányos erő hat. Ez az erő a szelf.
így az élet korai szakaszában felismerjük a cselekvést kife-
jező tárgyak jelentőségét. A játékok, a sportfelszerelések, a jár-
művek a szelffejlesztés nyilvánvaló eszközei a gyerekeknél. De
.1 gyerekek a bútort is aktív, kinetikus módon használják. A jó
széket lehet mozgatni, megfordítani, rá lehet mászni; a jó ágy
ruganyos, és lehet rajta ugrálni. Mint korábban láttuk, még az
ezüst evőeszköz is lehet aktív kifejezési eszköz, és ezzel a szelf
megerősítője.
A késői kamaszkorra a mozgásos visszajelzés általában feles-
legessé válik - vagyis a felnövekvő ember már tudja, hogy előre
bejósolható módon képes befolyásolni testét és környezetét. Az
atlétika, a tánc vagy a színjátszás természetesen újabb lehető-
ségeket ad a szelf határainak cselekvés útján való kiterjeszté-
sére. De a fiatalok többsége számára új kihívások keletkeznek:
az indulati impulzusok és az érzelmek ellenőrzése. Ahogy a
korábbi években a mozgás feletti uralom bizonyította a viszony-
lag önálló szelf létét, a kamaszoknak az információfeldolgozás
belső folyamatai feletti uralom a legfőbb feladat. Az olyan szelf,
.unit magával ragadnak a magányosság, az aggodalom vagy a
stressz érzései, nem autonóm, nem képes saját tevékenysége
felett ellenőrzést gyakorolni, mert külső erők határozzák meg.
Az ember legyen „lelkének kapitánya"; ezt gyakran úgy éri el,
hogy „nyugodt"; ez a legkönnyebb módja, hogy a külső erőktől
való függetlenségét kimutassa.
A kamaszok fontosnak tartják a hifiberendezésekkel, a tévé-
készülékkel és a hangszerekkel való kapcsolatukat. Ezek az esz-
közök lehetővé teszik számukra, hogy modulálják érzelmeiket;
hogy a szomorúságot örömmé változtassák, hogy ellazuljanak,
amikor aggódnak. A zene és a televízió eleve strukturált érzel-
mi állapotokat mutat a vígjátéktól a romantikus történetekig,
az erőszaktól a nyugtató változatlanságig. Ahogy korábban a
kinetikus tárgyak segítenek a gyereknek fizikai tevékenység
175
Tárgyaink tükrében
által meghatározni önmagát, ezek a későbbi tárgyak segítik a
kamaszokat abban, hogy testi folyamataik irányítása révén meg-
szilárdítsák szélijükét. Az, hogy milyen fokú érzelmi és intellek-
tuális növekedést nyernek az e tárgyakkal való interakció révén,
nagymértékben attól függ, hogy milyen célokat közöl a tárgy és
művel a kamasz.
Az élet későbbi szakaszában a szelf művelése egyre speciali-
záltabb terveket követ. Ez különösen igaz a mintában szereplő
férfiakra, akiknek identitását nagymértékben a kulturális szoká-
sok és társadalmi igények megszabta szűk szakmai képességek-
ben elért ismeretek határozzák meg. A felnőtt férfi mesterségé-
nek eszközeit használva válik személyiséggé, ezek adnak neki
nagyobb individualitást. A pihenési szférában végzett tetszés
szerinti tevékenységek azonban szintén egyre jobban segítik
meghatározni, milyen ember. A tárgyak, amelyeket a munkában
és a pihenés során használ, továbbra is üzeneteket közvetítenek
a cselekvő identitásáról.
Úgy tűnik, a felnőtt nők kevésbé a specializált szerepekből,
inkább az általánosított, hagyományos cselekvéssorokból nyerik
szelférzésüket. Még mindig az emberek iránti gondoskodás, a
kapcsolatok megőrzése és ápolása azok a feladatok, amelyeket
a mintában szereplő nők a legjobban értékeltek. Ezért olyan tár-
gyakkal szeretnek kölcsönhatásba lépni, amelyek ezeket a fel-
adatokat látják el. Az, hogy milyen tárgyakat tartanak becsben
a családot összetartó kapcsolatok, a közös tapasztalás, közös
élmény jelei. A nők szelfje kevésbé az energia fizikai mintázatai
feletti uralom képességeire, inkább mások pszichikus aktivi-
tásának irányítására szolgáló képességeire épül. A kérdés itt
természetesen az: ezek a sztereotípiák lehetővé teszik-e, hogy
az ember megvalósítsa képességeit. Ebben az az érdekes, hogy
a mintában szereplő anyák közül sokan állásban is dolgoztak,
mégis a számukra legtöbbet jelentő tárgyak, gyakran a hagyo-
mányos anyai szerepre utaltak. Ez arra enged következtetni,
hogy a szelf definiálásának számos módja lehet, vagy arra, hogy
176
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
a női emancipációs mozgalom ellenére, amely lehetővé tette a
változásokat a nyilvános szférában, még mindig merev elkülö-
nülés van az otthonon belüli szerepekben.
Ennél is fontosabb azonban, hogy a felnőttkorra teljesen más
< >n meghatározási mintázat válik lehetővé. Mint láttuk, a szelf a
kinetikus interakciókból kezd kialakulni. A környezetre gyako-
rolt hatás elsajátítása által a szelf kialakulása egyedi, látszólag
autonóm ágensként differenciálja magát. De felnőttkorra egy-
re nagyobb mértékben használjuk a szelf meghatározásának
új folyamatát. Ebbe beletartozik az integráció is, ami annak az
eredménye, hogy pszichikus energiát fektetünk olyan célokba,
amelyek mások szándékainak eredményei. Megőrizzük az in-
lencionalitást, de azt egyre nagyobb mértékben fordítjuk mások
felé. A differenciáció a környezet és a mások feletti ellenőrzés
eredménye, az integráció azonban a környezetben és mások
életében való részvételt jelent. Mindkettő a szelfhatékonyság
kiterjesztésének eszköze, de az első azzal éri ezt el, hogy az in-
formációra belsőleg megállapított rendet alkalmaz, míg az utób-
bi pszichikus energia felhasználásával viszonyítja a szelfet külső
rend mintázataihoz.
Miért van ez az átalakulás? Szinte bizonyos, hogy a differen-
ciálás a szükséges első lépés a szelf evolúciójában. De mivel az
is igaznak tűnik, hogy az emberek többsége előbb-utóbb úgy
érzi, hogy individualizált entitás, amivé váltak, hosszú távon
nem megvalósítható állapot. Ha minden energiánkat személyes
célok megvalósítására fordítjuk, akkor a dolog természetéből
adódóan potenciálisan konfliktusba kerülünk mindenki más
stratégiai céljaival. Talán lényegesebb, hogy testi rendszerünk,
szervezetünk végül felbomlik; ha minden pszichikus energián-
kat egyéni célok megvalósítására fordítjuk, az e célok által elért
rend is szétoszlik. A differenciált szelf sérülékeny és instabil - az
átmeneti rendállapot a káosz sodrában.
Ezért a magasabb célokra, a rend állandóbb formáinak el-
érésére való törekvés a vonzóbb. Azaz, ha figyelmet fordítunk
177
Tárgyaink tükrében
mások szándékaira, nagyobb rendszerek céljaira, az ember „be-
vásárolja magát" egy olyan szelfbe, ami meghaladja a sebezhető,
differenciált individuumot. így, ahogy idősödünk, az integráció
jeleit jellemzően jobban értékeljük, és ezért nagyobb figyelmet
vonnak magukra: az emlékeket, a kapcsolatokat, a családot és az
értékeket idéző tárgyak prominensebbé válnak. Az élet későbbi
szakaszaiban a valahova tartozást képviselő birtoktárgyak köz-
ponti szerepet töltenek be.
Bár az embernek a tárgyakkal való kölcsönhatásában megfi-
gyelhető fázisok többé-kevésbé pontosan tükrözik az életciklus
változásait, az adatokból jelentős egyéni eltérések rajzolódnak
ki. Láttuk, hogy egyesek gyerekkorban is az integráció alapján
tapasztalják meg szélijükét, és vannak idősebbek, akik mintha
egyáltalán nem fektetének be pszichikus energiát olyan rend-
szerekbe, amelyek személyes céljaikon túllépnek. Ami azt il-
leti, a differenciádó és integráció bizonyos mértékig egymást
kölcsönösen kizáró stratégiának tűnik a szelf szerveződésében.
A családi környezet segít megalapozni, melyik alapelvet alkal-
mazzuk; mint láttuk a gyerekek osztoznak szüleikkel abban, ha
azok a cselekvéssel szemben a szemlélődés alternatíváját része-
sítik előnyben.
Adataink arra engednek következtetni, hogy a személyes cé-
lok, amelyeknek az ember figyelmet szentel, jellemzően elég
„primitívek" abban az értelemben, hogy egy nagyobb, általános
tömeggel szemben csak a közeli rokonok, felmenők és utódok
tartoznak bele. A szelf által létesített legerősebb kapcsolatokat
nem elvont alapelvek, intézmények vagy csoportok, hanem
még mindig a rokonok képviselik. Ez különösen igaz a nőkre
és az idősekre; a középkorú férfiak is kevés jelét adják, hogy
integrálódnának a tulajdonított rokoni hálózaton kívüli rend-
szerekkel.
Lehetséges, hogy ez mindig így volt és túlbecsültük azt a sze-
repet, amit a múltban a vallási, a politikai és kulturális célok ját-
szottak az emberek életében. Vagy talán annak vagyunk tanúi,
178
A TÁRGYKAPCSOLATOK ÉS A SZELF FEJLŐDÉSE
hogy visszatérünk a hozzánk közel állók céljaiban való részvé-
telhez, elfordulunk a nagyobb rendszerekben való részvételtől,
falán kiábrándultunk abból az illúzióból, hogy társadalmunk-
ban összeegyeztethetők a személyes célok és a tágabb közösség
céljai; talán megtanultuk, hogy a vallás és a politika törékeny és
nem állandó, és nem jelentkezett új rend, ami átvenné a helyü-
ket; ezért újra az otthonhoz közeli célok felé fordultunk.
5. fejezet
Az otthon mint
szimbolikus környezet
Kevés szónak van olyan érzelmi töltete, mint az „otthonnak".
Gyerekkorunkat idézi, lényünk gyökereit, azt a biztonságot és
magánvilágot, ahol az ember szabad lehet, ahol ura lehet saját
életének. Az otthon gondolata mintha olyan alapvető és uni-
verzális emberi szükségletet fejezne ki, ami meglepetésre nem
minden európai nyelvben van meg ilyen konnotációkkal. Az
olaszban például az otthon legközelebbi megfelelője a casa, bár
jelentésében közelebb áll a „ház"-hoz, mint az „otthon"-hoz.
Ugyanez még inkább igaz a francia maison szóra, és mire elérünk
a magyar ház szóig, a referencia szinte kizárólag inkább a fizikai
struktúrára mint az érzelmi térre vonatkozik. A szavak szintje
természetesen nem biztos jelzés egy fogalom lélektani jelenté-
sére. Mégis, a közös értelmű szó megléte megkönnyíti a jelentés
megtapasztalását a mindennapi életben. Minden nyelvben van-
nak olyan körülíró, helyettesítő szavak, kifejezések, amelyek az
„otthon" pszichológiai jelentését fejezik ki, ám ezek gyakran fur-
csák és nem általánosan alkalmazottak. Az olasz „focolare" szó
szerint 'kandallót', (családi) 'tűzhelyet' jelent; ez áll a legköze-
lebb a költői metonímiához, de a szóbeliségben szinte soha nem
használják. A magyar „otthon" szó szerint 'származási helyet'
jelent, és inkább olyan értelemben használják, mint a francia chez
180
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
hous, de egyikben sincs meg az a széles jelentéstartalom, amit
az angol home szó jelöl.
Csábító lenne az angol home fogalom jellegzetességét a szó
óskandináv és teuton eredetének tulajdonítani, amibe a bizton-
ságos hely és az egész világ konnotációja beletartozott. Megle-
het, hogy a hosszú teleken összezárt északi népekben erősebb
vonzódás alakult ki otthonaik iránt. De természetesen az ilyen
magyarázat nem tartható: az eszkimóknak, az észak-amerikai
erdőkben élő indiánoknak, a belső-ázsiai sztyeppék nomádjai-
nak nincsenek állandó otthonaik. Másrészt a rómaiak számára
a domus szónak a „home"-hoz igen hasonló konnotációi voltak;
a fogalmat a lehető legerősebbnek a középkori Dél-Franciaor-
szágban találhatjuk:
Az alapsejt a parasztcsalád volt, amit a ház állandósága
testesített meg ... A helyi nyelvben ezt az egységet ostalnak
nevezték latinul hospicium, vagy gyakrabban domus. Meg
kell jegyezni, hogy az ostal, a domus és a hospicium szavak
szétbogozhatatlanul a családot és a házat is jelentik. A família
szó soha nem hagyja el a lakók ajkát, akiknek a hús-vér
család és a fa, kő, vakolat ház ugyanazt jelentette. (Le Roy
Ladurie, 1979,24)
Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy ez a látszólag
egyetemes emberi fogalom is azok közé a kulturális változók
közé tartozik, amelyek többé-kevésbé szabadon jöttek létre bi-
zonyos helyeken bizonyos időkben, máshol pedig elhanyagol-
ták ezeket. Ez a következtetés ellentmondani látszik a modern
etológia tudományának. Egyes szerzők az utóbbi időben nép-
szerűsítették azt az elképzelést, hogy a territorialitás az élőlé-
nyek, köztük az ember egyik legalapvetőbb szükséglete (Ardrey,
1966). Ám az állatok legalább olyan nagy változatosságot mu-
tatnak a territorialitás vonatkozásában, mint az emberek. Bár a
magányos darazsaknak van saját odújuk és állandó alvóhelyük
181
Tárgyaink tükrében
(Portmann, 1961; Richards, 1961), és a szavannái bábuin majmok
minden éjjel ugyanannak a fának ugyanazon az ágán alszanak
(Altmann, 1980). Sok olyan faj van, amely nem mutat preferen-
ciát olyan személyes zug iránt, ahova visszahúzódhatna. Az,
hogy egy állat vonzódik-e egy adott helyhez, attól függ, milyen
stratégiát választ a környezethez való alkalmazkodáshoz. Azok
az állatok, amelyeknek élelemszerzése nagyon szórványos és
kiszámíthatatlan például nem kötődhetnek egy helyhez és nem
mutathatnak erős érdeklődést a területvédelem iránt (Harvey
és Greene, 1981). Az embernél az adaptív stratégiák különösen
rugalmasak, mert azokat nem elsősorban genetikai és környe-
zeti feltételek határozzák meg, hanem azok a szimbolikus erők,
amelyeknek célja szinte mindig túlmutat a puszta alkalmazko-
dáson. Az, hogy a természetes környezetben milyen mértékben
vannak jelen a kommunikatív jelek, amelyek elárulják a lakók
jellegzetességeit, valamint a nyelv az emberi élet megkülönböz-
tető jegyei közé tartozik. Bár természetes környezetben élünk,
ebben a fizikai környezetben kulturális környezetet teremtünk.
Folyamatosan megszemélyesítjük és humanizáljuk az adott kör-
nyezetet, ami egyrészt az ahhoz való alkalmazkodást, másrészt
a rend és jelentőség megteremtését jelenti. Ezért az otthon fon-
tossága nemcsak a túlélési szükségletektől függ (a csecsemők
felnevelése, élelemhez jutás, kényelemben alvás), nemcsak az
adott gazdasági rendszertől függ (vadászó vagy pásztorkodó,
mezőgazdasági vagy ipari) és nem is csak a klímától függ, ha-
nem az értékektől, a hagyománytól, az irodalmi és a vallási asz-
szociációktól is, amiket nem lehet az életet meghatározó ténye-
zőkből előre jósolni.
Elképzelhető, hogy az ember alkalmazkodni tudna olyan
életformához is, amelyben az otthon menedék funkcióját más
strukturális elrendezésben látná el, ahol kevésbé pazaroljuk az
anyagi forrásokat, mint a jelenlegi, egyedi családi otthonokban.
Bár ilyen adaptáció lehetséges, a jelenlegi kulturális miliőben az
nem nagyon valószínű. Mint látni fogjuk, az otthon sokkal több,
182
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
mint menedék; olyan világ, amelyben az ember olyan anyagi
környezetet teremt magának, ami megtestesíti mindazt, amit
jelentősnek talál. Ebben az értelemben az otthon a benne lakó
szélijének legerősebb jelévé válik.
Mint egy 63 éves válaszadó mondta: „Azt mondanám, hogy
az én házam az én váram. Ennél tovább mennék; azt monda-
nám, hogy az én házam az én szentélyem... mindig békét, nyu-
galmat, szépséget találok benne."
A legtöbb ember számára az otthon szentély, vagyis olyan
hely, ahol nagy céljaikat művelhetik, a nyilvánosság betola-
kodása elől védetten. Tény, hogy szinte minden ilyen nagy cél
szekuláris és jellemzően elég prózai: pihenni, kényelemben len-
ni, másokhoz közel. De akár tetszik, akár nem, a legtöbb ember
számára ezek a legfőbb célok, melyeknek megvalósulása az ott-
honban lehetséges.
Mielőtt részletesen bemutatjuk és elemezzük, mit mondtak
válaszadóink az otthonaikról, meg kell említenünk egy, a szö-
vegre vonatkozó tényt. Amikor ebben a kutatásban „otthonról"
beszélünk, olyan fizikai struktúrákra utalunk, amelyek megle-
hetősen egyediek a világban, bár az Egyesült Államokban nem.
Válaszadóink többsége olyan lakótérben élt, ami a világ átlagá-
hoz mérve hihetetlenül tágas, jól megépített és az anyagi kultúra
minden kényelmével ellátott. Ám sokan panaszkodtak arról,
hogy kevés a hely, vagy otthonuk düledező, akkor is, ha minden
családtagra több mint két szoba jutott. Ezzel szemben egy olyan
országban, mint El Salvador, ahol az átlagos háztartási népsű-
rűség szobánként három ember és a családok 60%-a egyszobás
lakásokban él, az emberek ritkán panaszkodtak zsúfoltságról
(Martin-Barro, 1979). Vagyis az, hogy fizikai értelemben mi jelent
megfelelő otthont, meglehetős változatosságot mutat; a mi kul-
t úránkban van olyan, hogy az emberek elégedetlenek egy olyan
otthonnal, amit a világ nagy részén fejedelminek tekintenének.
(itthonaikról szólva válaszadóink, még azok is, akik alsóközép-
osztálybelinek számítanak, olyan elvárásokat fogalmaznak meg,
183
Tárgyaink tükrében
amelyek meglehetősen idő- és helyspecifikusak. Amit leírnak,
nem absztrakt értelemben vett otthon, hanem olyan otthon,
ami a huszadik század utolsó negyedében az átlag amerikaiak
szélijének menedéket és támogatást ad.
Az otthon környezeti dimenziói
Ebben a mintában a válaszadók 69%-a különálló családi ház-
ban él, a többiek lakásban vagy társasházban. Ezért az ebben a
fejezetben bemutatott lakásbelsők nagy része családi házakra
vonatkozik, bár a szövegek általában több családnak otthont
adó épületekre is vonatkoznak. Az otthonról szóló interjúrész
első pontja a „Le tudná írni az otthonát nekem úgy, mintha soha
nem láttam volna?" kérdés. Erre a válaszadó általában hosszú és
részletes leírást adott. Ha a válaszadó az otthonnal kapcsolatos
érzéseiről, hangulatairól és az otthon légköréről kezd el beszélni,
az interjúfelvevő közbeszól és a fizikai jellegzetességekre tereli
vissza a beszélgetést; ha a válaszban csak fizikai leírás szerepelt,
akkor érzelmi leírást kért. Jellegzetes választ kaptunk egy 75
éves nagypapától:
Az otthon vagy a ház leírását akarja? [Interjúfelvevő: „Mind-
kettőt."] Szerintem a kettő között nagy különbség van. Az
otthon olyan hely, ahol az ember él, a ház pedig, amiben él.
Ez egy három hálószobás ranch stílusú otthon [sic], úgy fél
hektáros telken. Van egy nappali, egy konyha, külön társal-
gó, kétbeállós garázs. Három hálószoba, két fürdőszoba és a
ház fele alatt alagsor. A ház pite alakú telken áll, úgy 5 tonna
mészkővel van kirakva a fal, és szökőkút is van, ha az idő jó,
és süllyesztett világítás a kertben. Ez a ház leírása. Az otthon
az, ahol a gyerekeinket felneveltük... Nagyon jó feleségem
volt, osztatlan figyelmét élvezhettem. Otthont teremtett és
próbáltam segíteni neki.
184
AZ OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
Ez az idézet illusztrálja, milyen részletességű leírást adnak a vá-
laszadók otthonuk környezeti és érzelmi viszonyairól. A férfiak
többségéhez hasonlóan ez a férfi is inkább a fizikai aspektusok-
ban él: a telek mérete, az építőanyag súlya, a fejlesztések, amiket
hozzáadott, a szökőkút és a világítási rendszer. A pszichológiai
dimenzióban kevés mondanivalója van. Ez az a hely, ahol fel-
nevelte a gyerekeit. Aztán hozzáteszi a saját meglátását: az ott-
honteremtéshez osztatlan figyelem kell. Természetesen figyelem
kell mindenhez, de ez a válaszadó úgy értette, hogy az otthonte-
remtéshez különleges figyelem kell. Vagyis ahogy az embernek
a kőművesek, ácsok, vízvezeték-szerelők figyelmére van szüksé-
ge a házépítéshez, az „otthonteremtők" vagy „odaadó feleség"
osztatlan figyelmére van szükség. Itt ennyit az otthon érzelmi
leírásáról, amivel később részletesen foglalkozunk.
Az előző válasz sok tekintetben jó példa arra, ahogy az em-
berek többsége az otthonát leírja. Tekintsük át három fő kom-
ponensét:
1. „Ez egy... ranch stílusú otthon." Erre az elemre különbö-
ző válaszadóktól kapott változatok: Viktória korabeli favázas
épület, Cape Cod stílusú ház, Anna királynő korabeli ház, me-
diterrán stílusú stukkós ház, nyolclakásos georgiai barna téglás
sorház stb. Más szóval, a fizikai megjelenés leírásában szerepel
az épület stílusának meghatározása.
2. „Van egy nappali, konyha. .."A leírás második eleme álta-
lában az épület helyiségei számának és funkcióiknak a felsoro-
lása. Bár ezek tág spektrumban változnak, a helyiségek listája
családról családra hasonlónak tűnik.
3. „Pite alakú telken áll..." A leírás harmadik eleme gyakran
azokból a jellemzőkből áll, amik az épületet a válaszadó számá-
ra különlegessé teszik.
Első látásra ez a három strukturális jellemző olyan nyilván-
valónak tűnik, hogy az szinte már triviális. Hogyan lehetne
másképpen leírni az otthont? Ha az ember azt akarja, hogy va-
laki más fogalmat alkothasson arról, hogyan néz ki, a stílust, a
185
Tárgyaink tükrében
méretet és a funkcionális elemeket plusz a szokatlan jellegze-
tességeket kell említeni. Ám még ezek a nyilvánvaló tényezők
is némi bepillantást adnak a mai amerikai otthonok különleges
természetébe. Először is vegyük a stílust. Anna királynő kora-
beli, Viktória korabeli, mediterrán, toronyház, osztott szintű
ranch? Ez nyilván az emberi lakások történetének valóságos stí-
lusegyvelege. Ha ugyanez a változatosság létezne például Cape
Cod építészetében, akkor nem beszélhetnénk jellegzetes „Cape
Cod"-i stílusú otthonról. A stílusok sokfélesége azt jelenti, hogy
támaszkodunk a korábbi esztétikai rend formáira, és nincsenek
egységes kulturális célok, amelyek a házak stílusát meghatá-
rozzák. Másrészt ezt a változatosságot az egyéniség jeleként
is vehetjük: az ember választhat, hogy a korábbi idők és más
helyek legsikeresebb építészeti formáit vegye át.
Az otthon fizikai leírásának második eleme is ugyanazt a dia-
lektikát mutatja: egyrészt az egységes mintázat hiányát, más-
részt az individualitást. Van olyan ház, ahol egyetlen hálószoba
van, és van olyan, ahol hét; van olyan ház, ahol van varrószoba
vagy zeneszóba; máshol üvegházat, műhelyt, könyvtárszobát,
dolgozószobát, dohányzószobát létesítettek. Van játszószoba,
játékszoba, iroda, éléskamra, veranda, előcsarnok, padlásrés,
mosókonyha. Nem valószínű, hogy van más kultúra, ahol ilyen
sok életstílus van jelen az otthon különböző funkcionális elren-
dezésében.
A differenciálásra tett hangsúly még tovább megy a leírás
harmadik elemében. Itt a válaszadók közvetlenül arra fókuszál-
nak, hogy mitől különleges az ő otthonuk, ami feltehetően az ő
egyéni ízlésüket és egyedi teljesítményüket tükrözi.
Ez régebben istálló volt, van benne valami a régi időkből...
Gyönyörű dupla fenyőajtaja van, amin régen kocsik jártak
ki-be, és van benne egy hatalmas nappali és az eredeti is-
tállóablakok vannak benn és kandalló... elég egy kapcsolót
felkapcsolni és máris ég a tűz.
186
Nl otthon mint szimbolikus környezet
A válaszadóink által leírt házak más kulturális korszakokkal
összehasonlítva hihetetlenül változatos képet mutatnak. Ez a
változatosság arra utal, hogy nincs a múlt nagy civilizációit
meghatározó egységes stílus, de arra is, hogy az egyéni meg-
oldások sokasága van jelen, ami nyilvánvalóan hasonlóképpen
példa nélkül áll.
A válaszadók gyakran úgy írták le otthonukat, hogy az
„nagy", „kicsi" vagy „éppen megfelelő". Mint arra számítot-
tunk, a középosztálybeli válaszadók kicsit gyakrabban nevez-
ték nagynak; az alacsonyabb társadalmi osztályokhoz tartozók
gyakrabban nevezték kicsinek otthonukat (khí-négyzet, p < 0,01).
Érdekes azonban, hogy a legfiatalabb generáció használta az
otthon méretére való utalást a leggyakrabban, és jellemzően a
középosztálybeli fiúk mondták, hogy a ház, amiben élnek, nagy,
míg az alacsonyabb osztálybeli lányok azt, hogy kicsi. Úgy tű-
nik, az aktív fiatalok számára alapvetően fontos a rendelkezésre
•illő tér nagysága.
Gyakran történt említés az ablakok méretére és a bejövő fény
mennyiségére is, általában nőktől. Az otthon korát négy válasz-
adó közül egy említette, általában olyan összefüggésben, hogy
a ház régi és karakteres, bár a kornak néha negatív implikációja
volt, az elhanyagolt állapot. Az, hogy a ház új építésű, ritkán
jelent meg fontos vonásként; általában férfiak említették. Egy
másik viszonylag gyakori dimenzió a házban jellemző rendet
említették. A válaszadók legalább olyan gyakran nevezték ott-
honukat „rendetlennek" mint „rendezettnek" vagy „gondozott-
nak". Itt csak azt a tendenciát figyeltük meg, hogy a lányok min-
den életkorral és nemi csoporttal összehasonlítva jellemzőbben
neveztek otthonukat rendetlennek, mint rendezettnek (p < 0,04),
ami talán a jövendőbeli otthonteremtő szocializációját jelzi.
Gyakran az otthon legkiemelkedőbb jellegzetessége, hogy
„kényelmes", „barátságos", „megnyugtató". A válaszadók
41 %-a említette ezt a tulajdonságot. Itt már a természeti és a
pszichológiai dimenzió homályos határmezsgyéjén járunk. Az,
187
Tárgyaink tükrében
hogy az otthon kényelmes, azt is jelentheti, hogy elrendezése
miatt lakója testi kényelemben van, és azt is, hogy nyugodt
környezet, ami kellemes érzelmi állapotot kelt. Minden való-
színűség szerint mindkét jelentést beleértették a válaszadók.
A két szélső csoport ezen a változón az alacsonyabb osztályhoz
tartozó anyák (70%-uk említette az otthon kényelmességét) és a
középosztálybeli fiúk (akiknél ez az adat csak 13% volt). A ké-
nyelem általában előrébb való szempont volt az alacsonyabb,
mint a magasabb társadalmi-gazdasági státuszú válaszadóknál
(p = 0,025), talán azért, mert utóbbiaknál a kényelem olyasmi,
amit teljesen természetesnek vesznek.
Összegzésül elmondhatjuk, hogy az otthon környezeti leírá-
sa, amit a válaszadóktól kaptunk, minden esetben tartalmaz-
ta az alábbi dimenziókat: stílus, méret, funkció, a lakás egyedi
jellegzetességei; valamint az épület korát, a rend állapotát, a
benapozottságot és azt is említették, hogy kényelmes-e vagy
sem. Természetesen számos más tényezőt is említettek, de ezek
voltak a legkövetkezetesebben kitűnők. Ezekből kezd kialakulni
egy kép, hogy mit jelent az otthon az embereknek: olyan mene-
déket, ami lehetővé teszi, hogy az ember határozottan egyéni
életet éljen, kényelemben. Ám ahhoz, hogy ezt a képet tisztáb-
ban lássuk, meg kell vizsgálnunk, milyen érzelmeket társít az
ember az otthonához.
Az otthon mint a szelf háza
Nem minden válaszadónál szerepelt az otthon hangulatának le-
írása. Ami ezt illeti, összességében csak a válaszadók 45%-ának
válaszait lehetett érzelmi tartalom vonatkozásában kódolni; an-
nak ellenére, hogy erre kifejezett ösztönzést adtunk, a válasz-
adók 55%-a nem adott elkülöníthető információt az otthonnal
kapcsolatos érzéséről. Azoknál, akiknél felismerhető érzelmi
tónus mutatkozott, ez 36%-ban egyértelműen pozitív, 9%-nál
188
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
pedig vagy negatív, vagy ambivalens. Utóbbira példa egy kö-
zépkorú nő alábbi leírása:
Amikor beköltöztem, tetszett a hely. De később kezdtem rá-
jönni, hogy mégsem tetszik... az épület kezd leromlani, bár
a férjem azt mondja, ez azért van, mert a ház tudja, hogy már
nem törődöm vele... Sosem maradok egy helyen öt évnél
tovább. El akarok költözni, vagy teljesen fel akarom újítani
a házat. És mivel sosem érek el olyan hatást, amilyet akarok,
a háznak meglehetősen zilált kinézete van. És mivel szerin-
tem a ház azt fejezi ki, hogy a lakói hol tartanak az életben,
és mivel a ház most átalakulóban van, szeretnék elköltözni
és rájönni, hogy kívül-belül hol állok.
Az otthon és a szelf közötti szimbolikus kapcsolatot aligha le-
hetne egyértelműbben kifejezni: „Szerintem a ház azt fejezi ki,
hogy lakói hol tartanak az életben...", „szeretnék elköltözni és
rájönni, hogy kívül-belül hogy állok". Ennek a nőnek a házzal
kapcsolatos ambivalens érzéseit nyilvánvalóan érzi a család is.
Tizenkét éves fia azt mondja az otthonról: „Teljesen rendben van.
Ennyi. Azt hiszem, egészen boldogok vagyunk. Anya folyton azt
mondja, hogy el kéne költözni. Folyton változtat a dolgokon."
Az anya bizonytalansága saját szélijével kapcsolatban azzal
i kommunikációval képeződik le a fiúban, hogy elköltözéssel
fenyeget és folyton átalakításokat végez. Akárhogy is, az otthon
légköre erős médium arra, hogy a család megossza érzelmi álla-
potait és formálja azok szélijeit, akik benne élnek. Van úgy, hogy
.1 negatív aura a szomszédságból itatódik a házba. A mintánk-
ban szereplő válaszadók egyike, egy anya ezt mondja erről:
Valahogy nem olyan kényelmes, mint az a ház, ahol eddig
éltünk... valahogy hideg; a közeli szomszédainkban tűz-
esetek és halálesetek voltak, szóval egyszerűen nem érzem
magam otthon, nem érzem kényelmesnek, nem érzem jól
magam itt.
189
Tárgyaink tükrében
Tizennégy éves lánya azt mondja:
Amikor egyedül vagyok otthon, félek. Amikor mindenki
itthon van, én csak az emeleten akarok lenni, nem akarok
mindig emberek között lenni.
De a pozitív érzések négy az egy arányban meghaladták a nega-
tív érzéseket. Az 5.1. táblázatban azt mutatjuk be, milyen érzel-
mi leírásokat kaptunk az otthonról, és ezek milyen generációs és
nem szerinti eloszlást mutatnak. A „pozitív" leírásokban általá-
ban szerepel a „boldog", a „bensőséges", a „meleg", a „vidám",
a „fesztelen" és a „nyitott" kifejezés. Semlegesnek tekintettük
azokat a leírásokat, amelyekben nem volt azonosítható semmi-
féle érzelmi viszonyulás.
Az 5.1. táblázat érdekes mintázatra mutat rá. A férfiaknak
jellemzően kevesebb pozitív és több semleges érzelmi válaszuk
van az otthonnal kapcsolatban (khí-négyzet, p < 0,01). Ám ez a
nemmel kapcsolatos különbség csak a felnőttkorban alakul ki:
a gyerekeknél még nincs jelen. A fiúk és lányok ebben a vonat-
kozásban nem nagyon különböznek, míg szüleik igen (p < 0,01).
Ennek következtében az apák ebben lényegesen különböznek
fiaiktól (p < 0,01), míg az anyák és lányok gyakorlatilag azonos
válaszokat adnak.
Ez a tendencia arra utal, hogy a gyerekek (a fiúk és lányok
egyaránt) meleg érzelmi kötődéssel viseltetnek otthonuk iránt.
Ez a kötődés erős marad a nőknél, míg a férfiak otthonnal kap-
csolatos viszonya gyakorlatilag elhidegül. Vagy lehetséges, hogy
ezek a változások azt a tényt fejezik ki, hogy a felnőtt férfiak
megtanulják, hogy bármiféle viszonyra érzelemmentesebben
reagálni; így az otthonnal kapcsolatos érzelmi semlegességük
egy általánosabb eltompulás jele, és nem azt jelenti, hogy kifeje-
zetten az otthonukkal kapcsolatban lennének semlegesek.
Amikor gyerekek beszélnek az otthonukról, az általuk hang-
súlyozott pozitív aspektusok a testi és érzelmi biztonság, va-
lamint a szabadság, ami lehetővé teszi, hogy fejlődjenek, és
190
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
5.1. táblázat. Az otthon leírásában különböző érzelmi válaszokat
adó válaszadók százalékos aránya
N Pozitív Semleges Negatív
Hiúk (36) 39 42 19
1 .ányok (28) 46 43 11
64
Apák (51) 22 70 8
Anyák (62) 45 47 8
113
Nagyapák (22) 23 77 0
Nagyanyák (38) 37 58 5
60
Összesen 237 36 55 9
' Ebben az elemzésben csak az Evanstonban élő családokat vettük figyelembe.
mégis élvezhessék az egyedüllétet. Egy tizenöt éves, alacso-
nyabb szocioökonómiai státuszú lány ezt így fogalmazta meg:
Kedvesnek találom ezt a házat, olyan, mintha szeretne. Iga-
zából szinte semmi sem fogható az otthonhoz. Hozzászok-
tam, minden zugát ismerem. Néha nagy, néha tele van
szomorúsággal, néha boldogsággal. Csodálatos. Ez a ház
egyenesen csodálatos.
Egy nyolcéves fiú azt mondja:
Nagy, tágas, kényelmes, kívül bamászöld. Négyszintes, ti-
zenegy szobás, rengeteg a játék, szép, és magas a mennye-
zete. Van egy macska, rengeteg poszter, kép, növény, külön-
böző zugok... Boldog és szabad ház.
Ha az érzelmi tónus negatív, az ember tehetetlen szorongást,
magányosságot, érzelmi izolációt érez, ahogy azt egy tizenegy
éves fiú otthonleírása is mutatja:
191
Tárgyaink tükrében
Elég elhagyatottnak érzem magamat. Amikor lenézek a har-
madik emeletről, nem igazán tudom elmondani. Furcsa ér-
zés. Olyan, mintha repülőgépről néznék le, vagy ilyesmi.
A mintában szereplő minden alcsoportnál jobban látható, meny-
nyire függnek a gyerekek az otthon érzelmi atmoszférájától.
Kiemelkedő, hogy a fiúk majdnem kétszer olyan gyakran em-
lítenek negatív érzéseket az otthonnal kapcsolatban, mint a lá-
nyok. Talán ez a korai kiábrándulás fordul érzelemtelenségbe,
mire felnőtt férfivá nőnek; a fiatal férfiak valószínűleg túl sokat
várnak a család érzelmi atmoszférájától - mivel jobban függnek
az érzelmi tápláléktól, ezért könnyebben sérülnek. Ennek kö-
vetkeztében önvédelmi eszközként az érzelmi semlegességhez
fordulhatnak. A lányok interjúit olvasva az a benyomásunk tá-
mad, hogy bár ők is ugyanolyan érzékenyek az otthon érzelmi
tónusára, és bár bizonyos vonatkozásban még kritikusabbak az
ebbeli hiányokkal; toleránsabbak és rugalmasabbak - nem olyan
hamar írják le az otthont veszteségként, ha nem olyan tökéletes,
mint amilyennek képzelik.
Mint az várható, az apák otthonleírása más csoportokétól na-
gyon eltérő szempontokat tár fel. A felnőtt férfiaknak társadal-
munkban betöltött aktív szerepével összhangban az apák nagy
terjedelemben beszélnek arról, milyen munkát fektettek az ott-
honba. Az új konyha, az új tető, az új vízvezeték-hálózat előkelő
helyet kap leírásaikban. A ház a férfiaknak a konkrét munkában
vagy pénzben bele fektetett pszichikus energia konkrét megtes-
tesítőjévé válik. Vagyis a ház számukra a tulajdonos szélijének
teljesítményét képviseli.
Konyhát építtettünk be és nagyon élvezzük... Egy kicsit
átépíttettük a fürdőszobákat. Rengeteg dolgot csináltunk a
házban - nem látszik, de rengeteg pénzt tettünk ebbe a ház-
ba. Nemsokára festetni fogunk, aztán meg kell javíttatnom
egy lukat itt a gipszvakolaton. Két évvel ezelőtt festettük.
192
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
Le kell kaparni és újra glettelni, de manapság nem találok
festőt, aki ezt vállalná.
C sak egy páter familias tud így beszélni az otthonáról. Bár vála-
szában nincs közvetlen érzelmi referencia, nagyon nyilvánvaló
büszkeséget tükröz, azt, hogy tisztában van azzal, hogy mit ért
el, és ez az eszközorientált férfiak körében az érzelmi kötődés
jele. Amikor az apa pszichikus energiát fektet be az otthonba, az
néha kalandos tapasztalásokat eredményez:
Amióta elkezdtem rajta dolgozni, sok érdekes dolgot meg-
tudtam a házról. A munka nagy7 részét magam végzem. Ami-
kor az új fűtésrendszert csináltam, a padlódeszkák alatt egy
köteg régi újságot találtam.
De akár kalandos, akár nem, úgy tűnik, a pszichikus struktú-
rába fektetett munka önmagában az otthontulajdonos felnőtt
férfi és szelfje közötti legerősebb kapcsolat. Ez természetesen
nem jelenti azt, hogy a férfiaknak nem számít az otthon érzelmi
tónusa. Csak arról van szó, hogy viszonylagosan kisebb mér-
tékben fejezik ki verbálisán szélijüknek ezt a dimenzióját, mert
a funkcionális célok kultiválása az érzelmi célok elésését szol-
gáló képességek kifejlesztésének rovására ment (vő. Adams et
al. 1979; Block, 1973). A következő idézetben egy apának sikerül
minimális érzelmi referenciával mély érzéseket kifejeznie felesé-
ge dolgozó női létével és gyermekeivel kapcsolatban:
Kényelmes kis ház... Az udvar kicsi, de jó sok virág és fa van
rajta... A ház belül egyszerű, nem hivalkodó, de jól berende-
zett. A kölykök nem sokat vannak otthon, megvannak a ma-
guk barátai... A feleségem nem háztartásbeli, eljár dolgozni.
Én egész nyáron otthon vagyok. így aztán az otthon egy ki-
csit olyan, mintha szétesőben lenne: azt hiszem, a gyerekeim
kezdenek felnőni. Az iskolaév alatt jobban együtt vagyunk,
de nyáron mindenki megy a maga útjára. A lányomnak két
193
Tárgyaink tükrében
állása van, a feleségem a munkája mellett több szervezetben
is aktivista. Hajön a nyár, egy kicsit elveszettnek érzem ma-
gamat... Olyankor rengetem időm van.
Mintha a férfiak két szinten kötődnének az otthonukhoz. Az első
a nyilvánvaló szint, a funkcionális aktivitás szintje, ami megfelel
a férfi szelf társas sztereotípiáinak: ez közvetlenül és erőteljesen
megjelenik az interjúkban. A másik szint, ami helyenként meg-
mutatkozik, szinte zavart referenciaként jelenik meg, amikor
szeretetről, boldogságról, az otthon melegségéről beszélnek.
A szelfnek ezek az aspektusai gyakran csak akkor jelennek meg,
ha már kezdik hiányolni őket.
Az előző fejezetekben a tárgyak minősítéséről leírtakból az
is bejósolható, hogy miként viszonyulnak a középgenerációhoz
tartozó nők az otthonaikhoz. A házat alapvetően olyan helynek
tekintik, ahol emberek egymással kapcsolatban vannak; ha az
otthont pozitívan látják, azért van, mert a kölcsönhatás harmo-
nikus. Tipikus példák:
Vidám. Mindenki mindig azt mondja, hogy vidám. Kényel-
mes. .. és mindig tele van. Nagyon aktív, és nagyon más. Sok
otthonom volt, és néha valóságos kultúrsokk ide visszajönni.
Lehet, hogy egyesek túl nyüzsgőnek találják.
Nagyon nagy, barátságos hely, folyton tele van gyerekekkel.
Rengeteg hely van. Rengeteg hely van arra, hogy átjöjjenek a
barátaik, és én ne érezzem, hogy akadályoznak abban, amit
csinálni akarok... A hátsó udvar... és mindenféle dolog, amit
minden gyerek akar.
Az otthonom különleges hely, bizonyos értelemben nagy
és bizonyos értelemben kicsi... Nagy abban az értelemben,
hogy a családunk létszámához képest elég nagy, és egyben
túl kicsi, mert mindig rengeteg gyerek van, és mindig renge-
teg dolog történik, és néha egyszerűen túl kicsi, és szerintem
194
Kt. otthon mint szimbolikus környezet
az otthonom alapvetően kényelmes... Mint látja, az egész
házat belaktuk, és minden nagyon laza, ha érti, mire gondo-
lok. .. Igen, és meghitt... Hát, tudom, hogy rendetlenség van,
de nem olyan vészes.
A nők ritkán panaszkodnak, hogy a ház rendetlen vagy nem
kellemes vagy nem megfelelő stílusú, amíg a család meghitt,
aktív, kellemes együttlétben él. Az érzelmi harmónia abban is
megnyilvánult, hogy szín kifejezéseket használtak. A nők gyak-
ran említettek „sárga konyhát" vagy „kék pasztell hálószobát";
ezzel a leírással nyilvánvalóan bizonyos hangulatot akartak ki-
fejezni. A férfiaknál szinte soha nem figyeltünk meg hasonlót.
A Rorschach-tesztben a szín említése érzelmi indikátor, és ezek
a válaszok arra utalnak, hogy a szín használata a háztartás ob-
jektív leírására az érzelmi jelentőség jó indikátora. A Rorschach-
teszt természetesen „projektív" jellegű, amennyiben a válaszadó
belső pszichológiai profilját próbálja előhívni. A mi „mércénk"
ezzel szemben az otthoni környezet tárgyainak megítélése alap-
ján hívja elő a válaszadók pszichológiai profilját.
Az anyák interjúiban, bár határozottan az volt a fő téma, hogy
tudják, milyen fontos a barátságos társas környezet a felnövekvő
gyerekek személyiségének fejlődéséhez, nem ez volt az egyetlen
elem. A férfiakhoz hasonlóan a nők is büszkék voltak arra, hogy
mennyi munkát fektettek az otthonba, és az otthon nyújtotta
visszacsatolásból tanultak szélijükről. Természetesen az álta-
luk végzett munka ritkábban érintette a ház szerkezetét - mint
például amikor elválasztó falat vesznek ki, vízvezetéket szerel-
nek -, és inkább a hangulatra ható dekorációs, semmint kényel-
mi jellegű volt: új tapéta, más bútor, átrendezés, ami válaszadó-
ink szavaival megváltoztatja az otthon „személyiségét".
Bár ezek a nők jobban bevonódtak az otthon érzelmi állapo-
tába, mint férjeik és fiaik, az a benyomásunk alakult ki, hogy ők
kevésbé voltak ettől függők, mint férjeik és fiaik. Talán azért, mert
pszichikus aktivitásuk által ők teremtettek otthont a házban,
195
Tárgyaink tükrében
úgy érzik, jobban befolyásolják azt, nagyobb kontrolijuk van
felette és tudják, hogy a meglévő érzelmi kapcsolatok ápolása
az ő hatáskörükben van. Mégsem voltak teljesen függetlenek
férjeiktől a ház érzelmi tónusának fenntartásában. Azokban a
családokban, ahol a férj pozitív érzelmeket nyilvánított az ott-
honról, a feleségek 73%-ánál is ezt figyeltük meg; ott, ahol a férj
semleges volt, csak a feleségek 46%-a nyilatkozott pozitívan az
otthonról; abban a tíz családban, ahol nem volt férj, csak egy
nő nyilatkozott pozitívan az otthonáról. Nyilvánvaló, hogy a
harmonikus érzelmi központ fenntartása sokkal könnyebb fel-
adat, ha mindkét fél részt vesz benne; ám az általunk vizsgált
kultúrában ez a feladat nagyrészt a nőkre hárul.
Az otthonhoz való legbonyultabb viszonyulást a nagyszülők
generációjában találjuk. Az idősebb válaszadók egy része kény-
telen volt összeköltözni gyermekeivel vagy rokonaival, és újra
más emberek hangulatától váltak függővé. Másoknak kisebb la-
kásba kellett költözniük, miután gyerkeik önálló életet kezdtek.
A leírásoknak gyakran komor beletörődés tónusuk van, vagy
alig teljesült szerény elvárásokat tükröznek.
Szép hely. Ennyi... Olyan érzést ad, hogy van hol laknom.
Nem vagyok útban senkinek, nem tesznek ki innen. Ez jó
érzés. Biztonságban érzem magam.
Nem meglepő, hogy azok, akik régi otthonukban maradhat-
tak, az otthonhoz kötődő emlékek és élmények folyamatosságát
hangsúlyozzák.
Ez nekünk az otthon, mert itt neveltük fel a gyerekeinket...
Harmincnégy éve lakom itt; olyan, mint egy régi fürdőkö-
peny: jó érzés, ha az ember magára veszi.
Jó odamenni. Olyan sok emlék kötődik hozzá. Es soha - sze-
rencsésnek mondhatom magam soha egy rossz emlék
sem.
196
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
Az egyedül élők nagyra értékelik a saját lakás adta egyedüllétet
és a függetlenséget. Egy 68 éves nő szavaival:
Jól érzem magam az otthonomban. Többnyire szívesebben
vagyok otthon, mint bármilyen más helyen. Ha otthon va-
gyok, azt csinálok, amit akarok; addig olvasom a Bibliát,
ameddig csak akarom, ha úgy tetszik, térden állva imádko-
zom, ha kiabálni akarok, akkor kiabálok, mert nem zavarok
senkit. Egyszerűen szeretek otthon lenni.
Mint ez a szövegrészlet és a korábbi idézetek mutatják, az ott-
hon gyakran válik olyan hellyé, ahol az élet későbbi szakaszában
vallásos célokat igyekeznek teljesíteni. Ez szinte kizárólag nőkre
igaz, mivel mások céljaira fordított pszichikus energiájuk egy
szélesebb értékrendszer sémái által diktált mederbe terelődik.
Békés és vallásos otthonom van. Nem hiszek azokban a dol-
gokban, amiket nem gondolok vallásosnak; van rádióm a
konyhában és a Moody Bibié Institute adásait hallgatom és
szoktam nekik adományokat küldeni.
Az a célom, hogy összetartsam a családomat, ahogyan
anyám imádkozott, és minden ünnepen, amikor együtt vol-
tunk, körberaktuk a székeinket, és mindenki letérdelt, és
megfogtuk egymás kezét, és anyám mindig elmondott egy
imát, és reméltük, hogy mindig együtt maradunk, mint a
lánc szemei, és törődünk egymással és szeretjük egymást.
Nagyon könnyű lenne figyelmen kívül hagyni ezeket a tűnődé-
seket és arra utalni, hogy a vallás a tömegek ópiuma. Ami azt
illeti, elég nyilvánvalónak tűnik, hogy az első, korábban idézett
nő számára a vallás vigasz a magányban, a harmadiknak szin-
te mágikus varázslás a családi egység megtartására, ezáltal a
magány elkerülésére. Arrogáns előítéletesség lenne azonban
lebecsülni az ima és a rituálék erejét az emberek életében. Hi-
szen kifinomult kultúránk még nem fedezett fel hatékonyabb
197
Tárgyaink tükrében
módot arra, hogy kifejezzük emberek egymáshoz való kötődését
vagy azt a reményt, hogy meghaladhatjuk halandóságunkból,
létünk múlandóságából következő egyéni korlátáinkat. A vallás
bármennyire is elnagyolt, az egyén szelfje kitűnőségének erős
szimbóluma lehet.
„A belső szentély"
Miután a válaszadók leírták otthonukat, újabb kérdést tettük fel
nekik: „Melyik az a hely az otthonában, ahol a legjobban otthon
érzi magát?" A válaszok bensőségesebb bepillantást engednek
az otthoni környezet pszichológiai jelentőségének. A válaszok itt
is különböző szelf-koncepciókat tárnak fel, amelyek a ház téri
lehetőségeivel kapcsolatos cselekvésekben és kölcsönhatások-
ban gyökereznek.
Az 5.2. táblázat azt mutatja, hogy bár leggyakrabban a nap-
palit említették a ház központi helyeként, ez főleg a felnőttek
válaszai miatt volt így. A gyerekek jellemzően a saját hálószobá-
jukban érezték magukat a legjobban. Erre adott magyarázataik
eleven illusztrációi annak, hogy a gyermekeknek, különösen a
kamaszoknak milyen erősen szükségük van a személyes szabad-
ságra és háborítatlan egyedüllétre. Ez egy 15 éves lány válasza:
A szobámban. Ott megvan minden, amit akarok, az ételt ki-
véve, de azért kimegyek a konyhába. Minden megvan; ha
félek vagy ilyesmi, a szobámba megyek és leülök az ágyra.
Nyolcéves fiú válasza:
A szobámban, mert többnyire ott vagyok, és ott alszom. Ott
vannak a játékaim, és ott játszom.
A már ismerős nem szerinti jelentésdifferenciálódás a felnőttek-
nél itt is megjelenik. A konyha és a főzési tevékenység az ameri-
kai kultúrában hagyományosan a nőkhöz kötődik; a mintában
198
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
5.2. táblázat. A háznak az a része, ahol a válaszadó a leginkább „otthon" érzi magát
Nemi különbségek > Khí-négyzet NS NS 0,01 10'0 SN 0,025 | NS
Nők (N = 172) 92 22 in 04 cO m T—<
Férfiak (N=138) 04 m 04 KO < 04 m 12
Generációs különbségek; az említés százalékában Khí-négyzet NS 100'0 0,025 NS NS NS o o
Nagyszülők (N = 82) 26 04 T—< m r-< m r—< 00 V—i 100
Szülők (N = 149) T—< cO 13 23 O> CO 04 m m 100
Ír £ II GJ OO T—< 53 m <n m m 100
Nappali Saját hálószoba Konyha Dolgozószoba Ebédlő Alagsor Az egész ház T? 'U ' ! i Egyéb ' Összesen
NS = nem szignifikáns.
199
Tárgyaink tükrében
vizsgált anyák többsége a konyhában érezte magát a legjobban,
mert ott töltik idejük nagy részét, és mert számukra az a házi
munkák központja.
Azt mondanám, hogy a konyha. Többnyire ott is telefonálok.
Általában főzök a konyhában, és nagyon élvezem a főzést,
szóval ez nekem kellemes helyiség. Vagy ott ülök az asztal-
nál, és ott végzem a papírmunkát. Szóval legjobban a kony-
hában érzem magam.
A konyhában. Mert otthonos. Tele van olyan dolgokkal, ami-
ket gyakran használok. Olyan hely ez, ahol sokat gondol-
kodom, ott adom ki a dühömet, ott főzök jó ételeket, sütök
kenyeret és csapkodom az asztalt.
A szexuális sztereotípia ezeknél a válaszoknál is megerősítést
nyer a férfiak választásában, akik az alagsori „odút" és a rekreá-
ciós teret választják kedvenc helyüknek, amit sokkal gyakrabban
említenek, mint feleségük. A következő válaszban nyilvánvaló
példáját látjuk ennek a férfias eszközorientáltságnak és a kevés-
bé nyilvánvaló, szinte gyerekes érzelmi függőségnek is:
A kis dolgozószobámban, amit az alagsorban rendeztem
be... Én készítettem a teljes bútorzatát; az íróasztalt, a szé-
ket, a könyvespolcot, mindent odalent, szóval ezek vesznek
körül. Olyan, mintha valami anyaméh lenne, olyan a hely-
zet. Csendes és nagyon jó... Melegség tölti el a szívemet, ha
azokra a dolgokra gondolok, amelyeket én készítettem.
A nagyszülők számára a háznak az a része, ahol otthon érzik
magukat gyakran leszűkül egy adott székre vagy tévékészü-
lékre. Az idősebb válaszadók 73%-a nevezett meg egy ülő-
bútort valamelyik szobában, szemben az unokák 6%-ával és
a középgeneráció 3%-ával (p < 0,0008). Tévékészüléket 32%-
ban neveztek meg, míg a fiatalabb korcsoportok 10 és 13%-ban
(p< 0,0001).
200
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
A különleges tárgyak elhelyezése is azt illusztrálja, hogy a
helyiségek nagyobb kommunikatív kontextusban vannak és
hogy ezek a kontextusok az egyes családtagok számára nem
azonosak. A gyermekek különleges tárgyai leggyakrabban a
hálószobájukban találhatók (p < 0,0001), apáik lényegesen több
becsben tartott tárgyat tartanak az alagsorban és a dolgozószo-
bában (p < 0,001), míg az anyák a nappaliban és az ebédlőben
tartják a nekik különleges tárgyakat (p < 0,001).
A 8-14 éves gyerekek különleges tárgyainak közel fele van a
hálószobájukban. A felnőttkor felé haladva azonban a hálószoba
jelentősége fokozatosan csökken, egészen 11% körüli átlagérték-
re, majd idős korban ismét megnő; a 70 éven felüliek különle-
ges tárgyainak 24%-a található a hálószobájukban. A gyerekek
számára a hálószoba privát tér, ami a tevékenységek és tárgyak
f eletti befolyás nagyobb érzetét adja, mint más helyiségek, így
ez a hely az, ahol magát az önállóságot művelhetik a szelffel
való „dialógusokban", amiket a kedvenc tárgyak közvetítenek
(Rochberg-Halton, 1980a). Mivel a gyerekek nagyobb jelentősé-
get tulajdonítanak a cselekvési tárgyaknak, melyek erőteljesebb
egocentrikus értékkel bírnak, ezért számukra fontosabb, hogy
lizikailag olyan tárgyak vegyék körül őket abban a szobában,
ahol alszanak, játszanak és pihennek, amelyeknek jelentéséhez
identitásformálásukban szorosabban kötődnek. A hálószoba
adta autonómia a felnőttek által művelt jelentések mintázatai-
ban kevésbé tűnik kiemelkedőnek. Amit ők fontosnak tartanak,
annak strukturálásához és kifejezéséhez a legmegfelelőbb kon-
textus a nappali társas légköre. A hálószoba jelentősége itt is a
nagyon időseknél nő meg, valószínűleg szintén a helyiség adta
autonómia miatt, vagy azért, mert ez a privát szféra az, ahol a
gyermekeik házában élő idősebbek személyes tárgyaikat tart-
hatják, hanem valószínűleg azért is, mert az idősebbek több időt
töltenek ebben a helyiségben pihenéssel.
Úgy tűnik, a hálószoba fontosságának az életkorral való csök-
kenése majd újbóli növekedése szinte végigköveti a szelf fejlő-
201
Tárgyaink tükrében
dését az életciklus folyamán. Gyerekkorban és kamaszkorban a
háborítatlan egyedüllét érték, mert lehetővé teszi a gyereknek,
hogy a személyes jelentéssel töltött környezettel való kölcsönha-
tás révén autonómiaérzést alakítson ki és műveljen. A személyes
autonómia érzése felnőttkorra valószínűleg internalizálódik,
így a szelf szélesebb körben szimbolizálható az otthonban és a
jelentés társasabb orientációjú mintázatai révén is. Az öregkorral
azonban maga a szelf válik egyre internalizáltabbá, ahogy az
idős ember társas tevékenységei beszűkülnek, így ismét fontos-
sá válik a hálószoba mint privát szféra, melyben az idős ember
autonómiája az elmélkedési tárgyak közvetlen környezetében
művelhető.
Az ember mintha valami furcsa kulturális csiga- vagy kagyló-
féle lenne, saját lényéből épít magának otthont, és személyiségét
ezzel a mészhéjjal óvja. Ezek a szimbolikus projekciók azonban
visszahatnak alkotójukra, formálják szélijükét. Az így kialakult
burok nem csak metafora. Az otthon empirikus és normatív en-
titás, amit idővel a pszichikus tevékenység objektív mintázatai
alakítanak ki, amit az emberek a ház különböző területeibe, kü-
lönböző tárgyakba és különböző tevékenységekbe fektetnek. Az
otthon tehát olyan cél vagy szándék, ami lakói szándékai által
valósul meg. Más szóval az otthon olyan mesterség, amit min-
den tagja, minden lakója művel. Amikor különböző családtagok
azonos tárgyakat, helyiségeket és tevékenységeket választanak
kedvencüknek, de azokban eltérő jelentésmintázatok öltenek
számukra testet, akkor a különböző családtagokra úgy tekint-
hetünk, mint akik más-más szimbolikus környezetet laknak be,
miközben egyugyanazon háztartásban élnek. így minden konk-
rét ház különböző „otthonokat" tartalmazhat, és ezeknek az
otthonoknak a karaktere változhat idővel, ahogy a ház lakóinak
szelfje idővel más célokra és sémákra fókuszál. De az otthon,
mint azt már mondtuk, egyben objektív entitás, aminek saját
„személyisége" van, és kölcsönös befolyást gyakorol az egyedi
családtagokra. Ez képviseli a család gestaltvonalát, és az egyén
202
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
Itirsas szelfjének lényegi részét képezi, mint azt a 7. fejezetben
látni fogjuk.
Az otthont alkotó jelentésmintázatot természetesen nem csak
.1 házban lakók alakítják. Magát a mintázatot is kulturális ter-
vek, vagy ahogy azt Geertz (1973) a számítástechnikából vett
kifejezéssel nevezte: „programok" alakítják; ezért találunk olyan
bejósolható különbségeket a gyerekek, a felnőttek, a férfiak és a
nők által létrehozott otthonokban. A kulturális minta megvaló-
sításáért azonban a személy a felelős. Bár a környezeti tényezők,
mint a gazdaság állapota, a lakáshoz jutás, és hasonlók minden
bizonnyal meghatározó tényezők, senki másnak nincs befolyása
az ember pszichikus energiái felett: az, hogy hogyan és mire
használja fel, teljes mértékben egyéni döntés kérdése.
lelek tárháza
Az otthon egyik legfontosabb pszichológiai célja az, hogy benne
tartsuk azokat a tárgyakat, amelyek meghatározták személyisé-
günket és amelyek szükségesek ahhoz, hogy széliünknek pon-
tosan azokat az aspektusait fejezzük ki, amelyeket értékelünk és
megtartunk. Az otthon tehát nemcsak konkrét értelemben vett
menedékhely, hanem azoknak a dolgoknak is menedéke, ame-
lyek az életet értelmessé teszik. Bár erről az értelemről, ezekről a
jelentésekről már szóltunk, hasznos lehet áttekinteni őket azzal,
hogy megvizsgáljuk az utolsó, „Mit jelentenek önnek/neked a
becsben tartott tárgyak együttesen?" interjúkérdésre adott vála-
szokat. A generációs különbségek kiemelése érdekében ezúttal
is a gyerekek válaszait tekintjük át elsőként.
Talán egyik válaszadó sem adott olyan meggyőző választ,
mint ez a nyolcéves fiú, a minta legfiatalabb tagja.
Azt éreztetik velem, hogy része vagyok a világnak. [Interjú-
felvevő: Hogyan?] Úgy, hogy rájuk nézek, csak nézem őket
203
Tárgyaink tükrében
és arra gondolok, amit jelentenek. Például van egy perse-
lyem a First National takarékbanktól, és amikor ránézek,
belegondolok, hogy mit jelent. Pénzt jelent a városainknak és
az országunknak, adót a kormánynak. A plüssnyulam a vad-
világra emlékeztet, az összes nyálra, kutyára, macskára. Az a
játék állat ott [műanyag oroszlánra mutat] a cirkuszokra em-
lékeztet és arra, hogy hogyan idomítják az állatokat, hogy ne
bántsák az embert. így értem azt, hogy minden különleges
tárgyam azt érezteti velem, hogy része vagyok a világnak.
Az olyan szép ebben a válaszban, hogy szemléletesen mutatja be
azt a folyamatot, melyben a ház tárgyai egy tágabb jelentéshá-
lózat részévé válnak, ami az egész „világot" magában foglalja.
Egyszerű folyamat ez, amit egyszerűen leír ez a fiú: „Rájuk né-
zek, csak nézem őket és arra gondolok, amit jelentenek." Figyel-
me tárgyak egy csoportjára irányul, amelyek azáltal szabadítják
fel jelentésüket, hogy latens emlékeket aktiválnak és a világra
vonatkozó információt emelnek be a tudatba. A szelfet és a vi-
lágot összekapcsoló jelek révén a fiú valóban azt érezheti, hogy
a világ része.
Ennek a válasznak másik, meglehetősen meglepő jellegze-
tessége az, hogy milyen változatos jelenségek alkotják ennek
a fiúnak a világát. Nem kizárólag az egyéni szelf középpontja
köré rendeződik a világ, ahogy azt egy nyolcéves fiú esetében
várnánk; ami azt illeti, úgy tűnik, hogy magában foglalja a szer-
veződésnek azt a harmadik szintjét, ami felnőttek között is oly
ritka: ez egy szelf-világ rendszer, melyben a személyes szükség-
leteken túlmutató célokra fordítódik pszichikus energia - jelen
esetben ez a városokat, a kormányt, a vadvilágot, és olyan álla-
tokat jelent, amelyeknek jólétéért az ember felelős.
A fiatalok többsége a „papírforma" szerinti választ ad arra,
hogy mit jelentenek nekik a különlegesnek nevezett tárgyak:
204
ÁZ OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
Minden, amit csináltam és jó volt.
Öröm, boldogság, nyugalom...
Szóval nagyjából az életem, olyasmik, amiket élvezek... az
életem érdekes részei.
Olyan, mintha a részem lennének, és én a részük vagyok. Én
szereztem őket. Azt csináltam velük, amit csak akartam. Sen-
ki más számára nincs jelentőségük, csak nekem, és nagyon
elveszettnek érezném magam nélkülük.
1 izeket a mondatokat kivétel nélkül kamaszok mondták. A hang-
súly a szórakozásra esik - egyaránt értve ezen az „örömöt" és az
„élvezetet"; a perspektíva pedig meglehetősen egocentrikus. De
mint korábban mondtuk, az öröm nem egyszerűen élvezetkere-
sés, hanem a szabadság és az autonómia jele. Ezek az élvezetes
tevékenységek információt adnak a szelf mint önálló hatóerő
létéről és a tárgyak, amelyek az önállóság jelei, érdemi segítséget
jelentenek a személyes szelf művelésében.
Az igény, hogy olyan tárgyak vegyék körül az embert, ame-
lyek a szelf autonómiáját hirdetik, még az apák interjúiban
is erős. A felnőtt férfiak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem
említenek olyan tárgyakat, amelyek szakmai vagy termelő
szélijükhöz tartoznak, inkább a hobbijaikat kifejező jelekre
koncentrálnak. Az önkéntes tevékenység még mindig a függet-
lenség fő kifejezése. Egy férfi, akinek különleges tárgyai közé
.isztalosszerszámok és fényképészeti berendezések tartoznak,
azt mondja:
Hát, ez vagy visszhangja, vagy megerősítése azoknak a dol-
goknak, amiket szeretek csinálni, ellentétben azokkal a tár-
gyakkal, amiket én vagy mások talán csak azért értékelünk,
mert anyagilag hasznot hoznak. Ezek általában megadják
nekem a szabadságot, hogy olyan dolgokat műveljek, ame-
lyek érdekelnek. A szerszámok alapvetően azért vannak.
205
Tárgyaink tükrében
hogy alkossak valamit ebben a házban. Más szóval kreatív
erőfeszítések. Ugyanez a helyzet a fényképezőgéppel. Azt
hiszem, csak próbálok mindent összehozni.
A lényeg természetesen az, hogy ezek a tárgyak nem „vagy
visszhangjai, vagy megerősítései" azoknak a dolgoknak, amit
szeret csinálni, hanem is-is. Mindkettő egyszerre. Azért vál-
nak különlegessé, mert a személy szándékait visszhangozzák,
melyek irányt adnak a szelfnek; ugyanakkor ezek a tárgyak
megerősítik ezt a célt azzal, hogy azt a specifikus visszajelzést
adják, amit elvár tőle. Ez a téma meglehetősen gyakran elő-
bukkan:
Szerintem ez elég nyilvánvaló: büszke vagyok a tökéletes
munkámra, a tervezésre, a hatékonyságra. Szeretem a gé-
peket, az ügyes szerkezeteket. Büszke vagyok arra, amit csi-
nálok és örömöt lelek az újdonságban. Az olyan dolgokban,
melyekben örömömet lelem, és amelyek valamilyen módon
gazdagítanak. Úgy értem belül, lelkileg. Egyszerűen ezektől
élet az élet.
A felnőtt férfiak egy másik témát is viszonylag gyakran em-
lítenek, ami sokkal kevésbé autentikus célt ad a különleges
tárgyaknak. Ebben a széliről szóló információ nem a személy
és a tárgy közötti közvetlen kölcsönhatásból ered, azt mások
véleménye közvetíti. Itt a széliről a tárgyakhoz társított konven-
cionális értékekből kapunk információt, nem a tárgyak haszná-
latából:
Nagyon sokat jelentenek nekem. Azt jelentik, hogy elértem
valamit. Azt jelentik, hogy elértem azt a pontot, amikor visz-
szanézek az elmúlt évekre és látom, amit kerestem, és látom,
mi van meg bennem a munkához, amit kiadhatok magam-
ból, hogy megcsináljam.
206
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
Teljesen öncélú dolog. Nem olyasmi, amiért harcolnék...
Jó érzést ad, amíg élvezem, jó érzés, hogy az enyémek, és az
is ugyanilyen fontos, hogy mások tudják, hogy ezek vannak
nekem.
A következő két választ férfiak adták a „Mik a legprivátabb, leg-
személyesebb tárgyai?" kérdésre. Az egyik ok, amiért feltettük
ezt a kérdést az volt, hogy lássuk, a mi városi társadalmunkban
mik a „gyógyító talizmánok" vagy szent „erő"-tárgyak megfe-
lelői. Ezek a férfiak legprivátabb, személyes tárgyukként, „erő"-
lárgyként az autójukat nevezték meg. Paradox módon az ad ne-
kik személyes erőt, hogy amikor ezeket a tárgyakat használják,
nyilvános térben sokan látják őket:
A Cadillacem olyan dolog lett, amit megérdemlek. Érde-
kel, hogy mit mondanak; hallottam olyan megjegyzést is a
vevőktől, hogy „Maga gazdag". Vannak, akik irigylik, nem
érdekel. Azt mutatja, hogy nagyon sok pénzt keresek. Azt
a jogomat fejezi ki, hogy olyasmit birtokolhatok, amit a si-
keres emberekkel társítanak. Amúgy egyszerűen élünk. Ez
az én feltűnőbb... kényelmem. Mindig is valamivel többet
költöttem, mint amennyit megengedhettem volna magam-
nak, egy lépéssel magam előtt jártam, és mindig utolértem
magam. De most az jár a fejemben, hogy vissza kéne fog-
nom ebből; a legjobb kereső éveim csúcsára értem. Most
már a gyerekeim iskoláztatására kell gondolnom, esélyt kell
adnom nekik.
Az autóm, hogy őszinte legyek, talán az imázs miatt. Azért,
mert más vagyok, mint a többség. Az emberek többségének
nincs Jaguarja. Más, mintha az embernek Mercesede van...
Elismerem, hogy ez öncélú. Nem hiszem, hogy bármi gond
lenne ezzel. Remélem, sokan megértik.
207
Tárgyaink tükrében
Ezek a válaszok nyilvánvaló példái annak, hogy miként hatnak
a „státuszszimbólumok". Olyan szándékokat fednek fel, hogy
az ember szimbólumokkal való azonosulás révén tűnjön ki a
többiek közül. Ilyen szimbólum például drága bútor, készülé-
kek, autók. Az e tárgyakból nyert státus végső soron attól függ,
hogy tulajdonosuk mások státuszszimbólumaival való versen-
gő összehasonlításban kitűnik. Birtokosuk asszimilálódik a stá-
tusztotem „szellemével", autó esetében jaguárral, musztánggal
vagy más erő- és dominanciaszimbólummal, az amerikai autók
„totemisztikus" rendszerében. Ezek a tárgyak tehát a pszichi-
kus energia „akkumulátoraiként" működnek, tulajdonosuk
fontosságának trófeái. Azzal, hogy figyelnek ezekre vagy má-
sok felfigyelnek rájuk, a tulajdonos erővel teltnek érzi magát.
E szimbólumok révén kap információt saját teljesítményéről és
emlékeztetőt, hogy pszichikus energiái nem mentek veszendő-
be: „Az évek folyamán visszatekinthetek és láthatom, amiért
dolgoztam."
E férfiak feleségeinek fő témája már ismerős lehet, egy nő
így összegzi ezt: „A számomra különleges fontosságú emberek
miatt különlegesek." A nők gyakorlatilag kizárólag a családi köl-
csönhatásokra figyelnek, és ezért a számukra jelentőséggel bíró
tárgyak azok, amelyek szélijük személyközi (interperszonális)
aspektusait tartalmazzák.
Azt mondanám, hogy az emlékek miatt értékes nekem.
Pénzbeli értékük nincsen. Csak az emlékek. Az ilyesmi [szo-
bor] nem fantasztikus tárgy, de a fiam készítette. Vagy ez a
kép, amit a lányom festett. Tudja, ilyesmi. Emlékek kötődnek
hozzájuk.
A család együttlétét jelentik... valamit, ami egyszerűen a
családunk része. Sok mindent csinálunk együtt. Sokat be-
szélgetünk és utazunk, és nagyon kellemes családi kapcso-
latunk van.
208
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
Még ha a háztartás tárgyai nem is kötődnek a családhoz, ritkán
vonatkoznak olyan büszkeségre, amilyent eszközhasználó tevé-
kenységük révén a férfiak kifejeznek:
Jó ideje megvannak nekem, és bizonyos tárgyak iránt kü-
lönös barátságot érzek - de metafizikai értelemben. Mint a
növényekről mondtam, valamiféle kölcsönhatás van közöt-
tünk. Nem mondanám ugyanezt egy fakanálról, de nagyon
régen megvannak nekem.
I ,gy 26 éves nő különleges tárgyairól, azaz kerámiáiról, indián
csengőiről és batikolt faliképéiről szól:
Érzékiek, mert kellemes a tapintásuk és nagyon szépek; jó
rájuk nézni. Orgazmusszerű, vagy mi a megfelelő szó? Or-
gazmikus, igen, orgazmikus. Érzéki és orgazmikus. Igazán
nagyon izgalmas.
I ízekben a válaszokban valamiféle empátia van, a bensőséges
környezet iránti fogékonyság, aminek alapja nem a férfiakra
jellemző formálás és egyoldalú ellenőrzés, hanem az érzékszervi
érzékelésben való részvétel és a kölcsönhatás.
Egy 62 éves nagymama jól megválasztott szavakkal összegez-
le különleges tárgyainak jelentését: „Hát, a kemény munkával
ki kovácsolt végleges és összetett identitásomat képviselik."
Mint az megjósolható, e nők identitása folytonos a gyerme-
keik felnőtt identitásával. A férfiak számára a tárgyak személyes
es státuszeredményeket képviselnek, amihez a biztonság témája
és a szelf kiteljesítésének érzete is társul - ami egybevág Erikson
egointegritás fogalmával. A nők számára a családi emlékek té-
mája még mindig domináns, de némiképpen elvonatkoztatottá
válik, és olyan érzéssé generalizálódik, amit sok válaszadó köz-
vetlenül „szerétéiként" fejez ki.
209
Tárgyaink tükrében
Szeretet, szeretet. Azt mondhatom, hogy a szeretet mindent
kifejez, mert azok, akik ezeket nekem ajándékozták szeret-
nek, különben nem adtak volna nekem ilyesmit.
Egy egész családot jelent, azt, hogy nagyon szeretünk ilyes-
miket kapni... És ha valaki ilyent készít (foltvarrásos takaró-
ra mutat) és olyan sok időt tölt az elkészítésével, az számom-
ra szeretet, amit ebbe a tárgyba fektetett... ez különlegesebb
számomra, mint bármi más... tudni, hogy milyen sokáig
tartott elkészíteni.
Ez arra enged következtetni, hogy a szeretet tekinthető valaki
kedvéért vagy érdekében egy feladat elvégzésére fordított idő-
nek is. Ezeknek az embereknek az életében a szeretet a legfon-
tosabb dolog, mert annak szentelik az életüket. Ezért a szeretet
jelei az otthon legnagyobb jelentőségű tárgyai.
Amikor szakértők arról beszélnek, milyen lesz a jövő ottho-
na, jellemzően „élő környezetet" említenek, melyben elektro-
mos eszközök végzik mindazt, amit régen rabszolgák végeztek;
tulajdonosuk minden szeszélyét kielégítik. Az ilyen próféciák
nagyon hasonlóak Arthur Pulos, a Syracuse-i Egyetem forma-
tervezés-professzora előrejelzéséhez:
A nappali mára média- és szórakoztató központtá alakul.
Digitális elektronikai eszközök azonnali kép- és hangközve-
títést tesznek lehetővé... Elektronikus színpad lézergenerált
holografikus technikával háromdimenziós műsort ad. A mai
passzív néző és hallgató a holnap médiájának aktív részt-
vevője lesz, ahogy hozzáférést nyer magán- és nyilvános
adatbankokhoz és szabadon lép kölcsönhatásba oktató- és
rekreációs programokkal (Booth, 1979).
Ilyen otthonokat már régóta vizionáltak sci-fi írók. 1950-ben
megjelent novellájában (Langy esők jönnek) Ray Bradbury éppen
egy ilyen otthon egy napját írja le, a távoli 1985-ben. Reggel hét
órakor csörög az óra, és lágy géphang emlékezteti az otthon
210
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
lakóit napi teendőikre, a születésnapokra és a befizetendő szám-
lákra. Közben a konyhában automatikusan sül a palacsinta és
pirul a szalonna, miközben apró elektronikus egerek osonnak
elő a falburkolatból kitakarítani a szobákat... és így tovább, órá-
ról órára. Közben a ház asszonyának kedvenc dala is megszólal
.1 beépített hangszórókból: „Langy esők jönnek..." Sajnálatos
módon a ház tulajdonosai csak árnyékszerű körvonalként je-
lennek meg a külső falfelületen, ahová az atomrobbanás követ-
keztében kerültek.
Az író víziója kiegészíti a mérnökét, és a tisztán technológiai
lörekvések naiv optimizmusát sajátos minőséggel ruházza fel.
Mire való a felszabadult idő, amit nem munkavégzéssel kell
löltenünk, ha nem tudjuk, mihez kezdjünk vele? Mi van akkor,
ha csak annyit tudunk tenni a tárolt energiával, hogy felrobbant-
juk a bolygót? A jövő otthonával kapcsolatban nem az a lényeg,
hogy hány helyiségből áll, vagy milyen elektronikus csodákat
tartalmaz. Ami fontos, az a benne lakók pszichikus energiája.
Vajon ez az aktivitás önmaga és mások ellen fordul, vagy olyan
célokba fektetjük, amelyek úgy művelhetők, hogy a közös célo-
kat és az élet alapvető értelmét szolgálják? Túl sokat aggódunk
triviális technológiai fejlesztéseken, miközben nem ismerjük fel
az alapvetően fontos kérdéseket.
Az otthon fontossága abból a tényből fakad, hogy cselekvési
és kölcsönhatási teret ad, amit az ember fejleszthet, fenntarthat,
és amiben megváltoztathatja identitását. A magánélet háborítat-
lanságában az ember úgy művelheti céljait, hogy nem kell attól
félnie, hogy kiközösítik vagy kinevetik. Az otthon menedék a
szelfet meghatározó személyeknek és tárgyaknak; így az embe-
rek többsége számára nélkülözhetetlen szimbolikus környezetté
válik.
Amikor arról írtunk, hogyan viszonyulnak az emberek ottho-
naikhoz, olyan sémákat körvonalaztunk, amelyek sokfélekép-
pen hagyományosnak tűnnek. A szexuális sztereotípiák nagyon
nyilvánvalóak, az életkorral összefüggő attitűdök bejósolhatok,
211
Tárgyaink tükrében
és a válaszadóink által kifejezett sok érték és törekvés meghala-
dottnak tűnhet a modern, kifinomult világban. Ez az eredmény
azonban nem a mi kitalálmányunk. Nem reméltük és nem vár-
tuk, hogy ilyen erős hagyományos értékek nyilvánulnak meg
a válaszokban. Ha ezeket hangsúlyozzuk beszámolónkban ez
csak azért van, mert válaszadóink hangsúlyozták azokat. Az
értelmező keret, amit használtunk az adatokból ered, nem pedig
egy meglévő keretbe illesztettük az adatokat.
A modernitás felszínességének fedőrétege alatt ezeket az em-
bereket nagyjából ugyanazok a törekvések mozgatják, amelyek
már legalább az írott történelem kezdete óta cselekvésre kész-
tették az embert. Valószínűtlennek tűnik, hogy törekvéseikre a
technológia és az anyagi világ fejlődése jelent megoldást. Annak
ellenére, hogy életszínvonalunk soha nem volt ennyire magas,
és ezt a magas életszínvonalat az emberiség többsége élvezi,
ebben a kultúrában az emberek még mindig ugyanazokkal a
félelmekkel és frusztrációkkal néznek szembe, amelyek az em-
ber öntudatra ébredésének kezdete óta fenyegettek. Életükben
nem az anyagi javak birtoklása, hanem az értelem, a jelentés a
végső cél, és a technológia gyümölcsei, amelyek a jelen amerikai
otthonait megtöltik, önmagukban nem tudják ezt biztosítani. Az
embereknek ma is tudniuk kell, hogy cselekedeteik számítanak,
hogy létük mások létével kapcsolódik össze, hogy emlékeznek
rájuk és szeretik őket és egyedi szélijük valami nagyobb terv
része, amely túlmutat a halandó élet gyorsan elsuhanó pilla-
natán.
Vannak, akik képesek ilyen jelentést adni az otthonukban és
az otthonon kívül szerzett tapasztalataiknak. Mások az értelem
nélküliség árnyékában élnek, nem biztosak abban, vajon éveik
összessége koherens mintázatot alkot-e. Vannak, akik arra tö-
rekszenek, hogy cselekvéseiket azzal igazolják, hogy maguk fe-
letti irányítással belső rendet teremtsenek: képességekre tesznek
szert, pénzt keresnek, ízlést alakítanak ki, vagy célirányosan cse-
lekszenek. Mások egy külső rendben találnak vigaszt, melynek
212
Az OTTHON MINT SZIMBOLIKUS KÖRNYEZET
céljait magukévá teszik és életenergiájukkal támogatják. Az élet
értékéért folytatott csata az értelem arénájában folyik. Az anyagi
léren elért előrehaladás olyan csatározásokat jelent, amelyek
jellemzően elvonnak bennünket azoktól az ügyektől, amelyek
igazán számítanak. Akik az emberiség jólétét viselik szívükön,
azoknak az jelenti a kihívást, hogy olyan értelmet hozzanak lét-
re és műveljenek, ami harmóniában van az élők, a holtak és a
még meg nem születettek, vagyis az egész emberiség végső cél-
jaival.
6. fejezet
A boldog otthonok
jellemzői
Mit számít, hogy egyesek meleg, érzelemteli kifejezésekkel, míg
mások csak semleges leírásokkal beszélnek az otthonukról? Ta-
lán semmit. Lehet, hogy a válaszadók érzelmi hangvétele az
otthon-interjú során csak felszínes stilisztikai jel, aminek sem-
milyen valós pszichológiai következménye nincsen. Akik nem
említik otthonukat „melegnek", „boldognak" vagy „felszaba-
dultnak", talán csak tartózkodóbbak, zárkózottabbak, de kü-
lönben ugyanolyanok, mint azok, akik ilyen jelzőket használnak
otthonuk leírására. Ám az is lehetséges, hogy az otthon élénk,
érzelmi kifejezésekkel telt leírása fontos, és mások számára el-
érhetetlen jelentéseket hordoz, és ez a különbség hatással van
életük más területeire is.
Amikor alaposabban megvizsgáltuk ezeket az interjúkat, ész-
revettük, hogy egyes családokban a család mind a négy tagja po-
zitív érzelmi leírást adott az otthonról. Másokban mind a négy
tag negatív leírást adott. Ha az otthonnal kapcsolatos kifejezés
értelmes változó, azt várnánk, hogy a kétfajta család más téren is
különbözik. Azoknak a családoknak, ahol mindenki pozitív ér-
zelmi hangon beszél az otthonról, összetartóbbnak kellene len-
niük. A pozitív otthoni érzelmi légkör adta visszajelzés segíthet
másfajta szelfet kialakítani, mint amilyen érzelmileg közömbös
otthonban élés esetén kialakul. Talán az első típusú családokban
214
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
.i családtagok érzelmileg nagyobb biztonságban érzik magukat,
így szabadon fektetik be pszichikai energiáikat nagyobb célokba.
1 egalábbis ezt várnánk Arendt (1958) „privát" és „nyilvános"
t selekvési szféra közti viszonyra vonatkozó elemzése alapján;
csak azok merészkedhetnek szabadon a nyilvános arénába, akik
számíthatnak a támogató, oltalmazó otthoni környezetre:
Ha a háztartásban nem tudjuk uralni az élet diktálta szük-
ségszerűségeket, akkor az élet és a „jó élet" egyaránt lehe-
tetlen, de a politika sosem az élet érdekeit nézi. Annyiban,
amennyiben a polisz tagjairól van szó, a háztartáson belü-
li élet feladata a polisz „jó életének" biztosítása. (Arendt,
1958, 37)
Annak érdekében, hogy feltárjuk ennek a hipotézisnek az igaz-
ságtartalmát, össze akartuk hasonlítani az otthonnal kapcsolatos
erzelmet kifejező dimenzió két szélső tartományában elhelyez-
kedő családokat. Kiválasztottuk az öt „leginkább szeretetteli" és
az ót „legridegebb" családot a legalacsonyabb szocioökonómiai
osztályból, majd ugyanezt a kiválasztást megtettük a felső kö-
zéposztálybeli mintában is. A két szélső csoportban összesen
19 ember volt. A 6.1. táblázatban azt mutatjuk be, hogy miben
lérnek el ezek a csoportok egymástól az otthon leírásában.
A szeretetteli családok „legridegebbjeiben" legalább két
családtag adott pozitív leírást az otthonról, míg a „leginkább
szeretetteli" rideg családokból csak egy ember említett pozitív
kifejezéseket az otthonnal kapcsolatban. Vagyis a két családcso-
port között ebben a dimenzióban egyáltalán nincs átfedés.
Mint az várható, a rideg családokban nagyobb a házassági
problémák előfordulásának aránya. Ebben a csoportban a kö-
zepgenerációs párok közül három elvált. A szeretetteli csalá-
dokban egy pár fontolgatja a különélést, de még együtt élnek.
A bennünket érdeklő kérdés azonban nem ilyen egyszerű. Mi-
ben különbözik e két családtípus dinamikája a családtagok cél-
jai, személyisége és cselekedetei vonatkozásában?
215
Tárgyaink tükrében
Széttartó célok
Az „Események" interjú utolsó kérdése: „Ha lenne ideje és pén-
ze, hogy megtegyen bármit, amit akar, mit tenne?" Áttekintet-
tük az erre a kérdésre adott válaszokat, hogy képet kapjunk a
válaszadók céljairól. Ez a kérdés tudatosan nem realisztikus.
Az idő és a pénz szűkössége mindig korlátozza, mit tehet az
ember, ezért általában e korlátok figyelembevételével határoz-
zuk meg céljainkat. Ám e kérdés nyilvánvalóan képtelen volta
mélyen gyökerező kívánságokat fedhet fel azzal, hogy feltárja,
mit tennének a válaszadók egy korlátozottságtól mentes ideális
életben, így a távolabbi célok feltárása szempontjából haszno-
sabb, mint egy „realisztikusabb" kérdés. Bizonyos értelemben
azt várjuk, hogy a válaszok valahogy ahhoz közelítenek, amit
az antropológus Victor Turner (1974) „liminoidnak" nevez a
modern társadalomban - a peremre szorultság állapota, ami-
kor a normális strukturális korlátok eltűnnek. Ezen „átmeneti
állapot" ideje alatt a felelősségek és a kötelességek megszűn-
nek vagy visszájára fordulnak. Az alacsony státuszúak magas
státuszba emelkednek, úgy, hogy egy ideig a szegénység lesz a
helyes élet célja.
Milyen törekvések mutatkoznak meg, amikor arra kérjük az
embereket, hogy képzeljék magukat „liminoid" helyzetbe, ahol
érvényüket vesztik az idő és a pénz jelentette korlátok? Mindkét
csoportban a legegységesebben osztott cél az utazás. A minta
6.1. táblázat. Háromfajta érzelem kifejeződése a családtagok
otthonukról adott válaszaiban
Pozitív Semleges Negatív Családtagok összesen
Szeretettel! családok 28 (72%) 11 (28%) 0 (0%) 39
Rideg családok 4 (10%) 24 (62%) 11 (28%) 39
Khí-négyzet = 28,5 p < 0,0001
216
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
körülbelül 70%-a (56 válaszadó) mondta, hogy ha az idő és pénz
nem lenne akadály, utaznának; a kedvenc úti célok között Ha-
waii, California, Colorado, „a világ körül" és Európa szerepelt,
libben a kérdésben olyan teljes a megegyezés, hogy néhányan
azok közül, akik nem az utazást választották, azzal vezették be
válaszukat: „Az emberek többsége nyilván az utazást választja,
igaz? Én nemigen szeretek utazni... Az utazás nem az erőssé-
gem, felborítja a szervezetem működését."
Érdemes lenne megállni és bővebben kifejteni ennek a szin-
te egységes célnak a jelentését. Valahogy nem meglepő, hogy
az emberek mindenekelőtt valahol máshol szeretnének lenni,
valami mást szeretnének csinálni. Az a gondolat, hogy az élet
jobb a horizonton túl, annyira mélyen gyökerezik kultúránk-
ban, hogy szinte közhely lett; ám pontosan ez az a cél, ami az
első amerikai bevándorlók identitását meghatározta. („Vándor
vagyok és idegen.")
Egy új könyvükben Victor és Edith Turner (1978) a vándor-
lást, a zarándoklást a liminalitás egyetemes kifejeződésének ne-
vezték, olyan közösségnek, amelyben a vándorok, a zarándokok
azonos státusúak, ahogy szent céljuk felé haladnak. Egyeseknek
a zarándoklat menekülés a falusi vagy a városi élet kötöttségei-
től. Ám ez produktív menekülés - produktív a szó eredeti latin
jelentésében: „előre vezető"; a célok felé vezet. Ilyen esetben
a zarándoklás az életút mintája; az élet nehézségei helyébe a
flow-t veszélyeztető drámai szituáció lép, és minden esemény
szent jelentéssel telt. A távolabbi cél messzi szimbólumainak
keresésére való igény a világiasodott társadalmakban is még
mindig erősen jelen van. A képromboló Szovjetunióban például
minden évben milliók utaznak a Vörös térre, egy piramisszerű
építményhez, hogy megszemléljék Lenin földi maradványait.
„Lenin" a kommunista állam nagy céljának megtestesült ikonja
lett olyan embereknél, akik mindig is imádták az ikonokat. En-
nek nyugati megfelelője a turizmus robbanásszerű terjedése le-
het (lásd Schudson, 1979). Az amerikaiakat arra buzdítják, hogy
217
Tárgyaink tükrében
látogassák meg a „mesés szigetet", legyen az a Virgin-szigetek,
a Bahamák, vagy a százazföldi sziget, Las Vegas. Disneyland és
a Disney World olyan központok, ahova nagyobb számban
özönlenek zarándokok, mint amilyen tömeget Jeruzsálem vala-
ha is látott. Lehet azt mondani, hogy a Disney-parkok a „Meny-
nyei város" modern modelljei, csak nincsenek nyomornegye-
dek, halál, betegség, minden gondot félretesznek, és mindenki
jól érzi magát. Las Vegas minden bizonnyal a nyugat Mekkája,
ahol a nagy célt - a pénzt - hajszolják ritualisztikus tevékeny-
ségekben, római paloták, cirkuszok, impozáns szórakoztató-
központok fantasztikus környezetében. Mint Róbert Venturi
építész megjegyezte, ez olyan város, amit éjjel, mozgó autóból
kell megnézni, ahol a „zarándokot" a gyönyör jelképei bom-
bázzák. A turizmusnak természetesen nem kell passzív mene-
külésnek lennie. Lehetőséget teremthet arra is, hogy élvezetes
tapasztalatok révén tanuljunk a szélesebb világról és ezekből a
tapasztalatokból növekedjünk.
Valamilyen okból legtöbben az utazást tartják a legfontosabb
célnak, ha lehetőségük lenne szabadon választani. Ebben a té-
mában a szeretetteli és a rideg családok abszolút egyetértésben
voltak. A különbség csak akkor kezdett megmutatkozni, amikor
bepillantottunk ezen egységes cél mögé.
Az erre a kérdésre adott válaszok két kategóriába sorolhatók.
Ha az utazás vagy valamiféle fogyasztásból eredő öröm elérése
volt az egyetlen említett cél, a választ menekülésnek kódoltuk.
Ha a célok között említés történt a válaszadó vagy valaki más
életének javítására is, a választ produktívnak kódoltuk.
A következő szövegek mindegyikre példát adnak; az elsőt
egy rideg apa, a másodikat egy szeretetteli apa adta; mindegyi-
kükkel részletesen foglalkozunk a 8. fejezet esettanulmányai
között.
Kivennék egy év szabadságot, és bejárnám Európát, és csak
ezt tenném. Ne kérdezze, hová mennék, mert minden hó-
218
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
napban máshová... Síelnék, vadásznék, horgásznék, néze-
lődnék. Egyszerűen elmennék, és élnék. El tudnám képzel-
ni, hogy egy háromárbocos hajón egyik helyről a másikra
megyek. Ha kikötőben kellene hagynom három hónapra és
elrepülni valahová, megtenném... Talán körbevitorláznám
a Virgin-szigeteket és a Csendes-óceán déli részét. Tudja, ez
baromságnak hangzik, mindenki azt mondja... Eltöltenék
egy kis időt Európa német kultrájú vidékén. [Miért?] Mert a
kibaszott nők fantasztikusak. Az egész vidék olyan egészsé-
ges. .. annyira a szabadban levésre orientálódnak és annyira
tiszta, élénk, vibráló. Az emberek is. Ha az ember lemegy
olyan helyekre, mint Spanyolország, Olaszország vagy Me-
xikó satöbbi, olyan, mintha az emberek az élet perifériáján
élnének. Egyszerűen nincsenek benne... De a teuton rassz
benne van a ma sűrűjében. Az osztrákok, a svájciak...
terjedelme ellenére ez a válasz, amit az egyik rideg apa adott,
nem tartalmaz utalást semmilyen produktívnak tekinthető célra,
semmi olyasmire, ami változást idéz elő a képességekben vagy
az állapotokban, ami túlmutatna a jelentől való hedonisztikus
menekülésen. Hasonlítsuk össze a fenti szöveget a következő
válaszzal, amit szintén a középgenerációba tartozó férfi adott.
Utaznék. Elvinném az egész családot nyugatra. Hadd lássák
a gyerekek az országot és New Yorkot, New Englandet, a
nyugati partot is, vonattal vagy autóval. Saját ritmusunk-
ban, kényelmesen lássuk a dolgokat. Aztán a feleségemmel
elmennék egzotikusabb helyekre, Japánba, Európa olyan
részeibe, melyeket sosem láttam. És szeretnék egy zenekart,
akikkel próbálnék, szeretnék komolyan zenélni. És többet
olvasnék... regényeket, történelmet, politikatörténetet.
Itt még az utazás is produktív cél, ami lehetővé teszi, hogy a
gyerekek tanuljanak az országról, és a férfi a feleségével sze-
retné megosztani az egzotikus élményeket. Ráadásul ez a férfi
219
Tárgyaink tükrében
zenészi képességeit is fejlesztené, és többet olvasna. Az ilyen
választ úgy kódoltuk, hogy „produktív" célja van.
A teljes minta szinte tökéletesen megfeleződött a menekülési
és a produktív célok szempontjából; 36 ember csak az előbbit
említette, 39 az utóbbit is. (Három interjúban erre a kérdésre
nem kaptunk választ. De a két családcsoport között lényeges el-
térést találtunk: a szeretetteli családok tagjainak 35%-a csak me-
nekülési célokat említett, míg a rideg családokban ez az arány
60% volt (khí- négyzet 3,84, p = 0,05). Ez a különbség arra utal,
hogy ha a családtagok pozitív érzelmekben osztoznak az ottho-
nukról, olyan törekvéseik alakulnak ki, amelyek túlmutatnak az
azonnali kielégülésen és produktívabb kifejlethez vezetnek.
Az adatok közelebbi tanulmányozásából meglepő mintázat
bontakozott ki. A szeretetteli és a rideg családok között elsőd-
legesen az apák, majd a gyerekek céljaiban volt különbség.
A nagyszülők vonatkozásában nem volt eltérés, míg az anyák
szinte szignifikánsan olyan választ adtak, ami eltért az apák és
a gyerekek válaszaitól. A 6.2. táblázat mutatja a releváns adatok
megoszlását.
A szeretetteli otthonok apái kivétel nélkül produktív célokat
említettek, míg a rideg családok apái közül csak egy (Fisher-
egzakt: p = 0,001). Másrészt azonban a szeretetteli családokban
csak három anya említett produktív célt, míg a „rideg" csoport-
ban hét (p = 0,11). Ez a minta túl kicsi ahhoz, hogy messzemenő
következtetéseket vonjunk le, de szinte úgy tűnik, hogy ha a
férj komolyan, felelősségteljesen viszonyul az élethez, a feleség
megengedheti magának, hogy frivol legyen. Mivel a feleség éle-
te inkább az otthonhoz kötődik, ezért kevesebb lehetősége van
az otthonon kívüli tevékenységekben részt venni, mint a férjé-
nek, több oka van kikapcsolódást akarni az otthon kötelezett-
ségei alól. Ha a férj céljai tisztán hedonisztikusak, a feleségnek
produktív célokkal kell foglalkoznia. Ha ez valóban így van, a
„szeretetteli" otthon jelentése némiképp kétértelmű konnotációt
kap. Ez azt sugallja, hogy a nemi szerepek bizonyos sztereoti-
220
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
t> 2. táblázat. Említett célok típus szerint
Menekülés Produktív
Szeretetteli családok
Gyerekek 4 6
Anyák 6 3
Apák 0 10
Nagyszülők 3 5
Összesen 13 24
Rideg családok
Gyerekek 8 2
Anyák 3 7
Apák 7 1
Nagyszülők 5 5
Összesen 23 15
pizálása szükséges lehet ahhoz, hogy a család érzelmileg integ-
rált legyen. Úgy tűnik, produktív orientált férj és a produktív
célokkal nem törődő feleség kombinációja ad olyan családokat,
amelyekben az érzelmi tónus pozitív.
A „szeretetteli" családok feleségei jellemzően ilyen válaszokat
adnak:
Esténként sokáig fennmaradnék. Mindenfelé utaznék, szerte
a világba, persze nem egyhuzamban... most valami meleg
helyre mennék.
Ezzel szemben a rideg családok feleségeire ilyen válaszok jel-
lemzők:
Amit én akarok, azt pénzen nem lehet megvenni. Lelki nyu-
galmat akarok. Elolvasná még egyszer a kérdést?... Azt hi-
szem, a gyerekekkel foglalkoznék, jó oktatást adnék nekik.
221
Tárgyaink tükrében
Dick fiam jó oktatást kap, mert ösztöndíja van. De Mike csak
egy évvel fiatalabb nála és nem jár egyetemre. Mindegyik
gyereknek jó oktatást akarok adni.
A „produktív" témák között a gyerekek iskoláztatása volt a
leggyakoribb a rideg családok feleségeinél; ezenkívül a ház fej-
lesztése és a munka is szerepelt. Mintha kultúránkban az len-
ne „normális" helyzet a családban, hogy van egy férj, aki jól
keres, gondoskodik a családról anyagilag, és van egy feleség,
aki figyelmét az otthonnak szenteli és elvágyódik. Ha a férj
nem teljesíti vállalt felelősségét, a feleség veszi át a produktív
célokat. Az első helyzet adaptívabbnak tűnik annyiban, hogy
az érzelmileg integrált család jele. Ám még ebben a produktív
apa / elvágyódó anya kombinációban is van valami, ami mintha
valahogy nem stimmelne. Úgy tűnik, ez azért működik, mert
szeretettel! családot eredményez, de elgondolkodtató, hogy a
nő ilyen helyzetben nem áldoz-e fel túl sokat az otthon harmó-
niájáért. A szerepek ilyen szétválasztása szükséges ahhoz, hogy
szeretetteli legyen az otthon légköre?
A szeretetteli és a rideg családokban élő gyerekek közötti kü-
lönbség tendenciája azonos az apák esetében látottal, bár mér-
téke statisztikailag nem szignifikáns (Fisher-egzakt, p = 0,08).
Az előbbi csoportba tartozó tizenegy éves fiú a következőket
mondja arról, mit tenne, ha annyi ideje és pénze lenne, amennyit
csak akar:
Ha beleegyezne, próbálnék javítani Gene látásán (egy barát-
ra utal, akinek látásproblémája van). Elmennék Kaliforniába,
körülnéznék Búrba nkben, hogy lássam, hogyan csinálják a
tévéshow-kat. Aztán próbálnék javítani az ország gazdasági
helyzetén - kimozdítanám a holtpontról és újra mozgásba
hoznám. Segítenék a rendőrségnek, hogy módosítsák a bí-
rósági eljárásokat.
222
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
Iízzel szemben a rideg otthonokban élő gyerekek jellemzően
olyan válaszokat adtak, mint ez a tizenkét éves fiú:
Vennék egy házat és tennék bele uszodát. És vennék egy táv-
irányítású repülőt. És beköltöznék a házba és vennék egy
távirányítós tévét meg mindent.
I íz a két egykorú fiú meglehetősen más álmokat alakított ki az
ideális életről. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az otthon érzelmi
hangulata kapcsolatban van a lakói által maguk elé tűzött cé-
lokkal. Az a kívánság, hogy elmeneküljünk az adott életkörül-
mények közül, nagyobb az olyan otthonokban élő apák és fiúk
körében, ahol hiányzik a meleg érzelmi tónus. Az ilyen csalá-
dokban az anya nem engedheti meg magának, hogy menekülési
fantáziákba merüljön, még a gátlásoktól mentes kívánságaik
is produktív célokat tükröznek. Ha a családtagoknak pozitív
érzelmei vannak az otthonnal kapcsolatban, az apák és gye-
rekek olyan célokat fogalmaznak meg, amelyek túlmutatnak
az azonnali vágykielégítésen. Ilyen kontextusban azonban az
anyák eszképistább célokat tűznek ki, szeretnének kikerülni az
otthon kötelezettsége és bezártsága alól. Ez azért van, mert azok
a nők, akiknek a családja harmóniában él, a családon keresztül
valósítják meg produktív céljaikat, és most úgy érzik, megér-
demlik, hogy saját hóbortjaiknak éljenek? Vagy azért, mert az
érzelmileg integrált család kialakítása olyan mértékű pszichikus
energiabefektetést igényel a nő részéről, hogy még fantáziáiban
sem dédelgethet más produktív célokat? Ezek és más lehetősé-
gek lehetnek ennek az érdekes mintázatnak az okai. De mielőtt
túl messzire menő következtetéseket vonnánk le ebből az egyet-
len és sovány felismerésből, térjünk át a két családfajta gyerkei
közti különbségre.
223
Tárgyaink tükrében
Részvétel a nyilvános szférában
A filozófusok és a pszichológusok többsége egyetért abban,
hogy ahhoz, hogy az ember kiteljesítse képességeit, szükséges
az otthonon kívüli kihívásokat felvállalnia. A család, bármilyen
szeretetteli és alkalmas, nem képes olyan sokféle cselekvési kon-
textust adni, amely a szelf növekedéséhez szükséges. Társadal-
mi szempontból ugyanilyen nyilvánvaló, hogy az egészséges
közösség megkívánja tagjaitól az ügyeiben való részvételt; ha
túlságosan nagy figyelmet fordítunk a családra, gyakorlatilag
kiszáríthatja pszichikus energiáinkat, nem jut a tágabb célokra
így csökken a közösség életereje.
Ezért fontos feltenni a kérdést: mi a kapcsolat az otthon érzel-
mi harmóniája és a közösség kiterjedtebb intézményeiben való
részvétel között? Elméleti szinten két egyforma valószínűségű
válasz van erre a kérdésre. Az egyik Slater (1961) „libidómegvo-
nás" fogalmának kiterjesztése, ami arra utal, hogy a szeretetteli
családok tagjai minden örömöt, kielégülést megtalálnak az ott-
hon falai között, így hiányzik belőlük a késztetés, hogy bevo-
nódjanak a közösségbe. Ezzel ellentétes előrejelzés következik
Hannah Arendtnek az emberi állapot dinamikájára vonatkozó
meglátásaiból. Az ő érveit követve azt mondhatjuk, hogy annak
az embernek, aki testileg és érzelmüeg biztonságban érzi ma-
gát az otthon privát szférájában, erős alapja lesz ahhoz, hogy
produktívan lépjen be a közösség nyilvános szférájába. A két
elméleti bejóslás közül melyiket támasztják alá erősebben az
adatok?
Az interjú egyik kérdése ez volt: „Jár(sz) klubokba, tagja
(vagy) szervezeteknek, társaságoknak?" Ezenkívül a válasz-
adóktól azt kértük, írják le, milyen gyakorisággal milyen tevé-
kenységet végeznek ezekben a szervezetekben. Ez a kérdés csak
halvány jelzés arra, hogy mit értett Arendt a nyilvánosság szfé-
rájában való cselekvésen, mert szerinte a modern világban még
a nyilvános szférában is az otthon mintázatai dominálnak, de
224
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
így is képet adhat a családbeli integráció és a közösségbe való
integráltság közötti kapcsolatról.
Ha megnézzük a kérdésre adott válaszokat, a második hi-
potézis igazsága valószínűbbnek tűnik. A szeretetteli családok
tagjai átlagosan 1,9 szervezet tagjai, míg a rideg családokban ez
a szám 1,3 (behelyettesítő „t"-próba = 0,15, p < 0,05). Ebben az
elemzésben csak a két fiatalabb generációt vettük figyelembe,
mert a nagyszülők válaszai ebben a kérdésben gyakran nem
voltak egyértelműek; válaszaikból nehezen volt elkülöníthető,
mely szervezeteknek tagjai a jelenben és melyeknek voltak tagjai
régebben.
Az összesített eredmény azonban itt is csak a történet kezde-
te. Ha megnézzük az apák válaszait, a különbség rögtön szem-
betűnő; lényegesen több szeretetteli, mint rideg apa számol be
közösségi tevékenységben való részvételről (p < 0,025). Ezt kö-
veti a gyerekek közti különbség. A szeretetteli családokban élő
anyák is több szervezet tagjai, mint a rideg családokban élők
(átlagban 1,9 vs. 1,5), bár a különbség itt a legkisebb.
Talán a szervezetek számánál is fontosabb, hogy milyen tí-
pusú szervezetekben tag az ember. A rideg családok gyerme-
kei szinte kizárólag sportegyesületekbe járnak. A szeretetteli
családok gyermekeinek szervezeti tagságai sokkal szélesebb
spektrumban változnak: hobbiklubok, diákszervezetek, vallási
csoportok (Fisher-egzakt, p = 0,05). A rideg családok anyái főként
jótékonysági és egyházi szervezetek tagjai, míg a szeretetteli csa-
ládok anyái szülői munka közösségek, közösségi akciócsoportok
és politikai csoportok tagjai. A szeretetteli csoportban hét apa
tagja szakmai vagy politikai szervezetnek, szemben a rideg csa-
ládbeli három apával.
Összességében úgy tűnik, hogy a két családtípus közötti kü-
lönbség abban van, hogy a családtagok érzelmileg olyan szerve-
zetekben vesznek részt, amelyek aktívan dolgoznak a társada-
lom céljainak fenntartásában vagy megváltoztatásában, vagyis
a szó legtágabb értelmében vett politikában. A szülői munka-
225
Tárgyaink tükrében
közösségek, az iskolai klubok, a szakmai, közösségi és politi-
kai szervezetek mindegyikére jellemző, hogy lehetővé teszik
tagjaiknak, hogy a célok aktualizálása érdekében küzdjenek a
közösségben és azon túl. Ezzel szemben elmondhatjuk, hogy az
egyházi csoportok, a jótékonysági intézmények, a sportklubok,
az önképző körök, a hobbiklubok, bár megadják a növekedés
és a produktív eredmény lehetőségét, kevésbé alkalmasak „po-
litikai" célok megvalósítására ebben a tágabb értelemben. Ha a
szervezeteket ilyen kritériumok szerint vizsgáljuk, a 6.3. táblá-
zatban részletezett különbségek mutatkoznak.
Az eltérés nagyon nagy, de fenntartásokkal kell megítélnünk,
mert a szervezeteket utólagosan csoportosítottuk, ezért az ered-
mény csak jelzés értékű. Ez arra enged következtetni, hogy azok
az emberek, akik szeretetteli érzelmi légkörben élnek otthon
családtagjaikkal, jellemzően több szervezetben vesznek részt,
és különösen valószínűbben vesznek részt olyan szervezetek-
ben, amelyek gyakorlati célok megvalósítását tűzték ki, ami a
politikai haladás alapfunkciója. A részvétel legszembetűnőbb
kölönbségei - ahogy ez igaz a célokra is - a kétfajta család apái
között figyelhető meg.
Szerepmodell-választás
A két családtípus között egy másik összehasonlítás is lehetséges,
nevezetesen, hogy milyen személyeket tartanak csodálatra mél-
tónak. A szocializáció elméleteiben elterjedt feltételezés, hogy
az ember részben azáltal illeszkedik be a társadalomba, hogy
úgy dönt, bizonyos „jelentős más személyekre" figyel, akiknek
magatartását és értékeit internalizálja. Ezek a jelentős mások
szerepmodellekké válnak és a kultúra céljait egyik generációról
a másikra örökítik. Ha egy kultúra céljai „tárgyiasulhatnak",
akkor ezeket a tárgyakat megszemélyesíthetik azok az emberek,
akiket csodálunk. Ezért fontos, hogy feltegyük a kérdést, milyen
226
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
6.3. táblázat. Iskolai, szakmai, közösségi és politikai
szervezetekben részt vevők
Igen Nem
Szeretetteli családok 18 11
Rideg családok 6 23
Összesen 24 34
Khí-négyzet: 10,23, p < 0,005
modellekbe fektetnek válaszadóink pszichikus energiát, mert az
valószínűleg jelzi, milyen emberré akarnak válni.
Az interjú egyik kérdéssorában a válaszadók feladata az volt,
hogy nevezzenek meg öt személyt, akiket leginkább csodálnak,
és írják le, miért csodálják őket. Az interjúnak ezt a részét külön
elemezte Bért Lyons, a Chicagói Egyetem PhD-hallgatója. Negy-
venhét szerepmodell-kategóriát határozott meg; ezek azonban
három fő osztályba voltak sorolhatók: (1) Családtagok, (2) Barátok,
Tanárok, Csoporttársak (3) Közszereplők a sporttól a szórakoztatás
és a vallás világán át a politikáig terjedően.
Logikus az a feltételezés, hogy a szeretetteli otthonok tagjai
szerepmodelljeiket gyakrabban választják magából a családból.
Vagy az előző bekezdésben leírt eredmények alapján az is le-
hetséges, hogy a közszereplőkre fordítják figyelmüket, mert a
szeretetteli család biztonságában távolabbra, a kultúra kitűnőbb
képviselőire tekinthetnek. A 6.4. táblázat arra enged következ-
tetni, hogy az utóbbi feltételezés áll közelebb a valósághoz. Míg
a szeretetteli családok tagjai legalább egy csodált közszereplőt
említenek, a rideg családoknál ez csak 37%-ban fordul elő. A két
családtípusba tartozó válaszadók által említett közszereplők tel-
jes száma még divergensebb. Külföldi államfőket a szeretetteli
családokban hétszer, a ridegekben egyszer sem említettek. Az
első csoport 13 esetben említett amerikai elnököt, utóbbi csak
ötször. A művészeti és az irodalmi életből vett példaképeket az
első csoport kilenc esetben nevezett meg, a második csoport
227
Tárgyaink tükrében
6.4. táblázat. A három fő szerepmodellt legalább egyszer említő
válaszadók százalékos aránya
Szerepmodell típus Szeretetteli háztartások (N=39) Rideg háztartások (N = 38) A különbség szignifikanciája (khí-négyzet)
Családtag 59 68 NS
Barat, tanár 41 61 NS
Közszereplő 64 37 <0,05
NS = nem szignifikáns.
csak egyszer. A rideg családok csak sportolókat (7 vs. 2) és val-
lási személyiségeket (6 vs. 1) választottak gyakrabban.
Ismét az a mintázat nyert megerősítést, ami az előző részben,
a társas részvételnél mutatkozott. A szeretetteli családok a tagja-
ik pszichikus energiáját a közösség tágabb céljai felé irányítják:
a politikai cselekvés szélesebb világa felé; a rideg családokban
ez sokkal kevésbé fordul elő, és a nyilvánosság azon szférája,
amelyre figyelmet fordítanak, jobbára a sportra és a vallásra
korlátozódik. Ez a különbség talán azt jelenti, hogy a sport és a
vallás jobban megfelel arra a célra, hogy megadja azt az érzelmi
kielégülést, ami a rideg családokból hiányzik.
Ha megnézzük, milyen okok húzódnak meg a szerepmo-
dell-választás mögött, újabb, az intuícióval ellentétes, de ért-
hető eredményt kapunk. Az említett 22 típusú ok közül csak a
9 leggyakoribbat vesszük figyelembe (lásd 6.5. táblázat). A sze-
retetteli családok tagjai leggyakrabban a Szakértelmet jelölték
meg, vagyis azt a képességet, hogy az ember jól végzi a feladatát
otthon és az otthonon kívül is. Ez közösségi erény, összecseng
az érzelmileg integrált család orientációjával. Ezzel ellentétben
a legnagyobb különbség a rideg családok javára az volt, hogy
megjelent az érzelmi vonás vagy a szerepmodell érzelmi me-
legséget és családi értékeket hordoz. Mintha a rideg családok
tagjai, akik ettől az érzelemtől otthonukban meg vannak foszt-
228
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
6.5. táblázat. A szerepmodellek csodálatának kilenc fő okát
legalább egyszer említő válaszadók százalékos aránya
A szerepmodell csodálatának oka Szeretetteli háztartások (N = 39) Rideg háztartások (N = 38) A különbség szignifikanciája (khí-négyzet)
1. Szakértelem 54 29 <0,05
2 Nagylelkűség, ' kedvesség 41 45 NS
3. Intelligencia 38 39 NS
4. Ideálok 36 24 NS
5. Érzelem 31 53 NS
6. Kreativitás 31 5 < 0,005
7. Karakter 26 13 NS
8. Családi értékek 23 32 NS
9. Erő 18 34 NS
NS = nem szignifikáns.
va, ezt a tulajdonságot a mintaképekben keresnék. A szeretetteli
családokhoz tartozók eleve adottnak tudják venni az érzelmi
oldalt, mert azt megtapasztalják otthonaikban; így inkább olyan
általános értékekre reagálnak, mint a szakértelem, az ideálok, a
karakter és a kreativitás. A szeretetteli és a rideg családok között
abban mutatkozott a legnagyobb eltérés, hogy miként viszo-
nyulnak a kreativitáshoz mint a szerepmodellek csodálandó vo-
násához (khí-négyzet 11,7, p < 0,005). Úgy tűnik, az eredetiség és
az innovatív képesség azokat vonzza leginkább, akik érzelmileg
integrált család viszonylagos biztonságában élnek, de hidegen
hagyja a rideg családok tagjait.
A pozitív otthoni érzelmekre fókuszáló családok paradoxona
itt hangsúlyosabb. Közel állnak egymáshoz, a családtagok egy-
mással való kapcsolata szeretetteli, mégis ők azok, akik pro-
duktív célokat tűznek ki, aktívan részt vesznek a társas cselek-
vésekben, társadalmi modellekben és értékekben. Valóban úgy
229
Tárgyaink tükrében
tűnik, hogy a pszichikus energia otthoni befektetése felszabadít-
ja a figyelmet a nagyobb célokra és feladatokra ahelyett, hogy
csak lekötné és a család fenntartására koncentrálná a figyelmet.
A „befektetés", úgy tűnik, „megtérül" és megéri az erőfeszítést,
mert azok, akik figyelmüket önszántukból a családjuknak szen-
telik azért, hogy szeretetteli otthont teremtsenek, gazdagabb és
változatosabb közéletet is élhetnek.
A személyiség szerepe
Ha az otthon kidolgozott jelentések segítenek a családtagok
szélijének formálásában, azt várnánk, hogy a szeretetteli és a
rideg családokból származók szélijének szerveződése eltérő.
Azt, hogy létezik ilyen különbség, az előző három rész is su-
gallta. A célok, amelyeket magunk elé tűzünk, az, hogy milyen
kölcsönhatásaink vannak, amibe energiát fektetünk, és milyen
példaképeink vannak a szelf szerveződésének fontos dimenziói;
a szeretetteli és rideg családok e dimenziók mentén különböztek
egymástól. De van közvetlenebb módja is annak, hogy feltárjuk
a szelf formáját. Úgynevezett „személyiségleltárokat" állítottak
össze azzal a céllal, hogy megvilágítsák a pszichikus energia
felhasználásának különféle mintázatait.
így tehát feltehetjük a kérdést: a szeretetteli családhoz tartozás
korrelál-e észlelhető szinten valamiben a személyiséggel? Némi
izgalommal tesszük fel ezt a kérdést, mert a személyiségdimen-
ziók mérése nagyon körülményes és sokszor eredménytelen. Ha
félre is tesszük az arról folyó vitákat, hogy léteznek-e valóban
személyiségvonások, vagy azok pusztán fantazmák ún. konzisz-
tens kognitív mintázatokról (Shweder, 1977), problémát jelent,
hogy szó szerint több száz elmélet közül kell választanunk és
tesztelnünk azt az egyet, amelyik értelmes eredményt adhat.
Ebben a kutatásban a PRF-E, a Jackson Personality Research
Form (Jackson, 1967) 22 skálája közül 8 olyat használtunk,
230
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
amelyek relevánsnak tűntek az általunk vizsgált kérdések szem-
pontjából. Ezt az eszközt nagy megbízhatósága és az átlagnál
magasabb validitása miatt ajánlják, és azért is, mert egyszerű a
kezelése, a kitöltése és az értelmezése.
Különösen azt vártuk, hogy a szeretetteli családok tagjai a
ridegeknél magasabb pontszámot érnek el a Kötődés és Gon-
doskodás dimenzióban. A Kötődés dimenzióban magas értéket
elérők barátságosak és társaságkedvelők, szeretnek barátaik és
általában emberek között lenni, és igyekeznek fenntartani a kap-
csolatokat. A Gondoskodás dimenzióban magas értéket elérők
segítenek másoknak, amikor csak lehetséges, érdekli őket a gye-
reknevelés, készségesen tesznek szívességet másoknak. A két
családtípus átlageredményeit a 6.6. táblázatban összegeztük.
Mint látható, a csoportok valóban különböznek a várt dimen-
ziókban ezeken a változókon. Ezenkívül szignifikáns különbsé-
gek mutatkoztak két más személyiségdimenzióban is.
A rideg csoport szignifikánsan magasabb értéket mutatott a
Védekezés dimenzióban. A teszt készítői szerint ez azt jelenti,
hogy hajlamosak a gyanakvásra, sértődékenyek, önvédelemre
vannak beállítódva, jellemző énvédő mechanizmusuk a racio-
nalizálás és zárkózottak. A szeretetteli csoport majdnem szigni-
fikánsan magasabb értéket mutatott a Rend dimenzióban, ami
rendezettséget, fegyelmezettséget, következetességet és meg-
fontolt életvitelt jelent.
Végül a szeretetteli családok tagjai szignifikánsan magasabb
eredményt értek el a Kívánatosság terén. Ez azt jelenti, hogy erő-
sebb bennük a tendencia, hogy kívánatosnak írják le magukat;
tudatosan vagy nem tudatosan kedvező képet alakítsanak ki a
széliről a személyiséggel kapcsolatos állításokban. Ezt az adatot
kétféleképpen lehet magyarázni: a Kívánatosság dimenzióban
elért magasabb érték jelentheti azt, hogy a szeretetteli csalá-
dokban élőknek jellemzően megtévesztően túlértékelt képe van
önmagáról. Vagy jelentheti azt, hogy pozitív önértékelésük va-
lóban reális és helyénvaló. A PRF alkotói és korábbi felhasználói
231
Tárgyaink tükrében
6.6. táblázat. Szeretetteli és rideg családok átlagértékei a Jackson
Personality Research Form (PRF-E) nyolc alskáláján
Személyiségdimenzió Szeretetteli háztartások (N = 39) Rideg háztartások (N = 38) T-próba értéke
Kötődés 9,72 8,16 1,93"
Védekezés 5,49 6,73 -1,78"
Impulzivitás 5,18 5,29 -0,14
Gondoskodás 11,59 10,18 1,99"
Rendszeretet 9,05 7,34 1,64
Érzelem 8,00 7,68 0,44
Társadalmi elismertség 8,13 7,42 1,24
Kívánatosság 11,77 10,37 2,05"
•p<0,05
maguk sem biztosak a Kívánatosság dimenzió jelentésében.
A tesztkézikönyvben bemutatott adatok egy része azonban a
pozitívabb magyarázatot részesíti előnyben. A pszichiátriai be-
tegek például alacsonyabb értéket mutatnak ezen a változón.
A PRF és a Bentler Psychological Inventory összehasonlításában
a PRF Kívánatosság erős korrelációt mutat a BPI Önelfogadás
skálájával (= 0,62), valamint a Szorgalom, Stabilitás, Rendszere-
tet, és Figyelmesség skálákkal (Jackson, 1967,59). Más szóval a
Kívánatosság kívánatos vonásnak tűnik, akkor is, ha benne van
az a tendencia is, hogy az ember jó színben tünteti fel magát.
Összességében a szeretetteli családok tagjai a barátságosság,
gondoskodás, rendszeretet, pozitív önkép és a gyanakvás hiá-
nya személyiségjeleket mutatják. Az, hogy a nyolc vizsgált di-
menzióból négyben szignifikáns különbségek mutatkoztak a
két csoport között, arra enged következtetni, hogy a szívélyes
és a rideg családokat valóban nem csak az otthon iránti érzelmi
attitűd különbözteti meg egymástól; mintha e két családtípus ér-
zelmi tónusa más személyiséget alakítana ki tagjaiknál. Melyik
232
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
van előbb? A szeretetteli személyiségű emberek szeretetteli ott-
honokat teremtenek vagy a szeretetteli családi kölcsönhatások
formálnak szeretetteli személyiséget? Ezt a fontos kérdést nem
lehet megválaszolni a rendelkezésre álló adatokból. Lehetséges
azonban részletesebben elemezni az eredményeket és tovább
vizsgálni az összefüggést.
Ha a szülők átlagos személyiség-pontszámait külön-külön
nézzük, feltűnik, hogy a szeretetteli apáknak jelentősen na-
gyobb Rendszeretet pontszámúk van, mint a rideg apáknak,
és a szeretetteli anyák rendkívül alacsony pontszámot adtak a
Védekezés dimenzióban, a rideg anyáknál alacsonyabbat. így
az érzelmileg integrált családok személyiségdinamikája úgy
tűnik, összeszedett, fegyelmezett, rendszerető apákon és az el-
fogadó, nyitott, megbocsátó anyákon alapul. Még mindig nem
tudjuk, vajon ezt az apa céltudatossága mint reakció, vagy az
anya nyitottsága okozza, esetleg a hatás oda-vissza kölcsönös.
Az is lehetséges, hogy ezek a személyiségvonások egymást ala-
kítják kölcsönös családi interakciókban. Akárhogy is, a szemé-
lyiségjegyeknek ez a házastársak közötti kombinációja látszik
biztosítani a szeretetteli otthoni légkört.
Ám még mindig megválaszolatlan a kérdés, melyik van előbb:
az otthon iránti pozitív érzelmi attitűd vagy a megfelelő szemé-
lyiségi konstelláció? Talán valamiféle választ kaphatunk erre a
kérdésre, ha megvizsgáljuk, mi a különbség a két családtípus
gyermekei között. Ha a szeretetteli családok gyerekeinek több
jó személyiségvonása van, mint a rideg családok gyerekeinek,
bizton állíthatjuk, hogy ezt a különbséget a családi környezet
okozza, nem pedig fordítva. Mivel a gyerekek nem választhatják
meg a családot, amibe beleszületnek, és kevesebb lehetőségük
van befolyásolni hangulatát, mint a szüleiknek, ésszerű felté-
telezni, hogy ha van különbség a gyerekek személyiségében,
annak oka az otthon érzelmi tónusa.
A 6.7. táblázatban a húsz gyereknél vizsgált nyolc releváns
személyiségdimenzió értékeit mutatjuk be. Bár a válaszadók
233
Tárgyaink tükrében
6.7. táblázat. Szeretetteli és rideg családok gyermekeinek
átlagértékei a Jackson Personality Research Form (PRF-E)
nyolc alskáláján
Személyiségdimenzió Szeretetteli családok (N = 39) Rideg családok (N=10) T-próba értéke*
Kötődés 10,10 6,80 0,37*
Védekezés 7,10 10,60 -0,37*
Impulzi vitás 7,90 6,30 0,14
Gondoskodás 13,40 9,68 0,50”
Rendszeretet 8,60 6,80 0,13
Érzelem 9,50 8,20 0,13
Társadalmi elismertség 9,40 8,60 0,11
Kívánatosság 8,80 7,20 0,20
* p<0,01
” p<0,005
száma nagyon kicsi, a nyolc összehasonlítás közül három statisz-
tikailag szignifikáns. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a gyerekek
között jobban differenciál az otthon érzelmi tónusa, mint szü-
leik között, ami arra enged következtetni, hogy az otthon iránti
pozitív érzelem nem egyszerűen a hasonló személyiségtípusok
mellékterméke, hanem valójában a személyiség alakulását befo-
lyásoló fontos tényező. A legnagyobb különbség a Gondoskodás
dimenzión mutatkozik. A szeretetteli otthonokban élő gyerekek
együttérzőbbek, segítőkészebbek, gondoskodóbbak és támoga-
tóbbak. A következő különbség a Kötődés: a releváns vonások
itt: lojális, szívélyes, barátságos, társaságkedvelő, együttműkö-
dő. A szeretetteli otthonokban kevésbé tagadó, védekező, és sa-
ját értékükben kevésbé bizonytalan gyerekek nevelkednek.
Úgy is meg lehet jeleníteni ezeket az eredményeket, ha azt
vizsgáljuk, melyek a legerősebb személyiségjegyek ennél a húsz
gyereknél. A szeretetteli családokból származó 10 gyerekből 8 a
234
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
legmagasabb pontszámot érte el a Kötődés és a Gondoskodás
dimenzióban, míg ez a rideg családokból származó 10 gyerek
közül csak egynél volt megfigyelhető (Fisher-egzakt, p = 0,0007).
A 6.8. táblázat ezeket az eredményeket mutatja be. Nem kérdés,
hogy az érzelmileg integrált családok olyan gyerekeket nevel-
nek, akik szeretetteliek, együttműködők, segítőkészek és támo-
gatók. Az integrálatlan családok gyermekeinek modális vonása
a gyanakvó védekezés.
Érdekes megjegyezni, hogy ezek az intra- és intercsaládi sze-
mélyiségmintázatok inkább egymást kiegészítők, mint azono-
sak. A szeretetteli családok nem minden tagja mutatja ugyan-
azokat a személyiségvonásokat. Az apák magas pontszámot
értek el a Rend, az anyák alacsonyát a Védekezés, a gyerekek a
Gondoskodás és a Kötődés dimenzióban, és anyjukhoz hasonló-
an alacsonyai a Védekezés dimenzióban. Vagyis nem tűnik úgy,
hogy a gyerekek egyszerűen utánzás vagy példakövetés révén
veszik fel a szülők személyiségvonásait. Inkább arról van szó,
6.8. táblázat. Szeretetteli és rideg családok gyermekeinek
elsődleges személyiségjegyei a Jackson Personality Research
Form (PRF-E) nyolc alskáláján; az adott személyiségjegy
vonatkozásában legtöbb pontszámot szerzett gyermekek száma
Személyiségdimenzió Szeretetteli családok (N = 39) Rideg családok (N=10)
Kötődés 1 0
Védekezés 0 4
Impulzivitás 0 0
Gondoskodás 7 1
Rendszeretet 2 2
Érzelem 0 1
Társadalmi elismertség 0 2
Kívánatosság 0 0
Összesen 10 10
235
Tárgyaink tükrében
hogy bizonyos szülői személyiségdimenziók egymást kiegészítő
személyiségvonásokat alakítanak ki a gyerekeknél. A rend és a
fegyelem érzéke nem ösztönzi a gyerekeket arra, hogy hasonló-
an rendszeretők és fegyelmezettek legyenek, de elég biztonság-
érzetet adhat nekik ahhoz, hogy szeretetteliek és gondoskodók
legyenek. Bár nem valószínű, hogy a szülői jellemzők egyszerű
lineáris módon vannak hatással a gyerekek megfelelő vonásaira.
Feltételezhető, hogy nincs közvetlen egy az egyben kapcsolat
az anya A Személyiségvonása és gyereke B Személyiségvonása
között. Inkább azt gondolnánk, hogy bármilyen hatás alakítja a
gyerek személyiségét, az a családi kapcsolatok összességében
keresendő, különösen a cselekvéseknek tulajdonított jelentések-
ben, tárgyakban és az otthon egészében.
A tárgyakkal való kapcsolat
Mit jelentenek a tárgyak ezeknek az embereknek az életében?
Egy szeretetteli otthonbeli apa válasza elég nyilvánvalóan kife-
jezi ennek a csoportnak az érzéseit. Arra a kérdésre, hogy mit je-
lentene neki, ha nem lennének a különleges tárgyai, azt felelte:
Komolyan úgy gondolom, hogy szinte semmit. Már csak
azért is, mert olyan sok holmink van, amit szeretünk, hogy
néhánnyal több vagy kevesebb igazán nem tűnne fel külö-
nösebben. És azért is, mert érzelmi kapcsolatba kerülünk a
birtokunkban levő tárgyakkal és ez a viszony valószínűleg
működne bármivel, amink van. Ráadásul van valami nagyon
közeli kapcsolat a között a szabadság között, hogy szeretünk
valamit, és hogy megvagyunk nélküle.
Amikor azt kérdeztük, hogy ez a felcserélhető minőség minden
tárgyra vonatkozik-e, amit különlegesnek jelölt, folytatta:
236
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
Igen, minden egyes tárgyra. Azt hiszem, a veszteséget a
legsúlyosabban a családi tárgyaknál éreznénk, melyek pó-
tolhatatlanok. Ha vennénk még egy rózsafa szekretert [az
egyik különlegesnek nevezett tárgy], az már nem az lenne,
ami családi örökségként ránk maradt. Van egy baldachinos
ágyunk, amit nagyon szeretünk, és ha lenne helyette egy má-
sik, az nagyon szép lehetne, de nem ugyanaz lenne, amiben
a feleségem nagyapja született. Úgy vélem, a saját értéke, a
készpénzben kifejezett értéke szinte közömbös, mert sosem
gondoltunk rá áruként.
I innék a férfinak a tárgyak csak jelentéshordozóként érdekesek.
I.rtékük nem a belső értékből ered, hanem abból, hogy a kap-
csolat, a kiterjesztett szelf jelei tudnak lenni. így a tárgyaknak
számára paradox módon egyszerre van „szinte semmi" és „pó-
tolhatatlan" jelentése.
Lehetséges, hogy a tárgyakhoz való ilyen paradox viszonyulás
.1 kulcs a bensőséges környezettel való egészséges interakcióhoz.
A „szabadság, hogy szeretünk valamit, és hogy megvagyunk
nélküle" között tanulhatunk és jelentést adhatunk dolgoknak,
úgy, hogy ne függjünk a birtoktárgyaktól.
Válaszadóink egy részét felbosszantották a különleges tár-
gyakkal kapcsolatos kérdéseink, és azt mondták, hogy nem
materialisták és a tárgyak semmit nem jelentenek nekik. Az
emberek számítanak, nem a tárgyak. „Azt kellene kérdeznie,
mit érzek emberekkel, nem tárgyakkal kapcsolatban", mondták.
I langsúlyozták, hogy az emberi kapcsolatok sokkal fontosab-
bak, mint az anyagi javak és nem említettek semmilyen tárgyat
különlegesként, vagy csak egy-két fényképet, amin hozzájuk
Közel álló személy volt látható. A tárgyak szimbolikus mediá-
i iójának ez az elutasítása a közvetlen emberi kapcsolatok javára
először valószerűnek tűnt, míg nem kezdtük el észlelni, hogy
azoknak az emberek, akik tagadták, hogy a tárgyak jelentenének
nekik valamit, szoros emberi kapcsolataik sem voltak. Akik leg-
237
Tárgyaink tükrében
inkább hangoztatták, hogy a barátság fontosabb, mint az anyagi
dolgok, a legmagányosabbnak és legelszigeteltebbnek tűntek.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a tárgyak nélkülözhe-
tetlenek a kedvelt személyekkel való kapcsolat tárgyiasításá-
ban. Úgy tűnik azonban, hogy akiknek van szoros kapcsolata
emberekkel, ezt konkrét tárgyakban jeleníti meg. így a tárgyak
jelentésének tagadása nem feltétlenül annak a jele, hogy akiezt
mondja, az emberekkel van szoros kapcsolatban; éppen ellen-
kezőleg. Másrészt azonban a tárgyakkal való nagyon szoros
kapcsolat ugyanúgy az elidegenedés jele lehet. Ha tárgyak vál-
nak nélkülözhetetlenné, ha a szelf megy tönkre tárgyvesztéssel,
nagyon erősen kell támaszkodni a tárgyak szimbolikus erejére.
Az optimális hozzáállás úgy tűnik az, amelyben az ember arra
használhatja a tárgyakat, hogy jelentéseket és kapcsolatokat fe-
jezzen ki, tárgyiasítson és erősítsem meg úgy, hogy ne legyen
teljesen függő maguktól a tárgyaktól.
Ha abból a szempontból hasonlítjuk össze a szeretetteli és a
rideg családokat, hogy milyen tárgyakat neveznek különleges-
nek és milyen jelentőséget tulajdonítanak nekik, kitűnik egy lé-
nyeges különbség. Az első csoportban a szülők olyan tárgyakat
említenek, ami házastársukkal való kölcsönös kapcsolatuk jele,
míg az utóbbi csoportban a szülők ritkábban említenek ilyen
tárgyakat. A szeretetteli családokban, a középgenerációban 20
ember közül 15 említ legalább egy olyan tárgyat, ami házastár-
sához kötődik. Ez gyakran nászajándék, házassági évfordulóra
kapott tárgy vagy szuvenír, amit egy együtt tett utazásról hoz-
tak. A rideg családokban a középgenerációban 18 ember közül
5 említ a házastársra utaló tárgyat (Fisher-egzakt, p = 0,004). Az
eltérés különösen erős a férfiak között: a szeretetteli családokban
élő férjek közül heten említenek feleségüket jelképező tárgyat,
ám a rideg csoportban csak egy (p = 0,02).
Hasonló, de kevésbé hangsúlyos különbség jelenik meg más
családtagokkal kapcsolatban. A szeretetteli otthonokban az
anyagi környezet minden esetben több, a szoros emberi kap-
238
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
csőlátókat jelző jelentést hordoz. Például a szeretetteli felnőttek
(>0%-a említ legalább egy olyan tárgyat, amivel szüleire vagy
nagyszüleire utal, szemben a másik csoport 40%-os arányával
(p = 0,08). Az első csoportban a felnőttek 75%-a említi gyerme-
keit tárgyakkal kapcsolatban; a másodikban 50% (p = 0,05). Az
is érdekes, hogy a szeretetteli szülők 30%-ának vannak olyan
tárgyai, amelyek saját gyerekkoruk jelei, szemben a rideg szülők
6%-ával (p = 0,06).
Mindez hozzáadódik ahhoz, hogy az otthon érzelmi integrá-
ciója konkrétan megjelenik a család tárgyaiban. Más tekintetben
a két csoport által említett a tárgyak lényegében azonosak vol-
tak. Kivéve azt a tendenciát, hogy több műalkotást említettek
különlegesként a szeretetteli családok felnőttjei (p = 0,05); más
tárgyak és jelentés kategóriák nem különböztek. Például mind-
két felnőtt csoport egyenlő gyakorisággal említett saját szélijére
utaló tárgyakat. A szelf cselekvéseit és eredményeit társították
a tárgyakkal válaszadóink a leggyakrabban. A két csoportot
egyszerűen a tárgyakkal társított interperszonális jelentés kü-
lönböztette meg egymástól. Az emberi kapcsolatok, amik az
egyik családcsoportot érzelmileg integrálttá tették, megjelentek
a család szimbolikus ökológiájában.
Meg kell jegyezni, hogy bármennyire kerestünk, nem talál-
lunk különbséget a kétfajta család gyerekei között a kedvelt
tárgyak és az azoknak tulajdonított jelentések vonatkozásában.
Mindkét gyerekcsoport jellemzően olyan tárgyakat választott,
amelyek saját szélijükre vonatkoztak, élvezet vagy a felhasz-
nálás jellege volt a fő ok, amiért különlegesnek találták ezeket,
lízek szerint a szimbolikus specializáció csak a felnőttkor elején
jelenik meg. A szeretetteli és rideg családokból származó gye-
rekek már különböznek célok, társas részvétel és személyiség
vonatkozásában; de még nem tárgyiasították ezeket a különbsé-
geket szimbolikus környezetükben. A legidősebb generációban
sem találtunk szisztematikus különbségeket. A szeretetteli csa-
ládokhoz tartozó nagyszülők jellemzően gyakrabban említettek
239
Tárgyaink tükrében
olyan jelentéseket, amik saját szüleikhez, testvéreikhez, felme-
nőikhez kötődtek, de a trend nem volt szignifikáns. A rideg csa-
ládokba tartozó nagyszülőknél kétszer gyakrabban említettek
„ideál megtestesítője" jelentést kedvenc tárgyaikkal (általában
könyvekkel) kapcsolatban. De összességében mindkét csoport
nagyszülőit olyan tárgyak vették körül, amik a családra utaltak,
így a különbségek nem érték el a statisztikai szignifikancia szint-
jét. A szülői generáció szimbolikus mintázatai tükrözik legtisz-
tábban a család érzelmi tónusát.
Azok a családok, melyeknek tagjai pozitív érzelmi hangon
írják le otthonukat, valóban különböznek a rideg családoktól
abban, hogy utóbbiaknál nincs ilyen leírás. Ezek a különbségek
bonyolultak és néha váratlanok, de összességében olyan képet
mutatnak, ami értelmesnek tűnik, egyben elgondolkodtató (6.9.
táblázat).
A szeretetteli, érzelmileg integrált család előnyei nyilvánva-
lók. Egyrészt a szülők és a gyerekek közti kapcsolat a szeretetteli
családokban szorosabb, mert konkrétan, különleges otthoni tár-
gyakban jelenik meg. Ezek a családok befelé fókuszálnak; tagjaik
pszichikus energiája egymásra irányul, és feltehetőleg mindenki
visszajelzést kap a másik figyelméből. Talán ez magyarázza a
látszólag paradox tényt, hogy ezeknek a befelé fókuszáló csalá-
doknak több energiájuk van külső célokba és tevékenységekbe
fókuszálni: a szeretetteli családokban a figyelem, amit a család-
tagok a családtól kapnak megerősítést ad az ember értékéről, így
viszonylag szabadon fektet pszichikus energiát olyan célokba,
amelyek túlmutatnak az önző szándékokon. így a szeretetteli
családokban élő gyerekekben kialakul a Kötődés és a Gondos-
kodás, úgy tűnik, produktívabb céljaik vannak, több és aktívabb
célú szervezet, közösség munkájában vesznek részt és jobban
reagálnak a közszereplő példaképekre, szerepmodellekre.
A rideg családokban, úgy tűnik, kevesebb figyelmet fordíta-
nak egymás céljaira. Mivel a családban hiányzik egymás lété-
nek és értékének visszaigazolása, azt máshol kell keresniük. így
240
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
6.9. táblázat. A szeretetteli és a rideg családok tagjai közötti fő
különbségek összegzése
Szeretetteli családok Rideg családok
Személyiség- vonások Apák Kisebb rendér- zék, önfegyelem
Anyák Nyitottabbak, elfo- gadóbbak, kevésbé kritikusak
Gyerekek Segítőkészebbek, gondoskodbbbak, nyitottabbak, elfo- gadóbbak, kevésbé kritikusak Kevésbé lojálisak, kevésvé szívé- lyesek, kevésbé barátságosak
Célok Apák Produktív Menekülési
Anyák Menekülés Produktivitás
Gyerekek Produktív Menekülési
Társas részvétel Apák Anyák Gyerekek Magasabb arányban tagjai célirányúit szervezeteknek (iskola, szakmai közösség, politikai csoportok) Viszonylag ma- gasabb arányban tagjai egyházi, jótékonysági, sport-, és önfej- lesztő szervező- déseknek
Személyes szerep- modellek Apák Anyák Gyerekek Nagyszülők Inkább közszereplők, hangsúlyosabb szem- pont a szakértelem és a kreativitás Inkább családtagok, hangsúlyosabbb szempont az érzelem
largyakhoz való viszonyulás Apák Anyák A tárgyak jelentése jellemzően család- tagokhoz kötődik A tárgyak jelen- tése jellemzően inkább a szelfhez kötődik
Gyerekek Nincs különbség
241
Tárgyaink tükrében
céljaik és tevékenységük a nyilvános szférában szükségszerűen
önzőbb, melyben cselekedeteik eredményének a pozitív visz-
szajelzésektől megfosztott szelf érvényesítését, megerősítését
kell segíteniük. Az ilyen családokban felnövő gyerekek kevésbé
figyelnek mások szükségleteire, mert saját elismerésigényük
nem nyert kielégítést; ezek az okok arra vezetnek, hogy gya-
nakvóbbak és én-védőbbek lesznek. Céljaik jellemzően inkább
hedonisztikusak, mint produktívak és nem annyira vesznek
részt társas szervezetekben - kivéve a sportegyesületeket -, és
paradox módon inkább szeretetteli családtagokat, mint köz-
szereplőket csodálnak, feltehetően azért, mert az ilyen szerep-
modellek a szeretet forrását példázzák, ami a saját életükből
hiányzott.
Ezért meglehetősen könnyű lenne a családeszmény piedesz-
táljára emelni a szeretetteli családot. Van azonban egy nyugta-
lanító kettős értelem ebben a képben, ami elrontja ezt az idilli
jelleget: az anya szerepe a szeretetteli családi konstellációban.
Minden jel arra mutat, hogy a férj és a feleség aszimmetrikus
kapcsolatban van a szeretetteli családokban. A tipikus konfigu-
rációban a produktív apa és az odaadó anya szerepel. Mintánk-
ban mind a szeretetteli, mind a rideg családokban körülbelül
ugyanolyan arányban voltak az állásban levő anyák, így a „fel-
szabadult" dolgozó nő kontra háztartásbeli téma itt nem merült
fel. A szeretetteli családokban élő férj, apa figyelmét feleségére
és gyerekeire, valamint a családi kapcsolatokat megtestesítő tár-
gyakra fordíthatja. Ugyanakkor igyekszik rendezett, fegyelme-
zett személyiséget művelni, részt vesz nyilvános szervezetek,
testületek munkájában, pszichikus energiáját produktív célokba
fekteti. A szeretetteli feleség és anya ezt kiegészítő szerepe az,
hogy annak szentelje magát, hogy olyan családi rendszert al-
kosson, amit az ő odaadása rendez és tölt fel energiával. Ez a
szcenárió természetesen egybevág a Parsons és Bales (1955) által
leírt hagyományos családmodellel. Ebben rejlik a kettős értelem.
Mert a modern normálmérték szerint az, hogy a feleség minden
242
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
pszichikus energiáját a családra fordítsa, morálisan tarthatat-
lan, mert azt jelenti, hogy csak abban definiálhatja magát, amit
másokért tesz. Igazságtalan, hogy saját szélijéről főként csak a
család szűk köréből kaphat visszajelzést, míg férje és gyerekei,
akit az ő figyelme, figyelmessége erősített meg, a nyilvános élet
tágabb arénája felé fordulhat és learathatja képességei jutalmát,
személyisége megerősítését.
A hagyományos nyugati családmodell viszonylag sikeres
alkalmazkodás az emberi fejlődés követelményeihez. Ahhoz,
hogy erős szelfet alakítsunk ki a nyugati világban, szükségünk
volt a család gondoskodó kultúrájára - olyan jelentésrendszerre,
ami elfogadást és szeretetet fejez ki. Ilyen célra törekvés csak
„főállásban" valósítható meg, olyan sok koncentrált figyelem
kell hozzá, mint bármely hivatáshoz. A jelentésrendszer létre-
hozása és fenntartása, akkor is, ha az csak néhány emberre kor-
látozódik, pszichikusenergia-befektetést igényel, ami így nem
fordítható más célra. Az adaptáció szükségességének ebben az
egyedi megoldásában ott van az igazságtalanság, hogy a ha-
gyományos családokban a nőnek nincs választása abban, mire
fordítsa a figyelmét. Az elvárás - a maga és a család többi tagja
részéről - vele szemben az, hogy fenntartsa a rendszert, követ-
kezésképpen kevés energiája marad másra.
Van ennél méltányosabb megoldás? Láttuk, hogy a szeretet-
teli családokban élő apák jobban részt vesznek a háztartás dol-
gaiban, mint rideg családokban élő társaik. Ám ez a nagyobb
bevonódás nem „szabadítja fel" feleségeiket; sőt, úgy tűnik, még
jobban köti a feleséget a háztartásvezetés feladataihoz. A férfi
pszichikusenergia-hozzájárulása a családban egyszerűen nö-
veli a családi kapcsolatok intenzitását, nem szolgál arra, hogy
kiváltsa a nő részvételét. De ez talán azért van, mert a férfi bevo-
nódását a „helyes" magatartás merev normái határozzák meg.
Nem kétséges, van mód arra, hogy úgy alkossunk „szeretetteli"
családot, hogy ne várjunk élethosszig tartó elkötelezettséget a
család egy tagjától. A nők felszabadítási mozgalma politikai
243
Tárgyaink tükrében
szabadságot adott a nőknek, egyenlőkként vehetnek részt a köz-
életben, de az otthon felelősségét kevésbé a jogrendszer, inkább
a férj és a feleség együttműködése befolyásolja. Pontosan ezt
a problémát kell megoldaniuk azoknak a családoknak, akik a
status quo megváltoztatására törekszenek. Az elmúlt évtizedben
újradefiniálták a női szerep fogalmát, immár több produktív célt
tartalmaz, és elég valószínűnek tűnik, hogy a férfiszerep tágabb
értelmezése, melybe a gondoskodási célok is beletartoznak (pl.
Chodrow, 1974), legalább olyan szeretetteli családokat ered-
ményez, mint a fent bemutatottak. Hozzá kell tennünk, hogy
mintánkból többnyire kihagytuk azokat a családokat, ahol a
gyerekek 10 év alattiak, és azt várhatnánk, hogy ez a korcsoport
lenne a legérintettebb a nőmozgalom miatt, mert ezeket a csalá-
dokat akkor alapították, amikor a hagyományos szerepeket már
megkérdőjelezték. Fontos felismerni azt is, hogy a családi fele-
lősségek alternatív megosztása évekig tartó gyakorlást igényel,
mielőtt életképesnek bizonyulhat.
Más kifogások is felmerülhetnek az ellen, hogy a szeretetteli
családokat követendő pozitív példaként tüntessük fel. Az elmúlt
évszázadban a jogos kritika valóságos áradata zúdult az úgy-
nevezett „polgári család" intézményére, amit patriarkálisnak,
tekintélyelvűnek, a bűntudat és az elfojtott vágyak szoros kö-
telékének tekintettek. Az ilyen családtípust ostorozta legéleseb-
ben Marx, Engels és Lenin. Az ilyen családokat nevezte Freud
a neurózis melegágyának. Következésképpen Szovjet-Oroszor-
szágban, Izraelben és Kínában kísérleteztek azzal, hogy a család
helyett a kollektív nevelést vezessék be, azt állítva, hogy utóbbi
egészségesebb környezetet biztosít az emberi fejlődéshez (Co-
ser, 1951). Túl korai elvetni a családnak ezt az alternatíváját, bár
nyilvánvaló, hogy ez idáig nem vált tomboló sikerré. Természe-
tesen a kollektív oktatással kapcsolatos problémák talán nem a
rendszer, hanem inkább a társadalmi rendszer hibái, melyben
kipróbálták. Jobban működhet olyan országokban, ahol keve-
sebb gazdasági és politikai probléma van.
244
A BOLDOG OTTHONOK JELLEMZŐI
Mindenképpen tisztázni kell azonban, hogy az ebben a feje-
zetben leírt szeretetteli családok nemigen hasonlítanak az ideá-
lis-tipikus „polgári családra", ami ellen oly sok európai értel-
miségi lázadt a közelmúltban. Az általunk bemutatott családok
sok tekintetben új kulturális fejlődés eredményei, mely jelenség
valószínűleg példa nélküli az evolúció történeletében.
Egyrészt a klasszikus polgári családot a társadalmi tradíciók
nehéz súlya tartotta egyben. Gazdasági előnyök, státuszmeg-
fontolások, a társadalmi kontroll és elvárások tartják fenn; ezek
adják azokat a korlátozó célokat, amelyek tagjainak pszichikus
energiáit adott mederbe terelik. így lehet szorosan zárt egység,
de nem feltétlenül szeretetteli, mert a jelentések, amelyek egy-
ben tartják, a társadalmi erők merev termékei. Ezzel ellentétben
a példánkban szereplő szeretetteli családokat gyakorlatilag tag-
jaik találták fel. A külső kényszerítő erők viszonylag jelentéktele-
nebbek; a jelentések, amelyek összetartják ezeket a családokat, a
családtagok folyamatos figyelméből szövődtek és ez a folyama-
tos figyelem gondozza ezeket.
Paradox módon ezek a szeretetteli családok mintha éppen
azt teljesítenék be, amit a marxista és freudiánus teoretikusok a
polgári családrendszer eltörlésével megvalósulni reméltek: na-
gyobb részvételt, integrációt a közösségbe. A szeretetteli csalá-
dok tagjai kevésbé függnek olyan egyéni szükségletektől, amiket
az otthon kielégít; kevésbé függnek saját szélijük gondozásától
és ez a pszichikus emancipáció lehetővé teszi számukra, hogy
kiterjesszék energiáikat összetettebb célokra és nagyobb igényt
támasztó közösségi tevékenységre. Ezen a téren a hagyomá-
nyos családi elrendezés mintha a bölcsesség mélyebb forrásából
táplálkozna, mint sok modern elmélet, amelyek az emberi ter-
mészet állította nehézségekbe ütköznek, amikor megpróbálják
a közösségi célokat a gyerekekbe plántálni úgy, hogy kiiktatják
a családot és ezzel csak öncélú, elidegenedett felnőtteket sikerült
kinevelniük, akik nem képesek saját céljaikon túlmutató jelen-
téseket felfogni.
245
Tárgyaink tükrében
Bizonyos értelemben a hagyományos családmodell kritiku-
sainak teljesen igazuk van. Az érzelmileg integrált család pszi-
chikus energia szempontjából költséges vállalkozás. A legjobb
szándék mellett sem lehet annyi figyelmet szentelni neki, ameny-
nyire szüksége lenne. A sokféle igény, amit ez a szerveződés az
ember energiájából elvár, ami a bonyolult társadalomban való
élethez szükséges, elerőtlenít. Vagy pontosabban választhatjuk
azt, hogy pszichikus energiáinkat olyan célba fektetjük, ami job-
ban megfelel a személyes fejlődésnek, mint az otthonnal kapcso-
latos célok művelése. De az otthon a családtagok érzelmi me-
legségének élő jele és folyamatos fennmaradása a családtagok-
tól függ. Ez a fejezet azt sugallja, hogy ha érzelmileg integrált
otthon kialakítására szenteljük energiáinkat, akkor érzékelhető,
lényeges eredményeket kapunk.
III. rész
A személyek és a tárgyak
közti kölcsönhatás
Idáig a válaszadók által különlegesnek nevezett különféle tár-
gyakkal foglalkoztunk, de nem néztünk bele abba a folyamatba,
még részleteibe sem, ami által jelentést tulajdonítunk a tárgyak-
nak. A becsben tartott tárgyak azonban jelentőségüket pszichikus
tevékenység, más néven tranzakció révén kapják. A tárgyak nem
statikus egységek, amelyeknek jelentése az agy kognitív funk-
ciói révén, kivetítéssel jön létre, nem is a kultúra elvont fogalmi
rendszeréből ered. Ezek önmagukban jelek, a pszichikus energia
tárgyiasult formái. Akár cselekvés, akár elmélkedés kapcsolódik
hozzájuk, az otthoni környezet tárgyai csak egy kommunikatív
jelfolyamat részeként értelmesek, és ennek a folyamatnak aktív
elemei.
Lényeges különbséget jelent, hogy egy személy milyen köl-
csönhatásban van a tárgyakkal. Az 1. fejezetben a személyt és a
tárgyat két külön elemként definiáltuk; ebben a fejezetben a har-
madik fogalmat, a személy és a tárgy közötti tranzakciót vagy
kapcsolatot fogjuk leírni. Ennek a tranzakciónak a módja hatá-
rozza meg a célokat, amelyek köré életünk menetét formálhat-
juk. A legátfogóbb kifejezés, amely leírja az embereket a tárgyak-
kal összekötő jelentés módozatait, talán a művelés (cultivaticm,
lásd: Rochberg-Halton, 1979a,b; 1980a).
249
Tárgyaink tükrében
A „művelésben" benne van a „gondoz, ápol" ige jelentése:
gondozni valamit, figyelni rá („rendszeresen gondozza a növé-
nyeit), más szóval „gondoskodik róla"; másrészt benne van a
szándékoltság is, hogy valamilyen kitűzött célt elérjünk („gon-
doskodik róla, hogy megtalálják a helyes utat), vagyis szándé-
koltan el akar érni valamit. A művelés - a tökéletesítés, fejlesztés,
finomítás vagy valamely gondoskodás, képzés vagy érdeklődés
létrehozta tárgy vagy életszokás - áll legközelebb a kultúra szó
eredeti jelentéséhez, bár a kultúra mai teoretikusai kizárják ezt
az aspektust, és helyette a meglehetősen statikus „szimbólum-
rendszer" megközelítést használják, például Lévi-Strauss struk-
turalizmusában, Dávid Schneider kognitív antropológiájában
vagy Umberto Eco „szemiotikájában". E kortárs elméletek sze-
rint a kultúra lényege az, hogy inkább fogalmi meggyőződések
„logikus" rendszerei, mint hús-vér mivoltunkban élendő élet.
A természet és a kultúra közötti radikális ellentétet hangsú-
lyozzák: a természetnek nincsen célja, az önálló mechanikus
rendszer, a kultúrában pedig minden jelentés a megismerésből
származik. Ezzel szemben, szerintünk a természet és a kultúra
egyetlen kontinuumot alkot, így a kultúra vagy művelés a ter-
mészet kiegészítése, beteljesítése. Ha például növénygondozási
szokásunkat műveljük, a tranzakcióban mind a növény termé-
szete, mind az ember természete erősödik. A tárgy jelentése
eszerint a kölcsönhatás cselekvése által valósul meg, valamint
abban a célban és szándékban, amit ez a cselekvés mutat: testi
és pszichológiai növekedésben.
Sokkal kevésbé nyilvánvaló példa lehet erre a felidézés tevé-
kenysége, amikor régi családi fényképeket nézegetünk, vagy
azokról gondolkodunk. Először is, ez egy olyan tevékenység,
amelynek során a szeretett személyek vagy elmúlt események
jeleit kommunikáljuk, az e személyekkel kapcsolatos érzelmek
aktiválódnak, és a „hogy volt" gondolatfolyam jelenik meg
az ember jelenlegi, a dolgok mai állását tükröző perspektívá-
jából. A fénykép által előhívott emlékeknek megvan a sajátos
250
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
ize, mindent átható jellege. De ennek a tevékenyégnek van egy
másik dimenziója is. Szándékot jelöl - célt, elhatározást vagy
szokást —, ami a cselekvés jelentésének lényegi vonása. Sok ál-
latnak van emlékezete, de feltehetően csak az ember képes visz-
szaemlékezni, vagyis aktívan tudatába idézni egy emlékképet
és bizonyos értelemben kiegészíteni az emlékezet természetes
folyamatát. Az emlékezés és az érzékletesség teszi lehetővé az
emberi életet Hannah Arendt (1958) szerint.
Az emberi viszonyok teljes tényvilágának realitása és folyto-
nossága elsősorban azok lététől függ, akik láttak és emlékez-
ni fognak, másodsorban pedig azon, hogy miként képezzük
le a megfoghatatlan világot a ffirgyak megfogható világává.
Emlékezés és a nélkül az objektiváció nélkül, amely saját be-
teljesítéséhez szükséges, és amely ezt az objektivációt alkot-
ja, amit a görögök minden művészet eredőjének tartanak,
az élő cselekvés, a beszéd és a gondolat a folyamat végén
elvesztené realitását és úgy eltűnne, mintha sosem létezett
volna. (Arendt, 1958, 95)
Amikor egy személy valaminek a végrehajtására törekszik, vagy
valamire figyelmet fordít, az aktivitása bizonyos irányt vesz -
az adott célra vagy kimenetelre irányul. Az adott személy által
a cselekvésbe befektetett figyelem maga az az eszköz, amellyel
a cél megvalósítható.
Összegezve tehát, a becsben tartott tárgyak jelentése a sze-
mély és a tárgy közötti tranzakcióban valósul meg; a tranzakció
pszichikus tevékenység (vagy kommunikatív jelfolyamat) és
nem egyszerűen önmagában vett testi viselkedés, bár az is van
benne; a tranzakciónak különböző módozatai vannak.
Az, hogy bizonyos tárgyakat általában saját jellegzetessé-
geiken kívüli okból értékesnek tartanak, például a trófeákat, a
bankjegyeket, míg másokat csak saját tulajdonságaikért minő-
sítenek így, azt jelzi, hogy a pszichikus tevékenység különböző
módozatai vannak jelen a jelentés konstruáltságában.
251
Tárgyaink tükrében
A tranzakció három módozatát szeretnénk megkülönböztet-
ni, melyek alapvető fontosságúnak tűnnek annak megértésében,
hogy miként nyernek jelentést a tárgyak. Ezek a modellek egy-
részt más perspektívát mutatnak be, amelyből a személyt szem-
lélhetjük (tárgytranzakció), másrészt kritériumokat adnak a mű-
velés folyamatának megértéséhez. A művelés szempontjából
általunk alapvetőnek tartott tranzakciómódok a következők: az
adott tranzakció sajátos esztétikai minősége; a pszichikus ener-
gia becsatornázása az adott tranzakcióban; a tranzakció eredmé-
nye vagy célja. A „tranzakciót" itt a Dewey által leírt technikai
értelemben használjuk, ahol bármilyen értelmes cselekvés eleme
csak magának a tranzakciónak a kontextusában nyer értelmet
(lásd Dewey és Bentley, 1949); vagyis az elemek tulajdonképpen
nem függetlenek egymástól. A személy és a tárgy, a tranzakció
első két eleme között az általunk tárgyalt mediáló módokat az
alábbi diagram illusztrálja.
A tranzakció elemei
személy -----------7 tárgy
mód: 1. esztétikai minőség
2. figyelem
3. cél
Abban, hogy a tranzakciót, mint e három mód megvalósulását
fogjuk fel, alapvetően Peirce-t követjük, akinek jelelméletében
nagyjából az ikonikus, az indexikus és a szimbolikus „létmód" a
jelek e három formájának megfelelője (Rochberg-Halton, 1980c).
De a gondolkodás hármas felosztásának nagyon régi hagyomá-
nya van a pszichológiában, mint azt Ernest Hilgard (1980) nem-
régiben bemutatta „The Trilogy of Mind: Cognition, Affection,
and Conation" (Az elme hármas felosztása: megismerés, érzelem
és törekvés) című cikkében; Hilgard azt mondja, hogy a pszicho-
lógiában a kognitív (megismerési) elem dominál és a másik két
elemet az utóbbi 25 évben elhanyagolták. Ám szerintünk mind
252
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
.1 három mód alapvető fontosságú a szelf megtapasztalásához és
műveléséhez, és közvetítenek a személy és a tárgy között.
Ezért a tranzakdómódok vizsgálatában három kérdést te-
szünk fel: (1) Mi a tranzakció eszétikai minősége vagy mi jel-
lemzi az esztétikai tapasztalást? (2) Mi a pszichikus energia
levezetésének módja? (3) Mi a tranzakció eredménye? Válasza-
inkban arra törekszünk, hogy (1) megvizsgáljuk az esztétikai
tapasztalat szerepét a műtárgyak értékelésében azon megkü-
lönböztetés alapján, amelyet John Dewey tett az Art as Experi-
ence (A művészet mint tapasztalás, 1934) című könyvében az
észlelés (perception) és a felismerés (recognition) között. A (2) kér-
désre adott válaszunkban azzal foglalkozunk, hogyan szolgálja
a figyelem a pszichikus energia becsatornázását. A (3) kérdés
megválaszolásához a művelési folyamat céljait tárgyaljuk, azt,
hogy a pszichikus tevékenység eredményei hogyan tekinthetők
<i célhierarchia kontextusában.
Egy adott élmény azonban ritkán jelenik meg csak egyik vagy
másik kategóriában, jellemzőbb, hogy mind a három vonatkozik
minden személy-tárgy tranzakcióra. Ugyanannak a tapasztalat-
nak különböző jellegzetességei kerülnek előtérbe attól függően,
hogy milyen perspektíva hangsúlyozása mellett döntünk.
Esztétikai élmény
Az első dimenzió, amely mentén egy személy-tárgy tranzak-
ció jellegét felmérhetjük, az esztétikai minőség. A mindennapi
nyelvben az „esztétikus" szó kifinomult, szinte régies konno-
tációt tartalmaz, amitől úgy érezhetjük, hogy ez irreleváns a
mindennapi tapasztalásban. De legtágabb értelmében minden
tudatosságnak, a belső állapotunkról és a külső körülményekről
való tudásnak is van esztétikai komponense. Azt akarjuk mon-
dani, hogy ez az esztétikai dimenzió nem valami túl kifinomult,
elvont modorosság, hanem a világhoz való viszonyulásunknak
253
Tárgyaink tükrében
alapvetően fontos aspektusa. Az esztétikai tapasztalás általunk
átvett megközelítését by Rochberg-Halton (1979a,b) dolgozta ki,
és alapvetően John Dewey észlelés és felismerés közti megkülön-
böztetésre épül (lásd Dewey, 1934). Dewey számára a felismerés
azt jelenti, hogy amikor egy tárggyal kapcsolatba kerülünk, egy
korábban kialakult értelmezési sémára vagy sztereotípiára tá-
maszkodunk, míg az észlelés azt jelenti, hogy képesek vagyunk
aktívan észlelni a tárgyat úgy, hogy minősége módosítja a ko-
rábban képzett szokásokat és sémákat. Bár a művészet explicit
szándéka az esztétikai élmény létrehozása, Dewey nem korlá-
tozza az esztétikai élményt a művészetre, hanem minden tapasz-
talás potenciális elemének tekinti. Az észlelés alapvetően fontos
az esztétikai tapasztalathoz, és lelki növekedéshez és tanuláshoz
vezet. A felismerés, a tárgy vagy a tapasztalás értelmezése ki-
zárólag már létező szokások, sémák alapján csak arra szolgál,
hogy tovább kondicionálja az embert a megszokott életrendjé-
ben. Ha a kultúra egyszerűen egyezményes jelrendszer lenne,
ahogy azt néhány kognitív antropológus állítja, akkor az eszté-
tikai tapasztalás csak a Dewey szerinti felismerésből állna, mert
a tapasztalás tárgya csak önkényes jelként „tartalmaz" jelentést,
amit a kulturális konvenciók tulajdonítottak neki, nem pedig
saját egyedi minősége alapján.
A kultúrát a művelés folyamataként értelmezve lehetővé vá-
lik, hogy a jelentést inkább tranzakciónak tekintsük, semmint
egy kultúra vagy egy egyén szubjektív projekciójának, amit az
arra a káoszra vetít rá, amelynek nincs önmagában jelentéssel bí-
ró tulajdonsága. Dewey elmélete figyelembe vesz valamit, amit a
jelentés mai elméletei figyelmen kívül hagynak, nevezetesen azt,
ahogy valami eredeti, új dolog megjelenhet a tapasztalásban; va-
lami olyasmi, amit nem lehet szokásokra, korábbi tapasztalásra
levezetni. Bár még az észlelésben is nagymértékben jelen vannak
az értelmezés hagyományos műveletei, nem az a fontos, hogy az
ember kultúrája konvencionális gondolati szokásait alkalmaz-
za. Az a fontos, hogy az interakció tárgyának van befolyása a
254
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
tapasztaló által előállított értelmezésére saját belső tulajdonságai
miatt, mert Dewey esztétikai perspektívája szerint ez a tanulás
<1 lap vető módja. Akárhányszor hallgatjuk meg kedvenc zenén-
ket, akárhányszor nézünk meg egy naplementét ábrázoló képet,
az - vagy bármilyen cselekvés - tartalmazhat és tartalmaznia is
kell új elemeket, amelyek egyedivé és teljessé teszik az élményt.
Az esztétikai minőség a közvetlen jelenben fordul elő, de köz-
vetítő jelként is működik a tudatosságban. Nem kizárólagosan
mentális, nem is testi, nem szubjektív és nem objektív, hanem
egyedi szituációkhoz és kontextusokhoz tartozik, és a szervezet
és a környezet közötti tranzakciók megvalósítását alkotja:
Egy szituáció lehet vidám, lehangoló, izgalmas, félelmetes,
határozatlan stb. Minden esetben van egyedi, mindent átható
minőség, amit a szituáció minden összetevője kondicionál...
A mindent átható minőség ténylegesen esztétikai minőség.
Dewey álláspontja az, hogy az esztétikai minőség bármilyen
tapasztalásban jelen van, ami megkülönböztethetően tapasz-
talás, amit teljessége, integritása, egyedisége kiemel a többi
tapasztalás közül. (Bernstein, 1966,94-96.)
Az esztétikai tapasztalás, amit a társadalomtudósok gyakran
szubjektívnek, ezért lényegtelennek tartanak, így valójában
olyan alapvető módszer, amit azért tanulunk meg, hogy objektí-
vek lehessünk abban az értelemben, hogy saját terminusaikban
ismerjük fel a környezet átható tulajdonságait. Ezen az alapon
úgy tűnhet, hogy az esztétikai tapasztalás szinte teljesen elha-
nyagolt területének az eddiginél több figyelmet kellene kapnia
a társadalomkutatásban.
Ám az esztétikai tapasztalást általában vagy a pszichológiai
észlelés vagy a kulturális konvenció puszta érzésévé redukálták.
Előbbi esetben az élvezet hedonisztikus egyéni érzésének tekin-
tik, míg utóbbi esteben minden jelentés tisztán konvencionális
(Peirce jelelmélete szerint szimbolikus, amit inkább konven-
cionális alapon értelmeznek, mint saját értékei vagy anyagbeli
255
Tárgyaink tükrében
megjelenése alapján). Ha a minőségi közvetlen kapcsolatot a
személy-tárgy tranzakció elemének tekintjük, azzal túljutha-
tunk a szokásos vitán, ami a művészetet kizárólag a társadalmi
konvenciók szintjére redukálja (pl. Durkheim, 1965, 426, 427;
Sahlins, 1977, 11, 12; Goodman, 1968, 5, 38), és azon az utilita-
rista érven is, ami szerint a művészet csak „örömérzést" ad (pl.
Mehrabian, 1976), de a társadalmi életnek nem lényegi aspektu-
sa. Bár a jelentések nagy része a konvencionális normák bevett
buborékján belül jön létre, azt akarjuk megvizsgálni, hogy az
esztétikai tapasztalás hogyan teremt lehetőséget új élmény meg-
jelenésére. Ennek egyértelműsítésére először tekintsük át, ho-
gyan értékelték a válaszadók a birtokukban levő alkotásokat.
A válaszadóknak a festményekkel és a szobrokkal kapcsolat-
ban adott megnyilvánulásaiban az volt a legmeglepőbb, hogy
az ilyen tárgyak belső értékeit ritkán említették. Az alkotásokat
elsődlegesen azért értékelték, mert eseményeket, a családot, ba-
rátságot idéztek. A vizuális alkotásokkal kapcsolatban említett
jelentéseknek csak 16%-a volt belső értékre utalóként kódolható;
ugyanez szobrok esetében 11% volt.
Ez a séma arra enged következtetni, hogy a művészetet jel-
lemzően inkább az azt körülvevő szimbolikus kontextus miatt
értékelik, mint magának a műtárgynak a kifejező lehetőségeiért.
De az otthon nem múzeum, miért kellene tehát a műtárgyak bel-
ső tulajdonságait értékelni? Ha a műtárgy személyes identitást,
a szeretett személyekkel való kapcsolatot, vagy a státuszhierar-
chiában betöltött helyet jelöl, attól még funkciója ugyanolyan
fontos, mert arra szolgál, hogy szimbolikus formában egysége-
sítse a „tapasztalásokat".
Esztétikai perspektívából azonban a műtárgyaknak saját ren-
deltetésük van; megvan az az egyedi képességük, hogy új vizuá-
lis tapasztalást, érzéseket, gondolatokat produkáljanak. Ha egy
gyerekrajzot azért tartanak becsben, mert egy bizonyos gyerek
rajzolta, nem pedig azért, amit és ahogyan ábrázol, akkor a tár-
gyat a szeretet vagy a személyes kapcsolat jelképeként, de nem
256
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
műalkotásként értékelik. Hasonlóképpen lehetséges egy eredeti
l’icassót is nem művészetként, hanem a társadalmi státusz je-
leként, ahogy legalább egy válaszadó tette. Ekkor a személyes
szükségletek kielégülése megvalósulhat, de magának a tárgynak
a „rendeltetése" megtagadott. Az esztétikai tapasztalásba több
tartozik, mint a jelentés projekciója a személyről a környezetre
és vice versa. Beletartoznak azok a jelentések is, melyek a tárgy
inherens tulajdonságaival való interakció révén jönnek létre.
Mint korábban említettük, a felismerés során egy korábban
kialakult értelmezési sémára vagy sztereotípiára támaszkodunk:
A puszta felismerés már akkor megtörténik, ha a megfelelő
címkét vagy feliratot megtaláljuk, és itt a „megfelelő" annyit
tesz, mint egy olyan célszerűség szolgálatában állni, mely
külsődleges a felismerés aktusához képest - úgy, ahogy a
kereskedő az árut a minták alapján azonosítja. A szervezet
nem élénkül fel, nem keletkezik benne izgalom. (Dewey,
1958, 53)
így a felismerésbe beletartozik az is, hogy a művészetet tisztán
külső okokból használjuk, például csak azért értékelünk egy
festményt, mert nászajándék volt, vagy mert illik a lakás beren-
dezéséhez, nem pedig azért, mert a műtárgyak valamely speci-
fikus kifejező tulajdonságot hangsúlyoznak.
Lehet azzal érvelni, hogy az otthon megfelelő funkciója az,
hogy a felismerés biztos menedéke legyen, míg a „szervezet
élénkségé", a „belső izgalom", amit Dewey az észlelés eszté-
tikai aktusának tulajdonít inkább, a nyilvánosság, a közösség
arénájába helyezendő: azok, akik az otthoni környezet megértő
miliőjét élvezhetik, intenzívebben gyakorolhatják az esztétikai
észlelést az otthonon kívül. De az észlelés és a felismerés nem
egymás ellentétei. Pontosabban a felismerés „visszamaradt ész-
lelés", mert nem megy elég messzire ahhoz, hogy megfeleljen
a tárgy inherens, önálló tulajdonságainak. Az észlelésbe az is-
merős tartozik, és nem fordulhat elő ismerősség nélkül, mert
257
Tárgyaink tükrében
az teljes káosz lenne. Az otthon jórészt azért olyan meleg és
ismerős hely, mert megtestesíti mindazokat az elvárásokat és
szokásbeli egyéni sajátosságokat, amelyek lehetővé teszik, hogy
„növekedjünk", amikor növekednünk kell. De a „szervezet iz-
galma" nélkül, amit az esztétikai tapasztalás nyújt, az otthon
nagyon könnyen elvesztené melegségét és megdermedne. Úgy
tűnik, hogy az otthon környezetében kialakított tranzakciós
szokások generalizálódnak és más környezetekre is áttevődnek,
és annak, hogy miként tanultunk meg viszonyulni a tárgyak-
hoz otthon, döntő hatása van a személy pszichológiai növeke-
désére.
Arról, mit jelent kizárólag felismerési viszonylatban értékelni
a művészetet és hogyan viszonyul ez a szokás a személy teljes
életpályájához, képet alkothatunk annak a nőnek a válaszaiból,
aki öt műtárgyat nevezett meg az otthonában található hétből
különleges, becsben tartott darabként:
Faliképek: „Konyhás" kinézetet adnak a konyhának. Nélkü-
lük a konyha ridegnek tűnt.
Utolsó vacsora reprodukció: Ettől vallásosabb jellegű a kony-
ha. Olyan, mintha a család ülne össze vacsorázni... Szép, és
valahogy „ide való".
Fém hajómodell: Valami tizenhetedik századi dologra emlé-
keztet. Azért különleges, mert a fiamnak vettem. Hiányozna.
Milói Vénusz reprodukció: Azért szokatlan, mert nincs karja.
Egy értékesítési továbbképzésen kaptam, a kapott ponto-
kat lehetett beváltani erre. Hiányozna, mert tényleg nagyon
megdolgoztam érte.
Plakettek: Parasztlegények és leányok plaketteken. Nagyon
tetszenek. Nagyon szomorú lennék, ha bármi történne velük.
Ezekben a leírásokban minden tárgyat csak a tárgyak által meg-
jelenített társas jelentés miatt értékel a válaszadó; a rokonokkal
való kapcsolat, az erőfeszítés, a ráköltött pénz a szempont. Az
objektív minőség csak a felismerés célját szolgálja, vallásos hitet
258
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
jelenítenek meg, a válaszadó lakberendezésről alkotott kulturális
elképzeléseit valósítják meg. A tárgyaknak nincs saját „rendel-
tetésük", ami új gondolatot vagy érzelmet hívhatna elő. Még a
Milói Vénusz sem az alak szépsége miatt szokatlan, hanem azért,
„mert nincs karja". Szimbolikus értéke abban rejlik, hogy nagy
erőfeszítésbe került annyi pontot összeszedni, hogy megszeret-
te; trófeaként szolgál.
Ha a többi kérdésre adott válaszai alapján megnézzük, mi
ennek a nőnek a napi tevékenysége, láthatóvá válik, hogy rend-
kívül passzív életstílushoz szokott. Az elektronikus média do-
minálja a napját. Arról számol be például, hogy napi 8 órát tölt
tévénézéssel, néhány órán át hallgatja a rádió reggeli adását és
egy-két órát telefonál. Csak remélni lehet, hogy ezek a tevékeny-
ségek időben átfedik egymást, különben 13 órát tölt a készülé-
kek mellett.
Ennek a passzivitásnak másik példája válasza arra a kérdés-
re, hogy a nap folyamán végzett tevékenységek közül melyiket
tartja különlegesnek. Azt mondta: „Tévét nézek és zenét hallga-
tok. Olyan dolgokon gondolkodom, amiket szeretnék megtenni,
de nem tehetem." Hasonló példa arra a kérdésre adott válasza,
hogy otthona mely tárgyaihoz fordulna akkor, ha a következő ér-
zelmei lennének: boldogság, szomorúság, kapcsolat más embe-
rekkel, magány, erőtlenség, szabadság. A hat válaszból öt olyan
helyzetet írt le, amelyben fekszik: ha „boldog", akkor a nappali
kanapéján; ha „szomorú", akkor a hálószobában, az ágyon; ha
„kapcsolatban van más emberekkel", akkor a hálószobában, de
telefonálna; ha „magányos", akkor az alagsorban a kanapén; ha
„szabad", akkor a nappaliban a szőnyegen. Csak az „erőtlen"
állapot provokálta nem horizontális elhelyezkedésre és magas
ingertartalmú környezetre: kimenne az első verandára.
Az általános életstílus jelzőiként a médiafogyasztáshoz való
hozzászokás és a letargikus tevékenységek feltárják, hogy rend-
kívül nehéz lenne ennek a nőnek a Dewey-féle értelemben vett
esztétikai élményt átélni, vagyis hogy a szeme elé kerülő tár-
259
Tárgyaink tükrében
gyak valóban hassanak rá, és ne csak manipuláltan lássa azokat.
Amíg a tárgyak csak azt jelentik, amit jelenteniük „kell", az em-
ber nem nőhet túl a kultúra és a szocializáció szabta határain.
Az észlelés ezzel szemben a tárgy aktív, kritikai receptivi-
tását is jelenti, úgy, hogy a tárgy tulajdonságai módosíthatnak
korábban kialakult szokásokat vagy értelmező asszociációkat.
Az észlelés során a tárgyak objektív tulajdonságai elválasztha-
tatlan részei magának az észlelésnek; a felismerés során azon-
ban külsődlegesek. Az észlelési élmény azt jelenti, hogy a tárgy
értelmező sémája megváltozik vagy kibővül. Dewey megjegy-
zése a kifejezésről mint cselekvésről szintén azt mutatja, amit
észlelésként ért.
Az új és a régi kapcsolódása nem erők puszta összekevere-
dése, hanem olyan újjáteremtés, amelynek során a jelenlegi
impulzusok formát és szilárdságot nyernek, a régi, „elraktá-
rozott” anyag pedig szó szerint újjászületik, új életet nyer és
átlelkesül az új szituációval való találkozástól... A környe-
zetünkben lévő tárgyak, melyek más esetben cselekvéseink
bejáratott csatornái vagy vak gátjai lennének, eszközökké és
közvetítő közegekké válnak. Ezzel egy időben a korábbi ta-
pasztalatok tárgyai, melyek a rutinszerű használatban elkop-
nak vagy mozdulatlanná dermednek a használat hiányától,
újra szerepet kapnak az új események sodrában, hogy ezáltal
új jelentést öltsenek. (Dewey, 1958, 60-61)
A tapasztalás felé való orientálódás hasonló ahhoz, amit Getzels
és Csikszentmihalyi (1976) a kreativitás jellegzetességének ta-
láltak. Tanulmányuk rámutatott, hogy a kreatív művészek
technikájukban nem profibbak vagy intelligensebbek, mint a
nem kreatívak; a két csoport abban különbözik, hogy előbbiek
a feladatot „felfedezett problémának", míg utóbbiak „előállt
problémának" tekintik. A kreatív művészek nem meglévő esz-
tétikai problémaként kezelnek egy tárgyat vagy kompozíciót
(pl. kellemes szín, erős textúra, izgalmas távlatpont), hanem
260
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
egyedi jellegzetességeket fedeznek fel a témákban, amelyeket
meg akarnak festeni.
Magától értetődik, hogy az észlelés a kreativitás előfeltétele.
De a környezettel való tranzakciónak ez a formája nem korlá-
tozódik a kreatív művészekre vagy a tudósokra. Valahányszor
kölcsönhatásba kerülünk egy tárggyal, potenciálisan megvan az
újat tanulás lehetősége. Fontos megemlíteni, hogy az esztétikai
élmények spektruma a legrendkívülibbtől és az extatikustól a
legegyszerűbbig és legszerényebbig terjedhet. A hajnalban meg-
szólaló első madár dala teljesen más örömérzetet kelt a hallga-
tóban, mint Beethoven örömódája, de mindkettőnek megvan a
maga helye a kontinuumon. Hasonlóképpen az élvezetes napi
munka utáni teljes kimerültség is más, mint az, amikor az ember
egy élet munkáját befejezi. Ám mindkettő esztétikai élmény, a
csekélytől a nagyon mélyig terjedően: az érzés, hogy legjobb
tehetségünk szerint végeztük el a munkát.
Az észlelés nem korlátozódik esztétikai tárgyakra, hanem a
pszichikus aktivitás módja, ami bármely tárgyra vonatkozik.
A cél beteljesítésének jelentése van benne, a végkifejlet tulajdon-
sága, ami egyesíti és egyedivé teszi a tapasztalást. Míg a pszi-
chikus tevékenység harmadik módozata - a tranzakció eredmé-
nye - azt a célirányosságot hangsúlyozza, amelyben a személy
céljai a tárggyal való kölcsönhatás által vihetők tovább, és a
második módozat - a flow - az eszközöket hangsúlyozza, ame-
lyek a pszichikus energiát megfelelő csatornába terelik a célok
megvalósítása érdekében, az esztétikai módozatba a tapasztalás
betetőzése, beteljesedése tartozik, ami az adott tapasztalással
járó, belsődleges tulajdonságok felismerésével valósul meg.
Az ilyenfajta pszichikus aktivitás illusztrációja egy fából ké-
szült láda leírása:
Indián láda: Az egyik tárgy, amit legújabban vettünk, a lenti
komód. Indián munka. Beleszerettünk, amikor idén nyáron
Kanadába mentünk; hazahoztuk, és nagyon tetszik, hogy ott
261
Tárgyaink tükrében
áll a nappaliban. [Miért?] Hát azért, mert idén nyáron elég-
gé belemerültünk az indián művészet tanulmányozásába.
Sok kiállítást megnéztünk, hozzáolvastunk, és elmentünk
Kanadába, és megláttuk ezt a darabot a galériában, és sok
ilyesmit láttunk a kiállításokon, és ez olyasmi, amit meg-
engedhettünk magunknak, ezért megvettük. És azóta lát-
tuk az Art Institute indián művészeti kiállítását is. Volt egy
nap, amikor egy törzsfőnök jött, azé a törzsé, amelyik ezt a
ládát készítette. Beszéltünk velük. A szimbólumok és a dol-
gok, amiket mutattak nekünk és néhány más holmi is, amit
árultak, nagyon hasonlók voltak, mert ez a törzs a Whale-tó
környékén élő törzsek egyike, és bizonyos szimbólumokat
csak ez a törzs használhat, és már évszázadok óta használják
művészetükben. Szóval ez szép dolog, és értékeljük.
[És mit jelentene önnek, ha nem lenne meg ez a láda?]
Úgy érezném, hogy a körülvevő tér, az élet tere elég üres
lenne. Nagyon nem szeretném, ha elölről kellene kezdenem
a csecsebecsék és emléktárgyak gyűjtését. [Tehát a műtár-
gyait összetartozónak tekinti?] Összetartozónak tekintem
az egész atmoszférát, azt, ahogy érzünk. Odalent nincs egy
nagyobb tárgyam sem; sok kisebb van. Az egész hangulat,
ami a nappaliban vagy a ház bármelyik helyiségében van,
valamiféle vizuális izgalmat okoz, mert olyan sok minden
van. Nincs egyetlen nagy kiáltás sem. Csak sok kis hang.
Szóval, ha a falak fehérek lennének, nem tudnék sima, dísz-
telen helyiségben élni. Annyira hozzászoktam ahhoz, ami a
falakon van, hogy tudom, hogy ott vannak azok a tárgyak
és már nem is kell látnom őket. Tudom, hogy ott vannak. Ha
valamit levenne és eltenne, rögtön tudnám, hogy hiányzik.
Ha valami nem lenne a helyén, rögtön tudnám, hogy mi az.
Sok konvencionális elem van ebben a leírásban: a válaszadó és a
felesége pontosan ismerték a láda stílusát, és láttak több ahhoz
hasonlót; a darab egy kanadai utazásukról magukkal hozott szu-
262
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
venír, és a művészetet gyakran szinte tudattalan, szokás szinten
tapasztalja meg. Ám ennek a ládának fontos jelentéseleme az,
hogy külön története van és megvan a szerepe a válaszadó éle-
tében abban az értelemben, hogy új tapasztalást teremt számára.
A láda és más műtárgyak a „vizuális izgalom", a „sok kis hang"
atmoszféráját teremtik meg, amit ezek az emberek az élet szer-
ves részének tartanak.
Ismét meg kell említenünk, hogy a művészet egyáltalán nem
az esztétikai tapasztalás egyetlen forrása. A szobanövények pél-
dául sok válaszadó esetében nagyobb esztétikai élményt jelen-
tenek, mint a műalkotások. A könyvek is az érzékelés élményét
adhatják, amint azt az alábbi példa mutatja:
Könyvek, mert új világot tárnak fel. Tanulságosak és sokat
tanulhat belőlük az ember. Élvezetesek, mert más országokat
ismerhetünk meg belőlük és elmenekülhetünk egy másik
környezetbe.
A műtárgyak célja az, hogy érzéseket és gondolatokat fejezzenek
ki és új érzékelést stimuláljanak saját tulajdonságaik által. A szo-
káson kívül nincs igazi ok arra, hogy miért legyen az otthonban
műtárgy, de minden ok megvan arra, hogy az esztétikai élmény
az otthoni környezet lényeges aspektusát alkossa, és a művé-
szet modell és egyben médium is ezeknek a tapasztalásoknak a
megvalósításához.
A pszichikus energia áramlása
A személy és a tárgy közötti tranzakció következő dimenziója
arról szól, hogy milyen mederbe terelődik a pszichikus ener-
gia. Az imént láttuk, hogy a tárgy belső tulajdonságainak döntő
szerepe lehet a tranzakcióban, amikor a személy megengedi,
hogy azok a tulajdonságok a tranzakció jelentésének részeként
valósuljanak meg. A Dewey által észlelésnek nevezett esztétikai
263
Tárgyaink tükrében
tapasztalás teszi lehetővé az egyén számára, hogy új dolgokat
tanuljon, értelmezési sémáit a környezet minőségi tulajdonsá-
gaihoz igazítsa.
De ahhoz, hogy bármilyen tranzakció létrejöhessen, az is
szükséges, hogy bizonyos mennyiségű pszichikus energiát tár-
sítsunk a tárgyhoz. Figyelem szükséges a pszichikus tranzakció
megvalósulásához. Ha megnézzük, hogyan terelődik mederbe a
pszichikus energia, nyilvánvalóvá válik, hogy a figyelem kulcs-
szerepet játszik a pszichikus energia korlátozásában és irányí-
tásában.
Ha tárggyal kerülünk kapcsolatba, azt a környezetből választ-
juk (beleértve a mentális környezetet is), úgy, hogy figyelmet
koncentrálunk rá. Természetesen van számos fordított példa
is, amikor a tárgy „választja" a személyt és mintegy kikény-
szeríti, hogy figyeljen rá. Például amikor kedvenc háziállatunk
(a „tárgy" általunk használt kiterjesztett értelmezésében ez is
tárgy) hangosan ugat vagy nyávog, és ezzel jelzi, hogy enni
kér, vagy amikor az ébresztőóra éles hanggal emlékeztet elő-
ző esti elhatározásunkra, hogy hajnalok hajnalán felkelünk. De
többnyire az ember választja ki, hogy milyen tárgyra figyel és a
tárgyakkal való kölcsönhatás habitualizált figyelemmintázatok-
ból áll.
Az otthonban található alkotások nemcsak egyedi tárgyként
bírnak jelentéssel, hanem részei a velük élő emberek gestaltjá-
nak, mely gestalt egyrészt az „otthon" érzetét kommunikálja,
másrészt kijelöli az otthon különböző részeinek megfelelő cse-
lekvéstípusokat. Hasonlóképpen a család, a háztartás szervezése
is figyelem- és szándékmintázatnak tekinthető, ami konkrétan
az általuk teremtett környezetben és alkotásokban nyilvánul
meg; ez a séma aztán mederbe tereli az otthonban lakók pszi-
chikus energiáit. Az otthon objektívan reprezentálja azt, hogy
mi a szelf úgy, hogy megmutatja, mibe fektettünk pszichikus
energiát, mit tartunk fontosnak birtokolni. Ha közelebbről meg-
nézzük, feltárhatja azokat a figyelemmintázatokat, amelyek se-
264
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
gíthetnek mindennapi tudatosságunk strukturálásában. A búto-
rok és egyéb berendezési tárgyak elrendezése megmutatja, hol
időznek a családtagok rendszeresen, jellemzően mire fordíta-
nak figyelmet, mit kívánnak a látogatókkal láttatni és mit nem.
lígyebek mellett azok a tárgyak is a pszichikus energiát mederbe
terelő figyelem rendezett mintázatait illusztrálják, melyek ki-
emelt helyet kapnak a nappaliban, vagy amelyek a hálószoba
személyesebb terében állnak.
De az otthon alkotásainak elrendezése egy kevésbé tudatos
szinten is a strukturált figyelmi folyamatot, illetve a figyelem
stukturációs folyamatát jelöli. Úgy tűnik, hogy a kultúra élet-
ereje valójában abban rejlik, hogy képes a gondolatok és érzé-
sek hatalmas tárházát megkérdőjelezhetetlen alapfeltevések
rendszereként fenntartani, és lehetővé teszi az embernek, hogy
bonyolult információkat tanuljon viszonylag kevés szelftuda-
lossággal vagy közvetlen figyelemmel. Az a viszonylagos köny-
nyedség, amivel a gyerek nyelvet tanul, megmutatja, hogyan
működik a kultúra abban, hogy csökkenti a tudatos figyelem
középpontjába vonandó információ mennyiségét annak érde-
kében, hogy a figyelem koncentráltabb lehessen, néhány kulcs-
mozzanatra fókuszáljon, miközben a megmaradó információ
szinte erőfeszítés nélkül internalizálódjon. Hasonlóképpen az
alkotások teljes kontextusa az otthonban az otthonosság ál-
landó jeleként hat, azt mutatja meg, kik vagyunk mi és a csa-
ládtagjaink, mit tettünk meg és mit tervezünk tenni, és ezáltal
csökkenti azt az információmennyiséget, amire figyelnünk kell
ahhoz, hogy könnyen cselekedhessünk. Érdemes megemlíteni,
hogy az angolban az „ismerős, otthonos" (familiar) és „család"
(family) szó egyaránt a latin família ('család') szóból származik,
.1 melynek jelentéskörébe egyaránt beletartozott a rokonság,
a házban tartott birtoktárgyak és a rabszolgák is. A házbe-
li vagyontárgyak egyik fontos szerepe ezek szerint az, hogy
otthonossá tegyék a környezetet, ami a házban lakók rendjét,
irányítását és jelentőségét fejezi ki és ezzel lehetővé teszi, hogy
265
Tárgyaink tükrében
pszichikus energiáikat hatékonyabban tereljék adott mederbe
a házon belül.
Minden tudatos tapasztalás egyazon kontinuumon helyezke-
dik el, melynek egyik végén az unalmas egyformaság, közepén
az élvezetes változatosság, másik végén pedig a szorongáskeltő
káosz van. Az ember figyelmi aktivitásának maximuma az él-
vezetes középső régiókban van. A tapasztalásba való bevonó-
dás optimális állapota, vagy más néven flow ellentétben van az
extrém unalommal vagy izgalommal, amiket az elidegenedett
figyelem állapotának tekinthetünk (Csikszentmihalyi, 1975;
1978b).
Az elidegenedett figyelem a pszichikus energiák elfecsérlése,
mert úgy használjuk, hogy nem veszünk részt művelési folya-
matban. Marx ezt a folyamatot a termelés, mint elidegenedett
munka kontextusában tárgyalta, amin azt értette, hogy a mun-
kás munkájának eredménye teljes egészében (pl. a tárgy tulaj-
donlása, a tárgy teljes pénzben kifejezett értéke, a mesterségbeli
tudás révén érzett büszkeség stb.) meg van tagadva tőle. Ám
ugyanez igaz a fogyasztói társadalomban élőkre: ha a kultúra
arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy ne maguk a termékek speci-
fikus funkciójára vagy tulajdonságaira, hanem figyelemelvonó
eszközökre figyeljenek, ez is elidegenedett figyelemnek, vagy
Marx szóhasználatával „hamis tudatnak" nevezhető. Elidegene-
dett, mert végső soron nem igazán a tárgy kerül „fogyasztásra",
hanem csak a fogyasztó figyelme.
A flow ezzel ellentétben olyan integrált figyelem, amely arra
szolgál, hogy egy személy közvetlen pszichikus energiáit a sze-
mély céljai felé irányítsa, ezen a ponton függetlenül attól, hogy
mik ezek a célok. Az integrált figyelem részt vesz a művelési fo-
lyamatban azáltal, hogy a tárggyal való tranzakció önmagában
jutalmazó jellege által stimulálja a növekedést. A következő, fia-
talabb válaszadóktól származó idézetek azt illusztrálják, hogyan
keletkezhet flow a becsben tartott tárgyakkal való tranzakció
révén:
266
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
A rádióm. Hozzászoktam, hogy házi feladat készítése közben
rádiót hallgatok. Elalvás előtt is hallgatom, és az az ébresztő-
órám is, szóval nagyon függök tőle. [Nélküle] nem érezném
jól magam. Sokkal jobban kellene figyelnem és meg kellene
kérnem valakit, hogy ébresszen fel.
Dob. A dob nekem tevékenység. Elkezdtem takarékoskod-
ni, hogy dobot vehessek. Ha egy kicsit játszom, nagyon bele
tudok feledkezni; olyan, mintha benne lennék a zenében, ben-
ne lennék a felvételben.
[Mit jelentenek neked a tárgyak összesen?] Talán emlé-
keket. Néha, ha nagyon, nagyon érzelmes hangulatban va-
gyok, előveszem az albumokat és nézegeten őket és eszembe
jutnak a régi dolgok. Segít észben tartani olysamit, amire
emlékezni akarunk, amiről úgy érezzük, hogy emlékezni
akarunk rájuk.
Ezekben a leírásokban benne van a flow élmény néhány kulcs-
eleme: cselekvés és tudatosság összeolvad („mintha benne lennék
a zenében, benne lennék a felvételben"); a figyelem korlátozott
ingermezőre koncentrálódik (rádió nélkül „sokkal jobban kel-
lene figyelnem"); az ego- vagy szelférzés eltűnik (ismét a dob);
a cselekvést és a környezetet uralja az adott személy (mind a
három leírás, bár a fotóalbumos inkább a mentális környezet
feletti kontrollt mutatja); koherens, ellentmondásmentes cse-
lekvésigényt és tiszta, egyértelmű visszajelzést ad a személy
cselekvéséről (a rádió és a dob egyételmű visszajelzés, de még
a fotóalbum is kontextust ad és visszajelzést, hogy a figyelem
fókuszáljon a visszaemlékezés jeleire); és végül az önmaga ju-
talma.
A flow elmélete illusztrálja, hogy a pszichikus energia hogyan
irányítódik önmagukban élvezetes tevékenységekben, mely-
ben a tárgyra fordított pszichikus energia értelmes, élvezetes
információként visszaáramlik a személyre, így a pszichikus
energia valamiféle szabad és nyitott „áramlását" teremti meg.
267
Tárgyaink tükrében
Más szóval a flow mint egyfajta integrált figyelem a munkabeli
művelés folyamatát írja le másképpen.
Úgy tűnik, az otthon tárgyai két külön módon segítik a flow
élmény megélését. Egyrészt ismerős szimbolikus kontextust
teremtenek, amivel újra megerősítik a tulajdonos identitását.
Unalomtól és szorongástól mentes miliőt, a bevonódást és a ta-
nulást elősegítő teret hoznak létre. Bár úgy tűnhet, hogy ebben
az értelemben a tárgyak csak felismerési tapasztalást adnak,
éppen e miatt az ismerősség miatt csökken azoknak a dolgoknak
a száma, amire az embernek figyelnie kell, ezért a szelf felszaba-
dul és egy specifikus tranzakcióra koncentrálhat. Ha nincs meg
az ismerősségnek ez az érzése, akkor nincs érzékelés vagy flow,
csak káosz. Másrészt az otthon tárgyai közvetlenül is lehetőséget
adhatnak a flow-ra azáltal, hogy olyan észlelési cselekményekbe
vonják be az embert, ami flow tevékenységhez vezet, mint azt
az előbbi három idézetben is láttuk.
Eddig azzal foglalkoztunk, hogy a figyelem miképpen tereli
mederbe a pszichikus energiát a tárgyakkal való tranzakciók so-
rán. Nem tettük azonban még fel azt a kérdést, hogy milyen célt
szolgál a tranzakció. Az a tény hogy a történelem legnagyobb
gonosztevőinek nagyon nagy figyelmi ereje volt, vagy hogy a
fiatal bűnözők az illegális tevékenységeket „flow élményként"
élik meg (Csíkszentmihályi és Larson, 1978), arra enged kö-
vetkeztetni, hogy a figyelmi folyamat nem egyszerű technika.
A figyelem valamire való összpontosításának technikája nyil-
vánvalóan fontos, mert ezáltal lehet megvalósítani a szándékot.
Mindazonáltal ez felveti a figyelem céljának kérdését, azt, hogy
mit segít a figyelem művelni, illetve megvalósítani. Ahhoz, hogy
erre a kérdésre válaszoljunk, a pszichikus aktivitás harmadik
dimenziójához kell fordulnunk: mi a tranzakció végeredménye?
268
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
A tárgyakkal való tranzakció céljai
A tárgyakkal való kölcsönhatás művelése legelőször is a tárgy
egyedi belső tulajdonságainak észlelését foglalja magában, majd
a pszichikus energia mederbe terelését azért, hogy a lehető leg-
hatékonyabban valósítsuk meg a tranzakciót, amit flow folya-
matként írtunk le. A pszichikus energia harmadik aspektusa a
tranzakció eredményére vonatkozik. Itt azt vizsgáljuk, milyen
szerepe van a szándéknak a becsben tartott birtoktárgyak jelen-
tésében. Ennek érdekében magának a művelésnek a célját kell
vizsgálnunk, azt, hogy milyen célokat tükröz a jelentés.
A kulturális környezet fontossága ebből a perspektívából az,
hogy elősegíti az adaptációt vagy szocializációt, vagyis célokat,
cselekvéseket, viselkedési szabályokat mutat, határozott befo-
lyása van. Egyértelmű, hogy sok személyes szokás az otthoni
környezetben alakul ki. Az otthon kulturális mikrokozmosza,
mint a kultúra általában, nemcsak annak tükröződése, hogy mi
az ember, hanem arra is alakító hatással van, hogy mi lesz belő-
le. A becsben tartott birtoktárgyak pragmatikus jelentése abban
rejlik, hogy bizonyos célok irányában szocializálnak és befolyá-
solnak. A „pragmatikus" szót eredetileg Arisztotelész vezette
be és a pragmatikusok fogalmazták át; eredetileg az életmód
művelését jelentette olyan cselekvések által, amelyekkel a jó és
erényes életet kívánták elérni, ami így önmagában erkölcsös. Eb-
ben benne foglaltatott, hogy a helyes élet megtanulása szemben
.1 puszta éléssel attól függ, hogyan műveljük az életünket alkotó
levékenységeket: a helyes élet egyfajta gyakorlat.
A művelés folyamatát az egyén által elképzelhető legjobb cé-
lokkal kapcsolatos meggyőződés motiválja. Ez nem jelenti azt,
hogy ezek a meggyőződések szükségszerűen a legjobbak, csak
azt, hogy átmeneti céltudatot adnak, ami köré az ember életének
menete szerveződhet. Minden abszolút meggyőződés, mint az
istenhit, a szerelem, az erkölcsi alapelvek, a politikai ideológia,
269
Tárgyaink tükrében
az igazság nyitott marad a művelésre, ezért csak átmenetileg
abszolútak az ember számára.
Az abszolút célok standardot jelentenek, amire a cselekvé-
seknek irányulnia kell vagy kellene. így amikor egy becsben
tartott fényképet, szuvenírt vagy növényt értékesnek tartunk,
ezzel a tranzakciók szándékos cselekvések, amelyek kifejezik,
mit tartunk lényegesnek és minek van valódi eredménye. Az
érzés, hogy kapcsolatban vagyunk azokkal, akiket szeretünk
vagy egy hellyel, ahol jártunk, vagy magával a természettel,
kifejezi, mit tartunk fontosnak és feltárja a célt, ami arra motivál
minket, hogy figyelmet invesztáljunk bizonyos tárgyakba és
jelentésekbe, másokba pedig ne. Ahogy kialakul a tárgyaknak
az a csoportja, amiket értékelünk, úgy alakulnak ki azok a je-
lentések is, amelyeket az ezekkel a tárgyakkal való tapaszta-
lásunk révén szerzünk. Szokásos interakciók által különböző
szeltek alakulnak becsben tartott tárgyakban rejlő célok körül.
Azok a tárgyak, amelyeket a rengeteg bennünket körülvevő
tárgy közül kiválasztunk abból a célból, hogy különleges jelen-
tést adjunk nekik, nemcsak a szelf modelljét alkotják, hanem
egyben mintát adnak a jövőbeni fejlődéshez. Arra szolgálnak,
hogy kézzelfogható kifejeződést, így a jelek által folyamatos
létezést adjanak az ember kapcsolatainak, tapasztalásainak és
értékeinek.
A becsben tartott tárgyakban benne van a cél is abban az érte-
lemben, hogy ezek a tranzakciók felfedik a szándékokat vagy a
célra irányultságot; vagyis megmutatják, „mire megy ki mind-
ez" és hogyan realizálódnak ezek a célok. A régi családi képek
értékelése például felfedheti egyszerűen és konkrétan azt, hogy
a cél a család megtartása és folytonossága.
Talán a legjobb módszer a tárgyakkal való tranzakció eredmé-
nyének bemutatására az, ha visszatérünk a korábbi, személyes,
társas és kozmikus szint megkülönböztetésére. Bár minden szint
részt vehet a művelésben, abban az értelemben, ahogy ezt a ki-
fejezést használjuk, csak valamiféle harmóniájuk, egyensúlyuk
270
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
biztosíthatja, hogy életünk során elérjük az autentikus létet,
vagy amire a görögök vágytak: „a jó életet".
A személyes, a társas és a kozmikus szelf
Általában természetesnek vesszük, hogy a világnak mutatott
persona vagy maszk alatt ott van az „igazi én", a másoktól el-
különülő, privát lény. Ezt a közhelyszámba menő feltételezést
különösen az amerikaiak vallják, akik hisznek a „korlátlan in-
dividualizmusban". Ám ha közelebbről megvizsáljuk ezt a fel-
tételezést, sokat veszít józan ész diktálta állítás jellegéből. Ami
azt illeti, ez a nézet szó szerint ellentéte a józan észnek. Hiszen
a józan ész az abban való hit, hogy tapasztalatunk közös, abban
a közösség osztozik. A személyes szelf a társas környezet inter-
nalizálásával jön létre. Amikor a csecsemő elkezdi megtanulni,
hogyan figyeljen a szüleire és internálizálja szülei, majd később
játszótársai, barátai szándékát, megtanul józan ésszel gondol-
kodni, és ezzel szélijét műveli.
így az „igazi én" gondolata bizonyos értelemben más em-
berektől függ, túlhangsúlyozza az individualizmus szerepét a
modern életben, és ez a túlhangsúlyozás végső soron szó szerint
idiotizmushoz vezet. A régi görögök az egyén (idion) hangsú-
lyozását megfosztottságnak tekintették, melynek során az ember
elvágja magát a közösségtől, pedig a közösséghez tartozás ab-
szolút szükséges az ember egészségének és életerejének fenntar-
tásához (Arendt, 1958; Rochberg-Halton, 1979c).
A személyes szelfet teljesen áthatja a társas lét. így ha azért
értékelünk egy tranzakciót, mert annak az egyénre kihatása van,
tudnunk kell, hogy az egyén így is társas lény. Az individualiz-
mus modern hangsúlyozásának pozitív oldala az, hogy sokkal
árnyaltabban gondolkodunk arról, hogy mit adhat nekünk az
elvonultság, a meghitt lét, az eredetiség, az egyediség, az auto-
nómia. Érdeme az, hogy lazultak a kulturálisan elfogadott vi-
271
Tárgyaink tükrében
selkedési normák, így lehetővé vált a szelt szabadabb fejlődése.
De ennek a folyamatnak a célja még mindig az, hogy jobban ki-
bontakozzon emberi mivoltunk önmagunk és a közösség társas
élete számára. Az eredetiségről gyakran azt gondolják, hogy azt
jelenti, az emberre nem hat semmi más, nem másokat utánoz.
De ha az eredetiség abszolút céllá válik és az ember követke-
zetesen azt keresi, elveszti legértékesebb eszközeit arra, hogy
személyként növekedjen - az utánzás, példakövetés lehetőségét,
mely folyamat olyan elsődleges fontoságú a szelf fejlődésében.
Ha a tárgyakkal való tranzakciók elősegítik a személyes szelf
fejlődését, a cél valószínűleg az, hogy elősegítsék saját világunk
megalkotását, egy olyan világ megalkotását, ahol számítunk,
ami az „én világom". Ezt illusztrálják az alábbi idézetek arról,
hogy mit jelent a személynek tárgyai összessége:
Ezek csak olyan helyek visszatükröződései és képei, amiket
szeretek, ahol boldog vagyok és olyan embereké, akiket elég
jól ismerek és olyan tevékenységeké, amiket szeretek.
Ha nem lennének, talán nem is az lennék, aki vagyok. Vala-
hogy beleolvadtak a személyiségembe.
Hát, részei a személyiségemnek. Mindenki különböző tár-
gyakból áll. Ezek részeim abban az értelemben, hogy a sze-
mélyiségemet alkotják.
A tárgyak személyes jelentéssel töltött környezetet teremtenek.
A személyes szelf célját is kifejezik, amely szelf asszimilálni tud-
ja a személytelen világ változatos információit, ezeket rendbe
sorolja és jelentőséggel ruházza fel.
Ha egy tárgyat a szelf tulajdonságai hatnak át, akkor annak
a személynek a lényét fejezi ki, legyen az írás, saját készítésű
szék vagy fénykép. A tudat tárgyiasult formájává válik, legalább
annyira, mintha szavakat súgnánk valaki fülébe, mind a társas
szelf részét alkotja. Ezeken a tárgyakon keresztül a szelf egy
része testesül meg mások tudatában és létezik jóval azután is,
272
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
hogy a tudat, amely ezeket összeolvasztotta, már nem létezik.
Ennek talán legtisztább példája az, amikor emberek egy csoport-
ja összegyűlik virrasztáson vagy temetésen egy másik embert
gyászolni. Ezek az emberek - az elhunyt családja, rokonai és
barátai - az elhunyt személy élő reprezentációi. Bár a személyes
szelf megszűnt létezni, a társas szelf továbbra is él azokban, akik
emlékeznek rá és a tárgyak által, amelyek bárhogyan is, de erről
a személyről tanúskodnak. Hasonlóképpen a család fogalma
- élők és holtak, akiket szeretünk, akikkel törődünk és akikért az
életünket áldoznánk - olyan fogalom vagy abszolút cél, amely-
nek teljes megvalósításába a társas szelf is beletartozik. Az alábbi
leírást egy anya adta arról, hogy mit jelentenek neki a tárgyai; ez
jól illusztrálja, hogy a tranzakciók bizonyos kimenetele hogyan
fejezi ki és fejleszti tovább a szociális szelfet:
Ez mind az életünk története és a gyerekeink életének törté-
nete. Azokat az élményeket fejezik ki, amiket együtt éltünk
át. Egy időszakot fejeznek ki; egy zűrzavaros időszakot, amin
keresztülmentünk, és amiből kijöttünk. Azokat a zűrzavaros
éveket, amiket az ember átél, hogy eljuttassa a gyerekeit oda,
ahol most tartanak. Felnőnek, és amikor felneveltük őket,
elhagynak minket! Annyi kemény munka, és nem élvezzük
a gyümölcsét!
Kijelentése, hogy „Annyi kemény munka, és nem élvezzük a
gyümölcsét!" szinte pontosan visszhangozza azt, amit mi az
elidegenedett figyelemről az előzőekben mondtunk. Óvatosan
kell azonban értelmeznünk kijelentéseit az adott kontextusban;
az értelmezésnél figyelembe vesszük, hogy szorong gyermekei-
nek közelgő távozása miatt, hogy elhagyják a családi fészket,
önálló életet kezdenek, és ezzel felbomlik a szűk család, amely-
nek oly sok évet adott az életéből. Amikor ez a nő arról beszél,
hogy mit jelentenek neki a tárgyak, figyelme magára a műve-
lés folyamatára irányul - arra a tapasztalásra, hogy felneveli a
gyerekeit. De azt halljuk, hogy a társas szelfet említi („életünk
Tárgyaink tükrében
és gyerekeink élete", „azokat az élményeket fejezik ki, amiket
együtt átéltünk"). Leginkább azokat a tárgyakat kedveli, ame-
lyek jelentése a család egészének fejlődését fejezi ki.
A társas szelf nem korlátozódik a családra, hanem része az
ember pszichikus aktivitásának a barátok, munkatásak, a szak-
mai közösség és a világunkat alkotó többi intézmény céljaival
való kommunkációban. A társas szelf szerepei - szülő, dolgozó,
állampolgár, fogyasztó - a társadalmi lét szövetének szálai és
ezek a szerepek kapcsolódások nélkül elvesztik értelmüket.
Van azonban egy másik szint is, amit figyelembe kell venni - a
kozmikus szelf. Ha a személyes szelf a „Ki vagyok én?", a társas
szelf pedig a „Ki vagy te és kik vagyunk mi?" kérdésre felel, a
szelf harmadik szintje, a kozmikus szelf úgy tűnik a „Mi létezik
és miért?" kérdésre ad választ. A kozmikus szelf nem valami
misztikus entitás, ami meghaladja az emberi megértést, nem a
jeleken, fogalmakon, anyagi világon túl létező. A kozmikus szelf
a szelfnek az a része, amelynek abszolút célja a dolgok végső
harmóniája. Azt mondhatnánk, hogy a szelfnek ez a része vesz
részt az alkotásban, felfedezésben, a világegyetem, a kozmosz
törvényeinek megtestesítésében. Ha ez egy kicsit grandiózusnak
tűnik az egyszerű személy mindennapi tapasztalataihoz, azt
kell figyelembe vennünk, hogy nem kell fizikusnak lenni ahhoz,
hogy a világegyetem törvényein elmélkedjünk, mert ezek min-
denütt hatnak, az anya és kisgyermeke közötti kommunikáció
örömében is. Születés és halál, szerelem és gyűlölet, jó és rossz,
igazság és nem tudás, ezek mind a természet nagy mozgatóelvei
közé tartoznak, ahogy azok az emberi tapasztalatban megva-
lósulnak. Ahogy az elektromágnesesség törvényei hatnak az
energiában, úgy szabályozzák ezek a törvények a pszichikus
energiát, olyan módokon, amiket csak kezdünk megérteni.
A kifejezés népszerű használatából azt gondolhatnánk, hogy
a kozmikus szelf derűsen, tökéletes tudásban ücsörög, minden
vágytól mentes, távol áll tőle a tudatlanság és a tévedés. Ez azon-
ban inkább az idiotikus, mint a kozmikus szelf jó definíciója.
274
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
A kozmikus szelfnek is megvannak a maga derűs pillanatai,
.imikor tágabb harmóniát, esztétikai élményt vagy flow tevé-
kenységet élvez; ám úgy tűnik, ezek a kritikus észlelés olyan be-
tc'ljesülései, amiből növekedés ered. A kozmikus szelf az emberi
nyughatatlanság megtestesülése, a saját korlátái miatt érzett,
valamint a dolgok valódi rendje iránti kutatása miatti nyugta-
lanság manifesztációja. A folytonos és szenvedélyes „Mi létezik
és miért?" kérdéssel a kozmikus szelf a tudomány és egyben a
vallás lényege is. Annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy a tudo-
mány és a vallás abszolút választ ad, hogy elfelejtettük, végső
soron mindkettő az embernek abból a szükségletéből ered, hogy
a világegyetemet faggassa és felfedezze annak értelmét.
Kutatásunkban azt vártuk, hogy a vallásos célú tárgyak ér-
tékelésében a kozmikus szelf jeleit láthatjuk, de nagyon kevés
olyan tárgyat említettek, aminek vallási jelentése volt. Talán az
Ideálok megtestesülése kategóriát lehet a kozmikus szelf jelzé-
sének tekinteni, de az ezekben a jelentésekben tükröződő célok
sokkal gyakrabban vonatkoztak a személyes és társas szelfre,
nem pedig arra, hogy a személy céljai valamely nagyobb cél
mintázatába integrálódnak. Ebből arra lehet következtetni, hogy
a kozmikus szelf „Mi létezik és miért?" kérdése nem talál sok
érzékelhető kifejeződést sok mai amerikai életében. Azon vála-
szok közül, amelyekben a kozmikus szelf akár csak felvillant,
a legegyszerűbb talán az egész minta legfiatalabb válaszadójáé
volt. Már idéztük, érdemes megismételni. Amikor azt kérdeztük
tőle, hogy mit jelentenek neki a tárgyai, ez a kisfiú azt felelte:
Azt éreztetik velem, hogy része vagyok a világnak. Mert
amikor rájuk nézek, csak nézem őket és arra gondolok, amit
jelentenek. Például van egy perselyem a First National ta-
karékbanktól, és amikor ránézek, belegondolok, hogy mit
jelent. Pénzt jelent a városainknak és az országunknak, adót
a kormánynak. A plüssnyulam a vadvilágra emlékeztet, az
összes nyúlra, kutyára, macskára. Az a játék állat ott [mű-
275
Tárgyaink tükrében
anyag oroszlánra mutat] a cirkuszokra emlékeztet és arra,
hogy hogyan idomítják az állatokat, hogy ne bántsák az em-
bert. így értem azt, hogy minden különleges tárgyam azt
érezteti velem, hogy része vagyok a világnak.
Még a játékok is a nagyobb teljesség jelei és ezáltal a mikrokoz-
mosz tulajdonságaival ruházzák fel a szobát. A tárgyakkal való
kölcsönhatás révén a pszichikus energia egy része a személyes
célokon túlra, nagyobbb célok felé tevődik át, az egyén és a min-
denség közti kapcsolat megvalósulása felé. Mint azt például egy
84 éves dédnagymama kifejezte:
Nem, nem kötődöm semmihez. Ha az ember fél lábbal a sír-
ban van, egyszerűen igyekszik nem kötődni semmihez. Ezt
maga még nem tudhatja, mert még olyan fiatal!
Az életkor előrehaladtával határozottan változás figyelhető meg
a tárgyakhoz és a jelentésekhez való viszonyban. Az általunk
vizsgált közösségben a gyerekek előbb a tárgyakhoz kötődnek
azáltal, hogy megragadják és magukhoz vonják az anyagi vilá-
got. Úgy tűnik, jobban érdekli őket magának a pszichikus ener-
giának a felhasználása és kontrollálása, mint az eredmények, és
ezért hangsúlyozzák a tárgy tapasztalását mint folyamatos ese-
ményt vagy örömforrást a személyes szelf fejlesztésére irányuló
cselekvésekben. Az életkor előrehaladtával az ember egyre in-
kább rájön, hogy a fizikai tevékenységnek következménye, eredmé-
nye van, és a művelés a kimeneteltől független folyamatokról a
célirányos folyamatokra irányul. Az emlékezet és az emlékezés
jobban előtérbe kerül; először azért, mert az ember kezdi felépí-
teni a múltját, és azért is, mert a múltbeli szelf és tapasztalások
megőrzésének célja fontosabbá válik.
Ezenkívül változás van abban is, hogy a hangsúly a gyerek-
kori és kamaszkori egocentrikusságról a felnőttkorban a társas
orientáció felé tolódik el. Mások egyre nagyobb mértékben fog-
lalkoznak olyan műtárgyakkal, amiket a felnőttek különleges
276
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
becsben tartanak, és a felnőtt saját szélijét elválaszthatatlannak
kezdi érezni a családtól, rokonoktól, barátoktól, munkatár-
saktól. A társas szelf kerül előtérbe. Akik élettapasztalataikból
eredő bosszúságból nem veszik magukra a fogyasztói kultú-
ra megszállottságát, mely kultúra a hasznosságot emeli az élet
abszolút céljává, talán életük későbbi szakaszában jönnek rá,
hogy elengedjék a világ anyagi megnyilvánulásait és értékeljék
múlandóságát. Megtanulják művelni a tapasztalást, a környeze-
tükkel való kölcsönhatás révén növekednek, és végül beteljesítik
ezt a potenciális fejlődési folyamatot azzal, hogy idős korukban
olyan célok felé fordulnak, melyek a kozmikus szelfet valósítják
meg. Akik ezt teszik, kezdenek kibontakozni a társas lét szö-
vedékéből, és végül a természet tágabb harmóniája részeként
gondolnak a társas életre.
Bár a szelfnek ez a három szintje az életciklus megfelelő sza-
kaszában potenciálisan megjelenik, mindig mind a három jelen
van, hozzáférhető, hogy művelhessük. Autentikus lét vagy „jó
élet" csak úgy lehetséges, ha valamiféle egyensúlyt hozunk létre
a három elem között, ami nem életkor függvénye. Mi azonban
a szelf fejlődési perspektívájára kívánjuk irányítani a figyelmet.
Érdekes, hogy mint a népmesékben, ahol az úti cél egybeesik
a kiindulási ponttal, az egyén felfedezi, ami mindig is megvolt
neki.
A gyermek a tárgyakat tisztán a tapasztalás kedvéért, a ki-
menetellel való törődéstől függetlenül értékelheti. Mindazonál-
tal vannak elkerülhetetlen következmények, amik formálólag
hatnak arra, hogy milyen személy lesz a gyerekből. A személy
a tapasztalás által jöhet rá, hogy a tárgyakkal való tranzakció-
nak mindig van eredménye, függetlenül attól, hogy az egyén
ennek tudatában van-e. Aki sosem haladja meg kamaszkori
énközpontúságát, egyre nagyobb konfliktusba kerül a szelf két
másik szintjével. A szelf tágabb képességeinek és lehetőségeinek
fejlődése nemcsak megáll, de negatív eredmények is következ-
hetnek a szelfnek ebből a kifejletlen állapotából. Aki nem képes
277
Tárgyaink tükrében
fejlődni és beilleszkedni szélesebb jelentéshálózatokba, az végső
soron a megfosztottság állapotába kerül. A harmadik szint, a
kozmikus szelf alulértékelt modern kultúránkban, mint azt em-
pirikus kutatási eredményeink mutatják, míg úgy tűnik, hogy az
első szint túlhangsúlyozott. A személyes szelf abszolút célként
való értékelése, ami gyakran valóban a privát szelf célja, így ne-
gatív hatásúnak tekinthető, inkább megfosztottság mint teljes
beteljesülés, mivel kizárja azokat a nagyobb jelentéskereteket,
jelentésmintázatokat, amiknek internalizálása és megszemélye-
sítése alapvető fontosságú az emberi lét valóságában. Úgy tű-
nik, a modern világban az emberek a „privát" világban akarnak
élni, maximalizálni igyekeznek a „saját" világukat és az egyéni
sajátosságokat az egyéni kiteljesedés eszközeként művelik. Ez
azonban hosszú távon szó szerint idiotizmus (idion: az ember
sajátja). A személyiség hosszú távú célja nem a magán-ság, ha-
nem az mindenes-ség a jel technikai értelmében, vagyis hogy a
lehető legnagyobb mértékben teremtsünk igazi kapcsolatokat
másokkal és a világgal.
Miközben a különleges jelentőségű folyamatokat tanulmá-
nyoztuk, azt tapasztaltuk, hogy a tárgyakkal való tranzakció
nem egyszerűen pszichológiai folyamat, hanem összetett mű-
velést igényel. A művelés folyamatának elemei: az esztétikai
minőség, a pszichikus energia mederbe terelésének módja és
a célok vagy következmények. Ebből a fejtegetésből kialakult
egy elképzelés arról, hogy milyen lehet az autentikus szelf. Ez a
szelf mindenekelőtt képes arra, hogy észlelő, lényeglátó legyen;
azaz meg tudja tapasztalni környezetét és ezt a környezetet ma-
gyarázni képes tapasztalatai alapján, nem csak a korábban elfo-
gadott szokásos magyarázatok alapján. Az észlelő szelf képes
esztétikai tapasztalásra (aiszthetikosz: észlelő) és értelmezésében
teljes mértékben meg tudnak jelenni egy tárgy vagy szituáció
egyedi, jellegzetes tulajdonságai.
A szabad szelf képes a flow élmény megélésére is, vagyis
olyan módon, amely lehetővé teszi, hogy a tárgyra irányított
278
A SZEMÉLYEK ÉS A TÁRGYAK KÖZTI KÖLCSÖNHATÁS
pszichikus energia örömként hasson vissza az egyénre. A figye-
lem integrált mintázatai által a szabad szelf tovább viszi a mű-
velés folyamatát azáltal, hogy a pszichikus energiát hatékony
módon használja fel és a folyamat közben növekszik.
Az autentikus szelf szándékait és céljait is műveli. Kritizálni
képes saját abszolút céljait és finomítani tudja azokat. A szabad
szelf személyes, társas és kozmikus egyben. Biztos relatív auto-
nómiájában, kapcsolata van a család, a barátok, a munkatársak,
honfitársak alkotta aktív hálózattal, élőkkel és már meghaltakkal
is és kapcsolatban van vagy kapcsolatra törekszik a világegye-
tem erőinek nagyobb harmóniájával is. A szabad szelf egyszerre
válasz a „Ki vagyok?", a „Ki vagy te és ki vagyunk mi?" és a
„Mi létezik és miért?" kérdésre is, ugyanakkor maga ez a kérdés,
ezekre keresi a választ a művelés szüntelen folyamatában.
Úgy tűnik tehát, hogy a tudatosság és a szelftudat minden
szintjén van egy kritikus elem, ami alapvetően fontos a szabad
szelf fejlődésében: kritikus elemek, amelyek lehetővé teszik,
hogy kiszakadjunk az örökletesség és a szokások korlátái közül
és felismerjük a tárgyak belső értékeit. Az egyik ilyen kritikus
hozzáállás, mely lehetővé teszi, hogy az ember túllépjen az el-
idegenedett környezeten vagy saját pszichikai forrásainak po-
tenciális szétszórtságán az, ha integrálja figyelmét és arra össz-
pontosít, miért érdemes élni, mit érdemes abszolút célnak meg-
tenni. Nagyon gyakran gondolunk a szabadságra mint minden
kötöttségtől mentes abszolút egyéni autonómiára. De szabadnak
lenni azt jelenti, hogy célunk van a szabadsággal. A szabadság
inkább valami betetőződésének tűnik, mint kezdetének, a sza-
badság elért állapot. A szabadságot gyakran állítják szembe a
szükségszerűséggel, a tapasztalat kényszerítő erejével. A szük-
ségszerűség azt jelenti, hogy hogyan kell cselekednünk (vagy
szigorúbban véve reagálnunk), de a szabadság azt jelenti, hogy
választanunk kell. A szükségszerűségről gyakran mondják, hogy
korlátoz és visszatart attól, amit igazán szeretnénk tenni, ha sza-
badságunk lenne. Ha azonban valami céllal vagyunk szabadok,
279
Tárgyaink tükrében
abban is benne van az adott célhoz való kötöttség. Mint Cicero
mondta, ahhoz, hogy az ember teljesen szabad lehessen, törvé-
nyek rabszolgájává kell szegődnie. Úgy tűnik, a szabad szelf
fejlődésének feltétele az abszolút, önmagukban művelni érde-
mes célok által vezérelt élet művelése. Valóban, ha minden pszi-
chikus energiánkkal tesszük, a művelés folyamata végül arra
kényszeríti a szelfet, hogy legyen szabad.
8. fejezet
A családi élet jelei
A továbbiakban a művelés folyamatát konkrét családprofilokban
tanulmányozzuk. Ezeket az esettanulmányokat azért mutatjuk
be, hogy az előzőekben látottaktól eltérő szinten adjunk értel-
mezést. Ezeken keresztül próbáljuk bemutatni, hogy a becsben
tartott tárgyak, kedvelt személyek és események hogyan integ-
rálhatók olyan mintázatokba, amelyek kifejezik a szelf céljait és
a családot, és keretként működnek, amely motiválja a művelés
folyamatát.
Foglalkoztunk már a becsben tartott tárgyakkal társított em-
pirikus sémákkal. Statisztikai összehasonlításban azonban az
egyéni kontextus általában elveszik. A jel változóvá lesz, ezzel
próbáljuk meghatározni a közös jelentés normáit, vagyis az
empirikus kontextust. Miután ezt teljesítettük, most az egyéni
és a családi kontextus felé fordulunk azért, hogy feltárhassuk,
milyen gazdagságot és sokféle jelentést hordoznak a tárgyak
birtokosaiknak. Reméljük, hogy feltárhatjuk a tárgyak és dolgok
közötti tranzakciókat azáltal, hogy a családi életre koncentrá-
lunk. Sok családban közös viszonyulást figyelhettünk meg az
otthon jeleinek ökológiája iránt: a becsben tartott tárgyak, ese-
mények és mintaszemélyek azonosak voltak a családban. Ha
ezeket a jelentéseket a hozzájuk tartozó céllal vetjük össze, „a
családi élet jeleiként" láthatjuk őket; ezek adják a kapcsolatok
alaphálózatát, ami minden családnak egyedi identitást ad. A 6.
fejezetben bemutatott „szeretetteli" családokban a családtagok
281
Tárgyaink tükrében
által osztott közös cél maga a család művelése; minden család-
tag pszichikus aktivitása támogatja a mások céljait. A „rideg"
családokban a családtagok jellemzően személyes céljaikat műve-
lik, nem gondolnak a családdal mint egésszel. De még ezekben a
családokban is találhatunk közös témát, amire azonban inkább
a disszonancia, mint a harmónia jellemző.
Két esettanulmánypárt mutatunk be. Az első egy szeretetteli
és egy rideg családot mutat be. A második még közvetlenebbül
illusztrálja a visszavonultság patológiáját egy eltérő célokat ki-
tűzött és egy folyamatosságot kereső családban.
Törekvés a családi boldogságra
A következő esettanulmányok egy szeretetteli és egy rideg csa-
ládot mutatnak be. Bár a rideg családban a szülők az interjú
készítésekor már körülbelül hét éve elváltak, a két család kö-
zött érdekes hasonlóságok vannak. Mind a négy szülő a felső
középosztályba tartozik és harmincas éveik közepén járnak.
A szeretetteli családnak négy gyereke van, a rideg családnak
három. Mindegyik családban a legnagyobb gyerekkel vettük
fel az interjút, mindketten 11 évesek, fiúk. Kezdetnek talán az a
legobb, ha bemutatjuk mindegyik család leírását arról, milyen-
nek tartják az otthon társas légkörét, az érzést, a hangulatot:
Szeretetteli család, anya: Szerintem egészen jó. Elfogult va-
gyok. .. Kellemes... Ez fontos. Van úgy, hogy szerető hangu-
lat van, máskor meg nincs. Egészen tipikus: boldog, gyen-
géd, nyüzsgő, nagyon nyüzsgő.
Szeretetteli család, apa: Az új otthonok egyike egy megle-
hetősen régi környéken. Az utcakép változatos és egységes
hatást kelt. - Erre elég gyorsan rámutatnék [valakinek, aki
még sosem látta]. A nyitottság érzése van benne, abban a
vonatkozásban, hogy szomszédok gyakran járnak át, szíve-
282
A CSALÁDI ÉLET JELEI
sen látjuk a gyerekek barátait, itt vannak, itt alszanak. Van,
hogy a gyerekek a nap felét itt töltik. Szóval ez egy eléggé
nyitott hely. Nyitott abban az értelemben, hogy a barátaink
és a szomszédaink eléggé sokfélék; ez igazán jó dolog.
Szeretetteli család, gyerek: Ez nem olyan, mint valami hasz-
nált ház; kell még néhány generáció, amíg itt családi szellem
lesz. Senki nem halt meg. A kandalló fölé majd a dédnagypa-
pát akasztjuk ki. Nem túl tágas. Saját hálószobám lehet. Ha
rendesen be lesz rendezve, egészen kellemes hely lesz. Nem
elegáns, de kellemes. Nem akarnék kastélyban lakni. Elég jó
a hangulat, nincs benne semmi ijesztő.
Rideg család, anya: Szeretném, ha a házban mindig tökéletes
tisztaság és rend lenne, de ez sosincs így. Azt hiszem, a ház
tükrözi a családot, ami benne él, ezért szeretnék egy kis ren-
det. Szerintem normális ház, szóval, ha valaki bekopog, jól
érzik magukat, nem rettennek el.
Rideg család, apa: Vadonatúj társasházi lakás, szeptem-
berben költöztem be. Sok emeletes épület. Még nincs igazi
személyisége a lakásnak, nem kapott jelleget, kivéve, hogy
a szennyesem a padlón hever. Most még steril és alakítható
a lakás... Hideg. Vadonatúj épület. Nemrégen költöztem be,
és nem biztos, hogy itt maradok, éppen azok miatt a tulaj-
donságok miatt, amiket jeleztem.
Rideg család, gyerek: Jó ház, mert mindenki szereti a ku-
tyánkat. Ha bármelyikünkkel történne valami - például
valamelyikünk kórházba kerül - anyának el kellene jönnie
meglátogatni, mert nem tudja, mi történt.
A kétfajta leírás között megdöbbentő a különbség, és mint azt
látni fogjuk, nagyon jó indikátora a családok érzelmi életének.
Például mindkét apa „új"-ként írja le lakóhelyét, de ez az „új"
mivolt a rideg család apjának steril, művi és szó szerint érzel-
mileg „hideg" környezetet jelent, míg a szeretetteli apa eseté-
ben ez nem befolyásolta az otthon érzelmi melegségét. A rideg
283
Tárgyaink tükrében
családban élő gyerek leírásában van valami zavaró: a kórházba
kerülés példáját használja arra, hogy rámutasson, az anyja sze-
reti őt. A szeretetteli család gyereke is bizarr példákat használ:
„A kandalló fölé majd a dédnagypapát akasztjuk ki," de ebben
az esetben a példa tréfás utalás valamiféle családi szellem te-
remtésére: „kell még néhány generáció, amíg itt családi szellem
lesz". Talán a két anya leírása hasonlít egymásra a leginkább,
mindkettőben megvan az a mellékzönge, hogy az otthon néha
elég zilált képet nyújt, de itt is azon van a hangsúly, hogy a rideg
családanya a rendigényt fejezi ki, míg a szeretetteli családanya
a szeretetteljességet.
Mindkét anya meglehetősen hagyományos beállítottságú ház-
tartásbeli, míg az apáknak jó foglalkozása van, és mindketten
szeretik az éjszakai életet. A rideg családapa látogatásai az éjsza-
kai klubokban azokat a mély problémákat jelzik, amik elsődle-
gesen a család széttöredezését okozták, mint később látni fogjuk.
A szeretetteli apa éjszakai élet iránti érdeklődése legmélyebb ér-
tékeit és jelenlegi problémáit tükrözi: félprofi dzsesszzenész, akit
egész életében érdekelt a zene és a dzsessz filozófiája, ő azonban
próbálta összeegyeztetni a családi élet kötelezettségeit azzal,
hogy nagyon szeret későig kimaradni és zenélni. A szeretetteli
apát a rideg apával összehasonlítva empirikus példát látunk
az autentikus, szabad szelfre és ellentétére: az egyik esztétikai
élményt és flow tevékenységet keres a night-clubokban azzal,
hogy dzsesszt hallgat és játszik; a másik azért jár ezekre a he-
lyekre, mert fóbiásan igyekszik elvonni magát a személyes prob-
lémáktól, amikkel képtelen volt szembenézni. Flow tevékenység
helyett ezek az esték nála a személyes gyönyör jegyében telnek,
ami nem a szelf integrációját segíti elő, hanem tovább növeli az
elidegenedett figyelemmintázatokat és az önpusztító jelleget.
Az öt ember közül, akiket a szeretetteli apa, Mr. R. leginkább
csodál, kettőnek köze van a dzsesszhez: Charlie Parker, a kiváló
dzsessz-szaxofonos és Mr. R., a szaxofontanára. Tanáráról azt
mondja:
284
A CSALÁDI ÉLET JELEI
Zeneileg nagyon erős befolyása volt rám, természetesen, de
ennél is több: mivel nem volt testvérem, a zene volt a szo-
cializáció egyetlen módja. Kezdő diákokkal játszott zenekar-
ban, bandákban, hogy néhány dollárt keressenek. Teljesen
más életstílus volt, mint amihez hozzászoktam. Nagyon sok
emberrel kerültem kapcsolatba, olyanokkal, akiket külön-
ben nem ismertem volna meg. Nagyon tiszteltem. Meghalt.
Szerettem az életstílusát és az értékeit. Jobban szerette az
embereket, mint a tárgyakat; a zene nagyon fontos volt neki,
amiért olyan elismerést kaptam tőle, amit különben sosem
kaptam volna. Ez a kapcsolat gimnazista koromban kezdő-
dött. O hangolt rá intellektuális dolgokra. A pénz nem volt
fontos. Az volt a fontos, hogy azt csinálhatja, amit szeret:
tanít, játszik. Saját időbeosztása volt. Órákat töltött egy-egy
diákkal vagy velem, ha úgy érezte, elér valamit, nem szigo-
rúan kimért félórákat tartott.
Ahogy Mr. R. leírja egykori szaxofontanárát, legszemélyesebb
értékeit fedi fel. Máshol, a hobbijaival kapcsolatban azt mondja:
Ez a zene dolog mindent átható elhivatottság, szinte szakma.
Nem nevezném hobbinak. Szeretek játszani, emberekkel ta-
lálkozni; a zenészek nagyon érdekes emberek. Mindannyian
csinálunk valamit a zenélés mellett; őrületes humoruk van
és jó velük lenni. Minden zenészben van valami a ripacsból;
élvezik, hogy sok ember előtt játszhatnak. „A zene jót tesz a
léleknek", mondta az egyik tanát.
Ezek a kijelentések még nagyobb jelentőséget kapnak azonban
abban a kontextusban, hogy Mr. R.-nek egyre nagyobb felelős-
sége van szülőként és családfenntartóként, mert ezzel pontosan
az a szabadság kerül veszélybe, hogy azt csinálja, amit csinálni
akar. Mr. R. az interjú szinte minden témakörében hangsúlyozta,
hogy egyre kevesebb ideje van zenélni:
285
Tárgyaink tükrében
[Mit csinál a legközelebbi barátaival?] A barátaim zenészek...
hétvégenként dolgozom velük. Többségük hét közben vala-
mi mást csinál. Régebben minden hétvégén találkoztunk...
ebben változás állt be... régebben minden hétvégén találkoz-
tunk, most havonta egyszer vagy még ritkábban.
A zenére fordítható idő csökkenésével kapcsolatos ambivalens
érzései megjelennek élete legfontosabb eseményeinek leírásában
is. Azt mondja, fiatalon nősült meg, és ez „sokféleképpen" befo-
lyásolta az életét, mert:
Sosem volt sok szabadidőnk együtt. Az első fiam az egye-
temen töltött utolsó napomon született, és nem volt időnk
sokat utazgatni. Mire elvégeztem az egyetemet, gyerekem
volt.
A közgazdasági egyetem elvégzése is fontos volt, mert:
Ez azt jelentette, hogy nem lettem zenész. Ügyvezető lettem,
mert nem voltam abszolút biztos abban, hogy mást akarok
csinálni. Ez lehetőséget adott nekem, hogy ne azt a döntést
hozzam. Az ember mindig tanul.
A másik legfontosabb esemény Mr. R. életében az volt, hogy
„gyerekei születtek". Azt mondja, ez két módon volt hatással
az életére:
(1) Nagyon jó hatással volt rám. Imádom a gyerekeket; szü-
lőnek lenni, mindenfélét megélni velük, kirándulni, cser-
készet. .. ezek melegséggel töltenek el és elégedett vagyok.
(2) Másrészt nagyon korlátoznak is. Nem hagyhatom ott
a munkámat csak úgy, nem mehetek el néhány hónapra a
Virgin-szigetekre. Gondot jelent, hogy hétvégenként zenél-
jek, ahogy régebben. Nem könnyen játszhatok bandával.
Ezek a válaszok azt a feszültséget és kettősséget jelzik, ami egyre
nagyobb mértékben jelen van a családi és a szakmai felelőssé-
286
A CSALÁDI ÉLET JELEI
gével kapcsolatban. De őszintén rajong a családjáért és a mun-
kájáért, és arra törekszik, hogy ezeknek az értékeknek a külön-
bözőségét valahogyan integrálja. Mr. R. a feleségét szeretetteli
nőként írja le, akinek stabilizáló hatása van rá:
Nagyon kedves, kellemes asszony; fontos neki, hogy sok
gyereke legyen. Nagyon jól neveli őket, kiváló anya. Anyám
és apám is kiterjedt családból származik... Szeretjük az ilyen
családi életet. Társaságkedvelő, szórakoztató, szeret szóra-
kozni... érzelmileg kiegyensúlyozott... nálam is kiegyen-
súlyozottabb. A normalitás állapotát köszönhetem neki; jó
anya, szerető anya, csodálatosan gondozza a gyerekeket,
óriási stabilizáló hatása van; ha nem lenne, valahol az utcán
lennék!
Túlzásnak tűnhet, ahogy a „normalitásról" és a „stabilizáló ha-
tásról" beszél, amíg meg nem nézzük, mit mond a feleség a ked-
venc tárgyairól: mintegy harminc tárgyat említ, többet, mint
válaszadóink döntő többsége, és mindegyik tárgy a családhoz,
a hagyományhoz, a stabilitáshoz kapcsolódik. Mrs. R. ezek kö-
ré az értékek köré szervezte az életét, amely tárgyak többször
előkerülnek az interjú során. Az életében fontos szerepet játszó
öt ember: négy gyermeke és férje, és az öt személy, akiket cso-
dál: férje, szülei, a húga, és egy barátnő, aki hozzá hasonlóan
„középső gyerek" volt, és érdekes módon egy sereg nehézséget
legyőzött, hogy festőművész lehessen. Erről a barátnőről azt
mondja: „Nagyon szépen dolgozik, és sikerült boldog környe-
zetet teremtenie magának a sok akadály ellenére." Csodálja a
húgát is, inkább azért, amit elért, mint családi okokból. („Ki-
tűzött magának egy célt, és megdolgozott azért, hogy elérje.
Egyetemet végzett, tanít, diplomát szerzett, és a sógoromat is
erre ösztönözte.") Ez az interjú egyetlen olyan szakasza, ahol a
család iránti rajongáson kívül az elért eredményt értékeli, ami
arra enged következtetni, hogy neki is van valami olyan igénye,
hogy a családon túli dolognak szentelje magát. De az interjú
287
Tárgyaink tükrében
leghangsúlyosabb témája a család iránti rajongás, amit apjában
és férjében is nagyra értékel. „A férjem nagyon okos, nagyon
keményen dolgozik és rajong a családjáért. Önzetlen a nagyobb
dolgokban és a családot önmaga elé helyezi."
Mrs. R. számos szervezet tagja, ezek mindegyike a gyerekek-
kel kapcsolatos: három különböző szülői munkaközösség mun-
katársa, cserkészcsapat-vezető is volt. Az egyik szülői munkakö-
zösségben a tanárértékelő bizottság tagja, és azt mondja: „Most
éppen erre szerkesztek kérdőívet és egy másikat a csoportbon-
tásos oktatásról. Erre nagyon büszke vagyok." Úgy tűnik, Mrs.
R. minden, a hivatással összefüggő ambícióját ezekbe a szülői
munkaközösségekbe terelte, ami a gyerekeiről szól; minden fi-
gyelmét a családjának szenteli.
Az, hogy Mrs. R. mennyi időt szentel családjának, még nyil-
vánvalóbbá válik, ha megvizsgáljuk, mit tekint élete legfonto-
sabb eseményének és ezeknek milyen hatása van rá. Először az
esküvőjét említi:
Megváltoztatta az életstílusomat. Örökre! Már nem voltam
Miss. Azt jelentette, hogy megosztom valakivel az életemet,
van valaki, akivel közösen döntök, fel kellett adnom önálló-
ságom egy részét.
A következő említett események négy gyereke születése, ami
szintén csökkentette autonómiáját, de mint Mrs. R. mondja:
Rengeteg munkát jelentett, szennyes pelenkákat. Feladtam a
munkámat, otthon maradtam a gyerekekkel. Szociális mun-
kás voltam. Nem jelentett nagy lemondást, szerettem otthon
lenni. Felelősségem van mások iránt, segítek nekik felnőni.
A pszichikus energia mederbe terelése olyan célok felé, amelyek
körébe beletartozik a „mások iránti felelősség", abban is meg-
nyilvánul, ahogy élete más nagyon fontos eseményeiről beszél:
apja haláláról, ami nagy hatással volt rá.
288
A CSALÁDI ÉLET JELEI
Óriási veszteséget éreztem. Becsapottnak éreztem magamat.
Meghalt, mielőtt a fiam megszületett. Többet akartam meg-
osztani vele az életünkből. Azt akartam, hogy lássa [megne-
vezi legidősebb gyermekét].
Nyilvánvalónak tűnik, hogy ennek a nőnek a szelfje szinte tel-
jesen a társas szelfbe invesztálódik, olyannyira, hogy az apja
halála miatt érzett gyászát is a családi konstellációba vetíti: az
apja az előtt halt meg, hogy láthatta volna az ő elsőszülött fiát,
mielőtt a család folytonossága konkrétan realizálódhatott volna
a nagyapa, az anya és a gyermek tranzakciójában. Apja halála
nagyrészt azt jelenti számára, hogy a családi folytonosságnak
ezt a jelét, a család három generációjának találkozását nem ta-
pasztalhatta meg.
Ha all éves fiút nézzük, nyilvánvaló, hogy benne is megvan
ugyanez, a családi boldogság hangsúlyozása és a szülők egysé-
ge. Mint korábban említettük, szó szerint „melegként" írja le az
otthon érzelmi hangulatát, és azt mondja, hogy az új lakásban
meg fog jelenni a „családi szellem". A szüleihez való közelsége
az interjú más kérdéseire adott válaszaiban is megjelenik. Osz-
szes tárgyainak jelentése számára: „Azt mutatják meg nekem,
hogy milyenek a szüleim, honnan származom. Nélkülük nem
lennék." Apjához hasonlóan ő is említi egy nagy dzsesszzenész
Louis Armstrong nevét a példaképek között.
Az interjú egyik részében azt kértük a válaszadóktól, írják le a
család többi tagjának kedvenc tárgyait, és azoknak a tárgyaknak
a leírása, amit szülei kedvenceinek gondol, igen pontos és átható
egy 11 éves fiútól:
Azok a dolgok, amiket anya a nagyapától örökölt... azért
szereti ezeket, mert nagyapa meghalt. A nászajándékba ka-
pott porcelánt. Apának van egy fényképe, ahol szaxofonon
játszik színpadon, ahol profik engedték át a helyet amatő-
289
Tárgyaink tükrében
röknek. Van egy pár régi baseballütője. Apának nincs sok
érzelmes dolga.
Még a legszemélyesebb tárgyai is, mint a naplók, amit a gye-
rekek és a kamaszok nem akarnak a szüleiknek megmutatni, a
családdal kapcsolatosak: „néhány kép apáról, amikor nagyon
fiatal volt és nagyapa apával".
A becsben tartott tárgyak között ez a fiú a képregénygyűjte-
ményét említi, a padot egy falmélyedésben, ahol szeret üldögél-
ni, „apa szerszámait" és a tévét, amiről azt mondja:
Szeretem nézni, de meg tudnék lenni nélküle. Nem halnék
bele, ha nem lenne. Nagyon unatkoznék, esténként belapá-
tolom a vacsorámat, leülök a tévé elé, két órát nézem, mintha
hipnotizálna, aztán elalszom.
Apja szerszámaival kapcsolatban, amiket apja is különlegesen
kedvelt tárgyai között említ, azt mondja:
Szeretek mindenfélét alkotni, a cserkészcsapatnak, ilyesmi,
ládát, amibe minden belefér, katapultot. Apa és én most au-
tót építünk a Pinewood Derbyre. Csak a gravitáció ereje hajt-
ja. Ha nagyobb leszek, ki kell javítanom a lukakat a falban
vagy álmennyezetet kell felraknom.
Ha összehasonlítjuk ezeknek a szerszámoknak a jelentőségét és
az otthoni barkácsolási tevékenységet azzal, amit apja mond, a
szerepmodellé válás folyamatának világos példáját kapjuk. Mr.
R. azt mondta:
A kerti munkák nagy részét magam végzem, és a házban
is megcsinálok néhány dolgot. Ezt pihentetőnek találom,
szóval azt mondanám, hogy a szerszámok és a pad, ami oda-
lent van. Ez már szinte kedvenc időtöltés, amolyan hobbi.
Megnyugtató. Nyűgnek tűnhet. [Mit jelentene, ha nem len-
nének?] Nem lennék annyira letörve, mintha valaki ellopná
290
A CSALÁDI ÉLET JELEI
a zongorámat. A szerszámok hobbit jelentenek, pihenést,
olyasmit, amit meg kell csinálni. Inkább anyagi probléma
lenne, mint bármi más.
A fiút nem csak befolyásolja apja kedvenc tevékenysége; vá-
lasza általánosabb szocializációt mutat az instrumentális férfi
nemi szerep sztereotípiába. Arra a kérdésre adott válasza, hogy
vannak-e olyan tárgyak, amik különlegesek voltak az életében,
de már nincs a birtokában, azt sugallja, hogy a szülők aktívan
igyekeznek pszichikus energiáit a standard férfi szerep sztereo-
típia felé terelni. Azt mondja: „Egy baba, olyan, mint a Bucking-
ham-palota előtt álló őrök, Angliából hozták a szüleim. Anya a
lányoknak adta. Elvette tőlem, mert a lányoknak babagyűjte-
ményük volt."
Mint korábban említettük, úgy tűnik, Mr. R. élete forduló-
ponthoz érkezett. A munka és a család egyre több pszichikus
energiát követel tőle, és már nincs ideje zenélni, amit pedig any-
nyira szeret. Egyrészt legmélyebb értékei a zenével kapcsolato-
sak, ami „jó a léleknek"; és a dzsessz olyan szabadságot jelent
neki, ami életstílusként és az életstílus zeneként való megélé-
sében is megjelenik. Az improvizálás lehetővé teszi számára,
hogy mély flow élményt éljen át, melyben minden figyelmét a
pszichikus energia szabad kibontakozásának szenteli. Másrészt
azonban rajong a családjáért, és talán kisebb mértékben, de a
munkájáért is, ami olyan felelősséget ró rá, hogy az a dzsessz-
élettel szinte kibékíthetetlenül ellentétesnek tűnik. A tárgy, amit
leginkább kedvelni látszik ennek az aktuális konfliktusnak a
jelképe és egyben a harmonikus megoldásra tett kísérlet.
Mr. R. „elhivatott" szaxofonos, mégsem említi a szaxofonjait a
kedvenc tárgyai között. Említi azonban legszemélyesebb, legpri-
vátabb tárgyai között, ami azt jelenti, hogy életének ezt a részét
a privát szférába rekesztette, ami már nem tartozik ahhoz, hogy
általában mivel foglalkozik és mi ő a jelenben. Legbecsesebb
tárgyai között azonban említ egy hangszert, a zongorát, amit
291
Tárgyaink tükrében
nemrégiben vásárolt. Leírásából nyilvánvaló, hogy a zongora
jelképként működik, amennyiben egyesíti és átalakítja a figyel-
mével és célkitűzéseivel szemben támadó, egymással versengő
követelményeket. A zongora alábbi leírásában figyeljük meg azt
is, hogyan változik meg a hangsúly arra a kérdésre, hogy mit
érezne, ha ez a tárgy nem lenne többé a birtokában. Úgy tűnik,
ez a kérdés előhozta a lelki konfliktust és talán azt jelzi, hogy
pszichikus energiáinak új mederbe terelése még nem sikerült
teljesen.
Csak úgy megvettük; használt darab, de jó erős hangja van.
Szeretek játszani rajta. Nem vagyok zongorista. A legna-
gyobb gyerekem zongorázni tanul. Fontos nekem, hogy
szeresse és jól bánjon vele. [Miért?] Sok örömem volt a ze-
nélésben; azért is, mert emberekkel találkoztam, és azért is,
mert élveztem játszani. Szeretném, ha neki is meglenne ez
a lehetősége. Lehet, hogy nem sokra megy vele, de azt aka-
rom, hogy minden gyerekemnek meglegyen ez a lehetősége,
ne csak a legidősebbnek.
[Mit jelentene, ha nem lenne meg a zongora?] Hát, akkor
rettentő dühös lennék. Tényleg nagyon szeretem. Azt hiszem
időnként abba az illúzióba ringattam magamat, hogy nem
is üzletember vagyok, hanem zenész. Ahogy telik az idő
egyre nehezebbnek találom a hétvégi munkát. Anyagilag,
esténként játszani már nem olyan kifizetődő, mint volt; több
pénzt keresek, ha szombatonként néhány órát dolgozom a
szakmámban, mintha elmennék pénzért játszani. Szóval ez
az ösztönző nem működik, hogy menjek és játsszak, bár azt
szeretem csinálni. Ráadásul mivel nőnek a gyerekek, egyre
több felelősségem van az irodában és otthon is, így nagyon
nehéz hétvégenként elmenni játszani. A szombat este az
egyetlen, amikor a feleségem és én társaságba mehetünk és
nem akarom elvenni ezt a lehetőséget azzal, hogy zenélni
megyek. És persze ha az ember nem játszik minden hétvé-
292
A CSALÁDI ÉLET JELEI
gén... nagyon nehéz csak két vagy három hétvégén játsza-
ni... szinte „mindent vagy semmit" a helyzet.
Szóval a zongora azt hiszem, bizonyos fokig ezt helyet-
tesíti. Nem teljesen, de leülhetek mellé és szórakoztathatom
magam zongorázással és ez bizonyos fokig pótolja a bandás
zenéléssel töltött időt. Szóval nagyon dühös lennék, ha nem
lenne.
Ennek a férfinak a zongora jelkép, amely képes összehangolni
a zene iránti szeretetét, és a szabad dzsesszéletet a családi fele-
lősségek által rárótt követelményekkel. A zongora erre nagyon
alkalmas, mert a műfaj kezdete, a New Orleans-i „feslett helyek"
óta a dzsessz egyik alaphangszere és mert ez az amerikai ott-
honok „legháziasítottabb" hangszere; gyerekek tanulnak rajta
zenélni, családi összejövetelek központja, a „finom" bútorzat
hagyományos darabja. Ami azt illeti, Mr. R. ez utóbbi aspektust
külön meg is említi a zongoravétel indokaként:
Az újságban hirdette meg eladásra egy Laké Shore Drive-i
ember. A pillanat hevében döntöttem. A feleségem és a gye-
rekeim is akartak valami bútordarabot a nappaliba. Kipró-
báltam, jónak tűnt, de akkoriban talán egy kicsit drágább
volt, mint amit megengedhettünk volna magunknak.
A zongora tehát valamiféle kompromisszumot jelent, a célok
átirányítását a családi felelősség felé és a figyelem mederbe
terelését az otthonon belüli flow aktivitásra. Ezenkívül olyan
hangszer, ami a szerepmodell-folyamat része, amellyel átadhatja
a zene iránti szeretetét fiának. Bútordarabként a családnak isme-
rős jelkép, közös céljaikra utal. Abból a statisztikai adatból, hogy
hány órát töltenek a családok tévénézéssel úgy tűnhet, hogy ez
a tárgy a mai amerikai otthonok közös családi tevékenységének
legnépszerűbb jele. Ám a tévével ellentétben a zongora azt is
lehetővé teszi, hogy ez a család olyan érzékelési élményekben
osztozzon, amit maguk állítanak elő és élveznek, ami attól függ,
293
Tárgyaink tükrében
hogy milyen ügyesen zongoráznak, mennyit tanulnak, és mi-
lyen figyelmet fordítanak e képesség gyakorlására. Mint minden
jelnek, ennek a zongorának is megvannak a maga képességei és
korlátái és az a képesség, hogy milyen élményt ad, attól függ,
hogy milyen mértékben művelik.
Ám van valami ebben a családban, ami az elhanyagoltság
miatt feltűnő. Mrs. R. sehol sem említi férjének a dzsessz iránti
szeretetét, sem azt, hogy szenvedélyes szaxofonjátékos. Egyetlen
helyen említi férje zeneszeretetét, a zongora leírásának végén; ez
volt az utolsóként említett különleges tárgy.
A zongora. Szép, hasznos, gyönyörűen szól; büszke vagyok
rá, hogy van nekünk. Már régóta akartam. [Mit jelentene,
ha nem lenne?] Azt, hogy nem lenne zene. Nagy, üres hely
lenne a nappaliban. A fiamnak az alagsorban kellene gyako-
rolnia és nem lenne boldog. A férjemnek nagy örömet okoz,
és a fiamnak is, és hiányozna ez az öröm.
Az, hogy nem fordít figyelmet férjének a zene mint életmód
iránti érdeklődésére, az interjú számos részén éles ellentétet
mutat a férj válaszaival. A városról szóló kérdéseknél például
nyilvánvaló, hogy Mr. R. „kognitív térképe" Chicagótól nagy-
mértékben olyan helyeken alapul, ahol zenét játszanak. Mrs. R.
városképében nincsenek ilyen helyek; inkább különböző mú-
zeumokat, éttermeket, üzleteket említ. Talán a konfliktust, amit
férje tapasztalt és próbált megoldani, fordítottan osztja Mrs. R.,
aki a családjának szenteli magát. A zongora Mr. R. célkitűzései-
nek és figyelmének átirányítását képviseli az otthon és a csa-
ládi szféra irányába, de elcsodálkozunk, vajon Mrs. R. érez-e
valamit a másik irányban, növekszik-e figyelme saját szelfje és
a család szféráján kívül eső cselekvések felé. Az, hogy húgát és
barátnőjét csodálja a családdal nem kapcsolatos eredményért,
halványan ezekre a szükségletekre enged következtetni. Vagy
lehet, hogy Mrs. R. teljesen meg van elégedve jelenlegi életével,
de ezek a jelek arra utalnak, hogy új céljainak bizonyos további
294
A CSALÁDI ÉLET JELEI
művelése hasznos lehet és segíthet jobban megértenie férje igé-
nyét. A zongora azonban azt is jelenti, hogy megvan a költsége
,i család szeretetteli összetartásának, és hogy e költség terhét
néha az egész családban újra el kell osztani, nehogy a szerepek,
felelősségek és célok mereven szokásba rögzüljenek.
Mint említettük, Mr. E, a rideg családapa új lakását szó szerint
„hidegnek", sterilnek írta le. Ezt annak tulajdonítja, hogy nem-
régen költözött be, de a teljes interjú vizsgálata után azt látjuk,
hogy az otthon fogalma nagyon fontos neki, mégis, az otthon
sosem esik egybe a lakótérrel, amiben él. Amikor leírja, hol érzi
leginkább „otthon" magát, azt mondja:
A dolgozószobában... mindig jobban otthon érzem magamat
minden otthon dolgozószobájában. Ott többnyire nagyon
kényelmes és jellemzően kényelmesebb bútor van benne.
A dolgozószobában általában melegebb színek vannak. Na-
gyon sok időt töltök vidéken, és többnyire ott érzem maga-
mat a legotthonosabban, legkényelmesebben. A szabadban
lehet lenni, ilyesmi. És az eddigi dolgozószobáimat mind ezt
a légkört szem előtt tartva rendeztettem be. Vagyis bőrbúto-
rokkal. Általában vannak kitömött állatok; olyan szörnyű,
borzasztó trófeák. A képek mind primitív képek.
Az interjú városról szóló részében, ahol nem várnánk, hogy az
otthon leírása feltűnő legyen, Mr. E. elkezdi otthonaként leírni
Chicagót. („Tudja, ez tényleg otthon.") A számára legkedvesebb
hely Chicagóban szülei otthona:
Tényleg nagyon különleges. Az a környék a legkülönlege-
sebb számomra, és tényleg nincs semmi más, ami ennyire
különleges lenne nekem. [Korábban említette a bárokat.] Bá-
rokat. Tudja, csak vicceltem. Oda járok nőzni. [Tehát külön-
legesek önnek?] Nem, nem mondanám. Valójában csak egy
hely van, amit különlegesnek neveznék, az pedig a szüleim
295
Tárgyaink tükrében
háza, ahol születtünk és ahol az anyám él és ahol a testvére-
immel évente háromszor-négyszer összegyűlünk.
A környék leírásakor azt mondja:
Ahol lakom, nagyon jól menő környék. Nem sok család lakik
arrafelé. Valószínűleg ez Chicago legnemzetközibb területe,
ha van ilyen egyáltalán, és nekem elhiheti, ebben a minő-
ségében nagyon meghatározott. [Mit talál különlegesnek a
környékben?] Nem akarom az izgalom szót használni, és
azt sem, hogy átmeneti, de változóban van a környék és
nagy kölcsönhatások vannak. A hangulat különleges, sok-
kal szabadabbnak és kevésbé kötöttnek tűnik, és ez nekem
tetszik... a barátaim többsége, akikkel találkozni szoktam,
azon a környéken lakik és a társasági életem fényiek ezen a
környéken zajlik. [Mi a kölönleges a barátaiban?] A mobili-
tásuk. És mindannyian benne vannak a dolgok sűrűjében,
az új dolgokban. Nem korlátoltak. Nem kombi autójuk van
és nem az elővárosban laknak három kölyökkel, nem járnak
koktélpartikra, nem bridzseznek hétvégenként.
A háromgyerekes Mr. E. nem irányítja pszichikus energiáit arra,
hogy kombi autója legyen és három gyerekkel a kertvárosban
lakjon és koktélpartikra járjon, valószínűleg azért, mert ezt nem
tartja autentikus létformának. Amikor azt kérdeztük, mit csinál
az otthona környékén és a barátaival, azt felelte:
Füvezünk, kártyázunk, társasági életet élünk, amit az em-
berek csinálni szoktak. Tévét nézünk, meccsekre járunk...
Szinte nincs olyan nap, hogy ne mennék át valakihez vagy
étterembe vagy ne találkoznék valakivel valami eseményen,
ne mennék moziba vagy ilyesmi. Nagyon aktív életet élek.
Ritkán maradok otthon, csak akkor, ha vendég jön... Igazán
nem a lakásom az életem központja. Az indianai farmom...
és az anyám otthona... ezek az igazi helyek nekem. Ez [a la-
296
A CSALÁDI ÉLET JELEI
kás] csak átmeneti szállás. Van egy ilyen lakásom New York-
ban is. Nem igazán a lakás van az életem középpontjában.
így, bár az otthon fogalma nagyon fontos Mr. E. számára, és ez
az interjúkban is látszik, saját otthonát csak átmeneti szállás-
nak tekinti, élénk tevékenység és masszív ivászatok közepette.
A hét minden napján kimozdul, barátoknál, night-clubokban,
éttermekben él éjszakai életet, gyakran utazik az országban és
Európába síelni, vadászni, egzotikus helyekre vakációzni. Nyil-
vánvaló, hogy folyamatosan úton kell lennie, a társaság és a tár-
sasági élet szívélyességét keresi mobilis barátok körében, akik
„nincsenek lekötve", akik szeretnek „nekivágni, kiszabadulni
és hajtani" mint mondja, máshol. Ám kalandvágya, úgy tűnik,
inkább visszavonulás vagy menekülés valami elől, mint keresés;
fóbiás visszavonulás magától és léte folytatásától, magától az
otthontól. Minél jobban igyekszik elérni céljait, annál távolabb
kerül tőlük és annál töredezettebbé válik léte. Mi űzi az önbecsa-
pás útján? Mi az, amitől vágyik az otthon iránt, ami ugyanekkor
eltávolítja tőle, ellopja pszichikus energiáit és hajtja az önpusz-
tító élet felé? A válasz talán az otthonban lehet.
Mr. E. négy tárgyat nevez meg különlegesnek: csecsebecséket
és nyomatokat, amiket anyjától kapott, és amelyek ezért kedve-
sek számára, valamint néhány karibi nyomatat és egy szobrot.
A szobor farelief, a legfontosabb tárgya. Azt mondja róla:
Ezt én magam vettem sok évvel ezelőtt a Virgin-szigeteken.
Nagyon sok emléket idéz fel nekem. Néhány évig minden
hónapban leutaztam oda. [Mik az emlékek?] Az magánügy.
Nem részletezem. Szép darab. Díjnyertes darab és elég sokat
kerestem és egyedül találtam meg egy kis művészeti galé-
riában. [Ha nem lenne?] Nyomorultul érezném magamat,
ha valaki elcsórná. Igen, nyomorultul. De nem dőlne össze
a világ. Ha elvesztenék valamit, ami az enyém... Nem jut
eszembe olyan tárgy, aminek az elvesztése tényleg megráz-
Tárgyaink tükrében
na. Nem tarthatna egy hétnél tovább. Csak ez a farelief hi-
ányozna. A többi holmim sokkal újabb és sokkal kevésbé
fontos. A faragvány megvan már hat, hét vagy nyolc éve.
Szokatlannak tűnik, hogy egy férfi, akinek az élete ennyire az iz-
galom, az új dolgok, a kötetlenség felé irányul és aki, úgy tűnik,
folyton mozgásban van, ennyire kötődik az emlékekhez, amiket
egy utazásán szerzett bizonyos tárgy kelt benne. Lehet, hogy ez
a szobor eredendő szépsége miatt van, lehet, hogy ezért értékeli
minden más tárgyánál többre, de úgy tűnik, külön hangsúlyt
kap nála az időszak, amikor szerezte, és ez tűnik a legfontosabb-
nak. Többi holmija „sokkal újabb és sokkal kevésbé fontos". De
attól, hogy újabbak, miért kevésbé fontosak? Mi teszi a hat-nyolc
évvel korábbi utazások emlékét olyan fontossá egy férfi számá-
ra, aki olyan gyakran utazik trópusi vakációkra? A következő
utalást erre akkor kapjuk, amikor rátérünk élete legfontosabb
eseményeire és arra, hogy ezek miként hatottak rá.
Mr. E. a válását és apja halálát említi élete két legfontosabb
eseményeként, és mindkettő hat-nyolc évvel korábban történt,
ami azt jelenti, hogy ezek kapcsolatban vannak a szobor fontos-
ságával. Mr. E. azt mondja:
A válásom. Azt mondanám, hogy talán a válásom volt a leg-
fontosabb, mert akkor éreztem igazán, hogy felnőtt lettem
és rájöttem, hogy milyen a valódi énem és elhatároztam,
hogy magamnak élek és saját döntéseket hozok, mert hu-
szonegy-huszonkét éves, zöldfülű voltam, amikor megnő-
sültem. Igazából olyan volt, mintha végre felébredtem volna
és egyedül indultam volna el. Azért. Ekkor alapoztam meg
az önállóságomat.
[Volt még valami?] Hát, azt hiszem mindenki azt mond-
ja, hogy az első fiú születése, de ebben nem vagyok biztos.
[Fontos volt?] Hát, fontos volt, de hát akkor fontos volt, de
most visszanézve a gyerekeim születésére, az a helyzet, hogy
298
A CSALÁDI ÉLET JELEI
a gyerekeim fontosak nekem, de a születésük eseménye nem.
Az jelent valamit, hogy vannak.
Apám elvesztése. Az kritikus időszak volt. Nagy vesz-
teség volt, nem csak azért, mert nagyon közel álltunk egy-
máshoz - pihenés, üzlet, társaság vonatkozásában -, szóval
nagyon szoros volt a kapcsolatunk annak ellenére, hogy
volt jó néhány csörtéink is egymással, egészen késhegyig
menő viták, de nagyon közel álltunk egymáshoz. Együtt
vadásztunk és nagyon bensőséges viszonyban voltunk. Ez
az ő fényképe [az egyetlen, a falon lógó fényképre mutat a
helyiségben]. Nem hiszem, hogy van még olyan esemény,
ami olyan fontos, mint ez a kettő. Egyetlen időszak, egyetlen
más esemény sem tűnik ki nekem.
Úgy tűnik, ezeknek az eseményeknek a kimenetele az egye-
düllétérzés. Az apjával való szoros kapcsolat az apa halálá-
val végződött és válásának jelentése saját „függetlenségének"
megalapozása. Amikor a válásról beszélt, nem kevesebb, mint
négyszer használt szoros birtoklást jelölő kifejezést: „az én saját
legbelsőbb énem", „az én saját életem", „az én saját döntéseim",
„saját utamat járni", amivel mintha azt hangsúlyozná, hogy a cél
az, hogy saját szelfje legyen, amit senki más nem befolyásol. De
a válásának más hatása is volt, mint saját önállóságának megte-
remtése, mert az a volt felesége és legidősebb gyereke életének
is legjelentősebb eseménye.
Mr. E. legidősebb fia beszélt szülei válásáról, és azt, amikor
ezt megtudta élete két legfontosabb eseménye között nevezte
meg.
Amikor anya és apa elvált. Anya elég szomorú volt. Egysze-
rűen nem tudtam egymással beszélni, mert apa rossz termé-
szetű volt. Nem tudtam, mert három és fél, négyéves voltam
akkor. Anya akkor mondta el, amikor hatéves lettem. Akkor
tudtam meg, hogy elváltak. Nagyon szomorú lettem. Nem
299
Tárgyaink tükrében
gondoltam, hogy apa rossz természetű. De nyolcéves korom-
ban megtudtam, mert a barátainkra is rákiabált.
A válás erős hatással volt erre a fiúra, és ez más válaszaiban is
megjelenik. Minden válaszadónak feltettük például azt a kér-
dést is, mit csinálnak, amikor új házasság van a családban, és
ez a fiú válaszában azt feltételezte, anyja házasodna újra, és azt
mondta, az „nem lenne boldog esemény".
Először megkérdezném anyámat, hogy ki az; aztán segí-
tenék, hogy megnyugodjon, mert anya nagyon könnnyen
ideges lesz. Lehet, hogy elmennék az esküvőre. Nem lenne
boldog esemény.
Anyjáról és apjáról azt mondta, ők jelentenek a legtöbbet neki az
életben, de érdekes, hogy az anyja az, aki teljesen „produktív",
apja pedig menekülő jellegű.
Anya. Anya főz. Ha nem lenne, akkor nem ennénk jó étele-
ket, csak szendvicset. Nélküle nem lenne pénzünk, dolgoz-
nunk kéne.
Apa. Levisz minket a farmra. Anya nem tud minket levin-
ni, mert szombaton és vasárnap dolgoznia kell.
Ez a fiú különleges tárgyként egy futball-labdát, a család kutyá-
ját és magát a házat említette. A házról azt mondja:
Mert ha nem lenne, akkor nem lenne hol laknom. Minden,
ami fontos nekem, ebben a házban van. Ezenkívül csak la-
kásban élhetnénk, de azt nem engedhetnénk meg magunk-
nak. Nem lenne jó. Nem lenne hátsó udvarunk.
Elég konkrét leírást ad a házról, de mintha ezzel az otthont és az
általa biztosított biztonságot hangsúlyozná. A legszomorúbbat
ez a fiú nem a szüleiről mondta, hanem arra a kérdésre vála-
szolta, hogy van-e olyan dolog, ami fontos volt az életében, de
300
A CSALÁDI ÉLET JELEI
már nincs meg. Ez a 11 éves fiú azt mondta: „Volt egy csecsemő
kishúgom, de meghalt."
Az, hogy a tárgyakról szóló kérdésre ezt választolta, azt je-
lenti, hogy ennek a tragédiának valami jelentése van számára,
akkor is, ha nagyon kicsi volt, amikor ez történt. Az is érdekes,
hogy az apja ezt egyáltalán nem említette, bár csaknem fontos
eseményként nevezte meg a gyerekei születését. Inkább azt
mondta, hogy nem születésük, hanem „létük ténye" a fontos,
de ez sem volt olyan fontos, mint a válása és apja halála.
Ha megnézzük Mrs. E. életének legfontosabb eseményeit,
ugyanez a negatív eseménykonstelláció mutatkozik: anyja ha-
lála és a válás. Ő azonban megemlíti a lánya halálát, amire volt
férje mintha utalt volna, de nem fejtette ki:
A lányom születése. Az trauma volt, hatalmas trauma. Mire
teherbe estem ezzel a gyerekkel, addigra szörnyű problé-
máink voltak a házasságunkban. Szörnyű terhesség volt, a
férjem sokszor nem jött haza, nem mutatkozott, rengeteget
ivott. Talán bűntudatom is volt, hogy igazán akarom-e ezt
a gyereket; késett a vérzésem, és a férjem mérges volt rám,
hogy késik, hogy terhes lettem. Azt hiszem, amikor a szü-
lészorvos azt mondta „Valami baj van a babával", azt gon-
doltam, csak tréfál. Ahogy múlt az idő azonban, a dolog csak
rosszabbodott, a baba otthon volt velünk, aztán kórházban.
A házasságunk egyre rosszabb lett, azt hittem, erős vagyok.
Három másik gyerekem volt otthon.
Ezután a válást írta le, és nyilvánvaló, hogy a két esemény ösz-
szefügg egymással:
A válásom. Akkor már többb mint egy éve külön éltünk.
A baba meghalt, a legkisebb gyerek is súlyos beteg volt,
mindez a kapcsolat próbája persze, és a dolog eljutott arra a
pontra, hogy képtelenek voltunk tovább kibírni egymással.
301
Tárgyaink tükrében
A férjem olyan helyzeteket teremtett, hogy valósággal kipro-
vokálja a válást. Azt hittem, majd rendbejön. Jártam házassá-
gi tanácsadóhoz is. De egy idő után meggyőződésemmé lett,
hogy a válás lesz a legjobb, azt kell tennem, az a természetes,
és a gondolat szinte felvillanyozott.
Úgy tűnik, a megróbáltatás, hogy volt egy gyereke, aki nem sok-
kal a születése után meghalt és a legkisebb gyereke súlyos beteg,
túl erős próbatétel volt, amit a házasság nem bírt ki és a kapcso-
lat széthullt. Kürülbelül ekkoriban történt, hogy meghalt Mr. E.
apja, akihez a férj nagyon szorosan kötődött, és ezt úgy reagálta
le, hogy „sokszor nem jött haza, nem mutatkozott, rengeteget
ivott". Azzal, hogy visszahúzódott az otthontól, ugyanazt az
utat választotta, mint az apja, aki szintén erősen ivott. Lehet, ez
azt is megmagyarázza, miért járt olyan gyakran trópusi szige-
tekre, ahol menedéket talált egy kötelezettségek nélküli kapcso-
latban, amit a faragvány jelképez.
Annak ellenére, hogy exférje nem volt mellette akkor, amikor
a legnagyobb szüksége lett volna rá, Mrs. E. a szüleivel egy sor-
ban említi, mint aki nagyon fontos volt az életében:
Tényleg megváltoztatta az életemet. Nem hibáztatom... Én
a legidősebb vagyok a családban. Középiskolás koromtól
jártam vele, a főiskolán is. Őrt állt minden családi gondnál,
felelősségnél, mint fénylő páncélú lovag, és bár anyagilag
támogatott, ennyi volt. Különböző ütemben nőttünk fel,
mást akartunk. Nehéz szerepkonfliktus volt ez számomra;
mindig azt éreztem, hogy minél jobban szid, annál jobb em-
ber vagyok. A mi kapcsolatunk nem volt kielégítő. Amikor
külön váltunk, rájöttem, hogy többet akarok. Elválni nagyon
jó dolog volt. Az exférjem nagyon bonyolulttá tette az élete-
met, de szerencsésnek érzem magam, hogy volt egy második
esélyem.
302
A CSALÁDI ÉLET JELEI
Volt sógornőjét és anyósát is megemlíti azok között, akiket cso-
dál. Mindketten olyan nők, akik hozzá hasonlóan nagyon sok
családi problémával küzdöttek meg és nagyon „béketűrők". Az
első különleges tárgy, amit Mrs. E. megnevezett, egy antik var-
rógép volt, amit „saját pénzén" vett közvetlenül a válás után; ez
egyszerre jelentette neki a függetlenséget és azt, hogy ez a tárgy
az otthona része, „régi kötődést, a múlttal való kapcsolatot je-
lent". Az kilenc tárgy közül, amit Mrs. E. említett, öt az ex-férjé-
hez vagy az ő családjához kötődött; nászajándékok és egy asztal,
amit volt anyósával együtt vásároltak. A válaszok arra utalnak,
hogy szükségesnek érzi a múlttal való kapcsolat fenntartását,
de talán azt is felfedik (és ebben csak találgatni tudunk), hogy
még mindig érez némi kapcsolatot a volt férjével és még mindig
nem dolgozta fel teljesen a válást. A fenti idézet szerint még talál
kedves szavakat, volt férjét és szüleit is azok közé sorolja, akik
nagyon sokat jelentenek neki az életben.
Mrs. E. apja is alkoholproblémákkal küszködött és az öccsé-
ről azt mondja „nagyon jó ember, nagyon kedves, nagylelkű,
bizonyos értelemben olyan, mint az apja. Olyan emberrel sze-
retnék kapcsolatot, mint amilyen az öcsém." Lehet, hogy Mrs.
E. csodálja az öccsét és általa, valamint apja által tudat alatt
megteremtette problémái előfeltételeit azzal, hogy Mr. E.-hez
ment feleségül, akinek apjához hasonlóan problémái vannak
az itallal. De ezeket a kérdéseket jobb, ha a mélylélektan mű-
velőire hagyjuk, mivel az interúnkban adott információ nem
elegendő arra, hogy ilyen összefüggéseket bolygassunk. Tény
azonban, hogy ennek a nőnek egymagában hatalmas tragédi-
ákkal és családi problémákkal kellett megküzdenie és fel kellett
ismernie saját pszichikus energiáinak mintázatait azért, hogy
családjáról gondoskodhasson. Minden figyelmét a gyerekeinek
szenteli, abban is, hogy munkát vállal, hogy eltartsa őket és az
otthoni munkában is. Akkor sem kívánna többször és többet
együtt lenni a barátaival, ha tehetné, mert „az életem elég tel-
jes így, úgy érzem, ha szabadidőm van, azt a gyerekeimre kell
303
Tárgyaink tükrében
fordítanom." A különélés és a válás óta céljai a „kitartás" értéke
és a lét kemény tényeivel való megbirkózás körül forognak. Ez
megnyilvánult a válaszában, hogy vallásosnak tekinti-e magát:
Zsigerből azt mondanám, hogy nem, nem vagyok vallásos,
mert számomra a vallásosság a napi templomba járást jelen-
ti, és az én vallásosságom erre nagyon távolról emlékeztet,
szóval csak azt gondolom, hogy az embernek kell, hogy le-
gyen hite, ami nálam sokféleképpen nyilvánul meg. Ez arra
az énképemre megy vissza, amire nagyon érzékeny vagyok:
nem valaki mással, valaki utcabelivel történik, hanem velem,
és erre fel kell készülnöm. Senki nem ad lehetőséget, min-
denért nagyon keményen kell dolgozni. Mindig is tudtam,
hogy ez a helyes, de nem ülök ölbe tett kézzel.
Mrs. E. és a férje esetében azt látjuk, hogy a szükség és a sza-
badság elválik, kettéágazik, ahelyett, hogy egyesülne. Ahogy
sokasodtak a bajok, Mr. E. egyre inkább a kisebb ellenállást vá-
lasztotta, amiről azt gondolta, hogy elvezeti a szabadsághoz.
Mrs. E. egyre inkább kénytelen volt egyedül konfrontálódni a
családi gondokkal és csak a családnak szentelte magát. Úgy tű-
nik, nehezményezi mindazt, amit át kellett élnie, és mindezért
nagyon nagy árat kellett fizetnie, mert kevés ideje maradt saját
örömére. Mr. E. ezzel szemben úgy tűnik annyi „saját" idővel
rendelkezik, hogy nem is tudja, mit kezdjen vele. A szabadság-
ról, mint a felelősségektől mentes életről alkotott elképzelése
úgy tűnik olyan cél, amit sikerült elérnie, de ennek következ-
ménye a céltalanul sodródó élet, melyben otthont keres, ami
folyamatosan elsiklik tőle. De azt se feledjük, hogy ez a cél nem
teljesen az ő választása. Inkább arról van szó, hogy kemény, tra-
gikus tények következtében áll elő, olyan helyzetben, amikor
ezek a tragédiák túl nagyok voltak ahhoz, hogy el tudja viselni,
s amelyeknek sebei még mindig nem gyógyultak be, s amelyek
családja szétesését eredményezték.
304
A CSALÁDI ÉLET JELEI
A magánélet patológiája és a folyamatosság
problémája
Az, hogy egy család érzelmileg integrált-e, az utolsó elemzéstől
függ, ami arról szól, hogy a családtagok, de különösen a szülők
képesek voltak-e az egyéni szetten túlmutató célok művelésére.
Ha a szülőkre a differenciálás jellemző, a család a „magánélet
patológiájától" szenved, ami akkor áll elő, ha nem marad elég
pszichikus energia a család közös céljainak megvalósítására.
A következő esettanulmányok két, az érzelmi integráció dimen-
zió ellentétes végén álló családot mutatnak be. Az első családban
a családtagoknak egy mindegyikük által különlegesnek nevezett
régi tölgyfa ággyal való tranzakciója illusztrálja a család integ-
rációját akadályozó eltérő célokat; a második esetben a közös
tárgyak és egy évente megrendezett rituálé mutatja konkrétan a
család szándékainak, terveinek harmonikus fejlődését.
Talán az ágy a családi élet egyik archetipikus szimbóluma. Ma-
ga az ágy (bed) szó az angolban az indoeurópai bhedh gyökből
származik, aminek jelentése: „eltemetni" vagy „földbe vájt al-
vógödör", és megvan benne mind a 'nyughely', mind az 'alap'
jelentése. Az ágy a nemzés, a szerelem, a születés és a halál he-
lyeként egyrészt a társas élet forrása, másrészt olyan hely, ahol
az ember egyedül van. A továbbiakban Z-nek nevezett család
számára a baldachinos tölgyfa ágy „domináns szimbólumként"
kiemelkedő (Turner, 1967), egyszerre sok családi téma jelenik
meg benne. Ez a család a felszínen nagyon hagyománytisztelő-
nek tűnik, de a felszín alatt mély feszültségek húzódnak; olyan
mai jelenségekhez kötődő feszültségek ezek, amelyek ezt a csa-
ládot alapjaiban rázzák meg.
Választhattunk volna freudi vagy jungi megközelítést is eh-
hez az esettanulmányhoz, mert az adatok nagy része olyan dina-
mikára utal - elfojtás, tagadás, regresszió stb. -, amit a pszicho-
analitikusok jól feltártak. De inkább olyan szintet választottunk,
305
Tárgyaink tükrében
amit a freudiánus és jungiánus pszichoanalitikusok mintha nem
igazán tudnának jól kezelni. A családnak a közösséghez való
viszonyát mutatjuk be Arendtnek (1958) az otthont a polisz ér-
telmező keretében vizsgáló módszere alapján.
Freud elmélete például nyilvánvalóan családelmélet, mert az
ödipális családi ellenségeskedést tekinti a tudat és a szelf fejlő-
dése kulcsának. De mivel ez az elmélet a - politikai, társas, törté-
nelmi és egyéb értelemben vett - közösséget pusztán a mögöttük
húzódó tudattalan egyéni vágyak felszíni jelenségének tekinti,
képtelen megfelelő módon kezelni magukat a közösségeket.
A család mint társas egység végső soron ösztönös konfliktusok-
ban gyökerező egyéni intrapszichikus reprezentációkra redu-
kálható. A huszadik század eddigi legnépszerűbb pszichológiai
elméleteként az a pszichológiai példa, amit Arendt a család vagy
az együtt élők dominanciájának nevez, a modern világbeli kö-
zösség sablonja.
Hannah Arendt (1958) leírja, mi a különbség az együtt élők
(household) és a régi görög fogalmak szerinti polisz között; az előb-
bi az egyenlőtlenség birodalmára utal, ahol a szükség(szerűség)
uralkodik, míg a polisz egyenlők közössége, ami meghaladja
a szükségszerűség vagy a puszta megél(het)és szintjét és a „jó
életre" törekszik. Arendt szerint a polisz elenyészett vagy fel-
váltotta a „társadalom", így a középkori közösség már nagy
„háztartásként", együtt élők csoportjaként működött. Ennek
példája a modernebb időkből a gazdaság, az ökonómia meg-
jelenése. A szó a görög oikosz ('háztartás') szóból származik és
eredetileg a háztartási dolgok fenntartására vonatkozik, de a
nyugati kapitalizmusban a haszonelvűség elve alapján a po-
litikai életben dominál. A magánélet és az egyéniség nagyobb
értékelését, annak pozitív és negatív következményeivel együtt
ehhez a fejlődéshez társítjuk, ahogy szinte paradox módon az
arctalan tömegtársadalmak megjelenését is, amelyek Arendt
véleménye szerint végső soron a háztartás mellett a polisz alap-
jait is lerombolják. Itt és a következő esettanulmányban a család
306
A CSALÁDI ÉLET JELEI
„pszichikus gazdaságát" tanulmányozzuk abból a célból, hogy
lássuk, bizonyos háztartások hogyan lehetnek a családi integrá-
ció és folyamatosság alapjai.
A tölgyfa ágyat a lány és az anya is különlegesnek nevezte.
Mrs. Z. így írja le lánya ágyát és az ahhoz kapcsolódó, hosszú
időre visszanyúló családi hagyományt:
Megvan a dédszüleim ágya, amiben most a lányom alszik...
ez csodálatos, mert mi vagyunk a negyedik generáció, aki
használja ezt az ágyat. Kétszemélyes ágyhoz képest nagyon
kicsi, és csodálattal tölt el, hogy három szülői generáció aludt
és nemzett, fogant gyermekeket benne! Ő is alig fér el benne,
pedig csak 14 éves! [Az emberek egyre magasabbak lesznek.]
Az igaz. Ami azt illeti, az apám nem tudott benne aludni,
mert 182 centi magas volt. Ezért az ő szüleitől közvetlenül
én kaptam meg.
Nem sokkal azután, hogy Mrs. Z.-vel felvettük az interjút, kény-
telenek voltak „visszavenni" a lányuktól az ágyat, mert folya-
matos házassági konfliktusuk miatt úgy döntöttek, hogy külön
szobában alszanak. Mr. Z. a szomszédos dolgozószobába költö-
zött, és ágyra volt szüksége, ezért lányuk újra a régi ágyát hasz-
nálta, amiben a négy hónappal korábban kapott tölgyfa ágy előtt
aludt. Az új alvási rendből fakadó családi konfliktus jelenik meg
a lány kijelentéseiben, miszerint legprivátabb tárgyai a saját gon-
dolatai és írásai, amit nem enged „nekik" (a szüleinek) látni:
[Melyek a legprivátabb, legszemélyesebb tárgyai?] Minden-
féle gondolat, amit esetleg leírok és mindenféle feladat, amit
esetleg az iskolához teljesítek. Ki nem állhatom, ha a szüleim
bejönnek az iskolába. Úgy érzem, betolakodnak valamibe,
ami csak az enyém, valamibe, amivel csak én foglalkozha-
tom. Én vagyok az egyetlen, akinek köze lehet ahhoz, ami ott
történik. Azt hiszem, nincsenek ilyen konkrét tárgyak, csak
a munkám; talán a dolgozatok azok, amiket nem szeretném,
307
Tárgyaink tükrében
ha látnának, különösen akkor, ha a gondolataim, az érzelme-
im is benne vannak.
Hasonlóképpen, amikor azt kérdeztük, mit jelentenek neki ösz-
szességében azok a tárgyak, amiket becsben tart, azt felelte:
Azt a tényt, hogy ezek az enyémek és nekik nincs hozzá
közük. Talán nem is értenék az ilyen holmijaim többségét.
És úgy érzem, hogy a magánéletemre szükségem van, és a
gondolataim csak az enyémek, és nem igazán akarom azokat
másokkal megosztani. Szóval azt hiszem a magánéletem a
legfontosabb. Összességében az összes belső gondolatomat
jelenti.
Azt, hogy ennyire a magánéletére helyezi a hangsúlyt, talán
abban az általános háttérben érthetjük meg, hogy a kamaszok
általában nagyon fontosnak tartják a magánéletet, amit a 7. fe-
jezetben, az otthon területiségével kapcsolatban bővebben tár-
gyaltunk. De a családja egyedi feszültségeit figyelembe véve,
amit az interjúk során tapasztaltunk, úgy tűnik, szülei házassági
nehézségei is kifejeződést nyertek abban a tárgyban, amelyben
a családi folytonosságnak kellene látszania, az ágy esetében és
ezek behatoltak a lány autonómia- és magánélet-jelképébe is.
A szüleim ágya. Az én szobámban volt, de már nincs ott.
Nagyon szerettem. Szép ágy volt. Visszavették. Kényelmes
volt és szép... Sosem volt saját ágyam. Amikben régebben
aludtam, azokat eladták. Kicsi koromban emeletes ágyaim
voltak. Amikor azt [a tölgyfa ágyat] megkaptam, nagyon
hozzám nőtt, és ha nem lenne meg, azt hiszem, nagyon szo-
morú lennék. Maga a tény, hogy valami, amit annyira sze-
rettem... A nővéremnek van egy ágya, ami az övé lesz, ha
elköltözik itthonról és saját családot alapít; a szüleim pár éve
vették neki és ki nem állhatom az emeletes ágyakat. Mindig
azt hiszem, hogy leesek. Bárcsak lenne saját ágyam, valami
308
A CSALÁDI ÉLET JELEI
szép dupla ágy. Csak négy hónapig volt meg a baldachinos
ágyam.
Ha megnézzük Mr. Z. válaszait, a magánélet ismét nagy hang-
súlyt kap, de más okokból. Leírja azt a feszültséget, melyet a
családja és egy férfifelszabadítási csoportbeli barátai, valamint
az otthon zárkózottsága, visszavonultsága és a közösségbeli ba-
rátai között érez:
[Szeretne többet vagy mást tenni a barátaival?] Annyit va-
gyok velük és ők annyit vannak velem, amennyi kölcsönö-
sen szükséges nekünk. Igen, vannak más dolgok is, amiket
szeretnék tenni. Olyanokkal, akiket valóban szeretek, és akik
valóban szeretnek engem. Szeretném valahogy megszüntet-
ni a szexuális kizárólagosságot. De ez nagyon kockázatos.
Nem tudom, hogy megbirkóznék-e vele, vagy hogy ők meg-
birkóznának-e vele. Azon fantáziálok, hogy kommunában
élek, ahol mindenki mindenkivel él, ahol nincs birtoklás-
vágy, ahol a gyerekek megválaszthatják a szüleiket, nem a
biológiai lottó, hanem szükségleteik szerint választhatnak
maguknak felnőtt modellt. Egy biszexuális közösség. Nem
vagyok benne biztos, hogy ezt valaha meg tudom valósí-
tani, de nagyon vonzó. Ráadásul ezt keresztény víziónak
tekintem, ami furcsának tűnhet. Azt hiszem a korai egyház-
ra nyúlik vissza ez a hagyomány. A tizenkilencedik századi
keresztény szocialisták is gyakorolták; nyitott, szexuálisan
szabad közösség. Csak nagyon szerető, gondoskodó közös-
ségek. Egyszer szeretnék olyan helyen élni, ahol nem vagyok
tagja egy családnak, amibe a barátaim nem tartoznak bele.
Inkább olyan közösségbe szeretnék tartozni, ahol a családom
és a barátaim egy és ugyanaz, egy fedél alatt lakunk vagy
ugyanabban a házban, külön lakásban.
Érdekes módon Mr. Z. olyasmi iránt érez elkötelezettséget, amit
keresztény közösségvíziónak tekint, miközben a kereszténység
309
Tárgyaink tükrében
a családot tekinti a közösség alapjának (lásd Arendt, 1958, 49).
Ezzel a vízióval, akár keresztény elképzelés, akár annak modern
torzítása, az a probléma, hogy az ember lelkének megmentését
tűzik ki abszolút célként és közös feladatként ahelyett, hogy ma-
gát a közösséget tekintenék abszolút célnak, amely meghaladja
az egyén élettartamát. A közösség utóbbi felfogása, amit Arendt
a polisz görög felfogásának tekint:
Ami közös bennünk nem csak azokkal, akik velünk élnek,
hanem azokkal is, akik előttünk éltek és azokkal is, akik utá-
nunk élnek majd. Ám ez a közös világ csak olyan mértékig
képes elviselni a generációk jövés-menését, amennyire az a
nyilvánosságban megjelenik... Előttünk sok korral - de ma
már nem ez a helyzet - az ember azért lépett ki a közéletbe,
mert azt akarták, hogy belőlük valami vagy az, ami bennük
és másokban közös, az ő földi életük után is fennmaradjon...
Annak, hogy a modem életből mennyire kiveszett a közér-
dek mint olyan, talán nincs is jobb bizonyítéka, mint a halha-
tatlanság iránti autentikus érdeklődés szinte teljes eltűnése...
ami abban nyilvánul meg, hogy a halhatatlanságra törekvést
jelenleg a hiúság bűnével azonosítják. A modem korban va-
lóban olyan nagyon valószínűtlen, hogy bárki is komolyan
földi halhatatlanságra törekedjen, hogy valószínűleg jogosan
gondoljuk ezt egyszerű hiúságnak (Arendt, 1958, 50-1).
Arendt értekezésében nyilvánvaló, hogy a polisz, vagy közösség
célja az, hogy állandóságot vagy folytonosságot, sőt valamiféle
halhatatlanságot adjon tagjainak azáltal, hogy azonosulnak ve-
le, és pszichikus energiáikat szabadon átadják neki. Mint ilyen,
ellentétben áll az egyén magánérdekével, akkor is, ha manapság
a halhatatlanságra való törekvést „a hiúság magánbűnének"
tekintjük. Ennek egyik következménye, hogy a szelf igazi meg-
alapozása messze nem a privát és a társas homlokzat alá rejtett,
hanem magának a folyamatosságának a művelésében található,
a közösségben és a közösség által, amely meghaladja az egyéni
310
A CSALÁDI ÉLET JELEI
élethosszt és állandóságot ad neki. De nem szeretnénk szigorú
megkülönböztetést tenni családban együtt élők (háztartás) és
közösség között, ahogy Arendt néha ezt tenni látszik, mert a csa-
lád is működhet úgy, mint a közösség mikrokozmosza, objektív
folyamatosságot és állandóságot adva az egyén létének. A kettő
közötti különbségről szólva a családot inkább a társas szelffel, a
poliszt a kozmikus szelffel társítjuk.
Úgy tűnik, Mr. Z. szeretne a barátaival úgy bánni, mint a csa-
ládjával, és a családjával úgy, mint barátai közösségével, hogy
minden kapcsolat egyenlő módon személyes legyen. Megjegy-
zései az egyenlőség ideálját fejezik ki minden kapcsolatban;
olyan szocialisztikus közösséget szeretne, amely felülemelkedik
a társas szükségszerűségeken és hierarchiákon és a magánélet
és a kizárólagosság minden kisszerű egoisztikus igényén. Elég
furcsa azonban, hogy a háborítatlan magánélet éppen nagyon
fontos Mr. Z.-nek, olyannyira, hogy nem sokkal korábban kiköl-
tözött felesége hálószobájából a szomszédos dolgozószobába és
saját „terében" levő háborítatlan egyedüllétről beszél, és arról,
hogy miért ebben az új szobában érzi leginkább otthon magát:
[Hol érzi leginkább „otthon" magát a házban?] Ezt egy ki-
csit részletesebben kell elmondanom. Jelenleg nagyon sok
feszültség van köztem és a feleségem között. Most külön szo-
bában alszunk. Ez az állapot csak néhány hete tart. Szóval
könnyű szívvel megyek a saját szobámba. Nem iránta való el-
lenségeskedésből, azt hiszem, mindkettőnknek jólesik, hogy
van saját terünk. Szóval azt mondanám, hogy az a szoba, ami
korábban dolgozószoba volt, az az én helyem. Ott vannak a
posztereim és nagyon tetszik. A feleségem szobája mellett
van, szóval át tudunk menni egymáshoz. De ezt a szobát
nevezném a kedvenc helyemnek.
Mr. Z. hangsúlyozza, hogy ebben a helyiségben háborítatlan
magánélete lehet - van saját szobája, ahova felakaszthatja a
posztereit, amelyek saját identitását fejezik ki -, és ez sokkal
311
Tárgyaink tükrében
inkább a kamaszok énközpontúságára emlékeztet, mint arra a
társas közösségre, amit szeretne megvalósítani. Mr. Z. azon ke-
vesek közé tartozott, akik a legcsodáltabb öt ember egyikeként
önmagukat nevezték meg. A különlegesnek tekintett tárgyak
leírása is inkább a privát szelf, mint családja felé való irányult-
ságot illusztrálja:
Nem nagy ügy. Ha elvesztenék mindent [amim van], abba
még nem halnék bele. És ha megerősíthetem magamat, ami-
re most, negyvenévesen, hosszú küzdelem után azt hiszem,
képes vagyok, akkor ugyan kit érdekelnek a holmik?
Mr. Z. családjának nincs szava abban, hogy miként értékeli a ba-
rátok és a család közösségét, és abban sem, hogy milyen csodá-
latosnak tartja, hogy „saját helye" van. A teljes szabadság iránti
igényét hangsúlyozza, de úgy tűnik, a többi családtag kívánsága
nem számít neki. Az akadálytalan szabadság ideálja hozta elő
azokat a feszültségeket, amelyek arra vezettek, hogy kiköltözött
felesége hálószobájából, de csak azt látja, hogy az új szoba új
autonómiát hozott és teljesen figyelmen kívül hagyja, milyen
fájdalmat és szenvedést okozott feleségének és lányának. Azon
az áron érte el önállóságát, hogy elvette lánya autonómiájának
legfontosabb jelét, a tölgyfa ágyat.
Az ágy így nem a család egységének és folytonosságának
archetipikus szimbólumaként szolgál, hanem a család elkülö-
nülését jelképezi és a magánélet patológiáját képviseli. Mr. Z.
önmagában karikatúrája annak, ahogy Arendt különbséget tett
a polisz és a háznép között, és Arendt ezek felbomlását a modem
világ jellemzőjének tekinti:
A polisz abban különbözik az egy háztartásban élők kö-
zösségétől, hogy csak „egyenlőket" ismer, míg a háztartási
közösség a legszigorúbb egyenlőtlenségek rendszere volt.
Szabadnak lenni annyit jelentett, hogy az ember egyrészt
nem volt kitéve az élet szükségszerűségeinek és nem tar-
312
A CSALÁDI ÉLET JELEI
tozott másoknak engedelmeskedni, másrészt másokat sem
utasított. Vagyis azt jelentette, hogy nem uralkodnak felette
és ő sem uralkodik. így a háztartás vonatkozásában nem lé-
tezett szabadság, mert a ház feje, az uralkodó személy csak
akkor lehetett szabad, ha elhagyhatta a háztartást és belép-
hetett a politika területére, ahol mindenki egyenlő volt... Az
egyenlőség... ami a mai felfogással ellentétben egyáltalán
nem kapcsolódott az igazságossághoz, a szabadság lényege
volt: szabadnak lenni azt jelentette, hogy az ember szabad a
vezetői szereppel járó egyenlőtlenség alól és egy olyan szfé-
rába léphet, ahol nem létezik sem irányító sem irányított
(Arendt, 1958; 30-1).
Az interjú során nyilvánvaló, hogy Mr. Z. olyan helyre akar be-
költözni, ahol „nincsenek szabályok, és senki sem irányít". Az a
célja, hogy leszámoljon a társas és biológiai hierarchia minden
formájával, hogy elérje az egyenlők igazi közösségét, ám úgy
tűnik, ellenkező eredményt ér el: a hozzá legközelebb állók ide-
genednek el tőle; túlértékeli a háborítatlan magánéletet és saját
individuális szélijét. Próbálkozását, hogy felszabadítsa „igazi"
belső szélijét, egy bizonyos szinten a család iránti telelősség ta-
gadásaként foghatjuk fel, és valódi fenyegetést jelent a család
folytonosságára. Az ágy, a családi folytonosság négy generáción
át ható jelképe a családi egyetértés hiányának jelképévé vált.
Teljesen más konfigurációt látunk az O. család esetében. Itt
a családi hagyomány és folytonosság tudatosan nagyra tartott
fogalom, amit olyan tárgyak és tevékenységek jelképeznek,
amelyek e célok művelését szolgálják az egész család számára.
Az anya, Mrs. O. a karácsonyfadíszeket és a gyermekei fényké-
peit nevezi meg legkülönlegesebb tárgyaiként. A karácsony az
egész család számára az év legkülönlegesebb időszaka, amikor
az egész család összegyűlik, és megünneplik az anya etnikai
származása szerinti ünnepet. Az O. család minden más tagja is a
karácsonyt nevezte a legkülönlegesebb ünnepnek, és részletesen
313
Tárgyaink tükrében
leírták, milyen rituálé szerint ülik meg az ünnepet. A karácsony-
fadíszekről Mrs. O. azt mondta:
Minden díszt, amink van, én készítettem az évek folyamán,
és amiket vettem, azt külön a gyerekeknek vettem, mind-
egyiküknek, arra gondolva, hogy magukkal viszik ezeket,
amikor idősebbek lesznek. így ezek a díszek valamifélekép-
pen a házasságom teljes idejének rövid áttekintését adják,
tudom, melyiket mikor, milyen körülmények között készí-
tettem.
Amikor azt kérdeztük, mit jelentene neki, ha nem lennének meg
ezek a díszek, az felelte:
Nagyon-nagyon szomorú lennék. A ház karácsonyi feldíszí-
tése igazán nagy feladat, és ha nem lennének ezek a díszek,
nehéz lenne meggyőznöm magamat, hogy nagyon élvezem.
Igazán össze lennék törve.
Hasonlóan érezne, ha nem lennének meg a gyermekei fényképei:
Nagyon össze lennék törve... Semmi nem veszne el, csak
egy darab papír, de ez a darab papír a múlt része, amolyan
érzelmi dolog.
Ennek a családi hagyománynak fontosságát és folytonosságát
ünnepük és újítják meg az éves rituális karácsonyi vacsorán.
A családban mindenki egész évben várja a karácsonyt. Ha-
gyományos európai karácsonyt ünnepiünk, minden ha-
gyományával. A szüleim teszik különlegessé, vagy inkább
azt mondanám, hogy anyám teszi különlegessé, mert ez
tulajdonképpen az ő műve. Veszi a fáradságot és elkészíti
a hagyományos ételeket, ami három-négy nap munka egy
tizenkét fogásos vacsoránál. Mindig hívunk valakit, aki nem
tartozik a szűk családhoz, hogy töltse velünk az ünnepet,
olyasvalaki, akinek nincs hova mennie. És a vacsora körüli
314
A CSALÁDI ÉLET JELEI
hagyományok teszik az egészet különlegessé. Szalmát te-
szünk az asztal terítő alá, és a vacsora végén mindenki kihúz
egy szálat és anyám a szalmaszál görbülete alapján jósol ne-
künk. A szalmaszál a jászol jelképe is egyben. Igazi közösség,
nagyon különleges hangulat, és minden étel hagyományos,
olyan fogások, amiket egész évben nem eszünk. Egyszerű-
en olyan különleges, hogy remélem, sosem szakad meg ez a
hagyomány.
Mr. O. is hangsúlyozza, mennyire fontos a karácsonyi vacsora
az egész családnak:
Karácsony estén hagyományos európai vacsoránk van, amibe
akkor vezettek be, amikor a feleségemmel megismerkedtem.
Remélem, hogy az anyósom továbbadja ezt a hagyományt
a feleségemnek és ő a lányaimnak, hogy fennmaradhasson.
Ilyenkor az egész család összejön. A feleségem családja min-
dig hálás volt, hogy a karácsonyt együtt ünnepelhetik. Min-
dig voltak távoli rokonok vagy barátok ezeken a karácsonyi
vacsorákon... sosem volt kérdés, hogy hívjunk barátot.
Az előző esettanulmány Mr. Z.-jével ellentétben Mr. O. nem érez
éles határt a család és barátok között, és ennek a nagy becsben
tartott, a család folytonosságát kifejező rítusnak, a karácsonyi
vacsorának megvan az a szerepe is, hogy kapcsolatot teremt a
tágabb közösséggel: a plusz terítéket hagyományosan családi
barátnak vagy idegennek tartották fenn.
Mr. O. lelkes gyűjtő; régi lemezeket, rádióműsorok magnófel-
vételeit és érmeket nevez meg különös becsben tartott tárgyai-
ként, valamint egy családfát, aminek elkészítésén dolgozik, ami
szintén a családnak a folytonosság iránti érdeklődését fejezi ki:
A családfám. Tavaly láttuk a Gyökerek [Roots] című filmet a
tévében, és a legidősebb lányom érdeklődni kezdett a tör-
ténelem iránt. Van családtörténetem. Vissza tudom vezetni
a származásomat egészen addig, míg az első O. átjött ide,
315
Tárgyaink tükrében
1630-ban. A lányom kapott ilyen kérdéseket az iskolában, de
csak két generációra mentek vissza, szóval úgy gondolom,
hogy idén tavasszal vagy nyáron összeállítjuk a családfát...
Mindent leírtam. Rengeteg gépelés. A családomnak voltak
összejövetelei, és jó néhányan eljöttek szerte az országból, és
összerakták az információkat. Szoktam olyan levelet kapni,
amiben azt kérdezik, hogy rokonok vagyunk-e. Szóval ezért
csinálom.
Arra a kérdésre, hogy mit jelentenek neki a megnevezett tár-
gyak, Mr. O. azt felelte:
Nem tudom, hogy tényleg le tudom-e ezt írni. Nagyon sok
érzelem van benne. A magam módján érzelgős vagyok. Szá-
momra ezek a szüleimmel, a múltammal való kapcsolatot
jelentik. Összefüggésbe tudom hozni ezeket a dolgokat em-
berekkel, időszakkal és talán eseményekkel is. Ez nem olyan,
mint amikor az ember elmegy egy régiségboltba és megvesz
egy órát. A legtöbb tárgyat kaptam és ezeknek a tárgyaknak
jelentésük van.
A család folytonosságának témája mindkét anyai nagyszülő szá-
mára fontos, de ők a tárgyak állandóságát nagyon más perspek-
tívából szemlélik. A négy megnevezett tárgyból, amit a nagyma-
ma említett, három a régi vidéki életre emlékeztette. Ezek egyike
egy portré a lányairól, amit akkor festettek, amikor a háború
után a férjével nagyon szegények voltak.
Ez életünk nagyon nehéz időszaka volt. Háború volt, min-
dent elvesztettünk. És elhagytuk az országot, semmink nem
volt. Úton voltunk, és ez nagyon kedves nekem. Érzelmes
kép. Nagyon, nagyon szomorú lennék, ha nem lenne meg
nekem.
Ennek a nőnek alapvető fontosságú, hogy legyen tárgyi repre-
zentációja a gyerekeiről, ahogy a lányának is fontos. A portrék a
316
A CSALÁDI ÉLET JELEI
gyerekek vizuális képét és az anya szavaival „a múlt nyomait"
kommunikálják, amelyek által különleges élmények, érzelmek
emlékei idézhetek fel. A nagymama érzései hagyományosabb
formában jelennek meg, olajfestményben, míg az anya érzései-
nek jelentését fényképek újabb technológiai módszere mutatja;
de mindkét tárgy lehetővé teszi a nőknek, hogy kapcsolataikat
és élményeiket műveljék azzal, hogy összehasonlítják a jelenlegi
szituációt a múlttal.
Amikor a nagyszülőknek menekülniük kellett a hazájukból a
két lány még kicsi volt, és mint a nagymama mondja:
Tudja, életem során kétszer vesztettem el mindent. Úgy
értem, mindent. Amikor a lányom négyéves volt, amikor
elhagytuk a hazánkat, és másodszor amikor Ausztriából
felmentünk Bajorországba. Mindent otthagytam. Egyetlen
ruhájuk volt, váltás fehérneműjük sem. Es ez minden, amink
van. Ezért nem tulajdonítok nagy értéket a tárgyaknak. Sze-
retem, élvezem, de...
Ha összehasonlítjuk a nagymamának a kedvenc tárgyak elvesz-
téséhez való hozzáállását azzal, ahogy tízéves unokája írta le
legkedvesebb tárgyait - „Arfie"-t, a plüsskutyát és „Shari"-t, a
játék mackót -, nyilvánvaló példát látunk, milyen kontraszt van
a tapasztalat és a természetes naivság között:
Arfie. A szobámban van és a születésem óta megvan nekem.
Elég kopott és vele alszom éjszakánként. Shari. O is a szo-
bámban van. Mind a kettő megvan a születésem óta. Shari
nélkül nagyon, nagyon szomorú lennék; azt hiszem, sírnék
is, nagyon hiányozna. Shari kicsi. Be tudom tenni táskába
és magammal vinni bárhova. Arfie nagyobb és van benne
hangdoboz és nagyon sokszor ad hangot. De Shari kicsi, kis
helyen elfér és nagyon aranyos.
Az O. család minden tagja figyelmet szentel a családi folytonos-
ság művelésének. A tárgyak jellemzően azért kapnak értelmet,
317
Tárgyaink tükrében
mert a családtörténelem részei, ami segít a családtagoknak újra
átélni a fontos közös eseményeket és kapcsolatokat. Ebben a
folyamatban a tárgyak egyben megőrzik, felélénkítik és tovább-
adják ezeket a jelentéseket, a család célját és etnikai folyamatos-
ságát a későbbi generációknak, ami alapvető szempont ezeknek
az embereknek az identitásában.
Úgy ítéltük meg, stílszerű ezt a fejezetet egy olyan példával
zárni, ami azt mutatja be, hogyan lehet az otthon egyszerű tár-
gyainak többes jelentése. Egy Chicagóban született és nevelke-
dett nő az alábbi leírást adta a családi fényképekről:
Fényképek... Ez a kapcsolat a múlttal, az emberekkel, akiket
sosem ismertem, és akiket a gyerkeim nyilvánvalóan sosem
fognak ismerni. Olyan ember vagyok, aki megkeresi a ro-
konait. Ez kapcsolat a múlttal, a tudat, hogy ezek az embe-
rek az életünk részei. Egy pótolhatatlan fénykép elvesztését
szörnyű, nagyon szörnyű veszteségnek tartom. Ha készítek
egy fényképet, ami tetszik, milliónyi másolatot csináltatok
belőle - de gyakran elfelejtem odaadni az embereknek -,
szóval biztos akarok lenni abban, hogy van valahol egy
másolat, ha valami történne az eredetivel. De azok, amiket
anyám Európából hozott, egyszerűen pótolhatatlanok. Azok
az emberek mind halottak. Minden vagyonukat elkobozták.
Semmi sem maradt.
Nagyon érzelmi téma ez azoknak a zsidóknak, akik a ho-
lokausztban elvesztették a családjukat és nem ismerek olyan
zsidó családot, amely senkit nem vesztett el, családtagot,
akár ismerte személyesen, akár nem... Anyám öt testvé-
rét, férjeiket, feleségeiket, gyerekeiket, unokatestvéreiket,
minden gyerekkori barátját, mindenkit megöltek. Volt, aki a
koncentrációs táborban halt meg, az éhezés, a kínzás követ-
keztében. Volt, akit megöltek, kirángatták őket otthonaikból,
és meggyilkolták őket, nem csak a nácik. Egy unokanővér
maradt, akinek a portréja megvan nekem; Párizsban él. És
318
A CSALÁDI ÉLET JELEI
kapcsolatban van a húgával - anyámon kívül csak ő maradt
az egész családból, több tucat ember közül a húgától tudta
meg, mi történt a családdal. Szomszéd városokban éltek...
Volt, akit koncentrációs táborba küldtek. Másokat egyszerű-
en ott helyben megöltek. Leölték őket a helyiek, akiknek a
nácik szabad kezet adtak, hogy öljenek zsidókat.
Anyám tizenöt éves volt, amikor Amerikába jött; a bátyja
és a nővére itt volt. A többieket mind megölték, otthonaikat
kifosztották. Nyilvánvaló, hogy ez sokféleképpen befolyá-
solta érzéseinket és gondolkodásunkat. Nem kétséges, hogy
amit holokausztnak hívunk, annak nagyon mély hatása volt
a világ minden részén élő zsidókra. Anyámnak érzelmiek-
ben szörnyű éveket kellett átélnie. Azóta is siratja a családját.
De az utóbbi években ez mentálisan is hatással van rá; azt
mondogatja: „Jönnek a teherautók! Értem jönnek!" Szörnyű
álmai voltak, olyan valóságosak, hogy azt mondta: „A test-
véreim! Láttam folyni a vért!" Neki még rosszabb volt, mert
ismerte őket; én nem. De megvannak a képek és látom őket.
Szívszorító tudni, hogy ezek a kisgyerekek... anyám egyik
bátyját azért ölték meg, mert nem volt hajlandó elszakadni a
gyerekeitől, amikor elvitték őket. És egyszerűen ott helyben
agyon verték. Az egész egyszerűen borzasztó volt... Anyám
azt mondta nekünk: „Tudod, mit csinálnak? Szappant csinál-
nak a zsidó emberekből." És a bátyám meg én azt mondtuk:
„Anya, ne izgasd fel magad, a huszadik században élünk,
ilyesmi nem történik meg. Az a középkorban lehetett." És
kiderült, hogy igaz volt. Az egész szörnyű rémálom igaz
volt. És szörnyű volt ezt felismerni. És ismerünk olyanokat,
akik még most is fájdalmat, szenvedést okoznak emberek-
nek, akik kínoznak másokat, és élvezik. Ez szörnyű, rémisztő
dolog.
319
Tárgyaink tükrében
A családi fényképeknek ez a feltűnően élénk leírása példázza,
milyen fontosak a kézzelfogható tárgyak a kapcsolatok és a foly-
tonosság mély emberi szükségletének kifejezésében és azt is,
milyen törékeny az anyagi világ, amivel körülvesszük magun-
kat és a világot alkotó emberek és intézmények - magának a
civilizációnak a törékenységét mutatják. Az anya, aki leírta eze-
ket a fényképeket, közvetlenül nem tapasztalta meg a náci ho-
lokausztot; az ő anyja volt kénytelen Amerikába költözni és az
anyja családját irtották ki. De a holokauszt mély és fájdalmasan
megélt része az életének, amit élénken jelképeznek meggyilkolt
őseinek és rokonainak fényképei. Ezek a reprezentációk lehető-
vé teszik számára, hogy internalizálja és életben tartsa a család
képét, a családi összetartozás és etnikai hagyomány érzését.
Ezek a képek történeti tapasztalást adnak, melybe beletartoz-
nak a rokonai, az azonos etnikai csoportba tartozók, jelenlegi
közössége és nemzete és őseinek közössége és nemzete is. És
ennek az erős érzelmi töltésű információnak a továbbadásában
ezek a fényképek a morális korlátok és a civilizált élet ingatag-
ságának szörnyű emlékeztetői. E fényképek nagyítják fel ennek
a nőnek az identitását és szelftudatát úgy, hogy beletartoznak
olyan tapasztalások, amiknek hatásai őt közvetetten érték, jelek
által, amely jelek tágabb perspektívát adtak neki az élettel való
szembenézéshez. Azt illusztrálják, hogy az otthon kulturális
mikrokozmosza tükrözheti, hogy mi az ember, és a pszichikus
energia rendezett keretét vetítheti ki, amit egy adott cél elérése,
jelen esetben a megőrzés és a folytonosság érdekében művelhe-
tünk. A becsben tartott otthoni tárgyak egyik fontos funkciója
pontosan az, hogy kézzelfogható, tartós és élénk jelek, amelyek
az ember tapasztalásának, kapcsolatainak és értékeinek folyto-
nosságát képesek kommunikálni.
320
9. fejezet
Jelentés és túlélés
Az előző fejezetekben azt próbáltuk feltárni, miképpen fejlődik
a szelf az otthon szimbolikus környezetével való tranzakció ré-
vén. A tárgyak, amelyek ezt a környezetet alkotják, segítenek
mederbe terelni tulajdonosuk pszichikus energiáit az életnek
értelmet adó célok felé. Úgy tűnik, e célok egy része a személy
igényeinek kielégítésére korlátozódik; néhány mások jól létére
irányul, mások a harmónia szélesebb kereteit célozzák. Most
ideje közelebbről megvizsgálni a művelés folyamatát azért,
hogy megpróbáljunk kontextust adni az egyéni fejlődésnek az
emberi faj történetében. Csak ebből a szélesebb perspektívá-
ból értékelhetjük a szimbolizáció jelentőségét és értékelhetjük
a különböző célokat, amelyeket férfiak és nők alkotnak életük
i ránypontj aiként.
Sok millió éve, amióta az élet evolúciója megindult bolygón-
kon, különbözőfajta baktériumok, növények és állatok küzdöt-
tek azzal, hogy megalkossák a maguk formáját és azt az idők
folyamán fenntartsák. Ehhez energiát kellett szerezniük a kör-
nyezetükből - napfényt, ásványi anyagokat, rostokat, más élő-
lények húsát és ennek felhasználásával alakítani az anyagot a
génjeikben meglévő tervek szerint. így az alapvető energiafor-
rások több tízezer különböző létformává alakultak; mindegyik
arra törekedett, hogy az ő rendje legyen uralkodó és maradjon
fenn.
321
Tárgyaink tükrében
Az egyik ok, amiért a Föld segítette az élet ilyen változatos-
ságának fennmaradását, az volt, hogy egyik létforma sem volt
képes az átalakulásnak ebben a folyamatában a többi fölé kere-
kedni. Mindegyik faj csak kevés vagy egyetlen módot talált arra,
hogy az energiát saját céljaira használja. Az oroszlánnak a pré-
daállat húsából származó proteinre van szüksége, de képtelen
felhasználni a megszámlálhatatlanuk sok többi energiaforrást,
ami a levelekben, fűfélékben, fában, a föld érceiben és talajában,
a molekulákat és atomokat összetartó erőkben találhatók. Más
fajok, amelyek az energia ezen másfajta megnyilvánulásainak
átalakítására specializálódtak, arra használják ezeket, hogy saját
létformájukat fenntartsák. Ezért egyetlen élőlény sem volt képes
monopolizálni az életet, és a különböző formák idővel kialakí-
tották ezt a mindig változó kölcsönös függőséget, amit általában
„a természet egyensúlyának" nevezünk.
Ez az egyensúly az elmúlt néhány ezer évben - az evolúció
idejével mérve mindössze néhány másodpercben - megbom-
lott; ennek oka az ember fogalmi képessége, amellyel el tudja
vonatkoztatni az energia fogalmát különböző objektív megnyil-
vánulásaitól, és megvan a technológiai képessége arra, hogy
bármiféle energiát felhasználjon. A tűz felfedezésétől kezdve a
gőzgép, a villamosság, az atomenergia felhasználásáig az embe-
riség története arról szól, hogy egy állatfaj hihetetlenül gyorsan
átveszi az irányítást; egy olyan faj, amely megtanulta saját céljai-
ra fordítani az energia különböző megnyilvánulási formáit.
Egészen az utóbbi időkig ezt a történeti fejlődést embertársa-
ink többsége büszkén és megelégedetten emlegette. Az ember
rugalmasságát, ami abban nyilvánul meg, hogy képes alkal-
mazkodni minden ökológiai lehetőséghez, a más életformák
feletti felsőbbrendűsége bizonyítékaként emlegették. Ilyen zse-
niális lénynek nyilvánvalóan az a sorsa, hogy mások felett do-
mináljon.
Ám a közelmúlt eddig töretlen optimizmusán aggasztó repe-
dések keletkeztek. Éppen fajunk sikeressége okozott olyan prob-
322
Jelentés és túlélés
lémákat, amiket kevesen láttak előre. Annak ellenére, hogy az
emberiséget szelftudat és nagymértékű önkontroll jellemzi, az
egyik fő probléma az, hogy fokozatosan elvesztettük a kontrollt
az eneriafelhasználás felett. Ezek a gátak más fajokba tudatlan-
ságuk révén be voltak építve. Egy adott növény-, madár- vagy
emlősfaj nem jelent veszélyt a többiek többségének létére, egy-
szerűen azért, mert nincs módja kihasználni azokat az energia-
forrásokat, amelyektől más fajok túlélése függ. Ezek a „termé-
szetes" korlátok megszűntek, egyiket a másik után számolta fel
az emberi találékonyság; ugyanígy szűntek meg a hagyományos
kulturális korlátok, amik az emberiséget évezredekig vezérelték.
Ezek helyére a haszonelvűség és a célszerűség lépett, melyek
ma, a modem kultúrában már az egész világon dominálnak. így
az ember abban a feltételezhetőleg példa nélkül álló helyzetben
van ezen a bolygón, hogy képes minden fellelhető természeti
energiát felhasználni és saját céljaira átalakítani.
Az a képesség, hogy energiát vonjanak ki a környezetből
nem minden embercsoportnál fejlődött egyenletes sebesség-
gel. A nyugati technológiai társadalmak ebben elszakadtak a
világ többi részétől és most aránytalanul nagyobb mértékben
használják fel a bolygó energiáit, míg mások ezt irigységgel és
egyre nagyobb haraggal szemlélik. Olyan nagy már az egyen-
lőtlenség, hogy az már szinte fajképződésnek minősül: az
emberiség különböző csoportjai különböző fajokra bomlanak
gyökeresen eltérő viselkedésmódjuk és energiaigényük alap-
ján. Mivel a természeti információ (a genetikaival ellentétben) a
szocializáció folyamatában örökítődik át, azt várhatnánk, hogy
a szociokulturális „elfajzás" tovább folytatódik és átléphetetlen
szakadékkal zárja el egymástól azokat, akiknek van, és azokat,
akiknek nincs.
Lehetséges, hogy az emberiségnek ez a két részre szakadása
megfordítható azzal, hogy csökkentjük az iparosodott országok
energiaátalakítását vagy a fejletlen országokét egyenlő mérté-
kűre emeljük. A nemrégiben öntudatra ébredt fejlődő országok
323
Tárgyaink tükrében
természetesen a második megoldást szorgalmazzák. Ez szép cél,
csakhogy jelenlegi tudásunk alapján ez a bolygó erőforrásainak
még gyorsabb végső kimerüléséhez, ezáltal a világ, mint élet-
támogató rendszer pusztulásához vezethet.
Úgy tűnik, az a probléma, hogy a gondolkodás modern ipari
rendszere a dia-bolikus megközelítésen alapul, a haszonelvű-
séget és a korlátlan differenciálódást az abszolút cél szintjére
emeli. Ha egy tárgy hasznosságát vagy a tárgytól „várható él-
vezetet" abszolútnak vesszük, kaput nyitunk a fragmentálódás
előtt, mert egy adott hasznossági értékkel szemben feltehetőleg
csak más hasznosságok vagy „várható élvezetek" emelhetnek
korlátot, és figyelmen kívül lehet hagyni a hosszú távú hatáso-
kat, illetve legalábbis másodlagos fontosságúnak lehet azokat
tekinteni. A hasznosság filozófiája nem az ember életét alkotó,
az embert másokkal összekötő, tartós jelentést adó célok folya-
matos műveléséből, hanem különálló egyéni élvezetekből áll.
így a föld, az erdők, az emberek otthonai és pszichikus energiája
kiaknázható a tranzakció specifikus hasznossága érdekében,
függetlenül attól, hogy ennek milyen szélesebb következményei
lehetnek.
Hogyan kerülhet ki az emberiség ebből az ördögi körből,
amelyben korlátlan étvágya feléli a világot, amitől élete függ?
Nincs olyan kérdés, amire ennél sürgetőbb lenne a válasz, és
nincs olyan sem, amire ilyen nehéz lenne megtalálni a válasz-
adás módját.
Kezdhetjük talán azzal, hogy felteszünk néhány egyszerű
kérdést: hova megy mindez az energia? Mit teszünk az életfenn-
tartó forrásokkal, amiket saját céljaink szerint alakítunk át? Más
állatfaj esetében a válasz egyszerű lenne. Az energia arra fordí-
tódik, hogy az állat életben maradjon addig, amíg reprodukálja
magát és utódaival biztosítja a faj fennmaradását. Ennek elérése
érdekében bizonyos, korlátozott mennyiségű kalóriát kell fel-
vennie a környezetéből és ezt szervezete alakítására és mozgá-
sára kell fordítania. Évmilliókig, generációkon át, a szúnyogtól
324
Jelentés és túlélés
a bálnáig csak az volt az állatok egyetlen energiaszükséglete,
hogy biológiai rendjét sértetlenül megtartsa.
A szelftudatosság növekedésével az embernek egyre nagyobb
mértékben van szüksége energiára; nem csak ahhoz, hogy fenn-
tartsa biológiai formáját; most már arra is kell energia, hogy fi-
zikai formát adjon a gondolataiban megjelenő formáknak. Ezért
fáradt azzal, hogy piramisokat, gótikus katedrálisokat építsen;
motoros szánt és televíziókészüléket készített. Nem lehetséges
az ember túlélési szükségletét egyszerűen biológiai szükséglet-
ből levezetni; az új formák, új anyag és új cselekvés elképzeléseit
is bele kell venni az egyenletbe, egyszerűen azért, mert ezek
elválaszthatatlanok az emberi faj evolúciójától (Geertz, 1973).
Az ember már nem egyszerűen biológiai lény, amelynek célja
csak genetikai formájának reprodukciója. Úgy tűnik, minden
emberi generáció új vágyakat teremt, amelyekről feltételezzük,
hogy létünkhöz szükségesek: a mai átlag amerikainak ez azt
jelentheti, hogy szüksége van két autóra, magánrepülőgépre,
hogy oda mehessen, ahova akar, és piacra, ami minden szeszé-
lyes szükségletét kielégíti.
A baj csak az, hogy ezeknek a vágyaknak nincs határa. Míg a
természeti energiának, ami ahhoz szükséges, hogy formába önt-
sük, és a pszichikus energiának, amivel kivonjuk, fenntartjuk,
eltüntetjük az általunk teremtett formákat, határozott korlátái
vannak. Az anyagi világ megcsapolása azért, hogy folyamatosan
növekvő igényeinket kielégítsük, szinte biztosan az ökológia ka-
tasztrofális összeomlásához vezet. Hacsak az ember nem képes
megtanulni, hogy megváltoztassa azt a lényt, amivé lettünk,
hacsak nem változtatjuk meg célunkat, a galaxisok között csak
úgy fognak emlékezni ránk, mint valami rosszindulatú rákos
daganatra, amely elpusztította gazdaszervezetét, és közben ön-
maga is elpusztult.
Azt, hogy ez a változás milyen formát ölt és hogyan fog vég-
bemenni, ezen a ponton nehéz megmondani. De a válasz da-
rabkái már elérhetők, és megtehetjük az első lépéseket, hogy
325
Tárgyaink tükrében
megszemléljük ezeket és elgondolkodjunk, hogyan illenek
össze.
Ezt a problémát alapvetően egyszerű módon meg lehet fo-
galmazni: hogyan törhetünk ki az anyagi energia iránti füg-
gőségünkből úgy, hogy ne veszítsük el azt a sajátosan emberi
képességünket, hogy formába öntsük álmainkat? A probléma
megoldása benne van az előző fejezetekben bemutatott elem-
zésekben. Ez abból áll, hogy megtanuljuk megtalálni azoknak
a jeleknek az értelmét, amelyek az életet gazdagítják és lehető-
ségeket teremtenek a növekedésre anélkül, hogy nagy anyagi
energiát kelljen befektetnünk vagy kimerítsünk szűkös és erősen
keresett forrásokat. Ez elvileg egyszerű megoldás, ami a modern
kor hajnala előtt évezredekig működött. A gyakorlatban azon-
ban legalább olyan nehéz lehet kivitelezni, mint heroinfüggőt
gyógyítani azzal, hogy egyszerűen azt mondjuk neki, hagyjon
fel a szerhasználattal és inkább csináljon valami hasznosat. Ám
ha szembenézünk azzal az alternatívával, hogy hanyatlik a
gazdaság, és ami ennél is fontosabb, egyre nagyobb mértékben
kimerül a természet, meg kell fontolnunk a radikális, bár fájdal-
mas és nehéz megoldás szükségességét.
Először is alaposabban meg kell vizsgálnunk ennek a füg-
gőségnek a természetét. Miért van az, hogy mi emberek egyre
növekvő mértékben és jóval a szükséges mértéken felül használ-
tunk fel természeti energiát anyagi tárgyak formába öntésére?
A felhasznált energia nagy részét kényelmi szolgáltatásokra
fordítjuk: egyre kifinomultabb házakat, ruhákat, ételeket, egyéb
holmikat állítunk elő. Az energia, amit felhasználunk, még min-
dig az alapszükségleteket — élelem, meleg, biztonság stb. - imi-
táló szükségletek kielégítésére fordítódik, de mára szüségletből
inkább függőségi szokássá lett. Bár a szokás és a szükség közötti
határ elég nehezen megfogható, nem kevésbé fontos meghúz-
nunk. Mi az a pont, ahol az étel természetes élvezete falánk-
ságba csap át? Mikor fordul át a kényelmes, munkaerő-kímélő
gépekkel berendezett otthon iránti vágy olyan kimeríthetetlen
326
Jelentés és túlélés
igényekbe, amelyeknek egyetlen célja az öncélú birtoklás? Eze-
ket a kérdéseket a múltban a nagy vallások kontextusában tették
fel. A felvilágosodás és a „klasszikus materializmus" megjele-
nése óta ezeket kérdésként elvetették, azon az alapon, hogy a
kereszténység morális feltételezései korlátozottak - pusztán
„szimbolikusak" — és csak különös történeti érdekességük van.
Most azonban úgy tűnik, hogy a kereszténységben ismert halá-
los bűnök pontos meghatározásai azoknak a túlzásoknak, amik
az emberiséget a pusztulásba dönthetik. Ezek, a múlt morális
kérdései jelennek meg tudományos kérdések formájában jövő-
beni túlélésünkkel kapcsolatban.
Antropológusok és történészek nemrégiben kezdtek rámu-
tatni, hogy a kőkori vadászok nyilvánvaló szegénységét nem
lehetetlen ínségként kellene felfogni, hanem inkább úgy, hogy
olyan életstílust választottak, amely kényelmes túlélési mozgás-
teret adott nekik és több szabadidőt, mint amennyit az ember
korábban tapasztalt.
A szűkösség a technikai eszközöknek nem lényegi jellem-
zője, hanem az eszköz és a cél közti viszony. Figyelembe kell
vennünk ezt az empirikus lehetőséget is, hogy a vadászok az
egészségükért vadásznak, ami konkrét cél, erre pedig az íj és a
nyíl megfelelő eszköz (Sahlins, 1972, 5).
Marshall Sahlins érvében az a tüske, hogy a „primitív" kultú-
rák népeinek életminősége nem bizonyíthatóan rosszabb, mint
a miénk. Náluk ismeretlen a felhalmozás miatti aggódás, az a
félelem, hogy a létért folyó „harcban" nem sikerül teljesíteniük,
ami minket nap mint nap kísért.
A világ legprimitívebb népeinek kevés vagyontárgyuk van,
de nem szegények. A szegénység nem azt jelenti, hogy bizonyos
mennyiségű tárgyunk van... a szegénység mindenekelőtt embe-
rek közti viszony. A szegénység társadalmi státusz. Mint ilyen a
civilizáció találmánya (Sahlins, 1972, 37).
327
Tárgyaink tükrében
Kétfajta anyagiasság
Azzal, hogy teljesen a piacgazdaságra támaszkodunk, sérülé-
kenyek lettünk olyan félelmekkel szemben, amelyeket meg-
próbáltunk eloszlatni azzal, hogy autonómiánk és hatalmunk
egyre drágább szimbolikus kinyilatkoztatásait fejlesztettük ki.
Az anyagi birtoktárgyak nyugtatóként szolgálnak arra az ön-
indukált tehetetlenségre, amit magunknak teremtettünk. Azt,
hogy a szélsőséges anyagiasság a nyugati ipari kultúra viszony-
lag friss következménye, nem pedig „természeti tény", sokan
megállapították, köztük nevezetesen Polányi Károly is:
Az élelemtől való állati függőség lemeztelenedett, és az éhe-
zéstől való csupasz rettegés elejét vette minden fegyelme-
zetlenségnek. Az anyagiság előtti megalázó szolgaságun-
kat, amelyet minden emberi kultúra célja szerint igyekszik
lerázni magáról, önszántunkból tettük még kíméletlenebbé.
(Polanyi, 1957,115)
Bár az élelem önmagában az élethez szükséges, az, hogy ki
birtokolja, hogyan jutunk hozzá, mit eszünk, hogyan, mikor és
menyit eszünk a kulturális lehetőségek keretén belül művelt
specifikus szokások függvénye. Felmerül a kérdés: milyen cé-
lokat képviselnek ezek a szokások és hogyan művelhetjük őket
az optimális irányba?
Lényeg, hogy a fogyasztás szokása öncélúvá válhat, öntörvé-
nyű szükségleteket generálhat, hogy minél több tárgyat birto-
koljunk, minél több státuszt kontrolláljunk, minél több energiát
használjunk fel. A fogyasztás kedvéért való fogyasztás olyan
láz, ami felemészt minden potenciális energiát, amihez csak
hozzáfér. Más kontextusban ezt az elszabadult szokást „termi-
nális materializmusnak" neveztük és szembeállítottuk az „inst-
rumentális materializmussal", melyben a tárgyak birtoklása a
mohóságtól független célokat szolgál és speciális, korlátozott
328
Jelentés és túlélés
hatóköre van a célok kontextusában (Csíkszentmihályi és Roch-
berg-Halton, 1978).
Ez a megkülönböztetés illusztrálja a materiális javak értéke-
lésének morális vagy pragmatikus alapját: hogy az anyagi bir-
toklás céljának és nem puszta tényének kellene az anyagiasság-
gal szembeni kritika alapjának lennie. Az emberek többségében
az anyagiasság szó a vaskos önzés képzetét kelti, az esztelen
vásárlóra gondolunk, aki szükségtelen dolgokat vásárol, amik
státuszszimbólumként szolgálnak, és életét a pénzhalmozás,
a szerzés alantas hajszolásának szenteli. Ezek valóban elemi
részei az anyagiasságnak, ezért jutottunk arra, hogy kidolgoz-
zuk az anyagiasság (materializmus) másik definícióját. Ezzel
az arisztotelészi értelemben vett „instrumentális", eszközsze-
rű, nem funkcionális jelleget jelöljük (Arisztotelész, 1973, 600
skk.).
Az instrumentális materializmusba a tárgyaknak az a fajta
művelése tartozik, amely alapvetően szükséges eszköz a további
célok felfedezéséhez úgy, hogy a tárgyak ezeknek a céloknak
a megvalósítására szolgáló eszközök. Ebben a fajta materializ-
musban irányultság van, melyben maguk a személy céljai mű-
velhetek a tárggyal való tranzakcióban. Ez nem jelenti azt, hogy
a birtoktárgyakat kizárólag eszközként használjuk, mert ezek
azonnali örömöt, a tapasztalás beteljesítését is szolgálják, ami
bizonyos értelemben önmagában cél. Azt hangsúlyozzuk, hogy
még ezek a célok is egy olyan kontextusban hatnak, amelynek
célja az emberi élet minél jobb beteljesítése. Ez tehát a kontextus-
függő materializmus, ellentéte a terminális materializmusnak,
amelyben nincs meg a tárgy és a cél közötti kölcsönös interakció
értelme. A célt végként értékelik, nem további célok elérésének
eszközeként, és így nem válik művelés alanyává. Más szóval
azoknak a tranzakcióknak az eredményét, amelyek konfliktus-
ban vannak a végcéllal, nem veszik figyelembe. Az ebben az
értelemben vett materializmus „a cél szentesíti az eszközt" jel-
329
Tárgyaink tükrében
legű, mert ha csak önmagában célként értékelünk valamit, más
lehetséges célok és eredmények elsikkadhatnak.
Ami azt illeti, ha ezt a megkülönböztetést az emberi kultúra
evolúciójára alkalmazzuk, kitűnik, hogy a darwini elmélet és
a nyilvánvalóan individualistább jellegű szociobiológia is az
evolúció terminális elmélete, amennyiben emberekre vonatkoz-
tatjuk.
Azért terminálisak, mert kizárják azt, ami a legjellemzőbb az
emberi fajra: azt a képességet, hogy önkontroll révén művel-
jünk abszolút célokat. A darwini és társadalombiológiai pers-
pektívában kizárólag a faj túlélése vagy az egyed génjeinek
túlélése jelent abszolút célt, és ezt az a priori célt véglegesnek
tekinti, nem olyannak, ami kritika tárgya lehet a művelés során.
A növekedés csak a cél mechanikus elveinek puszta eszköze és
végső soron elválasztható tőle. Szerintünk ezzel szemben az
igazi növekedés magában az evolúció céljában van: az evolúció
végső célja is növekedés tárgya. Bár más állatok végső „célja"
az, hogy éljenek, az emberiség végső célját más evolúciós célok
is meghatározzák, amelyek arra determinálnak minket, hogy jól
éljünk. A kommunikációs képességek fejlődése a művészi kife-
jezésben és gyakorlati tevékenységben a szó tágabb értelmében
vett célzatos „kutatással" új célokat hozott magába az evolú-
cióba és fizikai testünkben nyilvánul meg. így tehát az emberi
evolúció az adaptív és kreatív életmód művelését is magában
foglalja. A célok és célkitűzések megvalósítása és testet öltése
— azaz a legtágabb értelemben vett intelligencia - az érzelem és
a gondolkodás konkrét mintázataiban. így jön létre a kultúra, és
nem pusztán abból a tényből fakad, hogy genetikai terv alapján
jön létre, vagy hogy „szimbólumok és jelentések rendszere",
hanem konkrét hit, ami tagjainak elméjében és szívében él és
lélegzik. Életteli kultúrában az emberek pszichikus energiáikat a
folyamatos művelésnek szentelik és cserébe szélesebb fogalmat
kapnak magukról. A kultúra folyamatos léte a tagok művelési
tevékenységétől függ.
330
Jelentés és túlélés
Hogyan menekülhetünk meg a terminális materializmus ha-
lálos tétlenségéből? A prognózis nem túl kedvező, hiszen célja-
ink és intézményeink most arra vannak beállítva, hogy minden-
ki fogyasztási késztetését maximalizálják.
A legalapvetőbb változásnak ahhoz, hogy a dolgok változ-
zanak, a javak és az energia birtoklásának jelentésével kapcso-
latosan kell bekövetkeznie. Fel kell ismernünk, hogy a jól lét és
a fogyasztás közötti kapcsolat nem lineáris. Igaz, hogy tárgyak
birtoklása és a természeti energia feletti rendelkezés „jó", mert
ezek jelentik az élet eszközeit. De mint sokan rámutattak, ez
nem feltétlenül jelenti azt, hogy a több egyben jobb is. Bár a fo-
gyasztás elér egy pontra, ahol a testi és pszichikus kényelemben
jelentkező haszon eltűnik, a költségek egyre növekednek. Nincs
racionális mód arra, hogy indokoltnak állíthassuk be a bolygó
forrásainak romboló felélését bármilyen haszon miatt, amit ál-
lítólag a növekvő fogyasztásból nyerünk. Szembe kell néznünk
azzal a ténnyel, hogy kiszipolyozzuk a világot csak azért, hogy
olyan szokásunknak éljünk, amiben nem is lelünk örömet.
A fogyasztás költsége és haszna közötti eltérés sehol sem
olyan nyilvánvaló, mint az opcionális szabadidős tevékenységek
vonatkozásában. Bár az energiafelhasználásnak csak körülbelül
5%-át fordítjuk igazi szabadidős tevékenységekre, ez önmagá-
ban sem jelentéktelen aránya a felhasznált forrásoknak (Fritsch
és Castleman, 1974). Egy óra a motoros szánon százszor annyi
hőenergia-egységet használ, mint egy óra terepsíelés. Az előbbi
tevékenység százszor „jobb", mint az utóbbi? Ha nem, miért
pazarlónk rá értékes forrásokat? Úgy tűnik, a megfelelő válasz
itt is a szokás, ami ilyen értelmetlenül pazarló viselkedésre kész-
let minket (Csikszentmihalyi, 1979). Vagy vegyünk egy másik
példát: színes televíziókészüléket előállítani és működtetni sok-
kal több időt és energiát igényel, mint könyveket készíteni. Ám
a tévénézés sokkal kevésbé pozitív élménynek tűnik, mint az
olvasás, ha hihetünk annak, amit maguk a válaszadók monda-
nak (Csikszentmihalyi et al., 1977).
331
Tárgyaink tükrében
Mindezzel nem azt akarjuk elérni, hogy tiltsák be a hójá-
rót és a tévét, nem tudományosan megalapozott savonarolai
szigorral akarjuk ostorozni a nyilvánvaló pazarlást. Az ilyen
mozgalmaknak nem sok esélye van a sikerre. Másrészt már
megkérdőjeleztük azt a feltételezést, hogy a boldogság záloga a
terminális materializmus vak hajszolása lenne. És igazán inten-
zíven el kellene kezdenünk alternatív célokat keresni az emberi
leleményességnek; olyan célokat, amelyek lehetővé teszik az
emberi képességek megvalósítását, sőt evolúcióját is a környezet
tönkretétele nélkül.
A társadalom- és gazdaságpolitika felelősei előtt mindeddig
észrevétlen maradt az a nyilvánvaló tény, hogy nincs összefüg-
gés az anyagi fogyasztás költsége és haszna között. Amikor az
1970-es évek utolsó magazin számában a New York Times két
tucat vezető közgazdászt kérdezett meg, miképpen lenne meg-
állítható a tovagyűrűző infláció és az ebből következő társadal-
mi problémák sokasága, a szakértők igen kevés ponton értettek
egyet; két célban azonban osztoztak: (1) valahogy növelni kell
a termelést és (2) serkenteni kell a fogyasztást. E híres közgaz-
dászok egyike sem tette fel a kérdést, milyen következményei
lesznek e célok kitartó hajszolásának. Jó technikusként saját tu-
dományáguk keretein belül gondolkodtak, de tovább nem jutot-
tak. Gyakorlatilag arról beszéltek, hogyan adják be a következő
adag kábítószert a függőnek és hogyan találjanak egyre nagyobb
dózis drogot a csökkenő kínálatban.
Miközben Nobel-díjjal és egyéb módon kitüntetett közgazdá-
szok lelkiismeret-furdalás nélkül az egyre növekvő fogyasztás
terepeként képzelik el a világot, egy kicsi, de egyre növekvő
létszámú szakmai csoport alternatív elképzeléseket kezdett fel-
vázolni az életről, olyant, ami nem kizárólag a terminális mate-
rializmus függvénye. Könyveik némelyikének címe megmutat-
ja, milyen utat követnek: Az örömtelen gazdaság: gazdaságlélektani
alapvetések (Scitovsky, 1976/1990); A kicsi szép: tanulmányok az
emberközpontú közgazdaságtanról (Schumacher, 1975/1991); The
332
Jelentés és túlélés
Household Economy (Az otthon gazdaságtana, Burns, 1977); Mud-
dling Toward Frugality (Pazarlással a takarékosság felé, Johnson,
1978); The Sane Alternative (A józan alternatíva, Robertson, 1979);
The Conserver Society (A fenntartó társadalom, Valskakis et al.,
1979). Az abszolút túlélés szempontjából elég nyilvánvalónak
tűnik, hogy az úttörő, renegát közgazdászok által felvázolt irány
az egyetlen józan választás.
Az anyagi kényelem növelésének védelmezői nyilvánvaló-
an megegyeznek abban, hogy a birtokunkban levő tárgyak és
a rendelkezésünkre álló energia révén egyre kevésbé vagyunk
a rutin rabszolgái, és ez növeli szabadidőnket. Ezért a „munka-
igény-csökkentő eszközök" felszabadítók és minél többet bir-
toklunk ezekből, annál szabadabbá és jobbá válik az élet. Ez az
állítás bizonyos pontig igaz is. Ám itt sem lineáris a kapcsolat a
birtoktárgy és a szabadság között, hanem inkább fordított „U"
alakú. Linder, a svéd közgazdász, néhány éve pusztán elméleti
alapon rámutatott, hogy a termelés és a birtoklás növekedése
valójában csökkenti az ember rendelkezésére álló szabad időt
(Linder, 1970). Ennek három fő oka: (1) ha az ember ideje többet
ér a piacon, többet veszít azzal, ha nem dolgozik, ezért a szabad
ideje nagyon drága lesz, míg végül egyszerűn „nem engedheti
meg magának", hogy pihenjen; (2) minél több fogyasztási cikket
birtoklunk, annál több időt kell fogyasztással töltenünk; és (3)
az anyagi birtoktárgyak egyre nagyobb időt és karbantartást
követelnek tőlünk. E folyamatok miatt állítja Linder, hogy a ter-
melés és a fogyasztás csökkenti az ember rendelkezésére álló
pszichikus energia mennyiségét. Ha Lindernek igaza van, még
hangsúlyosabbá válik az anyagi célok iránti függőségünk iróniá-
ja. Minél több pszichikus energiát fektetünk abszolút értékek-
be, annál kevesebb marad megtapasztalni azokat az előnyöket,
amiket a tárgyak általában nyújtanak, és ezáltal kevesebb marad
ezeknek a céloknak a művelésére. Az, hogy a tudat anyagi tár-
gyakba szilárdul nem puszta metafora, hanem konkrét tény.
333
Tárgyaink tükrében
Új célok művelése
A terminális materializmus halálos ereje ellen egyetlen fegy-
verünk van: az ember jelentésteremtő képessége. Azzal, hogy
értelmet adunk egy célnak, gyakorlatilag bármilyen választott
mederbe tudjuk terelni a pszichikus energiát. Megvan bennünk
e képesség, hogy megváltoztassuk a célokat és új irányokba fej-
lődjünk; mindazonáltal jelenlegi dilemmánk az, hogy éppen a
képességünk teremtette a terminális materializmust és vitt min-
ket abba a zsákutcába, aminek vége felé tartunk. De milyen cé-
lokat próbálunk elérni a föld forrásainak felhasználásával? Mi-
kor érjük el azt a pontot ebben a dia-bolikus folyamatban, ahol a
terminalizmus bomlasztó ereje diadalt arat, és pszichikus erőfor-
rásaink - azaz az életünket motiváló végső célok - kimerülnek?
Miért tűnik úgy, hogy az Egyesült Államok legbőségesebb anyagi
jólétében a céltalanság és az iránytalanság oly sok jelét tapasztal-
juk? A racionalizmus és a felvilágosodás fényes eszméi sosem ve-
títették előre, hogy a tudomány és a technológia „fekete doboza"
Pandora szelencéjének nyomorúságát szabadítja a világra.
Talán ez a kor, amely a lineáris fejlődést és differenciálódást
tartja végső célnak, a végére ért, és ideje újra összetenni az ér-
mét, a szüm-bohimot. Az ember jelentésteremtő képessége a leg-
főbb erősségünk és fogyatékosságunk, az egyetlen remény, hogy
megváltoztassuk halálos szokásunkat. Ha az ember megkülön-
böztető jele a szelftudat és az önkontroll, ezeket a képességein-
ket kell gyakorolnunk és művelnünk, hogy megváltoztassuk
kultúránk irányát - áttekintsük és átirányítsuk céljainkat.
Nem teljesen irreális ilyen változást remélni az értékek terüle-
tén. Hiszen elég példát adnak olyan régen élt és a mi korunkban
élő emberek, akik képesek voltak megváltoztatni életüket, akiket
például vallási víziók inspiráltak. Az ilyen emberek időről időre
kinyilatkoztatták, hogy „az én országom nem e világból való".
Ezt általában úgy értették, hogy létezik egy isteni rend, Isten
királysága a mi bolygónkon túl, és a hívő nem a földi, anyagi
334
Jelentés és túlélés
értékek, hanem ennek az isteni királyságnak a szabályai szerint
él. Mi azonban átértelmezhetjük ezt az állítást úgy, hogy egysze-
rűen olyan életmódra utal, ami még nincs ebben a világban, hogy
ez olyan forradalmi lehetőségre utal, ami előrevetíti a dolgok
jövőbeli rendjét.
Voltak művészek, akik hírhedten más világban éltek, kevésbé
érdekelte őket az anyagi javadalmazás, mint minket. Tommaso
di Ser Giovanni di Simoné Guido leírása Vásári könyvében, bár
négy évszázaddal ezelőtti szöveg, sok előtte és utána élt mű-
vészre jellemző:
„Nagyon magába mélyedő és szórakozott ember volt, egész
leikével és akaraterejével a művészeten csüggött, vagyis saját
magával keveset, másokkal pedig még annyit se törődött.
Sohasem volt hajlandó a világ ügyes-bajos dolgaival foglal-
kozni, sőt az öltözködésre sem adott, s követeléseit is csak
végszükség esetén hajtotta be adósain, így hát eredeti neve,
Tommaso helyett mindenki csak mint Masacciót emlegette,
nem azért, mintha erkölcstelen lett volna, hiszen maga volt a
természetes jóság, hanem hallatlan nemtörődömsége miatt.
(Vásári, 1959/1973, 42-3/194)
„Hallatlan nemtörődömsége" egyszerűen magyarázható: a mű-
vésznek nem maradt elég pszichikus energiája gyakorlati cé-
lokra, mert figyelme nagy részét a kreatív tevékenység köti le
- „egész leikével és akaraterejével a művészeten csüggött". Ez
nem jelenti azt, hogy a mindennapi életben nem realista; teljes
létét a képzelet valóságának szenteli, annak, hogy megvalósítsa
álmait és szépséggé formálja azokat. E folyamatban képzeleté-
nek lehetőségeit teszi „világává", miközben víziókkal ruházza
f el a világot.
Az e világ dolgai iránti nemtörődömség, ami sok kreatív
ember ismertetőjegye volt, végső soron rendkívül gyakorlatias
lehet. Furcsának tűnhet például, hogy A gyakorlati ész kritikájá-
nak szerzője állítólag három percig tartott a kezében egy tojást,
335
Tárgyaink tükrében
közben nézte, hogy zsebórája a lábosban fő. Azt is beszélik
azonban, hogy a szomszédságában lakók a sétáihoz igazították
óráikat. Az a fontos, hogy Kantnak az új rendről szóló elkép-
zelése olyan nagy hatással volt a későbbi gondolkodásra, hogy
valóban új világot teremtett.
Vegyük például azoknak a tudósoknak az esetét, akik éle-
tüket „e világ" törvényeinek tanulására szentelik. A tudósok
a többi embertől eltérő különös lényeknek tűnnek, hiszen örö-
müket lelik abban, hogy felfedezik, hogy valamilyen tudomá-
nyos kérdésben tévedtek. Vegyük például azoknak a tudósok-
nak az életét, akik életüket „e világ" törvényei megismerésének
szentelték. A tudósok nagyon különlegesek azon a téren, hogy
az emberek többségével ellentétben örömüket lelik abban, ha
felfedezik, hogy valamilyen tudományos kérdésben tévedtek.
Ami azt illeti, a tudósok azért örülnek (és azért kell örülniük)
ennek, mert sokkal közelebb jutnak a természet igazságához az
ilyen felfedezés által. Azok, akik alternatív világokat fedeznek
fel, ellenállhatatlan célokat találnak bennük, ami által új irányt
szabhatnak életüknek.
Ezek a példák arra utalnak, hogy nem reménytelenül irreális
azt remélni, hogy a célok művelésével szabhatunk moderáló
korlátot a terminális materializmusnak. Azt bizonyítják, való-
ban lehetséges, hogy az emberek pszichikus energiájuk nagy
részét „nem e világból való" célokba fektetik, amibe beletartozik
a meglévő feltételeket és meggyőződéseket meghaladó lehető-
ségek megtapasztalása és növekedése is.
Új jelentések alkotása azonban nem könnyű. Ahhoz, hogy
az alternatíva életképes legyen, a „szimbolikus visszacsatolást"
önmagában kell értékelni, és nem azon az áron, amit a piacon
kaphatunk érte. A kulturális tevékenységek során tanult képes-
ségekkel együtt meg kell tanulnunk értékelni a szimbolikus ju-
talmakat is; nem az „igazi" anyagi jutalom halvány pótlékaként,
hanem önálló belső értékkel rendelkezőként, és képesnek kell
lennünk a további művelésre is.
336
Jelentés és túlélés
Egy kulturális gyakorlat elsajátítása — legyen az képzőművé-
szet, zene, filozófia vagy matematika — időt vesz igénybe. Ha
az ember ezt önként teszi, szerencsésen összeillik egyrészt a
személy képessége és motivációja, másrészt a szimbolikus rend
specifikus formája. Nehezebb részt venni a zene világában, ha
az embernek nincs érzéke a zenéhez, és a matematika világában
is nehézségei vannak annak, aki képtelen elvont kognitív műve-
letekkel dolgozni. Ám valószínűleg minden emberben megvan
az a képesség, hogy reagáljon motiváló célokra, ne csak a nagy
testi reakciókra támaszkodjon, a szerelemre például, melyben a
másik emberrel való kapcsolat a szelf jutalma, és olyan cél, amit
önmagáért is érdemes művelni.
A kulturális készségek elsajátításának képessége azonban
nem elégséges. Az is szükséges, hogy korán megismerkedjünk
ezekkel a képességekkel, legyenek modelljeink, amelyeket utá-
nozhatunk, és támogató társas környezetben éljünk, amely az
adott célokban értelmet talál. A szociokulturális szinten a „mű-
velés" feladata e feltételek megteremtése. Kétségtelen, hogy az
értelmes célok elérésére való törekvés nagyon nagy befektetést
igényel, elsősorban pszichikus energiát.
A legutóbbi időkben a szimbolikus képességek művelésére
társadalmi szinten a közoktatás intézményén keresztül történt
próbálkozás. Indítványozói közül legalább néhányan remélték,
hogy ha a fiataloknak olyan képességeket tanítanak, mint az írás,
<iz olvasás, a matematika és más szimbolikus képességek, azzal
növelik az autentikus szelf fejlődésének lehetőségét. Monda-
nunk sem kell, hogy ebben a vonatkozásban a kötelező közokta-
tás kísérlete nem számít nagy sikernek. Ahelyett, hogy alternatív
célok gyakorlóterepévé vált volna, úgy alakult, hogy a meglévő
teltételek termelési és fogyasztási szükségleteit szolgálja. Az
egyetlen olyan engedmény, mely lehetőséget ad egy új világnak
szóló túlélési képességek elsajátítására, a fiatalok felszabadítá-
sára a korlátlan anyagi szükségletek determinista szorításából,
az úgynevezett „liberális nevelés"; ez pedig jelenleg kizárólag a
337
Tárgyaink tükrében
nagyon gazdagok vagy a nagyon tehetségesek számára érhető
el, ami azonban sajnálatos módon megint csak azt az előítéletet
erősíti, hogy a szimbolikus képességek művelése azon kevesek
ékessége, akik ezt meg tudják engedni maguknak, nem pedig
olyan szükségszerűség, ami mindenkinek fontos, ha az emberi
faj élni és boldogan élni akar.
Annak ellenére, hogy az iskolákkal szemben elvárás, hogy
olyan fiatalokat neveljenek, akik képesek teljesíteni a világban,
az általános iskolakötelezettség néhány tucat éve újabb aladályt
jelent abban, hogy az érintettek értelmet találjanak a szimboli-
kus visszajelzésben. Vagyis a cselekvés és jutalom rendszer több
értelmet hordozhat, ha az emberek önként vesznek részt benne.
Ha a cselekvés kötelező, kierőszakolt, lehet hogy azt a tárgyat,
amire irányul, nem saját értékéért értékelik és így nem tekintik
önmagában értékesnek. Lehetséges természetesen, hogy az em-
ber valamit kötelezettségből tanul, majd fokozatosan megkedve-
li és elbűvöli. Amikor Platón a Törvények című művében azt írta,
hogy az oktatás titka megtanítani a fiatalokat, hogy a megfelelő
tárgyakban találjanak örömöt és kínt, valószínűleg arra gondolt:
az oktatás arról szól, hogy az embereket belsőleg motiváljuk
arra, hogy olyan végső, olyan abszolút célokat igyekezzenek
elérni, amelyek értelmet adnak az életnek.
A kötelező tömegoktatás ritkán érhet el ilyen nehéz változást.
Jellemzően annyit ér el, hogy a fiatalokat megtanítja a szimboli-
kus eszközök használatára, amikkel aztán terminális materialis-
ta célokat hajszolnak. A diákok céljaiban nem történik változás;
megtanulják használni a természettudományok, a matematika,
a művészet szimbólumrendszerét, de nem fogják fel azok auto-
nóm jelentéseit. Valódi motivációjuk a „jó élet" hajszolása ma-
rad, a termelés és fogyasztás körében, és meg sem próbálnak
kipillantani az alternatív világokra, amiket ezek a gyakorlatok
potenciálisan elérhetővé tesznek.
Természetesen vannak kivételek. Néhány sportember meg-
tanul a sportja szimbolikus világában való tökéletességnek élni
338
Jelentés és túlélés
úgy, hogy nem téríti el őket a versenysport céljaiban mélyen
gyökerező terminális materializmus. Néhány művész elége-
dett a művészet jutalmával, nem törődik a nemzeti „művészeti
színtér" vad üzleti beállítottságával. Néhány tudós nagyobb
jutalomnak érzi a megszerzett tudást, mint a megkapható állami
ösztöndíjakat vagy szakmai elismeréseket. Ezekre a „mutánsok-
ra" van szükségünk, ha minden ellentétes irányba ható erő el-
lenére meg akarjuk érteni, hogyan képesek néhányan elkerülni,
hogy a terminális materializmus uralja az életüket.
Úgy tűnhet, ezek a gondolatok messze kalandoztak az em-
pirikus tartalomtól, ami e kötet előző fejezeteiben leírt kutatás
alapját képezte. Ám ez nem így van. A művelés kiemelkedő
erejéről szóló messzemenő tűnődés meglehetősen természete-
sen következett abból a megfontolásból, hogy mit mondtak a
válaszadók az otthonukban található tárgyakhoz való viszo-
nyulásukról.
Azt találtuk például, hogy a kedvelt tárgyakat általában nem
azért tartják becsben, mert testi kényelmet biztosítanak, hanem
azért az információért, amit tulajdonosukról és a másokhoz való
viszonyáról közvetítenek. Egy kopott játék, egy régi hangszer,
egy házi készítésű tűzött ágytakaró olyan jelentést ad, ami kö-
zelebb van az emberek értékeihez, mint számtalan drága készü-
lék vagy értékes anyag. Ám ennek ellenére kétséges, hogy sok
válaszadó készséggel vetne véget a korlátozott anyagi források
iránti hajszának. A szerzés szokása és a fogyasztásfüggőség mo-
tiválja energiabefektetésüket akkor is, ha nem ezek a legjelentő-
sebb jutalomforrások.
Az a fontos megválaszolandó kérdés, hogy vajon ezek a jelen-
tésmintázatok képesek-e megadni a kultúra számára alapvető
fontosságú folytonosságot. Mint John Dewey írja:
A legjobb, amit az utódok érdekében elérhetünk, hogy sér-
tetlenül és értelmében gazdagítva adjuk tovább azt a környe-
zetet, amely létével lehetővé teszi egy jó és kifinomult élet
339
Tárgyaink tükrében
szokásainak fenntartását. Egyéni szokásaink láncszemek az
emberiség végtelen láncolatában. Jelentőségük az elődeink-
től örökölt környezetünk függvénye, és gazdagodik, ahogy
munkánk gyümölcseit elhelyezzük abban a világban, mely-
ben elődeink is éltek. De akármennyit is teszünk, mindig
rengeteg tennivaló marad hátra. Örökségünket csak akkor
őrizhetjük meg és adhatjuk tovább, ha folyamatosan újraal-
kotjuk saját környezetünket (Dewey, 1957,23).
Az örökség átadása és a művelés folyamata, ami a kulturális élet
abszolút lényege, attól függ, hogy tartós folytonossága legyen
az átadandó jelenéseknek, amibe viszont beletartozik a közös-
ség morális szabályrendszerének internalizádója és ezeknek a
szabályoknak a folyamatos finomítása. A közösség, mint Arendt
(1958) mondta, a sokaság állapota. A társas világban élünk: az
emberek, a tranzakciók, az élőhelyek, a hagyományok és az in-
tézmények összessége alkotja a mindennapi élet elevenségét.
Amennyire a közösség a cselekedeteinket és abszolút céljainkat
vezérlő kapcsolatok, tapasztalások, értékek, normák összessége,
a közösség önmagában is cél, norma és útmutató. A körülöttünk
lévők és a tágabb környezet internalizálása révén műveljük azo-
kat a célokat, amelyek által széliünk fejlődik, és amelyek viszont
gazdagítják életerőnket és irányt adnak a közösség életének.
Élhetünk emberek, élőhelyek, hitek véges és korlátozott halma-
zában, de ennek a konkrét halmaznak a jelentését csak akkor
értjük meg, amikor egy végtelen halmazra, a kozmosz meg-
személyesítésére vetítjük, aminek céljai képesek folyamatosan
átértékelődni valamely végső cél felé. Ez a végtelen közösség,
végtelen halmaz alkotja társas fogalmaink alapját, ami felé valós
közösségi életünk tart.
Mi jellemzi az ebben a mintában bemutatott közösséget?
Talán a tárgyak sokfélesége a legmeglepőbb, és az, hogy mi-
lyen sokféle jelentést szimbolizálhat ugyanaz a tárgy is. Egy
csoport, különböző korú felnőttet láttunk, akiknek sok tárgyuk
340
Jelentés és túlélés
van személyes tapasztalataik szimbolizálására, de maguk a tár-
gyak egyéninek tűnnek, ami talán azt a nagyon erős igényt jel-
zi, hogy megkülönböztessék magukat a környező közösségtől,
ami a modern élet közösségeinek egyik ideálja. Úgy tűnik, az
amerikai kultúra jórészt az öncélú újdonság céljain alapul, a
puszta individualitáson, és azon a szenvedélyen, hogy gyorsan
uralkodjunk emberek és tárgyak felett. Ám amikor a differen-
ciálódás, az eredetiség és az individualitás önmagában cél, ha
nem része a közös élet diskurzusának, végső soron káoszhoz,
fragmentáltsághoz és értéktelenséghez vezet (Rochberg-Halton,
1979c). Mi értelme van, hogy az ember teljesen uralja saját vilá-
gát, ha ezt senki más nem értékeli? Ami azt illeti, önmagában a
tiszta eredetiség, újdonság és individualitás elérését sem érté-
keli senki, mert még a szelftudatban és az önkontroliban is van
dialógus a közösség internalizált jeleivel, Mead „generalizált
másik"-jával. A tiszta „én", aki mindenkitől távol állt, egyszerű
távlatpont. Am a modern kor azt az arkhimédészi pontot keresi,
amivel kimozdítható a világ. Azt kell felismernünk, hogy az ar-
khimédészi közép nem atomisztikus távlatpont, hanem maga a
közösség az emelőpont, ami által a világ kimozdíthatóvá válik.
A folytonosság legfőbb ikonjai a mai amerikai kultúrában
talán a fényképek. Mintha képesek lennének az ember életé-
nek történetét megmutatni, és felmenői életét is, és nincs olyan
nyilvánosan megosztott értékük, ami a kegytárgyaknak vagy
címereknek.
Ez egyrészt a közös kulturális értékek fragmentádójának jele
lehet. Ennek a szabadságnak, amit a standard kulturális értékek
lazulása okoz, meglehet az a nem kívánt hatása, hogy az otthon
környezetében szimbolizált jelentésmintázatok tünékenyebbé
válnak, könnyebben manipulálja őket a tömegkultúra, aminek
végső célja inkább a haszon, a hasznosság, mint az élet minő-
sége. Másrészt ezeknek a jelentéseknek a változatossága és ere-
detisége a mai városi élet egészségességének és életerősségének
jele lehet. Kutatásunk, ha másra nem, az alternatív szimbolikus
341
Tárgyaink tükrében
jelekre kezd rámutatni, amelyek a fő terminális materialista cé-
lok árnyékában működnek. Ezek új irányokat adhatnak a pszi-
chikus energiának a folyamatos fejlődéssel nagyobb összhang-
ban levő befektetéséhez.
Összegzés
Az általunk vizsgált mintában megnyilvánuló célok között talán
a családi kapcsolatokra tett utalások voltak a legfontosabbak. Ez
természetesen az ember egyik legrégebbi szimbolikus találmá-
nya; mint Lévi-Strauss rámutatott, a rokoni rendszerek kiala-
kításával tette lehetővé az ember a kultúra kialakulását (Lévi-
Strauss, 1949). Ugyanakkor a rokoni kapcsolat jelentése még
mindig fejlődésben van, és senki nem tudja, végül milyen ab-
szolút formát és erősséget ér majd el. A gyermek-szülő viszony,
a férj-feleség kapcsolat, a tágabb rokonsággal való érintkezés ér-
tékei folyamatosan finomodnak intenzitásukban és minőségük-
ben is. Jelenleg például a férj és a feleség közötti kötelék olyan
gyenge, amilyen a nyugati társadalmak utóbbi korszakaiban
még nem volt. Ám ennek következtében a kapcsolat minősége
javulhatott: ahogy a házasság egyre inkább szabad választáson
alapul, esély van rá, hogy fokozottan belsőleg motiválttá válik.
Ahogy a családi együttműködés veszít gazdasági jelentőségé-
ből, szimbolikus jutalmai növekedhetnek.
Nyilvánvaló, hogy a mai Amerikában is rendkívül fontos
a rokonság szimbolikus értéke. A családi kapcsolatok rendkí-
vül gazdag információt adnak, amit csak ők képesek megadni;
ebben az értelemben a család kiemelkedő cél, nem csak olyan
egység, ami meglévő szükségleteket elégít ki. Olyan régi Bibliát
olvasni, aminek előzéklapjára be vannak írva az ember őseinek
nevei, közvetlen tapasztalást ad a személy eredetéről, kapcsolat
a múlttal; azonosulás egy adott etnikai csoporttal és történelmi
események sorával. Az ilyen információ segít meghatározni az
342
Jelentés és túlélés
ember önképét, a múltbeli létek hálózatává terjeszti ki az in-
dividualitás gyökereit. Ezzel ellentétben a gyerekek rajzai és
fotói, amiket oly sok felnőtt kedvel, a szelf jövőbe való kiterjesz-
tésének jelei; előrevetítik leszármazottaink fejlődését, akik az
általunk teremtett pszichikus rendet továbbviszik a következő
generációkba.
Az ilyen tárgyak azt a figyelmet testesítik meg, amit az embe-
rek egymásra fordítanak, ezáltal transzperszonális egységeket
képeznek. Az emlékezés, a tisztelet, a szeretet jelképei; vagyis
azt jelentik, hogy meghaladjuk a szűkén definiált önérdek kor-
látozottságát és olyan kapcsolatokat létesítünk, amelyek felna-
gyítják az egyén létét és egyesítik az embereket. Ebben az értel-
mükben tekintve az otthon tárgyai szüm-bolikus célt szolgálnak;
a tranzakcióban az instrumentális materializmus hat.
Láttuk, hogy azok az otthonok, amelyekben a tárgyak a csa-
ládtagok közötti szeretetteli szimbolikus kapcsolatok jelei, kü-
lönböznek azoktól az otthonoktól, ahol az ilyen jelentés hiány-
zik. Azok a családok, ahol nincs közös pozitív jelentés, kopár
szimbolikus környezetben élnek: otthonaik, tárgyaik anyagi dol-
gok, a használati értéken kívül nincs más jelentésük. Az ilyen
otthonokban a gyerekek úgy nőnek fel, hogy szélijük bizton-
ságával törődnek, így kevés pszichikus energiájuk marad arra,
hogy másokkal törődjenek. Céljaik, mint apáik céljai a terminális
jutalom elérésére, a szükségleteknek a fogyasztói társadalom
diktálta azonnali kielégítése irányulnak. Az érzelmi izoláció
megakadályozza, hogy az ilyen családok tagjai tágabb közös-
ségi ügyekkel foglalkozzanak; mivel meg vannak fosztva attól,
hogy az otthon falain belül jelentést tapasztaljanak, azt a külső
világban sem találják.
A szélsőséges fogyasztás szokása talán azokban a családok-
ban a legerősebb, amelyek nem tudnak szeretetteli szimbolikus
jelentést teremteni. Úgy tűnik, a „hideg" családok a terminá-
lis materializmust növelik azzal, hogy nem képesek az emberi
lét alapvető szimbolikus céljait és jutalmait művelni, azaz nem
343
Tárgyaink tükrében
képesek megjeleníteni az egyén számára a személyen túlmutató
(transzperszonális) értékeket. Ezt a következtetést nem kuta-
tásunk és annak eredményei bizonyították, hanem hipotézis-
ként jelentkezik. A jövőbeli kutatások feladata marad annak a
ténynek a feltárása, vajon a „szeretetteli" családok objektívan
minősített értelemben kevésbé függnek-e a fizikai energia fo-
gyasztásától, mint a „rideg" családok tagjai.
Bár a rokoni kapcsolatokat, legalábbis az általunk vizsgált
bizonyos háztartásokban, erős értelemforrásnak találtuk, a na-
gyobb kulturális környezetre utaló szélesebb szimbólumrend-
szerek feltűnően hiányoztak. Láttuk, hogy etnikai, politikai,
nemzeti vagy vallási viszonyok ritkán adnak jelentést azoknak
a tárgyaknak, amiket az emberek otthonukban becsben tartanak.
Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy kultúránkban hi-
ányzik az olyan átfogó célok rendszere, amely a terminális mate-
rializmus aktív visszafogója lehetne. Nincs például az anyagi ér-
téktől független státuszrendszer, ami a jutalom értelmes forrása
lehetne. A „státuszszimbólumok" jellemzően a tárgy pénzbeni
értékének nagyságára redukálhatok. A materializmussal szem-
beni, általánosan elfogadott alternatíváknak ezt a hiányát rossz
ómennek tekinthetjük a jövőbeni túlélés szempontjából.
Ugyanakkor bizonyíték van arra, hogy bár az egyetemes ér-
vényesség hiányzik, a minta mindkét alcsoportja és a személyei
megtalálják a módját, hogy bizonyos értékekhez jelentést tár-
sítsanak. A könyvek egyetemes emberi érdeklődést vagy egy
hivatás különleges ismeretét jelenthetik; a szerszámok egy mes-
terségbeli jártasságot, a fényképezőgép a fényképészet esztétikai
követelményeit; a növények a gondoskodás összetett hitének
és a természettel való törődésnek jelképei. Egyesek számára a
sportszerek jelentenek kiemelkedő értéket; másoknak műalko-
tások vagy antik tárgyak jelentik a részvételt az esztétikai célok
rendszerében. Ez a változatosság az anyagi kultúra pluralizmu-
sára utal, amely átfedésben van azzal a politikai és etnikai plu-
ralizmussal, amely kultúránkat jellemezni látszik. Ezt vehetjük
344
Jelentés és túlélés
az élénk egészség jeleének is, hacsak az értékek fragmentádója
nem gyengíti meg a terminális materializmus vonzerejét csök-
kentő alternatívák kombinádóját. Ebből a kutatásból alapvetően
nem vonható le világos előrejelzés; csak felvetheti a témát továb-
bi kutatásokhoz.
A becsben tartott tárgyak többsége nem köti a használót
egyetlen nagyobb rendszerhez és más személyhez sem, azért
kedvelik ezeket, mert élvezetes érzést vagy interakdót hoznak
létre. A hifiberendezések például hangulatmodulálásban segí-
tenek, megváltoztatják a tudatosság irányultságát unalmasról
és aggódóról egy élvezetesebb állapotra azzal, hogy a zene és a
szöveg kellemesebb mintázatai felé terelik a figyelmet. A gyer-
mek azért kedveli bidklijét, mert a szabadságot, a képességelsa-
játítást, az élvezetes tapasztalatokat és a jövőbeni öröm lehető-
ségét jelenti. Az ilyen jelentések elsőre teljesen énközpontúnak
tűnhetnek, mintha nem lenne semmi kapcsolat a személyes
szelfet meghaladó tartósabb mintázatokkal. Ez természetesen
nem feltétlenül van így. Nagymértékben függ a tapasztalás bel-
ső jellegzetességétől. A zenének például az azonnali élvezet
minősége mellett hatalmas átalakító értéke is van. A hallgató
figyelmét nagy hagymányokat hordozó értékekre (lásd Red-
field és Singer, 1954), vagy az ellenkultúrára vagy a társadalmi
tiltakozó mozgalmakra irányíthatja. Az is lehet, hogy szintak-
tikai struktúrájában előrevetíti azt a kozmikus rendet, aminek
sok esetben „vallási" vagy „spirituális" következményei van-
nak (Heifetz, 1980). Hasonlókléppen a sport nemcsak a testi
jól lét és lelki megelégedettség érzetét kelti, hanem másokhoz
is kapcsolja a sportban résztvevőt és gyakran a transzcenden-
tális harmónia olyan érzetét adja, ami a zene, a művészet, az
irodalom és más szimbolikus rendszerek hatásához hasonló
(Novak, 1976).
így még az élmény kedvéért becsben tartott, általunk a szelfre
vonatkozóként kategorizált tárgyakban is lehetnek olyan fon-
tos értékek, amelyek jóval meghaladják a személyt, mint
345
Tárgyaink tükrében
individuumot. Arra a következtetésre kell itt jutnunk, hogy a
közvetítő eszköz nem feltétlenül az üzenet: azzal, hogy tudjuk,
valaki nagyra értékel egy hifiberendezést, még nem tudjuk biz-
tosan, milyen következményeket hoz ez az interakció. Ez attól
függ, milyen zenét hallgat az eszközzel és ezt a zenét hogyan
értelmezi. Sajnálatos módon ebben a kutatásban nem tudtunk
ilyen finom megkülönböztetéseket mérni.
Ám a tárgyak által lehetővé tett öröm egy másik, gyökeresebb
hatást is kifejt a terminális materializmusra. Az öröm vagy a
flow állapot, amelyben az ember teljes odaadással cselekszik és
kizárja a mindennapi élet szorongató aggodalmait, az alternatív
célok kitűnő prototípusa. Úgy tűnik, ez az evolúciós jelentősége
annak a „mély játéknak" (deep play), amit Bentham megvetően
elvetett: kicsinyített modellben élhetjük át, milyen érzés lehet más
célrendszer szerint élni. Játék közben a terminális materializmus
értékei ideiglenesen elnyomhatok és közvetlenül megtapasz-
talhatjuk, milyen lenne, ha más szabályok szerint élnénk (Csik-
szentmihalyi, 1980). Játék közben a szerencsejátékos felfüggeszti
a gazdasági aktualitások vonatkozásait és a piac bölcsességét;
a sportoló nem vesz tudomást a fájdalomról és fáradtságtól; a
zenész figyelmen kívül hagyja a „hasznosság" kritériumát, amit
különben a mindennapi életben alkalmaz. A játékos és élvezetes
tevékenység olyan, mint az anyagi célok és eszközök mutáció-
ja. A genetikai mutációkhoz hasonlóan sok ilyen szimbolikus
mutáció életképtelen abban az értelemben, hogy nem lehet he-
lyettesítője azoknak a követelményeknek, amiket a lét ró ránk
abban, hogy működő megélhetést alakítsunk ki magunknak.
Mindazonáltal, mint Huizinga (1950) rámutatott, sok olyan
szimbolikus forma, amelyek mára többé-kevésbé integrálódtak
az kultúra főáramába, és részben a terminális értékek sűrű ková-
szát alkotják - rendszerek, mint a művészet, a vallás és a tudo-
mány - olyan játékokként indulhattak, amelyek utánzás révén
utaltak a kultúra végső céljára.
346
Jelentés és túlélés
Az élvezet többnyire menekülés az élet konfliktusai elől,
vagyis az ember fenntartja végső, abszolút céljait, a játékot azon-
ban e végső célok okozta irritádó előli menedékként használja.
Ha azonban a játékélmény a terminális értékek akár ideiglenes
feloldódását okozza, nincs többé értelme menelüléstől beszélni;
ez már inkább emigráció, új helyre költözés, hogy más életet
hozzunk létre magunknak, ezért az örömöt (enjoyment) meg
kell különböztetnünk az élvezettől (pleasure). Einstein ebben az
új valóságteremtés értelemben használta a „menekülés" szót,
amikor azt írta: „Egyetértek Schopenhauerrel abban, hogy az
embereket a tudományhoz és művészethez vonzó legerősebb
motivádót a mindennapi életből való menekülés vágya jelenti"
(idézi Nisbet, 1976,12).
így alapvető fontosságú az élvezet művelése, mert az az egyik
legerősebb eszköz arra, hogy a rutin csapdájának alternatívá-
it megtapasztaljuk. Az élvezet nem vezet új területre, mert az
örömhöz vezető eszközök változhatnak, de maga a cél nem nö-
vekszik. Az öröm azonban olyan kielégítő célokból áll, amelyek
önmagukban is művelésre érdemesek. A „jó élet" nem élvezet-
keresés, de beletartozik az öröm élvezetes élménye. Abban le-
lünk örömöt, ha saját képességeinket vagy mások képességeit
használjuk: a kimagasló atlétikai, zenei, szakmai vagy társas
interakciós tevékenységből. Az örömnek, ami a jövőbe visz, a
túlélés felé kell irányulnia; különben csak puszta élvezet.
Ahhoz, hogy örömet találjunk az életben és új célokat, amik-
ben értelmet találhatunk, különleges kapcsolatban kell lennünk
környezetünkkel. Ennek leírásához Dewey észlelés kifejezését
használtuk. Láttuk, hogy egyesek hajlamosak világukat elsőd-
legesen már definiált jelentések keretében látni; csak csontszá-
raz tapasztalatokkal találkoznak, amelyekből kiszikkadt az élet
és a növekedés lehetősége. A felismerés vezérelte tapasztalás
gátolja a tanulást, kizárja új alternatívák felfedezését. Anya-
gi értékek által uralt kultúrában a felismeréstől függő ember
347
Tárgyaink tükrében
csak anyagi értékeket lát. Életének célja, hogy a megállapodott
valóság egyetlen dimenziójában éljen, képtelen kitörni annak
korlátái közül. Az észlelés talán a legalapvetőbb képesség, a ta-
nulás, sőt a fejlődés kulcsa. Kiemelkedőbb megnyilvánulásait
nevezzük „kreativitásnak", de ezzel azt kockáztatjuk, hogy a
kontinuum egyik végét piedesztálra emeljük, a spektrum többi
részét pedig elhanyagoljuk.
Az észlelés szokását művelni kell. Ez a liberális oktatás igazi
célja. Az emberek „felszabadítása" nemcsak meghatározott je-
lentések alóli felszabadítást jelent, hanem azt is, hogy rájuk ru-
házzuk a választást, hogy felfedezzék a dolgokban rejlő objektív
lehetőségeket és a szabadságot, hogy megőrizék a múltat és egy
új világban új értékeket teremtsenek. A felszabadításnak ez a fo-
lyamata nem történik meg spontán módon, mert a múlt tudása
arra tanított minket, hogy ragaszkodjunk a már megállapított
célokhoz. De a múlt tudását folyamatosan át kell értelmeznünk
és művelnünk kell ahhoz, hogy megalkossuk a jövő tudását.
Úgy tűnik, az észlelés a kiindulópont nem csak az egyéni fel-
szabadításhoz, hanem ahhoz is, hogy az ember kimeneküljön a
terminális célok korlátái közül. Az észlelés az élvezet, a tanulás,
a növekedés, a szabadság előfeltétele, ezáltal azoké a tapasztala-
ti tulajdonságoké, amelyek az embert teljesen determinált enti-
tásból az önmagát művelő energia nyitott rendszerévé alakítják.
Azzal ad értéket az életnek, hogy minden észlelési tevékenysé-
get egyedi, objektív tapasztalássá tesz. Egy angol pszichoana-
litikus szavaival: „Leginkább a kreatív tudatosulás érezteti az
egyénnel azt, hogy az életet érdemes élni" (Winnicott, 1971,65).
Ugyanakkor az észlelési cselekmények eredménye által jönnek
létre új gondolati sémák és érzelmek, olyan mintázatok, amelyek
korlátozhatják a terminális materializmust és átirányíthatják az
energiákat.
348
Jelentés és túlélés
Zárszó
Befejezésként e kutatás eredményeinek átgondolása arra vezetett
minket, hogy más színben lássuk a materializmust, az anyagi
világot. Az anyagi termelés és fogyasztás közösségi erőfeszíté-
seink fő céljait alkotják. Az instrumentális, vagy kontextusfüg-
gő, finomítható célok alternatív irányokat adhatnak pszichikus
energiáinknak és a jutalmaknak, amelyekért érdemes élni.
Nem könnyű feladat motivációs rendszerünket átállítani
egyik értékkészletről a másikra; a célok minden szinten való in-
tenzív művelése szükséges hozzá a képességek egyéni szinten
való tudatos fejlesztésétől a szülő nélkülözhetetlen alakító tevé-
kenységén az iskolák, közösségi szervezetek intézményi gyakor-
latán át a nemzeti kormányok politikai döntéséig terjedően. Az
európai nemzetek szinte mindegyikének van kulturális minisz-
tériuma, sőt olyan ország is akad, amelyben a szabadidő eltölté-
sének is; de a legjobb az lenne, ha — legalábbis szimbolikusan - a
szimbolikus reprezentációnak is lenne minisztériuma, azzal a
feladattal, hogy elősegítse a lakosság „szimbolikus" képességei-
nek fejlődését, ezzel személyként felszabadítaná őket és segítene
megelőzni a társadalom anyagi összeomlását. Sajnálatos módon
az események ilyen alakulása meglehetősen valószínűtlen. Ha a
kormányok fel is ismerik a szimbólumok erejét, azokat jellem-
zően inkább az emberek kihasználására, mintsem felszabadítá-
sára használják, lásd Goebbels propagandaminisztériumát. De
a szimbolikus erőt általában azért nem veszik figyelembe, mert
nem jelenik meg a nemzeti össztermékben (GNP) és nincsenek
erős választói csoportok, akik hangosan követelnék alkalmazá-
suk megtanulását.
Mégis, valahogy meg kell tanulnunk a szimbolikus energia
felhasználását, mielőtt minden természeti forrásunk kiég. A vi-
lág nem csak üzemanyagból áll, vannak benne olyan dolgok is,
amiktől növekedhetünk és meg változtatják természetünket -
megváltoztatják szükségleteinket. A tárgyaknak, jelenségeknek
349
Tárgyaink tükrében
lehet olyan jelentésük, ami megváltoztathatja a világot, amely-
ben élünk. A tárgyak önmagukban azonban nem segítenek raj-
tunk; csak azon változtathatnak, hogy miként viszonyulunk
hozzájuk a szimbolikus energia felhasználásában.
A jelentést, ami a tárgyak szimbolikus erejét felszabadítja,
elsődlegesen az észlelés folyamata teremti meg. A legelső ké-
pesség, amire szükségünk van ahhoz, hogy képesek legyünk
megfejteni a tárgyak varázslatát az, hogy egyszerre lássuk őket
objektíven és szubjektiven, így a tárgy észlelése és a tárgy ter-
mészete összekapcsolódjék. Ez, hogy összehozunk két külön
entitást egy olyan folyamatban, amelyben az elemek egyesül-
nek, miközben megőrzik megkülönböztető jellegzetességeiket
az alapvető szimbolikus cselekvés: szüm-ballein, azaz „össze-
tenni".
A második képesség természetesen az elsőből ered: cseleke-
deteink élvezetének képessége. A flow élmény, amely a személy
figyelmét az adott feladatra fókuszálja azért szimbolikus, mert
összehozza a személy pszichikus folyamatait, és egyesíti azokat
a környezet objektív ingereivel. Ez az elidegenedés állapotának
ellentéte, melyben az ember úgy érzi, el van választva élete ele-
meitől. A flow önmagában való értéket ad bárminek, amit az
ember tesz, akkor is, ha ez a feladat a materiális értékek szem-
pontjából értelmetlen.
Az észlelés és a flow élmény átélése teszi lehetővé az anyagi
jutalom igénye feletti uralom harmadik képességének kifejlesz-
tését: létünk végső céljainak művelését. Azok, akik észleléssel
fedezik fel a dolgokban rejlő objektív lehetőségeket, nem csak
saját szükségleteik szempontjából szemlélik a világot, ezért sok
új tennivalót találnak benne. Ha ezeket a tevékenységeket élve-
zik, értelmet nyernek, és ezeket a jelentéseket önállóan értékelik,
modern örökségünktől, a terminális anyagi célok hierarchiájától
függetlenül.
Sürgős szükség van arra, hogy olyan létfontosságú kulturális
gyakorlatot - életmódokat - fejlesszünk ki, amelyben megvan
350
Jelentés és túlélés
a hosszú távú növekedés lehetősége. Azokat a tárgyakat, tevé-
kenységeket, környezeteket kell művelnünk, amelyek az em-
beri képességeket a lehető legjobban kibontakoztatják most és
a jövőben; olyan jelentésmintázatokat, amelyekben nincs meg
a bennük rejlő természeti és pszichikai erőforrások önpusztító
kizsákmányolása. Ha van valami igazság a haladás mítoszában,
amely a modern elmét megragadta, akkor ez az igazság az lehet,
hogy a dolgok jobbra változhatnak. A zarándok útjának modern
folyamatában az a hiba, hogy a jobbat a többel azonosítottuk,
így azt hisszük, hogy az élet minden problémája megoldható
technikailag egyszerűen azzal, hogy több terméket és több infor-
mációt teszünk a rendszerbe. De mint Hermán Melville egy év-
századdal ezelőtt mondta a modern elméről szóló fantasztikus
dokumentumában, Moby Dick című regényben: „Why then do
you try to 'enlarge' your mind? Subtilize it." („Akkor miért pró-
bálod »megnövelni« elmédet? Inkább finomítsd!") Az életmód
művelése pragmatikus, nem pedig egyszerűen technikai vagy
hasznos megoldásokat követel (Habermas, 1973). Mi, ameri-
kaiak azzal büszkélkedünk, hogy „gyakorlatiasak" vagyunk, de
ez csak a pragmatizmus sekélyes, kiforgatott, modern definíciója
szerint igaz, amely azt a hasznossággal és célszerűséggel azono-
sítja - a „jobb" egyenlő „több" -, vagyis egyre inkább irreálissá
válik. Pragmatikusnak lenni a szó valódi értelmében azt jelenti,
hogy az embert a szélesebb közösség jó élete felé ható morális
szabályok vezérlik, és az ember szívesen módosít céljain, ha úgy
tűnik, cselekvései vagy közösségének, kultúrájának cselekvése
saját érdekei(k) ellen hat, sőt katasztrofális következményekkel
járhat.
A célok, amiket létrehozhatunk, egyáltalán nincsenek azonos
szimbolikus szinten, inkább úgy tekinthetők, hogy egy egyre
növekvő szintetikus erejű vagy általánosíthatósággal bíró konti-
nuumon helyezkednek el. Az alacsonyabb szinten a cél az egyé-
ni egzisztencia megteremtése, a környezet feletti kontroll. Ezen
a szinten a flow köti össze a szelf elemeit a kihívások világában
351
Tárgyaink tükrében
való aktív részvétellé: játékok, sportok, berendezési tárgyak,
eszközök, könyvek, szerszámok, hangszerek alkotják azokat a
konkrét jeleket, amelyek által ez a cél elérhető. A következő szint
általában az, amelyben a szelf növekszik és magában foglalja a
családi kapcsolatok rendszerét (és ezek a családi kapcsolatok
magukban foglalják az egyént). Itt a cél a jutalomkeresésről ki-
terjed az egyénnek arra a törekvésére, hogy értelmet találjon a
mások által elért jutalmakban. A szelf kiterjed a „társas" szintre,
és az élvezet képessége növekszik azzal, hogy az ember képes
ezt az élvezetet másokkal megosztani. Végül az ember eljuthat
arra a szintre, amit „kozmikus" céloknak neveztünk. Itt objektív
kapcsolatot érzékelünk a szelf és a rend szélesebb mintázatai
között: a közösséggel, a fajjal, a természet teljességével és alkal-
mazásokkal, eljárásokkal, mint foglalkozásunk vagy valamely
mesterség, képzőművészet, zene, vallás. Itt az értelmes cselekvés
lehetősége, ahogy az észlelés és a flow átélése is exponenciálisan
növekszik. A szelfet szélesebb, maradandó célok motiválják,
már nem azok a szükségletek alakítják, amelyek addig domi-
náltak. Felvállalhatja a szabadság kihívásait és felelősségeit és
az értelem által új világot alkothat, amiben élhetünk.
A függelék
Módszerek és
interjújegyzetek
Módszerek
A kutatásban való részvétel kiválasztási kritériuma az volt, hogy
szocioökonómiailag rétegezett mintát hozzunk létre Evanston és
Rogers Park háromgenerációs családjaiból. Ennek érdekében a
jövedelemmel kapcsolatos népszámlálási adatokat használtuk,
ezeket lebontva választottuk ki Evanston különböző lakóterü-
leteit, melyeken az alacsonyabbtól a magasabb jövedelműekig
terjedő lakosságcsoportok élnek. Amint kiválasztottuk a terüle-
teket, házról házra járó kérdezőbiztosok csoportjait küldtük a
területre. A lehetséges válaszadóknak általánosságban elmond-
ták, miről szól a kutatás és megállapították, hogy a családnak
megvannak-e a kutatáshoz szükséges jellemzői: három kikér-
dezhető generáció Chicago környékén. Az általános eljárás az
volt, hogy mindkét szülővel, egy gyerekkel és az egyik nagyszü-
lővel vettünk fel interjút. A potenciális válaszadók kaptak egy
írásos ismertetőt, amiben tájékoztattuk őket a kutatás céljairól
és telefonszámokat adtunk, ahol további felmerülő kérdésekre
kaphatnak választ. A Rogers Park területen lakó válaszadókat
telefonos megkeresés alapján választottuk ki és bizonyos ese-
tekben kétgenerációs családokat is beválogattunk.
353
Tárgyaink tükrében
Evastonban körülbelül 1000 háztartást kerestünk fel, ezek
felében az első körben senkit nem tudtunk elérni. Azok közül,
ahol reagáltak, 21% megtagadta a kutatásban való részvételt,
61% valami okból nem volt alkalmas és 15% hajlandó volt részt
venni és meg is felelt a kritériumoknak. A részvételre hajlandók
közül kiestek néhányan, mielőtt az egész családdal felvehettük
volna az interjút, de arra is fontos rámutatni, hogy a részvételi
hajlandóság magasabb lett volna, ha a kritériumok között nem
szerepelt volna az, hogy a család három generációja éljen Chica-
go környékén. A Rogers Park 20 családos részvételi hajlandósá-
ga alacsonyabb, körülbelül 10%-os volt, ami elsődlegesen annak
tudható be, hogy nem személyes, hanem telefonos megkeresés-
sel választottuk a mintát.
Rogers Park a legészakibb közössség, Chicago városhatárán,
összeépült Evanstonnal. A teljes mintából 69 család él különálló
családi házban. Evanstonban, ahol jellemzően különálló családi
házak vannak, a családok 75%-a ilyen otthonokban él, szemben
a Rogers Park-i 50%-kal. Evanstont választottuk a „program
project" célterületének, ahol felhasználtuk a Committee on Hu-
mán Development által felvett, a National Institute of Aging
(PHS-5P01-AG00123) finanszírozta önálló kutatásokat. Erede-
tileg azért választottuk ezt a területet, mert az életkor szerinti
megoszlás megfelelt a 2000-es évre jósolt általános amerikai élet-
kori megoszlásnak. Mind Both Evanston, mind Rogers Park régi
közösség Chicago területén és mindkettőnek régi hagyományai
vannak a társas, etnikai és gazdasági sokféleségben.
így a minta 315 emberből áll (141 férfi és 174 nő). A szülők
79 gyereke közül 46 fiú és 33 lány. A gyerekek életkora 8-tól
körülbelül 30 évig terjed, 80%-uk 21 év alatti. Néhány idősebb
„gyerek" valójában fiatal, házasságban élő felnőtt, ők voltak az
adott családban a legfiatalabb kikérdezhető generáció, akiknek
kikérdezhető szüleik és nagyszüleik voltak. A középgeneráció-
ban 82 anya és 68 apa volt. A nagyszülők generációját hetvenhe-
tén képviselik: 26 férfi és 51 nő. Interjút vettünk fel kilenc déd-
354
Módszerek és interjújegyzetek
szülővel is, akik közül 8 nő volt, ők a mintában szereplő kevés
négygenerációs családba tartoztak.
A teljes minta válaszadói között 67% volt a fehét, 30% fe-
kete, körülbelül 3% pedig spanyol-amerikai, ázsiai vagy más
etnikai hovatartozású. A szocioökonómiai státuszt a középge-
nerációs apa jövedelme alapján állapítottuk meg. Azokban a
családokban, ahol a középgenerációban nem volt apa, az anya
jövedelmét vettük alapul. A családokat az apa iskolázottsága és
foglalkozása alapján felső középosztálybeli vagy alsó középosz-
tálybeli besorolásba vettük. A foglalkozási státusz besorolását a
I lollingshead-index alapján végeztük, az egyetemi végzettséggel
vagy tudományos fokozattal rendelkezőket a felsőbb iskolázott-
sági státuszba soroltuk. Ha az iskolázottsági eredmény és a fog-
lalkozási státusz nagymértékben eltért, ahogy az néhány család
esetében előfordult, a foglalkozási státuszt vettük fontosabb in-
dikátornak. A kódolók közötti megbízhatóság szocioökonómiai
státusz vonatkozásában 94% volt. A fehérek közül 66% tartozott
a felső középosztálybeli szocioökonómiai státuszba kétpontos
skálánkon, a többi 34% az alsó középosztálybeli szocioökonó-
miai státuszba került, míg a feketék közül csak 22% volt a felső
középosztálybeli szocioökonómiai kategóriában, 79% az alsó
középosztályhoz tartozott. Az alsó középosztály összetételében
50% fehér és 50% fekete, míg a felső középosztály 87% fehér
és 13% fekete válaszadóból állt. Ezek az adatok meglehetősen
jól mutatják az amerikai feketék alacsonyabb szocioökonómiai
státuszát.
A terepmunka 1977 áprilisában kezdődött és 1978 januárjá-
ban fejeződött be. Minden válaszadóval az otthonában vettük
fel az interjút (a nagyszülők között volt néhány kivétel), ami
körülbelül két óráig tartott; többnyire nyílt végű (kiegészítendő)
kérdésekből és ellenőrző listákból állt. A kérdések három „kon-
centrikus" témára vonatkoztak: az otthonra, a szomszédságra
és Chicago tágabb környezetére. Az otthonról szóló részben
a fő kérdés az volt, hogy (1) a válaszadó mely tárgyakat tart
355
Tárgyaink tükrében
különlegesnek az otthonában; (2) miért különlegesek számára
ezek a tárgyak; (3) mit jelentene számára, ha nem lennének meg
ezek a tárgyak; (4) mikor jutottak a birtokába ezek a tárgyak; (5)
hogyan jutottak a birtokába ezek a tárgyak; és (6) melyik helyi-
ségben találhatók ezek a tárgyak. Más kérdéseket is feltettünk a
tárgyakkal kapcsolatban, például hogy melyek a legszemélye-
sebb, legprivátabb tárgyai és mit jelentenek a tárgyai összessé-
gükben. Miközben a válaszadók kitöltötték az ellenőrző listákat
és a Jackson Personality Research személyiség-kérdőív egy rö-
vidített változatát, az interjúfelvevő leltárt vett fel a nappaliról,
amiben bizonyos tárgyak jelenléte vagy hiánya és különböző
tárgyak stílusa is szerepelt.
Minden interjúfelvevő intenzív felkészítésen vett részt, mi-
előtt a terepmunkához látott. Tájékoztatást kaptak arról, hogy
melyik kérdésnek mi a célja, és arra kértük őket, vegyenek fel
legalább egy gyakorlóinterjút egy általuk választott személlyel,
mielőtt terepmunkára mennek. A gyakorlóinterjút közösen néz-
te át a projektigazgató és az interjúfelvevő, és bizonyos esetek-
ben az interjúfelvevő konzultált a gyakorlóinterjúról tapasztalt
interjúfelvevőkkel. Minden interjúfelvevő megkapta az alábbi
instrukciókat:
Megjegyzések az interjúhoz (Általános rész)
1. Ha új interjúűrlapot vesz elő, alaposan nézze meg és ellen-
őrizze, hogy teljes-e. Két űrlapcsomag van. Csak az URBAN
LIFE-STYLES QUESTIONNAIRE esetében van eltérés. Az 1.
kérdőíven a szomszédság és szabadnapok ellenőrző lista van,
a 2. kérdőíven a tevékenységek és a nagyvárosi környezet el-
lenőrző lista.
356
Módszerek és interjújegyzetek
2. Hosszabb válaszokra nem lehet elég a hely. Ilyen esetben a
kérdőív hátsó oldalát használja; az első oldalon jelezze a foly-
tatást, a hátoldalon írja fel a kérdés számát a válasz folytatása
előtt.
3. Mindenképpen jegyezze fel a kérdésekre adott általános re-
akciókat, különösen, ha a válaszadó (respondent - R) képtelen
választ adni a kérdésre, pl.: „Nem igazán van olyan tárgyam,
ami különleges nekem... Kicsi koromban tűz volt és elégett az
összes baseballkártyám, és azóta nem igazán kötődöm..."
4. Az úgynevezett szondákat (az interjúfelvevő megjegyzéseit)
zárójelbe kell írni. Azokat a szondákat, amelyek a kérdés részét
képezik, nem kell leírni (pl.: „Még valami?"), de a fejezet végén
a szondákat és a válaszokat is le kell írni, pl.: „(Még valaki?)
Nem, nem mondhatnám." A címkeként szolgáló szondákat be
kell írni, hogy körvonalazzuk, a kérdés melyik részére vonat-
kozik a válasz.
5. A különleges tárgyakkal kapcsolatban a válaszadók eseten-
ként visszakérdeznek, hogy a kérdés a jelenre vagy a múltra
vonatkozik-e. Erre azt a választ kell adni, hogy minket elsősor-
ban a most fontos tárgyak érdekelnek, de ha valami fontos volt
és még mindig fontos, az is érdekel minket.
6. Amennyiben lehetséges úgy üljön, hogy a válaszadó ne lát-
hassa a kérdőíveit, de ne igyekezzen azokat eldugni előle. Az
elképzelés az, hogy ha a válaszadó látja, hány rubrikát kell ki-
tölteni, akkor késztetést érez, hogy ezek a rubrikák ki legyenek
töltve. Hasonlóképpen, ha valaki sokáig gondolkodik és ne-
hézséget jelent, hogy kigondolja, mit mondjon, jegyezzük meg,
hogy minket az érdekel, ami hirtelen az eszébe jut, és nem kell
erőltetni, ha nem megy.
357
Tárgyaink tükrében
7. Reflektáljunk a válaszadó izgalmi szintjére és tudassuk vele,
hogy arra vagyunk kíváncsiak, mi fontos neki, pL ha a válaszadó
úgy érzi, valaminek különlegesen fontos jelentése van számára.
Ezt olyan hangon mondjuk, ahogy megjegyzéseinket tettük.
8. Interjúk beadása: a kérdőíveken minden kérdésnek önmagában
is megállónak kell lennie, ha tehát egy válaszadó már spontán
említette, hogyan jutott a birtokába egy adott tárgy, nem kell
teltenni ezt a kérdést még egyszer, amikor a kérdőíven ehhez
a kérdéshez ér. De amikor kitölti a beadandó kérdőívet, ISMÉ-
TELJE MEG a választ, írja be a rovatba a tárgy megszerzésének
körülményeit, és ha szükséges, jegyezze meg, hogy ezt a válasz-
adó korábban említette (pl.: 13 éve, vö. #4B).
Az interjú leadásakor kérjük, ceruzával írja fel a nevét és a vá-
laszadó nevét a kérdőívre. Szintén ceruzával jelölje, hogy az
interjút az Evanston vagy a Rogers Park területén vette fel. Ha
a válaszadó nem ezeken a területeken él, ceruzával írja le a vá-
rosrész nevét és azt, hogy melyik evanstoni vagy Rogers Park-i
családdal áll kapcsolatban és jelölje azt az Evanston vagy Rogers
Park területhez tartozónak. Hasonlóképpen Gv G2, G3, jellel je-
lölje a generációs hovatartozást.
Végül, ha szükséges, vonallal válassza el a különböző vála-
szokat.
Az mterjúfelvétel kezdete
1. Igyekezzen úgy elhelyezkedni, hogy a válaszadót ne befolyá-
solja más személy, azaz négyszemközt beszélhessen a válasz-
adóval, más válaszadók hallótávolságán kívül, akiknek ugyan-
ezekre a kérdésekre kell válaszolniuk.
358
Módszerek és interjújegyzetek
2. Ha ugyanazon alkalommal egynél több személlyel vesz fel
interjút, míg a második személy várakozik, kitöltetheti vele a
Jackson Személyiségleltár kérdőívet. NE adjon neki semmilyen
más kérdőívet, még a Urban Life-styles Questionnaire-t sem, mi-
vel az torzítja az interjú szóbeli részében adandó válaszaikat.
3. Ha a válaszadónak bármilyen kérdése van az interjú elején,
röviden tájékoztathatja az interjú általános struktúrájáról, arról,
hogy Chicago tágabb körzetéről a válaszadó lakókörnyezete és
otthona felé haladnak a kérdésekkel, aztán az ünnepekről, az
élet fontosabb eseményeiről szóló kérdések következnek stb. Ha
válaszadónak olyan különleges kérdései vannak, amik befolyá-
solhatják azt, amit az interjúban mondani fog, mondja meg neki,
hogy jobb lenne, ha az interjú után válaszolhatna erre a kérdés-
re; ne felejtse el ezt megtenni, ha a kérdés még releváns.
4. Mondja el, hogy szeretnénk hangfelvételt készíteni az interjú-
ról, hogy időt spóroljunk, mert nem tud olyan gyorsan írni, ami-
lyen gyorsan a válaszadó beszél. A hangszalagokat nem őrizzük
meg, a felvételeket leírás után az újakkal felülírjuk. Ha a válasz-
adót zavarja, hogy hangfelvétel készülne, és azt kéri, hogy ne
használjon magnót, akkor igyekezzen a lehető legnagyobb szó
szerinti hűséggel leírni, amit mond. Hangfelvétel mellett jobb
összhangot tud teremteni válaszadóval, mert nem kell az írásra
figyelnie és többször, figyelmesebben nézhet a válaszadóra.
Beleegyező nyilatkozat
1. Kezelje a beleegyező nyilatkozatot a lehető legkönnyedebben.
Az emberek egy kicsit megriadnak, amikor valamit alá kell írni-
uk. Esetleg előbb megpróbálkozhat azzal, hogy elmagyarázza,
miről szól, aztán elolvastatja a válaszadóval, hogy aláírhassa.
359
Tárgyaink tükrében
Vannak, akiknek nehézséget okoz megérteni a tartalmát. így a
magyarázat feszengéstől kímélheti meg és megnyugtatja őket.
2. Kiskorúak esetében a beleegyező nyilatkozatot mindkét szü-
lővel írassa alá!
3. Jegyezze fel magának az interjú kezdetének idejét!
B függelék
Az interjú menete
Otthoni interjú-kérdőív
Megjegyzések a kérdésekhez
1. Az otthon és helyiségei leírására vagyunk kíváncsiak tágabb
kontextusban, mint amiben a tárgyak elhelyezkednek. Az is ér-
dekel minket, hogyan írják le az emberek a teret, ahol élnek.
Mindenképpen kérjen leírást az otthon érzelmi tónusáról és fi-
zikai jellegzetességeiről is.
3. Ez a kérdés azokra a helyekre vonatkozik, amiről az emberek
azt mondják, ott érzik magukat a leginkább „otthon", valamint
arra is, hogy milyen érzelemtartományt és okokat említenek a
helyekkel kapcsolatban. Lehet, hogy a helyek és jelentőségek
összekapcsolhatók a különlegesként említett tárgyakkal.
5. Ez az otthonról szóló és az egész interjú fő kérdése, ezért az
interjúfelvevő gondoskodjon és győződjön meg arról, hogy a vá-
laszadó a kérdés minden vonatkozásában elég részletes választ
ad. Az érdekel minket, hogy (1) mely helyiségekben vannak a
tárgyak, (2) mik ezek a tárgyak, (3) miért különlegesek ezek a
tárgyak, (4) mit jelentene neki, ha nem lennének meg ezek a tár-
gyak, (5) mikor kerültek a birtokába ezek a tárgyak és (6) hogyan
kerültek a birtokába ezek a tárgyak.
361
Tárgyaink tükrében
A „különleges" szót úgy értjük, hogy a tárgynak van valami
jelentése, értéke, emlékek fűződnek hozzá, fontos vagy a válasz-
adó „ragaszkodik" hozzá. Az érdekel minket, hogyan működik
a tárgy szimbolikusan az adott személy számára, de szándéko-
san nem használjuk a „szimbolikusan" szót, mert lehet, hogy
nem értik, és mert korlátozhatja a személy válaszait. A „külön-
leges" szó teret hagy arra, hogy a személy definiálja a tárgy
fontosságát. Elég meghatározatlan és nyitott ahhoz, hogy a vá-
laszadó személy gondosabban írjon le bizonyos tárgyakat. Azt
találtuk például, hogy sokan említettek „képeket a falon". Tud-
nunk kell, hogy a kép eredeti festmény, egyedi nyomat, vagy
sorozatgyártott poszter stb.
Az interjút felvevőnek érzékenynek kell lennie az ilyen tár-
gyak általános besorolási kategóriáira és jelentőségére is, hogy
biztosan elég specifikus válaszokat kapjon.
8. Az érdekel minket, hogy a válaszadó mit gondol a szülők vagy
(ha vannak) gyerekei számára különleges tárgynak. Ha három-
generációs családokkal veszünk fel interjút, akkor megpróbáljuk
összehasonlítani ezt azzal, amit ők ténylegesen említenek.
9. Ezt a kérdést akkor is fel kell tenni, ha a válaszadónak nincs
gyereke. Az interjút felvevőnek azonban fel kell jegyeznie, hogy
a válaszadónak nincs gyereke (kivéve ha ez az információ más-
hol már szerepel).
11. Ennek a kérdésnek az a célja, hogy általános választ kapjunk
a személytől, olyan leírást, ami minden tárgyat jellemez.
362
Az INTERJÚ MENETE
OTTHONI INTERJÚ
1. „Le tudná írni az otthonát nekem úgy, mintha soha nem láttam vol-
na?" (Interjúfelvevő - ha a válaszadó a társas légkört, hangulatot, érzést
írja le, de fizikai leírást nem ad, szondázzon fizikai leírásra. Ha csak
fizikai leírást, ad, akkor ellenkezőleg.)
2. Milyen helyiségekből áll az otthona?
3. Melyik helyiségben érzi magát leginkább „otthon" Miért ott?
4. Törekszik-e bizonyos stílusra vagy hangulatra a nappaliban? Kérem,
írja le.
5. A) Melyek azok a tárgyak az otthonában, amelyek különlegesek ön-
nek? Meg tudná nevezni, mely helyiségekben vannak ezek a tárgyak és
azt is, hogy miért különlegesek önnek? (Az interjút felvevő ne feledje,
hogy ennek a kérdésnek a B), C) és D) része következik. Használjon
pótlapokat mindegyik részhez, ha szükséges.
Helyiség
Tárgy Miért különleges?
5. B) Mit jelentene önnek, ha nem lennének meg ezek a tárgyak? (Inter-
júfelvevő - sorolja fel a tárgyakat, amiket a válaszadó az 5.A) részben
már említett
Tárgy A tárgy hiánya
363
Tárgyaink tükrében
5. C) Mikor kerültek a birtokába ezek a tárgyak? D) Hogyan kerültek
a birtokába ezek a tárgyak? (Interjúfelvevő - a D) kérdés csak azokra
a tárgyakra vonatkozik, amelyek birtokba kerülési körülményeit még
nem írta le.)
Tárgy
Birtokba kerülés ideje Birtokba kerülés módja
6. Ha tűz ütne ki az otthonában, mely tárgyakat mentené?
7. Van olyan tárgy, ami különleges volt az életében, de már nincs a
birtokában?
8. Mit gondol(sz), mik a szülei(d) számára különleges tárgyak? Mik a
gyerekei számára különleges tárgyak?
Szülők Házastárs Gyerekek
9. Mik azok a tárgyak, amik különlegesek önnek és a gyerekeinek sze-
retné adni? Miért? (Interjúfelvevő - ha a válaszadónak nincs gyereke,
a kérdés: és ha lenne gyermeke, neki szeretné adni?")
10. Mik a legprivátabb, legszemélyesebb tárgyai, akár azok között is,
amiket már említett.
11. Mit jelentenek önnek különleges tárgyai összességükben?
364
Az INTERJÚ MENETE
VÁROS INTERJÚ
1. Mi jut eszébe, amikor a Chicago szót meghallja? Miért? Nagy vona-
lakban hogyan írná le Chicagót?
2. Mik azok a helyek vagy dolgok, amelyek különlegesek önnek a nap-
pali és az éjszakai Chicagóban? Le tudná írni előbb a nappali különle-
ges helyeket?
Hely Miért különleges?
Nappal
Éjszaka
3. A) Hogyan írná le az otthona környékét?
3.B) Mi különleges önnek az otthona környékén? Miért?
4. Sokat változott az otthona környéke az elmúlt években? Hogyan?
5. Van olyan közösség, amihez tartozónak érzi magát? Hogyan írná le?
6. Hova szokott eljárni a környéken? Milyen gyakran jár oda egy nap,
egy héten, egy hónapban? Mit csinál ott?
Hely Gyakoriság Ok
7. Hova jár a környéken kívül, Chicago tágabb területén? Hányszor
megy oda egy évben? Mit csinál ott?
Hely Gyakoriság Ok
365
Tárgyaink tükrében
ESEMÉNY INTERJÚ
l.A) Ki az öt legfontosabb ember az ön életében? Miért?
l.B) Nevezzen meg öt embert, akit csodál. Miért?
2. Az év során melyek azok az ünnepek vagy események, amelyek a
legkülönlegesebbek önnek és miért különlegesek?
Ünnepek és események Amiért különlegesek
3. Mit csinál, ha gyermek születik a családban? Ha házasságkötés van?
Ha haláleset fordul elő? Mit érezne, ha nem lenne szertartás ezeken az
eseményeken?
Születés
Házasság
Haláleset
4. Mik voltak a legfontosabb események az életében és milyen hatással
voltak önre?
5. Hogyan tölti az időt a legjobb barátaival? Mit érezne, ha nem len-
nének ezek a barátai? Szeretne többet vagy másfajta tevékenységben
együtt lenni a barátaival?
6. Vallásosnak mondaná magát? Ha igen, miért?
366
Az INTERJÚ MENETE
7. Jár klubokba, tagja szervezeteknek, társaságoknak (Például vallási,
etnikai, szakmai, családi, közösségi, politikai, szabadidős stb.)? Milyen
tevékenységet végez? Milyen gyakran megy találkozókra, vesz részt
ilyen tevékenységekben? Találkozik-e ezeknek a társaságoknak bárme-
lyik tagjával a társaság összejövetelein kívül? (Ha igen, hány emberrel
és milyen gyakran?)
Szervezet Tevékenység Gyakoriság Tagokkal külön
találkozás
8. Van-e valamilyen hobbija, gyűjt-e valamit? Szereti ezeket?
9. Ha lenne ideje és pénze, hogy bármit megtegyen, amit csak akar,
mit tenne?
(1NTERJÚFELVEVŐ JEGYEZZE FEL ITT, MENNYI IDEJE TART AZ
INTERJÚ: )
Mennyire különlegesek önnek az alábbi tevékenységek? Milyen gyakran végzi az alábbi tevékenységeket?
MENNYIRE KÜLÖNLEGES MILYEN GYAKRAN?
l S & &i2 M>:5 W Cfi OJ bC C 1 1 § t>D <D r3 60 Z Óra / nap Hetente hány- szor? Havonta hány- szor? Kevésbé gyak- ran / soha
Vásárlás 1 2 3 4 5 6 7
Tévé: sport 1 2 3 4 5 6 7
Tévé:szórakozás 1 2 3 4 5 6 7
Tévé: hírműsorok 1 2 3 4 5 6 7
Főzés 1 2 3 4 5 6 7
Rádióhallgatás 1 2 3 4 5 6 7
Lemez- vagy magnóvelvétel hallgatása 1 2 3 4 5 6 7
Olvasás (könyv) 1 2 3 4 5 6 7
Hobbi (kitöltendő) 1 2 3 4 5 6 7
Újságolvasás 1 2 3 4 5 6 7
Családi látogatás 1 2 3 4 5 6 7
Baráti látogatás 1 2 3 4 5 6 7
Másokkal találkozni borozóban, sörözőben 1 2 3 4 5 6 7
Moziba menni 1 2 3 4 5 6 7
Partikra járni 1 2 3 4 5 6 7
Vallási szertartásokra járni 1 2 3 4 5 6 7
Kertészkedés / növényápolás 1 2 3 4 5 6 7
Bemenni a belvárosba 1 2 3 4 5 6 7
Múzeumba menni Chicagón kívülre utazni 1 2 3 4 5 6 7
hivatalos / üzleti ügyben 1 2 3 4 5 6 7
pihenés céljából 1 2 3 4 5 6 7 (A legrelevánsabb időskálába jegyezze az adatot)
Nagyon különleges
Óra / nap
Hetente hányszor?
Havonta hányszor?
Kevésbé gyakran / soha
Tárgyaink tükrében
Amikor az alábbi események legutóbb történtek, mit tett ön? Kivel volt?
Hol volt? Milyen különleges tárgyak voltak jelen? Minden kategóriá-
ban egynél több választ is jelölhet; kérjük, jelölje, ha bármelyik vagy
mindegyik vonatkozik önre. Ha semmi különöset nem tett, kérjük az
első négyzetbe tegyen jelet és lépjen a következő kérdésre.
Tevékenység Kivel? Hol? Különleg
Semmi különös Tévéműsor Különleges étel Parti Szórakozás (látogatás, mozi stb.) Vallási tevékenység Egyedül Közvetlen család Rokonok •3 'E CQ Saját otthonában Rokon, barát otthonában Étteremben, night-clubban Templomban / zsinagógában Nyilvános helyen Semmi | Kártya vagy telefon í Dekoráció
Újév
Valentin-nap
Háborús hősök emléknapja
Július 4.
Labour Day
Születésnap (saját)
Anyák napja
Apák napja
Házassági évforduló (saját vagy szülőké)
Elnökválasztás éjszakája
Superbowl
Miss America választás
Sportesemény
St. Patrick-nap
Columbus-nap r
370
Ni interjú menete
Tevékenység Kivel? Hol? Különleges tárgyak
1 Semmi különös | Tévéműsor i Különleges étel | Parti | Szórakozás (látogatás, mozi stb.) 1 Vallási tevékenység Egyedül 1 Közvetlen család Rokonok Barátok Saját otthonában Rokon, barát otthonában Étteremben, night-clubban Templomban / zsinagógában Nyilvános helyen Semmi Kártya vagy telefon Dekoráció Ajándék(ok)
Halloween
Hálaadás
Karácsony / hanuka
Nagyböjt/ jóm kippur
Szombat
Vasárnap
Baráti látogatás
Barát betegsége
Barát költözése
Egyéb (nevezze meg)
371
Tárgyaink tükrében
Kz alábbi lista olyan dolgokat tartalmaz, amelyek különlegesek lehetnek az ön lakókörnyezetében. Mindegyik tétel
mellett karikázza be azt a számot, ami ön szerint a legjobban kifejezi, hogyan érez az adott dologgal kapcsolatban.
aJ^un>jaÁujo>|
juj b zeSi uoáSbn
KOkDkDkDkDkDkDkDKDkDkDkDkD
aiMun^aÁuio^i iui
BZBSidda^uiáN
mmcocomcocommmcococo
r: cj r-l rj N n rl cl rj n rj n rj
aj>[un>[aÁuio>[
rui b zbSi uiau
UBJBIIBÁSa
372
C függelék
Kódolási kategóriák
és definíciók
A válaszadók által különlegesként megnevezett otthoni tárgyak
adatai elemzésének első lépése az volt, hogy ezeket korlátozott
számú csoportokra osztottuk és kategóriákba soroltuk. A kiala-
kított 41 kategória megfelelőnek tűnt a 315 válaszadó mind az
1694 említett tárgyának besorolására. Az 1694 „tárgy" némelyike
gyűjtőnév, például ha a válaszadó azt mondta, „a növényeim"
vagy a „műalkotásaim", és nem akart egyedi tárgyat megnevez-
ni, azt egy tárgynak vettük. A fő tárgycsoportok kialakításában
megpróbáltuk induktív módon megállapítani a kategóriákat a
válaszadók által megnevezett tárgyak alapján. Némelyik kategó-
ria nagyobb a többinél, a bútor például tovább bontható ebédlő-
re, székekre stb. De az volt a szándék, hogy olyan kategóriákat
alkossunk, amelyek különböző általános tárgyakat foglalnak
magukba és a kialakult kategóriák pontosnak tűnnek, mert a
kódolók közti megbízhatóság 95%-os.
1. Bútor. Olyan tárgyakat jelöl, amire tárgyakat lehet helyezni,
vagy amin vagy amiben ülni lehet, pl. asztal, szék, tálalóasztal,
íróasztal, stb. Az ágy, a lámpa, a szőnyeg és egyéb berendezési
tárgyak külön kategóriában szerepelnek.
2. Agy. Akkor, ha a válaszadó kifejezetten ágyat említ, nem ka-
napét.
373
Tárgyaink tükrében
3. Vizuális alkotás. Mindenféle kétdimenziós reprezentációt jelöl,
a fényképet kivéve; ezeket általában a falra akasztják. (Pl. egy
eredeti Picasso és az olcsó boltban vett utolsó vacsora reproduk-
ció is ebbe a kategóriába tartozik, ahogy a gyerekek vagy más
családtagok által készített festmények, rajzok is.)
4. Szobor. Mindenféle szoborra vonatkozik és háromdimenziós
képmásokra, iparművészeti tárgyakra, kivéve a szőtteseket és a
bútort, amit általában általános „esztétikai" okokból mutatnak.
A vizuális alkotás kategóriához hasonlóan ide tartozik a nívós
műalkotástól (pl. Chicago makettje, Richard Hunt alkotása) a
tömeggyártású termékeken át (például Don Quijote-szobor),
a barátok és rokonok készítette tárgyakig (pl. egy nő fiának az
alkotása, egy leégett gyufaszálakból ragasztott feszület) minden.
5. Gyűjtemények. Olyan tárgyakat jelöl, amiket az emberek gyűj-
tenek, és nem tartozik egyetlen más tárgykategóriába sem, pl. egy
tárgykét említett műgyűjtemény nem a gyűjtemény, hanem a
vizuális művészet kategóriába tartozik: a gyűjtemény.
6. Hangszerek. Mindenféle hangszer említése, pl. zongora, gitár
stb.
7. Tévé
8. Hifiberendezés, magnó.
9. Rádió.
10. Könyvek. Könyvek általában, egyedi könyvek is, pl. a Biblia,
Proust.
11. Fényképek. Mindenféle fénykép említését ebbe a kategóriába
kódolunk. Ha a válaszadó csak „képet" jelöl meg, ellenőrizzük,
hogy fényképre vagy vizuális alkotásra utal.
12. Növények.
13. Asztalnemű. Ebbe a kategóriába tartozik a „tál", „porcelán",
„csésze", „bögre", „ónedények" említése.
374
Kódolási kategóriák és definíciók
14. Ezüstnemű.
15. Üveg.
16. Kisállat. Győződjön meg róla, hogy élő állatról, nem játék
plüssállatról van szó.
17. Akvárium.
18. Elektromos háztartási gépek. Mosógép, szárítógép, kenyérpirí-
tó, mikrohullámú sütő stb. említése.
19. Hűtőszekrény.
20. Eámpa, csillár, falikar.
21. Óra. Minfenféle óra: falióra, ébresztőóra, állóóra stb.
22. Szerszámok. Ide tartozik az esztergapad, a kalapács, „szerszá-
mok" általában és az elektromos szerszámok is.
23. Sportfelszerelés. Ide tartozik a golfütő, kosárlabda, futócipő
stb. Nem tartozik ide a sportruházat, ami a ruházat kategóriába
sorolandó.
24. Trófeák. Ide tartozik minden trófea, díj, érem, szalag, kitűző,
oklevél, elq’tett, kitömött állatok, pl. delfin, szarvas.
25. Fényképezőgép. Mindenféle fényképészeti berendezés, de a
fénykép nem, az külön kategória. Ide tartozik a fényképezőgép
az állvány, a sötétkamra, és más fotográfiai berendezés.
26. Játékok. Mindenféle játék említése, kivéve azokat, amik kife-
jezetten sportszerek és a plüssállatok alkategóriája.
27. Plüssállatok. Mindenféle plüssállat (játék állat) említése.
Győződjünk meg arról, hogy az említett állat játék és nem élő,
különösen akkor, ha a válaszadó nevet említ, pl. „Arfie." Egy
valaha élt, de preparátorral kitömetett állat a trófea kategóriába
tartozik.
28. Ruházat. Mindenféle ruházati termék, kivéve a sportcipőket.
375
Tárgyaink tükrében
29. Ékszerek. Mindenféle ékszer említése; jegygyűrű, középisko-
lai gyűrű, ékszeróra.
30. Ágytakarók, textilek. Mindenféle szőttes, kivéve a szőnyeg.
31. Szőnyeg.
32. Kandalló.
33. Fürdőkád.
34. Helyiség. Konyha, reggelizőszoba, hálószoba, pihenőszoba
stb.
35. Egyéb. Olyan tárgyak, amik egyik kategóriába sem férnek
bele. Készítsen külön listát minden olyan tárgyról, amit ebbe a
kategóriába sorol; pl. klubház.
36. Minden. A „Minden" az egész házat vagy minden tárgyat
jelent.
37. Albumok. Családfák, újságok, dolgozatok, versek, naplók.
38. Járművek. Autók, teherautók, kerékpárok.
39. Telefon. CB-rádió, adó-vevő kommunikációs eszközök.
40. Udvar. Kert, hátsó udvar stb.
41. Gyertyatartó.
Bizonyos műveleteknél a tárgykategóriákat két nagy osztály-
ba soroltuk: cselekvési tárgyak és elmélkedés tárgyak. Azok a
tárgyak, amelyeknek használata fizikai érintkezést, interakci-
ót vagy mozgást igényel, a cselekvési kategóriába tartoznak;
amelyek használata főként visszatükrözés vagy elmélkedés, az
elmélkedés kategóriába tartoznak.
376
Kódolási kategóriák és definíciók
Cselekvési tárgyak
2. Ágy
6. Hangszerek
7. Televízió
8. Hifiberendezés
9. Rádió
12. Növények
16. Kedvenc állatok
17. Akvárium
18. Elektromos háztartási
19. Hűtőszekrény
22. Szerszámok
23. Sportszerek
25. Fényképezőgép
26. Játékok
27. Plüssállatok
28. Ruházat
32. Kandalló
33 Fürdőszoba
38. Járművek
39. Telefon stb.
Elmélkedési tárgyak
3. Vizuális alkotás
4. Szobor
5. Gyűjtemények
10. Könyvek
11.Fényképek
13. Asztalnemű
14. Ezüstnemű
15. Üveg
30. Ágytakaró, textil
41. Gyertyatartó
Jelentésosztályok és kategóriák
A következő lépés az volt, hogy „jelentés" kategóriákat hatá-
roztunk meg (például, hogy a tárgyat, mint „Szuvenírt" érté-
kelik vagy azért, mert „Ajándék" volt vagy azért, amilyen „Él-
ményt" ad), így próbáltuk meg osztályozni és statisztikailag
összehasonlítani a válaszadók által említett különféle tárgyak
által megjelenített jelentéseket. A tárgykategóriákhoz hason-
lóan a jelentéskategóriákból is kiemeltük azokat, a válaszokat,
amiket a válaszadók leggyakrabban említettek és ezek statisz-
tikailag megbízhatónak bizonyultak, amikor összehasonlítot-
tuk két, egymástól független kódoló besorolásait (körülbelül
85% az egyes generációkra). A két kódoló jelentős időt töltött
és nagy munkát végzett azzal, hogy meghatározta a kódolás
szabályait, mert a kódolásnak ez a része nagyon tartalomfüggő
volt. Összesen 7875 „közlést" kódoltak az 1694 tárgyhoz és eze-
ket 37 jelentéskategóriába sorolták. Ezt a 37 kategóriát tovább
csoportosítottuk, 10 szélesebb jelentésosztályba soroltuk olyan
összehasonlításokhoz, amikhez nem volt szükség nagy részle-
tességre. Az emlékek széles csoportjába például beletartoznak
377
Tárgyaink tükrében
olyan jelentéskategóriák, mint a Mementó, az emlék az örökség,
a szuvenír és „már régóta megvan".
Nem személyeket jelölő kódosztályok és kategóriák
I. Múlt
A) Emlékek
1. Mementó. Az emlékek általában; nem kötődik egy adott alkalom-
hoz. Ide tartoznak a szentimentális asszociációk leírásai is.
„A kaliforniai nagynénémre emlékeztet."
„Összeköt a múlttal."
„A régmúlt családi vacsorákra emlékeztet"
„Azt hiszem, nagyon sok érzés van benne."
„Mert szeretem ezeket."
A „Nagyon régóta megvan" kijelentés nem a Mementó, hanem a
„Régóta megvan" kategóriába tartozik.
2. Emlék. A válaszadó életében megtörtént konkrét eseményei kap-
csolatos emlék.
„Tavaly karácsony jut róla eszembe."
„Nászajándékba kaptam."
„A születésnapomra kaptam."
„Aláírtuk az alján."
3. Örökség. A családban továbbadott tárgyak.
„A nagyapámé volt."
„Ezek az ónkupák az 1700-as évektől a család tulajdonában vannak."
4. Szuvenír. Egy adott hellyel kapcsolatos emlék. A tárgyat az adott
helyen vásárolta vagy a válaszadó, vagy az ott vásárolt tárgyat a vá-
laszadó kapta valakitől, akit ismer. Pl.: „Ezeket Tunéziában vettük".
Ne feledje, hogy ez egy hellyel kapcsolatos emlék, ezért a helyekkel
kapcsolatos visszaemlékezést ide, nem a Mementó kategóriába kell
sorolni.
5. „Régóta megvan " A válaszadó azért tartja különlegesnek a tárgyat,
mert már nagyon régóta megvan, vagy válaszadó tulajdonában, vagy
a lakókörnyezetében (pl. „ez az óra már a születésem előtt itt volt, és
ezért olyan különleges, mert hozzászoktam, hogy mindig ott van").
Arra az időre kell referenciának lennie, amióta a tárgy a válaszadó
környezetében van. Pl. ha egyszerűen kijelenti: „Azóta van meg,
hogy a gyerekek megszülettek", nem elég, hogy ebbe a kategóriába
soroljuk, mert a referencia a gyerekek születése. Ide olyan példák
tartoznak, amikor konkrétan jelölik az időt, amióta a tárgy a válasz-
adó birtokában van, pl.: „Tizenöt éve megvan." Minden tíz évnél
hosszabb időtartam ebbe a kategóriába tartozik.
378
Kódolási kategóriák és definíciók
B) Asszociációk
6. és 7. Etnikai, Vallásos. A válaszadó saját etnikai vagy vallási csoport-
hovatartozására (vagy vallására) utal.
„Ez a disznóbőr plakett Mexikóból való és a hazámra emlékeztet"
Az ide kódolás előtt győződjünk meg a válaszadó etnikai hovatar-
tozásáról.
8. Gyűjtemények. Tárgy vagy tárgycsoport, amit kifejezetten gyűjte-
mény részeként értékelnek.
„A képregényeim"
De a „Rengeteg festményünk van" nem felel meg a gyűjtemény
kritériumainak, mert a műveket nem gyűjtemény részeként említi
különlegesnek.
9. Ajándék. A tárgy azért különleges, mert ajándék valakitől. „Soha
nem válnék meg attól a tojástartótól, mert egy nagyon különleges
barátom adta."
II. Jelen - Jövő
A) Tapasztalás, élmény
10. Öröm. Azokra a pozitív érzésekre utal, amelyek a tárgyhoz kap-
csolódnak és azokat a válaszadó valahogy expliciten leírja.
„Boldoggá tesz."
„Szeretek ezekkel az eszközökkel dolgozni."
„Szórakoztató"
„Én ástam ki a földből."
A „Boldogtalan lennék nélküle" nem kódolandó az élvezet kategó-
riába.
11. Folyamatosan előforduló alkalmak. Olyan tárgyak, amelyeket rend-
szeresen előforduló események vagy mindennapi tevékenységek
során használnak. Benne van a tárgy szokványos használatának le-
írása.
„Minden karácsonykor ez előtt a kandalló előtt ülünk."
„Hétvégenként ez előtt a kandalló előtt ülünk."
„Élvezem a zongorázást és minden héten sokat tanulok a zongora-
órámon."
„Az ágyam nagyon különleges nekem, mert meleg, és mert minden
éjjel ebben alszom.
„A konyha; minden ételt ott főzök és szeretem azt a helyiséget."
„Ezüstnemű. A vasárnapi ebédnél ezzel terítünk."
NEM: „Szeretek ínyenc ételeket főzni", mert nincs utalás a gyako-
riságra.
379
Tárgyaink tükrében
12. Ellazulás. Az ellazulás érzése, amiről a válaszadók egy része a
különlegesnek megnevezett tárggyal kapcsolatban beszámolt - me-
nedék, a feszültség csökkenése.
„A zongorám igazi nyugtató nekem."
„Csökkenti a feszültséget."
B) A tárgy elidegeníthetetlen tulajdonságai
13. Ügyesség. Kézzel készítette a válaszadó vagy rokona, barátja, vagy
valaki, akit a válaszadó ismer. A tárgyak készítésére szolgáló szerszá-
mok nem az ügyesség, hanem az eredmény kategóriába tartoznak.
„A lányom készítette nekem ezt az edényfogót."
14. Egyediség. A tárgy leírásában szerepel, hogy egyedi, páratlan.
A tárgy vagy fizikailag egyedi vagy a válaszadó kifejezetten egye-
dinek nevezi, az adott tárgyhoz kapcsolódó személyes asszociációi
miatt. A tárgy egyedi, nem a személyes asszociáció.
„Ezt sosem tudnám pótolni."
„Életem egy bizonyos szakaszában készítettem és sosem tudnám
újra elkészíteni."
„Ilyen nincs még egy."
NÉM egyedi: „Az ilyesmi nagyon ritka."
„Ebből csak százat készítettek."
Eredeti olajfestmény. Annak ellenére, hogy egyedi tárgy, a válaszadó-
nak expliciten hangsúlyoznia kell ezt.
„Csak ez maradt nekem az apám családjától. Nem válnék meg
tőle."
15. Fizikai leírás. A válaszadó fizikai leírást ad a tárgyról. Az általános
leírásba beletartozik a méretre, anyagra vagy színre való utalás, jel-
lemzően ilyen szavakkal: nagy, fa, sárgaréz, vörösréz, mahagóni, vé-
sett, chipped, műbőr stb. Festmények és szobrok esetében az alkotás
témájának leírása a fizikai leírás kategóriába kódolja a tárgyat (bár ez
néha stílusként is kódolódik), pl.: „Festmény. Egy fiesztajelenet."
„Tetszik ez a munka, különösen, ahogy a felhőket festette."
„Szobor. Az egész sárgaréz. Negyedik századi sumer szobor."
Az előző példát fizikai leírásként és stílusként is kódoltuk volna.
„Festmény. Ez a kép a feleségem családjából ábrázol valakit."
A családi fotókon stb. megjelenő embereket a fizikai leírás alá kó-
doljuk.
Ide tartoznak a tárgyak tartalmára vonatkozó referenciák is, pl. kü-
lönböző fényképek mutatása fotóalbumban.
A stílus, nem a fizikai leírás példái:
„Nappali. Nagyon meleg szoba. Kényelmes légköre van."
„Szék. Jó bútordarab."
„Festmény. Antik hangulata van."
380
Kódolási kategóriák és definíciók
C) Stílus
16. Stílus. Ha a dekorativitás, a divatosság vagy design aspektust em-
lítik. Ide tartoznak a hangulat, az érzelmi légkör leírásai is.
„A szín passzol a szoba többi színéhez."
„Az új Jaguárom kifejez valamit... különleges."
D) Hasznosság, célszerűség
17. Hasznosság, célszerűség. A tárgyat azért értékelik, mert kényelmet
ad, időt, pénzt, energiát takarít meg. Idetartoznak a tárgy mint be-
fektetés értékének leírásai is.
„A mosogatógépem lehetővé teszi, hogy több szabadidőm legyen."
„Egy napon majd hatalmas profittal tudom eladni ezeket a festmé-
nyeket."
Vigyázzunk, hogy azokat a háztartási gépeket stb., amelyekben a
funkcionalitásra van utalás: „Az új varrógépem karácsonyi ajándék
volt", ne soroljuk a hasznosság alá.
E) Személyes értékek
18. Egy ideál megtestesítője. A tárgyat személyes értékek, törekvések,
célok, eredmények megtestesítőjeként írják le, amikre vágynak vagy
amit keresnek. A tárgy a vágyott célt testesíti meg, nem egyszerűen
olyan dolgot, amit már elértek, mert utóbbi az eredmény kategóriába
tartozik. Ha a tárgy a vágyott és az elért célt egyaránt megtestesíti,
akkor mindkét kategóriába kódoljuk. De lennie kell valami implicit
leírásnak a tárgyról, mint a válaszadó ideáljának megtestesítőjéről.
„Azt tanították nekem, hogy életemben a lehető legjobban kövessem
a Biblia útmutatásait."
„Könyvek. Mert az ember sokat tanulhat belőlük és fejlődhet ál-
taluk."
„Növények. Mert a növényeim számomra az életet jelképezik."
„Emlékeztet arra, hogy milyen jó barát volt, a kapcsolatunkra és a
barátságunkra." Itt a barátság értéke jelenik meg.
19. Eredmény. A táigy leírásában szerepel, hogy az a válaszadó krea-
tivitásának vagy valamely elért eredményének megnyilvánulása.
Olyasmire utal, amit már elért. A tárgy azt jelöli, hogy a válaszadó
helyt tudott állni valamely vállalásban vagy általában az életben. Ez
a kategória magának a válaszadónak az eredményességére utal. Csak
akkor jelöli a válaszadó közvetlen családját, ha nyilvánvaló, hogy a
válaszadó része a cselekvésnek vagy jelentésnek.
„Ettől úgy érzem magamat, hogy képes vagyok tenni valamit."
„Ettől úgy érzem magamat, hogy elértem valamit."
„Ezek a fazekak azt mutatják, hogy bár testileg rokkant vagyok, szé-
pet tudok alkotni."
„Az egész család dekorálja ezeket a karácsonyi tojásokat. A tehetsé-
günket mutatják."
381
Tárgyaink tükrében
20. Megszemélyesítés. A tárgyat úgy írják le, hogy emberi minősége
van; vagy valós vagy metaforikus személy tulajdonságai jelennek
meg benne. A tárgy ismert személy vagy magát a válaszadót képvise-
li, illetve önálló személyisége van. A tárgynak egész személyiség mi-
nőséggel kell rendelkeznie, nem csak valamely résztulajdonsággal.
„A kutya. Családtag."
„Szinte úgy érezném, hogy egy személyt vesztettem el vele."
„Ez én vagyok."
„Poochie a családhoz tartozik."
NEM megszemélyesítés: „A nagyanyámra emlékeztet", „Melegséget
tükröz."
Személykódok
A) Szelf
1. Szelf. Szelfet kódoljon, ha a válaszadó a tárgy abszolút referenciája.
A válaszadó kijelent magáról valamit a tárggyal kapcsolatban. Pl.:
„Szerszámok. Mert szeretek szerszámokkal dolgozni."
„Tévé. Mert szeretek tévét nézni."
„A légkondicionáló. Nyáron nagy szükség van rá. Hűvösen tartja az
embert."
„Ez azért különleges, mert képes vagyok alkotni valamit.
„A játék. Imádok játszani."
DE: „Szeretek biliárdozni a családommal" nem a Szelf kategóriába kó-
dolandó; a Család kód alá kell venni, ahogy mindazokat a családra
utalásokat is, amelyekbe a válaszadó impliciten beletartozik.
AZONBAN: „Tévé. Szeretem egyedül nézni vagy az egész családdal"
mindkét kategóriába, a Szelf és a Család alá is kódolódik, mert a vá-
laszadó megnevezi magát.
„Könyvek. Tanulok a könyveimből. Valósággal el lehet veszni bennük."
„Puskák. A lövészet a hobbim."
B) A közvetlen család
2. Házastárs
3. Mi. Ha a leírás homályos, ha nem meghatározott másik személyre
irányul.
4. Gyerekek
5. Szülők. Apa!Anya
6. Testvérek
7. Nagyszülők
8. Unokák
382
Kódolási kategóriák és definíciók
9. Az egész család (Magcsalád). A válaszadó az egész családra utal. pl.
„Szeretek tévét nézni az egész családdal" vagy felsorolja a magcsalád
tagjait, pl.: „A gyerekek, a feleségem és én vasárnap reggelinél körbe-
üljük az asztalt."
A 2-9 kódot kell alkalmazni, ha valamelyik családtagot említi, DE ha egyé-
nenként az egész magcsaládot megemlíti, az egész (mag-) család kategó-
riába kell kódolni, nem egyénenként.
C) Rokonság
10. Rokonok. (A közvetlen családon, pl. a három generáción kívüli ro-
konok).
„A nagybátyámé volt, akire sokat gondoltam."
„Fénykép. Akkor készült, amikor az unokatestvéreimnél jártunk...
11. Felmenők. (Válaszadó nagyszülein túl.)
„Családfa. Egészen az 1600-as évekig vissza lehet követni a csalá-
domat."
„Fénykép. Régi családi fénykép a múlt századból."
12. Házastárs családja.
D) Nem családtagok
13. Barátok. A személyt barátként írja le. Pl.: „Ezt barátoktól kaptuk."
14. Kollégák. A válaszadó saját szakmai kontextusából nevez meg va-
lakit. A megnevezett személy és a válaszadó kapcsolata elsődlegesen
munkakapcsolatból következő jellegű, pl.: „Ezt egy kollégámtól kap-
tam, akivel a barátok vagyunk" (a munka kontextusában megnevezett
személy). „Cadillac. A klienseim rossz néven vehetik, de szerintem
megérdemlőn.
15. Szerepmodellek, hősök, csodált emberek. A tárgyat valamely közszereplő,
szerepmodell, pl. tanár referenciájaként értékeli.
„Könyvek. Imádom Robbe-Grillet minden könyvét. Nagyon egyediek."
„Tévé. Imádom a Hulkot"
Szerzési kategóriák
A következő kategóriákat arra használjuk, hogy kódoljuk a kü-
lönlegesként megnevezett tárgyak eredeti birtokba jutását (a
kódolók megbízhatósága mindegyik generáció vonatkozásában
86%-os volt.) A hatodik fejezetben írtunk arról, hogyan befolyá-
383
Tárgyaink tükrében
solja a szerzés a különleges tárgyak jelentését (lásd: Rochberg-
Halton, 1979b).
1. Vásárolt. A tárgyat vásárolták, függetlenül attól, hogy ki vette.
2. Ajándék. A tárgy ajándékként került a válaszadóhoz.
3. Örökség. A válaszadónak meg kell neveznie, hogy a tárgy az
előző generáció birtokában volt, nem a közelmúltban vásárolták,
vagy a válaszadónak környezetében már gyerekkorában évekig
a környezetében volt a tárgy (pl. a szülők tulajdona), vagy a
tárgy örökség része volt (pl.: „Amikor a nagyapám meghalt, a
nővérem a szobrot kapta, én pedig ezt a talapzatot.")
4. Készített. A válaszadó készítette, tervezte, termesztette, nevel-
te, találta ki vagy valahogyan kivitelezte a műveletet, amivel a
tárgy létrejött (pl. fényképezett, növényt nevelt stb.) Vagy valaki
más tette meg ezt valami módon, de nem adta oda a tárgyat
a válaszadónak (pl.: „Tetszik az a falikép, amit a nővérem ké-
szített"). A tárgynak hozzáférhetőnek kell lennie a válaszadó
számára és általában az otthonában található. Ha valaki más
készítette és odaadta a válaszadónak, akkor az ajándék kategó-
riába sorolandó.
5. Talált. A válaszadó találta a tárgyat.
6. Jutalom. A tárgyat díjként vagy trófeaként kapta a válaszadó
(pl. oklevél, tekebajnoki kupa stb.).
7. Használt holmi. Egy idősebb testvér vagy rokon kinőtte a tár-
gyat (pl.: ruhát, játékot) és az most a válaszadó birtokában van.
8. Csere. A válaszadó a tárgyat cserélte valamiért.
9. Költözéssel kapta. A tárgy akkor került válaszadó birtokába,
amikor beköltözött a házba.
10. Egyéb.
384
Kódolási kategóriák és definíciók
Ajándék és alkódok:
Alkalom
1. Születésnap
2. Karácsony
3. Esküvő
4. Házassági évforduló
5. Vallási alkalom
6. Többes alkalom
Személy
1. Házastárs / szerető
2. Szülők vagy házastárs rokonsága
3. Nagyszülők
4. Unokák
5. Gyerekek
6. Rokonok vagy „a családtól kaptam"
7. Nem rokonok
8. Testvérek
9. Több személy
Az otthonhoz való viszonyulás
Az alábbi kódolási rendszerrel két kódoló vakon minden proto-
kollt 90,8%-os egyezéssel kódolt.
Az otthoni interjú #1 kérdésének kódolása
Három kódot alkalmazunk:
1. Pozitív
2. Semleges
3. Negatív
1. Pozitív
a) Az otthon bármilyen leírása, amely pozitív érzelmi tónus
konnotációjú mellékneveket tartalmaz; pl.: „szeretetteli; boldog;
vidám; megerősítő; derűs; kényelmes; különleges hangulatú;
barátságos; szabad".
385
Tárgyaink tükrében
Ne kódoljuk a „kényelmest" ide, ahogy a fizikai jellemzők po-
zitív jelzőit se, pl.: „nagy; szép; meleg (ha hőmérsékletre utal).
b) Az otthon iránti pozitív érzelem bármilyen megnyilvánu-
lását, pl.: „Igazán nagyon tetszik; Sok dolog van benne, ami tet-
szik; Szeretem az otthonomat."
2. Semleges
a) Az otthon minden olyan leírása, amiben nincsenek pozitív
érzelmi tónusra utaló jelzők. PL: „Jól néz ki; jó ház; közepes
méretű; egészen rendben van; szép; megnyugtató; kényelmes;
tágas."
b) Minősített leírások, pl.: „azon dolgozunk, hogy némiképp
otthonos legyen, néha sikerül." „túlzsúfolt, rendetlen, de ké-
nyelmes"; „Nem mondhatnám, hogy békés... inkább azt mon-
danám, hogy kaotikus"; „Meleg... többnyire rendetlen".
Ha az ilyen állításokba feltétlen pozitív érzések keverednek,
az 1-es (pozitív kódot) adjuk.
3. Negatív
a) Az otthon bármilyen leírása, amely pozitív érzelmi tónus
konnotációjú mellékneveket tartalmaz; pl.: „Eléggé halott a
ház; rémisztő; reményvesztettség; nyomasztó érzés; rideg; szét-
esett."
386
D függelék
Kiegészítő táblázatok
D.l. táblázat. A különlegesnek tekintett tárgyak említési
gyakorisága
Különlegesként említett tárgyak száma az egyes kategóriákban A legalább egy különleges tárgyat említők százaléka a teljes mintában (N = 315)
1. Bútor 187 35,9
2. Ágy 43 13,7
3. Vizuális alkotás 136 25,7
4. Szobor 108 19
5. Gyűjtemények 49 13,3
6. Hangszerek 77 21,6
7. Tévé 68 20,9
g Hifiberendezés (lemezjátszó) 74 21,6
9. Rádió 24 7,6
10. Könyv 79 22,2
11. Fénykép 93 23,2
12. Növények 48 14,9
13. Asztalnemű 68 14,6
14. Ezüstnemű 17 5,1
15. Üveg 36 8,3
387
Tárgyaink tükrében
Különlegesként említett tárgyak száma az egyes kategóriákban A legalább egy különleges tárgyat említők százaléka a teljes mintában (2V = 315)
16. Kedvenc háziállatok 29 8,3
17. Akváriumok 11 3,5
lg Elektromos berendezések 56 13,7
19. Hűtőszekrény 16 5,1
20. Lámpa 31 8,9
21. Óra 30 7,2
22. Kézi szerszámok 12 2,8
23. Sportszerek 33 8,3
24. Trófeák 21 4,8
25. Fényképezőgép 8 2,2
26. Játékok 15 4,1
27. Plüssállatok 18 3,8
28. Ruházat 21 5,4
29. Ékszerek 31 8,5
30. Szőttesek, textil 31 7,9
31. Szőnyeg 20 5,1
32. Kandalló 15 3,8
33. Fürdőszoba 11 3,5
34. Egész helyiség 26 6,7
35. Egyéb 67 17,1
36. Egész ház 9 2,9
Albumok (beragasztós) 23 5,4
38. Járművek 20 6,3
39. Telefon 9 2,9
40. Udvar 15 3,5
41. Gyertyatartó 9 2,9
388
Kiegészítő táblázatok
D.2. táblázat. Társadalmiosztály-különbségek a válaszadók által
legalább egyszer említett tárgyak és jelentések vonatkozásában
A különleges tárgyakat említők százaléka
Felső középosztály Alsó középosztály A khí-négyzet valószínűségi értéke
Vizuális alkotás 37 14 0,0001
Hifiberendezés 28 16 0,01
Rádió 4 12 0,01
Növény 5 23 0,0001
Óra 3 13 0,001
Szőnyeg 9 1 0,007
Egész helyiség 4 10 0,05
A jelentéseket említők százaléka
Ajándék 34 47 0,03
Ideál megtestesítője 31 18 0,01
Mi 39 26 0,01
Csak a szignifikáns eltéréseket tüntettük fel.
389
Tárgyaink tükrében
D.3. táblázat. Generációs különbségek a válaszadók által
említett különleges tárgyak eloszlásában
Az egyes tárgyakat említő válaszadók aránya
Gyerek (N=79) Szülők (N=150) Nagyszülők (N = 86) Akhí-négyzet valószínűségi értéke
1. Bútor 32,9 38,7 33,7 NS
2- Ágy 29,1 8,0 9,3 0,0000
3. Vizuális alkotás 8,9 36,7 22,1 0,0000
4. Szobor 6,3 26,7 17,4 0,0009
5. Gyűjtemények 17,7 12,0 11,6 NS
6. Hangszerek 31,6 22,7 10,5 0,0039
7. Tévé 36,7 11,3 23,3 0,0000
8. Hifiberendezés (lemezjátszó) 45,6 18,0 5,8 0,0000
9. Rádió 11,4 6,0 7,0 NS
10. Könyv 15,2 24,0 25,6 NS
11. Fénykép 10,1 22,0 37,2 0,0002
12. Növények 8,9 19,3 12,8 NS
13. Asztalnemű 6,3 14,7 22,1 0,0165
14. Ezüstnemű 1,3 4,0 10,5 0,0191
15. Üveg 3,8 11,3 7,0 NS
16. Kedvenc háziállatok 24,1 4,0 1,2 0,0000
17. Akváriumok 8,9 2,0 1,2 0,0104
18. Elektromos berendezések 5,1 17,3 15,1 0,03
19. Hűtőszekrény 11,4 1,3 5,8 0,004
20. Lámpa 7,6 9,3 9,3 NS
21. Óra 6,3 8,0 7,0 NS
22. Kéziszerszámok 2,5 4,7 0,0 NS
23. Sportszerek 17,7 5,3 4,7 0,0019
24. Trófeák 6,3 5,3 2,3 NS
25. Fényképezőgép 0,0 3,3 2,3 NS
26. Játékok 8,9 3,3 1,2 0,0365
27. Plüssállatok 11,4 1,3 1,2 0,0003
28. Ruházat 10,1 2,7 5,8 NS
29. Ékszerek 7,6 11,3 4,7 NS
390
Kiegészítő táblázatok
Az egyes tárgyakat említő válaszadók száma
Gyerek (N = 79) Szülők (N = 150) Nagyszülők (N=86) A khí-négyzet valószínűségi értéke
30. Szőttesek, textil 5,1 8,0 10,5 NS
31. Szőnyeg 2,5 7,3 3,5 NS
32. Kandalló 7,6 3,3 1,2 NS
33. Fürdőszoba 3,8 2,7 4,7 NS
34. Egész helyiség 8,9 3,3 10,5 NS
35. Egyéb 20,3 16,7 15,1 NS
36. Egész ház 3,8 2,7 2,3 NS
37. Albumok (beragasztós) 7,6 4,0 5,8 NS
38. Járművek 12,7 6,0 1,2 0,01
39. Telefon 6,3 1,3 2,3 NS
40. Udvar 0,0 6,7 1,2 0,01
41. Gyertya tartó 0,0 3,3 4,7 NS
NS = nem szignifikáns
D.4. táblázat. Nemi különbségek a válaszadók által említett
különleges tárgyak eloszlásában
Az egyes tárgyakat említő válaszadók aránya
Férfi (N=141) Nő (N=174) A khí-négyzet valószínűségi értéke
1. Bútor 32,6 38,5 NS
2- Ágy 12,1 14,9 NS
3. Vizuális alkotás 24,1 27,0 NS
4. Szobor 10,6 25,9 0,001
5. Gyűjtemények 14,9 12,1 NS
6. Hangszerek 20,6 22,4 NS
7. Tévé 29,1 14,4 0,002
8. Hifiberendezés (lemezjátszó) 28,4 16,1 0,01
9. Rádió 7,1 8,0 NS
10. Könyv 19,9 24,1 NS
11. Fénykép 14,2 30,5 0,001
12. Növények 5,0 23,0 0,0001
391
Tárgyaink tükrében
Az egyes tárgyakat említő válaszadók aránya
Férfi (N=141) Nő (N=174) Akhí-négyzet valószínűségi értéke
13. Asztalnemű 7,8 20,1 0,004
14. Ezüstnemű 2,1 7,5 NS
15. Üveg 2,8 12,6 0,003
16. Kedvenc háziállatok 11,3 5,7 NS
17. Akváriumok
18. Elektromos berendezések 9,9 16,7 NS
19. Hűtőszekrény 6,4 4,0 NS
20. Lámpa 7,8 9,8 NS
21. Óra 6,4 8,0 NS
22. Kéziszerszámok 6,4 0,0 0,002
23. Sportszerek 17,7 0,6 0,0001
24. Trófeák 8,5 1,7 0,01
25. Fényképezőgép 4,3 0,6 NS
26. Játékok 6,4 2,3 NS
27. Plüssállatok 1,4 5,7 NS
28. Ruházat 4,3 6,3 NS
29. Ékszerek 7,1 9,8 NS
30. Szőttesek, textil 2,1 12,6 0,001
31. Szőnyeg 3,0 5,2 NS
32. Kandalló 2,8 4,6 NS
33. Fürdőszoba 2,8 4,0 NS
34. Egész helyiség 4,3 8,6 NS
35. Egyéb 19,1 15,5 NS
36. Egész ház 5,0 1,1 NS
37. Albumok (beragasztós) 5,7 5,2 NS
38. Járművek 9,9 3,4 0,03
39. Telefon 2,8 2,9 NS
40. Udvar 6,4 1,1 0,03
41. Gyertyatartó 1,4 4,0 NS
392
Kiegészítő táblázatok
D.5. táblázat. Generációs különbségek a válaszadók által
említett különleges tárgyak eloszlásában
Az egyes tárgyakat említő válaszadók aránya
Gyerek (N = 79) Szülő (N=150) Nagyszülő (N = 86) A khí-négyzet valószínűségi értéke
Mementó 30,4 57,3 62,8 0,0001
Emlék 22,8 58,0 46,5 0,0001
Örökség 10,1 26,0 19,8 0,02
Szuvenír 6,3 26,7 26,7 0,0007
Régóta megvan 16,5 10,0 17,4 NS
Etnikai 2,5 10,7 14,0 0,0356
Vallási 1,3 8,0 9,3 NS
Gyűjtemény 20,3 14,0 12,8 NS
Ajándék 31,6 44,0 41,9 NS
Élvezet 89,9 76,0 74,4 0,02
Folyamatban levő dolog 46,8 52,0 43,0 NS
Felszabadultság 38,0 22,7 9,3 0,0001
Ügyesség, jártasság 20,3 44,0 27,9 0,0006
Egyediség 10,1 25,3 8,1 0,0006
Fizikai leírás 38,0 51,3 43,0 NS
Stílus 54,4 61,3 64,0 NS
Hasznosság, használhatóság 69,6 42,0 43,0 0,0002
Egy ideál megtestesítése 21,5 23,3 29,0 NS
Teljesítmény 39,2 36,7 14,0 0,0003
Megszemélyesítés 15,2 15,3 15,1 NS
Örökíteni szándékolt tárgy 2,5 11,3 9,3 NS
Szelf 97,5 87,3 76,7 0,0004
Mi 30,4 36,7 27,9 NS
Házastárs 6,3 46,0 37,2 0,0001
Gyerekek 3,8 49,3 38,4 0,0001
Anya 29,1 27,3 23,3 NS
Apa 29,1 20,0 12,8 0,03
Testvérek 15,2 8,7 10,5 NS
393
Tárgyaink tükrében
Az egyes tárgyakat említő válaszadók aránya
Gyerek (N = 79) Szülő (N=150) Nagyszülő (N = 86) A khí-négyzet valószínűségi értéke
Nagyszülők 13,9 11,3 11,6 NS
Unokák 0,0 2,0 22,1 0,0001
Egész család 11,4 22,7 31,4 0,008
Házastárs családja 3,8 14,0 14,0 0,05
Rokonok 5,1 11,3 9,3 NS
Ősök 5,1 8,7 4,7 NS
Barátok 32,9 20,7 23,3 NS
Kollégák 6,3 10,0 11,6 NS
Hősök, példaképek 12,7 25,3 16,3 0,05 ' J
D.6. táblázat Nemi különbségek a válaszadók által említett
különleges tárgyak eloszlásában
Az egyes jelentéseket említő válaszadók aránya
Férfi (N=141) Nő (N=174) A khí-négyzet valószínűségi értéke
Mementó 40,4 61,5 0,0003
Emlék 37,6 52,9 0,01
Örökség 12,8 26,4 0,004
Szuvenír 16,3 25,9 NS
Régóta megvan 13,5 13,8 NS
Etnikai 5,7 12,6 NS
Vallási 2,8 9,8 0,03
Gyűjtemény 15,6 14,9 NS
Ajándék 27,7 50,6 0,0001
Elvezet 79,4 78,7 NS
Folyamatban levő dolog 48,2 48,3 NS
Felszabadultság 26,2 20,1 NS
Ügyesség, jártasság 33,3 33,9 NS
Egyediség 17,0 16,7 NS
Fizikai leírás 44,7 46,6 NS
394
Kiegészítő táblázatok
Az egyes jelentéseket említő válaszadók aránya
Férfi (N = 141) Nő (N=174) A khí-négyzet valószínűségi értéke
Stílus 51,1 67,8 0,004
Hasznosság, használhatóság 52,5 46,6 NS
Egy ideál megtestesítése 22,0 26,4 NS
Teljesítmény 36,9 26,4 NS
Megszemélyesítés 7,1 21,8 0,0005
Örökíteni szándékolt tárgy 5,0 11,5 NS
Szelf 87,9 86,2 NS
Mi 33,3 32,2 NS
Házastárs 30,5 36,2 NS
Gyerekek 26,2 42,0 0,005
Anya 19,1 32,8 0,01
Apa 21,3 19,5 NS
Testvérek 7,8 13,2 NS
Nagyszülők 6,4 16,7 0,001
Unokák 3,5 9,8 0,05
Egész család 18,4 25,3 NS
Házastárs családja 7,8 14,4 NS
Rokonok 6,4 11,5 NS
Ősök 8,5 5,2 NS
Barátok 22,0 26,4 NS
Kollégák 7,8 10,9 NS
Hősök, példaképek 22,7 17,2 NS
395
Tárgyaink tükrében
D.7. táblázat. A leggyakoribb tárgytípusok mint a különböző
jelentéskategóriák megjelenítői
Jelentéskategóriák Tárgyak és jelentéskategória megjelenése százalékban
Emlékek
Mementó Fényképek (21%), Bútor (10%), Vizuális alkotás (10%)
Emlék Szobor (12%), Bútor (11%), Vizuális alkotás (11%)
Örökség Bútor (24%), Asztalnemű (16%), Üveg (9%)
Szuvenír Szobor (21%), Vizuális alkotás, (19%) Asztalnemű (16%)
Régóta megvan Bútor (21%), Szobor (11%), Kedvenc háziállat (9%)
Asszociációs kontextusok
Etnikai Asztalnemű (16%), Szobor (14%), Vizuális alkotás / Könyv (12%)
Vallási Könyv (36%), Szobor (20%)
Gyűjtemény Gyűjteménytárgy (50%), Könyv (13%)
Ajándék Szobor (15%), Bútor (12%), Asztalnemű (10%)
Tapasztalás
Élvezet Bútor (9%), Hifi (7%), Vizuális alkotás (7%)
Folyamatban levő dolog Televízió (13%), Növény (8%), Könyv (8%)
Felszabadultság Hifi (17%), Hangszer (15%), Televízió (11%)
Belső tulajdonságok
Ügyesség, jártasság Vizuális alkotás (31%), Bútor (15%), Szobor (13%)
Egyediség Fénykép (19%), Vizuális alkotás (17%), Asztalnemű (12%)
Fizikai leírás Fénykép (16%), Vizuális alkotás (13%), Bútor (12%)
Stílus Bútor (17%), Vizuális alkotás (12%), Szobor (10%)
Hasznosság, használhatóság Elektromos készülékek (14%), Bútor (11%), Televízió (7%)
396
Kiegészítő táblázatok
Személyes értékek
Egy ideál megtestesítése Könyvek (27%), Növény (12%), Hangszer / Szobor (7%)
Teljesítmény Bútor (16%), Trófeák / Vizuális alkotás (9%)
Megszemélyesítés Növény / Kedvenc kisállat / Plüssállat (9%)
Örökíteni szándékolt tárgy Bútor (22%), Vizuális alkotás (18%)
D.8. táblázat. A leggyakoribb tárgy típusok mint a különböző
személyekre vonatkozó jelentéskategóriák megjelenítői
Jelentéskategóriák Tárgyak és jelentéskategória megjelenése százalékban
Szelf Bútor (10%), Hifi (7%), Tévé / Könyvek, Hangszerek (6%)
Közvetlen család
Házastárs Bútor (20%), Vizuális alkotás (11%), Szobor (9%)
Gyerekek Fényképek (14%), Hangszerek (10%), Vizuális műalkotás / Bútor (10%)
Anya Bútor / Asztalnemű (12%), Szobor (10%)
Apa Bútor (13%), Fénykép (9%), Vizuális alkotás (8%)
Testvérek Hifi / Fényképek (15%)
Nagyszülők Bútor (22%), Asztalnemű (14%), Fénykép (11%)
Unokák Fényképek (50%)
Egész család Fényképek (26%), Vizuális alkotás (8%), Bútor (7%)
Rokonság
Házastárs családja Bútor (22%), Asztalnemű (13%)
Rokonok Fényképek (20%)
Ősök Asztalnemű (19%), Bútor (15%)
Nem rokonok
Barátok Vizuális alkotás (19%), Bútor (10%), Szobor (9%)
Kollégák Vizuális alkotás (26%)
Hősök, példaképek Vizuális alkotás (13%), Szobor / Könyv (9%)
Tárgyaink tükrében
D.9. táblázat Különleges tárgyak birtokba kerülést ideje a
három generációban
A birtokba került tárgyak százaléka egy adott időszakban
Gyerekek Szülők Nagyszülők
1975-77 39 19 11
1973-74 20 11 6
1971-72 13 11 6
1967-70 14 19 9
1962-66 6 18 11
1952-61 6 13 15
1942-51 0,2 7 15
1900-41 0 2 26
D.10. táblázat A különleges tárgyak tulajdonba kerülésének
módja számuk és százalékos arányuk szerinti megoszlásban
Százalék'
Tárgyak száma Vásárolt Ajándék Örökség Egyéni készítés
Bútor 187 46 26 16 6
Ágy 43 63 12 19 —
Vizuális alkotás 136 54 28 7 15
Szobor 108 38 44 3 18
Gyűjtemények 49 71 29 4 4
Hangszerek 77 55 30 10 3
Tévé 68 72 24 2 -
Hifiberendezés (lemezjátszó) 74 62 35 - 1
Rádió 24 54 42 — —
Könyv 79 70 29 5 3
Fénykép 93 32 23 12 37
Növények 48 52 65 2 8
Asztalnemű 68 31 32 34 —
Ezüstnemű 17 35 47 29 -
398
Kiegészítő táblázatok
Százalék'
Tárgyak száma Vásárolt Ajándék Örökség Egyéni készítés
Üveg 36 22 44 33 —
Kedvenc háziállatok 29 41 48 - 7
Akváriumok 11 36 64 —
Elektromos berendezések 56 57 27 4 2
Hűtőszekrény 16 88 6 — —
Lámpa 31 48 26 3 3
Óra 30 20 40 33 3
Kéziszerszámok 12 83 25 8 —
Sportszerek 33 49 52 - —
Trófeák 21 5 5 - 10
Fényképezőgép 8 63 13 - 13
Játékok 15 47 47 - 7
Plüssállatok 18 6 83 6 6
Ruházat 21 71 24 - 5
Ékszerek 31 26 48 19 —
Szőttesek, textil 31 23 23 16 36
Szőnyeg 20 80 5 - 5
Kandalló 15 7 - — —
Fürdőszoba 11 9 - — -
Egész helyiség 26 19 4 - 12
Egyéb 67 25 22 8 16
Egész ház 9 33 - - 22
Albumok (beragasztós) 23 9 13 - 44
Járművek 20 60 35 —
Telefon 9 78 22 — —
Udvar 15 — - — 20
Gyertyatartó 9 11 22 56 —
Összesen 1694 45,7 30 9 8,8
* A százalékos értékek összege ebben a táblázatban néha kevesebb, mint 100,
mert olyan kevésbé gyakran említett kategóriában jelentkezett, amit nem tüntet-
tünk fel a táblázatban (lásd birtokba kerülési kategóriák); néha több, mint 100,
mert több, mint egy kategóriát említettek.
399
Tárgyaink tükrében
D.ll. táblázat A különleges tárgyak tulajdonba kerülési
kategóriáival társított jelentések számuk és százalékos arányuk
szerinti megoszlásban
Százalék'
Tárgyak száma Vásárolt Ajándék Örökség Egyéni készítés
Mementó 321 36 28 16 14
Emlék 285 43 35 9 8
Örökség 140 5 18 74 2
Szuvenír 145 52 26 17 3
„Régóta megvan" 79 44 44 10 6
Örökíteni szándékolt tárgy 63 35 25 32 5
Etnikai 50 30 32 30 2
Vallási 25 32 40 12 -
Gyűjtemény 60 58 32 5 8
Ajándék 250 11 80 9 1
Elvezet 689 55 29 5 8
Folyamatban levő dolog 263 57 25 3 7
Felszabadultság 99 66 28 3 3
Ügyesség, jártasság 205 26 24 7 43
Egyediség 81 33 31 16 20
Fizikai leírás 274 46 28 11 13
Stílus 473 50 29 8 7
Hasznosság, használhatóság 300 61 22 2 4
Egy ideál megtestesítése 112 56 29 5 5
Teljesítmény 166 40 17 2 31
Megszemélyesítés 58 35 50 7 7
Szelf 1031 54 27 3 9
Mi 190 48 17 13 6
Házastárs 197 52 26 7 11
400
Kiegészítő táblázatok
Százalék"
Tárgyak száma Vásárolt Ajándék Örökség Egyéni készítés
Gyerekek 210 38 36 10 15
Anya 137 19 41 37 4
Apa 86 23 38 27 9
Testvérek 41 17 27 22 17
Nagyszülők 65 8 31 65 2
Unokák 32 19 44 9 16
Egész család 97 33 23 12 24
Házastárs családja 54 13 37 35 7
Rokonok 41 22 44 32 12
Ősök 27 7 4 85 4
Barátok 117 39 52 4 3
Kollégák 42 36 38 7 14
Hősök, példaképek 89 60 20 6 8
Összesen 6585
' A százalékos értékek összege ebben a táblázatban néha kevesebb, mint 100,
mert olyan kevésbé gyakran említett kategóriában jelentkezett, amit nem tüntet-
tünk fel a táblázatban (lásd birtokba kerülési kategóriák); néha több, mint 100,
mert több, mint egy kategóriát említettek.
401
Irodalom
Adams, H.: Mont Saint-Michel and Chartres. Garden City, N.Y.:
Doubleday Anchor, 1959 (1905).
Adams, J. R., Schuaneveldt, J. D., Jenson, G. O.: Sex, age and
perceived competency as correlates of empathic ability in
adolescence. Adolescence, 1979,14(56). 811-18.
Altmann, J.: The ecology cfmotherhood and infancy in the savannah
baboon. Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1980.
Ardrey, R.: The territorial imperative. New York: Atheneum, 1966.
Arendt, H.: The humán condition. Chicago: University of Chicago
Press, 1958.
Aristotle: Politics. In R. P. McKeon (szerk.): Introduction to Aristotle.
Chicago: University of Chicago Press, 1973. (Magyarul:
Arisztotelész: Politika. Ford. Szabó Miklós, Budapest, Gondolat,
1969.)
Augustine, Saint: Confessions, ii, 4. In G. Howie (szerk.), Sf.
Augustine: On education. Chicago: Regnery, 1969 (őrig. ca. 450
AD.). (Magyarul: Augustinus, Aurelius: Vallomások. Ford. Városi
István, Budapest, Gondolat, 1982.)
Bakan, P. (szerk.): Attention. New York; Van Nostrand, 1966.
Baum, H.: The development of physical concepts. In T. Mischel
(szerk.): Cognitive development and epistemology. New York:
Academic Press, 1971.
Baldwin, J. M.: Mentái development in the child and race. New York:
Macmillan, 1906 (3rd ed. rév.).
Barrett, W.: The illusion oftechnique: A searchfor meaning in a
technological civilization. Garden City, N.Y.: Doubleday/Anchor,
1978.
402
Irodalom
Beagiehole, E.: Property: A study in social psychology. New York:
Macmillan, 1932.
Bellah, R. N.: Introduction. Emilé Durkheim on morality and society.
Chicago: University of Chicago Press, 1973.
Benedict, R.: The chrysanthemum and the sword: Patterns ofjapanese
culture. Boston; Houghton Mifflin, 1946. (Magyarul: Krizantém és
kard. Ford. Koronczai Barbara, Budapest, Nyitott Könyvműhely,
2009.)
Berger, P. L. Luckmann, T.: The social construction ofreality. Garden
City, N.Y.: Doubleday/Anchor, 1967.
Bemstein, R.: „Peirce's theory of perception." In E. C. Moore and
R. S. Robin (szerk.): Studies in the philosophy of Charles Sanders
Peirce. Amherst, Mass.: University of Massachusetts Press, 1964.
Bemstein, R.: John Dewey. New York: Washington Square Press,
1966.
Bemstein, R.: Praxis and Action. Philadelphia: University of
Pennsylvania Press. 1971.
Bemstein, R.: The restructuring of social and political theory. New
York: Harcourt Brace Jovanovich, 1976.
Bettelheim, B.; Symbolic wounds: Puberty rites and the envious male.
Glencoe, HL: Free Press, 1954.
Binet, A.: „La concurrence des états psychologiques." Revue
Philosophique de la Francé et de Tétranger, 1890,24,138-55.
Bloch, M.: Land and work in medieval Europe. Berkeley: University
of Califomia Press. 1967.
Block, J. F.: „Conceptions of sex role; Somé cross-cultural and
longitudinal perspectives." American Psychologist, 1913 (June),
512-26.
Boorstin, D. J.: The Americans: The democratic experience. New York:
Vintage Books, 1973.
Booth, L.: „Ten spedalists in different fields discuss life in the
future." Chicago Tribüné, September 23,1979, Sec. 9, 34.
Bronfenbrenner, U.: Two worlds of childhood. New York: Pocket
Books, 1973.
Burns, S.: The household economy. Boston: Beacon Press, 1977.
403
Tárgyaink tükrében
Canaan, J.: „Symbol development in adolescence. Unpublished
research paper," Committee on Humán Development
University of Chicago, 1976.
Chance. M. R. A.: „Attention structure as the basis of primate ránk
orders." Mán, 1961, 2, 503-18.
Chapin, F. S.: Contemporary American Institutions. New York:
Harper and Bros., 1935.
Chodorow, N.: „Family structure and feminine personality." In M.
Rosaldo and L. Lamphere (szerk.): Woman, culture and society.
Palo Alto, Calif.: Stanford University Press, 1974.
Comstock, G. C.: Television and humán behaviour. New York:
Columbia University Press, 1978.
Coser, L. A.: „The case of the Soviet family." The American Journal
ofSociology, 1951, 56(5), 424-54.
Csíkszentmihályi, M.: „Sociological implications in the thought of
Teilhard de Chardin." Zygon, 1970, 5(2), 130-47.
Csíkszentmihályi, M.: „From thermodynamics to humán values:
A transition yet to be accomplished." Zygon, 1971, 6 (2), 163-7.
Csíkszentmihályi, M.: Beyond boredom and anxiety. San Francisco;
Jossey-Bass, 1975.
Csíkszentmihályi, M.: The release of symbolic energy. Paper
presented at the American Art Therapy Association Meetings,
Bakimore, 1976a.
Csíkszentmihályi, M.: „What play says about behavior." Ontario
Psychologist, 1976b, 8(2), 5-11.
Csíkszentmihályi, M.: „Phylogenetic and ontogenetic functions of
artistic cognition." In S. Madeja (szerk.): The árts, cognition and
basic skills. St. Louis; Cemrel, 1978a.
Csíkszentmihályi, M.: „Attention and the wholistic approach to
behavior." In K. S. Popé and J. L. Singer (szerk.): The stream of
consciousness. New York; Plenum, 1978b.
Csikszentmihalyi, M.: „The value of leisure: Towards a systematic
analysis of leisure activities." Research papers on leisure and
cultural development, #2. Waterloo, Ontario: Otium Publications,
1979.
404
Irodalom
Csíkszentmihályi, M.: „Somé paradoxes in the definition of play."
In A. T. Cheska (szerk.): Play as context. West Point, N.Y.: Leisure
Press, 1981,14-26.
Csíkszentmihályi, M., Beattie, O.: Life themes: „A theoretical and
empirical exploration of their origins and effects." Journal of
Humanistic Psychology, 1979,19(1), 45-63.
Csíkszentmihályi, M., Graef, R.: Socialization intő sleep:
Exploratory findings. Merrill-Palmer Quarterly, 1975,21(1), 1;
3-18.
Csíkszentmihályi, M. Kubey, R.: „Television and the rest of life",
Public Opinion Quarterly, 1981, (45) 317-328.
Csíkszentmihályi, M. Larson, R.: „Intrinsic rewards in school
crime." Crime and Delinquency, 1978,24(3), 322-35.
Csíkszentmihályi, M., Larson, R., Preseott, S.: „The ecology
of adolescent activity and experience." Journal ofYouth and
Adolescence, 1977,6(3), 281-94.
Csíkszentmihályi, M., Rochberg-Halton, E.: „People and things:
Reflections on materialism." The University of Chicago Magaziné,
1978, 70(3), 6-15.
Cumming, E., Henry, W.: Growing Old. New York: Basic Books,
1961.
Dante Alighieri: De monarchia. Fiorence: Rostagno, 1921 (1317)
(Magyarul: Az egyeduralom. Ford. Sallay Géza, Budapest,
Kossuth, 1993.)
Davis, J. A.: Living rooms as symbols of sodal status: A study
in sodal judgment. Publikálatlan PhD disszertáció, Harvard
University, 1955.
Dawkins, R.: The selfish gene. New York: Oxford University Press,
1976. (Magyarul: Az önző gén. Ford. Síklaki István, Budapest,
Kossuth, 2005.)
de Chardin, T.: The phenomenon ofman. New York: Harper & Row,
1965 (Magyarul: Az emberi jelenség. Ford. Bittei Lajos és Rónai
György, Budapest, Gondolat, 1973.)
De Quincy, Q. Raphael, R. Duppa: The lives and works ofMichael
Angelo and Raphael. London: Bell and Daldy, 1872.
Dewey, J.: Humán natúré and conduct. New York: Random House,
1957 (1922).
405
Tárgyaink tükrében
Dewey, J.: Art as experience. New York: Minton, Balch, 1958 (1934).
Dewey, J.: „Peirce's theory of linguistic signs, thought and
meaning." Journal of Philosophy, 1946, 43(4), 85-95.
Dewey, J., Bentley, A. F.: Knowing and the knoivn. Westport, Conn.:
Green wood Press, 1975 (1949).
Dixon, J. C., Street, J. W.: The distinction between self and non-self
in children and adolescents. The Journal ofGenetic Psychology,
1975,127,157-62.
Douglas, M.: Purity and danger. London: Routledge, Kegan, 1966
Duncan, J. S., Duncan, N. C.: „Social worlds, status passage and
environmental perspectives." In G. T. Moore és R. G. Golledge
(szerk.): Environmental knowing. Stroudsberg, Fenn.: Dowden,
Hutchinson and Ross, 1976.
Durkheim, E.: The division of labor in society. New York: Free Press,
1964 (1893).
Durkheim, E.: The elementary forms ofthe religious life. New York:
Free Press, 1965 (1915). (Magyarul: A vallási élet elemi formái.
Ford. Vargyar Zoltán, Budapest, L'Harmattan, 2001.)
Durkheim, E.: Suicide. New York: Free Press, 1966 (1897).
(Magyarul: Öngyilkosság. Ford. Józsa Péter, Budapest,
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1967.)
Erikson, E. H.: Childhood and society. New York: Norton, 1950.
(Magyarul: Gyermekkor és társadalom. Ford. Helmich Katalin,
Budapest, Orisis, 2002.)
Evans-Pritchard, E. E.: Nuer religion. New York: Oxford University
Press, 1974 (1956).
Fairbairn, W. R.: An object relations theory of personality. New York:
Basic Books, 1954.
Fortune, R. F.: Sorcerers ofDobu. New York: Sutton, 1963 (1932).
Freedman, B. J.: „The subjective experience of perceptual and
cognitive disturbances in schizophrenia." Archives of General
Psychiatry, 1974,30, 333-40.
Freud, S.: The interpretáljon ofdreams. New York: Avon Books, 1965
(1900). (Magyarul: Álomfejtés. Ford. Hermann István, Budapest,
Helikon, 1985,1993.)
406
Irodalom
Fritsch, A. J., Castelman, B. L.: Lifestyle index. Washington, DC,:
Center fór Science in the Public Interest, 1974.
Fromin, E.: The sane society. New York: Rinehart, 1955.
Furby, L.: „Socialization practices with respect to possession and
ownership." Oregon Research Institute Bulletin, 1974,14(20).
Furby, L.: „Possessions: Toward a theory of fheir meaning and
function throughout the life cycle." In P. S. Baltes (szerk.): Life-
span development and behavior. (Vol. 1). New York: Academic
Press, 1978,297-336.
Geertz, G: The interpretation ofcultures. New York: Basic Books,
1973.
Getzels, J. W.: Creative thinking, problem-solving, and
instruction. In E. R. Hilgard (szerk.): Theories oflearning and
instruction. Chicago: University of Chicago Press, 1964.
Getzels, J. W., Csikszentmihalyi, M.: The Creative Vision. New York:
Wiley, 1976.
Gloag, J.: A social history offurniture design. New York: Bonanza
Books, 1966.
Goffman, E.: Prame analysis: An essay on the organization of
experience. New York: Harper Colophon Books, 1974.
Goodman, N.: Languages ofart: An approach to a theory ofsymbols.
Indianapolis and New York: Bobbs-Merrill, 1963.
Guntrip, H.: Psychoanalytic theory, therapy, and the self. New York:
Basic Books, 1971.
Gusdorf, G.: L'expérience humaine du sacrifice. Paris: P.U.F., 1948.
Habermas, J.: Theory and practice. Transl. John Viertel. Boston:
Beacon, 1973 (1971).
Harvey. P. H., Greene, P. J.: „Group composition: An evolutionary
perspective." In H. Kellerman (szerk.): Group cohesion. New
York: Grune & Stratton, 1981.
Hauser, A.: The social history ofart. (Vol. 2). New York: Vintage,
1951.
Heidegger, M.: Being and tinié. New York: Harper Se Row, 1962.
(Magyarul: Lét és idő. Ford. Vajda Mihály et al., Budapest, Osiris,
2007.)
407
Tárgyaink tükrében
Heidegger, M.: What is a thing? Chicago: Regnery, 1967.
(Magyarul: A dolog. In uő: A dolog és A nyelv. Ford. Joós Ernő,
Sárvár, Sylvester János Könyvtár, 1998.)
Heidegger, M.: Poetry, language, thought. New York: Harper &
Row, 1971.
Heifetz, M. L.: An empirical examination of music listening as
an autotelic activity. Kiadatlan PhD disszertáció, University of
Chicago, 1980.
Hilgard, E. R.: „The trilogy of mind: cognition. affection, and
conation." Journal ofthe History ofthe Behavioral Sciences, 1980,
16,107-17.
Hollingshead, A. B.: Elmtown's youth. New York: Wiley, 1949.
Huizinga. J.: Homo Ludens. Boston: Beacon Press, 1950. (Magyarul:
Homo ludens: kísérlet a kultúra játék-elemeinek meghatározására.
Ford. Máfhé Klára, Budapest, Athenaeum, 1944.)
Husserl, E.: Ideas: General introduction to pure phenomenology. New
York: Collier, 1962 (1931).
Isaacs, S.: „Property and possessiveness." In T. Taibot (szerk.): The
world ofthe child. Garden City, N.Y.: Doubleday-Anchor, 1967
(1949).
Jackson, D.: Personality research form. Goshen, N.Y.: Research
Psychologists Press, 1967.
James, W.: Principles ofpsychology. (Vol. 1). New York: Dover, 1950
(1890).
Johnson, W.: Muddling toward frugality. San Francisco: Sierra, 1978.
Jung, C. G.: Psychological types. London: Routledge, Kegan, 1949.
Jung, C. G.: Psyche and Symbol. Garden City, New York:
Doubleday, 1958.
Jung, C. G.: Two essays ofanalytical psychology. Trans. R. F. C. Hull.
Cleveland, Ohio: Meridián Books, 1961 (1953).
Junker, B.: Room compositions and life stytes: A sociological study
in living rooms and other rooms in contemporary dwellings.
Unpublished PhD dissertation, University of Chicago, 1954.
Kahneman, D.: Attention and effort. Englewood Cliffs, NJ.:
Prentice-Hall, 1973.
408
Irodalom
Kohut, H.: The analysis ofthe selfNew York: International
Universities Press, 1971.
Kohut, H.: The restoration ofthe sélf. New York: International
Universities Press, 1977.
Larson, R., Csikszentmihalyi, M., Graef, R.: Mood variability and
the psycho-social adjustment of adolescents. Journal cfYouth and
Adolescence, 1980, (9) 6, 469-90.
Laumann, E. O., House, J. S.: Living room styles and social
attributes: The patterning of matériái artifacts in a modern
urban community. Sociology and Social Research, 1970,54(3),
321-42.
Lefebvre des Noettes, M.: L'attelage et le eheval de selle a travers les
áges. Paris, P.U.F. 1931.
Le gouvernail: Contribution á l'histoire de l'esclavage. Mémoires de
la société des Antiquaires de Francé, 1932, 78(7) 12-45.
Lepper, M. R., Greene, D. (szerk.): The hidden casts ofreward.
Hillsdale, N.J.: Lawrence Eribaum, 1978.
Le Roy Ladurie, E.: Montaillou. New York: Vintage, 1979.
(Magyarul: Montaillou. Ford. Jászay Gabriella, Budapest, Osiris,
1997.)
Lévi-Strauss, C.: Les structures élementaires de la parenté. Paris:
P.U.F., 1949.
Linder, S. B.: The harried leisure eláss. New York: Columbia
University Press, 1970.
McGhie, A., Chapman, J.: „Disorders of attention and perception
in early schizophrenia." British Journal ofMedical Psychology,
1961,34,103-16.
MacLuhan, M.: Understanding média. New York: McGraw-Hill,
1964.
Marcel, G.: Étre et Avoir. Paris: Aubier, 1935.
Martin-Barro, L.: Household density and crowding in Lower-
class Salvadorans. Publikálatlan PhD disszertáció, University of
Chicago, 1979.
409
Tárgyaink tükrében
Marx, K.: „Economic and philosophic manuscripts of 1844." In R.
C. Tucker (szerk.): The Marx -Engels reader. New York: Norton,
1972. (Magyarul: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ból. S. a. r.
a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége.
Budapest, Kossuth, 1962.)
Maslow, A. H.: „The Creative attitűdé." The Stucturalist. 1963, 3,
4-10.
Mauss., M.: The gifi: Focus and functions ofexchange in archaic
societies. New York: Norton, 1967 (1925).
Mayr, E.: Animál species and evolution. Cambridge, Mass.: Harvard
University Press, 1963.
Mead, G. H.: Mind, selfi and societyfrom the standpoint ofa social
behaviorist. Chicago: University of Chicago Press. 1934.
(A pszichikum, az én és a társadalom szociálbehaviorista szempontból,
Ford. Félix Pál, Budapest, Gondolat, 1974.)
Mead, M.: Growing up in New Guinea. New York: Morrow, 1930.
Mehrabian, A.: Public places and priváté spaces: The psychology of
work, play, and living environments. New York: Basic Books, 1976.
Merleau-Ponty, M.: Phenomenology ofperception. London:
Routledge, Kegan, 1962. (Magyarul: Az észlelés fenomenológiája.
Ford. Sajó Sándor, Budapest, L'Harmattan, 2012.)
Milgram, S.: „The Experience of Living in Cities." Science, 1967,
March 13,1970, 1461-8.
Neugarten, B. (szerk.): Middle Age and Aging. Chicago: University
of Chicago Press, 1968.
Nisbet, R.: Sociology as an artform. London: Oxford University
Press, 1976.
Noelle, E„ Neumann, E. P. (szerk.): The Germans: Public opinion
polls 1947-1966. Allensbach: Verlag für Demoskopie, 1967.
Novak, M.: The joy ofsports. New York: Basic Books, 1976.
O'DelI, E. A.: Socialization through children's literature: The Soviet
example. Cambridge, Mass.: Cambridge University Press, 1978.
Parsons, T., Bales, R. T: Family, socialization, and interaction process.
Glencoe, Illinois: Free Press, 1955.
410
Irodalom
Peirce, C. S.: The collected works of Charles Sanders Peirce.
Hartshorne, C. és Weiss, P. (szerk.): Cambridge, Mass.: Harvard
University Press, 1931-5, Vol. 1-6.
Perec, G.: Les Choses: llne histoire dec années soixante. Paris, Julliard,
1965. (Magyarul: Dolgok: történet a hatvanas évekből. Ford. Réz
Pál, Bukarest, Kriterion, 1970.)
Piaget, J.: Six psychological studies. New York: Random House,
1967.
Polanyi, K.: The great transformation. Boston: Beacon Press, 1957.
(Magyarul: Polányi Károly: A nagy átalakulás: korunk gazdasági és
politikai gyökerei. Ford. Pap Mária, Budapest, Napvilág, 2004.)
Portmann, A.: Animals as social beings. New York: Harper, 1961.
Redfleld, R„ Singer, M.: „The cultural role of cities." Economic
development and cultural change, 1954.3(1), 53-73.
Richards, O. W.: The social insects. New York: Harper, 1961.
Robertson, J.: The sane alternative. St. Paul, Minn.: River Basin,
1979.
Rochberg-Halton, E.: „The meaning of personal art objects." In
J. Zuzanek (szerk.): Social research and cultural policy. Waterloo,
Ontario: Otium Publications, 1979a.
Rochberg-Halton, E.: Cultural signs and urban adaptation: The
meaning of cherished household possessions. Publikálatlan
PhD disszertáció. University of Chicago, 1979b.
Rochberg-Halton, E.: „Reality, community, and the critique of
modemism in Melville and Peirce." A Charles S. Peirce Society
és a Semiotic Society of America közös Peirce-konferenciáján
tartott előadás anyaga. Bloomington, Indiana, 1979c.
Rochberg-Halton, E.: „Object relations and role models:
Adolescent possessions and the cultivation of the self." Az 1980-
as Psychology of Adolescence Conference keretében elhangzott
előadás. Michael Reese Hospital, Chicago, június 1980a.
Rochberg-Halton, E.: „Where is the self? A semiotic and pragmatic
theory of self and environment." Az 1980-as Annual American
Sodological Association Meeting keretében elhangzott előadás.
New York City, augusztus 1980b.
411
Tárgyaink tükrében
Rochberg-Halton, E.: „The triadic theory of meaning: Why Peirce's
semiotic is as simple as 1,2,3-" Az 1980-as Society fór the Study
of Symbolic Interaction Meeting keretében elhangzott előadás.
New York City, augusztus 1980c.
Rochberg-Halton, E.: „Qualitative immediacy and the
communicative act." Qualitative Sociology, megjelenés előtt.
Rochberg-Halton, E., Csikszentmihalyi, M.: The symbolic use of
household objects. Az 1978-as Annual American Sociological
Association Meeting keretében elhangzott előadás. San
Francisco, 1978. szeptember.
Rosenrnayr, L., Köckeis, E.: Patterns pfLiving and Housing ofMiddle
Aged and Old People. U.S. Govt. Printing Office: Public Health
Service Publication #1496, E. M. Carp és W. Burnett, (szerk.):
1966, 29-16.
Sahlins, M.: Stone age economics. Chicago: Aldine, 1972.
Sahlins, M.: Culture and practical reason. Chicago: University of
Chicago Press, 1976.
Sahlins, M.: The Use and Abuse ofBiology, Ann Arbor: University of
Michigan Press, 1977.
Sartre, J-P.: Being and nothingness. New York: Philosophical
Library, 1956. (A lét és a semmi. Ford. Seregi Tamás, Budapest,
L'Harmattan, 2005.)
Sartre, J-P.: „The meaning of „to make" and „to have":
Possession." In Clark E. Moustakas (szerk.): The self: Explorations
in personal growth. New York: Harper Colophon Books, 1956.
Schachtel, E. G.: Metmorphosis: On the development ofaffect,
perception, attention, and memory. New York: Basic Books, 1959.
Schudson, Michael S.: „Review essay: On tourism und modern
culture." American Journal of Sociology, 1979,84(5), 1249-58.
Schumacher, E. E.: Small is beautiful: Economics of people mattered.
New York: Harper & Row, 1975. (Magyarul: A kicsi szép:
tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról. Ford. Perczel
István, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1991.)
Schutz, A.: Dér sinnhafte aufbau dér sozialem Welt. Vienna: Springer,
1960.
Scitovsky, T.: The joyless economy. New York: Random House, 1976.
412
Irodalom
Searles, H. F.: The nonhuman environment, New York: International
University Press, 1960.
Seligman, M. E. P.: Helplessness: On depression, development and
death. New York: Freeman, 1975.
Sherman, E., Newman, E. S.: „The meaning of cherished personal
possessions fór the elderly." Journal ofAging and Humán
Development, 1977-8, 8(2), 181-92.
Shield, P. H., Harrow, M., Tucker, G.: „Investigation of factors
related to stimulus overinclusion." Psychiatric Quarterly, 1974,
48, 109-16.
Shweder, R.: „Illusory correlation and the MMPI controversy."
Journal of Consulting and Clinical Psychology, 1977,45, 917-24.
Simmel, G.: On individuality and social forms. Ed. intro. Donald
Levine. Chicago: University of Chicago Press, 1971.
Simmel, G.: The philosophy ofmoney. Transl. T. Bottomore and
D. Frisby, London: Routledge and Kegan Paul, 1978 (1900).
(Magyarul: A pénz filozófiája. Ford. Berényi Gábor, Budapest,
Osiris, 2004.)
Slater, P.: „Social limitations on libidinal withdrawal." American
Journal of Sociology, 1961, 67(3). 296-311.
Smith, M. B.: „Competence and socialization." In J. A, Clausen
(szerk.): Socialization and society. Boston: Little, Brown, 1968.
Smith, M. B.: „Perspectives on selfhood." American Psychologists,
December. 1978,1053-63.
Strauss, A. L.: Mirrors and masks: The searchfor identity. San
Francisco: Sociology Press, 1969.
Sullivan, H. S.: The interpersonal theory ofpsychiatry. New York:
Norton, 1953.
Thompson, E. P: The making ofthe English working eláss. New York:
Vintage, 1963.
Turnbull, C. M.: The forest people. New York: Simon, Schuster, 1961.
Turner, V.: The forest cfsymbols. Ithaca, N.Y.: Comell University
Press, 1967.
Turner, V.: The Ritual Process. Chicago: Aldine Co., 1969.
Turner, V.: Liminal to liminoid in play,flow, and ritual: An essay in
comparative symbology. Rice University Studies, 1974, 60, 53-92.
413
Tárgyaink tükrében
Turner, V., Turner, E.: Image and pilgrimage in Christian culture.
New York: Columbia University Press, 1978.
Valaskakis, K., Sindell, P. S., Smith, J. G., Fitzpatrick-Martin, M.:
The conserver society. New York: Harper & Row, 1979.
Vásári, G.: Lives ofthe most eminent painters, sculptors and
architects. New York: Random House, 1959 (1550). (Magyarul:
A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete. Ford. Zsámboki
Zoltán, Budapest, Európa, 1973.)
Veblen, T.: The theory ofthe leisure eláss. New York: Mentor Books,
1953 (1899). (Magyarul: A dologtalan osztály elmélete. Ford.
Serényi Gábor, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
1975.)
Warner, W. L.: American life: Dream and reality. Chicago: University
of Chicago Press, 1953.
Warner, W. L.: Yankee city. New Haven: Yale University Press,
1963.
Washburn, S. L.: Speculations on the interrelations of the history
of tools and biological evolution. In J. N. Spuhler (szerk.): The
evolution ofman's capacityfor culture. Detroit, Mich.: Wayne State
University Press, 1959.
Weber, M.: The protestant ethic and the spirit of capitalism. New York:
Scribner, 1958 (1934).
Werner, H.: „The concept of development from a comparative and
organismic point of view." In D. Harris (szerk.): The concept of
development. Minneapolis: University of Minnesota Press, 1957.
White, L. Jr.: Medieval technology and social change. New York:
Oxford University Press, 1966.
Winnicott, D. W: Collected papers. New York: Basic Books, 1958
(1951).
Winnicott, D. W.: Playing and reality. New York: Basic Books, 1971.
Wolfe, Tóm: The painted word. New York: Ferrar Straus and
Giroux, 1975.
Név- és tárgymutató
Adams, H. 67
Adams, J. R. 193
Ágoston (Aurelius Augustinus,
Hippo püspöke) 35
Altmann, J. 182
Ardrey, R. 181
Arendt, H. 36, 41-42, 74,85,
147,215, 224, 251, 271, 306,
310-313, 340
Arisztotelész 84, 269, 329
Armstrong, L. 289
asszociáció mint jelentésosztály
108
asztalnemű 130-132
Augustus (Caius Octavius) 90
Bailin, H. 78
Bakan, P. 29
Baldwin, J. M. 72
Bales, R. T. 242
Barrett, W. 38
Beattie, O. 115
Beethoven, L. v. 261
befektetés 46
a szelf befektetése 157
csodádba 230
Bellah, R. N. 74
Benedict, R. 54
Bentham, J. 346
Bentley, A. F. 252
Berger, P. 86
Bemstein, R. 37, 255
Binet, A. 29
Blake, W. 37
Bloch, M. 81,90
Block, J. H. 193
Boone, D. 112
Boorstin, D. 48
Booth, L. 210
Botticelli, S. 106
Bradbury, R. 210
Bronfenbrenner, U. 88
Burns, S. 333
bútor 99-104, 261-262
Canaan, J. 150
Castleman, B. L. 331
célok 49 lásd még szándékok
abszolút 37, 76,183,197, 216,
250,266, 270, 272, 278, 310,
330,338,340,350
a szelf alakítása 30,140, 177
az individualitáson túl 157,
215-216, 225, 229-230, 242,
245
az otthon, mint 183,202,211
és a túlélés 36,334-350
és státusz 60
415